Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-22 / 21. szám

1975. január 22., szerda Dunántúli napló 5 24 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Megemlékezések Lenin halálának évfordulóján Vlagyimir lljics Lenin halálá­nak 51. évfordulójáról emlé­keztek meg kedden a Szovjet­unióban. Ebből az alkalomból a moszkvai Lenin-mauzóleum- nál, valamint Leningrádban és más szovjet városokban a Lenin emlékét idéző helyeken, a Bolsevik Párt alapítójának és a Nagy Októberi Forradalom vezérének emlékműveinél koszo- rúzási ünnepségek zajlottak le, s a szovjet emberek ezen a napon minden lehetséges mó­don kifejezésre juttatják tiszte­letüket a szovjet államalapító iránt, hűségüket a lenini eszmék iránt. A Lenin halálának 51. évfor­dulójára emlékező cikkekben a moszkvai lapok emlékeztetnek: a lenini eszmék terjedésében kiemelkedő szerepet játszik a szovjet könyvkiadás. Lenin mű­veit a szovjet hatalom évei alatt 12 ezer alkalommal adták ki, példányszámúk pedig megkö­zelíti a félmilliárdot. A szovjet Lenin-kutatók legújabb vállal­kozása, amelyről a Szovjetszka- ja Kultúra című lap számolt be kedden, egy körülbelül öt kö­tetre tervezett Lenin-szótár el­készítése, amely nemcsak a pontosabb értelmezést segíti elő, hanem fontos segítséget nyújt a Lenin-művek idegen­nyelvű fordítóinak is. * ♦ BELGRAD: A jugoszláviai Szarajevóban hétfőn súlyos be­tegség után 68 éves korában elhunyt Szulejman Kemura a ju­goszláviai mohamedán egyház főpapja, aki e tisztséget 1958- tól haláláig látta el. A halálá­ról kiadott jelentés hangsú­lyozza, hogy Szulejman Kemu­ra „mindenkor állástfoglalt az állam és az egyház jó kap­csolatának fenntartása és el­mélyítése mellett." ♦ BAGDAD: Indira Gandhi indiai miniszterelnök befejezte négynapos hivatalos látogatá­sát Irakban. Gandhi asszony az iraki vezetőkkel megvitatta a két ország közötti kapcsola­tok fejlesztésének távlati lehető­ségeit és eszmecserét folytatott velük különböző nemzetközi problémákról is, különös tekin­tettel a közel-keleti helyzetre. Indira Gandhi és az általa ve­zetett küldöttség kedden haza­utazott. 4- LUNEBURG: Idén nem költöztek délre a darvak és bí­bicek Nyugat-Németországból, ezzel is megerősítve a mete­orológusok kimutatását, amely szerint negyven esztendeje nem volt ilyen meleg tél az NSZK- ban. ♦ VARSÓ: Az Európai Kul­túra Társasága (SEC) lengyel részlege meghívására varsói lá­togatáson tartózkodik Boldizsár Iván iró. A Lengyel írószövet­ségben előadást tartott az elektronika szerepéről a ma­gyar irodalom népszerűsítésé­ben és a tömegtájékoztatás­ban. ♦ MOSZKVA: Moszkvába ér­kezett Günther Kleiber, az NDK miniszterelnökhelyettese, hogy megbeszéléseket folytasson vendéglátóival a két ország közti műszaki-tudományos együttműködés további elmélyí­téséről. Patakosz, a bukott junta alvezére ül ebben a kocsiban, amely — a görög és a nemzetközi közvélemény követelésére — meg­érdemelt tartózkodási helyére, a börtönbe szállítja az ex-belügy- minisztert. Megadták magukat a géprabló terroristák Arafat bűnözőknek minősítette az akció résztvevőit Megadta magát az a három palesztin terrorista, aki vasár­nap délután támadást intézett az orly-i repülőtéren az El AI izraeli légitársaság gépe ellen, majd tíz túszával bezárkózott a repülőtér egyik mosdóhelyi­ségébe, végül a túszok szaba­don bocsátása után egy repü­lőgépen sokáig körözött a kö­zel-keleti fővárosok felett, le­szállási engedélyre várva. Az Air France Boeing—707- es gépe, amelynek fedélzetén a személyzeten kívül csak a há­rom fegyveres tartózkodott, hét­főn délután üzemanyagot vett fel Bagdadban, majd tovább indult, de sem Szaud-Arábiá- ban, sem Egyiptomban, sem Adenben nem tették lehetővé, hogy leszálljon. Végül kedden hajnalban a gép ismét leszállt Bagdadban és a magukat „arab forradalmároknak” ne­vező terroristák megadták ma­gukat az iraki hatóságoknak. Az útra önként vállalkozó há­rom francia pilóta is sértetle­nül kiszabadult. * Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet veze­tője táviratban fejezte ki saj­nálkozását Giscard d'Estaing francia köztársasági elnöknek az orly-i incidens kapcsán. Ara­fat Palesztina arab népe nevé­ben elítélte a felelőtlen akciót és ismeretlen bűnözőknek mi­nősítette a résztvevőket. Gustav Húsok, a CSKP KB főtitkára, aki Szófiában tartózkodik, Felszabadulási Emlékéremmel tüntette ki Todor Zsivkovot, a BKP KB első titkárát, az Államtanács elnökét. +. PÁRIZS: A francia kor­mány bejelentette, hogy az or­szágban a második világhábo­rú óta legmagasabbra emel­kedett a munkanélküliek szá­ma. Tavaly december végén 723 ezer munkanélkülit tartot­tak nyilván, 34 ezerrel többet, mint novemberben és 263 ezer fővel többet, mint 1973 decem­berében. Ötven évet késett... Egy kibontakozóban lévő szerelmet tett tönkre az ecuadori posta azzal, hogy ötven éves késéssel kézbesí­tett egy szerelmes levelet, amelyet 1925 januárjában adtak fel Quitóban. Egy fiatalember szívevá- lasztottjával együtt köszön­tötte az 1925-ös új eszten­dőt. Két héttel később a közös szilveszterről készült fotót postán elküldte a fia­tal leánynak, aki a főváros­tól 500 kilométerre fekvő Guayaquilben lakott. A fo­tóhoz szerelmes levelet csa­tolt, amelyben megkérte a lány kezét. Hiába' várta azonban a választ. A levél ugyanis fél­évszázaddal később, a na­pokban érkezett meg a cím­zetthez, aki nagyszámú uno­kája körében olvashatta el az ötven évet késett szerel­mi vallomást. Szemfüles riporterek meg­keresték a feladót, aki ki­jelentette: „súlyos hanyag­ságért beperelem az ecua­dori postát, mert felelős azért, hogy elhidegültünk egymástól.” A tizenegyedik munkanap a Szaljut—4-en Folytatja repülését a világűr­ben a Szaljut—4 jelzésű szov­jet tudományos űrállomás, Alekszej Gubarev és Georgij Grecsko űrhajósok kedden dél­után megkezdték 11. munka­napjukat az űrállomáson. A kozmonauták eddig nagyszámú orvostudományi és műszaki-tu­dományos kísérletet és vizsgá­latot végeztek el. A szakembe­rek elégedettek az eredmé­nyekkel. Vlagyimir Gyegtyarjov, az or­vostudományok kandidátusa kedden délután a moszkvai rá­diónak adotl nyilatkozatában elmondotta, hogy Gubarev és Grecsko orvostudományi kísér­leti-kutatási programja az egyik legátfogóbb azon prog­ramok közül, amelyeket űrha­jósok valaha is végrehajtottak. A legénység eddig 15 különbö­ző — a tudós szerint — komp­lex és bonyolult orvosi kísérle­tet végzett el. Ezek között több egyedi kísérlet is volt. Gyegtyarjov szerint az űrha­jósokon végzett orvosi vizsgá­latok eredményei azt tanúsít­ják, hogy szervezetük normáli­san reagál az űrbéli állapo­tokra. ♦ WASHINGTON: Amerikai és izraeli jólértesült források szerint ligaI Állón izraeli kül­ügyminiszter legutóbbi washing­toni látogatása során kormánya megbizásából összesen mint­egy 2,2 milliárd dolláros gaz­dasági és katonai segélyt kért az Egyesült Államoktól a kö­vetkező pénzügyi esztendőre. Ebből 700 milliót gazdasági se­gély címén kér Izrael, másfél milliárdot pedig katonai segély­ként igényel. Tel Aviv harci gé­peket, harckocsikat, ágyúkat és más nehézfegyvereket óhajt be­szerezni az Egyesült Államok­tól. + KAIRÓ: Kairóba érkezett David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank elnöke. Láto­gatása során megteszik az utolsó lépéseket egy közös egyiptomi—amerikai bank meg­alakítására. ♦ BUKAREST: Hétfőn Buka­restben megkezdte ülését a ro­mán-lengyel gazdasági együtt­működési vegyes kormánybizott­ság. A napirend értelmében a bizottság megvizsgálja a gaz­dasági együttműködés fejleszté­sét célzó intézkedések végre­hajtását.-f PEKING: Egyhetes látoga­tását befejezve kedden haza­utazott Pekingből Sigeru Hori, a Japán Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselője, volt államminiszter és az álta­la vezetett küldöttség. ♦ HAMBURG: Hamburgban elbocsátások tervét jelentették be. Ezek körébe tartozik az, hogy a hannoveri Wülfel vas­mű működését az év közepéig beszüntetik. A vasmű 1100 dol­gozójának sorsa egyelőre bi­zonytalan. A Transworld Airli­nes (TWA) amerikai légiközle­kedési vállalat frankfurti részle­gének 250 dolgozóját március 31-ig elbocsátják. Kommentár A ciprusi viharos tüntetések első pillantásba meglepőnek tűnnek. Hiszen néhány nap­pal ezelőtt még úgy lát­szott, hogy annyi vihar után végre nagy nehezen rende­ződik a sokat szenvedett szi­get élete. Végül is megvaló­sult a legfőbb követelés, a pozitív semlegesség, a füg­getlen Ciprus jelképe, Maka- riosz államfő visszatérhetett Nicosiába és elfoglalhatta hivatalát, amelytől az elmúlt év nyarán az Athénből irá­nyított puccsisták megfosztot­ták. A helyreállított törvényes hatalom égisze alatt megin­dulhattak, immár új és re­ményteljes körülmények kö­zött, a török és görög közös­ségek képviselőinek tárgyalá­sai. Mind Kleridesz, a görög, mind Denktas, a török nép­csoport fődelegátusa hangoz­tatta, hogy a légkör kedve­ző, bár természetesen gyors (Folytatás az 1. oldalról) munkásosztályunk, termelőszö­vetkezeti parasztságunk, a szo­cialista értelmiség, egész né­pünk körében. Hazánk hely­zete, fejlődése bizonyítja, hogy a párt politikája egész népünk felemelkedését szolgálja, szo­cialista társadalmunk építésé­nek előrelátó, tudatos prog­ramját adja. Kijelenthetjük, hogy ifjúságunk döntő több­sége helyesli és támogatja ezt a politikát, aktívan dolgozik megvalósításáért. Azt várja a XI. kongresszustól, hogy erő­sítse meg a pártnak a gyakor­lat által igazolt politikáját. Dr. Maróthy László méltatta azt az irányelvekben is tükrö­ződő, történelmi felelősségér­zetet, amellyel a párt egész népünk és az ifjúság jövőjé­ért munkálkodik. Rámutatott: a KISZ több mint 800 ezres tagsága a magáénak érzi és vallja az MSZMP bel- és kül­politikáját, ifjúságpolitikáját, támogatja azok megvalósítá­sát, helyesli a kongresszusi irányelveket, egyetért a szocia­lista távlatainkról, egész politi­kánkról, a gazdasági, közmű­velődési, szociálpolitikai és más kérdésekről adott értéke­lésekkel. Az előadói beszédet követő­en a KISZ Központi Bizottsága megvitatta a kongresszusi irányelveket. A vitában felszó­lalt Kádár János, továbbá Bo­ros Béla, a KISZ Budapesti Bi­zottságának első titkára, Ba­lázs Árpád zeneszerző, Nánás­sy Gizella, a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem hallgatója, Bakó Anna, a Ganz- MÁVAG betanított munkása, KISZ-titkár, Kiss László, a Cse­pel Vas- és Fémművek szer­számgépgyárának párttitkára, Hajdú István, a Budapesti Mű­szaki Egyetem KlSZ-bizottsógá- nak titkára, Marik Sándorné, a Nyíregyházi Konzervgyár szb- titkára, Szűcs György őrnagy, Szabó Mária, az Agárdi Állami Gazdaság dolgozója, Petőházi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első tit­kára, Pápai Tibor, a Győri Va­gon- és Gépgyár KlSZ-végre- hajtó bizottságának tagja, Kő­halmi Ferenc, az NDK-ban működő országos KlSZ-bizott- ság titkára, Gombócz Károly, a Soproni Állami Gazdaság fő­mérnöke és Lukács László, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titkára. A felszólalók egyöntetűen hangoztatták, hogy az irányel­vek egész társadalmunk, így az ifjúság ügyét is jól szolgál­ják. A magyar ifjúkommunisták jövőjük zálogának érzik a párt töretlen politikáját, lelkesen, újabb munka- és tanulmányi sikerekkel készülnek a kong­resszusra, s az ott születő ha­tározatok végrehajtására. A KISZ Központi Bizottsága vége­zetül állásfoglalásában egyet­értését fejezte ki a kongresszusi irányelvekben foglaltakkal, s úgy határozott, hogy vélemé­nyét, javaslatait eljuttatja a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának. Jelentős előrelépés a szocialista együ ttműködésb Megnyílt a KGST VB ülése Kedden Moszkvában meg­kezdte munkáját a KGST Vég­rehajtó Bizottságának üléssza­ka. A résztvevők foglalkoztak a KGST-tagországok tudomá­nyos-műszaki együttműködésé­ről készített elemzéssel. Meg­állapították, hogy jelentékeny munka folyik az együttműködés új formáinak alkalmazása érde­kében a tudományban és tech­nikában. Eddig 43 koordinációs központot, két nemzetközi tu­dóskollektívát és egyéb szerve­zeteket hoztak létre, s mind­ezek gyümölcsözően működnek. A keddi ülésen megvitatták a KGST-tagországok kollektív va­lutája, a transzferábilis rubel szerepének további növelésével kapcsolatos kérdéseket. Rámu­tattak, hogy a KGST-tagorszá­gok gazdasági együttműködé­sének fejlesztésében növeke­dett a transzferábilis rubel sze­repe. Az ülés résztvevői megvitat­ták továbbá az említett valuta megszilárdítását és a szocialis­ta gazdasági integráció fej­lesztésében betöltött szerepé­nek növelését célzó intézkedé­seket. Megvizsgálták a konté­ner-szállítási rendszer gyártása és igények kielégítése terén folytatott együttműködés fej­lesztésével összefüggő kérdése­ket is. A KGST Végrehajtó Bizott­sága folytatja munkáját. + LENINGRAD: Leningrád­ban megkezdte munkáját a 69. nemzetközi szőrme-aukció. A hagyományos szőrme-árverésen ezúttal 25 országból mintegy kétszáz szűcs-cég képviselője vesz részt. Ciprusi vihar eredményekre nem lehet szá­mítani.. Ebben a múlthoz képest majdnem idilli hangulatban következett be a robbanás. Oka az volt, hogy a szigeten lévő brit támaszpontokról, legfelsőbb szintű londoni döntés nyomán, elszállítják a török menekülteket. A tájé­kozatlan szemlélő számára a határozat logikusnak látszik. Polgári menekültek számára valóban nem lehet hosszú tá­von tartózkodási hely egy ka­tonai támaszpont. Bár a menekültek első úti­célja állítólag Törökország — véglegesen Cipruson kíván­ják őket letelepíteni, még­hozzá a török csapatok által megszállt területeken, a meg­szállás miatt elnéptelenedett görög falvak helyén. Ez így már egyszerű emberiességi alapon sem rokonszenves. Az intézkedés politikai háttere pedig olyan veszélyeket rejt, amelyek nem korlátozódnak a ciprusi belpolitikára. Ankara már régóta a szi­get felosztását javasolta, azonban többször is értésére adták, hogy Nicosia számára ez az ál-megoldás egyszerűen elfogadhatatlan. Egy ilyen felosztás előbb-utóbb meg­kérdőjelezné a független Cip­rus létét, hiszen a sziget gya­korlatilag egy athéni és egy ankarai érdekszférára oszla­na. Ezzel viszont semmivé vál­na az a küzdelem, amelyet a ciprusi hazafiak — a szocia­lista országok, a haladó világ teljes támogatásával — az önálló Ciprusért vívtak. A tömegek, munkások, diá­kok biztos érzékkel ismerték fel, mi rejlik a londoni dön­tés és nem utolsó sorban annak washingtoni támoga­tása mögött. Ezért tüntetnek oly sok ezren a nicosiai brit és amerikai külképviseletek előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents