Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)

1974-11-21 / 319. szám

Cél: jól szerepelni a mexikói világbajnokságon Pécsett készül az öttusa-válogatott Szerdától négy napon keresztül Pécsett tartja edzéseit a ma­gyar öttusa válogatott keret Benedek Ferenc edző vezetésével, hat versenyzővel érkeztek. Labdarúgó MNE — meglepetéssel Gyenge kezdés után több Jé védést látott a szép számú néz#» sereg Drávafokon a hazaiak kapusától, Berkicstől. Képűnkön ne* héz helyzetben tisztáz a drávafokí kapus. — Miért esett Pécsre a vá­lasztás? — A hangsúly a lovagláson von, erre Bolyban megfelelő c lehetőség és Pécsett úszó és ví\»ó edzéseket tarthatunk. Mind­ezt megtehetnénk Budapesten is, de a moszkvai világbajnok­ság lovas versenyének tapasz­talatai azt bizonyítják, hogy a versenyzőknek idegen lovakon is kell edzeniük. Tekintettel arra, hogy itt speciális vívó edzése­ket is végezhetünk, úgy döntöt­tünk, hogy szombatig a Mecsek ólján folytatjuk a felkészülést, — Kik érkeztek? — A világ bajnokságon sze­repeit csapatból itt von Villá­nyi és Maracskó. Kancsal jelen­leg katona, Kelemen a TF-en vizsgázik, Horváth pedig sérült, így ők ne.n tarthattak velünk. A keretet négy fiatal versenyző­vei egészítettük lei. — Mikor kezdődik a felké­szülés a jövő évi bajnokságra? — December 2-án kezdünk, a pécsi edzőtábor omolyan be­vezető előalopozás. A munkát változatlanul dr. Nagy Imre szövetségi kapitány irányítja és László István, Nyulászi András, valamint jómagam segítünk a felkészülésben. A világbajnok­ság 1975 októberében lesz Mexikóban. Célunk, hogy jól szerepeljen a csapat. Olyan hí­reket hallottunk, hogy Onyis- j csenko nem lesz ott a világbaj- j ságon, mi viszont o Moszkvá- ban jól szereplő gárdával ve- ! hetjük fel a versenyt. Gondot csupán az okoz, hogy a mont- reáli olimpia miatt g legrango­sabb versenyeket augusztusra terveztük. Kérdés, hogy októbe­rig mennyire sikerül átmenteni a versenyzők formáját. — Mi a véleménye a pécsi öttusa-sportról? — Az elmúlt évben nagysze­rűen szerepelt ifjúsági csapa­tuk, az országos bajnokságon bronzérmet szereztek. Sajnos ! náluk is az a probléma, mint j több helyen, hogy nem sikerül j egy bizonyos kor után megtar­tani a versenyzőket. A sikeres munkához természetesen széle­síteni kell a feltételeket. Ehhez szeretnék néhány jó tanáccsal hozzájárulni, melyre van lehe­tőség, Hisz máris egy nagyon hasznos beszélgetést folytattunk a sportág pécsi szakemberei­vel. L. L ABőrgyár bravúrja BTC—EGYETÉRTÉS 1:0 (1:0) Bőrgyár-pálya. 800 néző. V.: Műdig. BTC: Sas — Ridegh dr. (Biró), Bárácz, Aradi, Németh — Huszti, Lauer, Daka — Ha­jós, Kincsei, Rerikó (Radó). — Egyetértés: Lengyel — Bodnár (Aspirány), Komáromy, Kanász (Túrái), Szigeti — Berecz, Ul- mann, Bódi — Takács, Szuromi, Selenka. Az NB l-es Egyetértés kez­dett jobban, de az első negyed­órában csak mezőnyfölényre tellett erejükből. A 18, percben Bódi lövését Sas bravúrral ütötte szögletre, a beívelt lab­dát Takács 3 lépésről fölé fe­jelte. A hazaiak is vezettek né­hány ellentámadást. A 27. perc­ben váratlanul vezetést szerzett a BTC. A 16-os vonaláról Daka lőtt szabadrúgást és a labda a meglepett kapus mellett a bal í felső sarokba hullott. (1:0). A gól felhozta a BTC-t és ki­egyenlítetté vált a játék. A 40. percben Daka bombája alig kerülte el a kaput Szünet után nagy iramban folytatódott a játék, a megye­bajnokságban szereplő BTC egyenrangú ellenfele volt az NB l-es Egyetértésnek. Az 57. percben Hajós növelhette volna az előnyt, de nagy helyzetben mellé lőtt. Óriási meglepetésre a BTC jutott az MNK következő fordu­lójába, de csak azok számára meglepetés az eredmény, akik nem látták a mérkőzést. A bőr- i gyáriak végig határtalan lelke- | sedéssel küzdöttek és akará­sukért feltétlenül rászolgáltak a továbbjutásra. Jók: Németh, Aradi (a mezőny legjobbja), Kincsei, Daka, illetve Bódi, Se­lenka. PMSC—BARCS ií2 (2:T) A gólok története: 4, perei C&* | Kovács csővárt szögletét Vida lla | saját kapujába fejelte. 1:0. 14. peres i Hohmann nagyszerű átadásával LinqS kiugrott és a ba'I sarokba lőtt (2:0), 72. perc: Fábián bal oldali beadó« sót Steib a kapu közepébe helyezte (3:0). 77. perc: Nagyszerű Cs. Ko­vács szóló után a szélső visszagurí­tott labdáját Fábián e hálóba po* fuztes (4:0)« Húsz percnyi Jó játék után vissza­esett oz iram, a mezőnyben fotfyi a játék —, kevés eseménnyel. Az utol­só félórára ismét megélénkült a to-- lálkozó, szép támadások futottak a pályán. A megyei I. osztályban szereplő hazaiak nem tudták megnehezíteni a helyenként jő!, ötletesen kombináló, Komlói Bányász továbbjutását, E HETI totótippjemk 1. Komló—SZEOt 2. Ózd—Budafok 3. FÖSPED—Olajbányász 4. Eger—SZMTE 3. K. Rákóczi—Oroszlány 4. Kecskeméti SC—V. isse 7. Kiskunhalas—KTi 8. 5ZVSE—Szabó L §§ 9. ÉRDÉRT—BVSC 10. Bologna—Torino 11. Cesena—Napoli 12. Lanerossi—Ternano 13. Sempdoria—Inter. ■+■ 1 14. Brescia—Verőn« Nép* szabadság D. M. * íz 1 X 1 1 * X X 1 1 X f 1 1 X 1 1 X 1 * 1 * 1 X 9. x x 1 1 X * x Népsport x 1 2 1 x 1 x 1 2 1 1 x 1 X 1 2 x 1 1 t 2 1 x 2 1 t M I Ei e dinén y eh — röviden TORNA. Budapesten verse- j nyertek a PVSK felnőtt női tor­nászai. Az I. osztályú csapat- bajnokság döntőjén áfltak rajt­hoz, a versenyt hétközben ren­dezték. A bajnokságot a Bp. Spartacus nyelte, a PVSK együt­tese a 6. helyen végzett. TEKE. Befejeződtek az NB Hl. mérkőzései. A Dél-nyugati cso­portban a Kaposvári Spartacus nyerte a bajnokságot, a Pécsi‘ Volán SC a 3. helyen végzett. A Kesztyűgyár 5., Szászvár 8., Mohács 11,, Komló 12, helyen végzett, SAKK. Vajszlón a felszaba­dulás 30. évfordulójának tiszte­letére rendezték meg az or­mánsági sakkcsapat versenyt. Sellye, Zalára, Vajszló és Ba- ranyahidvég sakkozói találkoz- | tak. Az első helyezett Vajszló j egy évre elnyerte a szakmaközi bizottság váfidorseríegét. TEKE. Jól sikerült versennyel avatták fel Szentlőrincen a köz­Dunöntmt napló As MSZMP Baranya fwegy®3 Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitek« farmi Főszerkesztő-helyettesek: Sáling József és Békés Sande* SzerkesztőségI ügyelet 8—20 óráig 10-053. 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vódlalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyod’ út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762. 15-052. 15-245 15-264 Telex: 12-320 Pécsi Szikna Nyomda 7Ő2Í Pécs, Munkácsy Mihólv es. 1®, Felelős vezető: Melles Réssé Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 P« indexszám: 25 054 ség jelentős társadalmi munká­val most épült tekepályáját. A versenyen hét csapat indult, a Szászvár szerezte meg a győzel­met a Pécsi Gázmű előtt. A kö­zel egymillió forint értékű te­kepályára joggal büszkék a szentlőrinciek. KÉZILABDA. Megkezdődött a középfokú iskolák országos ku­pájának megyei selejtezője. A lányoknál a Leöwey, a Nagy Lajos és a Széchenyi jutott to­vább, a fiúknál november 24-én dől el, ki lesz a továbbjutó. SEBES GUSZTÁV ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA Ma este 19 órakor a POTE aulájában Sebes Gusztáv az aranycsapat szövetségi kapitá­nya filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart. Főkönyveiéi (gazdasági igazgató­helyettesi) j állás betöl­tésére pályá­zatot hirdet tanácsi ipari vállalat. Feltételek: több éves főkönyvelői gyakorlat, az előirt számviteli képesítés, I erkölcsi bizonyítvány. jelentkezéseket az eddigi működés és Fizetési igény megjelölésével a Hunyadi úti hirdetőbe „PÉCSI IPARI VALLALAT” jeligére kérjük. Az őszi fordulóban néhány kellemetlen és váratlan vereség bizonyára tóbb PMSC szurkolót elkeserített Az elmúlt évi si­keres szereplés alapján azt vártuk, hogy a hetedik helyé­nél még előrébb léphet kedvenc csopatunk. Ez a várt előrelépés elmaradt és ezért sokan türel­metlenek lettek. Egyre kevesebb a buzdító szó a nézőtéren, in­kább a hibákat keresve kikez­dik a játékosokat és az edzőt Pedig akkor vagyunk igazi ba­rátok, ha a bajban is segítünk. Most lenne a legnagyobb szük­sége a csapatnak a biztatásra. Az MTK elleni döntetlen és a Vasas legyőzése ismét felcsil­lantotta a lehetőséget arra, hogy a piros-feketék előrébb lépjenek a bajnoki táblázaton. Ebben nagyon sokat segíthe­tünk mi szurkolók is, ha a fe­lesleges bírálgatás helyett buz­dítjuk a játékosokat Dr. Dunai János, mint játé­kos nagyon sok örömet szerzett a baranyai szurkolóknak. Az elmúlt évben már bizonyította, hogy az edzőj pályán is sike­resen szerepelhet Nem szabad, hogy türelmetlenek legyünk ve­le szemben, hisz nem régóta ül a kispadon. A professzor se lesz egyik napról a másikra profesz- szor. Helyes kezdeményezés volt a PMSC megalakulásakor, hogy az egyesület autóbuszokat in­dított a csapat idegenbeli mér­kőzéseire. Talán jó lenne, ha a PMSC vezetői felújítanák az akkori kezdeményezést és ismét segítenének abban, hogy a szurkolók könnyebben eljuthas­sanak az idegenbeli mérkőzé­sekre. Bizonyára Csepelen is sokan buzdítanák kedvencei­ket Déri Iván Bofes, 166© néx0, VvS Szilvád. PMSC: Kopp — Kincses, Kocsis, CserTMsezki, Tóth —- Rőth (Iványi «3 szünetben), Zomberi, Dárdai P, — Kardos, Juhász, Bencsik (Kiss a szü­netben) „ A haza Sok kezdték ® játékot, az első veszélyes támadást a pécsiek vezették. A vendégek mezőnyfölény­ben játszottak, a hazaiak ebben az időben alárendelt szerepet játszot­tak. A 22. percben Juhász ügyesen kiugrott a védők között, az alapvo- val közeléből visszagurította a lab­dát, és Zomborl 13 méterről a későn vetődő kapus mellett: a jobb sarokba lőtt (1:0). A 33. percben Zomborl volt újra eredményes (2:0). A 40. percben hazai támadást kővetően Gulyás szépített (2:1). A második félidőben kiegyenlítődött ®i küzde­lem, a hazaiak többet birtokolták a labdát, és a 85. percben egyenlítet­tek. Szögletrúgást végeztek, Repp a labda a*lá szaladt, majd a gólhely­zetbe került Hörcsögöt a 16-oson be- , lül fel lökte. 11-es. Ä büntetőt Gulyás | a jobb alsó sarokba lőtte (2:2). Ha­zai támadásokkal ért véget a mér­kőzés. Ezt követően büntető rágások következtek, a PMSC kettőt, a ha­zaiak egyet értékesítettek. A megyei I. osztályban látszó barcsi csapat meglepetést okozott játékával, a PMSC csak a 11 -esek jobb kihasználásának köszönheti a továbbjutását. Jók: Kincses, Zomberi és Tóth. KOMLÖI BÁNYÁSZ—DOMBÓ­VÁR 4:0 (2:0) Dombóvár. 300 néző. V.s Turcsányf. Komlói Bányász: Buús — Keifer, Tallies«, Lahó, Csordás (Kovács) — Steib, Bányász, Ling! — Cs. KovácSg Kolesánszlry, Hohmanst, OLAJBÁNYÁSZ-—DRÁVAFOK 8:4 (5:0) Drávafok, «00 néző. V.: Bálint. Olajbányász: Viaszok — Söjtör, Doszpoih, Simon, Kovácshegyt, Harci (Készéi a szünetben), Müller, Pcv- licz, Hanga! (Torok a szünetben), Füle dr. Sulyok I. Drávafok: Berkics — Pintér, Kovácsevics, Tóth, Mohá­csi, Gabi, Kárpáti (Sós Tahi a 70, percben), Humm, Takács, Pandúr, Kasza (Papa ez 55. percben). Nagy lendülettel kezdtek a nagy kanizsaiak, a 15. percben már 3:0-r<* vezetett az Olajbányász. A vendé* gek Iskolajátékot produkáltak, bár az egyenetlen talajú pálya gyafc» ran megtréfálta a játékosokat. A mérkőzés a kedvező időjárásban iá hírverése volt o labdarúgásnak. TOVÁBBI EREDMÉNYEK; Videoton—Dunaújvárosi Építők 1 ;1 (0:0) Békéscsabai Előre—Gyomai tacus TK 4:0 (2:0) BKV Előre—Csepel 1:1 (1:0) Bp. Honvéd—Budafok! MTE t’Q (0:0) Haladás VSI—Sebaria Cipőgyár 4:0 (2:0) Tatabánya—Fertőszentmíklósi M&- DOSZ 3:1 (2:0) ZTE—MÁV DAC 0:0 Ú. Dózsa—Kossuth KFSE 3:1 (2:0) Vasas—Gyöngyösi Spartacus 2:0 (0:0) DVTK—Rafcamaxi Spartacus 4.1 (2:1) Debreceni VSC—Salgótarján! BTC 0:0 Rába FTO—Péti MTE 2:1 (1:0) Ferencváros—V. Izzó 1:1 (1-:0) Bábolnai SE—MTK 4:2 (3:2) SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Három a kislány (este 7 órakor) Szelvény-bérlet. Pannónia Bár: Éjféltől Mini-varieté. Nyitva 22—04 óráig. MOZI Park: Váltságdíj egy halottért (4, ő) Filmklub (8) Petőfi: A látogatók (5. 7, 9) Kossuth: Váltságdíj egy halottért (10, 12), Piknik a Sasok hegyén (Í3, f5). A látogatók (f7, f9) Fekete Gyémánt: A vizsgálat lezá­rult, felejtse ell (6) Jószerencsét; Mackenna aranya (5, 7) Rákóczi: Farkashorda (5, 7) Május l.s Lázo- dás a Bountyn I—II. (f5) Bóly: Áldd meg az állatokat és a gyerme­keket (7) Haricány: Koncert szóló- pisztolyra (7) Komló, Május 1.: Szép maszk (4, 6, 8) Komló, Zrínyi: A fe­kete farmer (4, 6) Mohács: Jog az ugrásra (6), Anna és a farkasok (8) Sásd: Kettős bűntény Hamburgban (7) Sellye: Fogadó a Törött Patkó­hoz (7) Siklós: Rejtett forrós (5, 7) Szigetvár: Az utolsó száguldás (8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.35: Filmszemle. 7.45; Orvosok a mikrofon előtt. 8.00: Hírek. Időjárás, 8.05: Mű­sorismertetés. 8.15; Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Goar Ga5zparjan és Mario Lanza énekel. 8.50: Kabarékeverék. 9.30: Népdalok. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05; Iskolarádió. 10.30; Ferencsik János felvételeiből. 11.29: Mindenki könyvtára. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 13.40: A méregládá­tól a kisgépekig. 14.00; Kóruspódi­um. 14.12: Arany János élete és mű­vészete. III. rész. 14.32: Magyar fú­vószene. 14.49; Az élő népdal. 15.00: Fh'rek. Időjárás. 15.10; A világgazda­ság hírei. 15.15: Rendezte: Gál Ist­ván. A revizor. 16.40: Sárdy János nótafelvételeiből. 17.00; Hírek.. Idő­járás. 17.05: Az MRT szimfonikus zenekarának új felvételeiből. 17.37; Körmikrofon. 18.02: Szituációk— megoldások. Zűrzavar. 18.53: Híd. avatás. 18.58: Hallgatóink figyel­mébe I 19.00: Esti Krónika, 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35; Nép­zenei Magazin, 20.15; Dupla vagy semmi . . , Schubert élete és művé­szete. 21.15: Hírek, 21.18: Mágnás Miska. 22.00: Hírek. Időjárás, kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Athéni nyi­tás. 22.30; A Varsói Nemzeti Fil­harmónia szimfonikus zenekarának hangversenye. 23.40—0.25: Magyar táncdalok — külföldi előadók. Köz­ben; 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggel! zenés műsora. 8.00: Hírek, Időjárás. 8.05: Népzene. 8.20: Cannonbaii Adderley együttese játszik. 9.30: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusa énekei. 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 10.30: Néhány szó zene köz­ben, 11.00; Hírek. Időjárás. 11.50; Szemforgotás nélkül. 12.00: Bajazzók. 12.43; Nyíregyházi stúdiónk jelentke­zik. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Mozarí-művek. 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hat­ig . . A Petőfi rádió zenés délután­ja. 18.00; Hírek. Időjárás. 18.10; Csak fiataloknak! 19.10: Reklám. 19.13: Rádióhangversenyekről. 19.44: Mit olvashatunk a Béke és Szocia­lizmus c. folyóiratban? 19.54; Jó es­téi, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Üj könyvek, 20.13: Világ Kupa nem­zetközi férfi kézilabda-torna. Közve­títés Uppsalából, a Románia—Ma­gyarország mérkőzésről. 20.45; Az if­júsági Rádiószínpad bemutatója. Zord folyó. 21.34; XX. századi muzsika. 22.06; A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15; Nóták. 23.40; Három Chopin- noktüm. 24.00:—0.10: Hírek. Időjárás. 3. MOSOR 18.ÉKJ; Hírek. Időjárás. 18.1Ö: Isko­larádió. 18.25; A Hamburgi Rádió zenekarának hangversenye, 20.01: Ma­gyar Irodalmi Arcképcsarnok. Ady Endre. 20.22: Hírek. 20.25: Az Asso­ciation P. C együttes műsorából. 20.50; Viorlca Corter és üosfalvy Ró­bert énekel. 21(25: Irodalmi folyóira­tainkból. 22.05;- Bach összes orgona­művei Silbermann-orgonákon. 23.00— 23.15; Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30; Műsorismertetés, hírek 17.35; Nóta-est. Közvetítés ts József Attila Művelődési Házból 18.00; Az új családjogi szabályok <s gyakorlatban. Beszélgetés dr0 Cslky Ottó kandidátussal 18.11®: A lipcsei rádió tánczenekere játszik 18,15: Harminc év tanúi . . . 18.25; Miljutln operettjeibőí 18.36: Dél-dunántúli híradó 18.45: A munkásmozgalom éeíSaiJbÓíl 19.66: Szerb-horvát nyelvű műsor Zenés találka. Kőzreműkődíts Krunoszláv Szlábinác — Hírek Lapszemle — Útközben — Ajándéktekeresen érkezett. Zene 1f=38: Német nyelvű műsor Hírek _ Mikrofonnal1 útköz­ben —- Hallgatóink kérésére. Zenés műsor 28.6®: ’Műsorzárás» MAGYAR TV 8.05—16.26: Iskoláiévá. Történelem (ált. Isk. 6. oszt.) Énekeljünk együtt! Környezetismeret (ált. Isk. 3. oszt.) Matematika (ált. Isk. 6. oszt.) 10.20—10.35: Melyiket m Ötezerből!! 11.53—12.25: fskofatévé. Földrajz, (élt, Isk. 7. oszt.) 13.25—17.50: Iskolatévé (Ism.) 17.58: Műsorismertetés. 18.06: Hírek. 18.05; Nevező. Szakma és világnézet. 13.35: A tettek városa. 19.05; Reklámra user. 19.15: Esti mese=, 19.30: Tv-híradó. 20.60: A tavasz 17 pillanata. Vili, rész. Szovjet tévéfii nisorozat, 21.10: Jogi esetek. 21.56: Tv-híradó 3. 22.0®—22.3®; A Tv GaSériéja, Bonra* tatjuk Szabó Marianne textil- tervező iparművészt. í. MOSOR 29.06; Műsor!smertetésL 20.01: Gian Carlo Mono«; Telefef* vagy szerelessi hármasban. Vígopera. 20.25: Dusánba. Szovjet trövfdfÜtsa* 21.06: Tv-híradó. 21.20—22.05: Rendezte: Szőnyi O, Sándor. A kenyér (14 éven te* Sülieknek I) JUGOSZLÁV TV ®S0; A Jugoszláv Szocialista Ifjú sóg Szövetségének kongresszusa, 15.00: Magyar nyelvű Tv-napló. 16.00: Jelentés a kongresszusról. 16.45; Kosárlabda; Borac—Radnicki. 18.15: Ml újság — szórakoztató-zenei adás, 18.35; A harminc betű művelete. 20.00: Dimrtrije Tucovie — drámaso­rozat. 21.50: Nemzetközi bútorvásár, 22.55: „Va rázd in '74s* barokk esték. Komolyzenei adás. 2. MŰSOR 18.15; Asztalitenisz. 20.00: Kor—tájé­koztató adás. 20.40: Zöld jelzés. 20.45: Portabelo Roud zenéje. 21.10:: Huszonnégy ó«2, 21.35; A 87-e^ rendőré llamas* A szurkoló levele Buzdítsuk a csapatot!

Next

/
Thumbnails
Contents