Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-18 / 346. szám
e Dunántúli napló 1974. december 18., szerda Jó ízlés — harmónia Családi házak V. Szokolai felvételei. Tervpályázat Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a Baranya megyei Tanács tervpályázatot hirdet „Baranya megyei családi lakóház” címmel. A feladat két fő csoportra osztható: I. KATEGÓRIA: A hagyományosan kialakult fésűs beépítési, meglévő épületek sorában, keskeny telken, foghíjszerűen létesítendő épületek. E ritmikus utcaképbe beillő bármilyen beépítési móddal a rekonstrukciós problémakör megoldására a lehetséges javaslatokat ötletszinten tárja fel. II. KATEGÓRIA: Az OÉSZ előírásainak megfelelően kialakított új telkeken vagy az előírásokat kielégítő foghíjszerű beépítéshez. II. A. kategória: oldalhatáron álló, II. B. kategória: szabadon álló épületek alaptervét kell kidolgozni. Alternatív javaslatokkal kell igazolni a telepítési, bővítési és a II. B. kategóriában a tetőformák tömegalakító variációit. A II. A. és II. B. kategóriák építészeti együttest képező tervcsaládként történő kidolgozása esetén a telepítési lehetőségeket bemutató eszmei beépítési terv benyújtása esetén a két kategória összesített, megemelt díja pályázható meg. DIJAK: A legmagasabb díj az önálló pályázatként benyújtandó I., II. A. és II. B. kategóriák esetén 30 000,—forint. A II. A. és II. B. beépítési tervvel együtt benyújtott pályázat I. díja 70 000,- forint. A tervpályázat országos, nyilvános, titkos. Részt vehet minden magyar állampolgár és belföldi jogi személy a 3/1969. ÉVM sz. rendeletben foglaltak megtartása mellett. A pályázati kiírás 1974. december 16-tól vehető át az ÉVM Gazdasági Hivatalában (Bp. V., Beloiannisz u. 2—4. fszt. 7.), valamint a Baranya megyei Tanács Építési, Közlekedési és Vízügyi Osztályán (ÉKVO) Pécs, Széchenyi tér 9., 30,— forintnak, a 232-90106—5462. számú „Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium bevételi számla, Budapest” elnevezésű számlára történő befizetési igazoló csekkszelvény ellenében, hétköznap - szombat kivételével — 10—14 óra között. A befizetési utalvány közlemény rovatába a „Baranya megyei családi lakóház tervpályázat” szöveget kell beírni. A kérdések benyújtásának ideje: 1975. január 3. A pályázat beadásának határideje: 1975. március 24., 24 óra. A bíráló bizottság döntését 1975. április 24-ig kihirdeti. Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága FelszabadulásI filmnapok Pécs-Baranyában A nemrégiben kezdődött fel- szabadulási filmnapok keretében 1975 áprilisáig a megye 210 mozijában vetítik azokat a nagysikerű alkotásokat, melyek e jelentős évforduló kapcsán a hősi harcokat és az elmúlt három évtized társadalmi politikai problémáit ábrázolják. Az évforduló jegyében válogatott alkotások között láthatjuk majd Grigorij Csuhraj Ballada a katonáról és Bondarcsuk Emberi sors című filmjét. A Talpalatnyi föld, a Budapesti tavasz, a Tizedes meg a többiek és a Hideg napok a magyar filmgyártás remekeit reprezentálják. A Csoóri—Kása -Sára alkotó hármas két filmjét is láthatjuk, a Nincs idő-t és a Hószakadást. A Baranya megyei Moziüzemi Vállalat e filmekkel a három évtized legjelentősebb alkotásait juttatja el a megye városaiba, községeibe. 40. Nemsokára a víz is megszűnt az emeleten, a pincéből kellett fölhordani. Ez az edénycsere is estefelé történt a lépcsőház- bon. Előfordult azonban — velünk is, másokkal is —, hogy mindennemű óvatosságról megfeledkeztünk. Vagy fordítva: aki egyébként azzal foglalkozott (gonoszságból, gyűlöletből, önként vagy hivatásosan), hogy a másikat figyelje — buzgó les- kelődések szünetében, egyszerre csak önmagával kezdett törődni. Az egyik szirénobőgés a lépcsőházban érte Médit. Kiugrottam érte a folyosóra, de már hullott is a vakolat, a szomszéd ház erkélye lezuhant, és még egy robbanás, por, füst, sikoltások, bűz és sötétség... Nekivágódtunk a falnak. Sikerült elkapnom a vállát, és beljebb rántottam a kanyarodóból. Mindenki rohant, nehéz és szöges téli cipőktől dübörgött a lépcsőház, az óvóhely vasajtaját mintha lapátokkal csap- dosták volna. Az egész pince kint volt már az utcán, a téren, ahol összefutnak a villamossínek — hiába bőgött a sziréna egyfolytában. Rohantunk mi is. Médi kettesével ugrált a lépcsőkről, rémülten csattogott, és riadalmas visszhangot vert minden lépéPécs szellemi élete közvetlen a felszabadulás után / Az írékt Művészek, Tudományos munkások Szabad Szakszervezete és a pécsi ' Kultú rtanács Még javában dörögtek a fegyverek, még nagy véráldozatot követelt a második világháború, de a felszabadított Pécs városában már megindult az élet. 1944. december 17-én jelent meg első ízben az Új Dunántúl. Pécsett ekkorra már normalizálódott közállapotokra következtethetünk az újság tartalmából, mert már az első demokratikus pécsi sajtótermék hírül adja, hogy alakulóban van az írók, művészek szakszervezete, s hogy a különböző foglalkozásúak is szabad szakszervezetekbe tömörülnek: „Egyelőre az írók és művészek szabad szakszervezete van alakulóban, melyet héttagú szervező bizottság irányít", írja a lap. Harminc esztendő távolából visszatekintve e hősi időre, nem érdektelen megismerni, kik álltak a pécsi demokratikus szellemi élet élvonalában. Az írók részéről dr. Csorba Győző, a zenészekéről Takács Jenő, a színészekéről dr. Székely György, a „szellemtudományokkal” foglalkozókéról dr. Kardos Tibor dolgozott a szervezés előkészületein. Néhány nap múlva újabb ágazatokkal bővül: a természet- tudományi bizottságot dr. Bálint Péter, a képző- és iparművészetit Molnár Imre szervezi. A szervező bizottság ideiglenes vezetését dr. Szabó Pál Zoltán vállalta. A tisztikar Lázas szervező munka után — 1944. december 29-én részletes tudósításban számol be az Új Dunántúl az hók, Művészek, Tudományos munkások Szabad Szakszervezetének ünnepélyes megalakulásáról. Végleges tiszti kara így alakult: Elnök: dr. Lissák Kálmán; al- elnök: Molnár Imre; titkár: dr. Szabó Pál Zoltán; könyvtáros: Takács Jenőné; jegyző: Osváth Béla. Választmányi tagok: dr. Csorba Győző, dr. Entz Béla, Gebauer Ernő, Jámbor Károly, dr. Kardos Tibor, dr. Székely György és Takács Jenő. A szabad szakszervezet így határozta meg célját: „hathatósan szolgálja az általános művelődést, valamint tagjainak érdekeit". Az írók, Művészek, Tudományos munkások Szabad Szak- szervezete a szakszervezeti élet végleges kialakulása következtében 1945-ben feloszlott, „tekintettel azonban arra, hogy a szövetkezés az elmúlt évben Pécs szellemi életében komoly feladatokat töltött be, és nagyszerű eredményeket könyvelhet el, működését nem szüntetheti meg — írja a lap 1945. szeptember 23-i száma — éppen ezért át kívánja alakítani szervezetét egy olyan munkaközösséggé, mely magába tömöríti egyes intézmények, szervezetek, egyesületek és pártok kulturális ügyeinek vezetésével megbízott személyeket, akik harmonikus együttműködéssel megvalósíthatnák a pécsi kultúrmunka, előadások, tanfolyamok és egyéb kultúrmegnyilatkozá- sok egységesítését, valamint egymás támogatásával és az idő helyes felhasználásával a közösség tehermentesítését." A szabad szakszervezetből kialakult tudományos szervezet az egyes intézményekkel, szervezetekkel, valamint a pártok részéről delegált tagok részvételével 1945. szeptember 21- én, este tartotta alakuló és megbeszélő ülését az Orvosi Szabad Szakszervezet helyiségében, amelyen dr. Székely György, a Pécsi Nemzeti Színház főrendezője ismertette a munkaközösség, ill. kultúrtanács feladatait, azok elméleti és gyakorlati megvalósítását. Megállapításai három évtized távolából is figyelemre méltóak. Az irodalom, művészet és tudomány világában — mondotta Székely György - meg kell állapítani azt a színvonalat, ahová a mai társadalomnak emelkednie kell. A kultúrtanácsnak vállalnia kell tehát az általános emberi és speciálisan magyar érdekű független demokratikus tudomány és a magyar népi alapokon nyugvó modern művészet művelését. Szabadon A filozófia terén a germán befolyás alól felszabadulva a világ és a történelem nagy eredményeinek tiszteletben tartásával a „magyar észjárás” alapján kell a mi lelkűnkhöz és múltunkhoz közelálló, jelenünkben érvényes, jövőnket építő új gondolatrendszert, filozófiát, világképet teremteni, mondotta az előadó. A régészet, történelem, filozófia és embertan új feladata, hogy a századok óta erőltetett és az utolsó évtizedben hódító német szemlélet helyébe független magyar tudomány és közvélemény lépjen, amely szigorúan mérlegeli és nyilvánosan elveti a nemzetgyilkos tanokat. A társadalomtudomány művelői az „osztálytalan” társadalom, az igazi demokrácia, a teljes szocializmus, a boldogabb lét lehetőségeit kell, hogy elvileg megalapozzák és a lehető legszélesebb körben hirdessék és megvalósítsák. A szellemtudományok munkásai is hatalmas maradandó feladatok előtt állanak. Talán nincsen egyetlen olyan pontja a magyar szellemi élet múltjának — állapította meg dr. Székely György — amelyet kényszerűségből nem torzító prizmán keresztül szemlélhettünk volna. Irodalom- és művészettörténetünket a külföldi hatáselméletek gúzsaiból kell kiszabadítanunk. Zene- és művelődéstörténetünk, folklorisz- tikus tájékozottságunk pedig még mindig csak múzeumi tárgy: nagy tömegeink még vasárnapi sétára is alig méltatják! A művészetek feladata pedig talán a mai időkben a legbonyolultabb — mondotta —. Éppen a művészettel élő rétegeink ízlése van végzetesen megrontva — elsősorban nagyrészt „germán összetételű középosztályunké”. Alacsonyabb sorsú rétegeink saját kultúrájukat felejtve, ettől a kaszttól nem kaphattak újat vagy éppen egészségesebb művészetet. Elmúlt félszázadunk kultúrkor- mányzatainak legnagyobb vétke éppen az volt, hogy nagy tömegeink kulturális, művészeti neveléséről megfeledkezett. Program Dr. Székely György igen értékes összefoglalóját a kultúrtanács általános elismeréssel fogadta, s az általa megvilágított irányvonal értelmében a gyakorlati kivitelezés és az egyes programpontok megvalósításával kapcsolatban számos értékes hozzászólás hangzott el, melyek alapján a tanács úgy döntött, hogy a legközelebbi ülésen a következő évre, de még a legközelebbi időszakra is részletes program- tervezetet dolgoz ki. A pécsi Kultúrtanács — ebben a szervezeti formájában — nem találtunk több híradást, mégis pozitív eredményként könyvelhetjük el és köszönettel adózunk azoknak, akik létrehozták, annál inkább, mert demokratikus életünk hajnalán szervezeti formát és világos szocialista tartalmú programot állítottak tudományos és művészeti dolgozóink elé. Dr. Kovács András se. Nem tudom, miért nem fogtam vissza. És azt se tudom, honnan került hozzá az a bárd- féle óriási konyhakés. Kemény barna pokrócot szorított magára, ez alatt rejtegette a vad szerszámot.- Állj meg! - kiabáltam, de talán hallani se lehetett — Megőrültél I! I Nem értem utol. Kirontva a kapun, eszelősen hátrakiáltott valamit, és a késsel belevágott maga elé a levegőbe, a tér felé. Nevetett, sírt, vagy szitkozódott — nem láttam az arcát. Döglött ló feküdt az úttest közepén, az égnek meredő villamossínek között. Akna vághatta föl a hasát. A lábára vastagon ráfagyott a sár. A szügye táján összevissza szabdalva, és körülötte a hóban és a hulladékban emberi dulakodás nyoma. Véres kabátban, mocskos kalappal, papírba és rongyokba tekert cafatokkal és meztelen csonkokat lógatva a kesztyűtlen kezekben tiporták egymást visz- sza a kapualjba, lányok, öregek, betegek és maszatos kölykök. Csak négyen-öten birkóztak a tetemmel tovább. A szirénazúgás, a dörrenések és a falomilás ellenére se tágítottak. Rángatták a dögöt, át akarták fordítani a másik oldalára. Konyhakéssel, kisboltéval, szederjes arccal. Egy alacsony férfi vagdalko- zott az útjukban. Térdelve a ló hasánál, mászva, vacak zsebkéssel hadonászva a hosszúké- sű éhesekkel szemben. Jeges karmokkal, vicsorítva dulakodtak. Konyhakés több volt, mint bicska, öregasszony is mászott a hóban. Nem emlékszem a pillanatra, amikor közbevetettem magam, hiszen nem volt szándékomban, soha nem szoktam beleavatkozni ilyesmibe. Médit nem láttam. A vérszag, az ordítás, a csapkodó szilánkok, a hátamra hulló törmelék, a vakító fény a horizonton, az állandó sistergés — elvágódtam a havas sárban, nehezen álltam lábra, káromkodni akartam. Az a tébolyult vagdalkozó nem tágított. Egy kifordított és a gallérjától megfosztott, tépett katonaköpeny takarta a hátát. Én voltam, vagy valaki más csapta fejbe. Megingott, fölnézett. Hiányzó félszeme helyét a bicskás kezével próbálta eltakarni, mintha szégyellné. — Maga?!!! — förmedtem rá. Végre nem sivított újabb becsapódás a közelben. Távolról is éppen elcsöndesedett. Egy percig. Vagy megsiketültünk. — Maga?!!! Egyikünk kölcsön-civilben, másikunk rongyosan. — Mit rodít?! — egyenesedett ki, de továbbra is a ló mellett térdelt. Nagynehezen tópászkodott csak föl. Ijesztően kicsi volt így, kard nélkül. Két fiatalasszony, meg az az ember, aki a kisbaltával rohant elő, nekifogott közben. Médi is ott volt, most már láttam. Szúrt és markolt a januári hideg - sietniük kellett. A ló puhahúsába nyomták a kést, és félrelöktek minket. Megbotlottunk, ezúttal azonban egyikünk se esett el. A köpenyes erre fölkapta a kezét, s a bicska pengéje megvillant. (Folytatása következik)
