Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)

1974-11-21 / 319. szám

4 DUNANTOH NAPlö 1974, november 21. 1974. NOVEMBER 21 CSÜTÖRTÖK Szeretette/ köszőngü* névnaoiuk alkalmábó OLIVÉR nevű kedvei oiva>ó‘nko; * A Nap kél 6.58 — nyugszik 16.03 órakor. A Hold kél 12 00 — nyugszik 23.08 órakor. Voltaire K étszáznyolcvan évvel eze­lőtt 1694. november 21-én született — és 84 éves korában, 1778-ban halt meg — Voltaire, tulajdonképpeni nevén Francois Marie Arouet, a világhírű fran­cia filozófus és iró, a francia felvilágosodás eszméinek ki emelkedő képviselője, terjesz­tője. Polgári családból származott, de műveltsége megnyitotta előt­te az arisztokrata szalonokat is. Élesen bíráló szatirikus szelleme miatt azonban e körökkel ha­marosan összeütközésbe került, két ízben is a Bastille ba zár­ták, 1726-ban pedig száműzték; három évig Londonban élt. Az akkori viszonylag fejlettebb an­gol polgári viszonyok hatását tükrözik az itt irt Filozófiai leve­lek. Ezekben, majd hazatérése után irt cikkeiben, röpirataiban szellemesen és sokoldalúan tá­madta a feudális intézményeket, s az egyházat, mint ezek leg­több támaszát. Üj műfajt terem­tett, a filozófiai elbeszélést, amelyet a korábban divatos úti­könyvek és kalandregények ele­meivel kevert, egyben e műfajok paródiáját is nyújtva. így pél­dául Candide című kisregénye Leibnitz német filozófus minden erkölcsi és fizikai rosszat jóra magyarázó teleológiai optimiz­musát gúnyolta ki. Megérte a nagy francia for­radalom győzelmétt is több év­tizedes emigrációból 1778-ban tért vissza Párizsba, ahol lelke­sen ünnepelték. Még ebben az évben meghalt. Munkanap áthelyezése az építőiparban Piknik a Sasok hegyén Váltságdíj egy halottért A HÉT FILM IE1 ERZSÉBET és KATALIN BÁL o tv presszóban, 1974. november 22-én. Közreműködik az Ajton/i Duó. Indulás panoráma autóbusz- szal a Hotel Turist (Sallai u. 35.) elől 13.30 és 19 órakor. Részvételi díj személyenként 30.-— Ft. Részvételi jegyek elővétele a Pécs Turistnái, Széchenyi tér 1. sz. és a Hotel Turistnái, Pécs, Sallai u. 35. ti. alatt TÉLAPÓ A TV PRESSZÓBAM 1974. november 24-én, vasárnap, de. 10 órától 16 óráig MIKULÁS BÁCSI várja a kicsinyeket finom hólabdával és ajándékkal. Indulás panoráma autóbusszal minden órá­ban a Hotel Turist (Pécs, Sallai u. 35. sx.) elől. Részvételi díj személyenként: 25,— Ft. Jegyek elővétele a Pécs Turistnái, Pécs, Széchenyi tér 1. sz. és a Hotel Turistnái, Pécs, Sallai u. 35. szám alatt (x) 19 Megjelent or építésügyi és városfejlesztési miniszter és ö munkaügyi miniszter együttes rendelete. amely a kivitelező építőiparban lehetővé teszi, hogy azoknál a termelőegysé­geknél, ahol a kollektív szerző­dés — munkaügyi szabályzat szerint december 24-töl év vé­gi termelési szünetet tartanak, a december 23-i — hétfői — munkanap munkaidejét a de ; cember 21-i szabadnapon le- ! dolgozzák. — Belső ellenőrök tanfolyama indul december 9-től Harkány­ban, melyet a Pénzügymioisz-' tórium Pécsi Területi Igazgató­sága, a Baranya megyei Tanács pénzügyi osztálya és a TIT Ba­ranya megyei Szervezete szer­vez. A bentlakásos tanfolyamon a témakörök többek között « felügyeleti és belső eflebörzés időszerű feladatairól nyújtanak egységes tájékoztatóit — Az 1974. éri jótfmzlérial hímlójarványrál tartott tagnap, november 20-án Pécsett színes filmvetítéssel egybekötött elő­adást dr. lovon Pavlovié, a Belgrádi Fertőzőbetegségeik Kli­nikájának igazgató professzora és az intézet docense, dr. Grú­za Sándor. Az előadás színhe­lye a POTE központi épülete volt — Ma Mt. T 6r&tai ORMÁNSÁGI VACSORA a FENYVES «óltó éttér- mébea. (*) ndlunh már karácsony — Nyugdíjasok köszöntése. Közel kétszáz nyugdíjasát kö­szöntötte és vendégelte meg a MÉV tegnap délután 16 órakor o vállalat Ságvári Endre mű­velődési házában, Az egykori ércbányász dolgozók szokásos év végi beszámoló formájában képet kaptak a vállalat mai életéről, a bekövetkezett válto­zásokról, — Színes diák Jugoszláviáról. Az Ország-világjárók Baráti Köre és a Mecseki Fotóklub munkaközössége közös rendezé­sében a fotóklub három tagjá­nak, dr. Oppe Sándornak, di, Antos Árpádnak és ifj. Vadász Istvánnak Jugoszláviában ké­szült színes diafelvételeit mu­tatják be holnap 19 órai kez­dettel a Doktor Sándor művelő­dési központban. — Ma este műsoros ERZSEBET­BAL a TOURIST étteremben. (x) PIKNIK A SASOK HEGYÉN A kalandos filmek kedvelőinek körében bizonyára sikert arat j , ez a szovjet film. Története a polgárháború egyik epizódját dol­gozza fel. i VÁLTSÁGDÍJ egy halottért A televízióból ismeri Peter Falk Colombo hadnagy néven vált j népszerűvé. Ezúttal is egy izgalmas nyomozást vezet a színes i amerikai filmben. I i A LÁTOGATOK Elia Kazan rendkívüli feszültségű filmje kegyetlen analízise an­nak az alattomosan terjedő eröszakkultusznak, amely lassan ural­kodó tényezővé válik az amerikai társadalomban. A látogatók című film ezzel a tényezővel száll harcba. BÉLYEQ UH-05­Eri Felbukott motorkerékpárjával. Tát Lajos, 39 éves pécsi lakos ■WveMber 19-én az esti órák­ban Pécsett, a Bolgár Néphad­sereg útja és a Táncsics utca kereszteződésében a burkolat­szint-különbség miatt felbukott. Nyólc na port túl gyógyuló sé­rüléssel: alkartöréssel, zúzódás- sal vitte a mentő a Honvéd Kórházba. A járművet ért kár ezer forint. ♦ Két embert gázolt a gépkocsi. Maros les János, 30 éves pécsi lakos november 19-én az esti órákban a 6-os úton, a becefai útkereszteződésnél elütötte gép­kocsijával az úttestről sarat tisztító Derkács István 62 éves szigetvári és Fabi József 60 éves becefai lakost. A két út­tisztító nyolc napon belül gyó­gyuló könnyebb sérülést szen­vedett. ♦ Kigyulladt a vállalati öltöző. November 20-án, a déli órák­ban Komlón, a Carbon Vállalat központi telepén, a tmk-műhely öltözője kigyulladt, melyben a dolgozók utcai és munkaru­hái égtek el. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, szerencsére sikerült g tüzet a munkásoknak lokalizálni. így is az előre be­csült kár értéke húszezer fo­rint Pécs és a Jelenkor A Fegyveres Erőik Klubjában 21-én, csütörtökön 19 órakor a könyvtárban: Az ifjú Könyvba­rátok Köre részére Pécs és a Jelenkor, Beszélgetés Pécs iro­dalmi életéről. Vendégünk: Bárdosi Németh János költő (József Attila-díjas). Vitavezető: dr. Tóth István főiskolai docens. , Közben: Röpvetélkedő. A nyer­tesek könyvjutalmat kapnak) — Könyvajánlat. Gábori Mik­lós: Az ősember útjai (Táncsics), Mailet—Joris: A Mennyel Biro­dalom (Magvető), Adamson: Elza és kölykei (Gondolat), La­dányi: Se csillaga, se holdja (Szépirodalmi), Párizsi elégia (Magvető), Lázár Ervin: öreg- apó madarai (Móra), Makkai; A reneszánsz világa (Képes tört) (Móra), Szamarakisz: A hiba (Európa), Szerb: A Pend- ragon legenda (Magvető), Szé­chenyi: Nahar (Szépirodalmi) — Kertbarátot: figyelmébe! Mez&­gazdasági szaküzletönkbe dúsított tő­zeg érkezett, amely kiválóan alkal­mas szervestrágya pótlására Háziker­tekben, szőlőkben, gyümölcsösökben. 50 kg-os fódazsákos kiszerelésben mázsánként 70,— Ft-os fogyasztói áron kapható. ÁFÉSZ, Komló, Kos­suth L u. 13. 00 ÜIQURIST BéCS 4 nap autóbusszal- december 17—33L Részvételi díj: 2300,— Ft. Kedves utasaink Jelentkezését várjuk. Cooptourist Utazási Iroda, Pécs, Al­kotmány «.3. sz. Tel.: 13-407. (x) KENDE SÁNDOR *Tu.tc5a 19. Hogy állta meg?! Hogyhogy egyetlenegyszer se kérdezett rá?!... Én ugyan igazán alig sejtettem valamit: alig volt fo­galmam arról, hogy Vilmuska meg apa ... és hogy Vilmuska meg anyu ... és hogy ez az egész így együtt hol tart pilla­natnyilag. Hiszen magam is pontosan abban reménykedtem, hogy anyutól tudok talán meg valamit, ha véletlenül szóba ke­rülne köztünk. Dé nem! Csodálatosán elné­zett fölötte. Olyannyira nem volt szép, hogy gondolni se gondolt rá?... Talán ez az. ... Szóval, majdnem mindig így volt: futottam hozzá — aztán sietnem kellgtt elfelé is. Sokszor kaptam tőle ezt-azt: meglátott valamit, ami éppen ott hevert a közelében, fölkap­ta, és az ajtóban a kezembe nyomta. Egy horqolt kis táskát, színes zsebkendőt, egy fényké­pet, hajcsatot, hamis színpadi gyűrűt, mintás pergamen-legye­zőt, meg más ilyesmit Almát Mindig. — Mire ál utcára érsz, el is fogy! — K8«. — Na, siess csak. Egyszer elcsentem a Icredenc- ről a szernpillakunkorítóját Nem tudom, mit kereshet egy szem- pillakunkorító a konyhában, a kredencen — már jó pár hete fölfedeztem magamnak, míg ak­kor végre, a búcsú arc-puszi közben oda tudtam kapni érte, zsupsz, sikerűit! Apa Űj házassága után rs így ment ez. De most mór bi­zony a legkiszámíthatatlanabb pillanatokban is egyszerre csak úgy éreztem, hogy látnom kell őt — és elszaladtam hozzá. Pedig igazán megjöhetett vol­na az eszem: más tizenhét éves lánynak komolyan udvarolnak mór, vagy azon töri a fejét, mi­hez kezd érettségi után. Csak­hogy Oz egyik premier után a színházi lapok hirtelen olyan áradozó hangon kezdtek anyu­ról írni, az egymást követő fel­sőfokú elismerések, Oz általános áMulát, áz egymásba nyúló ésódálkózások és dicsérő elem­zések megrészegítettek, és csak természetes, Hogy mindenkinek, okit értem, eldicsekedtem, hogy az én anyumról van óm szó! Odalobogtattam a kivágott új­ságoldalakat a társaim orra alá, és boldogan, telhetetlenül habzsoltam a bólogató gratulá­ciókat Lázas kíváncsisággal és mo­hón kapkodva lapoztam végig az újságokat és forgattam át a képeslapokat, kihasítottam min­den cikket, fényképet hirdetést összegyűjtve egy-egy nap ter­mését, büszkén és csodálattal hordtam be hozzá. A portás be­engedett, az ügyeletes tűzoltó tiszt nem zavart el, a rendező a kezét nyújtotta — mindenki ra­gyogott, amikor azt mondtam, hogy Cornides Mia lánya va­gyok. Az öitöztetőnő összecsap­ta a tenyerét és megcsókolt — Nahát, művésznő! — ójul- dozott —, hogy megnőnek a gyerekek! Később kezdtem gondolkozni azon, hogy anyu talárt nem is örülhet túlságosan az én lángo­ló megjelenéseimnek. A mappá­ba gyűjtött cikkeknek igen —. de a szomszédos ajtókon nem kiáltott át egyetlen kollégájá­nak se, nem ugrott főt, hogy büszkélkedjék velem, t lehető­ség szerint nem mutatott be sen­kinek. Pedig nagyon szerettem volna végre belülről látni egy férfi öltözőt is. Hiszen anyu öl­tözőjének a levegőjét jól ismer­tem már, semmi különös meg­lepetés nem várt: otthon, az ágya körül is Ilyen dolgokkal vette magát körül. A nővérem viszont az éj anyánkat szerette meg. Ogy ra­gaszkodott hozzá, mint egy örök baráthoz. Rögtön, az első nap­tól kezdve. Nem merek arra gondolni, hogy én talán azért nem sze­rettem, mert - olyan volt Le­het-e elég indok a szereteti«, vagy c gyűlöletre, hogy szép, vagy nem szép valaki? Sokszor eszembe jut, és töprengek raj­ta eleget, mert végül mégiscsak tisztáznom kell magammal egy­szer. Nem, gyűlölet nem lehetett egészen. De az egyszerű ide­genkedésnél több. — Én fél­tem. (Folytatásé következik.) — Befejeződnek a Lengyel 1 Kulturális Napok. Pécsett, a József Attila Művelődési Ház­ban november 21-én zárul a Lengyel Kulturális Napok elne­vezésű rendezvénysorozat Este 18 órakor Krzysztof Zanussi filmjét, az üluminációt vetítik, előtte Pörős Géza, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályának munkatársa tart bevezetőt — Űj zene) sorozat. A Pécs- váradi Művelődési Házban a bejáró diákok klubjábon a ko­moly és a könnyű zenét meg­ismertető Sorozat kidül. Köny­vek, lemezek, filmek, reproduk­ciók segítségével mutatják be többek között az egyes korok kultúr- és zenetörténeti, törté­nelmi valamint művészeti érde­kességeit ~ DiafeszthróL A KPVDSZ Petőfi Sándor művelődési ház­ban ma délután 16 órai kez­dettel bemutatják azokat a dia­sorozatokat, melyek a szakszer­vezethez tartozó vállalatok dol­gozói részére meghirdetett U. Diafesztiválon díjat nyertek. — Ai Ifjúsági tóncdilután — ax „OLYMPIA” tatarozása miatt — ma és 24-én elmarad. (x) Időjárásjelentés Wrhflté időjárás csütörtök estig: nyugat felöl megnövekvő felhőiét, elsősorban a* ország nyugati, észak” nyugati részén helyenként esőn Mér" sékelt, csütörtökön napközben meg-1 élénkülő délnyugati, nyugati szél. A hajnali, reggeli órákban néhány he* ffen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában 0 és plusz 4 fok között, ax ország keleti részén kevéssel 0 fok alatt. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet csütörtö­kön: é—11 fok között. ÉVVÉG) BELYEGKIADAS A magyar posta tájékoztatá­sa szerint az év hátralevő ré­szében a következő bélyegek forgalomba bocsátása várható: előreláthatóan december 3-án adják ki a „Kölyökállatok” el­nevezésű sorozatot 7 címletben 15 forint névértékben. Decem­ber 7-én kezdik árusítani a postahivatalok a Vácot bemuta­tó, 8 forint névértékű új forgal­mi bélyeget. Valószínűleg de­cember 24-én jelenik meg Kre­utz Róbert és Pataki István em­lékbélyege, A két kommunista mártírról megemlékező 1—1 fo­rint névértékű bélyeget a nem­rég elhunyt Bokros Ferenc gra­fikusművész tervezte. A legne­mesebb női hivatást, az anya­ságot köszöntő 1 forint névér­tékű bélyeg is december 24-án kerül forgalomba 5 455 000 pél­dányban. Az alkalmi bélyegeken kfvül az új forgalmi sorozat kereté­ben kerül kibocsátásra a pécsi látképet bemutató 50 forintos és a Kiskunfélegyházát ábrázo­ló 10 forintos bélyeg is. INNEN-ONNAN Pécs felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából novem­ber 29-én emlékbélyeget hasz­nál a posta. * A technika fejlődése némi gondot okoz a gyűjtőknek, ön­tapadó bélyeget most első íz­ben használnak postai célra. Az Egyesült Államok karácso­nyi 10 centes bélyegének hát­oldalát külön papír védi az ösz- szeragadástól, amit címkéknél, levélzáróknál már megszoktunk. A védópapír perforált, így köny- nyen szakítható, de a bélyegok fogazatlanok. Az alsó papír „le- hámozósa” után a nyomás ha­tására a bélyegek megnedvesí- tés nélkül eltávolíthatatlanul a borítékhoz tapadnak Az önta­padó bélyegeket ezért nem is kell lebélyegezni, így csökken a postások munkája, de bélyeg­zettek gyűjtésére se nyílik alka­lom. * Nem meglepő, hogy a bé­lyeggyűjtők egyre bizalmatla­nabbak az „Önálló" bélyegki­adásokkal szemben és ezért nem hajlandók áldozni. így van ez a Nagy-Britanniához tartozó Gugh szigettel is, amely szá­mára — az angol királyi pár ezűstlakodalma alkalmából — bélyegsorozatot adtok kL Mi­ként fogják ezen bélyegeket felhasználni, az rejtély, mert a sziget egyetlen épülete egy la­katlan őrbódé. Kórházi felvételes ügyeletek OftriMkyfé-yfáuyts mindennap ns felvéteti ügyeletek gyermek be tbeto­gek részére: Pécs város: POTF Gyer- mekktinika. Szigetvár város és járás® a pécsi és a volt sellyei járás: Mo gyei Gyermekkórház. Gyermeksebé­szeti, gyermekiül észeti betegek Ru­szére páratlan napokon POTTE Gye*- mekktinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, tmumate lágia; L sz. Klinika. Égési sérülések: Mérnéd Kőrháx* Gyermekek esetléik*« Gyermekklinika. Köpenye- é& agprfk söösekö §degsebéa$sk • TVé'*. c t I

Next

/
Thumbnails
Contents