Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)

1974-12-19 / 347. szám

1974. december 19., csütörtök Dunántúli napló Kevesebb bosszankodás? Gyorsjavító szolgálat A régi gyakorlat szerint ha meghibásodott egy csaptelep és ömlött a víz, a PIK-lakás bérlője szólt a házkezelőségnek, a ház- kezelőség a műszaknak, ők küldtek egy kivizsgáló szakembert, aki megállapí­totta, hogy mi a hiba, visz- szament és továbbította a feladatot az illetékes javító vagy szerelő részlegnek. Június 1-től egyszerűsödött ez az eljárás: a házkezelő- ség a bejelentés után köz­vetlen küldi a műszaki tech­nikust, aki megrendeli a munkát a karbantartóktól. Éves átlagban csaknem 30 ezer műszaki hibát je­leznek a lakók és a vállalat 96—98 százalékosan képes elvégezni a feladatokat. Párszáz család azonban mégis bosszankodik ha el­húzódik a javítás, avagy megfelelő szerelvény (pl. csaptelep) híján a vállalat nem tudja megjavítani vagy kicserélni a rossz fel­szerelést. Ha nincs anyag, az vitat­hatatlan akadály, ám egy- egy javítás elhúzódása két ok miatt lehetséges. Az el­ső: a meghibásodás nem veszélyezteti a lakás, illet­ve az épület használható­ságát, és így a vállalat szakemberei a már beüte­mezett munkáik sorrendjét betartva vállalják csak a feladatot. A másik ok: a javításhoz nem egy, hanem esetleg három szakember munkája is szükséges. Pél­dául egy csőrepedésnél kell szerelő, kőműves és festő, így előfordulhat, hogy mind a három szakember más-más időpontban jele­nik meg a lakáson és a pár órás munka napokat vehet igénybe. A PIK ezért arra törek­szik, hogy minél több olyan szakembere legyen, akik nem egy hanem két-három mesterséghez is értenek. A várost kis területekre oszt­ják, ahol két-három szak­ember lesz felelős az elő­adódó problémák megoldá­sáért. A gyorsjavító szol­gálatot pedig a jövőre irányítják már. 1975-től ko­moly eredményeket várnak az új szervezeti változtatás­tól. Hatékonyság, szervezettség, ésszerűség, takarékosság A jövő év súlyzói Megszoktuk, amikor a következő év vagy évek ter­veiről beszéltünk, úgyszólván kizárólag csak nagyra- törő és szép céljainkat hangsúlyoztuk, a többiről nem esett szó, természetesnek vettük, a célok mun­kánk nyomán teljesülnek. Majd megoldjuk. Most azonban a tervekről szóló sajtóvélemények és más megnyilatkozások a célok mellett rögtön a nehézsé­geket is említik, elsősorban is a negatívan ható vi­lággazdasági változásokat. Nehezednek a feltételek. Helyzetünkkel ma már azok is tisztában vannak, akik eddig jobbára csak a kirakatok tar­talmán keresztül vetették össze és érzékelték gazdaságunk mindenkori gondjait. Nyers­anyagszegény ország vagyunk, a világpiacra utalt ország va­gyunk, minden harmadik ter­mékünket elcseréljük a külföld­del. Nekünk nyersanyagra és olajra van szükségünk, azon felül is, amit a szocialista or­szágok szállítanak. Ugyanakkor a tőkés világpiacon éppen e számunkra létfontosságú cikkek árai szöktek a csillagos égig, miközben az általunk külföl­dön eladott termékek ára csak kisebb mértékben emelkedett. ;ÉiéÍ^|QÍ|Íi|iÍ cserearányok Romlottak a cserearányok, s ezáltal veszteségek értek és érnek bennünket, s talán még nagyobb veszteségekre is fel kell készülnünk. A cserearányok romlásából már az idén is több százmil­lió dolláros veszteségek van­nak. Hogy ez mennyi? Vessük össze a magyar gépipar egy évi tőkés exportjával —, amely körülbelül 300 millió dollár. Úgy jártunk, mintha a gépipar egész évben ingyen szállított volna a tőkés piacokra. A Közös Piac marhahúsbe­hozatali tilalmát nem is emlí­tem. És ezek csak a külgazda­sági nehézségek. A képhez hozzátartozik, hogy a népgaz­daság kiegyensúlyozatlansága is hozzájárult nehézségeinkhez. Többet használtunk fel és fo­gyasztottunk, mint amennyit idehaza megtermeltünk. Néhány új dologhoz a jövő­ben hozzá kell szoknunk. Az idén a tőkés világban dühöngő árhullám feltornyo­sult határainkon. Korábban mindezt a minisztériumok érez­ték: az átcsapó hullámokat, az életszínvonalra vigyázva, el­nyelte az állami költségvetés. Most viszont — kölcsönzött megfogalmazással élve — egy kicsit mindnyájunknak meg kell támasztanunk a vállunkkal a határainkon átdobott terhe­ket. Igaz, a fogyasztói árszín­vonal évi egy-két százalékos emelkedéséhez vagyunk hozzá­szokva. Ismeretes a jövő évi előirányzat: a fagyasztói ár­színvonal emelkedése nem ha­ladhatja meg a 3,6 százalékot. Amiben, persze benne van, hogy elérheti. A tőkés piacokról be­hozott termékek áremelkedései nem hagyhatók figyelmen kí­vül, a terheket meg kell osz­tani. Hogy ezt a drágulást a költségvetésből vagy a zsebből fizetjük, végsősoron ugyanott vagyunk, mind a két esetben mindnyájan veszítünk a dol­gon. Legyünk reálisak ez a 3,6 százalék szomszédainkhoz mérve még mindig szerény mérték. Lépéstartás Az árkérdés mellett egy má­sik új dolog — vagy inkább egyáltalán nem új —, okosab­ban és feszesebben kell gaz­dálkodnunk. Anyagainkkal, erőnkkel, eszünkkel. Hozzá kell szoknunk, ha akarunk, ha nem, a jövő évi 5—5,5 százalékos nemzeti jövedelem növekedést nehezebben és nagyobb erő­feszítések árán érjük el, mint most a 6 százalékot. Annyit fo­gyaszthatunk és használhatunk fel, amennyit megtermeltünk, de még ez sincs előre a zse­bünkben. Most aztán mindnyá­junknak, a munkapadnál és az íróasztaloknál meg kell lobog­tatnunk a zászlót, amelyre már rég ráírtuk: hatékonyság, szervezettség, ésszerűség, ta­karékosság ... Szegények va­gyunk nyersanyagokban és energiahordozókban, ám van­Uf panelhax-színeaes A panelházak színesítésére új módszert vezetett be Duna­újvárosban az Építéstudományi Egyesület helyi csoportja. Szí­nes hazai kőzúzalékból, mű­anyag kötőanyag felhasználá­sával színezik a házgyári lakás­elemeket. Színes faliképeket is kialakítanak. A festék nélküli, színes faliképek időállóak és gazdaságosan készíthetők a házgyárakban. Szőlő­oltványok Az ültetvénytervező és Sza­porítóanyag Forgalmazó Válla­lat lerakataiban Pécsett, a Ri- góder-tetőn és a Tiborc utca 97. számú házban mintegy 40 ezer szőlőoltvány várja a vá­sárlókat. Bőséges a választék Olaszrizlingből, Chardonnay- ból, Kékfrankosból és Caber­net Francból. Kisebb mennyi­ségben kaphatók a csemege­fajták; a Cardinal, a Pannória kincse, az Irsay Olivér, a Csaba gyöngye, a Szőlőskertek király­nője és a Saszla. A lerakatve- zetők a helyszínen laknak, így kora reggeltől késő estig fel­kereshetik őket a vevők. Átlag­ban 4 forinttal drágultak az oltványok a tavalyihoz viszo­nyítva. nak szakismereteink és terme­lési tapasztalataink. Akkor hát? Ésszel és fantáziával, energiával és vállalkozói kedv­vel, előrelátással és rugalmas­sággal amink van, abba dol­gozzunk bele mindent, abban legyen benne mai és hol­napi megélhetésünk alapja. Megélhetés. Az egész világ fut a jobb megélhetés után, itt nincs pardon, a lépéstar­tásért meg kell küzdeni. Az életszínvonalról eddig nem esett szó. A tervekben az is benne van — reális lehető­ségeinkhez szorosan kapcsolód­va —, mennyivel növekszik az életszínvonal, a reálbérek és a reáljövedelem, a fogyasztás és a sok más egyéb. Vész nincs, nem kell összébb húzni a nad­rágszíjat. A gazdaságnak vi­szont igen. Miklósvári Zoltán A mozsgói terményszárító. Nehéz küzdelem a természettel 160 Helye«« 28 méter Körülményes robbantás Névtelen és rang nélküli szocialista brigád. Tulajdon­képpen ez nem igaz. István- aknán mindenki ismeri Mari- csékat. Az elmúlt esztendőben a brigád másfél évtizedes küszködés után elnyerte a zöld­koszorús címet. Van tehát ne­vük is, rangjuk is. A műszaki patronáló némi iróniával mond­ja, hogy ez az egyetlen brigád, amely az ő irányítása alatt el­nyerte a szocialista címet, a többi mind feloszlott. Órája beszélgetünk — sem­mire sem jutottunk. A tények: István-aknán a széntelepek feltárása, a fejtési vágatok ki­hajtása a legsürgetőbb feladat. A kongresszusi munkaverseny egyik legfontosabb célkitűzése­ként is ezt tartják számon. Ma­ries Imre júniusban szerződést kötött a Mecseki Szénbányák igazgatójával: két hónap alatt 160 méter vágatot kihajtanak. Teljesítették. — Mehetünk haza? Mit akarsz még tudni? Reggel fél hét. Hajuk még nedves, bőrük vörös a forró fürdőtől. Kabátjukat nem ve­tették le, táskájukat hónuk alatt szorongatják. Sietnének. A csarnokban aknászok rohan- gásznak, az éjszakás teljesít­ményeket gyűjtik, a reggeles leszállóknak utasításokat ad­nak. Maries Imre sapkáját gyűri. Keze kirepedezett, a mosószer csak a sima bőrfelületről vitte le a piszkot. Néhány helyen üdepiros folt, az éjszaka lehor­zsolta valami a bőrét. — Gábor, ugorj ki, nézd meg a táblán hány méterünk van. Károly Gábor mór az előbb mondta, hogy sietnie kell haza, délután kettőre mentő ügyelet­be vissza kell Komlóról érnie. — Huszonnyolc. Egy hónap teljesítménye. Nagyon kevés. Tíz esztendeje Széchenyi- aknón új bányamező feltárásán dolgoztak Maricsék: volt olyan hónap, amikor 180 méter vá­gatot hajtottak ki. — Emlékszel — mondja a csapatvezető, — amikor a rob­bantás rongyokká tépte a ka­bátom? Igen. Száz méterre kellett volna a robbantás helyétől el­menni — a kábel azonban csak harminc méter volt. Órák is elmúlhattak volna, míg új kábelt hoznak, a ciklusgrafikon szerint haladó gyorsvágathaj- tó csapat ennyi késlekedést nem engedhetett meg magá­nak. Maries Imrével láttuk, amint felénk zúdul az ötven csillényi kő, de valami csodá­latos véletlen folytán semmi ba­junk nem lett. Templomnyi om­lás felfogása közben találtam Maricsot, tíz kocsi fát is be­épített, mire a köveket mozdu­latlanná merevítette. Aztán az aknák mélyítése: akkoriban nem voltak még rakodógépek. ügyesség, kitartás, vakmerő­ség, időnként utolérhetetlen teljesítmények voltak a Maries brigád, főképpen a csapatve­zető erényei. — Nem hittem, hogy végülis szocialista brigádot alakítasz, hogy az igazgatóval külön szer­ződést kötsz, még inkább hi­hetetlen. — Hát ha már úgyis annyi esztendeje együtt dolgozunk... A Mészáros Pista, Jelena István, a Szondi Sanyi, ez a Károly Gabi, a Bessenyei Tibi, a Hu- bi Gyula, Csonka János, Tóth Feri, Pethő Pál, Sörös János, a Nagy Jóska ... Régi gyere­kek, a munkában mindig helyt­álltunk, most néhányon iskolá­ba is járnak, aztán munka után Pécsbányán az úttörő parkot építjük ... Maries Imre ötven esztendős, másfél évtizede 49 százalék szilikózisa van. A Szondi Sanyi és a Károlyi Gábor az előbb azzal tréfálkoztak vele, hogy az első nyugdíjat már a teme­tőbe kézbesítik . . . Imre csak nevet, lent a bányában nehéz még versenyezni vele. A 28 méter nagyon bántja. Csak azt mondja: hát most csak annyira tellett, amennyit a táblára írtak. Harántvágato­kat hajtanak. Ezekből csapol­ják le a később leművelésre kerülő széntelepek gáztartal­mát. Csak sújtólégbiztos rob­banóanyaggal lehet jöveszte- ni, ezzel kőben csak nagyon kis hatása van a robbantásnak, az is inkább az ácsolatokat vi­szi ki, mint a követ. A gumisza­lag mellett három-négyszáz métert maguk hordják be az anyagot, nyolcvan kilós TH-va- sakat. Szembe hömpölyög a le­vegő, felkapja a port, apróbb követ. Véres a szemük, sokszor órákig nem tudnak elaludni, fájdalmas a szemhéjukat le­csukni. Ez is a mostani hu­szonnyolc méterhez tartozik ... A műszaki patronáló, Bánkú­ti Antal úgy tűnik, tréfálkozva mondja a legkomolyabb dolgo­kat is. Lehetséges, hogy néhány brigád szétoszlott, tény azon­ban, hogy Pécsbányán a szo­cialista brigádok egész sorának útját egyengette, mint a bá­nyaüzem KISZ-titkára. — Menjetek már haza, új­ságcikkekből nem éltek meg! Este majd elalusztok, s csodál­koztok a huszonnyolc méteren, meg, hogy nincs nevetek, ran­gotok. Lombosi Jenő Takarmányüzem Mozsgón Évente 1000 vagon táp Két héttel ezelőtt adták át rendeltetésének a mozsgói Zrí­nyi Tsz új takarmány-központ­ját. A központ három objek­tumból áll, egy bábolnai típu­sú terményszárítóból, egy 400 vagon befogadóképességű föld­szintes terménytárolóból és egy óránként 3,5 tonna kapacitású ÉLGÉP típusú takarmánykeverő üzemből. A szárító üzem a múlt ősz óta, a modern tárház a búza aratása óta üzemel, a keverőben még csak a próba- gyártás történt meg, de 1975 januárjától a szövetkezet meg­kezdi a különféle marha- és baromfitápok folyamatos gyár­tását. A beruházás 9,5 millió forint­tal kezdődött 1973 áprilisában, s noha gyorsan elkészült, a menetközbeni módosítások és az építkezés közben felmerült előre nem látott problémák miatt, végül 14 millió forintba kerül. Az objektum lehetővé teszi, hogy a Zselic legnagyobb te­rületű, 9167 hektáros, — több, mint 15 ezer holdas — termelő- szövetkezetében megoldják a szemestakarmányok ipari fel­dolgozását. A gabona útja a kombájn adapterétől a végter­mékig, a tápig emberi kéz érintése nélkül történik. A kombájntól a nyerskukorica az 50 vagonos előtároló billentős garatába kerül, innen felvonók­kal a szárítóba, amely búzából napi 35 vagonnal, kukoricából a víztartalomtól függően napi 15—20 vagonnal szárít meg. A szárított kukorica zárt rend­szerben jut a 400 vagonos tá­rolóba — ezt a jövőben újabb 200 vagonos tároló csarnokkal bővítik. A tároló mellé épült keverőüzem folyamatosan dol­gozza fel különféle tápokká a gabonát, évente 900—1000 va­gon mennyiségben. A folyamat­ból egyetlen láncszem hiányzik, egy speciális betápláló kocsi, ún. Fluid-kocsi, amit már meg is rendeltek. GELKA-szerviz épül Komlón Régi vágya teljesül a kom­lóiaknak a jövő esztendőben: az igen rossz körülmények kö­zött működő Gelka-részleg új üzemépületet kap a város köz­pontjában. Az építéssel kapcsolatos szerződést az illetékesek a kö­zelmúltban kötötték meg. Ezek szerint a szervizállomás a Kos­suth Lajos utcában kapott he­lyet, az OTP és a fodrászat közötti üres telken. A modern állomás a szomszédos épüle­tekkel azonos külső megjele­nésű lesz. A kivitelezési munkálatokat a Sásdi Építőipari Szövetkezet 1975. március 1-én kezdi. A szervizépület átadási határide­je 1975. december 31.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents