Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)
1974-10-26 / 294. szám
Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk) hogy Szeretett feleségem, SENTAI PÉTERNÉ Panni Mária 64 éves korában, hosz- szú szenvedés után elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása október 26-án, hétfőn^ fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló férje és rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték szeretett testvérünket, felejthetetlen nagynéninket, a „nényét", OZV. HENGEN FERENCNÉ st. Bokor Ida rácvárosi lakost, hogy cktóber 23-án, 60 éves korában csendesen elhunyt. Végső búcsút október 29-én, kedden fél 4 órakor veszünk tőle a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, PAPPERT FERENCNÉ 78 éves korában elhunyt. Temetése október 29-én, kedden 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy forrón szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédikénk, OZV. MAGOCSY FERENCNÉ sz. Pagács Gizella, október 24-én, 74 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése október 29-én, délután 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló Má- gocsy, Molnár család és Ilonka. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PETROVICS JANOSNÉ sz. Mészáros Irén hamvasztás utáni búcsúztatása október 29-én, kedden fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, SICHED VINCE 71 éves korában elhunyt. Temetése cktóber 29-én, kedden fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló özvegye. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiunk, vőnk, testvérem és kedves rokonunk, JUHASZ V. JANOS életének 23. évében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése október 29-én, kedden 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen drága halottunk, OZV. MICHELUTTI RAJMARNÉ temetésén részvétükkel és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Michelutti család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SZALAY AURÉLNÉ beszentelésén megjelentek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, NÉMETH ISTVÁN temetésén fájdalmunkat enyhítették részvétükkel. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét a kedves ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen drága kislányunk, ROMVARI SZILVIKÉ temetésén megjelentek és virágok, koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönjük mindenkinek, old felejthetetlen halottunk, SCHERDAN PÉTÉ* temetésén megjelent, koszorúk, virágok küldésével vagy egyéb módon fájdalmunkat enyhíteni igyekezett. Külön köszönetét mondunk a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat vezetőségének a temetés megrendezéséért, a búcsúztatóért. A közvetlen munkatársaknak, valamint a Háziipari Szövetkezetnek az őszinte részvétnyilvonításért. Gyászoló család. A V1UAMOSIPARI ÉS GÉPJAVÍTÓ SZÖVETKEZET a fűtési szezonban szombat, vasárnap és ünnepnapokon olaikályha-javítÉsi iigyeleiet tart Hibabejelentés: szombaton 16 ő.-ig, ünnepnap, vasárnap S—16 ó.-ig PÉCS, FELSŐMALOM UTCA 11. CÍMEN. Telefon: 12-13 5. FIGYELEM I FIGYELEM I Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy a 2. sz. fióküzletünket (Kossuth L. u. 20) hatósági intézkedésre 1974. november 6-ával MEGSZÜNTETJÜK Ezért október 28-tól már vállalást nem fogadunk eL A tiszta ruhák kiadása november 30-ig mindennap 11.30—19 óráig történik. Szolgáltatásaink igénybevételére az 1. sz. RÁKÓCZI ÚT 38., a 3. sz. DÉRYNÉ UTCA 39. és a 12. sz. IRÁNYI D. TÉR 3/2. FIÓKÜZLETEINKET JAVASOLJUK, valamint a HÁZTÓL HÁZIG szolgáltatást Igénybejelentést a 15-011 számú telefonon fogadunk el. BARANYA MEGYEI PATYOLAT MOSODA VALLALAT A BARANYA MEGYEI AGROKER VALLALAT értesíti vásárlóit, hogy a I Ica trészosztá ly a 1974. november 1—15-ig tartja éves elszámoltató leltározását A leltározás alatt az árukiadás szünetel. Leltározás alatt a szekszárdi és kaposvári AGROKER Vállalat alkatrész osztályán lehet alkatrészeket vásárolni. 3M GiftlS etedA Oyidón, buszmegállóhoz közel. Érdeklődni 17 óra után. Pécs Zsolnay Vilmos u. 39. Tabak. ______________ V asas I., Kőbánya u. 7. sz. ház eladó. Érdeklődni lehet szombaton a helyszínen, hétközben Pécs- újhegy. Karancs u. 1. sz. M-ssteriéknél. Magyarürögi úton 350 n-öl szőlő eladó. Molnár József, Pécs, Gelsler Eta u, 4. Háromszobás családi ház melléképületekkel, 1200 n-öl területtel beköltözhetően eladó. Hóból, Dobó j u. 25. CvaT&ól háa eladó. csérd. Kossuth L. u. Bl300 n-öl házhely építési engedéllyel és gyümölcsös vikendteleknek eladó. —■ Bálicsi u. 43. TSZ-nek, iparosnak, kereskedőnek, üzleti célra alkalmas lakómentes ötszobás. komfortos, masszív ház belvárosban, nagy raktárral, műhellyel, pincével, garázzsal eladó. — Elcserélhető harkányival. Orsoly a u. 31. Kertes családi ház. kettőszoba összkomfort, szuterin. garázs, főútvonalon eladó. Auróra u. 1. 4 évestől, kisgyermeket ] gondoznék otthonomban. — „SZIGETI” jeligére, a Sál- ' lal utcai hirdetőbe. Féléves és kétéves gyermekem mellé lakásomon, lelkiismeretes hölgyet keresek. 1975. január 1-től. Cím: Pécs, Jurisics U. 24. Telefon: 20-669. MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól részletre kaphatók V A J T A kárpitos Pécs. Déryné u. 11 Hódfarkú cserép Jázmin u. 6. _____ L AKAS Budai egyszobás, félkomfortos lakásom pécsi hasonlóra cserélném. „Maca” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. 1 db alig használt női irhabunda eladó. Könyök u. 16; _______________________ E ladó bőtermő citromfa. Pécs, Kismélyvölgy 54. sz. 1959-M MOSZKVICS 401. személygépkocsi újonnan dukkózva, felújítva, most műszaki vizsgázott olcsón eladó. Érd.: 4 óra után. Pécs. Kürt u. 11. telefon: 18-860,_______________________ Garázs eladó. Majtényi U. Érdeklődni Pécs, Munká- I csy Mihály u. 34. L em. 1. ajtó. Palkó Lajos. OKTAVIA fődarabok eladók. Isettát vennék. „Bontásból” jeligére a Sallai u-i hirdetőbe. _____ K étszobás családi házat vennék a belvárosban. Lakottan jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném kertvárosi II. emeleti háromszobás távfűtéses szövetkezeti lakásomat két külön álló másfél vagy kétszobás lakásokra. Tanácsi is lehet jeligére, a Bem utcai hir- detőbe. Kettőszoba konyhás, kertes utcai házrészemet házfelügyelőire cserélném. Gáspár u. 32; ________________ S zegfű utcai 2,5 szobás garázsos OTP-s öröklakás eladó. Telefon: 21-561, 15_h-tól._________________ D unaszekcsőn szép kilátással 200 n-öles közművesített telek az országút mellett sürgősen eladó — Müller Mohács, Pécsi út 6. szám. ________________ N égyszobás, összkomfortos, központi panorámás öröklakás eladó. Juhász Gyula u. 2/1.____________________ N émeti közepén kétszobás családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Szalánt.a 15. sz. Fenyves Szálló alatt 324 n-öl telek szoba-konyhás lakással, víkendházzal, építési lehetőséggel eladó. — Érdeklődni 20-069 telefo- non. este. __________________ l íáromszobás családi ház beköltözhetően eladó, vagy lakásra cserélhető. Pécs, I., Gyár u. 15. Te!.: 11-814. 1 db 3 hónapos üsző. 1 db 6 hetes bikaborjú el- adó. Bogád, Kossuth u. 67. Jé állapotban lévő légfűtés! berendezés eladó. Pécs, L kér. Bródy S. u. 1. Másfélszoba összkomfortot adnék garzonért. Szigeti út jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném 2 szobás távfűtéses lakásomat, nagyméretű 3 szobásra, vagy családi házra. Gáspár, Szamuely Tibor p 7. Idén végzett gyermektelen orvosházaspár garzont, vagy központi ffitéses albérleti szobát keres fürdőszoba használattal november elsejére. Válaszokat „ŐSZIRÓZSA” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe; ______________________ K ülön bejáratú szoba albérletbe kiadó. Dobó Ist- ván u. 33/1. Komló, szilvás!, kétszobás, új, távfűtéses, tanácsi lakásomat elcserélném pécsi lakásért. Bármilyen jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. ______________ K ING húsgalambok, faj- galamb állományomból különböző színekben jutányosán eladók. Madách u. 4. Lakóház (Pécsett, Vadász u. 65. alatt) árverésen nyer értékesítést 1974. november 6-án a Bíróság épületében 11 órakor. — Széchenyi tér 14. I. em. 33. ajtó alatt. Lakóházban, kétszer szoba-konyhás éléskamrából álló lakás van. A lakások lakottak, de az egyik esetleg beköltözhe- tővé tehető. A telek 204 n-öles sarok telek, kb. 140 n-öles beépítetlen kertrésze van. amelyen toldaléképítkezés lehetséges. Kikiáltási ár: 126 000 Ft, bánatpénz: 12 600 Ft, amely a vételárba beszámltódik. __ P écs legszebb részén háromszobás, kertes, garázsos, szuterinos családi ház fizetési könnyítéssel eladó. Pécs, Marx út 50. Eladó egy háromszobás, komfortos öröklakás, melyből szoba-konyha, komfort beköltözhető és egy szoba- konyhás lakáscserével a másik kétszoba is elfoglalható. „Belváros” jeligére, a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladom Pécs központjában kétszoba összkomfortos, valamint egyszoba konjdiás házrészemet lakottan. — Megfelelő cserelakás esetén beköltözhetöek. Ezenkívül eladom a Mecsek aljában kétszoba összkomfortos lakott és két üres helyiségből. továbbá pincéből álló házrészemet. 400 n-ől szőlővel és gyümölcsössel. Ér- dek’ődn! le^et: Pécs 15-151, vagy Budapest 312-683 telefonon, vagy levélben Nagy Imre, 1055 Budapest, Néphadsereg u. 12. Megkímélt állapotban lévő WARSZAVA COMBI sürgősen eladó. Hosszúhetény, Fő n. 178.__________________ Trabant eladó. Komló, Tompa Mihály «. 4. sz. földszint 2. IZ-s Skoda 100-as (extrákkal) eladó. Érdeklődni szombat és vasárnap Mó- rlcz Zs. tér 9. I. em. 8. 601 Trabant eladó. Gulyás, Pécsvárad, Pécsi u. 12. GYERMEKAGY habszivacs matraccal egy kétszemé- | lyes rekamié eladó. Hu- i nyadl út 75. 4. ajtó. Eladó, gyapjú-paplan, plüs sezlon takaró, horgolt asztalterítő, matyó párna. Bá- licsl út 2. sz. Klugné. 10 hónapos törzskönyvezett angol • agár kutya éladó. Pécs. Tiborc u. 37. Tele- fon: 15-378. Angol variálható. luxus gyermekkocsi (mély + sport) eladó. Pécs, Sallai u. 44. földszint. 407-es Moszkvics alkatrészenként eladó. Szív u. 7. ss. Most műszaki vizsgázott, 403 Moszkvics eladó. Pécs, Tiborc tl 37. Telefon: 15-378. Szoba-konyhás alagsori házrész mellékhelyiségekkel, 300 n-öl gyümölcsössel beköltözhetően eladó. Pécs, HL, Úttörő u. 37. Rácvá- rosi templom felett. Pécsi kétszoba, összkomfortos társasházbeu lakásomat elcserélném budapesti hasonlóért, vagy tanácsiért. Telefon: Pécs, 17-393, este 10-lg. Szép kilátású, KÜLÖNBÖZŐ NAGYSÁGÚ parcellák, JÖ KÖZLEKEDÉSSEL, részletre is eladók Kisebb épület építhető. 17-es végállomástól 3 percre. H O L M A, RÓKA UTCA 15. Dunassekcsőt víkendtelepch telek eladó építési engedéllyel és anyaggal. Horgász jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Kettöszoba összkomfortos házrész garázzsal beköltözhetően eladó. György u. I. Peidl, Székely Bertalan U. sarok. Diósviszlói szőlőhegyen a faluhoz közel 117. számú Pince, 780 n-öi szőlő, 200 n-öl szántó sürgősen eladó. Érdeklődni: Rádfalva, Dózsa Gy. u. 7., mindennap. ______ E ladó egy magasföldszintes, 3/4 kész családi ház garázzsal. A Megyeri út és a Kertész utca sarkánál. Érdeklődni a helyszínen. Harkány, Újtelepen, Ibolya u. 3. alatt 3 szobás, üdülő eladó. 2 család rés-ere is megosztható, igényesnek. Érdeklődni lehet: Siklós. Harkányi út 9/a* Ferenczr'eknél. ___________ K ismélyvölgyi hegyháton 314 n-öl szőlő föklszerszá- mos bódéval eladó. „Tavaszi forgatás volt” jeligére. a Sallai utcai hirdetőbe 850 n-öi telek gazdasági épülettel szoba, konyha lakhatósággal eladó. Érdeklődni: Pellérd, Vasút utca 1. ötszobás, emeletes családi ház, beköltözhetően eladó. Két családnak is megfelel. „Megosztható” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. Kis családi ház azonnali bckö’tözéssel, nagy kerttel eladó Olasz, Táncsics u. 130. Érd.: Petőfi u. 108. alatt. 200 n-öl gyümölcsönek való terület kiadó Tiborc u-ban. Nyíri. Hajnóczi u. 9/a, II. em. 2. Mező Imre út 58. sz. 140 n-ö; házhely építőanyaggal eladó. VEtüPES Villany hősugárzó fűtésre, megrendelhető: Kovácsnál, Jókai u. 5. sz. MENYASSZONYI és koszorúslány ruhák olcsó kölcsönzése. SORHÁZ U. 4. Irodagépek, varrógépek, kávéfőző, vasaló, borotva javítás. KOVÁCS, Jókai u. 5. De!g®zékaf íe]vssin5,i Nagyobb üres albérleti szobát keresek. Előre fizetek jeligére, a Bem utcai hir- detőbe, Úres albérleti szoba-konyhát keres dolgozó nő, iskolás kislányával. „I. kerületben” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Belvároshoz közel gáz-, vagy központi fütéses albérleti szobát keres fürdőszoba használattal fiatal mérnök nov. 1-től. — „Központhoz közel” jeligére, a Hunyadi úti hirdetőbe; ________________________ K özponti fütéses bútorozott szoba. fürdőszoba használattal tanuló fiúnak kiadó. IL kér. Tinódi u. 3. SZÉP BÚTOROK vétele eladása. Mártírok útja 18. Telefon: 20-571. ÜJ kézi csomózású perzsa szőnyeg 2x3 m, és új ülőgarnitúra eladó. ,Új 40” jeligére a Sallai u-i hirdetőbe. Márkás komplett énekerősítő eladó. Telefon: 14631._________________________ É pítkezők, figyelem! Gerenda, szarufa, deszka, léc, cserép, eladó. Pécs. Zsda- nov u. 2. Meszesen. Kiadó albérletbe külön bejáratú szép szoba, konyha, üresen vagy bútorozva. Dolgozó házaspárnak. Tety- tye buszmegállótól 5 perc, Felsőhavi dűlő 9;__________ Elcserélném Kodály Zoltán u. feletti Kacsóh Pongrác utcában lévő 2 szobás, OTP öröklakásomat, tanácsira. „MAGAS FÖLDSZINT” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. ADAS —VÉTEL Jé állapotban lévő mély gyermekkocsit vennék. Értesítést a 16-094 telefonszámon. Gáztűzhely palackkal eladó. „Sürgős” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. „Marshall” és „Selmer” erősítő berendezések eladók. Pécs. III. kér. Dzsámi u. 17 Telefon: 13- 277/87 mellék. Eladó hálószobabútor ágybetéttel. Megtekinthető: Sörház u. 35., szombaton 10—13 óráig. _______________ V örösréz fürdőszobahenger csapokkal, babakocsi, cseh gyártmányú eladó. Pécs, I. kér. Borbála u. 38/1. Szép bútorokat veszek és eladok. Jókai u 1. Tel.: 21-071 Szabó. Eladó: asztali tűzhely, garzon gáztűzhely, 8 tábla új horganyzott vaslemez lOOx 200 cm. Jászaii Mari u. 34. Bokor és futórózsák, elsőrendű színekben kaphatók: Bohuss Zoltán 7624 Pécs, Tiborc u. 44. Telefon: 14- 894. Garázst bérelnék a Semmelweis utca közelében. Dr. Sarlós József, Sem- j melwels u. 13. Telefon: , 16-410._____________________ I J 6 állapotban . lévő CH-s I 1000-es Wartburg áron alul eladó. Érdeklődni: Sá- mod. Italbolt. Skoda S—100-ast vennék. Ajánlatokat levélben. Varga, 7570 Barcs, Széchenyi u. 21. címre kérek. 1500—P Fiat bontva eladó. Rákóczi út 74. udvari lépcsőház, fáz. L Újhegy, Kakukk u. 26. sz. kettőszobás családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Kétszintes családi ház eladó. Kertváros. Bogár u. 27. szám. Szentlőrinci kétszoba konyhás öröklakásom eladnám vagy pécsiért cserélném. — „140 ezer” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. A K G stúdiómikrofon D 190 CS új állapotban eladó. Érdeklődni: Mecsek Cukrászda, zenekar._______ E ladó modern mély gyermekkocsi Komlót Alkotmány u. 35. Bottka Dezső. GÉPJÁRMŰ Vizsgázott CS fr. 408-as Moszkvics eladó. Jó állapotban. I., ötéves terv u. 10. Meszes._________________ I E rendszámú 850-es FIAT eladó. Mozsgai József, Sellye, Petőfi u. 29. GARÁZST bérelnék Surá- nyi, Bessenyei utca környékén. „Skoda” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Mikes Kelemen u. §. sz. családi ház, 2 szoba komfortos, beköltözhető magas- földszintes lakással és 2 szobás alagsori lakással mellékhelyiségekkel, 200 n- öl gyümölcsös telekkel eladó. A teljes beköltözhe- tőséghez másfél-kétszobás cserelakás szükséges. Érdeklődni a helyszínen okt. 26-án déltől és 27-én 18 óráig. ÖNINDÍTÓK, dinamók feszszabáiyzók gyors és pontos javítása. Feszsza- bályzók és gyújtásbeállítások rövid határidővel, ifj. Wolfram Ernő, Pécs, Szigeti út 62. _____ G ÉPKOCSIK vizsgára való előkészítését, valamint mindennemű karosszéria- karambolos gépkocsik javítását rövid határidőre vállalom. Wolfram Ernő, Pécs. Szigeti út 62. Bélyeggyöjtemény űj magyar, 44-es írhabunda. műsző rrnebundák, télikabátok, kosztümök, oktatófék, szökőkút eladó. Jech. Jókai u. 51, III, 3. 17 óra után. R-kamié, heverő, sezlon, konyha, ágybetét, sodronyok. hármasszekrény, szekrényágy választékban Szabónál. Sallai u. 15. 2 db vemhes tehén sürgősen eladó. Aranyosga- dány, Kossuth L. 118. sz. Könnyűipari vállalat GARÁZST BÉRELNE ZUK-típusú tehergépkocsi részére Kertváros vagy Hőerőmű környékén Válaszokat bérleti díj megjelölésével ,,N ovember” jeligére kérjük a Sallai utcai hirdetőbe lea Siklósi szőlőhegyen eladó 600 n-öl szőlő, pince, présház, teljes felszereléssel és 100 n-öl lucernás. Váralja u. 58. sz. ház 2 szoba, konyha, mellékhelyiség beköltözhetően, sürgősen eladó. Érdeklődni: Felszabadulás n. 82. Siklós, Pozsonyi u. 32. szám alatti, azonnal beköltözhető ki* családi ház eladó. Érdeklődni: a helyszínen vasárnap egész nap hétköznap esti órákban. Elcserélném belvárosi 2 szoba, összkomfortos garázsos házrészemet, hasonló belvárosi lakásért. „Bartók” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. Két csatádnak megfelelő, félig kész, panorámás, kertes ház eladó a Magaslati útnál. „Szép kilátás” Jeligére a . Sallai utcai hirdetőbe. HARKÁNYBAN már épülő és építésre kerülő háromszobás tok r é szék átvehetők, illetve előjegyezhetők a Pécsi 2. sz. Ügyvédi Munkaközösségnél, Pécs, Kossuth Lajos u. 22. NŐI segédmunkásokat és betanított dolgozókat felvételre keres a B. m.-i Cipőipari Szövetkezet. Jelentkezés: Pécs, Kossuth L. u. 3. sz. alatt a központi irodában. (21101 FELVÉTELRE keresünk egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező 1 fő mezőgazdász és 1 fő közgazdász férfi szakembert. Jelentkezés Baranya megyei Tejipari Vállalat, Pécs, Tüzér utca 15. Személyzeti vezetőnél. Telefon: 14-556. (5196) GÉPÍRNI tudó számlázókat, adminisztrátorokat, valamint árukísérőket felvesz a Dél-dunántúli Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat B. m.-i Kirendeltsége, Megyeri út 59. Raktárbázis. Munkaügy. (2109) OTP esti takarításra takarítónőket felvesz. Jelentkezés: Pécs, Kossuth L. u. 11. Munkaügy. (5197) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem s.-nővért, takarítót, konyha’ányt, portást, fiatalkorút és hentes szakmunkást czonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés: Pécs, Honvéd u. 5. Munkaügyi csoport. (2108) AZ ÉLELMISZER és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat felvételre keres: kereskedelmi szakképzettségű, vagy szakképzeten férfi dolgozókat, árukísérőket, „E” vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Munkaügy. (2081) „HÖTECHNIKA" Építő és Szigetelő Vállalat felvételre keres dunaújvárosi, százhalombattai és pécsi munkahelyeire acélszerkezeti munkák gyártásában és szerelésében gyakorlattal rendelkező, hegesztésben járatos minőségellenőrt, üzemmérnöki végzettséggel. Jelentkezés: Gál Károly főszerelésvezetö-helyettesnél, Dunai Vasmű, „HÖTECHNIKA” kirendeltséq 152—52/23—93 m. (5747) A PÉCSI VIZMO V. pellérdi és tortyogói telepére betanított és segédmunkásokat, pécsi telephelyre kazánfűtőket, könnyűgép-kezejőket, villanyszerelőket. ácsot. műszaki rajzolókat, valamint mélyépítésben jártas utókalkulátort felvesz. Jelentkezés: Pécs, Zólyom u. 2.. munkaüqyl osztály (2031) POLLACK Mihály Műszaki Főiskola diákotthona érettségizett, gépírni tudó adminisztrátort felvesz. Jelentkezés: a diákotthon gazdasági vezetőjénél. (2102) AFIT XIV. *z. Autójavító Vállalat 7. sz. Üzemegysége Mohács, Újváros 12. sz. felvesz karosszérialakatosokat, autófényező szakmunkást, fényezők mellé betanítón csiszolókat, olajtüzelésű vizsaával rendelkező kazánfűtőket. Lakatos szakmával rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet a fenti címen. (2065) ÖLTÖZŐK, irodák fűtésére, tea főzésére és szétosztására alkalmazunk munkaerőket. Jelentkezés: DÉLVIÉP 22. sz. építésvezetőség, Pécs, Pólya u. 15. (Megközelíthető a 45, 46, 48, 50-es autóbuszokkal.) (115440) GYORS- és gépírót keres felvételre a Pécsi Közúti Építő Vállalat. Jelentkezés: Üzemgazdasági osztályvezetőnél, Pécs, Köztársaság tér 5. (115439) ÉPÍTŐIPARI könnyűgépkezelőket pécsi munkahelyeinkre azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés^ B. m. Tanácsi Magas- és Mélyépítő^ VáII. Pécs, Fürst Sándor u. 5. Gépészeti osztály. (115493) AZ AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat I. sz. Üzemegysége felvesz öltözőőröket (lehet nyugdíjas is), portást, takarítónőt, férfi segédmunkásokat és autóvillamossági szerelőket. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. Északi kapu. (115486) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR felvétel. re keres női dolgozókat félautomata gépek üzemeltetésére. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (115429) KOKŐV pécsi telep felvételre keres 2 fő katonáviseit, kezdő gépkocsivezetőt. Jelentkezés: Pécs, Lég- szeszgyár u. 30. Üzemvezetőnél. (115427) A PÉCSI Hőszolgáltató Vállalat azonnali felvételre keres fűtésszerelő, csőszerelő szakmunkásokat, hőszigetelő, villanyszerelő, kőműves segédmunkásokat és kazánfűtőket. Jelentkezés: Pécs, Tüzér u. 18—20. sz. alatt a munkaügyön. (115496) KÜLKER. Vállalat pécsi kirendeltsége közgazdasági érettségivel gépelni tudó munkaerőt felvesz. Jelentkezés „Önéletrajzzal okt. 31." jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (307168) RÖNTGEN vizsgálathoz hegeszteni tudó ív-, lánghegesztő -Misgával rendelkező szakmunkást, valamint építőipari és szerelőipari segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Építő- és Tatarozó Vállalat. Pécs, Tímár u. 23. sz. (307197) HENTES szakmunkásokat keresünk azonnali belépésre. Nyuqdiiasokat is felveszünk. Jelentkezés Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat Húsüzeme, Pécs, Rózsa Ferenc u. 2. (115435) GÉPKOCSI-KÍSÉRŐKET felvesz a Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállclat központi raktára, Pécs, Fel- szabadulás útja 14. Jelentkezés: a raktárvezetőnél. (115426) HÁLÓZATI villanyszerelőt keresünk felvételre. Jelentkezés: Műszaki Erdészet. Pécs. Menyen u 4 (115Í',01 A GEODÉZIAI és Térképésze« Vállalat műszaki munkakörbe alkalma* éret^séaizett, lehetőleg sorkatonai szolqálatot teljesített fiatalokat. Szakmai gyakorlattal rendelkezők a felvételnél előnyben részesülnek. ^A szakképzettség megszerzéséhez,^ illetve továbbtanuláshoz a lehetőséget biztosítjuk. Bérezés: teljesítményben. Jelentkezés: Pécs, Légszeszgyár u. 17. sz. alatt. (115444) B. m. TANACS KÓRHAZA alkalma* két fő 8 órás konyhalányt. 5 őrá* takarítónőket. Jelentkezés: Pécs, Gorái u. 1. (2096) KOMAROV Gimnázium és Szakközépiskola takarítónőt felvesz azonnali belépéssel. (1) GÉPKOCSIVEZETÖ- KÉT felveszünk. MÉH- j telep, Pécs, Gomba Ue (Hőerőműnél.) (2098) STATIKUS tervezőt megfelelő gyakorlattal önálló tervezői munkakörbe azonnali belépéssel felveszünk. SZOV- TERV. Pécs, Kisfaludy u. 4/2. Tel.: 15-138. (5112) LAKATOST, férfi és női segédmunkásokat gépkezelőnek alkalmaz a Pécsi Keményítőgyár. Siklósi út 47. (5176) GYAKORLATTAL rendelkező rajzellenőrt, gépésztechnikusi végzettséggel, valamint forgácsoló műhelybe előrajzo- lót felveszünk. Jelentkezés EIVRT Sopiana Gépgyára, Pécs, Sialai A. u. 8. Üzemgazdasági osztály. (2121) FŐKÖNYVELŐT azonnali belépéssel keres a szederkényi Karasica Gyöngye Mg. Terme'őszövekezet (Baranya rn.). Jelentkezés: írásban, részletes önéletrajzzal, erkölcsi bizonyítvánnyal és a képzettséget igazoló oklevélmásolattal. Követelmény: felsőfokú végzettség és háromévi, vagy mérlegképes könyvelői végzettség 5 évi számviteli gyakorlattal. (2123)