Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-05 / 4. szám
6 Dunántúli napló 1975. január 5., vasárnap Naponta 220 ezer ember utazik a pécsi buszokon Fordulat a pécsi autóbusz-közlekedésben Erre a beszélgetésre tulajdonképpen márciusban kértük Fűzi Árpádot, a Volán 12. sz. Vállalatának igazgatóját. Akkor azzal hárította el az interjú adást, hogy sok minden érlelődik, amiknek kár lenne elébük vágni „Üljünk le később, ha már elgondolásaink megvalósulásáról beszélhetünk..." Úgy véljük, eljött az ideje. Pécs tömegközlekedésének mai helyzetéről beszélgetünk. 0 Mindenekelőtt a márciusi témáról. Április 1-én volt tíz esztendeje, hogy a Volán átvette Pécs tömegközlekedését. A PKV 106 kocsival bonyolította a városi forgalmat, ezek többsége kicsi, 40 személyes Ikarus 31-es volt. A kocsipark műszaki állapota messze nem érte el azt az üzemképességi szintet, ami a közlekedés biztonságának nélkülözhetetlen feltétele. Abban a helyzetben csak a nagyüzem jelenthetett megoldást. A városi közlekedésbe tömegesen besegítő távolsági autóbuszok már az első időkben jelentős javulást hoztak. A járműpark folyamatos korszerűsítése — a csuklós és más nagy befogadóképességű autóbuszok megjelenése — érezhetően javította Pécs tömegközlekedését. Hamarosan kiderül't azonban, hogy egy ilyen nagy városban, mint Pécs, nem lehet a közlekedést „zsebből” irányítani. A 65-ös nagy utasszámlálás sok nyitott kérdésre adott választ és hosszú évekig hatékonyan segítette forgalomszervezési tevékenységünket. — A tavalyi utasszámlálás adataiból kitűnik, hogy naponta 215—220 ezer embert szállítanak Pécsett a Volán autóbuszai, az utasok 79,7 százaléka bérlettel utazik, a nagy utascsúcs délután 4 és 5 óra között van, ebben az órában 18 ezren utaznak! A reggeli A türkmén fővárosban 2000-ig csaknem megháromszorozódik a lakások száma, miközben lakosainak száma megduplázódik. Az ashabadi városi tanács most fogadta el az ezredfordulóig szóló távlati fejlesztési tervet. Az építészek harmonikus egységbe foglalják majd a régi és az új városrészeket, s az új lakónegyedek arculatának kialakításában felhasználják a türkmén építészeti hagyományokat. A házakat nagy loggiákkal, zárt csúcs idején — háromnegyed 7 és háromnegyed 8 között — 15 ezren utaznak. Nem utasszámlálási adat, de itt kell még elmondanom, hogy Pécs lakó- és iparterületeinek 83 százalékát ellátjuk tömegközlekedéssel, a többin vagy nincs kiépített út, vagy alkalmatlan az út a tömegközlekedésre. — Szeretném itt elmondani, hogy Budapest után Pécs bonyolítja a Volán Tröszt valamennyi vállalata közül' a legszervezettebb és legnagyobb volumenű tömegközlekedést. 0 Ehhez természetesen megfelelő eszközállományra van szükség ... — A fordulat 1973 őszén kezdődött, amikor megjelentek Pécsett az első Skoda autóbuszok, Most, az esztendő végén Pécsett 150 autóbusz állt a városi tömegközlekedés szolgálatában, s ebből 30 Skoda, 20 pedig új csuklós. Legrosz- szabb kocsijainkat kicserélhettük úgy, hogy egyidejűleg csökkenthettük a zsúfoltságot és mégis több utast szállítunk. A tervszerű eszközváltás nem fejeződött be. Idén további 5 Skodát várunk és megjelennek Pécs utcáin is a nagy befogadóképességű — 80 személyes — Ikarus 266-osok, amelyekből 26 darabot várunk. 0 Milyennek ítéli az elmondottak alapján Pécs jelenlegi tömegközlekedését? — Kielégítőnek. Annak ellenére, hogy időszakonként ma is van zsúfoltság, de ez elkerülhetetlen, hiszen csúcsidőre sehol nem tervezhetnek kocsiparkot. 0 Nézzük az eszközváltás másik oldalát, az utasokat... — Két-három év múlva a csuklósokon kívül csak hosszú szólókocsik lesznek, amelyek sok helyen a szűk pécsi utcágalériákkal, belső udvarokkal tervezik, a háztömböket csatornák, kis tavak, kertek választják el egymástól. Az ipari negyedekhez gyorsforgalmi utakat terveznek, a külvárosban, a Karakum-csatorna partján pedig pihenőövezetet alakítanak ki. Ashabad 50 éve aprócska vasúti megállóként szerepelt a térképeken — ma nagy város, itt található a Türkmén Tudományos Akadémia és a filmgyár, az egyetem, öt színház és két múzeum. kon nem közlekedtethetők. Erre mihamarabb fel kell készülni. Amikor tavaly megalakult a tömegközlekedési munkabizottság, már közöltük azt a szándékunkat, hogy a Skodákkal akarjuk megoldani a mecseki közlekedést. Ehhez azonban bizonyos útkorrekciókra lenne szükség. Ez mindeddig nem történt meg. De ez csak egy vonal. Lehetne többről is beszélni. 0 A munkabizottságban több hasonló téma hangzott el. Mi van ezekkel? — A Volán mindenre készen áll. Ha meglennének a Verseny utcai megállók, mi indíthatnánk a sokak számára nagyon fontos kertvárosi körjáratot. A Lenin térről nem tudjuk kihozni a 32-est - Újmecsekaljáig szeretnénk közlekedtetni —, mert a Mártírok útján és a Veress Endre úton a leállóöblök, illetve megállók nem alkalmasak két csuklós autóbusz befogadására. Emiatt nem tudjuk kihozni a piactérről sem a nagyárpádi és a postavölgyi járatokat a Lenin térre. Késik a daindoli autóbuszforduló kiépítése. Amíg ez nincs kész, addig nem tudjuk ezt a nagyon forgalmas vonalat csuklósítani. A szigeti csomópont különben is sok gondot jelent, végleges rendezése nagyon sürgős lenne már. Nagyon elhúzódó szanálás miatt nincs rendezve még a bányajáratok sorsa. Ha a Katalin utcába be tudnánk vinni autóbuszokat, legalább ezekkel a járatokkal tehermentesíthetnénk a Széchenyi teret. 0 Sokan reklamálják a Kertváros—Újmecsekalja közvetlen összeköttetést. — Ez nekünk is gondot jelent, de a Megyeri úton ál ezt véleményem szerint halálos bűn lenne megteremteni. Arra még üres buszt sem küldünk szívesen. A 24 órából 650 perces sorompózás ezt az útvonalat teljesen alkalmatlanná teszi a tömegközlekedésre. Amíg ebben a térségben felüljáró nem épül - márpedig erre egyre sürgetőbb szükség van -, sem ezt nem tudjuk megoldani, sem egyéb járatokkal nem tudjuk kikerülni a belvárost. A felüljáró lehajtóága segíteni fog ebben, de addig is szeretnénk könnyíteni a helyzeten, s az igényeket kielégíteni azzal, hogy a felüljárón és a Szalai András úton át létesítsünk kapcsolatot a két városrész között. Erre ugyanúgy felkészültünk, mint a Kertváros és a keleti városrészek közötti tömegközlekedési kapcsolat megteremtésére. 0 Az elmondottak részben tanácsi feladatot is jelentenek, a kritika tehát bizonyos fokig a tanácsot érinti. Milyen a tanács és a Volán kapcsolata? Mindkét részről megnyilvánul az együttműködési szándék a városi tömegközlekedés folyamatos javítására. Azt mégis meg kell mondanom, hogy ugyanezzel nem mindig találkozunk a tervezés szakaszában. Ha pl. idejében tájékoztatnak, a kertvárosi autóbuszpályudvart nem ott építjük meg, ahová került, hanem az új lakónegyed közvetlen közelében. Tudjuk, hogy idén üzembelép a baromfifeldolgozó, azt is tudjuk, hogy mintegy 600 dolgozó oda- és elszállításáról kell majd gondoskodni, de tőlünk ezzel kapcsolatban nem kértek hivatalosan véleményt. Ugyanígy nem vonták be a Volánt a Siklósi városrész tervezésébe, pedig egy 60 ezresre tervezett városrész tömegközlekedési ellátása nem kis gondot jelent. 0 A tömegközlekedési munkabizottságban szó volt gyorsjáratokról. ígéretet tettünk, hogy a jól bevált 20-as és 40-es gyorsjáratok mellett megindítjuk a 10- es és a 39-es gyorsjáratokat is. Ez megtörtént, a gyakorlatban jól beváltak. A lakosság azonban nem értette meg azt a szándékunkat, hogy mi a vonal két végpontja között szeretnénk minél • gyorsabban minél több utast elszállítani. Amióta a 39- es megindult, azóta állandóan ostromolnak kérelmekkel, hogy itt is, ott is állítsuk meg a gyorsjáratot. Ha ezeknek az igényeknek eleget tennénk, akkor mi szükség van a gyorsjáratra? . .. — Végezetül én szeretnék köszönetét mondani mindazoknak a gépkocsivezetőknek, akik a nagyforgalmú útvonalakon, csomópontokban előnyt biztosítanak az autóbuszoknak. Enél- kül pl. a Rózsa Ferenc utcáról soha nem jutnának ki az autóbuszok. Ügy vélem, megértették: nem az autóbusznak, hanem a benne lévő sok utasnak adnak előnyt. Ezt az utasok nevében köszönjük .. . Hársfai István Ashabad holnapja 51. A terítő is megmaradt a zongorán, az az óriási csipketerítő, anya horgolta az eljegyzése után. Most már nem volt fehér, és mindenféle törmelék borította, mész, vakolatfoltok, lécek és rongyok. — Kicsit piszkos lett — hüm- mögött apám. - Majd sor kerül rá, ki kell tisztítatnunk ... Aztán, minden átmenet nélkül, keményebb hangra váltott megint: — De most nem ez a legfontosabb. És ugyanilyen indulatosan, két óriási lépéssel a hangszer túlsó oldalára került: — Nézd meg, ellenőrizd csak nyugodtan! Semmi baja, működik ez gyönyörűen, ne félj! Ezzel beletenyerelt a billentyűsorba. Ő ijedt meg legjobban. Elhúzta a száját, nevetni akart. Féloldalt állva, kinyújtott karral, végigjátszott egy gyors futamot. Egy régi operettsláger nekiiramodó első dallamsorát. — Na! Megy ez még, mit akarsz! És lecsapta a billentyűket védő fekete tetőt. — Látod, akkor is ügyetlen voltál... — kezdte az előbbi módon, a régi hangján, miközben maga alá húzott egy ládát, és leült rá, szemben velem. — Én figyelmeztettelek. Ha rendes helyre mentél volna dolgozni, akkor ma . . . — Rendes helyre? — Zongorád itthon is volt. Nem kellett volna ottragadnod, abban a bolond házban! — Apám, ezt hagyd, nagyon kérlek. — Csupa félnótás között... — Apa! — Persze, a fiatalúr olyan gyönyörűen zongorázik!... és a fiatalúr elgyönqül az ámuló szavaktól... Hogy az ördögbe is, persze, hogy elgyöngül, csak hízelegjünk kicsit, az kell neki! — Apa, hagyjuk. Ez nem igaz! — Nem igaz? Tudom. — Nem igaz! — Azért csak ne kiabálj. Jól van ... Tehát, ha rendes helyen dolgoztál volna ... néhol még az utolsó időkben is adtak ezt- azt. Segítettek. Ha katona lett az illető, akkor a hozzátartozója kapta. Fizetést, vajat, néha húst is. — Sajnálom, apa. Pár percig hallgattunk, ő felállt a ládáról. — Sajnálni azért már nem kell. Visszaült. — Hanem mondj valamit. Na. Végre mesélj már arról, mi volt veled? Hogy az ördögbe sikerült?! ... Mert, hogy megúsztad, azt látom! Nem szóltam. — Örülök, hogy megúsztad, őszintén mondom neked. Nagy dolog, őrült nagy dolog, ügyes fiú vagy, valamihez mégis értesz hát! Gratulálok, cimborám! ... — Apa, nekem egy-két ruha kellene, valami talán maradt... Most nézett rajtam igazán végig: — Hát nem a legjobban állsz, az faktum! — vakarta hosszan a tarkóját, végül tanácstalanul megfordult, dühösen a falig vágtatott, majd vissza, ugyanolyan iramban. — Valami csak maradt? — próbálkoztam. — Valami! — Elvitték? ... Hová lett? ... Mindent elvittek?! — Hallgass már. — Apa, miért nem felelsz?! Minden eltűnt?! Félrerúgta útjából a ládát, hátracsapta a kezét, és elfordult. Percekig állt így az ablak előtt. — Elcserélted?... Eladtad?... — igyekeztem minél halkabban. — Mire cserélted? Kiment, talán gyertyát keresett. Hamarosan talált is. De nem hozta át a szobába. Onnan szólt be. — Este van ... csináljunk valami meleget. Nem tudom, mivel lármázott, nem értettem meg a zajokat. Csak a szavát: — Holnap majd beszélünk. 2. Reggel hétre, ahogy világosodni kezdett, mindössze talán százan gyűltünk ősze a régi elöljáróság udvarában. Toporogtunk, fáztunk és fölgyűrt gallérral, szorosan gombolt kabátban vagy körbemadzagolt pokrócban, zsebre süllyesztett kézzel járta be ezredszer ki-ki a maga négyszögét, mint egy börtöncellában, alig szólva egymáshoz, a cipőnk orra elé meredve, az egyforma cementlapokra. (Folytatása következik.) Amatőr művészet — vagy jóakaratú dilettantizmus? A Dunántúli Napló hasábjain egyre többször olvasom, hogy valamelyik gyár, üzem, tárlatot, kiállítást, bemutatót rendez munkásának. Ismeretlen festők, grafikusok, ötvösök sora kap így lehetőséget, hogy megmutassa alkotásait egy-egy klubban, folyosószegletben és ebédlőben. A szűk családi körben őrzött, vagy mutogatott művek így társadalmi nyilvánosságot kapnak. (Anélkül, hogy az állami felügyeleti szerv tudna róla.) Van valami örvendetes is ebben a szinte tömeges jelentkezésben ... A dolgozó fiatal, vagy korosabb munkás kenyérkereső munkája mellett vágyat érez egy mástípusú önkifejezésre: hogy az esztétika nyelvén mondjon valamit az őt, körülvevő világról, vágyairól, érzelmeiről. Találkozunk vonzó, színvonalas, találó munkákkal is ezeken a „mini tárlatokon”, a többség alkotásai azonban technikailag nem érik el a „műalkotás” szintjét. Számtalanszor találkozunk primitív megoldásokkal, nemegyszer giccsekkel! A nemesen munkálkodó így torzul - számos esetben — törekvő dilettánssá, akit most már nem csak a család elfogult közössége kiált ki „művésszé”, hanem a dolgozók kollektívája is. Az egyébként becsületes dolgozó ember elveszti természetes arányérzékét, túlértékeli önmagát és alkotásait. Mivel pedig a „tárlat” ünnepi napjai elmúlnak (ahol udvariasan, vagy viszolyogva mosolygók üd- vözlik a kiállítót) és mivel a valóban művésszé válásnak hosszas képzési és szervezeti feltételei vannak: így válnak a hétköznapokat megszépíteni akaró emberek sértődött, csalódott, vagy éppenséggel beképzelt személyiséggé. Mennyivel hasznosabb lenne, ha kevésbé mutatós művelődési eszközök és oktatási formák tennék műveltebbé a dolgozókat, fejlesztenék gondolkodását és ízlését. A tudatlan ízlésrom- boiás helyett lehetséges lenne az e területen alkotni kívánó amatőrök megfelelő orientálása is. A művelődési otthonok képzőművészeti és barkácsoló szakkörei megadhatják a szükséges alapképzést. A Képzőművészek Szövetsége is szervezhet munkás-amatőr stúdiót, vagy más efféle képzési formát. Közművelődési szerveink nemes feladata kell legyen, hogy a szakértő zsűrik értékelése alapján — a művészet különböző ágaiban — városi munkástárlatokat, amatőr kiállításokat rendezzen. Esetleg a gyárakban és üzemekben forgalmazható vándorkiállítások formájában. Tisztelet és becsület a festegető, faragó és kalapáló amatőr alkotóknak - de vigyázzunk az emberi értékelés szabályos rendjére, a művészet tisztaságára és a szocialista ízlés épségére is. Várady Géza
