Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)

1974-10-25 / 293. szám

A 1*7 4. OKTOBER 25 PÉNTEK Szeretettel köszőntlük névnapruk alkaimábó1 BLANKA nevű kedvei oivasomko■ * A Nap kél 6.16, nyugszik 16.40 órakor. A Hold kél t3.58, nyugszik 0.19 órakor William Hogarth étszáztíz évvel ezelőtt, 1764. október 25-én halt meg - 67 éves korában — Wil­liam Hogarth angol festő és rézmetsző, az angol nemzeti festészet megalapozó nagy mes­tere, a XVIII. század kulturális életének egyik kiemelkedő alak- ja, Egész művészete a kapitalis­ta társadalom ellentmondásai­nak éles tükörképévé vált. Gra­fikai sorozataiban kora polgári erkölcsének visszásságait és korlátáit leplezte le, pompás arcképeivel pedig a XVIII. szá­zadi nagy angol portréfestők útját egyengette. Szoros kap­csolatban állt nagy írókortár­saival; legjobb barátfának, Fieldingnek arcvonásait meg is örökítette. 1732-ben festette meg első népszerű sorozatát, A Kurtizán történetét, mely réz­metszetben elterjedve, rcn/id idő alatt hallatlanul népszerű­vé vált. A hat lapból álló, ősz- szefüggő történetben Hogarth a nagyvárosi élet erkölcsi fer­tőjét ábrázolta. A sorozat pár­jában, A Flcsur történetében nyo/c jelenettel korának er­kölcstelen, pénzha/há szó, léha fiatalemberét örökítette meg. A XVIII. század legfőbb tár­sadalmi kérdéseit döbbenetes realizmussal ábrázoló sorozatai mellett életművében arcképei a legjelentősebbek. ♦ — „Népdaltól • politikai dalig" címmel tegnap, október 24-én Pécsett, c József Attila Művelődési Házban előadást tartott Borsányi László, a Ma­gyar Nemzeti Múzeum néprajz­kutatója. A folk-beat klub ren­dezvényén az előadó foglalko­zott az amerikai népi és poli­tikai zene fejlődésével. Az el­hangzottakat dalokkal, énekek­kel szemléltették. — öserdei törpedingók szü­lettek a Pécsi Állatkertben el­sőízben. A szürkés hím és a fe- ketés szuka háromhetes, szemük már kinyílott. Még fűtött helyi­ségben óvják őket és a közön­ség csak tavasszal láthatja ax újszülötteket — Diaest. 25-én. pénteken ff órakor Látogatás finn barátainknál címmel színes-dia estet rendel az Ország-, Világjárók Baráti Kőre, a Doktor Sándor Művelődési Központ­ban (Déryné u. 18.). (x) Mun ásör parancsnokok tanfolyama Harkányban Egyhetes összevonáson ké­szülnek a jövő évi kiképzési I feladatokra a munkásőr alegy- j ségedc parancsnokai, a törzsek j csoportvezetői. Gyakorlati és j módszertani foglalkozások, tá­jékoztatók segítik elő a haté- j konyább, eredményesebb pa­rancsnoki munka végzését. — Főiskolai hallgatók tárlata. A Pécsi Tanárképző Főiskola nyári soproni alkotótáborában részt vett hallgatóinak munkái­ból kiállítás nyílik a főiskola dísztermének előcsarnokában, október 25-én, délután két óra­kor. Három héten ót 65 alko­tást: olajképet, akvarellt, kré­tarajzot, tollrojzot, monotypiát tekinthetnek meg a látogatók. — Kortárs művészek fest­ménybemutatója nyílik október 25-én, délután 17 órakor Mo­hácson, a Kossuth Filmszínház­ban, a Képcsarnok Vállalat és a Mohács városi Tanács V. B. művelődési osztályának rende­zésében. Október 28-ig mintegy negyven művész, köztűk Solz Erik, Ridovics László, Szent- györgyi Kornél, Csabai Kálmán, Csáki Maronyák József, Bene­dek Jenő alkotásait tekinthetik meg a látogatók. — Jövő szeionra készül a Vidám Park. A Pécsi Vidám Park október 27-én, vasárnap zár. Szombat és vasárnap dél­előtt tíz órától sötétedésig tart még nyitva. Hamarosan meg­kezdik a negyven régi játék fel­újítását, ezen kívül újakat is szerelnek fel: a 24 személyes hidraulikus körrepülőt és egy húsz személyes gyermekforgót is. A két újdonság értéke több mint félmillió forint. • Esküvő BALOGH ZÓJA és ADAM MIKLÓS értesítik a kedves ismerősei­ket, hogy X. 26-án 17.30 árakor tartják esküvőjüket a központi házasságkötő teremben. (Hu­nyadi út 2.) (x) Orvosi ügyelet A Városi Rendelőintézet Péce m. város biztosított dolgozói, ill. gyer­mekei részére összevont rendelést tart 1974. október 26-án, szombaton. Felnőtt körzetek részén a rendelési Idő: 7—r19 óráig. I. kerületben: Korvin Ottó u. 23. (Tel.: 11-169) II. kerületben: A Város! Rendelő­intézet (Munkácsy M. u. 19.) I. em. 105. (Te!.: 13-833) 33. mell. III. kerületben: A Hl. kér. Rendelő­intézet, dr. Veress E. u. 2. szóm. (Tel.: 15-833) Gyermeklakosság részére a rende­lési idő: 8—11 óráig oz alábbi gyer­mekorvosi rendelőkben: Gábor A. u. 13. (Te!.: 11-752). Va­sas, Hősök tere. Meszes l—II. kör­zete. Ady E. u. I. (Tel.: 11-587) Borbóia­és Pécsbányateiep, Zsolnay V. u. 45. I— II. körzete, (dr. Kovács és dr. Mezőlaki körzete), Ady E. u. I—II. körzete. Munkácsy M. u. 19. (Tel.: 13-833) 54 mell. Nyugati bejárati ajtó. Munkácsy M. u. (dr. Barka), Zsol­nay V u 41. (dr. Teltei), Mikszáth K. u. (dr. Géczi), Móricz Zs. tér— Nagyárpád kivételével — (dr. Tóth) és Semmelweis U. 1. (dr. Pártczél körzete). Kertváros (Varsány u. 14.) (Tel.: II- 721) Kertváros I—II—ill. (dr. Ber­ták, dr. Matusovits, dr. Király) és Naayóraád (dr. Tóth körzete). Dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833) oz öt újmecsekaljai, a két Endresz Gy. u.-i (dr. Görög és dr. DörömbŐzy körzete) a rácvárosi és a Semmelweis II. (dr. Pados körzete). Tömbügyelet- Dr. Veress E. u.-bon: Mecsekalja (dr. ’Örkényi), 4 uránvá­rosi gyermekorvosi körzet (dr. Fohl, dr. Kőpataki, dr. Litkel, dr. Palatí­nus) (3 körzet) Rókus u.ü (21-165) Dr. Dörőmbözy, | dr. Sediánszky, Endresz: dr. Görög, j Semmelweis II. (dr. Pados) (4 kör­Gyermekorvos! ügyelet az egész vá­ros részére a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Mun­kácsy M. a. 19.) 1974. október 26-án, du. 14 órától, 19 óráig. (Tel.: 13- 833) 54. mell., október 26-án, szom­bat este 19 órától, október 28-án, reggel 7 óráig. (Tel.: 13-833) Ha e szám nem jelentkezik, a hí­vást a 12-812 számon kelt bejelenteni. Vasárnap 7—19 óráig a Kisfaludy u. 6. sz. alatt kell jelentkezni. (Volt bőrgyógyászati szakrendelés.) Ezen belül halaszthatatlan ellátást Igénylő jóróbetegek részére a ren­delési idő: szombaton 15—17 óráig, vasárnap: 9—10 áráig és 16—17 óráig. Felnőtt ügyeleti szolgálat szombat este 19 órától, hétfő reggel 7 óráig. I. kerület részére: Az újmeszesi körzet» orvosi rendelőben. (Tel.. 11-169) II. kerület részére: A Városi Ren­delőintézet (Munkácsy M. u. 19.) , (Tel.: 12-812) Hl. kerület részére: A Ifi. kerületi | Rendelőintézet, dr. Veress E. u. 2 (Tel.: 15-833) Jóróbetegek részére a rendelési ; idő: szombaton: 15—17 óráig, vasár­nap: 9—10 óráig és 16—17 óráig. Ugyancsak a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Mun­kácsy M. u. 19.) van fogászati orvosi szolgálat 1974. október 26-án, 19 órá­tól, október 28-án, reggel 7 óráig. Hívást lehetőleg a fenti rendelési időkben kérjük leadni. Ha a megadott szám nem jelent­kezik. a hívást a 09 POSTA kell L -i.l.„t.,1 DUNANTOLI NAPLÓ Halálos baleset István-aknán t Tegnop délelőtt kilenc őre '■ harminc perckor a pécsi István- aknán omlás következett be. A IV, szint második keleti kereszt- vágattól nyugatra eső hetes te­lepi frontban dolgozott Rónaki János huszonhat éves, valamint Neubauer Karol'/ harmincnégy éves vájár. Fél tízkor omlós tör­tént, amely maga alá temette a két bányászt. A mentés azon­nal megindult. Neubauer Ká­rolyt rövid időn belül sikerült kimenteni: a mentők horzsolá- sos sérülésekkel szállították a 400 ágyas klinikára. AMapota nem életveszélyes. Rónaki Já­nos vájárt tizenegy órakor , emelték ki az omlásból, de már halott volt. A baleset ügyében a Körzeti Bányaműszaki Felüqyelőség megindította a vizsgálatot. 1974. október 23. Árvíz 1468-ban Bár minden borúra derű kö­vetkezik, mégis sokáig emléke­zetessé válik az idei ősznek szokatlanul csapadékos időjá­rása, amely az utóbbi hetekben az ég szinte folytonos „áldásé- vai" árasztott el bennünketi megakadályozva a mezőgazda« sági munkák egész sorát. Ehhez hasonló nagy őszi eső-’ zés volt 1468 októberében isi amikor a folyók áradni kezdtek, s hatalmas üstökös tűnt fel az égen. A babonás féltudósok, az asztrológusok a világ végét jö4 vendölték, Erről az Európa-szerl te pusztító vizáradásról nem klJ sebb költő emlékezik meg, mini Janus Pannonius, akinek Az ár­vízről című elégiáját Szabó Lő­rinc és Csorba Győző fordította magyarra. (Idézeteink Csorba Gy. fordítása.) A minden bi­zonnyal Pécsett irt hatalmas költemény elején Janus felveti a kérdést; ♦ — Baranyai irodalomtanítási napok. A Megyei Tanács műve­lődésügyi osztályának oktatási csoportja kitűzte az országos rendezvényként hagyományosan megtartott baranyai irodalomta­nítási napok időpontját. A so- ronkövető irodalomtanítás: na­pokat 1975. június utolsó heté­ben tartják meg. ♦ Kék algák a Balatonban A VITUKI kutatói szerint a Balaton keszthelyi öblében újabb kedvezőtlen jelenségek tapasztalhatók. A káros folya­matok meggyorsulását, az élő­vizek pusztulásának szembetű­nőbb jelenségeit három eszten­deje észlelik az öbölben. Itt az idén is tapasztaltak vízvirág- zóst. A kék algáknak egy újabb, itt még ismeretlen változatát fedezték fel. A káros jelenségek láttáé a kutatók újból felhívják a figyel­met a külső környezeti hatások veszélyeire, azok megszünteté­sére. ♦ — Művészeti kör alakult Pécsett, a Mechanikai Labora­tórium ifjúsági klubtermében, több mint 25 körtag részvételé­vel. A programban színjátszás, író-olvasó találkozók, fotókiál­lítások, ismeretterjesztő előadá­sok megtartása szerepel. Ezen kívül cél az amatőr munkás­festők patronálása is. ■— „A szakma ifjú mestere" mozgalomba benevezettek ve­télkedőjét rendezték meg a Baranya megyei Élelmiszerkeres­kedelmi Vállalatnál a KPVDSZ Kulturális Napok keretében. El­ső Feifer Mártonná (191. sz. bolt), második Gyenis Ibolya (124. sz. bolt) és a harmadik helyezett pedig Madách Anna (124. sz. bolt). — „Tudod-e mi leszel?" cím­mel új sorozatot indít a Bora, nya megyei Pályoválasztósi Ta­nácsadó Intézet és a Pécsi Út­törőhöz. Ot alkalommal 189 szakmát ismertetnek meg a he­tedikes és nyolcadikos diákok­kal. Ezek közül elsősorban 50— 60 mesterségre „összpontosíta­nak” az előadók, amelyek Ba­ranya megyében is előfordul­nak. 1 —- Dr. Radovits Béta rheumatoló- gus főorvos változatlanul Kossuth u. 23—25. alatt rendel. Kedden, pén­teken 4—6-ig. (x) — Értesítjük a nyűftenyésztőket, hogy megkezdtük a nyúlfelvásárlást. Ér­deklődni a felvásárlóknál. Pécs, Gyöngyvirág u. 22., Borbálatelep, Veterán u. 10., Mólom, Akácsor 3. (x) ♦ Időjárásié lentés Várható időjárás péntek estig: nyugaton is felszakadozó felhőzet, később felhőátvonulások, pénteken már csak néhány helyen futó esővel, a magasabb hegyeken átfutó hőzá­porral, havasesővel. A hajnali és a reggeli órákban néhány helyen erős párásság, köd. Többfelé megélén­külő, a Dunántúlon helyenként meg­erősödő nyugati, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 0—5 fok között, legmaga­sabb nappali hőmérséklet pénteken 10 fok körül. Távolabbi kilátások kedd reggelig: változékony idő, időnként borultságig növekvő felhőzettel, többfelé eső, esetleg havaseső. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 2—7 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 9—13 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Módosítás a hitelakció árulistájában A Belkereskedelmi Miniszté­rium — a Magyor Nemzeti Bankkal és az OTP-vel egyet­értésben — módosította az áru­vásárlási hitelakcióban árusít­ható cikkek jegyzékét A válto­zás lényege, hogy ezentúl nem­csak elektromos, hanem gáz­üzemű, tehát mindenfajta for­galomban levő háztartási hű­tőszekrény vásárolható részlet­re. Korábban csak belföldi gyártmányú, most import fs, vagyis mindenféle porszívó kap­ható a hitelakcióban. Törölték viszont a jegyzékből a lemez­radiátort. ♦ — Tanulmány a házinyúl for­galmazásról. Az Argrárgazda- sági Kutató Intézet megbízásá­ból Balázs János, a MÉSZÖV osztályvezetője tanulmányt írt „A Baranya megyei fogyasztási szövetkezetek házinyúl forgal­mazásának eredményei és prob­lémái” címmel. A tanulmány foglalkozik a baranyai szövet­kezetek és nyúltenyésztő szak­csoportok fejlődésével, jelen­legi helyzetével, értékeli az eredményeket és a problémákat egyaránt. A tájékoztató jellegű tanulmányt a Kutató Intézet központjában szakemberekből álló zsűri értékelte és mint ki­váló dolgozatra, felhívta vala­mennyi szakember figyelmét — Horgászati tilalom. A Fejér megyei Tanács 1974. ok­tóber 28-tól december 31-ig két hónapos horgászati tilal­mat rendelt el a Velencei ta­von. Ez idő alatt 400 mázsa pontyot telepítenek a tóba. — Díjtalan üdülés, A MÁV Vezérigazgatósága és a Vas­utasok Szakszervezete üdülte­tési akciót indított az idős vas­utasoknak és hozzátartozóiknak, A Balaton menti Vonyarcvas­hegyen, a MÁV üdülőben, díj­talan egy hónapos turnusokban pihenhetnek — orvosi felügyelet mellett — az öregek. A külön­leges üdültetés októbertől ápri­lis végéig tart. — Eszperantó tanfolyamra Jetont­kérni lehet az Eszperantó Szövetség teröleti bizottságánál, (Pécs, Bem u. 22.), kedd—péntek, 17 órától. (x) ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászét: mindennapot felvételi ügyeletek gyermekbelbete- gek részére Pécs város: POTE Gyer­mekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Me­gyei Gyermekkórház. Gyermeksebé- szeti, gyermekfülészeti betegek részé­re páratlan napokon POTE Gyermek- klinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumato­lógia: Megyei Kórház. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház, gyermekek ese­tében : Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések; Idegsebészet. ♦ SZILVESZTER GEMENCEN! December 31—január 1. 2 napos túra panoráma busszal. Részvételi díj; ,380,— Ft. Érdeklődni lehet az Express utazási Irodában* Pécs« Rákóczi ék 39/bb — Hhunyt Lengyel Menyhért Lengyel Menyhért író, a Nyugat első nemzedékének képviselő­je — röviddel hazatelepülése után — 1974. október 23-án, 94 éves korában Budapesten el­hunyt Temetéséről a Magyar Pen Club és a Magyar hók Szö­vetsége gondoskodik. • NDK-beli pártmunkás Baranyában Willi Janns, a Német Szocia­lista Egységpárt Központi Bi­zottságának alosztályvezetője tegnap Baranyába érkezett A vendéget Czégény József, az MSZMP Baranya megyei Bizott­ságának titkára fogadta a Me­gyei Pártbizottság épületében. A fogadáson részt vett: Simon József és Sinku Pál, a Megyei Pártbizottság munkatársa. Czé- gény József tájékoztatót mon­dott Baranya iparáról, mező- gazdaságáról, a megyében élő nemzetiségiek helyzetéről, vala­mint Pécs kulturális életéről. Willi Janns elvtárs délután az oktatási igazgatóságon elő­adást tartott: 25 éves az NDK címmel, majd kérdésekre vála­szolt Ezt követően megtekintet­te a Zsolnay múzeumot és a Csontváry kiállítást A Berlinből érkezett pártmun­kás ma a sásdi járás vendége lesz. Találkozik a járás párt- és állami vezetőivel, Sásdon elő­adást tart, majd megismerkedik o mágocsi termelőszövetkezet vezetőivel és meglátogatja o közös gazdaság majorságát. Ekkora zápor ugyan mit akarhat a vészes egekbőlfl O, mire készül • sok fergeteges zivatart) Honnan e bő viz a felhőkben) felhők a magasbanf, Volt-e ilyen dusan-nedves a dél szele márt, Közismert Janusról, hogy ha4 talmas szőlőterületei voltak (szí■> vesen cserélt bort lóért), s ezéri aggódva jajdul fel a forgatag orkánból előtörő ónfeíhöket lát­va: Szennyes a néhány rothadt fürl a csupasz venyigéken, S szétcsorgatva borát pattan a gyönge bogyó- Állat sincs sehol, és a zsúfolt sok város ezernyi Népe az éhségtől nyög, s szabadulni se bír.' Pécs nagy reneszánsz költője azonban mégsem hitt a végső pusztulásban. Vele együtt ml is valljuk; „az új élet hajnali mag­vai" mihamarabb életre sar­jadnak. Tóth István ♦ Közvilágítás korszerűsítése A DÉDASZ hálózatszerelő osztálya a közvilágítás korsze­rűsítését végzi Pécsett. Az M- 6-os úton (Zsolnay út - Rákó­czi út — dr. Doktor Sándor út, egészen a 48-as térig) 13 mé­ter magas kandelábereket he­lyeznek el, amelyeken kétszer T00 wattos higanygőz-világító­testek lesznek. A főposta előtti szakaszon dolgoznak jelenleg a szerelők, becsatlakozási kábelt helyeznek el a munkálatok fo­lyamán, amit előreláthatóan a hónap végére végeznek el. Anyakönyvi hírek PÉCS SZÜLETTEK fbgfl Balázs, Órán Zoltán, Ber­nekkor Krisztina, Rausch Judit, Po- lics Gábor, Nagy László, Gönc zó Zoltán, Szőtt Eszter, Haramza Ra­móna. Kiticsics Attila, Hauk József, . Kajdy Balázs, Monori Tünde, Varga Lajos, Dienes Gyula, Neumann Miklós, Vinter Szilvia, Frank Andrea, Tischler Krisztina, Nagyidai Beáta, Bánusz Diána, Füzes László, Szeke­res József, Szabó Géza, Fábos Fdr- kó, Habiing Róbert, Csöndőr Zsa­nett, Csajág! György, Papp Csilla, Czett Zoltán, Rosenberger Andrea, Kelemen Tibor, Bender Eva, Kutas Gábor. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Schmidt Rudolf és Bálra Ildikó, Varga László és Barabás Lívia. MEGHALTAK \ Keresstas GyÖrgyné n. Somofyi Julianna, Erdősi Józsefné sz. Jádi Mária, Romvári Szilvia, Jancsik Gyu­la, Tarlós Jánosné sz. Pápai Teré­zia, Kress István, Vecsernyés Fe* rencné sz. Csibah Etelka, Szlipcse- vics József, Kolompár Rudolfné sz. Kolompár Hermina, Kőszegi GyÖrgy­né sz. Dungyersxky Rozália, Storcz János, Vajda István, Bállá János, Sicher Vince, Petrovics István, Varga Gáborné sz. Köpeczí Erzsébet, Sipos Gabriella. KOMLO SZÜLETTEK Orsós Aranka, Vinkovics Norbert, Vinkovies Anita, Kovács Krisztina, Kovács Beáta, Gédert Diána, Kurdi Adrienn, Riegler Petra, Balázs Bri­gitta Erzsébet, Csöndör Tímea, Or­sós György, Orsós István, Varga Csa­ba, Tresch Attila, Lukács Zoltán, Tobler Zsolt, Horváth Kinga, Kiss Erzsébet, Ulmer Anett, Orsós Tibor, Blum Attila, Gelb Emese Rita, Vajda Tünde, Máris Krisztián, Orsós Sán­dor, Torma Gábor, Jakab Mónika, Bfidro Lajos, Dobos Róbert, Varga i Norbert, Balogh Ildikó Erzsébet Váez Anikó, Reisz Ákos, Koller Anett* Bed« Sándor, Sipos Gyöngyi, Hia. vács Alex, Lócskái Tímea, Pruesi Ta* más, Bánusz Angelika Vanda, Boe báty Agnes. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Somogyi László ós Kots Dórink«, Hevesi József ós Kapus Agnes, Link József és Antal Szilvia, Dózsi latra és Zóna Ildikó, Márton István ós Horváth Katalin, Sebessy AMHa Ká­roly és Kálmán Jolán, Csille Csaba Géza és Steinerbrunner Irén, Katfil Pál és Bánfai Mária, Hőgyes *• Ágoston Rozália, Vlncze és Panta Ida, Kova esik Gésa bó Mária, Sipos László ós Györgyi, Bandula István Ós . Katalin, Pál György ós HSfner Etel- ka. Miklós László és Schultaies Éva. MEGHALTA* Mara! Jánosné se. Szántó János, Lukács István, Hauek Mátyósné ■ ZoMn, (Méta Sehnridt Unió Istvánná MOHÁCS Vihart János, Mária. SZÜLETTEK Halrich Orsolya, GSndBct balt. Pántfa Attila, Varga Tünda. HÁZASSÁGOT KÖTŐIM Kordes!« Jósat ós Schank Márta, Kuruch Antal és FOlSp Hajnalka, Németh István és Tímár GjrSr^i, Kresz János és Sanyik Éra, Major Géza és Molnár Irén, Klaícs János és Jockl Anna, Jogar Vilmos és Be., lies Zsuzsanna, Falai Antal és Ván falvi Katalin, MEGHALTAK Pártén, Antal, LakTJa András, Rótt Farancné sz. Pleil Tarét. Buthí Ist­ván, Mikola Márta, Kiss Gyuláné „z. Kővári Katalin, Békési Jánosné ss. V8r»j Julianna, Büki Gáborné vs. Führer Anna, Mohócsánia Antal, Pta» oast, Jonas, Acs István,, j t 4 4 Őszi hangulat. Dr. Szász János Szigetváron bemutatott kiállítási anyagából. A kiállítást Boronkai Zoltán, a Baranya megyei Fény- szöv. műszaki vezetője nyitotta meg szerdán a vár dzsámijában. November 10-ig tekinthető meg.

Next

/
Thumbnails
Contents