Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)

1974-10-03 / 271. szám

1974 október 3. DUNANTŰU NAPIO 5 Főiskolás párttagok & Önként, tudatosan vállalt felelősség ^ Pártmunka a főiskolán ^ Jó értelemben vett hangadók Pécsett a Pollack Mihály Mű­szaki Főiskolának több nvrit 1000 hallgatója van, Közülük legtöbben — 986-an — a fő­iskola kollégiumában laknak. Milyen témák foglalkoztaiják őket tanulmányi éveik alatt? Hogyan látják a főiskola és a kollégium falai közül a „külső világot"? A főiskolások közül számo­sán a párt tagjai. A kérdések­re választ keresni a kollégium ogyik helyiségében öt párttag­gal ültünk „kerékasztalhoz": Dobi Géza Miskolcról jött, az épületgépész szak I. évfolya­mát kezdte, — Horváth Géza Szegedről, a mélyépítő III. év­folyamán tanul, — Susies Pi­roska Somogyszobról, műszaki 1anár lesz, most III. évfolyamos. — Vigh Gábor Budapestről, a mélyépítő II. évfolyamát végzi, — Vucskics Tibor ez év júliusá­ban végzett, mélyépítési üzem­mérnök, a főiskola KlSZ-titkó- ra. Fiogyan lettek párttagok? Mint mondják, már a középis­kolában is KISZ-tagok voltak, szívesen vállaltak különböző feladatokat a közösség érde­kében. Innen vezetett útjuk a pártba. Van köztük, aki a fő­iskolára kerülése előtt két évet az építőiparban dolgozott, ot­tani munkahelyének alapszer- vezele vette fel. De a családi légkör, a szülők magatartása, példája is meghatározója egy- egy fiatal gondolkodásmódjá­nak. „Édesanyám, édesapám is párttag." „Az én szüleim nem párttagok, de nagyon örültek és büszkék voltak, amikor en­gem felvettek." Szüleik foglal­kozása: tanácsi dolgozó, bá­nyász, építőmunkás . .. A kérdésre: több munkát, nagyobb felelősséget jelent-e tanulóként párttagnak lenni? — élénk beszélgetés álakul ki. íme néhány válasz: „A párttagság nem kötele­ző, önként és tudatosan vállal­tuk. Egy-egy nagylétszámú kol­lektívában, mint a mienk is. ezernyi a feladat. Ezek megol­dását segíteni kell mindenki­nek, párttagnak és nem párt­tagnak egyaránt, az egész kö­zösség érdekében. A pártta­goknak még nagyobb ambíció­val, felelősségérzettel." „Pártmunkámat itt a KISZ- ben végzem, ezzel bíztak meg. Jelenlegi feladataink egyike: mindenkivel személyreszólóan megbeszéljük: milyen vállalás­sal tud hozzájárulni a közös­ségi munka színvonalának eme­léséhez.”. Milyen vállalást tehet egy főiskolás? „ÉLn is e KlSZ-ben végzem pártmunkámat Ami a vállalá­sokat illeti: október 20-ig kell elkészítenünk. Jövőre, a moz­galmi év végén pedig értékel­jük az eredményt Hogy milyen vállalásokat tud tenni egy mű­szaki főiskolás? Sokat beszél­getünk, vitatkozunk erről. Ke­ressük azokat a lehetőségeket ahol a vállalások mind a kol­lektíva, mind az egyén fejlő­dését segíthetik. Például az úgynevezett kötelező szakmai munkán kfvül lehetőség van speciális kollégiumok látogatá­sára is. Lehet ez is a vállalás egyik pontja — az illető ön­képzéséhez is nagymértékben hozzájáruL Lehetőség van pél­dául különböző úttörőcsapatok­kal úgynevezett potronáló-kop- csolat kiépítésére. Vállalhatjuk o tanulmányi eredmények ja­vítását, vagy részvételt a szak­középiskolások politikai okta­tásában, nevelésében. Csak né­hány lehetőséget említettem — most „forr” az ügy, még nem alakult ki véglegesen. De bízom abban, hogy végül is mindenki megtalálja a számá­ra legmegfelelőbbet és dolgo­zik is majd annak teljesítésé­ért. „Párttagok vagyunk és ter­mészetes, hogy felelősségünk is nagyobb. Miben? Például bármilyen felmerült kérdés­ben komoly választ várnak tő­lünk társaink is. A jó értelem­ben vett „hangadóknak” kell lennünk. Illő tehát, hogy tájéko­zottak legyünk az intézmény belső életéről, de a talakcn túl történő eseményekről is. Ami a párttagok tájékoztatá­sát illeti — úgy tapasztalom, hogy javul. Nagyon helyeslem, hogy például a legutóbbi ár­emelésekről hamarabb kap­tunk tájékoztatót, mint az új­ságban megjelent. Most hirte­len ez a példa jutott eszembe — de a tájékoztatásra a jövő­ben is számítunk, bármilyen közérdekű kérdéssel kapcsolat­ben. így felkészülhetünk, ho kell, vitatkozhatunk, helyesen képviselhetjük a párt álláspont­ját." Nem megy a tanulás rovására Egyértelműen állítják: o kö­zösségért végzett pluszmunka nem megy a tanulás rovásáro. Igaz, hogy a társadalmi mun­kát legtöbbször a szabadidő­ben kell végezni, miközben má­sok szórakozhatnak, de „ön­ként vállaltuk, becsületbeli do­log a végrehajtás is". Mosolyognak arra a kérdé­semre, hogy ha tanulmányai­kat befejezik, megfelelő állás­hoz jutnak-e? Nincs elhelyez­kedési gondjuk. Kell a műsza­ki szakember az élet minden területén. Ezt tapasztalják üze­mi gyakorlatokon is. De tapasztalnak mást is. „Az itt lévő hallgatók közül sokan vannak, akik felvételük előtt vállalatoknál, üzemeknél dolgoztak egy-két évet. Fiata­lok vagyunk, talán jobban ész­revesszük a dolgokat, mint akik nap mint nap abban az üzem­ben élnek. Sok a lazaság. Nem megfelelő nálunk az üzemi munkaszervezés. A daru tövé­ben napozó munkás — saját szememmel láttam — nem va­lami nagy intenzitású munkára enged következtetni. Lehet, hogy órabérben dolgozik — Il­letve alszik? Ebből nem lehet megélni I De mindjárt hadd mondom az ellenkézójét is en­nek. Mégis termelünk, élünk, nő az életszínvonal. Biztosan nem jellemző ez a „darus” példa, mégis az a véleményem: ha nagyobb figyelmet fordíta­nánk a jobb munkaszervezés­re, a munkafegyelemre, többet tudnánk produkálni .. ." — £s itt a főiskolán milyen intenzitással folyik a tanulási „A tudást nem adják ingyen, meg kell érte küzdeni. Biztos vagyok abban, hogy az Ide ke­rültek döntő többsége komo­lyan készüi szakmája elsajátí­tására. Késő estébe nyúlik beszélge­tésünk és még mindig lenne bőségesen vitatéma. Sok szót ejtenek például a felvételi rendszerről, ki, milyen előkép­zettséggel jön ide, a szakkö­zépiskola, vagy a gimnázium nyújt-e jobb alapot a főisko­lai tanulmányokhoz ... De ezek megbeszélése újabb „kerék­asztalt” igényelne. Vitatkoznak, hangot adnak véleményüknek, mert — mint mondják „politikailag is kép­zett szakemberekké akarunk válni". — Ma estére van-e még program? „Most alakul a fotószakkör — megnézem a srácokat, mit csinálnak." — „Ma este „dirz- kó ’-klub van, oda megyek . Garay Ferenc Vaskos tanulságok — egy költséges „beruházás” kapcsán A komiéi iázcserelelep kálváriája A támfal árnyéka: öt esztendő szükséglakásban, szállodában A történet első fejezetét 1968- ban kezdték írni Komlón, s akkor még nem gondolta sen­ki, hogy 1974-ben is folytatódik a perlekedésekkel egybekötött kényszerű aktagyűjtés. Folytató­dik Pécsen, Szekszárdon, Buda­pesten ... A komlóiak szemé­ben már lassan fogalommá vá­ló „Tavasz utcai ügy” olyan la­vinát indított meg, amilyenre fel­tehetőleg kevés példa akad. Nézzük meg hát, hogy mi is tör­tént tulajdonképpen? MEGINDUL A PARTOLDAL A történet a következő: A Dél- dunántúli Gázgyártó és Szolgái­ban helyeztek el, más a roko­nánál nyert bebocsájtást. Eleinte csak az út szakadt le, aztán mind jobban dőlt le a föld a rézsűről, hovatovább at­tól kellett tartani, hogy a magas part lavinaként elsodorja a már megépült cseretelepet. Gyors in­tézkedésre volt tehát szükség. A TTfV bevont a helyreállítási munkálatokba egy szaktervező vállalatot — a Budapesti Föld­mérő és Talajvizsgáló Vállala­tot —, akik a rézsű megfogásá­ra egy támfalat terveztek. A támfalat meg is építette a Tol­na megyei AEV, de a több mé­ter vastag betonépítmény csak az utolsó simításokig bírta a Szlovák vendégek Mohácson Október 5-én a szlovák „Drevino Vállalat" 45 tagú küldöttsége érkezik tapaszta­latcserére a Mohácsi Farost- lemezgyárba. A turanyi Épületasztalos- ipari Vállalat farostlemez­gyártó üzemében a mohácsi­hoz hasonló keményfarostle­mez készül, amelyet ott, hely­ben fel is dolgoznak, elsősor­ban nyílászárószerkezeteknek. A gyártási folyamat azonos­sága a szlovák és a magyar szakembereknek lehetővé te­szi a közös tapasztalatok hasznosítását is. A vendégek o mohácsi dolgozók látogatását viszo­nozzák. tató Vállalat elhatározta, hogy a régi, elavult gázcseretelep he­lyett egy újat épít Ki is jelölték az új telep helyét hat évvel ezelőtt; a munkálatok terveit elkészítette a Tolna megyei Ta­nácsi Tervező Vállalat (a továb­biakban: TTTV); az építési en­gedélyt a Komlói városi Tanács műszaki osztálya kiadta; s 1969-ben o Mecseki Szénbányák Karbantartó üzeme fel is építet­te az épület egy részét. Azért egy részét, mert a munkálatok­nak a közben kialakított mere­dek földrézsű elcsúszása meg­álljt parancsolt. A Tavasz utca felől lezúduló föld kárt tett az új épületben is: leszakadt az útburkolat is, megrongálva az alatta húzódó közművezetéket, ráadásul a partoldal tetején épült két ikerházat életveszé­lyessé kellett azonnal nyilvání­tani — a Tavasz utca 14-es és 15-ön számú házakról van szó —, s az ott élő családokat ki kellett költöztetni. Volt akit a Béke Szállóban, szükséglakás­föld nyomását: a műszaki át­adásán megjelent bizottság ész­revette, hogy a falon komoly repedés szaladt végig. Idővel aztán a támfal kettévált, s egyik fele jó három-négy métert csú­szott a még mindig üresen álló, újdonatúj gázcseretelep ■ impo­záns épülete felé. (Ekkor 1971-et írtunk.) A MÁSODIK FÉLIDŐ Az ügy a holtpontjára került: megindult a felelősök keresése. A kárköltség ekkor már oly ma­gasra rúgott, hogy akár több cseretelep is felépülhetett vol­na belőle. A négy kilakoltatott család pedig lassan felejteni kezdte, hogy valamikor saját házuk is volt 1972. február 28-án a Köz­ponti Gazdasági Döntőbizott­ság az ügyben a következő dön­tést hozta: megállapítva, hogy a hibás tervezés a TTTV-t terheli, kötelezte a szekszárdiakat, hogy a támfal csúszásából eredő ká­Közös, nagy céljainkért dolgozunk Krasznai Antal a Hazafias Népfront új megyei titkára Krosznol AntoR — a Hazafi­as Népfront új megyei titkárát sokan ismerik Pécsett és a me­gyében is. A közgazdasági tech­nikumot Kaposváron végezte 1951-ben, majd Pécsett a Pe­dagógiai Főiskolán szerzett dip­lomát A DISZ Pécs városi Bi­zottságában politikai munkatárs­ként foglalkozott az Iskolai és ifjúsági ügyekkel. A Bártfa ut­cai Általános Iskolában 1955-től tanított, látta el az igazgató-he­lyettesi teendőket is. Társadalmi munkában a Hazafias Népfront erzsébettelepi körzeti bizottsá­gának titkáraként segítette a közügyek intézését A Hazafias Népfront Pécs városi titkárává 1961-ben választották. Az egy­éves pórtiskolo elvégzése utón, 1965-től az MSZMP Baranya me­gyei Pártiskolóján tanár, majd 1968-tól a Baranya megyei Párt- bizottság propaganda- és műve­lődésügyi osztály helyettes veze­tője. Közben elvégzi az MSZMP KB pártfőiskolájót. Most új funkciójában köszönt­jük., — Több mint tíz esztendő telt el azóta, hogy a Hazafias Nép­front Pécs városi titkáraként dől- goztom — mondja. — Most is­mét ebben a mozgalomban lát­hatok el megtisztelő feladat­kört Köszönöm a bizalmat és minden erőmmel azon leszek, hogy a mozgalom eddigi ered­ményeire alapozva további si­kereket érjünk el. Ebben az idő­szakban a Hazafias Népfront nagy segítséget nyújthat a kü­lönböző társadalompolitikai fel­adataink megoldásában, hozzá­járulva ezzel a párthatározatok valóraváltásához. A Hazafias Népfront 1972-ben megtartott V. kongresszusa is megjelölte a tennivalókat A meghatározott és elfoga­dott munkaterv szerint kívánja folytatni a munkát — Nyilvánosságot adnak egy kérésemnek? — kérdezi. — A munka további segítését szeret­ném kérni a megyében dolgo­zó különböző szintű népfront­bizottságoktól. Ebben a mozga­lomban örVendetés módon so­kan vesznek részt. Kérném to­vábbi aktív közreműködésükét Biztos vagyok abban Is, hogy a politikai, társadalmi tömegszer­vezetekkel kialakult jó kapcso­latok a jövőben is nagymérték­ben hozzájárulnak közös célja­ink valóraváltásához. Nagyon jelentősnek tartom o tanácsok­kal való együttműködésünket Szeretném, ha a Népfront mind­jobban hozzájárulna az emberek szocialista gondolkodásmódjá­nak kialakításához, fejlesztésé­hez. — A legközelebbi napok fel­adatai? — Ami a kollektív munkát il­leti, meghatározza féléves mun­katervünk. Természetes, hogy mint új megyei titkár, mielőbb szeretnék megismerkedni a Nép­front aktivistáival, a választott testületek tagjaival. Nagyon lé­nyegesnek tartom a kapcsolatok további erősítését, fejlesztését. Megyénkben sok nemzetiségi is él. A nemzetiségi szövetségek­kel való együttműködésünk a jó hagyományok szellemében ed­dig is eredményes vált, a to­vábbi sikeres együttműködést szeretném munkámmal segíteni. rókát állítsák helyre és az oko­zott kárt térítsék meg. Egy kiegészítő határozatot is hoz­tak, mely szerint 1972. novem­ber 5-ig o Tavasz utcában rend­nek kell lennie. Ezt a határoza­tot a TTTV nem teljesítette, hi­szen a soron levő kivitelezővel, a Pécsi Közúti Építő Vállalat­tal olyan szerződést kötött, amelyben a támfal felépítésének határidejét 1973. május 31-ben szabták meg. (Azt már nem is érdemes megemlíteni, hogy ez a határidő sem állta ki a „part­oldal nyomósát"). Július végén újabb földcsúszás következett be, s összedőlt az egyik életve­szélyessé nyilvánított ház. Ezt követően a TTTV beperelte a Pécsi Közúti Építő Vállalatot. Az ügyben a Pécsi Megyei Bí­róság határozott: a kivitelezőt kötelezte, hogy a helyreállítási munkálatokat 1974. végéig fe­jezze be — a felelősség és a kártérítés kérdésében pedig maid azután döntenek. Azt hiszem, elég ennyi —■ emlékeztetőül. Végre jöhet a sóhajtás is: a támfal a közel­múltban elkészült, s ez évben beköltöztek a telepre a gázpa­lackok is. Egyedül a kilakolta­tott családok sorsa nyitott még. AZ ÉHES AKTAK FELFALNAK MINDENT? Tudom, utólag könnyű okos­kodni, a sokéves huzavona — amely még nem zárult le — ta­nulságait egymás mellé rakni. De már a kezdet-kezdetén is világosan kellett volna az ügy illetékeseinek látni, hogy a leve­lezések, akta-iktatások, időhú­zások csak ideig-óráig és csak látszólagosan jelentenek meg­oldást: az egyre halmozódó fe­lelősség alól kibújni úgysem lehet. Gyors intézkedéssel tete­mes kártól lehetett volna meg­óvni a népgazdaságot. Mert mi tagadás, sok forint legurult ezen a „rézsűn”. Kidobott milliók — az egyik oldalon. De nem lenne teljes a kép, ha a támfal másik oldoláio nem vetnénk egy pillantást. Kí­sérjük csak figyelemmel az élet­veszélyessé nyilvánított házból kiköltöztetett egyik család sor­sát távirati stílusban: Szükség, lakás, létbizonytalanság, ideg­összeroppanás. Ot év keserves kilincselgetés megannyi fórumon — s cserébe még biztató szó sincs. De a többieknél sem ró- zsásabb a kép: A lezúduló földtömeg maga aló temette négy család otthonát. Tudva azt, hogy az éhes akták felfaltak egy gázcseretelepet, elképzelhető, hogy a Tavasz utcai 14-es és 15-ös számú ikerházak sem lesz­nek kivételek. Hiszen még senki sem tudja, hogy a házak össze- dőléséért ki a „végső" fele­lős... ? A kérdés kézenfekvőnek lát­szik: Azt a hírt, hogy vissza­költözhetnek saját házukba, va­jon ki, és mikor fogja közölni velük? Kozma Ferenc A BELVÁROSI ARUHÁZ KONFEKCIÓ RÉSZLEGE (Sallai utca 6, szám), bakfis és női átmeneti és téli kabátokat, női és férfi kabátokat ajánl! PÉCS — Az eddigiekből, gondolom kitűnik: a zökkenőmentes, folya­matos munkához kívánok hozzá­járulni, A Hazafias Népfront ke­retei nagy lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy az állampolgárok véleményüket nyilvánítsák a kü­lönböző témákban, javaslatokat tegyenek. Kérem, hogy a jövő­ben is minél pezsgőbb élettel töltsék meq fórumainkat. (—y) Villanyszerelő szakmunkásokat azonnal felveszünk mühelymnukóra. MEGYESZER VALLALAT, Pécs, Lyceum utca 4, sz. r

Next

/
Thumbnails
Contents