Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-18 / 17. szám
1. A Wabe Shebel szálloda, amely a császár unokáié volt, amíg nem államosították. 2. Egy wollói falucska főterén, bal oldalt egy bár. 3. Az abebai piac. Etiópia ébred A régi latinok azt tartották. Afrikából mindig valami új, valami meglepő érkezik. S ha igaz volt kétezer éve az idézett bölcsesség, napjainkban méginkább igaz. Földünknek ez a darabja új és újabb politikai és gazdasági meglepetésekkel szolgál. A legfrisseb Sába királynő földjéhez kapcsolódik. Afrika legrégibb államában recseg-ropog a társadalom évszázados építménye. A repülőtérről a városba elegáns villanegyeden át autósztráda vezet. Új virág legújabb szirma. (Addis Abeba amharául: Új Virág.) Néhány éve még üresen állt ez a vidék, legfeljebb kecskenyájak legelésztek rajta, most viszont benépesült: diplomaták, üzletemberek előkelő rezidenciái sorakoznak rajta, igaz, a kecskék megmaradtak. Máskor meg a magvakkal, fával, esetleg szé- návak megrakott szamarak késztetnek megállásra bennünket. Az egyik bámészkodó szamarat majdnem elütjük. Pedig abból rettenetes baj lenne. Vendéglátóim szerint itt a szamár, tehén, vagy kecske csaknem nagyobb érték, mint az ember. A központban járunk. A négylábú forgalmi akadályokhoz újabb nehézségek párosulnak: minduntalan kéregető koldusokba ütközünk. Megdöbbentően erős az ellentét. Az út két oldalán nagyvárosi, mondhatni luxus lakóépületek és lakóházak, az úton pedig mezítlábas és csak a legszükségesebb ruhát viselő, teljesen lerongyolódott koldusok. Van, aki 100 —150 kilométert is gyalogolt, hogy idáig érjen. A koldusok úgy elárasztották a fővárost, hogy a katonai vezetésnek szigorú határozatot kell hoznia Addis Abeba megtisztítására. A négus a legnagyobb tolvaj... Csak úgy ömlik a diákok szájából a szitok, amikor megkérdem: mi volt a bűne a királyok királyának, amiért most házi fogságban csücsül. A császár nevét viselő egyetem aulájában beszélgetünk, ahol könnyű beszélgető társra lelni, mert régóta szünetel a tanítás. Akik körülvesznek, a diákmozgalom vezető egyéniségei. Régen tapasztaltam, hogy a keserűség és gyűlölet zsilipéi úgy nyíljanak meg, mint ahogy a diákokból ömlött a szitok, az átok. A császár a korrupció mocsarává változtatta az országot. Csak magára gondolt, meg a rokonaira — vágtak egymás szavaiba. Felsorakoznak a tények is: sok milliárd dollár vagyona fekszik külföldi bankokban, elsősorban Svájcban, de nem hajlandó hazahozni. (A katonai tanács egyik szóvivője újságírók előtt 11 milliárd etióp dollárra becsülte a volt császár magánvagyonát. Egy etióp dollár 10 forintot ér.) Levelet említenek, amelyet a televízió is bemutatott. Levelet, amelyben egy svájci bankár arra kérte felséges ügyfelét, hogy tekintsen el a további aranyszállítmányoktól, mert egyelőre raktározási lehetőségei korlátozottak. (Azóta már újabb levelet mutattak be a képernyőn: a császár „ráhagyta" vagyonát mostoha népére.) A császárnak még a párnái alatt is milliók A császár mi lliárdokat és gépkocsikat gyújtott :|||||| Földet, munkát, demokráciát akar a nép hevertek, vágta közbe valaki, arra célozva, hogy amikor most vagyona után kezdtek nyomozni, ágyában, sőt kedvenc barna Rolls-Royce-szának lábtörlője alatt is százezreket találtak. És a gépkocsik? Tudja, hogy gyűjtötte őket „felséges" urunk? Mint más a bélyeget. S itt már bekapcsolódnak személyes tapasztalataim. A nagypalota garázsában sorakozó „császári fogatokat" a sajtó képviselőinek is bemutatták. Nyolcvan különféle márkájú gépkocsi sorakozott egymás mellett, egymás mögött, közöttük csak Rolls Royce is négy, méghozzá magánrendelésre, abszolút kényelemmel. És Mercedesek, hatajtósak, Fiat-ok a legkülönfélébb változatokban, egyéni ízléshez igazítva. — önök, diákok már akkor, amikor a császár még hatalmon volt, társadalmi változásokat követeltek. Most pedig, amikor a változás bekövetkezett,- szembefordulnak a változásokat hozó katonai vezetéssel. Tulajdonképpen miért? — Bizalmatlanságunk a hatalom katonai jellegének szól. A katonaság ugyanis — véleményünk szerint — nem képes egyedül megoldani az alapvető feladatokat, amelyek megoldásában a népnek részt kell vennie. — Népről beszél, amely kezébe vehetné a sorsát. De hát a népnek több mint kilencven százaléka írástudatlan. A katonai tanács most elrendelte, hogy a diákok menjenek vidékre. Tanítsák, oktassák a népet! Miért vonakodnak egyesek a meghirdetett „keresztes hadjárattól"? A gép, amelyen Dessiébe igyekszem, nem közvetlenül a tartomány központjában száll le, hanem egy közeli városka, Kambolcsa határában. Dessié még huszonhét kilométer! Vendéglátóm, a hárommilliós tartomány egyetlen állami kórházának magyar sebész főorvosa, Póczik doktor vár a repülőtéren. Egy Renault 10-essel hatalmas hegytömbök oldalán kapaszkodunk 2800 méterig. A tehalt meg az alig néhány hónapos csecsemő, a vízért könyörgő kétségbeesett tekinteteket, wiha (vizet, vizet) hörögték százak és ezrek elhalóan szerte az utakon. És víz egy csepp sem volt. A város kútjai kiapadtak. S amikor végül a világ tudomást szerzett a tragédiáról, s igyekezett az éhezők segítségére sietni, még az sem jutott el a szerencsétlenekhez. A császár cinkosai az ide szánt élelmiszert és ruházatot már Dzsibuti kikötőjében elpana- mázták. A szárazság sújtotta tartományban most már javában folyik a rehabilitációs munka. Táborokba gyűjtötték azokat, akik túlélték az éhínséget. Most ott éldegélnek, öt tábor is működik a környéken. tőn arra leszek figyelmes, hogy a zöldellő pázsitban elszórtan kis kőkupacok fehérlenek. — Sírok — mondja vendéglátóm. Ide hozták ki a városból egy részét azoknak, akik tavalyelőtt a gyilkos szárazság idején éhen, szomjan pusztultak. — Temető nincs? — kérdem. — Van, de korántsem oly nagy, hogy valamennyi halottat el lehetett volna helyezni benne. Tízezer holttestnek kellett volna hely. — És a kövek? — Csupán azért rakták őket a sírra, hogy a szél ne hordja el a földet. Gépkocsink ráfordul Dessié főutcájára. Kétsávos út, már olymódon, hogy ketté osztották. Középütt valami szigetféle. De így is nehezen haladunk. Az egylovas, kétkerekű kocogó ga- rik — dessiéi taxik — amelyeken a hajtó mellett ott ül a bakon az utas is, méghozzá hatalmas esernyőt tartva a feje fölé, mert így védekeznek a nap szúrása ellen, állandóan lefékeznek lendületünkben. A városnak egyáltalán nem nevezhető település főutcájának kétoldalán apró kis kuckófélék sorakoznak, alig valami különbség köztük, ajtajuk felett: Bár, Bár, Bár. Sorban egymás után. Élet, mozgás nem látszik bennük. Bezzeg este és éjszaka! — mondja Póczik doktor. Általában olcsó szórakozást kínálnak. Az ital, amit mérnek, többnyire csempészáru. S a lányok is, egy-egy bárnak három-négy törzstagja van, s már potom egy dollárért nyújtják az örömöt. A nyolcvanezres városban ugyanis alig akad munka, egyetlen egy üzemecs- ke dolgozik, az is automatizált ásványvíz üzem. Végelgyengülés, végelgyengülés, végelgyengülés . .. sorakoznak egymás után a kórlapokon. A dessiéi kórház igazgatója, dr. Zaraj rakja elém őket. A kórház folyosóján beszélgetünk. Aránylag korszerű egészségügyi intézmény, tíz éve épült, s amire itt büszkék, már etióp orvos igazgatja. A múlt évi tragédiára fordítva a szót, drámai jeleneteket idéz. Elgyengült anya ölében hogyan • Néhány száz méterre az As- sab felé vezető köves úttól, amelyen idáig jöttünk, s amely a Vörös-tenger partjáig visz, és sok száz kilométerre a fővárostól északkeletre, ötven méterrel a tenger szintje alatt, Landroverünk mintha valami forró katlanban haladna. Etiópia másik véglete. Mérhetetlen csend vesz körül bennünket, már-már titokzatos némaság. A láthatáron feltűnik egy tevekaraván. Nomád danakilok vándorolnak. Minden vagyonuk a teve hátán — vonulnak az enyhébb éghajlatú, kellemesebb hegyvidék felé. Közelebb érve hozzájuk, észrevesszük az embert is,, elöl halad, vállán fegyver, testén bőrruha. Természetesen állatbőrből. A fegyver még az első világháborúból származhat, de mindegy, puska, amelyikbe golyó jár, és tudja ezt errefelé mindenki, hogy a gyanakvó, és hirtelen haragú danakil férfiak kezében gyakran el is sül. Mindezt tudván, csak tisztes távolból küldjük feléjük barátságos biccentésünket, üdvözletünket, s folytatjuk utunkat a sivatagban: <55—50 fokos a hőség. Carlóval Dessiében ismerkedtem össze, méghozzá annak a napnak az estéjén, amikor a fővárosban, a • szakszervezet székházában eldördült a katonák fegyvere, s a helyszínen két sebesült és egy halott maradt. A katonák tüntetésre készülő munkásokra lőttek. Carlo a történtekről nagy hangon, olaszos temperamentummal számol be a Touring Hotel fehér lakóinak, amelyet szintén olasz, egy hatvan év körüli, egyedülálló nő dirigál. Igaz: Dessiében olasz vezeti a garázst, tálján a villamos szakember, és a nyolcvanezres város egyetlen vízvezeték-szerelője is Itáliát vallja hazájának. Nem mondhatni, hogy dúsgazdag emberek, de az etiópokhoz képest van mit aprítaniuk a tejbe. Carlo nem illik közéjük. Ö az Addisban székelő Ethiopian Construction Ent- prise LTD magántársaság egyik vezetője. Ügy került ide, hogy elvállalta annak az útépítésnek a gépi munkálatait, amely nyugatnémet irányítással és nyugatnémet pénzből folyik. Egyszóval: vállalkozó. A hetven kilométeres útszakasz, amely a tartomány központjából a még teljesen elzárt területekre vezet, jó kis üzlet. — Most megkapták a maguk leckéjét! — harsogja. — Az ember maholnap nem boldogul velük, úgy kinyílt a szájuk. Carlo rögtönzött előadásából kiderül, hogy ő is azért járt a CELU-ban, mert el kellett rendeznie bizonyos dolgokat, magyarán szólva: egyezkednie kellett a munkásokkal. És nincs igazuk a munkásoknak? — vetem közbe, mert úgy alakul a társalgás, hogy nekem is megvan a lehetőségem a beleszólásra. — Előfordulhat, hogy igen. De általában nincs. A szerződések a hibásak. Nem elég világosak és pontosak —• mondja kicsit szelídebben Carlo. Aztán táskájához nyúl, kinyitja. Meglepetésemre a kétkötetes Code Civile-t, a polgári törvénykönyvet veszi elő és egy szerződésvázlatot. — Most szerkesztem. Itt minden pont mellett ott áll majd a megfelelő paragrafus száma is. Akkor aztán táskájához nyúl, kinyitja. — és erre táskája mélyéből előhúz égy hatlövetű amerikai lőfegyvert élesre töltve — akkor ... Persze a vállalkozóknak ravaszabb módszereik is vannak, hogy a szerintük vérmes követeléseket támasztó munkásokat kijátsszák, hogy védekezzenek ellenük. Például: nem alkalmazzák őket folyamatos munkaviszonyban, csupán egy-egy alkalomra fogadják fel őket egy bizonyos időszakrq, néha mind össze néhány órára. így azután nem kell tartaniok a jogtól. Persze megtehetik ezt is. mert Etiópiában a munkaalkalom, sajnos, igen ritka. Egyetlen újsághirdetésre, hét segédmunkás helyére, hétszáz jelentkező volt. Találkoztam parasztokkal jártamban, keltemben az etióp felföldön. Nyomorukat látván kérdeztem: Mit szeretnének? Mire vágynak? Az egyik: bé relt föld helyett saját birtokot, a másik: kevesebbet kelljen fizetni a földesúrnak. (Előfordul, sőt igen gyakori, hogy a bérlő paraszt a termés 75 százalékát is oda kell, hogy adja a föld tulajdonosának.) A fővárosban beszélgettem munkanélküliekkel: ők mit szeretnének. Munkát, munkát — is mételgették. A diákok polgári kormányt, alkotmányos demokráciát emlegettek. Föld, munka, népi hatalom — ezt várják a katonáktól. Valkó Mihály HÉTVÉGE t. Danakil nők a sivatagban. 2. Csontig soványodott gyerekek a táborban. 3. A katonai vezetés reggeli megbeszélése Abebában. Addis ÜTkEieVRESSE A Népi Kamara határozata szerint az NDK-ban 1975-ben 94 200 lakást kell építeni, ezen kívül 31 400 lakást fognak átépíteni, modernizálni. Ezzel megközelítőleg 380 000 embernek, főleg gyári munkásoknak és többgyermekes családoknak teremtenek jobb körülményeket. Jó alapot nyújt a terv teljesítéséhez Karl-Marx-Stadt körzetében, hogy már novemberben 6628 lakás átadásával túlteljesítették a tervet, hasonlóan Drezdában, ahol a jó eredmények nem utolsó sorban a leningrádi házgyárakkal való jó együttműködésnek köszönhetők. Segítség az építőknek, hogy az erfurti ablakgyártói, - az NDK legnagyobb ilyen üzeméből — naponta 1450 komplett ablakot szállítanqk. CAI/1BEHCKO flEAO Az 1975-ös évben az egész várost átfogó építkezési program kezdődik Szlivenben. A hatodik ötéves terv utolsó évében a megye székhelyen új lakónegyedeket építenek fel Észak-Szliven és Északi új falu néven, 1902 új lakással. Az építendő lakásokat nagyrészt panelelemekből készítik. Új autóbuszállomás építkezését kezdik meg, valamint egy bölcsőde és három óvoda építését fejezik be. Az új rendelő- intézet és a három óvoda az Északi új falu Klucohov és Sev- ha lakónegyedben lesz. 1975- ben elkezdődik a fővízvezeték felújítása is a belvárosból kiindulva egészen „Észak-Szli- ven" lakónegyedéig. Nagyobb ütemben folytatódik az „Asze- novac” duzzasztómű felépítése is. A távfűtés bevezetése nagyobb arányú lesz. Testvérlapjaink rják AtnBOBCltaSV npaBaa Lvovban javában áll a tél, s a város neves divatházának divattervezői még nagy sikereket aratnak a téli ruhaajánlataikkal. Testvérlapunk tudósításából megtudhatjuk, hogy a Ivovi férfiak számára is a bőr alapanyagú kabátokat, felöltőket ajánlják a tervezők. Ugyancsak az erősebb nem számára javasolják a karcsúsított, csíkos két gombos öltönyöket, természetesen vastagtalpú cipővel. A Ivovi Dinamo sport és télifelszerelések gyárából harminckét országba exportálnak kiváló minőségű télisportokhoz szükséges kellékeket. A „Tiszta" fantázianevű síléc, amelynek súlya nem haladja meg a 600 grammot eljut az összes szocialista országba, de Kanada is több mint tízezer párt rendelt belőle. Itt készülnek azok a korcsolyacipők is, amelyekben a Szovjetunió jégtáncosai, korcsolyázói a világ- versenyeken oly kiváló eredményeket értek el. Érdekes hírt közöl a Lvov- szkaja Právda, amelyben elmondja, hogy a Radehovszki körzetből az utóbbi időben mind több vadász ad hirt farkasok megjelenéséről. Szokatlan ez, hiszen . úgy tudták, hogy a technika kiszorította ezeket a vadakat. A kemény tél miatt azonban bátorságot kaptak, s be-be látogattak egy- egy kolhoz kisállat-tenyészetére. Ezért a területen nagyarányú irtást rendeltek el.
