Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-15 / 14. szám
6 Dunántúli napló 1975. január 15., szerda A legrégibb magyar nyelvű levél A szóbanforgó levél a feltevések szerint anno domi- ni 1436-ban kelt. Kisvórdá- ra küldték Mátyás király udvarából, s címzése — a kornak megfelelően — még latin volt. így szólt: „Mag- nifico domini Nicolae de Kysvarda Fratri nostro ca- rissimo”. Azaz hevenyészett fordításban: Nagyhatalmú Várdai Miklós főispánnak. Szövege pedig — mai helyesírásunk szerint - a következő: ,,Én jó uram, tudja meg tekegyelmed, hogy amióta Bégányitól Vajda uramnak a dologról üzentél, tudd meg bizonnyal, hogy azt neki mind szárul szóra elbeszélte. Én is beszéltem vele, igen fogadta, hogy örömest törekedik benne. Minden jó végre azért tudd meg bizonnyal, hogy itt Vi- segrádon szólunk király őfelségének. Azért a leveleket, amelyekről beszéltünk, minél hamarabb felküldhe- ted, annál hamarabb küld- jed. Aladár atyádfia." Aladár üzenete még így, „korszerű” formában sem túl világos, hát még az eredeti, Mátyás-korabeli magyarsággal! Érzékeltetésül egy rész eredetiben: ........itt V isegrádon szólunk király őfelségének” részt Aladár atyafi így vetette papírra: „ithten Vysegradon Zolunk kyralnak Ew felseekeenek”. A kutatók azonban viszonylag könnyen megbirkóztak az ódon nyelvezet buktatóival, sőt a levél születésének, hátterének !ö- rülményeit is felderítették. Eszerint az abban az időben híres Várdai família egyik tagja, Miklós csatlósát, Bégányi Mihályt a visegrádi palotában időző Báthory István erdélyi vajdához küldte. Megbízatása az volt: járjon közben a vajdánál — aki rokoni kapcsolatban volt Miklóssal -, hogy támogassa a Várdai Jánossal viselt hagyatéki perében. Egyszóval, ahogy ma fogalmaznánk, protekciót kért a vajdától. S mivel Mátyás király is az udvarban tartózkodott, a kutatók ebből következtetnek arra, hogy a levél 1436-ban kelt, Visegrádon. Várdai Aladár pedig nem hollóval, nem is delizsánsz- szál, hanem a repülőposta akkori „ősével” — lovasfutárral küldte a levelét bátyjának. .fi, Irány a Dunántúl A Duna volt a másik nagy folyam, amelyen át kellett jutnunk. Kis falucskában álltunk a folyónál, amelyet ifjúságunk kedvelt filmjeiből és Strauss keringőjéből ismertünk. Msot azonban nem volt idő a lírára. Elég nehéz feladat várt ránk: az átkelés. Mindenekelőtt „nyelvet" (az ellenség elhelyezését ismerő német katonát, tisztet) kellett szerezni, hiszen ilyen nagy vízi akadály leküzdése nagyon kockázatos vállalkozás úgy, ha nem ismerjük a körülményeket, a másik parton lévő ellenség állásait. Három „muskétásunk”, Viktor Duskin, Galimzjan Kaszimov és Vologya Anyiszimov kapta a feladatot, hogy szerezzen „nyelvet”. Ök hárman először a partot kutatták végig, de hiába, egy árva csónakot se találtak. Meg kellett hát próbálni a faluban. Lehetetlen, bogy sehol ne legyen ladik. Volt is, persze, de hogy szerezzenek? A házak egy része üres, néhányban azonban ott maradtak az emberek. Felderítőink már végigjárták a fél falut, semmi eredmény. A következő házban, pontosabban az udvaron a keskeny tornác alatt idős, pipázó parasztembert pillantottak meg, aki mintha csak őket várta volna. A katonák kézzel-lábbal, egymás szavába vágva magyarázták Gyula bácsinak — később kiderült, hogy úgy hívták —, hogy miért jöttek. Ö meg szó nélkül hallgatta, mintha nem is neki beszélnének. Aztán ugyancsak szótlanul bement a házba. Egy perccel később Gyula bácsi, egy nagy kulccsal a kezében újra megjelent. Most se szólt, csak odament a lezárt csűrhöz, kinyitotta az ajtót, és a kukoricaszár alól előtűnt egy kitűnő állapotban lévő csónak. Felderítőink megmagyarázták Gyula bácsinak, hogy éjszaka jönnek majd „Nyelvet” szereztünk a csónakért és ne nyugtalankodjék, hajnalra teljes épségben visszahozzák. Arról, ami ezután történt, Viktor Duskin számol be. Pontban éjfélkor visszamentünk a csónakért a csűrhöz. Már a vízen ringatózott, s Gyula bácsi is benne ült, evezővel a kezében. Galimzjan el akarta tőle venni az evezőt, és mutatta neki, hogy szálljon ki a partra. De ő nem mozdult. Csak a fejét rázta. — Ez velünk akar jönni? — kérdezte tőlem Galimzjan. — Úgy látszik, félti a csónakját. Zavarban voltunk. Most mit csináljunk? Sok időnk nem volt a töprengésre. Ellöktük a csónakot a parttól, s útközben meggyőződhettünk kísérőnk ügyességéről. A csónak nesztelenül siklott a vízen. Egy partmélyedésben kötöttünk ki, ami természetes védelmet nyújtott. Hát megérkeztünk, de mi legyen ezután? Mit csináljunk a kísérőnkkel? Rámutattam az órámra - és megállapodtam Gyula bácsival, hogy éjjel háromig várni fog bennünket. Ha addig nem jövünk, menjen haza, s másnap éjjel háromra jöjjön visz- sza értünk. Nem akarom részletezni, hogyan kúsztunk, másztunk sokszor négykézláb a sűrű sötétben, amíg elkaptunk egy jól megtermett németet, hogyan cipeltük át magunkkal a parthoz.- Észre se véttük, hogy közben elmúlt három óra . . . Már négy óra körül lehetett, mire a folyóhoz értünk. Elképzelhetik örömünket, amikor megpillantottuk Gyula bácsit. Ugyanúgy ült ott, mint amikor elváltunk. Visszafelé jövet már a folyó közepén járhattunk, amikor a német himbálni kezdte a csónakot. Galimzjan felállt, hogy megnézze, mit csinál. Nem tudom, mi ütött a fasisztába, de teljesen összehúzódott, aztán váratlan mozdulattal hasba rúgta Galimzjant, aki beesett a jéghideg vízbe. De abban a szempillantásban az evező is lecsapott a német fejére. Gyula bácsi - erősre méretezhette az ütést, mert a fogoly görcsösen megrándult és elcsendesedett. —• Most aztán fuccs az egésznek! Hiába vesződtünk any- nyit! . . . Mit ér ez a nyüves náci holtan? Gyula bácsi odanyújtotta az evezőt Galimzjannak, és besegí- tete a csónakba. Társam dühét a jeges fürdő sem csillapította. Kísérőnk közömbösen szemlélte mindezt. A csónak sebesen siklott a vízen, s már közel jártunk a parthoz. Gyula bácsi arra összpontosította ' minden figyelmét, hogy szerencsésen kikössön, Szerencsénk volt: a fasiszta a hideg víz hatására „visszatért a túlvilágról”. A parton már vártak bennünket. Átadtuk a foglyot. Megkerestem az ütegparancsnokot, hogy jelentsem a feladat végrehajtását. Galimzjan pedig ott maradt, hogy segítsen Gyula bácsinak partra húzni a csónakot. Amikor visszamentem, a parton már nem találtam senkit. Az udvaron leltem rájuk. Gyula bácsi ott ült a fészer alatt, a jól ismert kispadon, és pöfékelt. Vele szemben, hátával egy gerendának támaszkodva Galimzjan guggolt, cigarettázott. Szótlanul nézték egymást, aztán mind a ketten elmosolyodtak. Letelepedtem egy tuskóra, előhúztam a dohányzacskómat, cigarettát sodortam, rágyújtottam . . . (Folytatjuk) 59. — Nem, persze, hogy nem! Most aztán semmi se fontos, nem, nem, nem! Mert úgyis meghalunk; ezt akarja mondani?! — Bocsánatot kérek . . . A tükör elé ült, és a fésűjével a toalettasztalka üveglapjára koppintott: — Nem dőlt össze a világ! Fiatal, tehetséges ,ember. .. Majdnem művész; ezt még sohase mondtam magának? Na, látja. Nem alkotó egyéniség, valóban nem, de az nem a legnagyobb baj. Na és aztán?! Nem alkotó, _ nem is előadó, nem ilyen vacak fajta, mint mi, ahhoz túl sokat bölcselkedik. Erre viszont igazán elég régen figyelmeztettem!... De azért ide való. — Ugyan! Ha nem kellene mindig válaszolni . . . Beérni a csönd ütemeivel . . . Kiszórta a kezéből a szépítőszereket, s az üveglapon is mindent arrább söpört. —v Idehallgasson! — fordult ültében, egészen szembe. — Most aztán nem viccelek! Mennyei ötletem van, ifjú barátom!... Nem azt mondtam, hogy ide való? Közjnk! Az ilyen fiatalemberekre szükségünk van ... Né szerénykedjék; esküszöm, hogy a hasznunkra lesz! Azt hiszi, csak a Rádai-cégnek kelleti az ilyenvágósú legényekből?!.., Tud maga majd nagyobb tételekben is gondolkozni, szépen meg fogja tanulni, egykettőre rájön az ízére! És aki egyszer belekóstolt ebbe . .. * Nem maradt más hátra, sorra föl kellett keresnem azokat az intézményeket, melyek hivatalosan, nemzetközi egyezmények alapján, vagy emberbaráti szándékból foglalkoztak a háborús eltűntek fölkutatásával. Követségek, katonai missziók, Vöröskereszt, újsághirdetések. Tudakozványok kitöltése, nyomtatványok, kérdőívek, adatok, személyleírás, esetleges ismertetőjelek, az eltűnés föltehető körülményéi, angolul, franciául, oroszul, németül. Magyarul is. Sorbanállás, tolakodás. Sírás, rosszullétek, sárga arcok, botok, mankók. Ezres, százezres, milliós sorszám. Nyugtaszelvény a tudakoz- vány átvételéről. A tudakozó neve, lakcíme, rokonsági foka. — Parancsol?... Természetesen. Igen ... Rádai Alfonz, a Magyar Művészek és Műpártolók Tábora igazgatója. Továbbá, ha még egyet szabadna: Cornides Mia művésznő, a színházi címén. — És ön? — Őket kérem értesíteni. — Feljegyeztük. A FÉRFI 1. Az első percben elvállaltam az utat, két szóval se kellett agitálni. A meggyőzésemre szánt érveket csak azután kezdték fölsorolni, hogy az igent már kimondtam. Mert ha egyszer becsületesen fölkészültek arra, hogy a kiküldetés fontosságát ecseteljék, a rendkívüli kultúrpolitikai megbízatásból adódó felelősségre figyelmeztessenek, és a várható nehézségekre megfelelő tanácsokkal lássanak el, akkor is kollegiális lett volna megfosztanom bárkit is annak a lehetőségétől, hogy a megfelelő szempontok szerint összeállított útravalót átadja és ezzel a maga dolgát sikeresen elvégezhesse. De nem csak azért vállaltam a'zonnal és mindenféle mérlegelés nélkül, mert a feladatot nagyszerűnek éreztem, és nem is csak azért, mert A Magyar Kommunista Párt első pécsi munkáselőadása Az Új Dunántúl 1945. február 6-i száma közli, hogy „Vasárnap délelőtt rendezte meg az MKP pécsi szervezete első munkásművelődési előadását", hozzátéve, „az előadás minden tekintetben beváltotta a hozzáfűzött reményeket.” Mielőtt a szorosan vett témánkra térnénk, vessünk egy pillantást, milyen volt a helyzet az előadás időpontjában. Két egykorú hadijelentést idézünk : ,,A Vörös Hadsereg folytatja németországi előnyomulását. Egy sor újabb német várost foglaltak el Brandenburgban." „Budán a bekerített hitlerista helyőrség felmorzsolása tovább tart. A szovjet csapatok tegnap újabb 10 háztömböt foglaltak el. Székesfehérvártól keletre és délkeletre a szovjet csapatok 20 km mélységben előnyomultak, 60 helységet szabadítottak fel a németektől, köztük Adonyszabolcsot, Sárbogárdot, Perkátát, Herceg- falvát, Kisvelencét és Gárdonyt." Pécs 1944. november végén történt felszabadítása és szerencsés megmenekülése a háborús károktól lehetővé tette, hogy amíg az ország más részein még véres harc folyt az elkeseredetten védekező német fasisztákkal szemben, nálunk 1944/45 telén, ha nehezen is, de megindulhatott az élet, a demokratikus átalakulás. 1945. február 4-én pedig már nagysikerű munkásművelődési előadást rendezhetett az MKP pécs-baranyai szervezete. A gazdag és változatos műsort a Kommunista Párt szavalókórusa nyitotta meg, Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger c. költeményének előadásával. A fegyelmezett előadást Schuber Dezső tanította be. A korabeli hírközlés külön megemlékezik dr Boros István főispánnak „az előadás keretében Kultúra és szocializmus címmel megtartott magas színvonalú értkezésérői." '■ Az előadó rámutatott a kultúra helyes fogalmának meghatározására. A kultúra életforma — mondotta — összessége annak az anyagi, szellemi és erkölcsi miliőnek, amely bennünket körülvesz. A kultúra nem függ technikai tényezőktől, hiszen a hitleri Németország által politikai és társadalmi téren alkalmazott barbár módszerek olyan életformát teremtettek, amely a kő- korszakbeli ember történetében is példa nélkül áll. A véres módszerekkel dolgozó fasizmussal szemben a szocializmus alkotó kultúrát jelent. A szocializmus biztosítja az általános kultúra előfeltételét, vagyis az anyagi javak igazságos elosztását. Ugyanakkor a szocializmus erkölcsi programja a szolidaritás magasabb- rendű világába emeli az emberiséget. Egyszóval a szocializmus, mint kultúrmozgalom nemcsak tökéletesebb életformát, de a mainál tökéletesebb embert is ígér. Befejezésül annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a jelenlegi háború véres tapasztalatain okuló emberiség eljövendő életét a testvéri összetartás és a béke jegyében, a szocializmus és a demokrácia alapelvein fogja felépíteni. Az MKP első munkásművelődési előadása zenei élvezetet is nyújtott hallgatóinak. Két zongoraszámot Takács Jenő zeneiskolai igazgató és két hegedűszámot Piovesán Sirio zenetanár adott elő. Róna László Dezső operaénekes és K. Simon Mária énekszámokkal gyönyörködtette a közönséget. Zongorán kísért Takács Jenő és Weininger Margit. Verseket adtak elő: Ruzsits Jázsetné, Lenkei Nándor, Szigeti Pál és a „kis Molnár Laci". Táncszámok: Péter Gizi orosz akrobata tánca, Gokler Olga balettszáma, Füzy Ilona és Szeveré- nyi Vilmos magyar tánca Qert- zen Gusztáv zongorakíséretével. A műsort hangulatos magyar nótacsokor zárta 40 tagú népi zenekar előadásával. Az est bevételét a pesti és a borsodi munkásság támogatására országosan megindított gyűjtés rendelkezésére bocsátották. Majdnem három évtized múltán is dicsérettel adózunk ezért is az MKP pécsi szervezetének, hogy ily módon elsőként sietett nagyobb hozzájárulással a nemes cél szolgálatára. Dr. Kovács András Újabb kém-kalandfilm sorozat készült Újabb kalandfilm-sorozat forgatása fejeződött be a MOSZ- FILM-stúdióban a moszkvai teegy külföldi utazás még mindig nem a legmindennapibb ügy, még ma sem az — hanem azért, sőt, annak ellenére, hogy pontosan tudtam, milyen összeütközésbe kerülök odakint Engel Bandival. Tehát Olaszország. Róma és Milánó. De elsősorban és legfőképp Róma: székhelyem és működésem központja ott lesz. Az olaszokhoz rengeteg baráti, üzleti, történelmi kapcsolat fűzött minket, a két nép egymás iránti szimpátiája igazán hagyományos és köztudott jelenség. Talán az a legérdekesebb, hogy ezek az összeköttetések és az egészen vagy nem is egészen hivatalos ügyek, mindig egyéni rokonszenvezé- sekként kezdődtek, magánúton születtek. A két nép nosztalgikusan kereste egymás kezét, nem tudatosan, nem megfogalmazott, hatalmi célkitűzéssel, hanem csak úgy adódott valahogyan mindig. Őszintén tudtunk egymás arcába nézni, gyanakvás nélkül, és nevetni is fölszabadulton tudtunk egymáson, mint ha nagyon is jól ismernénk egymást. (Folytatása következik.) levízió számára. A film, melyet Nem a dicsőségért címmel mutatnak be a közeljövőben, akárcsak A tavasz 17 pillanata, a szovjet hírszerzés történetéből meríti témáját. Az ötrészes sorozat 1942-ben játszódik, a fasiszták által megszállt Tallinnban, mely egyben a két szembenálló hírszerzés párbajának színhelye. A villámháborús tervek meghiúsulása után a hitlerista parancsnokság dezinformációs taktikához folyamodott. Félrevezető értesüléseket próbált a szovjet hírszerzés kezére juttatni. A német titkosszolgálat von Schlosser bárót bízza meg, hogy olyan „abszolút hiteles” értesüléseket juttasson el a szovjet parancsnokságra, melyek szerint Japán hadbalépés- re készül Németország oldalán. A szovjet felderítés a maga részéről Szergej Szkorint küldi Tallinban, hogy tisztázza, kitől ered és mennyire megbízható ez az információ. — KISZ es fiatalok megyei szintű asztalitenisz döntőjét rendezik meg 19-én Bolyban. A járási KISZ-alapszervezetek asztaliteniszezői közül az eddig legjobbnak bizonyult versenyzők mérik össze tudásukat a megyei elsőségért.
