Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-07 / 335. szám
Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága édesapám, nagyapa, apósom, testvérünk és sógorunk, BENCZE IMRE 64 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 9-én, (hétfőn) fél 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. A Mecseki Szénbányák gépkocsi üzemének vezetősége, pártszervezete, szakszervezete és KlSZ-szerve- zete mély megrendüléssel és fájdalommal tudatja, hogy régi törzs- gárdatagja, BENCZE IMRE nyugdíjas részlegvezető életének 65. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1974. december 9-én (hétfőn) fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Fájdalommal tudatom a rokonsággal és ismerősökkel, hogy szeretett testvérem, JARÁNYI BÉLA volt mézeskalácsos, 77 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése december 10-én, (kedden) fél 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló testvére és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérünk, sógorunk és kedves rokonunk, KASZAS ISTVÁN 72 éves korában, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése december 9-én, (hétfőn) fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy: OZV. KISS FERENCNÉ Novák Teréz, 1974. december 2-án, rövid szenvedés után 68 éves korában elhunyt. Temetése 1974. december 10-én, 15 órakor lesz a szent Mihály kápolnából. Gyászolják: testvére, rokonai, Jenőfalvi— Vadász család. Köszönet Hálás szívvel köszönetét mondunk mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk, ZETÉNY CSUKÁS ZOLTÁN végtisztességén megjelentek. Köszönjük a virágokat és a vigasztaló szavakat. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, jóbarátoknak, szomszédoknak, akik drága halottunk, VINCZE JÁNOSNÉ buzsáki lakos temetésén részvétükkel, koszorúk, virágok és táviratok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és barátoknak, akik felejthetetlen halottunk, SOM KÁROLYNÉ sz.: Hartai Katalin temetésén részt vettek, koszorúkkal és virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Villamosipari Szövetkezet vezetőségének, a hűtőrészleg és a Volán brigád dolgozóinak koszorúk küldéséért és megjelenésükért. Gyászoló férj és fia. Köszönetünket fejezzük ki rokonoknak, munkatársaknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik KÉSZÉI FERENC MÁV. nyugd. örök nyugalomba helyezése alkalmából részvétükkel enyhíteni igyekeztek fájdalmunkon. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunkat, TAMÁS VENÖELT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen drága halottunk, SZEKERES JÓZSEF temetésén megjelentek, koszorúkkal és virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Pécs m. város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának, a Munkásőrség városi, járási törzsének a temetés megrendezéséért és ^lebonyolításáért. őszinte szívvel köszönjük a tanácsi és kerületi hivatalok és intézmények dolgozóinak, a tanácsi vállalatok igazgatóinak és vezető munkatársaiknak, dolgozóinak, a HVDSZ megyebizottságának mély együttérzését és segítését. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen drága jó édesanyánk, OZV. VALEK PALNÉ szül.: Katies Ilona temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal, részvéttáviratukkal fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk gyermekei munkatársainak és vezetőinek. A gyászoló család. FAIPARI technikus, illetve faipari vegyész technikus házaspárt felveszünk. Bútoripari Vállalat Szekszárd, Epreskert u. 5. ____________ V állalat vagy szövetkezet képviseletét, ügyintézését, anyagbeszerzését vállalom másodállásban, vagy megbízás alapján. Budapesti lakással, telefonnal és személygépkocsival. ,.Gyakorlott beruházó 10363” jeligére, Budapest, Felszabadulás téri hirdetőbe. ___________ Er ősáramú szakközépiskolai érettségivel, hatéves gyakorlattal, gépkocsival elhelyezkednék villanyszerelési, automatikai, vezérléstechnikai területen. ,,A szakma minden ága érdekel” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. __ K ertvárosi lakótelepen kisgyermekek gondozását vállalom, január 1- től. ,,Gyermekszerető értelmiség” jeligére a Bem u-i hirdetőbe. Középkorú férfit beteg mellé felvennék. ,,Idegbeteg” jeligére a Bem u-i hirdetőbe. Egyszemélyes, különbejá- ratú albérletet keresek. ,.Diáklány” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Uránvárosban távfűtéses albérletet keresek diplomás férfinek. Bérbe vennék alagsori helyiséget. Katonáné, Pol'lack M. u. 15. IV. ______ K ülön bejáratú bútorozott szoba fürdőszoba használattal két diák részére kiadó 1-től. Kertváros, Éva u. 1. IV. e. 14. ajtó. Elcserélném lll-as aknai egyszoba-konyhás komfortos lakásomat, Kökö- nyös, Somág, kenderföldi kettő szobáért vagy eqyszoba összkomfortra. Nagy kert, állattartási lehetőség van. Érdeklődni lehet: a tröszt büféjében. Elcserélném ledinai két- szoba komfortos hidegmelegvizes II. emeleti erkélyes modern tanácsi lakásomat 1 szoba hálófülkés vagy mástélszo- bás komfortos tanácsi lakásra. ,,Decemberi csere” jeligére a Bem u-i hirdetőbe. __________ Elc serélném IV. emeleti kétszoba összkomfortos lakásomat 1 db 1,5 szobás és egyszoba összkomfortosra. Belváros és Szigeti részen. ,,Tanácsira” jeligére a Bem u-i hirdetőbe.__________ Ü res albérleti szobát keresek házaspár részére. ,,Egy gyermek” jel- iaére a Bem u-i hirdetőbe. Kétszoba első emeleti távfűtéses szövetkezeti lakásomat elcserélném egyszoba távfűtéses tanácsi lakásra. ,,Csak Uránváros” jeligére a Bem u-i hirdetőbe. Elcserélném kettő és fél szobás komfortos lakásom hasonlóra vagy kettőszobásra. ,,Zsuzsa” jeligére a Bem u-i hirdetőbb________________ Ta nácsi kétszoba összkomfortos, liftes, távfűtéses lakást cserélnék családi házért vagy házrészért. ,,Kényelem” jeligére a Bem u-i hirdetőbe. __________________ P écsi családi házamat elcserélném 2 vagy 3 szobás különálló kertes családi házért. Ráfizetek. ,,Csak Pécsett” jeligére a Bem u-i hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ Garázs kiadó, Hunyadi út 21. szám alatt. Érdeklődni bármikor 13-736 telefonon. Philips stereo kazettás autó rádió-magnó eladó. Pécs, Rét utca 3. Üzemképes 403-as Moszkvics eladó. Alkatrészenként is. Cím: Pécs, Münnich F. u. 24/C_nI. em._iq.__ 85 0-es FIAT Limousin megkímélt, betegség miatt igényesnek eladó. Telefon: 21-451.________ 900-as Wartburg eladó. Telefon: 20-034,________ P annónia motorkerékpár és 250-es Velorex eladó. Mohács, Zalka M. u. 39._____________________ T rabant Hycomat ID írsz. igényjogosultnak eladó. Pécs, Szendrey J. __u. 26. Tel.: 17-617. Kétéves Zsiguli eladó. Hirdiné, Jókai u. 43/A. IC-s Wartburg Tourist eladó. Megtekinthető: Pécs, I., Tolbuhin út 180.________________ M eszesen garázs eladó. Érdeklődni: Megye u. 12. Telefon: 21-763. 408-as Moszkvics gépkocsi alkatrészként eladó. Pécs, ürögi út 24.__________________ Z sigulihoz gyári ülések eladók. Mischinger, Pécs, Vas Gereben u. 42._____________________ 25 0-es MZ újszerű 8000- ért eladó. Sátay, Máriagyűd._______________ G arázs Attila utcában kiadó. Tel.; 13-384. Vennék Skoda Octaviát vagy Trabantot havi 3000,— Ft részletre. Kossuth u. 83. Balogh. 1000-es Wartburg jó állapotban eladó. Pécs, Rákóczi u. 38. sz.__ G arázst vennék" Uránvárosban. Tel.: 17-747. Délután 5 óra után. Garázst bérelnék a Le- dinán. Tel.: 13-853. 17 ' óra után. 125-ös FIAT Special 1600-as fehér eladó. Pécs, Rácváros, Bolgár, köz 21. Tel.: 21-515. . Bokor utcában garázs eladó. „Garázs” jeligére a Bem u-i hirdetőbe. ADAS-VÉTEl Philips stereo kazettás magnó eladó, Pécs, Rét utca _3._________________ Bontási anyagok eladók. Cserép, deszka, szarufa, gerenda, nagyméretű hornyolt cserép, ajtó. ablak, tégla, tetőléc, stb. Alkotmány u. 69. Petrovics. Festménygyüjtőknek eladó Czurilovics: őszi köd című olajfestmény. Pécs, Bokor u. 14. este hattól. ___ P hilips rádió-magnó eladó. Érdeklődni 4 óra után Losonc u. 12. Hausen____________________ D obgépet vennék, rádió-magnót eladnék. Technika jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Hízók eladók, 120—140 kg, helyben vágást és szállítást vállalom. Későbbi időpontra is leköthető. Balatoni Ferenc, Téseny 72. Sárga ágyneműtartós támlás rekamié igényesnek eladó. Kacsóh P. u. 16. I. 6. Bőrklinika mel- !ett. Márkás magnetofont vennék. Nem kazettás jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Kitűnő kétéves dober- mann kan eladó. Fedeztetést vállalok. Fenyves sor 18. _ P arázs tűzhely jobbos 60x125-ös új pallótokos egyszárnyú zsalus ablak eladó. Mayerné, Semmelweis u. 2. Vennék fekete 50-es perzsabundát. Ajánlatokat „Csak kifogástalan” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Kifogástalan kékróka prémet vennék. Telefon; 14-516. Eredeti ROKOKÓ ülő- garnitúra eladó. Tel.: 20-191. _________________ E gy db nagy tejhozamú 9 hónapos vemhes tehén, ugyanott egy db 1 éves üsző eladó. Málom, Alsó u. 8.______ E ladó 1 pár 4 éves ló. Siklósbodony, Kossuth u. 2. Varga János. Bayer mikrofon, 100-as Triumpf, Marshall és Selmer erősítő-berendezés eladó. Pécs, Hajnó- czi u. 35. I. " Szente. Eladó 150 I prés, 700 I kád, forrázóteknő, üstház, rénfa, hakstok. Pécs, Felsőgyükés dűlő 3. sz._________________ M odern rekamié 4 fotellel, cseh asztali tűzhely jó állapotban eladó. Pécs, Bajnok u. 4. Telefon: 16-555. TV nagyképernyős AT 505 eladó. II. kér. Virág u. 20. 2 db kb 200—200 kg súlyú hízók eladók. Fel- szabadulás u. 55. 3 db turista gázpalack felszereléssel eladó. Cím: Patacs, Fő u. 56. Pianinó eladó. Dr. Kis- honti, Pécs, Jókai u. 44. 17 óra után. Eladó 2 k. m. áramfejlesztő, 400 m szalagfűrész és gyalugép. Szabadságharc u. 64. Kitűnő 3 hónapos Pekingi Palota kan eladó. 2 éves kanokkal párosítást vállalok, özv. Lis- ka Györgyné, Pécs I. Népfront u. 9. 140—150 kilós hízók eladók. Kisbalokány dűlő 8. sz. Stílbútorok: könyvszekrény, íróasztal, asztal, kanapé, fotelek, (úriszoba) és egyéb bútorok eladók. „Intarziás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Hízott és hússertések eladók. Nem táposak! Érdeklődni: Szigeti út 17. sz. fsz, 2._________ E ladó 2 db bordó selyem pehelypaplan. Nem használt. Gergely- né. Toldi Miklós u. 8. II. em. 7. Gyakorló félhosszú német zongora eladó. Pécs, Dimitrov u. 24. sz. Kitűnő szülőktől kuvasz kölykök eladók. Gáspár út 28. 12 óra után. Prémmel bélelt férfi bunda közepes termetre eladó. I. kér. Sándor u. 6. sz. Német juhász kölykök tűzvörös rajzú osztrák szülőktől eladók. Bayer, Pécsvárad, Kálvin u. 6. Eladó 10/100-as síkkötőgép. „Mohács” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. __________ k eltetőgép — négyezres — olcsón eladó. Pál Lajosné, Pécs, Szabadság út 26. ____________ L akatosipari szerszámgépek eladók. (Excenter prés, gyorsvágókorongos, gyalugép, láncos emelő). Pécs, Kis- kőszeg u. 14. telefon: 11-818. (Diósi útról nyílik), 17 óra után. Légfűtéshez kazán eladó. Pécs, Viola u. 14. Kertváros. ■ Hízott sertés eladó. Pécs, Nagydaindol 5. Hízott sertések eladók. Pécs, Nárcisz u. 5. Ba- iokánynál. Négyrészes világos színű modern szekrénysor eladó. Pécs, Fenyves sor 18. _________________ 1 00 db anyajuh eladó. Csongrád, Bajcsy Zs. u. 36._________ _ _ Ú j GAMAT PB gázfűtő készülék és egy háromajtós mahagóni szekrény eladó. Mohács, Zalka M. u. 39. Sürgősen eladói Tere- hegy, Naphegy dűlőben 300 négyszögöl szőlő és 100 négyszögöl szántó. Érdeklődni lehet: Tere- hegy, Széchenyi tér 24. sz. alatt. Irhabunda eladó 7 évesnek. Kulich Gyula u. 2/V. _________________ G ázpalack nyomáscsökkentővel, rezsóval eladó. Ajánlatokat „azonnal” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól részletre kaphatók V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Szőlőprést vennék. „Prés" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 150—170 kilós hízók el- adók. Kovácstelep, Monostor u. 24. __________ M agnetofon, adapter, mini csörgőóra, elektromos fogkefe, mosógép, esküvői ruha, fotelágy, mohair takaró, gyermek kulikocsi, gyermek kerékpár, babakocsi, fekhely része, etetőszék, gyermekágy, bélyegek, albumok eladók. Érdeklődni vasárnap egésznap Jókai u. 23. I. em 2. sz. Új japán mini magnó adapterrel és tollaslabda készlet eladó. Gáspár, Szamuely T. u. 7. Vennék Pannónia vagy ehhez hasonló szobabútort jó állapotban. Lehet csak szekrénysor is. Pannónia jeligére a Bem utcai hirdetőbe. I N G ATL AN Lakásmegoldást keresünk. „100 ezer kp + OTP” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Azonnal beköltözhető szoba konyha eladó. Érdeklődni Kulich Gy. u. 32. Királyegyházán 1 hold 459 négyszögöl területen levő családi ház, azonnali beköltözéssel sürgősen eladó. (2 szoba, kamra, konyha és melléképületekkel). Érdeklődni levélben: Gergely Mihály, Budapest, VII. Lenin krt. 2. III. 19. Siklós, Vértanúk út 24. szám, új, kertes családi ház eladó. Szentlőrincen 4 lakrészes társasházban I. e. 2 szobás lakrész nagy tárolóval, terasszal, kü. lön lépcsőfeljárattal, nagy betelepített konyhakerttel, tyúkóllal, garázsépítési lehetőséggel sürgősen eladó. Minden nap érdeklődni 2 órától 5-ig. Kovács Ferenc, Szentlőrinc, Ybl Miklós u. X. ép. L em. 4. ajtó. Másfélszobás összkomfortos öröklakás azonnali beköltözéssel eladó. Pécs, Kalinyin u. 34. II. em. 3. (Magaslati út). Érdeklődni a helyszínen, a hirdetés napján. Páprád, Fő út 25. sz. alatt családi ház mel. léképületekkel, 2000 n-öl kerttel eladó. Mária-dűlő Alsóhegyen 740 n-öl szőlő, öregség miatt eladó. Megosztva is. Minden elfogadható árért. Érdeklődni: Petőfi utca 13. Horváth. ______ S zentbalázson a Fő u. 103. számú nagy családi ház melléképületekkel, 1600 n-öl telekkel, fizetési könnyítéssel, megegyezés esetén azonnal beköltözhetően eladó. Kaposvár, Vak Bottyán utca 21.______ A baligeti út elején 800 négyszögöl szőlő, présházzal eladó. Érdeklődés 12-748 telefonon. Négyszobás családi ház nagy fizetési kedvezménnyel eladó. Komló, Gárdonyi Géza utca 3. Balatonmáriafürdőn, Rákóczi út 84. sz. alatt 250 n-öles, vaskerítéssel bekerített, ikresíthető telek eladó. Vízparthoz, központhoz közel. Ára: 15 000 Ft. Hauser Lajos, 1116 Budapest, XI., Bük- köny u. 9, Eladó Malompart dűlőben 1557 n-öl szőlő, gyümölcsös és szántó terület, présházzal, pincével és gazdasági felszereléssel együtt. Érdeklődni: Putz Géza, Komló, Arany J. u. 10. Harkányban „Tavasz” társasüdülőben egyszobás összkomfortos lakrész eladó. Telefon: 16-245. _________________ B elvárosi beköltözhető kétszobás ház eladó. Érdeklődni csak szombat és vasárnap 2—6 óráig. Tímár u. 26. ______ M ohács-szigeten, komphoz közel, közvetlen Duna-parton víkendház eladó. „35 ezer” jeligére, a Hunyadi úti hirdetőbe.___________________ K ét szoba összkomfortos lakás beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Hunyadi út 75. sz. 4. ajtó. Eladó kettő szobás ház 361 n-öl szőlő és gyümölcsössel III. kerületben, vagy elcserélném tanácsi 1 szoba kony- hásra. Érdeklődni 26-os buszvégállomástól kb. 200 méterre párhuza- mosan, Nikolics Pál. Háromszobás összkomfortos, garázsos lakást vagy házat keresek. Hasonló kétszobás cserelakás van. Telefon: 19-843. 17 óra után.________ V illány, Tolbuhin út 36. sz. ház komplett asztalosműhellyel, faipari gépekkel, mellékhelyiségekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Állattartásra is alkalmas. Érdeklődni Schiller János- né, Villány. Siklós, Zuhánya dűlő 216. sz. alatt nagyállomástól 5 percre Bender Lajos féle szőlő és szántó eladó. Megosztva is. Érdeklődni szombat-vasárnap egész nap. Távfűtéses másfélszobás szövetkezeti lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni 21-517- es telefonon lehet 17 óra után.______________ Beköltözhető belvárosi kétszoba összkomfortos új öröklakás eladó. Kisebb PIK-lakást beszámítok. „Csendes” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.________________ 4 00 négyszögöl szőlő teljes felszereléssel, hétvégi üdülővel, víz, villannyal eladó. „Lakást beszámítok" jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Pellérdi elágazásnál eladó 500 négyszögöl telek, szőlő, kert, szobakonyha építési anyaggal. Érdeklődni egész nap. Pollack Mihály u. 2., házfelügyelőnél. Eladó szoba-konyha villannyal, 820 n-öl telekkel — részben gyümölcsös. Kb. 50 m-re 2 hold szántó, forrásvízzel, zöldség termesztésre alkalmas, esetleg megosztva is eladó. Herceg István, Komló, Gadány u. 2. (Szilvás alatt). nálunk mar í karácsony ^ A . .van , ^RUM^ARnuÄT-, /^MEGGYORSÍTJA A GÉPKOCSI JAVÍTÁSÁT HA CSEREFŐDARABOT SZERELTET! ÉRTESÍTJÜK VÁSÁRLÓINKAT, HOGY 197 4. DECEMBER 23-TÓL telepeinken vagyonmegállapító és elszámoltató leltározást tartunk A leltározás ideje alatt az árukiadás szünetel. Telepeink a leltározás miatt az alábbiak szerint tartanak zárva: i. PÉCS, (Megyeri út 101.) XII. 23— 1. 4-ig 2. MOHÁCS XII. 23— 1. 4-ig 3. KOMLÓ XII. 23—XII. 31-ig 4. SZIGETVAR XII. 23—XII. 31-ig 5. SIKLÓS XII. 23— XII. 31-ig 6. SASD XII. 23—XII. 31-ig 7. VILLANY XII. 23—XII. 31-ig 8. PÉCSVÁRAD XII. 23—XII. 31-ig 9. SELLYE XII. 23—XII. 31-ig Most még megvásárolhatja tüzelő- és építő anyag szükségletét, telepeink széles válasz tékkal állnak rendelkezésére. DÉL-DUNÁNTÚLI TÜZÉP VÁLLALAT Szőlő megmunkálását kb. 1300 n.-öl betegség miatt kedvező feltételekkel, egy-két évre kiadnám. Ugyanott 251 n.-öl terület eladó. Értesítést „Nyugdíjasok" jeligére a Bem utcai hirdetőbe kérek. _ Belvárosi ház két lakással beköltözhetően éladó. Teréz u. 8. Kétszoba összkomfortos belvárosi szövetkezeti öröklakás eladó. Tel.: 19-024. 17 óra után. Vikendtelek vételéhez és ráépítéshez vagy félkészhez betársulnék készpénzzel. Tavasszal jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Orfűi nyaraló eladó részletfizetéssel. Pécs, Gizella u. 3. Telefon: 19-093. Kétszobás családi ház eladó. Lakáscserét beszámítok. „Tavaszi" jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Orfűn télen-nyáron lakható kétszobás, garázsos nyaraló eladó. Érdeklődni: Pécs, Jókai Mór u. 26. Tel.: 14-366. Patacson kb. 300 négyszögöl lugasszőlő termő gyümölcsfákkal eladó. 100,— Ft/n.-öl. Cím: Bánki Donát u. 27., Ili, em. 10. Tel.: 21-117. Kisebb nyaralót vagy iker-nyaralórészt vennék a Balaton déli oldalán. Ajánlatokat: „1974” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérek. A malomi szőlőhegyen 903 n.-öl szőlő eladó, két részben is. Érdeklődni: Mólom, Felső u. 38. sz. alatt. özv. Di- csőné. Vennék 250 n.-öl szőlőgyümölcsöst buszközeiben. „Bertalan” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kétszintes, két család részére alkalmas, három szoba, összkomfortos, garázsos családi ház szép környezetben — Fülemüle utcában — eladó. Érdeklődni: Pécs, III. kér., Kovácstelep, Liliom u. 27. 220 n.-öl beépíthető házhely a Fülemüle utcában eladó. Steiger, Hargita u. 18. Kertes családi ház beköltözhetően eladó. — Komló, Bocskai u. 37. sz. Vennék 200 n.-öl körüli szőlőt pince, présházzal, kis épülettel, készpénzért. Nem túl meredek helyen. „Mecsek oldalon” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó Patacs, Szentmik- lós dűlő 16/1. szám alatt 470 n.-öl szőlő, lakható épülettel, présház, pince, teljes felszereléssel. Víz, villany van. Érdeklődni: Rácváros 45. sz., vagy 12-164-es telefonon reggel fél 7‘*ől 14.30-ig. Makártető 14. sz. alatt szőlőrész eladó. Érdeklődni: B íróné. _____ E ladó 3 szobás, összkomfortos, garázsos családi ház, beköltözhetően a „Gyermekklinikánál” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ___ 2 szoba fürdőszobás házrész 1 szoba, konyha beköltözhető, áron alul eladó. Érdeklődni lehet a 19-904-es telefonon 5 óra után._________ E ladó beköltözhető 2 szoba, konyha, lakható melléképülettel, pincével. Búza térnél, Pécs, Vámház u. 19. Kalamárék.____________________ B elvárosi, nagyméretű földszinti 3 szobás, komfortos PIK-lakásomat elcserélném kettő kisebbért. Telefon: 14-626. 16—19 óráig. Maria dűlőben szőlő eladó. Érdeklődni: Szilágyi D. 26. sz., özv. Ma- kainé. Szanatórium mellett, Szkókó-tetőn szőlő és barackos 350 négyszögölenként eladó. Gazdasági építési lehetőséggel. Érdeklődni: Kriszt Jakab, vasárnap a helyszínen, hétköznap 17-807- es telefonon, 5 óra után. ES Varrógépek javítása, vétele, eladása. Kulcs- szolgálat! Autó, lift, biztonsági. (Megvárha- tó!) Tel.: 21-864. Külföldi ismerőseivel folytatott német, szerb és horvát nyelvű magánlevelezésének folyamatos fordítását vállalom. Újmecsekalja, Tarr Imre u. 6/c., negyedik emelet tizennégy. NŐI FODRÁSZ Kertváros-Újtelep. GYÖNGYÖS UTCA 9. Földszint 2. Vinyisztó, Marabu, To- tya kazánok beállítása, nagy kalória felvételre. Vidéken is. Nagyfokú tüzelőrnegtakarítás. Kényelmes fűtés. Kustyán József. épületgépész technikusnál. Pécs, Irá- nyi D. tér 7.___________ M indennemű föld-, szőlőmunkát forgatást, árokásást vállalunk. — „Precíz” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. Angol nyelvoktatás külföldön tanult diplomásnál. Délelőtt is. Diákkedvezmény. Telefon: 19-072. EG s?