Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)

1974-10-22 / 290. szám

OT*. «Mbar SB. DUNANTÜtl NAPLÓ 5 Háromezer tonna kőolaj-megtakarítás évente Elkészült a távfűtés országos távlati koncepciója ENtöszOfe a távfűtés országos távlati programja. — Az Ener­giagazdálkodási Intézetben ki­dolgozott tervek szerint a kö­vetkező években az úgynevezett kettős hasznosítású: hő- és vil- tamosenergiát adó fűtőerőmű- vek építése a leggazdaságo­sabb az új lakótelepek ellátá­sára. 1960 és 1985 között etőrelát- hatéon mintegy 74 ezer új la­kótelepi otthoe távhőellátását kell megoldani. A kettős hasz­nosítású fűtőeróművek egyrészét olajjal és gázzal, másik részét szénnel üzemeltetik majd. A kettős hasznosítású erőmű­veknél a szénhidrogénnel forró gőzt fejlesztenek, amely meg­hajtja a villamosóramot ter­melő turbinát, és a fáradt gőz hevíti a kazán vizét Ezzel az el­járással számítások szerint a ki­jelölt városokban 560 mega­watt villomosenergiát nyernek ÉyI négyezer tonna hal Sumonyból Tegnap adták át a nyolcmiliiós beruházást Elkészült e su monyt tóre- konstrukcló, A nyolcmillió fo­rintos beruházás műszaki át­adáséra tegnap került sor, amikor a beruházó, a Bikali Állami Gazdaság átvette a kor­szerűsített létesítményt a kivi­telező Sellyéi Vízgazdálkodási Társulattól. Az átadáson részt vett Szabó Bertalan, az Állami Halászati Egyesülés igazgatója is. A helyszíni szemle során a szakemberek elégedetten nyi­latkoztak a kiviteli munkákról. A rekonstrukció a tervezett ütemnek megfelelően 1973— 74. évben elkészült, úgyhogy csak egy év esett ki a terme­lésből. Az idei kedvezőtlen idő­járási körülményekhez képest a kiviteli munkák minőségében nem találtak említésre méltó hibát. A sumonyi tó a korsze­rűsítés után megduplázza hal­termelését, a rekonstrukció előtti évi 2500 tonnával szem­ben már 1975-ben négyezer tonna, s a következő években több mint ötezer tonna halat tud majd előállítani. majd, ez a jelenlegi évi orszá­gos villamosenergia igénynek körülbelül 15 százaléka. Az ily módon „melléktermékként" elő­állított villamosenergia termelé­séhez egyébként évente 3000 tonna kőolajra lenne szükség. Leghamarabb a tervek szerint 1976-ban az óbudai lakótelepen épül fel ilyen korszerű fűtőerő­mű, amely 45 ezer lakásban biztosítja télen a meleget és emellett áramot is termel. Más városokban, Pécsett, Ta­tabányán, Inotán, Ajkán — és szó van arról is, hogy Győrött — a közeli szénbányák adta le­hetőség miatt széntüzeléssel tóvfűtik majd a lakótelepek ott­honait. Legtöbb helyen már mű­ködik is villanyáramot termelő turbina, ezeket alakítják majd át kettős hasznosításúra. A terveket az Energiagazdál­kodási Intézet a Nehézipari Mi­nisztériumnak átadta felhaszná­lásra. Száz nap alatt mjt Ötvenmillió forintos forgalom Száz nappal ezelőtt nyílt meg Zalaegerszegen Dunán­túl legnagyobb, legszebb Centrum áruháza, amely a pécsivel közös vezetéssel mű­ködik. A megyeszékhely im­pozáns, több szintes keres­kedelmi létesítménye, 35 mil­liós induló készlete odavon- zotta hamar a zalai embe­reket. A nyitás óta csaknem háromszázezer vásárlója volt az áruháznak, az elvitt érték pedig megközelíti az ötvenmillió forintot. A ter­melőüzemekkel, nagykeres­kedelmi vállalatokkal kiala­kított közvetlen kapcsolattal gondoskodnak változatos és friss választékról a jövőben is. Segfl az OTP 1974: kélszáznyolcvan munkáslakás Közel egy éve számoltunk be lapunk hasábjain arról, hogy Pécsett megalakult a munkásla- kósépítési szervező bizottság, azzal a feladattal, hogy felmér­je a kedvezményes lakásépítési (vásárlási) akcióban jelentkező igényeket, rangsorolja azokat és gondoskodjék kielégítésük­ről, A vállalatok és a munkások részéről igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a kedvezményes lakásépítési, illetőleg vásárlási forma iránt, amit mi sem bizo­nyít jobban, mint hogy rövid időn belül közel 900 jogos és rangsorolható iqényt jelentettek be a szervező bizottsághoz. Eb­ből 1974. évben mintegy 280 munkóscsalád lakásproblémája oldódik meq OTP társasházla- kás vásárlással és további 190 család jut otthonhoz a jövő év­ben lakásépítő szövetkezeti for­Nem volt akadály a szakadó eső Pécsi sikerre! zárait a dombóvári amafőrfiim-szemie Tizedik alkalommal rendezték meg a Dél-dunántúli Amatőr­film Szemlét, amelynek most Dombóvár adott otthont. Az ok­tóber 18-tól 20-ig tartó feszti­vál egyértelmű pécsi sikerrel zá­rult. A vasárnapi eredményhir­detésen a pécsi IXILON ama­tőrfilmes stúdió két tagja, Var­ga Csaba és Pattantyús József vette át az első díjat Párosító című animációs filmjükért, A második díjat a zsűri nem ad­ta ki. miq a megosztott har­madik helyen ismét egy 1XI- LON-film, Varga Csaba Hajnali tánc című alkotása és a dom­bóvári Steib György Gépek cí­mű filmje végzett A néprajzi filmek kategóriá­jában a már említett Varga— Pattantyús alkotópárnak a zsűri A klumpa készítése című filmért a megosztott első díj egyikét nyújthatta át Különdíjat kap­tak Ixilonék filmjeik technikai kivitelezéséért, valamint a pél­dás kollektív csoportmunkáéit (egyiket a Tolna megyei Mozi­üzemi Vállalat, másikat a zsű­ri ajánlotta fel), Steib György dombóvári amatőr filmesnek Gépek című filmjéért az IXI­LON által felajánlott különdíjat készítője, Pattantyús József ke­ramikus adta át társai nevében. Leányvásár Pécsváradon Érme- és bankjegykiállítás nyílt Pécsett Az óflomaLopításunktóI nap­jainkig készített érméket és bankjegyeiket láthatnak az ér­deklődők Pécsett, a Magyar Nemzeti Bank Baranya megyei Igazgatóságának tanácstermé­ben rendezett kiállításon, A bemutatót tegnap, hétfőn dél­után nyitotta meg dr, Kisvári András, a bank igazgatója. Az érme és bankjegytörténe­ti, illetve bélyegkióilítást a bank •zak szervezeti bizottsága ren­dezte a KPVDSZ Kulturális Na­pok rendezvénysorozat kereté­ben. A tablókon többek között Mátyás király, Mária Terézia, az 1848-as szabadságharc és Fe­renc József idejéből származó érméket, valamint számos érde­kes bankjegyet láthatnak az ér­deklődők. A több, mint 200 ér­mét, 69 bankjegyet és a csak­nem 300 bélyeget október 21- től október 26-iq naponta dél­után 16 órától este 18 óráig te­kinthetik meg a látogatók. Gesztenyeszüret táján leány- vásárra gyűlt össze nemcsak a környék, hanem a távoli Szék­esé, Mohács férjhezadandó, veendő leányserege, a nagy­bálra, no meg a vásárra Pécs- váradra. — „Ide nézz a figurára, ne a lányok szoknyájára F1- „Pécs- váradja huzatos, ez a vásár huzamos." — Kiabálnak, hívo­gatnak a rongyokba ölözött, festett arcú komédiások a mű­velődési ház előtt, pedig már jócskán összegyűlt a nép. És már indul is a népi együttesek menettánc versenye, „gépi” irányítással (rádió adó-vevők­kel) terelgetik, kormányozzák az öt megye 23 együttesét a vásári bódéktól, gesztenyesü­tőktől szűkké vált főutcán. Meg aztán ők mulatnak is, a tá- péiak például a bámészkodó­kat kínálgatják kis hazai pá­linkával, és dalolnak hozzá, ropják az esőben, úgy mint ott­hon, a lagziban. A színes fel­vonulást egy dülöngélő kiskor­áé rárja, körötte — kikiáltók, mázolt arcú, furamód öltözött j komédiások — a csepeli „Ut­caszínház” tagjai. Fittyet hányva a szakadó esőre fel­állítják a paravónukat és máris kezdődhet a produkció! Von itt szó mindenről, lakáshiány­ról, sok gyerekről, kevés gye rekről, műveltségről és műve letlenségről, minden össze csukló rongybábokka! — lehet, hogy az egész csak egy vásári tréfa? Közben Sebő—Halmos szó­laltatja meg ősi népi hangsze­reit a művelődési ház előcsar­nokában, bent a nagyterem­ben meg elkezdődött a népi együttesek fellépése, hivatalo­san a — Duna-menti népek folklór-fesztiváljának selejtező­je. Megtalálni köztük a fesz­tivál majdani résztvevőit, de vannak az együttesek között olyanok is, akik csak „minősül­ni” szeretnének, azt viszont or­szágos szinten. Amíg az eresz alatt bábjátékot látnak a gye­rekek, fellopakodunk az eme­letre. Két sámlin serény munka folyik, fiatal nő csuhéból ba­bát gyárt, mellette kosarat ?on faháncsból egy fiatalember. — Mondja, ki ez az ügyes férfi? — kérdezi a nőt egy gyermeteg arcú leányzó. — Az életem egyetlen pár­ja — így a válasz Nagy Máriá­tól, aki férjével, Vidék István­nal közösen igazi méhkasokat, szakajtókat, kenyeres tálakat fon, melyek most békés egyet­értésben függnek, állnak Sa­mu Géza fantáziadús faszobrai között. Külön kiállításon gyö­nyörködhetünk — a sajnos na­gyon kevés — kihalófélben lé­vő népi mesterségeink tárgyai­ban, meg a díszítőművészet — nem mindig eredeti — hímzé­seiben, szőtteseiben. Az ajkai Vasas színjátszókat sem rettentette el az eső, tö­retlen lendülettel mókázzák végig Kocsonya Mihály házas­sága c. komédiát. Közben dél lett, korog a gyomrunk. A laci­konyhák előtt hosszú sorok kí­gyóznak, a Zengő étteremben egy gombostűt sem lehetne le­dobni az asztalok közé. Míg mi ilyen földi élvezetek­nek áldozunk, a zsűri „dolgo­zik" és megválasztja a Leány­vásár Szépét, Torma Borbálát, a hajósi együttes 19 éves tán­cosát. Hullámos barnahajú, villogó fehérfogú, tiszta tekin­tetű kislány. A legszebb pár címet Csanádi Tünde és Rézi C'abo általános iskolások nyer­ték el. Szójtátva, nagyokat derülve nézi, hallgatja Vitéz László ka­landjait felnőtt és gyerek az előcsarnokban, a Pécsi Bóbita bábegyüttes előadásában. Es­tére sem csökken az érdeklő­dés a nagyteremben, a huszon­negyediknek fellépő Mecsek Táncegyüttes kirobbanó sikert arat Fél nyolcra elkészül a zsűri értékelése, nagy szenzáció, hogy a hosszúhetényi együttes nyerte el „A hogyományórző népi együttesek országos minő­sítésén” az arany fokozatot. Míg a zsűri értékeli az együt­tesek fellépését, a bálozók csaknem szétverik a művelődé­si ház ajtaját. Nyolckor kezdő­dik a bál, mely hajnalig tert. Hárságyi Margit mában megvalósuló építkezés útján, melyhez közműves telket a tanács biztosított, A munkáslakás építés és vá­sárlás pénzügyi lebonyolítását végző OTP Baranya megyei Igazgatóságának eddigi tapasz­talatai szerint c munkáltatók többsége ismeri, iól értelmezi és alkalmazza az akcióra vonat­kozó Jogszabályok előírásait. A munkáltatók egy részénél azon­ban ma is bizonytalanság ta­pasztalható abban a tekintet­ben, hogy a rendelet alkalma­zása szempontjából vállalatnak minősülnek-e, másrészt pedig több alkalommal jelölnek az akcióban részvételre olyan dol­gozót, aki az idevonatkozó jog­szabály szerint nem tartozik a munkáskategóriába. Az akcióval kapcsolatos fo­galommeghatározást a 7/1973 (I. 26.) PM—ÉVM. sz. együttes rendelet 10./A, §. (1) bek. a) és b) pontja adja meg. Eszerint állami vállalatnak minősül a vállalati formában működő gazdálkodó szerv, ide értve a trösztöt, az egyesülést és az ál­lami gazdaságot is. Amennyi­ben egyes határesetekben a munkáltató nem tudja eldönte­ni, hogy a rendelet alkalmazása szempontjából állami vállalat­nak minősül vagy sem, célszerű, ha etekintetben felügyeleti szer­véhez, illetőleg főhatóságához fordul állásfoglalásért, A kölcsönt és az állami támo­gatást folyósító Takarékpénztár részére a munkáltató szerv ve­zetőjének kell igazolni, hogy a munkáltató vállalati formában működő gazdálkodó szerv és hogy a jelölt dolgozó a fentiek szerint munkásnak minősül. Mi­után az állam az akcióban részt­vevő munkások számára igen je­lentős — a szoba számától füg­gően 40—80 000 Ft összegű — támogatást nyújt, kellőképpen nem lehet hangsúlyozni a mun­káltatók felelősségét az előfel­tételek igazolásával kapcsolat­ban, hiszen elsősorban ettől függ, hogy az állami támoga­tás teljes egészében arra a cél­ra fordítódik-e amelyre a pór­iunk és a kormány szánta, a munkások lakáshelyzetének ja­vítására. Az OTP Baranya megyei Igazgatósága — a lehetőségek­hez mérten — igyekszik a vál­lalatok segítségére lenni olymó­don, hogy ha az ügyek bonyo­lítása során a jogcímesség te­kintetében kétsége merül fel, a munkáltatónak jelzi, illetőleg javasolja a kiadott igazolás fe­lülvizsgálását, kiegészítését. Az OTP segítőkész közremű­ködése a vállalatok részéről eddig is megértéssel találkozott és ez az együttműködés jelent­heti a jövőben is biztosítékát annak, hogy az akció minden­ben a jogszabály céljának és szellemének megfelelően bo­nyolódjék |e. Balatonyi Dezső az OTP Baranya megyei Igaz­gatóságának vezetője Anyák klubja Üj klub kezdi el működését a komlói Zrínyi Művelődési Házban. A városi Vöröske­resztes Szervezet hozza létre azzal a céllal, hogy segítsé­get nyújtson az édesanyák­nak a csecsemő és a kisgyer­mekek neveléséhez. A klub tagjai rendszeresen találkozhatnak szakembe­rekkel, pedagógusokkal, ki­cserélhetik egymás között ta­pasztalataikat, véleményei­ket. Előadásokat főiskolai taná­rok, bölcsődevezetők, óvónők tartanak. A programban vita­napok rendezése is szerepei: a felvetődő kérdésekre dr. Gothár Ferenc gyermekgyó­gyász, a komlói Egészségügyi Szakközépiskola tanára, vala­mint Kondákon Istvánná és Géth Magdolna védőnő vá laszol na k. Az anyák klubjában két kö­zösséget alakítanak ki: az egyiket azok szamára, akiknek újszülöttjük 7—10 hónaoos, a másikat pedig 11—14 hóna­pos gyermekek édesanyái szá­mára. A klubnapokat is en­nek figyelembevételével tart­ják. Az első eayüües „tanév­nyitója” október 23-án lesz a Zrínyi Művelődési Ház ifjúsá­gi klubjában, a másodiké no­vember 6-án. A hét minden szerdáján délután fél 5-től tél 6-ig tartanak összejövetelt. Az új klubba vária a vő- röskeresztes szervezet a város édesanyáit. Dr. Gothár Ferenc gyermekgyógyász 4 r

Next

/
Thumbnails
Contents