Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-30 / 328. szám
Könyvújdonságok A Kossuth Könyvkiadó újdonságai között szerepel a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja, amelyet 30 éve, 1944. december 3-án tettek közzé. Ugyancsak most került a könyvesboltokba Arthur Leslie Morton: Angol utópia című könyve és — második kiadásban — Döme Piroska: Asszony a viharban című regénye. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó a Bölcs Bagoly sorozatban jelentette meg — az 'öregapó madarai című ismeretterjesztő képeskönyvet; szövegét Lázár Ervin írta, rajzait Balogh Péter készítette. Illusztrált verses képeskönyv a Luca széke, Kormos István és Würtz Ádám közös munkája. Te is tudod? címmel látott napvilágot — Janikovszky Éva és Réber László képes mesekönyve. Ismeretterjesztő képeskönyv Trau- del Hoffmann: Züz-züm című műve a mézelő méhek életével ismerteti meg a gyerekeket. Megjelent Az elveszett kisliba című verses képeskönyv is, a pozsonyi Ifjúsági Kiadó és a Móra Könyvkiadó közös gondozásában. Második kiadásban látott napvilágot Marót Veronika: Laci és az oroszlán című képes mesekönyve Bűbájos verses képeskönyv József Attila Altató-ja, Würtz Ádám rajzaival. A Verne-könyvek olvasóinak szerez örömet a Nyolcszáz mérföld az Amazo- nason című ifjúsági regény újabb megjelenése. A Delfin könyvek sorozatának új kötete Joan Phipson: Mi legyen a borjúval? című ifjúsági regénye. Az ungvári Kárpáti Kiadó és a Móra közös gondozásában jelent meg Gennagyij Maskin: Kék tenger, fehér hajó című regénye, Kass János illusztrációival. A Közqazdasági és Jogi Könyvkiadó új könyvei közt található Prandler Árpád: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa című könyve. Az Időszerű közgazda- sági kérdések sorozatban jelent meg Csete László, Szabó Ferenc és Tóth Bertalan: A tervszerű szabályozás élelmiszer-gazdasági tapasztalatai című könyve. Hajtó Aurél és Terplán Kornél közös munkája A dinamikus termelésirányítás modulrendszere. A számítógép és alkalmazása című sorozatban három új kötet is napvilágot látott, ezek: Adatrögzítés, távadatátvitel, adatfeldolgozási módok; A számítógépes fejlesztés stratégiája és Az elektronikus számítógép programozása. A Corvina Kiadó új kiadásban jelentette meg Herbert Read: A modern szobrászat című összefoglaló művét. Sokakat érdekelhet egy csehszlovák szerzőkollektíva könyve, a Képes divattörténet az ókortól napjainkig. Gink Károly Hódmezővásárhelyről készített fotóalbuma a gyors fejlődésé alföldi várossal ismertet meg. Szalai Zoltán: A kockától az aktig című könyve a rajzolás műhelytitkaiba, művészi fogásaiba vezeti be az olvasót. Második kiadásban látott napvilágot Hahn István és Máté György Kartható című könyve, negyedik kiadásban pedig Pogány Frigyes Rómája. A Magyarországi műkincsek sorozatban a hazai képtárakban, múzeumokban található legszebb holland tájképeket ismerteti Czobor Ágnes kötete. A Művészet kiskönyvtára sorozat új kiadása — Czére Andrea munkája — Raynolds- szal ismertet meg. Az Európa Könyvkiadó újdonsága a Jean Rhys két kisregényét (A sötétség utasa; Jó reggelt, éjfél!) tartalmazó kötet, A Modern Könyvtár sorozatban látott napvilágot Mary McCarthy riportja, a Medina, a magyar—csehszlovák közös könyvkiadás keretében pedig Ján Nohanides novelláskötete, Lemeztelenítve címmel, a pozsonyi Madách Kiadóval közös gondozásban. HÉTVÉGE 0 Bertók Lászlónál ^ A Munkácsy utcai bérház második emeleti lakásának függőfolyosójáról belátni a Széchenyi Gimnázium udvarába. Az iskola épülete fölött ősziesen tarkállik a Misina, tetején a késődélutáni fényben narancsos szürkén, talányos kétarcú vidám-szomorúan áll a tévétorony. A gimnázium és a torony között talán a Kálvária dombból is látszik valami, de ebben nem vagyok biztos. Bertók László dolgozó szobájának modernsége meglep. Csupa könnyű bútor, a leghosz- szabb falon végig könyvespolc, az ülőgarnitúra mellett absztrakt-mintás faliszőnyeg, fölötte Borsos és Csohány metszetek. A heverő fölött Csont- váry-kép: a Villanyvilágított fák Jajcéban reprodukciója. — Azf írod egyik vallomásodban, hogy harmincéves korodig somogyi szülőfaludban, Vésén, illetve annak környékén, egy harminc kilométernyi sugarú körön belül éltél. Igaz, kilenc éve Pécsre kerültél. De feltűnően keveset hurcolsz magaddal abból a harminc évből. Pedig most divatosak is a régi falusi holmik ... — Kívül, láthatóan és látványosan valóban keveset hordozok a múltból... De azért mutatok neked valamit — mo- solyodik el a költő, és egy tenyérnyi, hosszúkás faszerkeny- tyűt húz elő valamelyik fiókból. — Láttál már ilyent? Ez egy családi fa-p ... a. — Micsoda? — Ez, kérlek szépen, egy vetélő. Szövésnél erre teszik a csévét, ezt a pálcikát itt ki lehet venni belőle. Az a csúnyább neve, amit mondtam. Ide van rávésve, hogy: Bertók Kata Peti. Nálunk, Vésén nagyon sok Bertók élt, még máig is vagy ötven család, ezért mindenkinek van ragadványneve. Apámat úgy hívták Bertók István Peti Fölső. e Néhány napja olvastam a költő legújabb munkájának kéziratát. Pályamű a felszabadulás közelgő évfordulójára. Irodalmi riport a MÉV Szolgáltató üzeme öntödéjének legjobb szocialista brigádjáról. A címe: öntőmunkások. — Régen beszélgettünk a brigádodról. Mikor találkoztál vejük utoljára? — Augusztusban, egy sikon- dai közös kirándulással befejeztem b több hónapos anyag- gyűjtést. Azóta — míg meg nem érlelődött bennem minden, s míg el nem készült a végleges szöveg — nem jártam náluk. — Ök sem érdeklődtek? — De igen, tudom, hogy számon tartanak. Éppen ma reggel találkoztam egyikükkel, Simon Ferenccel a Sörgyár előtt. Elmondta, hogy a múlt héten Győrött járt a brigád tapasztalatcsere-látogatáson aztán érdeklődött a munkámról is. Most, hogy elkészült, szeretnék, ha brigádgyűlésen felolvasnám. — Nem félsz ettől a találkozástól? Úgy láttam, írásodban minden brigádtag teljes nevén szerepel. A riport tükör is: vállalják-e majd önmagukat, s amit mondtak neked? — A találkozástól nem félek. Várom inkább. Az emberek mapánéletéről szándékosan keveset írtam. Divat ugyan mostanában, de én nem vagyok biztos benne, hogy mindig, föltétlenül szükséges. Engem a közösség érdekelt legjobban. Aki meghívott, azt persze otthonában is szívesen felkerestem ... — Erzed-e valami hasznát ennek a vállalkozásodnak? Többet tudsz-e a világról azzal, hogy megismerkedtél egy brigáddal? — Mostanában döbbenek rá, hogy minden ilyen új dolog, amit az ember vállal és megcsinál, az egész emberre visszahat. Először a Csokonai- könyvemmel kapcsolatosan éreztem ezt. Rengeteget kellett olvasnom, amiből nemcsak a könyv lett, meg a tavaly megjelent új vers — amelyet már egészen másként írtam meg, mint első Csokonai-versemet, húsz évvel korábban, a csurgói gimnáziumban ... Az egész kort, az egész történelmet másképp látom .. ., s a mai helyzetemet is jobban látom általa. — Ugyanez történt a brigáddal is. Én munkások között nem éltem soha. Falun éltem. Dolgoztam ugyan kőműves mellett, aí erdőre is jártam fát vágni, de azok másféle munkások voltak ... Ezek az emberek, akik, úgy érzem, életüknek csak egyik metszetét villantották fel előttem, vagy legalábbis csak azt sikerült meglátnom .... a kis metszettel is mélyen bennem maradtak . . . Valamiképpen a helyére tudok tenni dolgokat, másként látok dolgokat'. .. Mindenképpen hasznomra vált az ismerkedés. — Meg tudnád kicsit pontosabban fogalmazni, amit úgy mondtál: másként látod a dolgokat? — Nézd, nem akarok nagy szavakat mondani, de hát az embereknek emberekhez való viszonya, vagy a vezetők és beosztottak viszonya, ami például egészen más, mint számos olyan munkahelyen, ahol én dolgoztam . . . Számomra nagyon megragadó volt már az első találkozás a Technika Házában, amit az írásban családi asztalként emlegetek. Ahol az öntöde-vezető, aki valamennyiük főnöke, olyan közvetlenül, tréfálkozva beszélt velük. .. Látszott rajtuk, hogy valami közös ügyről van szó, olyan közös ügyről, ahol a vezető is egy a sok közül és a többi is egy-egy a sok közül ... — Téged, magadat hogyan fogadtak? — Tudod, ahogy fogadtak engem is, de ahogy egymással és vezetőikkel is beszélgettek .... a közvetlen emberi kapcsolatok ... mindezek régi tapasztalatok felelevenedései voltak bennem. Kisebb közösségekben és — mondjuk ezt a rossz szót — „egyszerű” emberek között éltem én ezt át valamikor, a faluban például, nálunk. Az talán más jellegű közösség volt, de közösség, ahol nincsenek merev tartások, pózok az emberekben ... És úgy látszik, hogy a tudat alatt, vagy valahol mélyen még mindig nosztalgiával gondolok az oldottabb, melegebb emberi kapcsolatokra. Egyik könyvespolcán, kötetek közé építve, Kondor Béla Pléhkrisztusának valahonnan kivágott másolata tűnik a szemembe. Percekig nézem, míg a költő is odapillant. Bertók László most nem látszik boldognak, sőt talán kicsit remeg a hangja, amikor megszólal: — Látod, ez is például. Piszok dolog, hogy nem fér rá arra a keresztre, vagy legalábbis én úgy érzem . . . Pesten láttam az eredetijét a Kondor-kiállításon . . . Lehet, hogy vers lesz belőle. Egy sor már régóta megvan: „Atyám, nem férek a keresztre!” De lehet, hogy nem így lesz a vers. . . És képzeld el ennek az áttételét, hogy ott van az a kicsi, alacsony kereszt, s csak úgy összekuporodva fér rá az ember. Hát ez micsoda egy piszkos dolog? — Van-e még kapcsolatod Vésével? — Persze. Ott él apám, anyám. Rokkant tsz-nyugdíja- sok. Járadékot kapnak. Otthon azért dolgozgatnak, s néha jobban hajtják magukat, mint valaha. — Gyakran jársz haza? — Rendszeresen, de csak rövid időre. Holnap is megyek. De tavasszal, amikor ösztöndíjat kaptam a Művészeti Alaptól és a Pécs városi Tanácstól, akkor több mint egy hetet töltöttem Vésén. Tizenöt év után újra körbejártam a határt, meg a falut, elmentem a falu vezetőihez, és anyámékat is úgy figyeltem, ahogy még soha. Mindent leírtam, ami történt egy-egy nap alatt... És anyám beszédét... Ő nem is tudta, hogy azt írom,, amit mond, gyúrta a tésztát... Szépen, ízesen beszél, elkérdezgettem tőle a régi dolgokat. Gyermekkoromban sokat szőtt, nagyon szép vásznakat, a szüjő- lán — így mondták otthon a szövőszéket. Elmeséltettem vele a szövést egészen a kendermag elvetésétől. — A falubeliek ismernek-e még? — Életemben először az idei könyvhéten meghívtak a falumba író-olvasó találkozóra. Nagyon izgultam, jobban meg voltam illetődve, mint ők, ... Sajnos, apám generációjából sokan betegek már, nem jöhettek el ... Éppen azok, akiktől pedig emberséget, hitet, tartást, erkölcsöt, mindent tanultam. Mert tőlük tanultam. Velük jártam az erdőre fát vágni, ők ültek mellettem a kocsi deszkáján, amikor mentünk a mezőre, velük együtt kapáltunk . . . — Nehezen barátkoztál meg Péccsel. Emlékszem néhány régi beszélgetésünkre, amikor még Kertvárosban laktál családoddal albérletben. S tudom, nem egyszer — ahogy te fogalmaztad — évekre meghalt a vers. — Igen. Amikor 65-ben ide kerültem a főiskolai könyvtárba, két hét után vissza akartam menni. Csorba Győzőnek köszönhetem, hogy maradtam. Hosszú évekig laktam albérletben, harmadmagammal egy szobában. Alig publikáltam valamit. De akkor kínlódtam ki azt a fajta verset, amit mostanában írok. Máig emlékszem arra a testhelyzetre, amikor az „Ádám, kapun kívül" első négy sora megformálódott — ezen a heverőn fekve, arra is emlékszem, merre nézett a fejem. — Néhány év óta rendszeresen írsz és publikálsz. 71- ben A magunk kenyerén antológia, 72-ben első önálló versesköteted a Fák felvonulása, tavaly az így élt Csokonai. Befejezted az öntőmunkásokat, hamarosan megjelenik. Mik az újabb terveid? — Tavasszal, a négyhónapos ösztöndíjas időszakban szerettem volna összeállítani egy verseskötet anyagát. Nem sikerült. Minthogy harminc vers készült el. Közben írtam egy kötetre való gyermekverset, de velük sem vagyok megelégedve. A jövő évre vállaltam egy kötetet Vörösmartyról, most ehhez kell hozzákezdenem. — Láttad-e Illyés új drámáját a színházban? — Még nem. Bérletünk van, később kerülünk sorra. De olvastam a szövegét az Üj írásban. Én pesszimistának érzem, annak ellenére, hogy a végén a bábok ismét megelevenednek ... Az egy abszurdum, hogy meg kell halni. Biztosan láttad a verseimben, hogy néhány év óta engem is sokat foglalkoztat. . . Bertók László harminckilencéves, és amikor kikísér a lakásból, már sötét az este. Végigmegyünk a függőfolyosón, sárga reflektorfényben csillog a hegyen a tévétorony. A Kálvária dombból semmi se látszik . .. Szederkényi Ervin Lehoczki István rajza Valaki jár az előszobában Tegnap reggel, amikor kiléptem a kapun, mint tíz eset közül kilencszer, Csemetke Lajos szomszéd is kilépett az ő kapujukon. Máskor már messziről köszön hangosan, most csak éppen motyog valamit az üdvözlésemre. Jobban megnézem, s döbbenten látom, mintha tíz évet öregedett volna: az arca fakó, mindig vidám szeme vörös és kialvatlan, járása bizonytalan. — Mi a baj? — kérdeztem. — Most már semmi . . . Csak borzalmas éjszakám volt . . . És meséli: Kis családommal a szokásos időben feküdtünk le aludni. Én jó alvó vagyok — ahogy mondani szokták, ágyút süthetnek el a fülem mellett, akkor sem ébredek fel. Bezzeg az éjszaka rögtön fölébredtem, amikor a feleségem kétségbeesetten megrázta a vállamat. — Mi történt? — akartam kérdezni, de nem tudtam szólni, mert tenyerével betapasztotta a számat. — Pszt! — súgta a fülembe. — Valaki jár az előszobában. Ekkor már teljesen ébren voltam. Felültem, s a feleségem tekintetét követve riadtan láttam, hogy az előszobába vezető ajtó alatt fény szűrődik be. — Az előbb motoszkált is — súgta a feleségem. — Telefonálok a rendőrségre — súgtam vissza, s már bújtam is ki a takaró alól. — Nem! — fogott vissza a nejem. — Meghallja, beront, és... Jaj istenem! Beláttam, hogy igaza van a feleségemnek, valóban nem kockáztathatom meg a telefont, mert mire „kicsengene" a rendőrségnél a hívásom, már hátamban lenne a kés, aztán következne a feleségem, a kislányom, mint abban a krimiben, amit az este láttunk. Mit tegyek hát? — Mert szerinted ugye felesleges a kulcs ebbe az ajtóba! — szipogta a feleségem szemrehányóan a fülembe. — Az előszobát akkor is ki tudná rámolni, sziszegtem visz- sza dühösen. — De legalább nem tudna bejönni — rebegi a feleségem, s megint jajistenkedik —, és Lujzikát... Jaj nekem, Lujzi- kám, egyetlen kislányom! — Nem fog bejönni! — mondom, s elszántan talpra ugrottam. Körülnéztem a szobában, valami fegyvert kerestem, mert a puszta kezemmel mégsem vehettem fel a harcot a rablóval. Sajnos azonban nekem nincs odahaza még egy vacak géppuskám se, így hát az asztalon lévő jókora ólomkristály vázát ragadtam meg. A víz kiloccsant belőle, a virágokat én hajítottam a padlóra, s nem törődve vele, hogy a feleségem szid emiatt, az előszoba ajtaja felé lopakodtam. Ott megálltam a falhoz lapulva, a vázát magasra emeltem, s elhatároztam, hogy ha nyílik az ajtó, teljes erővel lesújtok a belépőre. — Jön — súgtam hátra a mellém óvakodó feleségemnek. A hangom remegett az izgatottságtól. — Nehogy mellé üss! — biztatott a nejem, s bátorításul megpuszilta a fülcimpámat. Aztán nyílt az ajtó, surrantak a léptek, majd eloltotta az előszoba lámpáját, és ez volt a szerencsém, mert. . . Mert ha világosban jön be a kislányom, eltaláltam volna . . . így azonban a levegőbe ütve nekiestem a falnak, Lujzika átbukfencezett rajtam, a váza ripityára tört, s a feleségem hajnalig zokogott, hogy „mit fog szólni Malvin néni, ha legközelebb eljön, s nincs meg a váza, amit tőle kaptunk nászajándékul?” Sólyom László
