Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)

1974-12-29 / 355. szám

1974. december 29., vasárnap Dunántúlt napló 3 350 millió forint a fejlesztésre A Szénbányák lemaradást pótol A pénz nem minden A szénbányászat talpra- állításának számunkra legkézenfekvőbb bizonyí­téka az a 350 millió fo­rint, amit a Mecseki Szén­bányák 1974-ben a kor­mánytól kapott fejlesztés­re. Egyetlen évben 350 millió forint! Mire költötték el ezt a pénzt, egyáltalán el tudták-e költeni? M ás a hangulat A pénzügyi feltétel nem min­den, Bachman Mátyás, a Me­cseki Szénbányák gazdasági igazgató-helyettese mindenek­előtt a szénbányászatot érintő többi kedvező intézkedést so­rakoztatja fel. Ezek együttesen jelentik ama biztonságos hát­teret, amely az olaj túlértékelé­se idején már-már felégett. Most időben megkapták, mit várnak tőlük, mennyit kell ter­melni. Az emberek érzik a gon­doskodást, egészen más a han­gulat. A bizonyság? A bányá­szok az idén 53 ezer tonna többletet tettek rá a tervre, pedig sajnos az idei esztendő­nek is megíródott a fekete krónikája. A Mecseki Szénbá­nyák végül is 3,2 millió tonna szenet adott és októbertől már a minőséggel is igen-igen elé­gedettek voltak, éves szinten a minőséget is hozzák. Mindezt előre kellett bocsátanunk, hogy megfelelő optikán keresztül nézhessünk a 350 millióra. Szénvagyon­pótlás Mire ment hát el? Hegybíró Béla beruházás és távlati fej­lesztési osztályvezető, mielőtt számadást csinálna, hangsú­lyozza, ezzel a 350 millió fo­rinttal a Mecseki Szénbányák tulajdonképpen lemaradását pótolja. A pénz nagyobbik fe­lét, majdnem 140 millió forintot a szénvagyonpótló beruházá­sokra fordították. Ezt a fejlesz­tést — leszámítva a váratlan akadályokat, bizonyos, arány­talanságokat — általánosság­ban teljesítették. Az erőfeszí­téseket fémjelzi: a Mecseki Szénbányáknál az idén 47,3 ki­lométernyi vágatot hajtottak ki, a tervezettnél 3.3 kilométerrel többet. Ezek a vágatok — a holnapi széntermelés alapjai. Műszaki fejlesztés A 350 millió másik, nagyobbik részét műszaki fejlesztésre, kor­szerűsítésre — új gépek beszer­zésére fordították, s ugyancsak jelentős összegeket a munka- védelemre, a biztonságra, ezen belül is — elkülönített keret­ként— tűzvédelemre. A gépek zömét — a szocialista orszá­gokból és hazai forrásból — A harmadik negyedév gyen­ge termelési eredményei, az át­lagosnál is nagyobb nehézsé­gek közepette kevesen hittek az 1974-es év sikeres befejezésé­ben Pécs-Bányaüzemben. Az utolsó három hónap kimagasló munkasikerei, a kongresszusi munkaverseny ösztönző hatásá­nak köszönhetően december 28- án reggel kiszállították a bá­nyából a 772 400 tonnás terv­hez szükséges utolsó szénmeny- nyiséget is. Az üzem valamennyi munká­sa tudásának és szorgalmának be is tudták szerezni, csak ki­sebb rész szállítása húzódik át a jövő év első felére. Ha­sonló a helyzet a biztonsági berendezésekkel. A tőkés be­szerzés már inkább akadozott, jóllehet a Külkereskedelmi Mi­nisztérium egyes esetekben so­ronkívüliséget biztosított. A szállítások áthúzódnak a kö­vetkező évre. Talán egyetlen újdonságot említsünk is. Ilyen a Mecsekben még nem volt1 korszerű és nagy teljesítményű fúró vágathajtó gépsor; . finn, nyugatnémet és hazai gyárt­mányú gépek együttese. A fú­ró már megérkezett, a további tartozékok a jövő év elején folyamatosan. Tűzvédelem A legtöbb gondot a tűzvé­delmi beruházások jelentették. Kezdve onnan, hogy az ötven- milliós keretet — a 350 millió­ból ennyit irányoztak elő tűz­védelemre — csak szeptember­ben nyitották meg. ötvenmillió forint hovafordítását négy hó­nap alatt lehetetlen kellően elő­készíteni. A beszerzés sem „te­rülj asztalkám" módra megy. A műszereket és a jelzőberen­dezéseket gyártók éves prog­ram szerint dolgoznak, arról nem is beszélve, hogy ezeket a műszereket a mecseki vi­szonyoknak megfelelően ót kell tervezni, A beszerzések jócskán áthúzódnak a következő évre. Mellesleg, a 350 millión felül a vállalatnak tűzvédelemre 62 millió forint — ezt költségei ter­hére elszámolhatja — állt ren­delkezésére, de ebből csak 40 milliót tudtak elkölteni. Az ok: főként kohászati termékek hiányoznak a piacon. A 350 millióból maradt még egy kis rész, ez a kisebb beru­házásokra jutott, a külszínen épületek, raktárak, műhelyek építésére és bővítésére. Tizen­hatmillió forintot irányoztak elő bányamentők lakásainak építé­sére. És itt a végéhez is ér­tünk. . A fentiekből kitűnik, az erő­sítő injekció nem tudott azon­nal hatni, hiszen nekifutással nem lehet fejleszteni. A 350 millióból végül is az idén 250 millió forintot költöttek el. 60— 70 millió az az összeg, ami le­tétben van, miután a megren­deléseket feladták. A marad­vány 30 millió forint, a helye természetesen ennek is meg­van. És jövőre? Mire számíthat­nak 1975-ben? — Az idén megnőttek beru­házási lehetőségeink, nekilódult a bányászat, úgy éreztük, jö­vőre is folytatódni fog. De 1975-ben már csak 300 millió forint áll rendelkezésünkre — mondja Hegybíró Béla. — Eb­ből viszont még le kell számí­tani a január elsejei termelői áremelések okozta kieséseket. Átlagban nyolc százalékos az emelkedés, s ez nekünk a 300 millióból legkevesebb 24 mil­liót elvisz. A fejlesztés viszont maximumát adva dolgozott, mégis ki kell emelni Kecskés György, Reinhardt Sándor, Ja­kab Rudolf és Horváth János fejtési szocialista brigádjait. A jövő bányáját építő, és a fejtéseket előkészítő brigádok szintén kimagasló eredménye­ket produkáltak: Takács István már december 12-én befejezte éves tervét. Baráth Sándor bri­gádja 14-én, két nappal később Böröcz István csapata, decem­ber 18-án Foral Andor és Mi- kolausz Károly brigádjai teljesí­tették éves vállalásaikat. nem olyan mint- a harmonika, ide-oda huzgálom. A fejleszté­seket meg kell tervezni, előké­szíteni, az anyagokat és gépe­ket megrendelni, beszerezni, kivitelezni. Ha mindez nem eleve meghatározott ritmusban történik, a bányászat, amely egy nagyon is nehézkes tömeg, megérzi. Minden kapkodás drágít. Minden útkereszteződés visszafogja a sebességet. S ha már utakkal példálózom, mon­dom, ha fejlesztésekről van szó, a bányászatnak felüljárók­ra van szüksége. Miklósvári Zoltán Nosztalgia ? Alkotó munka I. Céltalan, üres fecsegés a kocsiban. Á, a repülőtér, vala­mikor ide .. . innen ... Meg­van még a Läufer? Aha, itt van a bal oldalon. De jó kis kocsma volt annakidején. Aztán áhítatos csend. A ko­csi meglassul — mindenki a hegyet nézi, amely körülöleli az esti várost, millió apró fényt, sokezer ablakot, utcai lámpát, reklámvillogást. — öyönyörű város — sóhajt fel az egyik utas. — Élnél benne — válaszol a szomszédja. Tényleg. Jó-e Pécsett élni, büszkék-e a pécsiek a város­ra? S ha igen, miért? — Pécsi? Kihúzza magát egy kicsit, úgy mondja: — Tüke. Ez valami mást jelent, vala­mi rangot, megkülönböztetést, meggyőződést, öntudatot. Az emberiség egyik fele Tüke, a másik fele idegen. És a világ közepe természetesen Pécs . . . Müller János negyvenegy éves taxis mesél. — Negyvenhárom karácso­nyán a Felsőbalokány utcában laktunk, édesapánk katona volt, nem volt itthon, s em­lékszem, nem volt szaloncukor a karácsonyfára. Hát barká­csolnunk kellett. Feldaraboltuk a seprűnyelet, becsavartuk ezüstpapírba, s az került a fára. Akkor kilenc éves voltam. A fiam hatvankilencben volt kilenc éves . . . kempingbiciklit kapott . . . nem, azt hiszem, akkor kapta a sítalpat. Szóval most mási huszonöt, harminc évvel a háború után. Mindez azért jutott az eszembe, mert nemrég a kocsimba ült egy amerikás magyar, aki harminc esztendeje nem látta szülővá­rosát, Pécset. Felvittem a Mi- sinatetőre, a torony kilátójá­ba. Csak állt a szélben, nézte a várost és kétoldalt potyog­tak a könnyei. Nem szólt az egy szót sem. Hát akkor kicsit éreztem, hogy büszke vagyok Pécsre. A városunkra. Sőt. Azt éreztem, amit mindenki érez­het ilyenkor. Nézze: huszonegy éve vagyok . gépkocsivezető, igaz, nem olyan látványos szakma, mint teszem azt ma­rósnak, vagy esztergályosnak lenni, de szükséges. És ezzel a huszonegy esztendei mun­1974: 772400 tonna szén Pécs-Bányaüzem teljesítette tervét On miéit büszke városára? Pécs látképe a Tettye feletti szikláról Az Alsó-Balokány és Harangöntö utca sarka kámmal, úgy érzem, hozzájá­rultam mindehhez, amit itt kör­ben lát, az új házakhoz, gyá­rakhoz, mindenhez. Tettem a dolgomat, mint más, s előbbre is jutottunk. Nagyon elfoglalt, alig me­rem ilyesmivel zavarni. Végül mégiscsak megkérdezem. — Büszke vagy Pécsre? Egy pillanatra megáll, eltű­nődik. Csak sokára válaszol. — Igen. — Miért? — Két dolgot említek meg. Az első az, hogy Pécs a legtö- rökösebb városunk. Ilyen szép török emlékek talán csak Bosz­niában maradtak, persze, ezt csak az az ember tudja érté­kelni, aki egyrészt szereti a műemlékeket, másrészt pedig van összehasonlítási alapja. Szóval nagyon szeretem a dzsámikat, a türbét, a mina­retet, állíthatom, hogy meg­maradt ősi eredetiségük vará­zsa. A másik amit szeretek a városban, s amire büszke va­gyok, a hangulata. Már na­gyon sokszor volt alkalmam érezni azt a máshoz nem ha­sonlítható valamit, amit éjsza­kai, magányos sétákon kaphat meg az ember, vagy, amikor felmegy a hegyre, s onnan le­néz a városra. Nagyon szép város. Kár, hogy kevés a zöld . . . Erre egyáltalán nem vagyok büszke . . . Mert.. . Igen, igen. Tudom. De most ne legyünk maximalisták. Most arról beszéljünk, amiért büsz­kék vagyunk Pécsre. IV. Miért büszke városára a ta­nácselnök? Wieder Béla így vall: — Erre egyáltalán nem ne­héz válaszolni. Néhány mon­dat azt hiszem, elég. A Pécsett élő munkásemberek alkotó munkájára vagyok büszke, amelynek eredményeként új városrészek születtek az elmúlt évtizedekben, a Pécsett ter­melő gyárak, vállalatok termé­keire, amelyek a világon min­denütt a város lakóinak mun­kaszeretetét és magas műszaki kultúráját hirdetik. Szólnom kell azokról a tudományos és kulturális eredményekről is, amelyek szintén a város nevét öregbítik hazánkban és hatá­rainkon kívül, és valamennyien büszkék lehetünk azokra az emberekre, akik Pécs valame­lyik felsőoktatási intézményé­ben sajátítják el a tudományt, s bárhol helytállnak. És . . . igazán büszkék lehetünk a város történelmi múltjára, azokra a szép műemlékekre, amelyeket a város nagy gond­dal tár fel és őriz meg, mint annak a nagy folyamatnak a dokumentumait, ami tulajdon­képpen Pécs városát jelentik... Sok-sok év, csakugyan né­hány mondatban elbeszélve. V. És mégis, sokan jegyzik meg: próbáljon valaki itt élni... majd meglátja. Igen. Arról van szó, hogy a mindennapok egy­hangúságában nehezen vesz- szük észre azokat a szépsége­ket, amik -kezünk munkája nyomán születnek meg. Ahhoz, hogy meghökkentő eredmé­nyeket lássunk, tíz-húsz eszten­dőt ki kellene hagynunk az itt-létből. Egy kicsit hasonlít a dolog ahhoz a filmtrükkhöz, amely a virágnyílást szemlélte­ti. Hosszú napok, hetek egy- egy kockája, fázisa során szü­letik meg végre az a filmte­kercs, amelyen hirtelen csoda­szépen bomlik szirmaira a ró­zsa, s a néző ámulva gyönyör­ködik. Milyen egyszerű is az egész! De a valóság mindig más. A rózsával is rengeteg dolog van . . . Szeretettel kell mun­kálkodni vele, úgy hálálja meg. Azt hiszem, valamennyien így vagyunk Péccsel. Itt élünk, szidjuk és szeretjük ... és, igen, büszkék vagyunk rá. Kampis Péter Anyagbörze A közelmúltban az Ipari Szövetkezetek Megyei Szö­vetsége 44 kérdőívet küldött 22 tagszövetkezetének. Az egyiken arra kértek választ, hogy melyek azok az anya­gok, amelyeket nem tudnak felhasználni. A másikon a kívánságlistát lehetett fel­tüntetni: mire van szüksé­gük a folyamatos termelés­hez. A kérdőívek mellé ka­pott minden szövetkezet egy meghívót, amelyen a szövetség székházába hív­ták az anyaggazdálkodás­sal foglalkozó szakembere­ket. A KISZÖV munkatársai a kérdőívek elemzésével fel­mérték Baranya közel nyolcezer dolgozót ‘foglal­koztató és csaknem egymil- liárd forint termelési értéket produkáló ipari szövetkeze­teinek anyagfeleslegét, s anyaghiányát. Kiderült például egy sik­lósi szövetkezetben, éppen annak az anyagnak hiánya miatt döcög a termelés, amelyből Mohácson már- már a gazdálkodást veszé­lyeztető felesleg van. Az anyagosok a KISZÖV találkozóján szerezhetik be hiányzó készleteiket, illetve szabadulhatnak meg elfek­vő anyagaiktól. Maletics Miklós Két hónappal határidő előtt... A Mátraaljai Szénbányák Vál­lalat visontai gépszerelő üze­mének dolgozói kimagasló sike­reket értek el a kongresszusi munkaversenyben. Szombaton reggel jelentették, hogy az elő­írt határidőnél jóval korábban befejezték az új marótárcsás földkotrógép, valamint a hozzá csatlakozó hányórendezőgép szerelését és megkezdték a géprendszer műszaki ellenőrzé­sét. A húszemeletnyi maqas gép­óriás alkatrészeit a Német De­mokratikus Köztársaságban gyártották, majd vagonokban szállították Visontára, ahol a helyi szerelőüzem dolgozói az NDK-beli szakemberek irányí­tása mellett építették fel a gé­pet. A hatalmas géprendszer szerelési műveleteinek időtarta­mát egy teljes évben határozta meg az NDK-beli gyártó cég, de a visontai gépszerelőüzem hat szocialista brigádjának tag­jai vállalták, hogy a különleges feladatot a pártkongresszus tiszteletére két hónappal a ha­táridő előtt teljesítik.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents