Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-25 / 353. szám
Létbiztonság és előrehaladás A karácsonyi asztal meghitt légköre befelé irányítja az ember tekintetét. Enyhülést keresünk ilyenkor, s a világgal a családi körből kitekintve keressük a kapcsolatot. De a való világ mégis úgy telepszik mellénk, úgy vesz részt életünkben, mint talán soha azelőtt. Ilyenkor sugározza a Tv egyébként is az év egyik leghosszabb műsorát, ilyenkor van legtöbb időnk rádió mellett ülni, vastag újságköteget átlapozni: ilyenkor beszéljük meg szőkébb körben ami foglalkoztat bennünket. Ezen a karácsonyon — mindnyájunk örömére — nem a feszült és mind jobban feszülő nemzetközi helyzetről kapunk hírt, — ha maradt is még elég háborús góc. A vészterhes és nyugtalanító fronthírek helyett most inkább a béke irányába végrehajtott „frontáttörés"-röl cikkeznek a lapok — ahogyan például a vlagyivosztoki „csúcs" eredményét néhány nagy amerikai újság is kommentálta. Valóban, a SALT ll-nek nevezett megállapodás elvi alapjainak lerakása először kecsegtet azzal a reménnyel, hogy fékeződik a fegyverkezési hajsza és csökkennek a vele kapcsolatos terhek mindenki számára. Beérőben tehát a Szovjetunió, a szocialista országok kitartó békepolitikájának kitartó törekvése. S van már egy közös szó- használat is „visszafordíthatatlanná tenni az enyhülés irányzatát”. Ami mindnyájunk számára legfontosabb; a béke kilátásai tehát jót ígérnek életünkben. De azért világunk képe távolról sem idillikus. A „harmadik világ" számos országába most csap vissza a hosszú gyarmatosítás következtében lefékeződött fejlődés minden következménye: éhínség gyötör tízmilliókat, és az elemi létfenntartási eszközökhöz is alig jutnak további százmilliók. Ha meg a vezető tőkés országok felé figyelünk — a legcsekélyebb káröröm érzése nélkül mondhatjuk: jobban hasonlítanak olykor migrén-gyötörte emberhez, mint a „bőség társadal- mai"-hoz, ahogyan nem kis önelégültséggel nevezték magukat néhány évvel ezelőtt. Amikor Ford elnököt az egyik amerikai képes magazin szerkesztői az elmúlt hónapban a kilátásokról kérdezték, azt a nem túlzottan lelkesítő prognózist adta: „Ha a kormányzat most megteszi mindazt, amit kell, akkor 1975 második felében fordulhat a kocka. Addigra talán csökkenhet az infláció üteme is. Ha azonban hibásan lépünk — teszi hozzá — 1976- ra potenciálisan rendkívül rossz gazdasági kép alakulhat ki, az infláció legalább olyan magas, ha nem magasabb lesz, mint most és a gazdasági helyzet még bizonytalanabbá válik.” Ami ezt a nem túlságoson optimista helyzetmegítélést tovább árnyékolja, arra James Reston, ismert publicista mutat ró: „A munkanélküliek száma az Egyesült Államokban 5,5 millió volt, a munkaerő 6 százaléka ... A munkanélküliség a fizikai munkások körében októberben 6,8 százalékról 7,3 százalékra, a négerek körében 9,8 százalékról 10,9 százalékra emelkedett.” Azt talán már részletezni se kell, hogy mik a következmények máris az USA- nál jóval gyengébb európai tőkés országokban, mint Anglia, Franciaország és Olaszország, hiszen a napi hírek bőséges tájékoztatást adnak e lehangoló statisztikáról. Igaz, a teljes képhez hozzátartozik, hogy a világot ma soha addig nem látott arányú munkamegosztás köti össze, s így a szocialista országok nemzetgazdaságainak se közömbösek a további kihatások. S ha ezzel kapcsolatban nekünk is vannak és lesznek gondjaink, alap- helyzetünk azért merőben különböző a kapitalizmusétól. Ha nem is vagyunk — és nem lehetünk — sziget a világgazdaság tengerében, a szocialista tervgazdálkodás, a KGST egyesített ereje, szoros együttműködése és kölcsönös segítőkészsége — bárhogy is alakuljanak a dolgok — megőrzi tagországainak biztonságát és továbbra is megteremti a dinamikus előrehaladás feltételeit. Hazai viszonyaink jól tükrözik ezt a képet. Mindenkinek van munkája, és mindenki tudja: a jövőben is lesz. Valójában annyira távolivá és idegenné vált fogalmainktól a folyamat, ami a nyugati országokban nap mint nap lejátszódik; munkások és alkalmazottak tömege veszti el munkáját annak reménye nélkül, hogy újat kapjon helyette; kis egzisztenciák tömege megy tönkre és zárnak be boltjaik, műhelyeik, vagy eladják farmjukat. Ilyen lehetőséget latolgatni nálunk elképzelhetetlen, hiszen a szocializmus nyújtotta létfeltételek garantálják a társadalmi biztonságot és a munkát. Való igaz az is, hogy gazdasági növekedésünk üteme nem produkál látványosan magas számokat. Fejlesztés-politikánkban az arányos, biztos és a hatékonyság növekedésén alapuló előrehaladásra összpontosítjuk erőinket. Az élet változásai, a minőségi tényezők javulása azonban annál kézzelfoghatóbbak. A gazdasági biztonság fokát mutató statisztikai mérés lehetőségeinek legszélesebb skáláján is azt az eredményt kapjuk, hogy az emberek hosszú távra és bizakodva terveznek. Az idei ház- és lakás- építési előirányzatokat túlteljesítjük. A tartós fogyasztási cikkek vásárlása minden eddiginél nagyobb arányú — kezdve a lakberendezéstől a gépkocsiig, vagy háztartási gépesítésig. A fogyasztási struktúra kimutathatóan javult, táplálkozás és ruházkodás dolgában is. A reáljövedelmek az utóbbi három esztendőben a vártnak megfelelően növekedtek, jóllehet áremelések is voltak. Igen módszeresen került sor az elmúlt években a társadalmi rétegek helyzetének vizsgálatára is, és több nagyjelentőségű intézkedés született. A munkások, a nők, az ifjúság, a termelőszövetkezeti tagok, a nyugdíjasok körülményeinek fejlesztése érdekében fontos gazdasági, pénzügyi és jogi döntések születtek. Ezek a statisztikailag kevésbé mérhető dolgok, a társadalom tagjainak közérzete1; biztonsága, a személyes boldogulás feltételeinek javulása szempontjából azonban nagyon is fontosak. Mindezekhez járulnak most a további előrehaladásnak azon tényezői, amelyekre az MSZMP Központi Bizottságának Irányelvei rámutatnak, s amelyek alapul szolgálnak az MSZMP XI. kongresszusának munkájához. De természetesen a képhez más is tartozik. A világgazdasági feltételek romlása önmagában is azt diktálná, hogy jobb, hatékonyabb és áttekin- tőbb munkával kell amennyire csak lehetséges kiegyensúlyozni a hátrányokat és az ebből adódó elkerülhetetlen veszteségeket. Minthogy céljaink nem szorítkozhatnak csupán erre, hanem változatlanul fejlődni és előre haladni akarunk, ez az erőfeszítések növelését követeli. Ha fenn akarjuk tartani a fogyasztás színvonalát — és nem csak fenntartani, hanem egészségesen és arányosan növelni akarjuk —, akkor a termelés oldaláról nézve többet, olcsóbban és hatékonyabban kell előállítanunk. Azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy exportpiacaink igényesebbé, és sok esetben nehezebben megtart- hatóvá váltak mint azelőtt. Gazdaságunk pedig — éppen a tőkés inflációs nyomás miatt — a lehető legésszerűbb mértékig takarékoskodni köteles mindennel, amit devizáért kell beszerezni. Ennek elbírálása és okos szelektálása a gazdasági szakemberekre, vezetőkre tartozik. A hozzáállás, a közszellem, a dinamikus gazdasági magatartás, a jogos „fogyasztói szemlélet” kiegészítése a felelős állampolgári szemlélettel és a szocialista „termelői szemlélettel", viszont valamennyiünk leckéje. Gazdaságunkban — mint tapasztaljuk —, megvan a kellő rugalmasság, hogy alkalmazkodjék a kialakult új feltételekhez. Legjobb üzemeink, vállalataink, amelyek a kongresszus tiszteletére ilyen célok érdekében kezdeményeznek, már sok jó példát mutattak erre. Hiszen a szocialista társadalom lehetőségei, minősége, éppen abban rejlik, hogy akaratát, fő erőit és fő figyelmét a legfontosabb célokra képes összpontosítani. Rózsa László HARMINC ÉVE ÍRTÁK... 1944. december 26-án bezárult Budapest körül az ostromgyűrű. Tíz nappal ezt megelőzően, a Függetlenség 1944. december 16-i számában dr. Max Krull, a Német Távirati Iroda katonai munkatársa ezeket írta: „A Budapest körüli harcok, az ellenség megkísérelt összpontosított mozdulatai ellenére, a megerősödött német ellenállás miatt nem tudtak kifejlődni. Különösen áll ez a Balaton és a Dráva, valamint a Balaton és a Duna közti záróállásokra.” És még egy hír a Függetlenség 1944. december 16-i számából: „Dr. Szattler János magyaróvári polgármester önként vetett véget életének. A rendkívüli viszonyok óriási munkatorlódása valószínűleg felőrölte idegeit, mert hivatalában főbelőtte magát.” Idézet a párt lapja, a Szabad Nép decemberi második - egyben utolsó - illegálisan megjelent számából : „Az 51. magyar gyalogezred teljes egészében átállt a Vörös Hadsereghez: 29 tiszt és 1390 fő legénység.” Ugyancsak a Szabad Népnek ez a száma jelenti: „Puskaropogás, jajveszékelés és rimánkodás hát- borzongató zaja veri fel a Duna-part lakóinak nyugalmát. Éjjel 2-4 között, napnap után a zsidók százait végzik ki. Nyilas hóhéraik elveszik tőlük cipőjüket, ruháikat, felsorakoztatják őket a part szélére és azután sortüzet adnak rájuk. A hallgatag Duna hullámai sodorják el a sebesülteket és holtakat." „A fegyveres akciók októberben kezdődtek s a Gömbös-szobor felrobbantása óta hozzánk érkező hírek nemcsak a fegyveres akciók számának növekedését, hanem hatásosságuk fokozódását is mutatják. Például december 16-án az Alkotmány utcában két hernyótalpas lőszeres autó robbant fel; az Erzsébet és Ferenc József-híd budai hídfőjénél négy páncéltornyot szaggatott darabokra a be- léhelyezett robbanóanyag. A német gépkocsik ellen intézett kézigránátos támadásokról pedig mind sűrűbben érkeznek hírek." Pécsen ekkor már megjelent a szabad nyugati részek napilapja, az Új Dunántúl. December 21.: „A Park mozi a „Sztálingrád" című dokumentumfilmet játssza; karácsony másnapján Pécs válogatottja mérkőzik a Vajdasági Hadosztály csapatával; a vajdaságiak bevetik Bozsovicsot is, a nagyválogatott tagját!" A gyűrű bezárult 1944. december 28-án kezdődött, s 1945. február 13-án fejeződött be Budapest felszabadítása Harminc évvel ezelőtt, 1944 decemberében a szovjet csapatok elérték Budapestet. Mintegy három hónapja már harcok dúltak hazánk területén. A szovjet csapatok, amelyek a Debrecen—Arad vonalat lendületes előnyomulással érték el, három nap alatt mintegy száz kilométert haladtak előre és a főváros határában a fasiszta csapatok heves ellenállásával találkoztak. Bármi áron A hitlerista hadvezetés célja az volt, hogy a Duna vonalánál erős védelmi vonalot építsen ki és megállítsa a szovjet csapatok előnyomulását. Az október elején indult felszabadító hadműveletben Debrecen térségében már resztvettek a román csapatok is, Jugoszlávia területén pedig Belgrád felszabadítása után a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg és az I. Bolgár Hadsereg csapatai vágták el a még ottlévő jelentős német erőket. Időre volt azonban szükség, hogy a szovjet csapatokat a Budapest felé vezető irányba átcsoportosítsák, miközben szüntelen gondot okozott a fasiszták ellenállása és minduntalan megismétlődő ellentámadási kísérlete. A 2. Ukrán Front csapatai kapták azt a feladatot, hogy keleti és észak-keleti irányból közvetlenül Budapest irányába törjenek előre, a 3. Ukrán Front csapatait pedig a sikeres belgrádi hadművelet után Jugoszláviából irányították át Magyarország területére, hogy déli irányból közelítse meg a fővárost. A két front összehongolt tevékenysége a fasiszta csapatok elkeseredett ellenállása ellenére eredménynyel járt. December 28-án a 2. és 3. Ukrán Front csapatai Esztergomnál egyesültek, s ezzel teljesen bezárult a gyűrű Budapest körül. A Budapest térségében bekerített hitlerista csapatok még számottevő erőt képviseltek. Létszámuk mintegy 188 ezer ember volt. Tartós ellenállásra azonban nem lehetett reményük. A főerőktől elvágva megszakadt a hadianyag utánpótlás és fogytán volt a harcjármű- vek üzemanyaga. Ennél is fontosabb tényező volt azonban, hogy a Budapesten körülzárt fasiszta csapatokat ekkor már demoralizálta a hosszú ideje tartó visszavonulás és az a tapasztalat, hogy a szovjet hadsereg gyűrűjében a sztálingrádi csata óta minden alkalommal a teljes felszámolás volt a fasiszta hadosztályok, hadműveleti csoportok sorsa. A Budapestet minden oldalról körülölelő gyűrű teljes bezárásával kialakult helyzetben ésszerű feltételezés volt, hogy a fasiszta csapatok elfogadják a kapitulációs feltételeket és leteszik a fegyvert. Bár a magyar részről szervezett fegyveres ellenállás — beleért- támadását. ve a Variházi Oszkár parancsnoksága alatt harcoló Budai Önkéntes Ezred tevékenységét is — a hitlerista túlerővel szemben ebben az időben még nem érhetett el számottevő eredményeket, a hitleristáknak ezzel is számolniok kellett volna. A főváros lakossága pedig már értesülhetett arról, hogy az 1944 decemberében Debrecenben összeült ideiglenes nemzeti kormány fegyverszüneti egyezményt kötött a Szovjetunió kormányával és hadat üzent a hitleri Németországnak. A fasiszta csapatok parancsnokai ezért sem számíthattak Budapest lakosságának támogatására. A szovjet csapatok parancsnokai mindezek alapján lehetőséget láttak arra, hogy Budapestet és lakosságát megkíméljék az utcai harcok pusztításától. December 29-én fegyverletételre szólították fel a körülzárt hitleristákat és elküldték hozzájuk parlamentereiket. A budai oldalon I. A. Osztapenko kapitány, a pesti oldalon a magyar származású Steinmetz Miklós kapitány kísérelte meg a tárgyalást a hitleristákkal. Osztapenko kapitányt beengedték a német állásokba, tárgyaltak vele, de távozásakor orvul legyilkolták. Steinmetz Miklósra és kísérőire pedig — bár fegyvertelenül és fehér zászlóval közeledtek — tüzet nyitottak, mielőtt elérhették volna a német vonalat. Ez a nemzetközi egyezményeket semmibevevő barbár gyilkosság egyúttal a Budapest felszabadításáért harcoló sok szovjet katona — és a bekerítésben rekedt sokezer hitlerista — halálát, a főváros lakosainak a több, mint másfél hónapos ostrom szenvedéseit is okozta. A parlamenterek meggyilkolása után a szovjet csapatok minden irányból támadásba lendültek, s megkezdték az utcai harcokban szívósan védekező ellenség felszámolását. A hitleristák helyi túlerőt képezve többször megkísérelték áttörni a gyűrűt. P. I. Afonyin tábornok 5. légideszant gárdahadosztályának csapatai például Zámoly térségében tartóztatták fel a hitleristák két gépesített lövészezreddel és száz harckocsival végrehajtott Magyarok is Február 13-án befejeződött a harc Budapestért. A szovjet hadtörténészek elismerően emlékeznek meg arról, hogy a fasiszta csapatok szétzúzásában hősiesen résztvett a Budai önkéntes Ezred, s ettől a közös harctól számítjuk a magyar— szovjet fegyverbarátság megszületését. Dr. Mészáros Ferenc örgy. MELLÉKLET
