Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-04 / 3. szám

Év vége, év eleje min­dig a számadásoké. Ter­vek születnek. A művészeti szövetségek házatáján is hasonló a helyzet. Érté­kelték a múltat, megter­vezték a jövőt. Mivel fog­lalkoznak a szövetségek­ben, s hogyan értékelik 1974-et? Erről beszélget­tünk a zeneművészek, kép­zőművészek és írók szövet­ségeinek dél-dunántúli titkáraival: Bizse Jánosáéval, Antal Görggyel é s Pákolitz Istvánnal. — Az elmúlt évben válto- zott-e valami a képzőművészek szövetsége szervezeti életében? — Három dolgot említenék meg, Deák Zsuzsa grafikus- művész a Művészeti Alap tag­ja lett, Haraszti Pál festőmű­vész ugyancsak Alap-tag lett, Valkó László festőművész pe­dig hazatelepült Pécsre. Ö fia­tal ember, nemrég fejezte be iskoláit. — Kiállítások?-— Tavaly igen sok, szép si­kert hozó egyéni és csoportos kiállítást szerveztünk. Minden évben, annak ellenére, hogy kiállítási helyiségek dolgában nem állunk jól, sok kiállítást rendezhetünk. Név szerint fel­sorolni, hogy kik és hol állítot­tak ki, talán sok is lenne. Né­hányat azért megemlítenék, a fontosabbnak tartottak közül. Bérezés Gábor Opoléban, Len­gyelországban, hat pécsi mű­vész Lahtiban, Simon Béla pe­dig a Vajdaságban állította ki műveit. Az idén szintén nagy programmal jelentkezünk. Sok szereplésre ad lehetőséget fel- szabadulásunk harmincéves év­fordulója, kiállítást rendezünk Pécsett Konyovics Milán képei­ből. A Vajdaságban élő mes­ter örömmel jön, és Szabad­kán is örülnek, mert Martyn Ferenc rajzaiból rendezhetnek ott kiállítást. A nemzetközi nő­napon ugyancsak Szabadkán rendez kiállítást négy dél-du­nántúli művész: Kustár Zsuzsa, Barakonyi Klóra, Honti Márta és Wéber Klára. — A művészek munkáját hogyan segítik ebben az év­ben? Gondolok művésztele­pekre, műteremlakásokra ... — Művésztelepeinket sze­retnénk tiszta profilúvá tenni. Nagyatádon fafaragó-telepet, Pakson pedig vas- és vasbe- tonszobrászatot szeretnénk ki­A művészeti szövetségek dél-dunántúli csoportjainak mérlege alakítani. Ez azért is lenne könnyebb, mert a felszerelése­ket egyszerűbb volna beszerez­ni. Bővül a Pécsi Grafikai Mű­hely felszereltsége: egy új présgépet szereztünk. A műte­remlakások ügyében annyit mondhatok, hogy tudomásom szerint a Városi Tanács illeté­kesei felkeresték a Művészeti Alapot, s arról tárgyalnak, ho­gyan tudnák segíteni a fiatal művészeket. — Kapcsolataik alakulásáról hallhatnánk-e valamit? — Külföldi kapcsolatainknak örülnek és támogatják. A len­gyelországi Opole, a vajdasá­gi Szabadka, Lahti és Lvov je­lentik ezeket a kapcsolatokat. százados zenei dokumentumait kutassuk fel, katalogizáljuk, őrizzük egyhelyütt, s folyama­tosan dolgozzuk fel. Ez jelent majd tudományos munkát, hangversenyeket, és akár hanglemezfelvételeket is. Vitá­kat szervezünk, a hangszeres oktatás iskoláskor előtti beve­zetésével kapcsolatban, ami új dolog nálunk. László Ferenc kolozsvári zenetudós előadást tart Bartók Romániában cím­mel. Kapcsolatot teremtünk a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójá­val, szeretnénk havonta húsz percet a zenei nevelés szolgá­latába állítani, és megbeszé­léseket folytattunk a Jelenkor szerkesztőivel rendszeres bara­Az ünnepi könyvhetet? Ven­dég költőink estjeit? A debre­ceni irodalmi napokat? Minde­nütt sikeres szereplésünk volt. Részt vettünk a párt közműve­lődési tanácskozásán is, Sik­lóson. Legszívesebben talán a megjelent könyvekről beszélek. Tizenegy pécsi szerző könyve jelent meg tavaly, vérsesköny- vek, novelláskötet, zenetörté­net, irodalomtörténet, tanul­mánykötet, szociográfia, műfor­dítások, irodalomelmélet. . . Külön öröm, hogy sokféle té­májú könyvet tettünlc a kiadók asztalára, mert ez pezsgő szel­lemi életet feltételez. Rendszeres áramlást szeret­nénk kialakítani. Ez a körfor­gás nagy lehetőségeket kínál. Itthoni kapcsolatainkat szeret­nénk az üzemekkel elmélyíteni, kamarakiállításokat, találkozó­kat, vitákaf rendezni a munká­sokkal. Tizennyolc tagja van a Ma­gyar Zeneművészek Szövetsége Dél-dunántúli Csoportjának, amelynek Antal György az el­nöke. N — A múltról keveset mond­hatok, hiszen csoportunk még fiatal. De terveinkről szívesen beszélek, mert szépek. Az idén javaslatot teszünk az illetékes tanácsi, levéltári, múzeumi szerveknek, hogy Pécs több év­nyai zenei publikációk ügyé­ben. Két szakosztályunk ala­kult, az előadói szakosztálynak Bánky József, az ifjúsági szak­osztálynak pedig Kircsi László a vezetője. — Pákolitz István, az írószö­vetség helyi titkára hogyan fog­lalná össze a múlt évbeni te­vékenységet? — A kitűnő kapcsolatokkal szeretném kezdeni: a Pécsi Nemzeti Színházzal, Doktor Sándor Művelődési Központ­tal, tanácsokkal... És a társ­szervekkel. A rendezvényekről? Nem is tudom, hirtelen mit em­lítsek. A tokaji pécsi napokat? — S ebben az évben? — Felszabadulásunk har­mincéves évfordulójára megje­lenik egy antológia, amelyet ünnepi műsorban be is muta­tunk. Megjelenik Tüskés Tibor új kötete is, Új város születik címmel. Az évforduló tisztele­tére pályázatot írtunk ki, üzemi szociográfiákat írtak, tizenöten. Egyébként Is, a jövőben s ez már erre az esztendőre is vo­natkozik, szeretnénk az írókat tovább ösztönözni arra. hogy mai valóságunkról szóló, a tár­sadalmi változásokat nyomon- követő, szociográfiai írásokat hozzanak .■.. K. P. Eltűnt pécs-baranyai irodalom Tóth Kálmán Elsősorban szülővárosa, Baja vallja magáénak, melynek négy ízben ország- gyűlési képviselője volt, s ahol szobra, emléktáblája áll. De életsorsa Pécs vá­rosához is kötődik. 1846- ban a pécsi akadémia böl­csészeti karán volt két éven át hallgató. A Mecsek al­ján szerette meg a költé­szetet, innen küldte 1847- ben Zöld Ördög és Mátyás Mátyás álnéven írt verseit az Életképekbe. Pécsett éri a 48-as polgári forradalom, s a pécsi Líceum nyomdá­ban jelentette meg a már­ciusi napokban cenzurázat- lan forradalmi versét, A szabad magyar jobbágy dalát. E Petőfi hatását tük­röző versben panaszkodik a robotoló jobbágy, hogy az eddig izzadságával ön­tözött föld ,,a várt rózsa helyett ágasbogas tövist termett. Magyar hazám! Szabad hazám! Most szeretlek csak igazán. Te megadod, ami enyim, S enyhíted múlt'fájdalmaim, Soká tartott fájdalmaim. A pécsi évek után, 1848- őszén tizenhét éves korá­ban Pestre megy katonai kiképzésre. A szabadság- harcban eleinte a bácskai hadosztályban „dandárnoki segédeként, később a Per- czel—Dembinszky hadtest­nél hadnagyként szolgált. Világos után egyideig Ba­ja környékén lappangott, majd Pestre tért vissza, hogy az irodalomnak szen­telhesse életét. 1856-ban feleségül veszi Majthényi Flóra költőnőt, de 12 év múltával elválik tőle. Ami­kor azonban Tóth Kálmánt 1879-ben szélütés éri, volt felesége 1881. február 3- ón bekövetkezett haláláig gondosan ápolta. Fia, Tóth Béla, ekkor már ismert író. Majthényi Flóra harminc­négy évvel éli túl. Tóth Kálmán sokirányú irodalmi munkásságot fej­tett ki. Még fiatalon Nagy Ignác mellett a Hölgyfutár segédszerkesztője, nem sok­kal később már felelős szerkesztője. Költői érde­meiért a Kisfaludy Társaság 1860-ban tagjává, a Ma­gyar Tudományos Akadémia pedig 1861-ben levelező tagjává választotta. E vá­lasztást azonban Pálffy Mó- | ric gróf helytartó csak há­rom évvel később hagyta jóvá, mert Tóth Kálmán ép­pen akkor sajtóvétség miatt börtönben ült. Később is sok baja volt a cenzúrával. Hétezer példányban meg­jelenő Bolond Miska című élclapját 1862. októbereben a császári katonai törvény­szék három hónapra betil­totta, őt pedig újból elítél­ték. A Bolond Miskának ugyanis volt egy népszérű alakja, Kipfelhauser, akit szerzője a germanizáció nevetségessé tételére gon­dolt ki, s aki tréfásan ugyan, de mindig meg mer­te mondani az igazat. 1864-ben Vadnay Károly- lyal megindította a Fővára- f si Lapok című szépirodalmi napilapot, amely a Gyulai Pál vezette hivatalos iro­dalmi világgal szemben az ellenzék hangját képviselte. Pályája korai terméseire Petőfi költészete hatott ;; nyelvben, hangulatban, tar- - talmi vonatkozásban egya­ránt. Később eredetisége izmosodott, érzelmeit a sze­relem epekedő hangján, hazaszeretetét borongó lel- kesültséggel bontotta ki. * Népdalai bejárták az egész országot, megzenésítésükre kiváló nótaszerzők vállalkoz­tak. Képekben gazdag, mes­terkéletlen líráját nemcsak a csalódott szerelmesek kedvelték, de szerte az egész országban énekelték, . s némelyikét még mai is í énekelik, mint például a Felleg borult az erdőre, Be- ■ látta az utat a hó, Tele | van a rózsabokor virággal, ' Temetésen láttalak meg ; legelébb stb. dalait. Hazafias lelkesedés, a nemzeti fájdalom feletti ;i elégikus hang jellemzi a szabadságharc után írt ver- § seit, mint amilyen az Előre! s a Kik voltak a honvédek? vagy a Kossuthról írt verse. Költeményeit angol, francia, német, orosz, román, szerb i és szlovák nyelvre is lefor- | dították. Igen népszerűek voltak j történelmi és társadalmi ? drámái is. Feszültségterem- s tő erővel bontotta ki hősei jellemrajzat; ügyes kompo- ziciós érzékkel, a nyelv gyakran patetikus emelke­dettségével erős színpadi hatásra törekedett. Az Egy királyné című történeti drá­máját, melyet az Akadémia száz arannyal jutalmazott, a Nemzeti Színházban száz­nál is többször játszották. Sikerrel állította pellengérre a nagyravágyó úriasszonyo­kat, a zavarosban halászó naplopókat. (Nők az alkot­mányban, Az ördög párná­ja). Tóth Kálmánt rajongó ha­zaszeretete, embertársai iránti megbecsülése, mások sikerei feletti őszinte öröme emberi mivoltában is rokon­szenvessé tették. Kortársai selyembogárhoz hasonlítot­ták, mely másnak selymet, magának koporsót szőtt. Dr. Tóth István Medve belekotort a jegyzetkazalba, és előhúzott egy rajzot. Egy présgép vázlatosan odadobva. (Medve nem volt egy Picasso, a rajz éppen ezért kissé picassósra sikerült.) Áthajolt az aszta­lon, és Hubácska elé tette a lapot. — Ezen a gépen dolgozik Kovácsné. Ő a gépkezelő. Két munkatársa van. Háta mögött van az anyagelőkészítő, a gép túloldalán pedig a kiszedő. Hubácska szórakozottan megfordította a papírlapot, hátha ott találja az anyagelőkészítőt. Még mindig bólogatott. — Az Isten szerelmére — mondta Medve —, hagyd már abba ezt a bólogatást! Figura Buddhaként mosolygott. „Nekem bólogat, nem ne­ked, ezért izgat” - gondolta. Hubácska abbahagyta a bólogatást, rábökött a papírra, és határozottan mondta: — Nekem komoly gépek kellenek. Acél, nikkel, fémes csillogások. Tömörség, súlyosság, robusztusság. Ha én a nálam megszokott éles vágással belevágok egy ilyen ro- busztot a kék égbe, az meghökkenést kelt. — Biztos — mondta Figura. — Biztos — mondta Medve is, de egészen más hangsúllyal. — A nézőket mellbe kell vágni, igenis! — énekelte Hubácska. Érdekes, kecskeszakáll ide, kecskeszakáll oda, Medve most el tudta képzelni Hubácskát a kereszten. Igaz, most sem Jézus­ként, Hubácskaként. Áthajolt az asztalon a rajzhoz. — Ez egy 630 tonnás Kissel- ring-gép. Úgynevezett idős-gép ... Közbeénekelt Hubácska: — Nekem nem kell idős gép! Ne­kem modern csillogó-villogó gépek kellenek. Érezte Medve, hogy forróság önti el. — Ne beszélj! — mond­ta. — Neked csillogó-villogó modern gépek kellenek! — Rádön­getett az asztalra. — De munkások tízezrei még mindig ilyen „idős" gépeken dolgoznak ám! - Megrázta magát, egy kissé le­higgadt, újra áthajolt a rajzhoz. - Ez itt az indítókar. Ezt tá­masztotta ki Kovácsné. Hogy ne kelljen mindig odalépnie. Na, ha ez ki van támasztva, akkor a medve megállás nélkül jár fel-alá . .. — A medve? — kérdezte Hubácska szórakozottan, alig fi­gyelt oda. — Hát ez b nagy tuskó, ami fel-alá jár, azt hívják medvé­nek. Ez préseli 630 tonnás erővel a fészekbe tett munkadarabot. — Áhá. — Tehát mikor kitámasztják az indítókart, akkor tulajdon­képpen automatáztatják a gépet, s ilyenkor, mivel ezeken az „idős” gépeken védőrács nincs, könnyen bekövetkezhet baleset. Ha az indítókart nem támasztják ki, akkor a gép csak akkor működik, amíg az indítókart tartják. A medve és az indítókar olyan távolságokra van egymástól, hogy ez már önmagában ki­zárja a balesetet. Csak hát mindig ellépni az indítókarig . .. visszalépni... hátrafordulni anyagért az előkészítő asztalhoz... Hirtelen elhallgatott, észrevette, Figura már-már elalszik. — Tilos volt a gépeket automatáztani, vagy sem? - kérdezte Hubácska szigorúan. — Tilos. Persze. De mégis mindenki automatáztatta őket. És mindenki tudott róla. Ez benne a pláne. Hisz elmondtam már mindent .... — Hát én ezt nem értem — mondta Hubácska. — Ha egyszer tilos, akkor miért? — Mindenesetre nem truccból. Most felébredt Figura, és Figurában a dramaturg. — A trucc szó — mondta — a Magyar értelmező kéziszótár­ban csillaggal jelölt. A csillaggal jelölt szavak pedig helytele­nek, kerülendők, illetve fölöslegesek. Hubácska ismét bólogatni kezdett. — Ez borzasztó — nyögte Medve. Kitöltötte a maradék sörét, és lezuhintotta. Rágyújtott, belemeredt a füstbe. Valahol hátul a seprű még mindig percegett. Figura előrekönyökölt. — Nézd, Medve, akarod, hogy egészen őszinte legyek? Medve nem felelt, nem is szívta, ette a cigarettáját, el­nyomta, újabbra gyújtott. — Na mondjam, vagy ne mondjam? Medve eltűnt a füstben, hallgatott. — Ne mondjam? — Mondd! — morogta végre Medve. — Kovácsné elveszti három ujját, rendben ... — Négyet — mondta Medve, és a saját jobb kezén mutatta, hova zuhant a medve 730 tonnás erővel. — Jó, négyet. De aztán némi huzavona után mégiscsak meg­kapja a kártérítést a vállalattól. Sima ügy. Sőt, a pénzen mag­nót vesz a lányának. Hepiend. Megdöbbenésében Medve önkéntelenül Figura után mond­ta: — Hepiend. — Aztán nég egyszer: — Hepiend... Hubácska automatikusan bólogatott. „Automatáztatja ma­gát — gondolta Medve. — Valahol kitámasztotta magában a bólogatókart”. Egy kissé elködösült minden, és nemcsak a füst­től. — Hol itt a konfliktus ... a drámai mag ... a drámai mag­nak ki kell pattannia, úgy is mondhatnám, virágba szökkennie. Mi azt hittük, kellően feldúsítod az anyagot. Hát például a hu­mor! Hol itt a humor? Pedig hát tőled azt vártuk... Nézte Medve Figura hadonászó kezét. Hadonászó kezének négy ujját. „Ha ennek kellene egy Kisselring mellett melóznia. Csak egy napot. Egy sima napot. Minden konfliktus nélkül. Si­mán, egy sima napot”. Egy kicsit beljebb húzódott, nézte az egy­re inkább belelendülő Figurát. Hubácska bólogatott. Aztán bólogatva az óráját nézte. „Világos, ezek végeztek vele is, a témával is, Kovácsnéval is”. Medve még közelebb csusszant. Már ott ült Figura mellett. Már nem a kezet nézte, nem az ujjakat, így közelről Figura füle lépett elő főszereplőként. Az a szép gondosan körülnyírt füle. Figura beszélt, Hubácska bólogatott. Nem volt előre elhatározott, még Medvét is váratlanul érte, mikor egyszer csak ott volt Figura füle a fogai között. Reccen- tek a porcok. Irtó jó foga volt Medvének. Hubácska nem bólogatott, Figura ordított. Medve elhajolt, összekapta jegyzeteit, Figura füléből hiány­zott egy darab. Medve még mindig a foga között szorongatta, így morogta csukott szájjal: — Neked is egy kis hepiend! Elfehérült arrcal rántotta le az asztalterítőt Figura, és a füléhez szorította, csörömpölve gurultak szerteszét az üvegek, poharak, hamutartók. Medve kiugrott a bokszból, s nekiiramodott a futószőnye­gen. Utána Figura a terítővei, mint egy szellem, hátul meg Hu­bácska: — Figura füle! Fogják meg! Viszi Figura fülét! Elfogni! Figura füle .... A csapóajtónál Medve egy pillanatra visszafordult, kihullat­ta a füldarabot a fogai közül a szőnyegre, és belekiáltott a kö­zeledő Figura pofájába: — Aztán majd kapsz tőlem egy magnót. Hogy teljes legyen a hepiended! Azzal kiugrott a csúcsforgalomban nyüzsgő utcára, és eltűnt a tömegben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents