Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-04 / Mintapéldány
Az épülő Pécsi Szikra Nyomda főbejárata Nem elég ismerni, szeretni keli a szakmát Tóni b a mester — Ugye megengedi, hogy Tóni bácsinak szólítsam? — Hát hogyne. Még Pesten, a minisztériumban is így hívtak, aztán itt is, már ki tudja mióta, így ismernek. Baches Antal, amikor még az évek nem aggatták rá utónévként a bácsi szót — de rég is volt! — 1927-ben ismerkedett a nyomdászmesterséggel a siklósi nyomdában. Megtanulta a szakma minden csínját-bínját, a könyvkötészettől a kézi-, gépi szedésig. Dolgozott aztán a Pester Lloydnál, az Általános Nyomdában, 1948-ban a pécsi nyomda dunaföldvári üzemében műszaki vezető, majd ismét itt, a Szikra Nyomdában kéziszedő, 1953-tól tíz évig a könyvtördelőben Kárpáti Tiborral együtt dolgozott. Ahogy ők mondják, nemcsak a szakmát, szinte egymás gondolatát is ismerték. 1963-ban lett művezető, felelős volt az újságokért, a linótördelésért, a munkatársakért és még hosszan lehetne sorolni a beosztás és lelkiismeret-adta feladatokat. Három évvel ezelőtt, 1971-ben ment nyugdíjba. De- hát Tóni bácsi és a semmitevés? Ezt senki sem tudja összekapcsolni, ha csak egy kicsit is ismeri az idős mestert. Kapóra jött hát a vállalat és a szak- szervezet vezetőinek a kérése: tanítsa ezután a fiatalokat. — Sokszor hallottam — mondja mosolyogva, — hogy nehéz bánni a fiatalokkal. Azt mondják sokan, hogy nehezen kezelhetők, önfejűek, hogy nem szeretnek dolgozni. Én meg azt mondom, hogy rendesek, szorgalmasak, ügyesek. Éppen olyan jó szakember válhat belőlük, mint bármelyikünk, az idősebbek közül. Csak foglalkozni kell velük. Állandóan a nyomukban lenni, türelemmel, szeretettel tanítani őket. — Mikor telt legnagyobb öröme a Hatolok oktatásában? — Mindig, amikor azt láttam, hogy szívvel csinálják a munkájukat. De a legjobb érzés az volt, amikor tavaly év végén tíz tanítványom közül nyolcán négyesre vizsgáztak. — Tehát az igazi öröm, amikor azt látja, hogy jó nyomdászokat nevelt... — Hát... ez mindig egy kicsit bizonytalan. Mert nem elég az, hogy valaki jól ismerje a szakmát. Akkor lesz igazán nyomdász, ha meg is szereti. K. Gy. Az öreg gép útnak indul Az öreg rotációs géptől mindenképpen tisztelettel kell búcsúznunk. Igaz, ez az olaj-, festék-, vasszagú monstrum nem mindig szolgált jó ügyet. De hát ez a hengerekből, fogaskerekekből, láncokból celebrált mechanizmus aligha tiltakozhat, hogy a szerkezetek között tekergőző több kilométer hosszúságú papírra milyen szöveget préselnek a fáradhatatlan acélhengerek. Anno 1922. A legöregebb nyomdászok között is vita támad, mióta dolgozik a gép Pécsett. A születésnap semmi támpontul nem szolgál, az Esti Kurír, a Szabad Nép, a Dunántúli Napló sok százmillió példánya került ki a gépből ötvenkét eszKészült 1922-ben Amikor délre készült el az újság... Öröm és bánat a búcsúzáskor tendő alatt, amióta a németországi Augsburgból Magyarországra szállították. A gépmesterek közül már talán követni sem tudjuk, hányon mentek nyugdíjba: Páhok István — a Vörös Újság előállításában is részt vett — Árr Károly sok évtizedig szolgált a rotációs gépek mellett. Várszegi Ferenc is immár 16. éve ügyel az öreg masinára. A gép Pécsett befejezte pályafutását, mestereit azonban makacsul túlélve, Egerben még Az Engel János József-díj kitüntetettjei A negyedik évtizedben Kárpáti Tibor Alapítása óta másodszor, idén is kiosztják az „Engel János József díjat" a Pécsi Szikra Nyomdában. Az elismerés, a díj most is méltó kezekbe került. Kárpáti Tibor éppen harmincöt évvel ezelőtt, 1939-ben jegyezte el magát a nyomdával. Ma már kétséget kizáróan: egy életre. Eleinte kéziszedő, majd könyvtördelő lett. Huszonhárom éve dolgozik a Szikra nyomdában. Tulajdonosa a Tankönyv- kiadó, a Művelődésügyi Minisztérium elismerő okleveleinek, de valamennyi kitüntetését hamarjában maga sem tudná összeszámlálni. Évente 120 könyv, több, mint egymillió példányban hagyja el a nyomdát a keze munkája nyomán. Egy nagyterjedelmű könyv tördelése során legalább tizenöt tonnát emel összesen. Nehéz? Fizikailag igen, de ő mégis azt mondja: „ha az ember szereti a szakmáját, szereti a könyveket, akkor nem tűnik nehéznek”. Tabi Istvánná raktárvezető, csaknem negyven évvel ezelőtt kezdte a munkát a nyomdász szakmában. 1936-ban egy barátnője hívására eljött a Pécsi Naplóhoz, csak úgy, szerződés, megállapodás nélkül dolgozni kezdett a gépteremben. Az akkori főnök eleinte nem tudta mire vélni, aztán csak ennyit mondott: ha már itt van, csak maradjon. Maradt. Harminc- nyolc esztendeig. Volt berakó lány a gépteremben, besegített a könyvkötészetben és a többi — ő is végigjárta a nyomda világát. Közben kiváló dolgozó kitüntetést kapott, többször részesült elismerésben, mint szocialista brigádtag. Hat éve raktárvezető, tizenhat hónap múlva nyugdíjba megy. És ez a nyomda varázsa: negyven évi munka után sem örül igazán a „pihenésnek". Tabi Istvánné sokáig szolgálja majd az újságot. Melles Rezső, a Szikra Nyomda igazgatója pontosan emlékezik a dátumra, amikor a rotációs gép Pécsre került. 1955- ben váltotta fel a régi gépet, amelyről 1926-ban a Dunántúl ünnepi számában megemlékeztek. A 12 ezres példányszám előállítását óriási teljesítménynek minősítették. A búcsúzó rotációs gép szombat éjszakánként 85 ezer példányt bocsát ki. Csak nagyon ritkán hagyta cserben a nyomdászokat emlékezetes a négy-öt esztendővel ezelőtti esemény, amikor a villanymotor leégése miatt csak délre készült el az újság. Arra viszont többször is volt példa, hogy a kaposvári gép hibája miatt az öreg, zakatoló, mint a nyomdászok mondják, csette- gő, csattogó masina a Somogyi Néplapot is kinyomta. A Dunántúli Napló ólomba öntött formái támaszkodnak a gépre, a vaslépcső kopott, a gépmesterek sok ezer éjszakán csoszogtak fel ellenőrizni, elég festék maszatolódik-e a hengerek között. Az álomformák, a gép búcsúznak Pécstől. Az öntők nem is tudják, örüljenek vagy búslakodjanak. Az 1925-ben készült — szintén Augsburgban — öntőgép még az éjszakai munka melegétől él, csak néhány szilárd ólompetty jelzi, hogy most nincs üzemben. Ezektől a kis ólmoktól ha nem tisztítják meg, az egész munkahelyet elöntheti a folyékony ólom, papírvékonyságú repedésen is kiszökik, éjszakánként csak a Dunántúli Napló előállításához 4—5 mázsát használnak. Az új technológiához az ólomformák már nem kellenek ... L. J. A pécsi újságnyomtatás történetéből Pécs első napilapja, a Pécsi Na a század elején már nagy példc számot ért el, különösen, amikor előtt 70 évvel felépítették azt a ny< daépületet, amely ma is otthona Pécsi Szikra Nyomdának. A vállal zás anyagilag is egyre erősödött így az újság kiadója nagy jelentősi lépésre határozta el magát: rotál újság-nyomó gépet vásároltak. Szeg Debrecen és Kolozsvár után vidé negyedik nyomdaként. A Pécsi Napló 1912. augusztus csütörtöki száma, mely 8 oldalon lent meg és 10 fillér volt az elac ára, volt az első pécsi rotációs gé| nyomtatott újiság. Az újság azi megjelent száma lelkes cikkben szó be arról az addig el nem képzelt g< saságrál, amellyel ez a gép dolgo Amint írja, 4 másodperc alatt 10 jesen kész lapot dob ki a gép és fél órai munka után a Pécsi Na valamennyi példánya elkészül, mi össze 5000 példányban. 1922. január 3-án, keddi napot oldal terjedelemben jelent meg a I rvántúl első, rotációs gépen nyon példánya, melynek eladási ára ek már 3 korona volt. A nagyszerű te nikai haladásról szóló cikk elmont hogy a rotációst Budapesten szeret be, külön épületet emeltek részére udvaron és két vasúti vagonban s; lították Pécsre. A felszabadulást követő nyomi államosításakor ez a két rotációs ; működött Pécsett. A nyomdák öss vonása kapósán a Pécsi Napló re ciós gépe Győrbe került és hely átépítették a Dunántúl rotációsát. 1955-ben, amikor kész lett a Szat Nép új hatalmas rotációs gépe, a gi gépet három önálló, egyenként oldal nyomására alkalmas gépegys re bontották, az egyik egység Defc cenbe, a másik Szegedre, a harma pedig Pécsre került. Ezen a géf nyomtuk az utolsó napig a Dunán Naplót, amgly gép már ugyanc megtette kötelességét, homlokán vi !i a gyártási évszámot: 1922. A kultúra és a tudománynak az csodálatos előrehaladása, amelyi mi, kortársként szemtanúi vagyu eredményezi azt is, hogy dolgozó i pünk nem csupán dolgozik, han tudni is akar, tájékozódni akar a lág és hazája sorsáról. Ebből r egyenesen következik az, hogy na lapunk példányszáma soha nem s tett mértékben megnövekedett és n< jóinkban már a 85 000 példányt meghaladja. Ez a hatalmas fejlői parancsoló szükséggé tette újságnyc tatásunk korszerűsítését. Szélesk tanulmányok és számvetések után NDK-ból beszerezhető ofszet-rotác gép mellett döntött vállalatunk ve tősége. Tagadhatatlan, hogy az nyomtatási eljárás egy egész se újabb problémát vetett fel, de a rabbi eljárással való szembeálli mindenképpen ezen új eljárásnak célszerűségét, gazdaságosságát, döntő mértékben minőségi élőn; domborítja ki. Most röviden bemutatjuk olvasói nak az újságnyomtatás új technológ jónak főszereplőjét, a SAPHIR 96 típusú tekercs-ofszetgépet. Maximális külméretei: 13,5 mhos: 3,5 m széles és 3 m magas, súlya: tonna. Főbb részei: 2 db tekercsta 2 db papírpályabehúzó pályafesz ség szabályzóval, 2 db duplanyomc egyhengeres színbenyomával és 1 hajtogatómű, amely maximum hál hajtás elvégzésére alkalmas. Teljesítménye: max. 20 000 fordu óra, ami 40 000 újságnak felel m mivel a dupla nyomóhenger kéri következtében fordulatonként két • méket bocsát ki. Ebben a kivitelben két papírpc feldolgozására alkalmas, de tét: szerint bármelyik nyomómű külön- lön is üzemeltethető. Egy papírpc feldolgozása esetén a Dunántúli N ló formátumát tekintve szórtan 8 dalos, gyűjtve 16 oldalas újság, papírpáTya feldolgozása esetén pe szórtan 16 oldalas, gyűjtve 32 ol las újság gyártására alkalmas. Hűséges olvasótáborunkat nem külön meggyőznünk, hogy rríijyen n> különbséget jelent a tegnapi és az szét technológiával készülő mai új minőségi különbsége. Amikor mi ny< dászok a jogosan elhangzó kriti mellett jólesően regisztráljuk, hogy olvasótábor nem hogy csökkent, nem folyton emelkedett, a magunk széről azon leszünk, hogy oda< munkával és kiváló minőségben tef sük mindennap az olvasók asztalán megyei pártsajtó lapját, a Dunán Naplót. Melles Rezs
