Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-06 / 5. szám
fietf ötöl - , fíctröig Népességösszeírás Együtt kezdődött az új esztendővel. Január máso- dikától összeíró biztosok keresik fel országunk lakosait. Az összeírás ezúttal nem bemondás, hanem okmányok alapján, elsősorban a személyi igazolványok figyelembevételével történik. Minden összeírt személy az adatfelvételi lappal azonos sorszámú igazoló lapot kap, mely tartalmazza a legfontosabb személyi adatokat. Az igazoló lapok egyrészt ellenőrző szerepet töltenek be, hogy senki ne maradjon ki az összeírásból, másrészt megőrzése szükséges, mert később is szükség lesz rájuk: az államigazgatási eljárások során a személyi igazolványokkal együtt kell majd. felmutatni. Nagy államigazgatási munka a most folyó 'népességösszeírás. A központi tájékoztatások szerint, sikere érdekében több előkészítő intézkedés történt. A tanácsi szervek országosan, többek között, 3200 településről, 2 millió 100 ezer épületről, 3 millió 100 ezer lakásról, 10 millió 300 ezer személy lakás szerinti megoszlásáról készítettek előzetes jegyzéket, kialakították az összeíró körzeteket. Mindezek figyelembevételével választották ki, állították be azt a csaknem 30 ezer össze- írót, felülvizsgálót, akik az elmúlt héten országszerte megkezdték a munkájukat. A helyi tanácsok igyekeztek e munkával olyan személyeket megbízni, akik kellő helyismerettel, összeírási tapasztalatokkal rendelkeznek, feladataik elvégzésére jól kiképezték őket. Természetesen munkájuk sikeres elvégzéséhez szükség van a lakosság megértő támogatására, segítségére. A népességösszeírás állampolgári érdek. Szolgálja annak az elhatározásnak, tervnek megvalósítását, melynek célja az államigazgatás korszerűsítése, fejlesztése. Az állampolgárok a jövőben csak úgy tudnak majd mentesülni a közbenső adminisztráció, az okirat-bemutatási kötelezettségek alól, ha a szervek közötti ügyintézés és a kötelező adatszolgáltatási kapcsolat hatékonyabbá válik. Ennek egyik fontos eszköze a számítógépek nyilvántartásra történő szé- lesebbkörű alkalmazása, mely egyben újszerű adatszolgáltatást és adatfelhasználást tesz lehetővé. Mindezeknek gyakorlati megvalósulását szolgálja a jelenleg folyó népességösszeírás. Ezért tekinthetjük kezdetét az elmúlt hét egyik legfontosabb belpolitikai eseményének, mely állampolgáraink számára hosszú időre nagy jelentőséggel bír majd! Mitzki Ervin Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Bp.) 70 115 Trabant Limousine (GySr) 68 787 Trabant Combi 13 164 Trabant Limousine Hycomat 2 667 Wartburg Limousine 27 016 Wartburg de Luxa 25 007 Skoda 100 81 772 Skoda 100 L (Bp.) 5 237 Skoda 100 L (Győr) 1 370 Skoda 110 L (Bp.) 4 558 Skoda 110 L (Győr) 769 Skoda Coupé 704 Moszkvics 412 35 425 Polski FIAT 1500 »713 Zoporoisec 21 285 Zsiguli (Bp.) 64 333 Zsiguli (Debrecen) 22 751 Zsiguli Combi 5 731 Dácia 4 44» □tiétföi évente 12 ezer vagont vizsgálnak Baas«, yt<2S* „Növény-KÖJÁL“ Gyékényesen A földközi-tengeri narancslégy különösen veszélyes. Ho Magyarországon elszaporodna, sokkal nagyobb kárt okozna a gyümölcsösökben, mint a nálunk ismert gyümölcsmolyok. A megelőzés egyszerű: a narancslégy nem jöhet be az országba. Csakhogy a légy és a többi károkozó ezt nem tudja ... Jönnének is, ha nem csípnék fülön őket a növény- védelmi határállomásokon. Egy 1968-ban született törvényerejű rendelet szerint a Magyarországra belépő és onnan kilépő növényi termékeket növényegészségügyi szempontból szigorúan meg kell vizsgálni. Csak egészséges, kártevőktől és kórokozóktól mentes áru jöhet be és mehet ki. Ezért állították fel az országban a vasúti és az országúti határátkelőhelyeken, valamint a Ferihegyi repülőtéren a növényvédelmi határkirendeltséget. A 26 állomás közül a gyékényesi növényegészségügyi szolgálat bonyolítja le a legnagyobb forgalmat: az összes növényi importforgalom 21 százalékát. A nagy forgalomra jellemző, hogy az elmúlt évben több, mint 12 ezer vagon árut vizsgáltak meg. Az itt dolgozó négy szakember pedig minden egyes növényt szállító vagont megvizsgál. Van úgy, hogy naponta 150-200 vagon is érkezik, attól függően, mennyi hajó köt ki Rijekóban. Az 52 féle növényi termék közül a legnagyobb mennyiséget a takarmánykeverék alapanyagok képviselik. Sok szójadara, földidiódara, gyapotmag- dara érkezik. Az afrikai és a dél-európai államokból itt érkezik hazánkba a narancs, a citrom, a grape fruit többsége, a tengerentúlról pedig többek között a különböző fűszer- növények. Decemberben 200 vagon narancsot és 80 vagon citromot vizsgáltak meg Gyékényesen, de olyan kórokozót, amely miatt karanténba kellett volna rakni a szállítmányt, nem találtak egyet sem. 1973- ban találkoztak utoljára narancsléggyel fertőzött áruval, amelyet azonnal hűtőházi kezelésre utosítottak.- Nemcsak azt vizsgáljuk, hogy nincs-e kórokozó a szállítmányban, de azt is, hogy nincs-e a gyümölcsökben olyan vegyszermaradvány, amely nálunk ismeretlen. Ezt azért fontos kiszűrni, mert ha az isrne- retlen vegyszertől valaki meg* >TT\ * * J ma este HANGVERSENY: A szekszárdi Babits Művelődési Központban Husek Rezső zongoraművész hangversenye este fél 8 órakor. MOZI: Patt: A lopakodó Hold (3, né, f8). Petőfi: A lopakodó Hold (f4, hné, 8) - Kossuth: A lopakodó Hold (flO, hn12). Az aranyember (2. n5). A veréb is madár (f7). ART KINO: Elfelejtett ősök árnyai (f9). 6 ELŐADÁSOK: A FÉK Színházbarátok Klubjában 18 árakor Műfajmozaik. Szóban *— dalban az operettről. Blaha Márta és Mester István közreműködésével. A Steinmetz Művelődési Házban 17.30 órakor A XXI. század országa: Japán. Dr. lg lói Zoltán előadása. A KPVDSZ Petőfi Sándor Művelődési Házban 17 órakor: Élménybeszámoló Bulgáriáról, színes diavetítéssel. KIÁLLÍTÁS: A meszesi Művelődési Házban Gáyor Tibor festőművész kiállítása kezdődik. RADIO: Kossuth: 17.50-tőt 22.37-ig a Rádió Kabarészínházának Humorfesztivál jóból kapunk különböző összeállításokat, a Gálaestig bezárólag. Petőfi: 21.33: Beethoven-műwek. Kamarazene. 3. műsor:. 16.50: Zsebrádiószínház. Móndy Iván két hangjátéka. betegedne, azt sem tudnák hirtelen, mi baja — mondja Bóra Sándor, a gyékényesi növényegészségügyi szolgálat vezetője. — Milyen módszerrel akadályozzák meg a kártevők, kórokozók bejutását az országba? — Minden vagonból mintát veszünk. Mi magunk itt az állomáson labormikroszkópokkal, a magféleségeket magröntgennel vizsgáljuk, de minden áruból küldünk a központi laboy ratóriumba. Ott toxikológiai vizsgálatokat is végeznek, s ők állapítják meg, nem hurcol-e az áru például valamilyen trópusi betegséget. Ha rendellenességet találnak, azonnal éresítik a szállítmányt váró céget és zárolják a vagont. — Volt már erre példái — Indiából érkezett tavalyelőtt zsizsikes bab, több mint 150 vagont küldtünk gázos fertőtlenítésre. De a déligyümölcsökkel nem volt komolyabb probléma. Két éve például, amikor a déli országokban az emlékezetes kolerajárvány dúlt, a jugoszlávok a rijekai kikötőből nem is engedték tovább az árut, amíg a karantén le nem járt. Egyébként is: kereskedelmi szerződések biztosítják, hogy csak egészséges növényeket szállítsanak, s erre valóban komolyan vigyáznak is a termelők és a kereskedők. Azért nem árt résen lenni. — Mondják, nem szabad a narancs és a citrom héját enni mert lertőzött lehet. — Ugyanúgy meg kell mosni, mint az almát, vagy a körtét, hisz a narancsot is vegyszerrel permetezik, mégpedig nálunk esetleg ismeretlen vegyszerrel. — Nem minden kártevő vasúton jön ... — Igaz, de ezek ellen is védekezünk. A déli határ mentén például 5 kilométerenként felállítottunk úgynevezett illatcsapdákat a narancslégy ellen. Ezekbe olyan folyadékot töltöttünk, ami „megfogja” a narancslegyet. Rendszeresen ellenőrzőm a hozzám tartozó 30 illatcsapdát, de még soha nem találtam ilyen kcfttevőt. (Panics) tflnn man mnn — Három nagy munkánk van az idén, s ezek egyike Pécs — nyilatkozta Rózsa Miklós, a Hungar-Hotels vezérigazgatója. 1975-ben be kell fejezni az új Pannónia Szálloda építkezését, ahol 115 szoba, 240 ággyal áll majd a nagy vidéki város vendégeinek rendelkezésére. — A Göcseji Múzeum kiállítást rendez a Zalaegerszeg harminc éves fejlődését bemutató fotókból. A kiállítási anyag ösz- szeállításához kérik mindazon fotósokat, akiknek birtokában 1960 előtt készült felvételek vannak, küldjék el a múzeumnak, hogy másolatot készíthessenek azokról. — Műemlékház Zalalövőn. A Göcseji Múzeum Zalalövőn, a Petőfi utca 35. számú, faragott ormú, népi műemlékházban tájmúzeumot hoz létre még ebben az évben. Itt, a környékről származó múltszázadbeli bútorokból, használati tárgyakból nyílik majd kiállítás. TiTi-05-07 Halálos baleset. Báty és Békáspuszta között Schmidt József 43 éves művezető bólyi lakos szombaton személygépkocsijával nem tartott kellő oldaltávol.ságot és nekiütközött a vele szemben közlekedő Köves József 34 éves üzemmérnök villányi lakos személygépkocsijának. A baleset következtében Schmidt utasa Vadász Károly 57 éves pécsi lakos a kórházban meghalt, Schmidt és Köves könnyebben megsérült. Schmidt Józsefet a rendőrség őrizetbe vette. * Halálos füstmérgezés. Kő- vágószöllősön a Dózsa György út 26-os számú házban holtan találták özv. Lukács József 65 éves nyugdíjast. Megállapították, hogy halálát a tűzhelyből kiszivárgó füst okozta. Ha Hó nincs . • . — Gyermeküdülő Balatonbe- rényben. A Balaton egyik legszebb gyermeküdülője épül fel a Vas megyei úttörők számára. A 300 személyes intézmény megvalósításához a megye dolgozói 7,2 millió forinttal járulnak hozzá. Az üdülő a tervek szerint 1976-ra készül el. — 200 millió tégla. A Somogy-Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat gyárai a kedvezőtlen időjárás ellenére 200 millió, téglát gyártottak az elmúlt évben, s ezzel teljes mértékben kielégítették a két megye igényét. — Pécs finn testvérvárosa, Lahti szállítja a vásárosnaményi faforgácslemezgyár teljes berendezését. A lahti Rauta gyár ügylete egyike a legnagyobb, finn üzleteknek, amelyet Magyarországgal kötöttek. Egy „szokásos11 baleseti hír tanulságai Csizmár Sándor, a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat gépkocsi- vezetője az általa vezetett FE—94-78 forgalmi rendszámú tehergépkocsival Pécsett, a Tol- buhin úton a külső sávból figyelmetlenül áttért a belső sávba, a kanyarodás közben összeütközött a motorkerékpárral közlekedő Juhász Istvánnal. Eddig tartana a szokásos napi baleseti hír az újságban. Itt azonban több is történt, de ez csak később derült ki. Még később pedig, megint kiderült valami... Először is az, hogy Csizmár Sándor a balesetet követően visszatolatott a külső forgalmi sávba, megváltoztatva a baleset helyszínét, amivel azt a látszatot keltette, mintha az összeütközés a külső sávban történt volna. No, és így perA bíróságon mást vallott... sze egycsapásra megváltozott a tényállás, mert úgy nézett ki, mintha a motoros vétett volna szabályt, ő nem tartotta volna meg a kellő oldaltávolságot. Csizmár — gondos ember lévén — mindjárt rakodója, Balogh Csaba fülébe súgta: nehogy valakinek elmondja, hogyan is volt valójában ... Csakhogy amikor a tehergépkocsi rakodóját a rendőrség tanúként hallgatta ki, Balogh elmondta az igazat. Annak ellenére, hogy Csizmár még egyszer felhívta a figyelmét: „aztán ’okosan’ szólj ám a rendőrségen I" Miután Csizmár megtudta, hogy Balogh nem elég okosan beszélt veszekedni kezdett vele, majd a bírósági tárgyalás előtt többször is kérte: a bíróságon mondjanak egyformát. Mármint, hogy a balesetkor lefékezett gépkocsit a rendőrség kiérkezéséig nem mozdította el. Balogh hallgatott is Csizmár- ra és a bíróságon már mást vallott, mint a rendőrségen. Márpedig ha a rendőrségen igazat beszélt, akkor ugye itt csak az ellenkezőjét tehette... Végülis — mint az már lenni szokott — kiderült az igazság: Balogh Csaba elismerte, hogy hamisan tanúskodott, Csizmár Sándor viszont továbbra is tagadta, hogy társát arra kérte volna: számára kedvező vallomást tegyen. A bíróság Balogh Csabát hamis tanúzás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért négy hónapi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, $ egy évre eltiltotta a közügyektől. Csizmár Sándor hamis tanúzásra történő felbújtás miatt egy év két hónap börtönbüntetést kapott, s három évre eltiltották a közügyektől. No, és persze a közlekedési baleset okozásáért is kapott öt hónap szabadságvesztést, valamint hat hónapra bevonták a jogosítványát. Fotó: Erb János — Levonulóban az árhullám a Bodrog és a Tisza borsodi szakaszán. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság — a lassú apadás miatt — vasárnapra másodfokúra mérsékelte a készültséget a Bodrognak az országhatár és Sárospatak közötti szakaszán. A folyó mentén azonban vasárnap is még több százan védték a gátakat. — Középkorban elpusztult apátsági templom faltöredékei kerültek elő a Tolna megyei Magócsán. A történelmi emlékeket a szekszárdi Balogh Adóm Múzeumba vitték, ahol alapos vizsgálatra fogják. A feltárást tavasszal folytatják. — Próbasütés. Az új év első napjaitól kezdve próbaüzemei az új Kenyérgyár Kaposvárott, amely a tervezett határidőnél, háromhegyedéwel korábban, még e hónapban naponta 37 tonna jó minőségű kenyeret gyárt majd. — Vasárnap zárta kapuit Szombathelyen, a Savaria Múzeumban a vasi és a szlovén képzőművészek alkotásaiból rendezett kiállítás, amelyen 14 Vas megyei és 22 jugoszláv művész nyolcvan alkotását mutatták be. — Gyermekgondozási segélyen levő kismamák pihennek a soproni Lővérek aljában levő egykori textiles üdülőben. Az első üdülőcsoport — 21 kismama és gyermekei vasárnap töltötték első napjukat a festői környezetben levő üdülőben. — Cigány honismereti szakkör alakult Berkesden. A szakkör tagjai elsősorban a kosárfonás évszázados hagyományainak fennmaradt emlékeit gyűjtik, s az újonnan készült munkákon is alkalmazzák azokat.