Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-04 / 303. szám
leaileleseien játszott a PMSC óin válogatott formában — Rótt sikeres bemutatkozása 0 LYDDEN: A 27 éves osztrák Franz Wurz nyerte az 1974. évi Rally Cross Autós Európa bajnokságot. A győztes Volkswagen kocsival versenyzett, amelybe Porsche motort építettek. A győztes mögött a svéd Waldegaard lett a második Porsche kocsijával, a harmadik helyen egy másik svéd Blomqvist végzett Saab versenykocsijával. 0 VARSÓ: A lengyel jégkorong válogatott barátságos mérkőzésen' „lelépte" az NSZK legjobbjait, 9:1 arányban győzött. A találkozó érdekessége, hogy az első harmádban a vendégek szerezték meg a vezetést (1:0), aztán a lolytatásban a lengyelek előbb 5, aztán 4 gólt ütöttek. 0 BRÜSSZEL: A főiskolás cselgáncs világbajnokságon Japán versenyzői voltak a legeredményesebbek, három, súlycsoportban szerezték meg a győzelmet. 0 WALTON: Nemzetközi atlétikai versenyen a 30 mérlöl- des futásban az ír Mick Molloy 2:44.47 órás eredménnyel a virág legjobb eredményét érte él, 2:47 perccel futott jobbat, mint az újzélandi Julian 1968-ban. 0 PÁRIZS: Két amerikai, Dibbs és Gottfried találkozik a nemzetközi teniszverseny férfi egyes döntőjében. Az előbbi honfitársa, Pashe ellen győzött az elődöntőben 9:7, 6:4, 6:1-re, Oz utóbbi a chilei Fillol ellen játszott és 1:6. 6:3, 6:2, 5:7, 6:2-re győzött. A férfi páros döntőben a Gottfried, Ramirez (amerikai—mexikói), és a Dominquez, Jouffret (francia) kettősök mérkőznek meg az elsőségért, • BECS: A Taróczyt legyőző rhodesiaí Paltlsan a nemzetközi verseny döntőjében az amerikai Oerúlaitis éllen mérkőzik, aki az ugyancsak amerikai Gormant 6:3, t.'3-ra verte, 0 MOSZKVA: A szovjet labdarúgó bajnokságban a következő eredmények születtek: Szpartak Moszkva—-Csernomö- rec Ogyessza 3:0, Dinamo Moszkva—Sahtyor Donyec 3:0, Ararát Jereván—Dnyepr Dnyep- ropetrovszk 1:1, Dinamo Kijev— \ Nyisztru Kisinyov 4:2. Ez a f°f- duló utón- a Dinamo Kijev gyakorlatilag már szovjet bajnoknak tekinthető, mivei 6 ponttal vezet a Szpartak Moszkva •lőtt. • HILTON HEAD ISLAND: A nyílt verseny férfi döntőjét a román Nastase nyerte miután a svéd Borg ellen 7 :ó, 6:3-ra győzött. A vegyespárosban az amerikai King és Smith 3:6, 7:5, 6:3. arányban győzött az ausztrál Laver és OooJagprig ellen„ • CARDIFF: A Dewar Kupa torna döntői: Férfi egyes: Cox (angol) — Fianulovics (jugoszláv) 6:4, 1:6, 6:0. Női egyes: Heldman (amerikai) — Cales (angol) 6:4, 6:2. Férfi páros: Lloyd, Warboys (angol) — Fra- nulovics, Cox (jugoszláv—angol) 6:3, 6:2, monitor ^mellől Nemcsak foci van a világon Ügy indult a találkozó, hogy az MTK se ált meg öt gólig. Már az első percben rohamozni kezdtek és ez meglepte a piros-feketéket. A meglepetés következtében o védők kapkodni kezdtek és bizony majdnem félórába tellett, míg rendezte sorait a pécsi csapat. Ezután Zombori irányításával több formás támadást vezettek és a Kosárlabda Teljes siker Pécsi VSK—BSE 107 *3 (54:49) NB I. férfi mérkőzés. PVSK csarnoki’ 200 néző, vezette; Dékei, Puhr. A PVSK végig kezében tartotta a mérkőzést- és biztosan győzött. Legjobb dobók: Pólvölgyi (25), Robb J. (17), illetve Hegedűs (22), Gedeon (21). PVSK—BEAC 56:55 (39:26). NB I. női mérkőzés. Szent- királyi utca, vezette: Karner, Petelei. A II, félidőben a BEAC feljavult és szorossá tette a végeredményt. Legjobb dobók: Verbőcziné (19), Russainé (12), iHetve Kiss (14) és Miskolczi (13). Pécsi MSC—Péti MTE 67:58 (44:26). NB II, férfi mérkőzés. Röplabda NB II. Pécsi Vörös Meteor—Bakony Vegyész 3:0, férfi csapatok, Pécs. Székesfehérvári Volán— Pécsi Vörös Meteor 3:2, női csapatok, Székesfehérvár. PEAC —Bakony Vegyész 3:2, férfi csapatok Pécs. PEAC—Bakony Vegyész 3:0, női csapatok, Pécs. A JASZKISERl MÁV ÉPITÖGEPJAVÍTÓ ÜZEM FELVÉTELT HIRDET: nehézgépkezelői MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE Jelentkezési feltételek.* a) 18. életév betöltése, b) 8 általános iskolai végzettség, c) autószerelő vagy géplakatos szakmunkás bizonyítvány, d) MÁV igazgatósági főorvosi és pályo- alkalmassági vizsgálat eredmenyessége a jelentkezés után. A jelentkezők 4 hónapos — az üzemben megrendezendő — 1975. március 1-én induló tanfolyamon vesznek részt és Dunántúl térségében lesznek foglalkoztatva. Kereseti lehetőség: a tanfolyam sikeres elvégzése és eredményétől függően 3600—5800 Ft között.' Eredményes orvosi vizsgálat után azonnali alkalmazás. A MÁV dolgozókat megillető kedvezmények biztosítása. Jelentkezés: személyesen az üzem munkaügyi osztályán. Vasútállomás: Jászkisér-felső. második félidő nagyobb részében fölényben is játszottak. Miben változott a PMSC egy hét' alatt? A védelemben nem volt szükség különösebb változásra, hisz Tóth ezúttal is kitűnően játszott. A második félidőben olyan teljesítményt nyújtott, mely alapján helye lenne a válogatottban is. A többiek tartják megbízható toi- májukat. Sokat javult a középpályás sor. Bebizonyosodott ezúttal is, hogy Zombori a középpályán képes a legjobb teljesítményre. Ö a legalkalmasabb arra, hogy karmestere legyer a cscpatnak. Lényegesen jobban játszott Dárdai P. is. bátran ütközött, a támadások szervezésében is kivette részét, lövésekkel is próbálkozott. Ez utóbbi javítására nagy szükség lenne, hisz Dárdai előző csapatában nem egyszer lőtt távolról nagy bombagólt. Komád a védekezésben nyújtott megfelelő teljesítményt Gondot okoz továbbra Is «I csatársor félszegsége. Az első félidőben sokat hibáztak, szünet utón ugyan javult játékuk, de ez még kevés. Kardoson meglátszott a hosszabb kihagyás, Kiss rutintalanságára vall, hogy két óriási gólhelyzetet is kihagyott Bencsik egy félidőn keresztül bátortalan volt, nem találta helyét. A második félidőben viszont azt nyújtotta, amit képességei alapján joggal várhatunk tőle. ütközött, megszerezte a labdát és kitűnően indított — Igyekeztem a csapatot felfrissíteni — mondotta a mérkőzés után dr. Dunai János, a csapat vezető edzője. — Ügy készültünk, hogy el kell hoznunk a Hungária kőrútról egy pontot. Megvallom, megijedtem az elején, úqy rohamozott oz MTK. Később viszont fegyelmezett játékkal mi verfük át az irányítást és a hajrára beszorítottuk a kék-fehéreket. Lövéseink is voltak, akadt nagy helyzetünk, de kapu előtt még határozottabbnak kell lennünk. Akkor talán mi lőttük volna oe az egyenlítő gólt és nem lett volna szükség Kovács B. „segítségére”. . Jankovics után most ismét egy újonc mutatkozott be a csopatbon Rótt személyében. Csereként állt be és kőzépoó- lyón játszott. Kardos helyére Dárdai P. húzódott előre a csc- társorba. Rótt játékán látszott, hogy nagyon akar, szeretne bizonyítani. Talán ezért is csúszott be egy-két hiba, fokozatosan játékba lendült A 86. percben aztán középre ívelt és az erősen belőtt labdát úgy találta el Kovács B„ hogy az a saját kapujába szállt. Ez egy pontot jelentett a PMSC-nek. — Legolább úgy örülök annak, hogy Kovács a gólszerző, mintha Kiss vagy Dárdai Pali talált volna Bicskei hálójába — mondta a mérkőzés után az öltözőben az. újonc — hisz az én beadásom előzte meg a gólt Igyekszem, hogy ott maradhassak az első csapat közelében. Dr. Dunai János így vélekedett Rottról: — A tortalékcsapótban több poszton kipróbáltuk, mindenütt megfelelően játszott. Legutóbb a Felszabadulási Kupában már végig szerepelt az első csapatban. Élete első NB l-es mérxő- zésén jól mutatkozott be, lehet ró számítani. Lézár Lajos Hogy mikor és ki szülte ezt a „szállóigét”, nem tudjuk. Az is lehet, hogy a labdarúgásunk okozta elkeseredés terelte figyelmünket más, sikeresebb sportágak felé. Ha nem úgy gurul a pettyes, ahogyan szeretnénk, keressünk máshol vigasztalást! Az utóbbi hetek eseményei, eredményei azt mutatják, hogy szerencsére vannak még olyan sportágak, ahol szilárdan tartjuk helyünket az élvonalban és olimpiai mércével mérve is optimisták lehetünk. Kajakozóink és kenusaink minden számban-döntőben vol-. tak és szép „éremtermést" takarítottak be, Fügqetlenüi az aranyaktól, ezüst, és bronzoktól, meg kell állapítanunk, hogy igen biztató a helyzet és ha így folytatiák Csapóék, nem lesz baj Montreálban. Bár eqy kicsit tömörült az élmezőny, nagyobb lett a konkurrencia, a mi versenyzőink továbbra is képesek növelni a csapásszámot és az élen tudnak haladnj. Röplabdázá lányaink legutóbb az ötödik helvet szerezték meg a müncheni olimpián. Bár most a vilqabainoksááon egy hellyel hátrább kerültek, mégsincs ok az aaqodalOmra. Többen abbqhagvtók válogatottbeli szereolésüket, míq a legjobb játékosunk, akinek kulcsszerepe van csapatunk lótékában, de főleg eredményességében — Szalainéról van szó — szülés miatt maradt tó- voi a VB-ről és uqyanliyen ok miatt hiányzott Királyné is. Ezt hiba lenne nem figyelembe venni és azt. hoqy több fiatal játékost ezúttal elsőízben próbált ki ilyen nagyszabású világversenyen a szakvezetés. Úgy vélem, hogy rövidesen még ütőképesebb lesz női válogatottunk és akkor ismét az előző évek sikereinek tapsolhatunk majd. (Pl. a NIM BEK- győzelmének, illetve második helyezésének!) A várnai tornászvilágbajnokság nagyszerű magyar sikeréről még most is sokat írnak világszerte. Évtizedek óta nem volt férfi versenyzőnk a dobogó legmagasabb fokán, ráadásul Magyar Zoltán első helve biztos és vitathatatlan volt, ami pontozásos sportágról lévén szó, külön * figyelmet érdeme!. Ha így folytatja — előbb Európa-, majd világbajnoki cím! — remélhetőleg Montreálban, mór esélyesként sem okoz csalódást I Az elismerés hangján kell szólni tornászlányainkról ;S, akik a nagy duó mögött (Szovjetunió és NDK) változatlanul tartják Münchenben kivívott r; harmadik helyüket. Az utóbbj években itt is voltak zökkenők — gondolok itt a nagyszeií Békés Ilona sajnálatos súlyö* sérülésére — a helyettesítes . azonban fényesen sikerült. Ez a tervszerű utónpótlás-nevelest dicséri ■ és egyben tanúsítja1, hogy jól állunk fiatal tehetsé- ■ gekben. • »..•'• • * ■— Vízilabdázóink jó rajtot vertek a BEK-’ben, illetve a KEK- ben. Az orvostudományiak vá!- . ... tozatlanyl kontinensünk legjobbjai kötött is előkelő helyet foglalnak' el. Az FTC, az . eh,5 ízben kiírt KupaqyőzteSek EKi ; . i jóban már a legjobb négy kö* . zött van, és az OSOnek november- közepén az olasz, a nyugatnémet és a . jugoszláv h bajnokcsapat társaságában középdöntőt, kell vívnia. Mivel mindkét .csoportból , az első'ket-... tő jut a döntőbe, bízhatunk bajnokcsci'balunk következő. Sikeres BEK-részvételében. (A középdöntő másik legjobb négy együttese a szovjet, a csehszlovák, a holland és a ' román bajnokcsapat. Innen is ketten jutnak tovább) November tehát jelentős yízilahda- események • hónapja lesz. Két fronton Is jó szereplésre van kilátás. Végezetül ejtsünk szét labdarúgóinkról is az „ünneprontók"« ról .. . Anélkül, hogy vitató szállnék a szakvezetéssel, hadd tegyek egy-két szubjektív megállapítást: ez a jelenlegi csapat az utóbbi hetekben háromszor bizonyította, hogv még középszerű nemzetközi feladatok megoldására is képtelen: van olyan iátékosöakinek elég egyszer, többeknek viszont három rossz játék is kevés ahhoz, hoay kiteqvék őket ez együttesből, végül pedig miért nem tartják be azt a mindenki által hangoztatott, de sajnos most is félretett elvet, hogy' mindig a legjobb formában lévő csapat adja a válogatott gerincét? A Honvéd-játékosok ■ mellőzése — még a tartalékok •között sem találtunk egyet sem — több, hetek óta kiemelkedően játszó játékost fosztott meg a címeres meztől. 'Nem játszunk . haragszomrádot, mert . nagy a tét, jelenleg az EB-n való szereplés. Sajnos a bizonyítvány kijavításához most már bravúrokra van szükség. j ■ ->.iz iiiíib üsse. Szönyi János VI. Misina Kupa cselgáncsverseny Pécsett maradt a kupa A hétvégén a Tüzér utcai csarnokban hatodik alkalommal rendezték meg a Misina Kupa cselgáncsversenyt. A PMSC rendezésében lebonyolított viadalon erős mezőny gyűlt össze. 14 egyesület, — köztük NB l-es klubok, mint a Bp. Honvéd, 0. Dózsa, Kecskemét, Tatabánya — 180 versenyzője állt rajthoz. A kupa pontversenyébe a felnőttek, ifjúságiak és a serdülők eredményei számítottak bele, de szőnyegre léptek az úttörőversenyzők is. Rajthor állt az Ü. I Dózsa versenyzői között Ipacs, I Európa-bajnoki bronzérmes, c legutóbbi „elő-VB" 5. helyezettje, valamint további válogatottak: Pápai, Mándli és Tomszer. A rendező PMSC és PSI tartalékoson állt fel. Az 'fjúságiak- nál sérülés miatt nem indulhatott Kiss Sándor és uakatos, és alighogy felgyógyulva lépett szőnyegre Kerepesi és Rupp- recht. Az úttörő aécsi versenyzők szinte az állomásról érkez- | tek a mérlegelésre. Előtte való I nap Budapesten versenyeztek, I átutazták szinte az egész éjszaI kát. A kedvezőtlen előjelek ellenére pécsi siker született a versenyen, hiszen a hat alkalom közül most fordult elő első ízben, hogy itthon maradt a ku- Ra. A pécsiek nagyon.erős mezőnyt utasítottak maguk mögé. Szakács János, a Megyei Sporthivatal munkatársa így vélekedett a sporteseményről: — Gondosan, körültekintően megrendezett versenynek lehettünk tanúi. Rangos t'szteletdíjok voltak, a színvonal is jó volt, nagyban szolgálta a sportág fejlődését és népszerűsítését A versenyen különdíjakot is adtak át A legtechnikásabb felnőtt versenyző díját Pápai, az ifjúságiakét Tomszer kapta. A legeredményesebb edzőnek Benkő Ferenc, a PMSC mestere bizonyult Eredmények. Felnőttek. 63 kg: 1. Véqh (Oroszlány), 3. Tóth J. (PMSC). 70 kg: 1. Mándli (Ú. Dózsa), 5. Tóth I. (PMSC). 80 kg: 1. Budai, 2. Burda, 3. Vára- di (mind PMSC). 93 kg: 1. Hajtan (Ú. Dózsa). Nehézsúly: 1. E, Kovács (KSC), 5. Géra (PMSC) A serdülő baranyai győztesen: Varga, Sonina, MéA 80 kg-os felnőttek versenyében három pécsi versenv-ő végzett az élén. Képünk á 2. és a 3. helyezett Burda és Vá.ádi küzdelmét ábrázolja. Fotó: Arató László szaros (PSI), illetve Németh, Pe- rics, Sárközi (Siklós). Az úttörőknél Szákáps, Horváth, Rikker, Odcsik.’ Schwab (PSI), Patai, Kapitány, Kortsmár, Kun (Siklós),. A pontverseny végeredménye: 1. PMSC—PSI 27 nont, 2 0. Dózsa 25 pont, 3. Bp. Honvéd 20 pont i . '. ... .........................., A * 4