Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-23 / 351. szám
Fordulóként egy negyvenes... Maszek taxisok... A hivatásosok: „Lopják a kenyerünket...” Az utasok: „Ha egyszer taxi nincs. Az éji órákban kis csoportok toporognak o Széchenyi tér nyirkos járdáján. Taxira várnak. De nincs szerencséjük - egy taxi sem akad. Akad viszont másfajta autó... A taxiállomástól néhány méterre halványszürke vadonatúj Zsiguli duruzsoló motorral ácsorog. Ir- habundás úr szól ki a volán mellől: — Aki a Kertváros leié tart, elvisszük! Jelentkező azonmód akad. A várakozók egyike megjegyzi: — Élelmes lickó. Keres egy harmincast... Az élelmes „fickót” úgy is szokták nevezni: maszek-taxis, finomabban szólva: alkalmi bérkocsis. • — Maszek taxisok?! Sajnos, van belőlük jónéhány itt Pécsett is. Lopják a kenyerünket — mordulnak fel a hivatásos taxisok. — Jó néhányról tudjuk, hogy nagyban űzi az illírt.. . — Mit jelent ez? — Ha tud, egy este megcsinál négy-öt fuvart. Fordulónként egy negyvenest tessék számolni, az is két piroshasú. S ha szerencséje van, ledarálja két óra alatt. Nem .ossz napszám! Az alkalmi fuvarvállalók ádáz ellenségei a hivatásos taxisok. Ha egy-egy „maszekot” elkapnak, bizony nem bánnak vele kesztyűs kézzel. Nem beszélve a feljelentésről, ez esetben az „élelmes emberek” fizetnek. A megleckéztetésnek volt már más módja is. Két taxis zenésznek adta ki magát. A maszek taxis kezét dörzsölte örömében a nagy foqásnak, mert ugyebár harkányi fuvar nem minden nap adódik ... Amikor utasaival a népszerű fürdőhelyre ért, még jobban eltátotta a száját, merthogy azok felfedték kilétüket és közölték: egy vasat sem fizetnek az autókázásért. De másként is gyakran csalódnak az utasban az ügyeskedők, például az a maszek Warszawás, aki a kis esti „kalandra” magával cipelte hitvesét is. Az utasnak úgy mondta: „amennyit tetszik gondolni, uram.” A vezető szemmel láthatólag csalódott a fuvardíjban. — Gyakran teszem meg az utat taxival. Ennyit szoktam fizetni — magyarázta az utas, aki még a kocsitól húsz lépésnyire is jól hallhatta, amint a sovány zsákmány miatt a kapzsi hitestárs igencsak lehordja a „családjáért mindenre kész" férfiút. így aztán sokkal kényelmesebb és biztosabb bolt, akik — s nem is kevesen vannak - úgymond, leszerződnek állandó fuvarozónak: piackor hajnalban odaállnak az „őstermelő” háza elé. Berakják a portékát a csomagtartóba, az eladót pedig a hátsó ülésre. A piacon kipakolnak. Irány a munkahely. A műszak lejártával visszaszállítják az árust az otthonába. Miként vélekedik az ügyes ember? — összehoztuk a járgányt — mondja. — Nem két fillér a fenntartás. Megkeresem őzt a kis benzinpénzt. Kinek ártok azzal, hogy megjárok két fuvart? Sőt, áldanak az utasok, mert sietnek. Hogy a feljelentés? Mea a hivatásosok? Kérem, valamilyen rizikót nekem is kell vállalnom . . . A maszek taxisok a „tilosban járnak”. Alkalmi fuvarjaikért előb-utóbb, ki így, ki úgy, egyszer ráfizet. Mégis, az utazó- közönség egy része majdhogynem szimpatizál az ügyeskedő autósokkal. Miért? — A múltkor fél nyolcra rendeltem taxit. Meg is ígérték □Hétfői az irodán, hogy jön — meséli egyik ismerősöm. - Egy órába telt, míg eljött értem. Ha akkor van egy maszek-taxis, ujjongtam volna örömömben .. . A taxisok mondják: elveszik előlük a kenyeret. Igazuk van. Az utas azt tartja: mindenképpen utazni szeretnék. Igaza van. S míg nincs elég taxi és taxis, és míg az utas várakozik, addig mindig lesz, aki ebből pénzt csinál... (Mécs) Pécsett is bemutatják Karinthy tv-operában Karinthy Frigyes-művet zené- sített meg Láng István: operát írt A nagy drámaíró című novellából. A zenemű húszperces és a televízióban mutatják be. Horváth Zoltán, a Szegedi Nemzeti Színház zenei főrendezője állítja képernyőre a Karinthy—Láng-művet. Horváth Zoltán évekig a Pécsi Nemzeti Színház zenei rendezője volt, s azóta is gyakran vendégrendez Pécsett. De másik „hazai” résztvevője is van az operának: három szereplőjének egyike Marczis Demeter. Ö alakítja az újságírót. A felvételeket befejezték: az opera előreláthatólag februárban kerül képernyőre. De tárgyalnak arról is, hogy a Zenélő Pécsi Udvarok rendezvénysorozatában is előadják a nyáron, ugyancsak Horváth Zoltán rendezésében. Stirlitz — civilben 3** Töltsön magénak iss, Iliké. <•.♦ í Életek megrontöfo az alkohol Vállalati titkárnő B. I„ elvált asszony. Túl a negyvenen, önálló, független, munkáját elvégzi ugyan, de környezetét, munkatársainak életét gyakran megkeseríti ki nem mondott rögeszméjével, hogy őt fúrják Az igazgatóhoz sűrűn járnak vendégek. A titkárnő kedvesen fogadja őket, feketéje messze földön híres, akárcsak az igazgató bora és kisüstije is, amit a fekete előtt és után tölt a vendégek poharába. — Töltsön magának is, Ilike! — kínálta az igazgató. Az asszony eleinte szabadkozott, aztán már kérés nélkül eggyel több poharat tett az alpakkatálcára. Szociális ivók Ilike később már nem tudott ellenállni az italnak. Egyre gyakrabban volt spicces, italos, sőt részeg, üldöztetési mániája annyira eluralkodott rajta, hogy a vállalatnál már semmit sem tudtak kezdeni vele, helyére más került, ő pedig elvonókúrára. Jelűnek amerikai pszichiáter, az alkoholizmus egyik legjobb ismerője a társadalmat két részre osztja: ivókra és nem ivókra. Az ivók első osztályába a szociális ivók tartoznak, akik csupán alkalmanként, étkezés után, névnap, pohárköszöntő stb. esetén isznak, tehát a társadalmi normák szerint, amikor a környezet elvárja az embertől, hogy igyék, mert nem lehet kitérni előle. A következő csoportba az akut fázisban lévők tartoznak, akik mór keresik az alkalmat az ivásra, szívesen fogadnak társaságot, maguk is jó vendégek, vonakodás nélkül emelik poharukat újra és újra. Környezetüknek megmagyarázzák: van okuk az ivásra — nehéz testi munkát végeznek, örömükben, bánatukban — isznak. Az akut fázisban lévő ivónak ilymódon egyre több csúszik le a torkán, gátlásai megszűnnek, eljut odáig, hogy az alkohol okozta hatásért, a mámorért iszik. Wegjayiiliy. A Jellinek-felosztás szerinti kritikus stádiumban eldől, hogy megjavul-e borissza, vagy tovább züllik. Sajnos, a gyakoribb az, hogy önmaga már nem tudja abbahagyni az ivá- szatot, alkoholfüggőségbe kerül, esetleg dipszomániássá válik, azaz erőt vesz rajta az ivási kényszer. Az alkohol utáni kínzó vágy utolsó fillérjének elköltésére készteti a dipszo- mániást, az italért nemegyszer gyilkosságra is vetemedik. A roham tetőpontját tömeges érzékcsalódások, téves eszmék, izgatottság, robbanásszerű cselekvések jellemzik, majd nagy álmosság, fáradtság után a beteg bárhol lefekszik, és mélyen, akár álló napot és éjszakát is végigalszik. Az alvást az alkoholmérgezés utótünetei, néha öngyilkosságba sodró szorongás, lehangoltság követi. Az ivásra kényszerítő rohamok sűrűsödnek, olykor ritkulnak, de csak kevésszer gyógyíthatók. És amikor már véglegesült a kóros szenvedély, bekövetkezik a krónikus stádium. Mind nyilvánvalóbbá válnak az alkoholos hallucináció, az ideggyulladás, a kisagyi sorvadás, agylágyulás, a delirium tremens, nemritkán a halál. az orvos — Meddig „ártalmatlan” az alkohol? — Az alkohol a legkisebb mennyiségben is ártalmas! Bárkinek a szervezete is megsínyli. De majdnem mindenki iszik: lakodalomban, névnapon, pohárköszöntő alkalmával. A kínálás elől nagyon nehéz kitérni, az elutasítás vége általában sértődés. — Melyek az alkoholfogyasztás leggyakoribb következményei? — Elsősorban az ittasság. A népesség alkoholfogyasztása lemérhető a máj-, szív-, keringési, ideg- és elmebetegségek terjedésén. Az alkohol a szívet túlmunkára készteti, a hasi erek kitágulása következtében csökkenti az agy vérellátását, kezdeti izgalom után bágyadt- ságot eredményez. Az alkohol aránylag nagy kalóriatartalmú, zsírt és szénhidrátot pótol, fokozza a szervezet elzsírosodá- sát, amely éppen korunk nagy betegsége, a szívinfarktus előidézésében is nagy szerepet játszik. Az alkohol támadja a központi idegrendszert, felborítja az érrendszer normális működését, vérkeringési zavarokat, szívhalált okozhat. Az alkohol pusztítja az idegsejteket, ugyanis az idegeket védő zsíros réteget föloldja, az idegszálak — akár a szigetelésétől megfosztott kábelkötegek szálai — összeérnek, „rövidzárlat" keletkezik, őrjítő idegfájást, ideggyulladásokat okoznak. A kisagyi idegsejtek károsodása okozza például a tántorgó, ún. tengerészjárást. Az alkoholizmus tehát bioszociális problémakomplexum. (Kulcsár) (Folytatjuk) Kiskereskedelmi vállalat 'I ' pályázatot hirdet szervezési előadói munkakör betöltésére Feltétel: egyetemi, főiskolai végzettség. Jelentkezéseket a működési terület, és a fizetési igény megjelölésével kérjük eljuttatni a Hunyadi úti hirdetőbe „Információ 75" jeligére. Beszélgetés Vjacseszlav Tyihonovval • A tavasz tizenhét pillanatában először találkoztunk önnel, mint felderítővel... — Rágóta kerestem már a filmben a szovjet felderítő szerepét, s már régóta vártam arra, hogy színészként, a magam eszközeivel megformáljak egy ilyen embert — komolyan, a krimiműfaj sablonos megoldásaitól mentesen. Három évvel ezelőtt meghívtak A tavasz tizenhét pillanatának forgatására. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, arra gondoltam: ez az, amit kerestem — a mű jelentőségét, a karakter mélységét, a lélektani összetettséget illetően. • Szokta nézni a televíziót? — Elfoglaltságomtól függően. Amikor tudom, nézem. Nézem a híreket, a sportműsorokat, sőt még a gyerekadásokat is, mert hároméves kislányomat már érdekli a televízió, s természetesen a játékfilmeket is. • Másként hat-e önre a film a moziban, mint a képernyőn? — Természetesen. Egy szélesvásznú film művészi vonatkozásban bizonyos mértékig veszít hatásából, ha az ember televízióban látja. Nem a képernyő méretei, hanem inkább a kollektív és egyéni befogadás hatékonysága miatt. A moziban sokan vannak, s ha az ember valamit nem értett meg, vagy egy pillanatra nem figyelt oda, a nézőtér reakciója hozzásegíti ennek a kis „fehér foltnak" a kitöltéséhez. Otthon viszont többet is „kihagy" az ember. Ez függ a hangulatától és attól is, hogy mennyire foglalt, elvonja-e figyelmét egy telefon vagy a különböző házi teendők . . A műalkotást nem lehet „elejétől végig” egyforma intenzitással nézni. De ha nem volna televízió, sok mindent egyáltalán nem látnánk, beleértve a filmeket is. • Hány szerepet játszott filmen? — Talán húszat. Nem is olyan sok ez, ha arra gondolok, hogy már huszonöt éve vagyok a pályán. Nem szeretek egyszerre több film forgatásában részt venni. Többnyire főszerepeket kapok, ez pedig maximális erőkifejtést, nagy figyelmet igényel s nem tűri az energiám szétforgácsolását. A Háború és béke forgatása például 4 évig tartott; ez alatt az idő alatt legalább négy más szerepet lejátszhattam volna. De akkor számomra ez az egy mindennél fontosabb volt. • Szeretne színházban játszani? — Filmszínész vagyok. Azért is végeztem el a filmművészeti főiskolát, hogy filmszínész lehessek. Szeretem a hivatásomat. De — filmszínész kollégáimhoz hasonlóan — gyakran irigylem színházi pályatársaimat. Az ő munkájuknak a miénkkel szemben az az egyik legfőbb előnye, hogy eleven kapcsolatban vannak a nézővel, aki az alkotás folyamatának tanújává válik. Azt kérdezte az imént, szeretnék-e színházban játszani. Kétség kívül. De mondtam már, hogy nem szeretek egyszerre több dologgal foglalkozni. • Milyen hatással vannak Önre azok a hősök, akiket a filmvásznon alakít? Hagynak-e ezek a figurák önben valamilyen maradandó nyomot? — Bizonyára igen. Pontos választ alighanem azok az emberek adhatnának, akik évek óta ismernek engem, így hát érzékelni tudják a különbséget egy-egy szerep alakítása előtt és után. Azt hiszem azonban, ez kölcsönös folyamat, valamit én is hozzáadok magamból az általam alakított figurákhoz, valamit pedig én is kapok, magamba ötvözök belőlük. • Most min dolgozik? — Forgatókönyvet olvasok. Sok ajánlatot kapok, ezekből kell kiválasztanom a nekem megfelelő szerepet. Sajnos, nem találtam még ilyet. Lehet, hogy ez jó is így. Az alatt a három év alatt, míg A tavasz tizenhét pillanata sorozaton dolgoztam, annyira összenőttem Stirlitz-lszajev alakjával, gondolataim és érzéseim annyira az ő jellemének és tevékenységének hatása alatt állnak, hogy el kell telnie még bizonyos időnek, hogy eltávolodhassam tőle. O Hogyan viseli saját népszerűségét? — Hogy érti ezt? (mosolyog) • Hogy jóformán mindenki ismeri... — A foglalkozásunkkal jár. Ha a filmszínész akár egyetlen filmszerepet is játszott, máris megismerik az utcán. Dicsőség? Népszerűség? A lényegét tekintve sem ez, sem az. Egyszerűen csak foglalkozási ártalom. Az, hogy a filmszínészeket arcról is ismerik, még nem jelenti azt, hogy ők különbek lennének a más foglalkozású embereknél, akik ugyanolyan jól végzik a maguk dolgát. Mi több, úgy gondolom, hogy ha a filmszínész kezdi magát többnek becsülni a többi embernél, úgy művészként, emberként is egyaránt sokat veszít. Álla Gegyinszkaja APN
