Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-15 / 343. szám
6 Dunántúli napló 1974. december 15., vasárnap Tudunk-e még kócpuskát csinálni? : mmt:: M , mmmr m| :: Játék Nehéz leszokni a dohányzásról? Az alábbiakban 14 kérdést olvashat. Ha ezekre válaszolt, megtudhatja, a dohányosoknak melyik típusába tartozik és milyen akadályokat kell le- küzdenie, ha elhatározta, hogy leszokik a dohányzásról: 1. Rá szokott-e gyújtani reggeli előtt? 2. Ha néhány órán át nem jut cigarettához, romlik-e a hangulata? 3. Többet dohányzik-e, ha egyedül van? 4. Elkeseredik-e, ha két-há- rom napra megfosztják a cigarettától? 5. Ideges-e, mielőtt rágyújt? 6. Biztonságosabban érzi-e magát társaságban, ha rágyújt? 7. Fizikailag rosszabbul ér- zi-e magát, ha hosszabb időn át nem szívott el egy cigarettát sem? 8. Ideges lesz-e, ha a csomagból az utolsó cigarettát veszi elő és nincs lehetősége arra, hogy újabb csomag cigarettát vásároljon? « 9. A dohányzás segíti-e a koncentrálásban? 10. Nehézséget okoz-e, ha csak egy órával később gyújt rá a következő cigarettára? 11. Cigarettát vesz elő, hogy megnyugtassa az idegeit? 12. izlik-e a kávé vagy a tea cigaretta nélkül? 13. Többet szív-e, ha unatkozik? 14. Szívesebben gyújt rá, ha nagy társaságban van? Ha több mint öt kérdésre igennel válaszolt, akkor ön olyan dohányos, aki a körülményektől függően gyújt rá, és a lemondás a cigarettáról az ön számára nem jelent nagyobb problémát. Ha öt-tíz kérdésre válaszolt igennel, akkor ön a szenvedélyes dohányosok közé tartozik, de még nem kötődik túlságosan a nikotinhoz. A dohányzás abbahagyása nem lesz könnyű, mert önnél rossz szokássá vált, hogy bizonyos körülmények között már nyúl is a cigarettáért. Ha tíznél több kérdésre adott igenlő választ, akkor ön megrögzött dohányos. Egyesek a dohányosoknak ezt a típusát „stressz"-dohányosoknak nevezik, miután bizonyos srtessz-helyzetekben sokkal többet szívnak, ön tehát azok közé az emberek közé tartozik. akik igen nehezen tudnának csak leszokni a dohányzásról. Még nagyobb lesz tehát az öröm, ha ez önnek sikerülnie fog. (Otecsesztven Front) Túl vagyunk a minden regulának fittyet hányó vasárnapi ebéden, s a bor mellett már emlékképeinket hívogatjuk ebben a kedves vidéki otthonban. Ott sertepertél a gyerek, s az „emlékszel?" közötti kortyintás- nyi szüneteket kihasználva megrángatja a kabátomat: „Gyere játszani!" (Jó. Mit játsszunk?) „Amit akarsz. Sok játékom van.” Az ördög tudja, mi mondatta velem akkor: (Tudsz pilinckázni?) „Az nekem nincs." Nagyot nevetünk a barátommal, értjük egymást. Belé is belébújt a virtus, már kint is vagyunk a fás színben, faragjuk a pilinckát. Szivar alakúra, jó kemény fából, hogy ne rojtosodjon a vége, botot vágunk hozzá a sövényből, a Gyuri gyerek meg azt a feladatot kapja, hogy rajzolja a kört, a a többit majd meglátja. „Ide süss, majd apád megmutatja!" így ni, hogy kicsit fölpördül- jön, aztán zamek bele. Feltürt ingben izzadunk, a gyerek vi- sonq és kiabál, hogy „zamek bele”, mi pedig azzal az ürügygyei, hogy megmutatjuk a játék fortélyát, ádáz csatát vívunk az udvaron . . . — Na, nézd ezt a két melákot, — mondja a ház asszonya, és némi kajánsággal Petőfit recitál: „Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, lovagolok fűzfasípot fújva . . (Igen? Aztán tudod-e, mi az a fűzfasíp?) („Biztos fűzfából csinálják.") Hahaha. Abból hát, de hogyan? Na, Gvuri, te tudod? („Én se tudom.") Hát kócpuskát bodzafából? Hát krumplipuskát szódásüveg csövéből? Hát durrogó ostort fonni madzagból? (Elméletben elkészítettük az egész arzenált, a kis kölyöknek becsszó megígértük, hogy tavasszal, ha újra jön a vendégbácsi, megcsináljuk a bodzapuskát és fűzfasípot... és ezzel tulajdonképpen vége is lett volna a játéknak, - de a téma elkísért akkor a vacsora- asztalhoz, s velem maradt azóta is . .. • Miért éppen azok a játékok jutottak eszünkbe? Miért él bennünk máig is, miért nem a labdát, a kiskardot, a felhúzható tankot, a kuglit emlegetjük? Talán az alkotás öröme maradt men bennünk, a mi munkánk boldogsáqa, ami több a készen kaoott, pénzért vásárolt dolgoknál. Felnőtt méretekre nagyítva olyasmi lehet ez, mint a ma- qunk erejéből berendezett otthon, — aminek „boldogság- értéke" sokkal nagyobb, mint a készen kapott luxuslakásé, amelyben még a meqajándé- kozott is kicsit idegenként mozog, mert nem kötődnek hozzá tárgyak. Mert a hűtőszekrény csak egy masina, nem az a hűtőszekrény, amelyet a tavalyi jutalomból vettünk, a szekrény nem az a szekrény, amelyet az újítási díjból szprítottunk ki, az asztal nem az az asztal, amely miatt az asszony tavaly nem vett új télikabátot. . . Játék az óvodában. ... és egy kislány, síró-pislo- gó-mamózó szuperbabája nem olyan kedves, mint egy magakészítette kis harisnya-torzszü- lött. . . Legfeljebb nem vesszük észre, kívül esik figyelmünk látómezején, — ezért is próbáltam nagyítani a témát. Mert találkoztam becsületes, jó szándékú papával, aki kis híján megpofozta egyszem fiát, aki foszlott belű rongylasztival focizott a ház előtt: „Miért nem tud szólni a büdös kölyök, veszek én neki focit, ne kódiskod- jon nekem a rongylabdóval. Hálistennek, nem tartunk már ott. .." • Nem tartunk már ott. A játéküzletek soha még ekkora választékot nem kínáltak, meglelünk benne mindent kelettől nyugatig, jót-rosszat, elméset- bárgyút, szépet, giccseset, — fillérekért és fél fizetésért. És miután „nem tartunk már ott", meg tudjuk venni, meg is vesz- szük, hogy legyenek csak fiun- ké-lányunké gyermekkorunk álom-játékai. Valahogy mégsem érzek tiszta boldogságot, szorít belül a félsz, hogy talán mi, a „mindent megadók" valamitől megfosztjuk gyermekeinket: a munka örömétől, a „magam készítettem" büszkeségétől. És nem is a kicsik kézügyességét, kombinatív készségét, technikai érzékét féltem — ezeknek a képességeknek, készségeknek fejlesztésére megvannak a korszerű pedagógiai módszerek, s a játékok is — hanem valami egészen mást. . . De miért is figyelnénk a játékra? Gyerekdolog. Csak hogy ennek a „gyerekdolognak" erős jellemformáló szerepe van, a játszó qyermekben tulajdonképpen már meglátni a majd dolgozó felnőttet... ... aki szintén játszik, tehát nem is annyira gyerekdolog ez a tevékenység, mint amennyire első pillanatban hinnók. A felnőttek játéka - amely természetesen egészen más, mint a gyerekeké, hiszen pihenést, szórakozást, kikapcsolódást, kapcsolatteremtést szolgál - igen sokmindent kifejezhet: egymással való viszonyunkat, közérzetünket, társadalmi érdeklődésünket, aktivitásunkat ... • Hogyan játsszunk mi? A népi játékokkal ma már a néprajztudomány foglalkozik, igencsak kuriózum, ha valahol, ha elkorcsosulva, változva is, de spontán tovább él. (Ugyanez lesz a sorsa az általunk még ismert, de fiainknak már meg nem tanított régi gyerekjátékoknak is?) Tudatosan próbáljunk „visszamenteni népi kultúránknak ezeket a kincseit, megismertetni a tömegekkel is — de ez már régen nem játék. És ez a hagyományfrissítő rendezvények — a leányvásártól a kakas-ütésig — hibája: most már nekünk játszanak, s nem hagynak bennünket játszani, passzív szemlélők vagyunk csupán ... De, talán önkényesen bővítve a fogalmat, a játékokhoz sorolom a szép emlékű, tömegméretű majálisokat, az üzemi, hivatali kollektívák által rendezett álarcos bálokat, az április elsejei szellemes bolondjáratást, az ifjúsági táborok „ég a gyertya, ég" kezdetű „szabadszerelmét", a háztömb körüli sportversenyeket, és uram bo- csá’ — a zakatolást is . . . — amelyek már lassan emlékké halványulnak. Nem szeretünk már játszani, — netán baj lenne a közérzetünkkel? Dehogy. Azt hiszem, inkább csak arról van szó, hogy anyagi gyarapodásunkkal, életformánk megváltozásával, ha lassabban, lustább ütemben is — de megváltoztak ilyesfajta igényeink is. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy azért, mert nem sikerül összehozni egy nagyüzemi majálist, már eltávolodtak egymástól, befelé fordultán csak maguknak élnek az emberek. Pedig az egyik azért nem jön el, mert kocsiba ül és országot jár, a másik buszra száll és kimegy a telkére bíbelődni, a harmadik kispályán rúgja a bőrt, a negyedik hajó- modeltt fabrikál valamelyik klubban, az ötödik disc jockey műsort hallgat, a hatodik az akvaristák közgyűlésére megy... a sokadik is csinál valamit, többnyire társaságban, azonos érdeklődésűek körében ... Ök az aktív játékosok, akiknek igazán örömük télik benne, akik megtalálják egymást — és most kicsinyítve a képet: ők azok a gyerekek, akik tudnak kócpuskát csinálni.. . A másik, az előbbinél talán szélesebb réteg, — a passzív játékos, aki szeret ugyan játszani, de ilyen vagy olyan okból, csak „kész" játékokkal. Az, hogy igénylik a játékot, tagadhatatlan: a tévé legnépszerűbb műsorai közé tartoznak a barckohba, a játék a betűkkel, a vetélkedők. Jók ezek az adások, mert kimozdítanak egy sereg embert: barkochba klubok, társaságok alakultak, vetélkedők végeláthatatlan sora kezdődött... De van egy másik hatása is, amitől viszont tartok, ugyanúgy, mint a szaporodó játéktermektől: attól, hogy a játék szolgáltatássá válik, amit a pénzünkért megkapunk, amiért tulajdonképpen semmit sem kell tennünk. Akkor pedig mi leszünk a vesztesek, mert nemcsak örömünket veszítjük el — egymást is ... D. Kónya József 39. Az időpontot Rádai Alfonz határozta meg. Az én személyem jelentette megint a főpróbát. — Vilmuskáról nem tud a házban senki olyasmit... — latolgatta a helyzetet az asztalnál ülve, és maga elé meredt. — Semmit... Remélhetőleg ... Együtt megyünk tehát az óvóhelyre. A szükséges holmit rég összekészítették, úgy tudom ... Aztán megemelkedett, és ma. gához intett: — Te azonban, fiam ... Rád van írva, minden a képedre van írva ... A hülye is látja, miről van szó! — Persze... Tudom. Nem is gondoltam arra, hogy lemegyek ... Az első razzia ... — Hát ez az! Médi a kezemet kereste, aztán az apjához bújt, olyan kis- lányosan, mint amikor először láttam. Nekem kellett folytatnom, mert ők nem szóltak: — Természetes, egészen természetes ... Én nem mutatkozhatott! a házban, tudom ... — Látod - lapogatta férfiason a vállam. — így gondoltam én is. Jobb, ha itt fönt ma. radsz... Hedvig közbeszólt: — Mi is maradnánk inkább, de ha nem megyünk, a légó- parancsnok kerestetni fog, és az még rosszabb. A légvédelmi pincébe kötelező a levonulás, kihirdették. — A katona: katona! — próbáltam kedélyesebb hangot ütni. — Odakint is veszélyben, itt is veszélyben. De ha egyszer választani lehet, akkor már csak legyen inkább ez; nem igaz? — Persze, persze. — És csalánba amúgy se üt a mennykő! — Azért csak vigyázz, fiam . .. — Én is maradok. Ezt Médi jelentette ki. Nem mondta hangosan, nem is túl keményen. Csöppet sem harcig./ san. Nem dacból, nem lángolva, és nem sírva. Csak teljesen váratlanul. Mintha valahonnan messziről érkeztek volna a szavai, ide, közénk, olyan távolságból, hogy ne lehessen szólni ellenük ... Születnek szavak, gyenge és cicomátlan szavak, cécótlanul megtelepszenek, nyugalmat hoznak, s nem lehet válaszolni rájuk. Rádai se szólt. Ezzel hagyta jóvá. Beleegyezett. ... így ő velem maradt, fönt. a szobában, a hatodik emeleten. Tehát, hogy szép volt-e? — Nem tudom. Mindig rám nézett, mindig figyelt. Piros szep- lői nem égtek úgy, mint régebben. Ilyen napokon, amikor délelőtt egyszer, majd este másodszor is enni kaptam a vaskályha lapján szárazon sütött lepényből, és más esemény órákig se történt, csak sziréna, sivítás odakintről, dübörgés, csönd, omlás zaja, tetőcserép fröccsenése, és újra csönd, csak ülni, várni, elkókadni, hallgatózni, még mindig ülni a földön, hátunkat az asztal lábának támasztvd-, és mindig hallgatni, és tovább is csak várni . . . ebben a végtelen időben, bármikor néztem föl: a tekintete az arcomat fürkészte. Figyelt. Alig beszélt — ekkora csöndben semmi szükség a szóra. Nem kérdezett, nem hívott. Figyelt. Ilyen volt. Ablakunk nem maradt. A hideg ellen a szekrényt toltuk oda. Rádaiék éjszakára se jöt. tek már föl, hanem az ember, közel melegében kuporogtak inkább odalent. Mi meg paplant, ruhákat, a szőnyeget, mindent magunkra rámoltunk. S mindig ő ébredt előbb: várta, mikor szólalok meg. Arról nem beszéltünk soha, hogy egyszer talán haza kell mennem. Sor kerül-e rá? És hogyan? — Senki se gondolkozott akkor azon, hogy miképp lesz azután. — Mi után?! — Csak hogy ma, most, ebben a percben még élet ez, ebben a pillanatban még élni kell, ebben a szemvillanásban, a tekintetnek ebben a rebbenésé- ben ... 3. Az összeköttetést a pincebeliekkel azért valamiképp tartanunk kellett. Hedvig és Médi délutánonként, sötétedéskor találkoztak a hátsó lépcsőházban. Fehérnemű ha kellett, vagy liszt a kamrából, valami fönt felejtett edény, aztán maradék étel, egy üveg lekvár, ilyesmiről volt szó köztük. Odalent az élet szigorúbb rendet kívánt, de a délelőtti francia és a délutáni angol nyelvleckék menetrendjét igyekeztek a nyirkos, levegőtlen szürkeségben, a nyögő és házsártos szorongásban, lökdösés és alattomos férőhely-hódítások közepette is betartani, sőt, Vilmuska még két-három idősebb bácsit is a körükbe vont, így a beszédgya. koriatok állítólag könnyebben mentek. (Folytatása következik) Nincs kérem, nem jött kérem, talán majd... Az ilyen gumival már nem szabad közlekedni. Hiánycikk a gumiabroncs — Nincs kérem, nem jött most sem, tessék benézni jövő szerdón, talán kapunk ... — ezekkel a szavakkal kénytelenek elküldeni a vevőket nap mint nap a Hal téri gumiáru üzlet eladói. Hiánycikk a gumiabroncs. — Körülbelül fél éve kezdődött a krónikus gumiabroncs-hiány — mondja Füredi István üzletvezető. — Pedig az utóbbi két évben egyenletes volt az ellátás, heti egy vagonnal és egykét kamionnal kaptunk. Most viszont ennek a mennyiségnek a töredékét is csak a legnagyobb nehézségek árán tudjuk beszerezni. Rendszeresen jelezzük igényünket az Országos Gumiipari Vállalatnak, a megrendelés azonban nem jelent egyben szállítási kötelezettséget is. A legjobban a leggyakoribb, a 13 collos méret hiányzik. — Trabantra, Polski FIAT- ra, Zsigulira, Opelre, 412- es Moszkvicsra tehát nincs. Milyen van? — 12 collos, 850-es FIAT- ra való és 15 collos, régi Moszkvicsra és régi Wartburgra való. A múlt héten kaptunk 100 darab, fellni- re szerelt, futózott Trabant gumit, de mondanom sem kell, egy óra alatt szétkapkodták. Mi az a 100 gumi...? Mintha egész Pécs egy napra egy mázsa kenyeret kapna ... A Shell-nél hasonló a helyzet, bár ők sűrűbben kapnak szállítmányt. — Pillanatnyilag nálunk sincs - mondta Schrer János, a pécsi Shell szerviz vezetője —, tegnapelőtt kaptunk egy teherautóval, pillanatok alatt elfogyott. A jövő hét szerdáig ismét hoznak, nyilván ezt is szétkapkodják. Most, mintha egy kicsit megindult volna a szállítás, hisz két hét alatt több abroncsot adtunk el, mint máskor egy hónapban. — Milyen méretek érkeznek? — Kapható — ha van — a keresett 13 collos is... Országosan hiánycikk a gumiabroncs. S bár a hiánycikk nem ritka a kereskedelemben, itt sürgősen tenni kell valamit. (p. gr )
