Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)
1974-10-13 / 281. szám
t toctüzem lap gyártó gépsor. 2. 0] krómos üzem vezénylő terme. 3. Festőhordók. A nyersbőrtől a divatcipőig Pécs: világszínvonalú feldolgozás Évente 3 millió sertésbőr A nyersanyag 45 százaléka hazai eredetű Európa egyik legnagyobb gyára A Pécs vidéki tfmXrsóg első írott emléke a Pécsváradi Apátsághoz fűződik. L István az apátság adományozó levelében egyéb iparosok mellett tímárokról is gondoskodott, ami azt mutatja, hogy már a honfoglalás idején e mesterségben milyen járatosak voltak elődeink. A magyar tímárok rendkívül erős szíjazat-bőreikrői voltak híresek, amelyeket timsóvcri készítettek, innen is ered a „tímár” szó. E szíjak olyan jók voltak, hogy XIV. Lajos magyar tímárokat vitetett Párizsba és a timsós cserzóüzemeket ma is hong- roieri-nek nevezik. A török hódoltság idején a szattyánbőr cserzését vezették be. Erről tanúskodik Evlia Cselebi neves török utazó, aki Pécsett az Ágoston téren működő régi tímárságot a híres anatóliai tímársághoz hasonlította, ahol a szattyánbőröket állították elő. A törökök honosították meg Magyarországon a szömör- ce növényt is, melynek levele igen alkalmas e célra. A törökök kiűzése után német tímárok telepedtek le Pécsett. Höíler András 1762-ben telepedett le és a Pécsi Bőrgyár az ő tímárságának jogutóda. A bőripar jelentősége azóta Pécsett állandóan nőtt. Ez a következő összehasonlításból látható. 1782 ben Pécs lakossága 8000 fő volt és 4 tímármester 12 legénnyel és 4 inassal dolgozott. A naponként feldolgozott nyersbőr mennyisége maximálisan 2 tonnára becsülhető. A Pécsi Bőrgyár ma 80 tonna nyersbőrt dolgoz fel 2200 dolgozóval és a lakosság száma 130 ezer. Tehát ezer lakosra régen 250 kg, ma 600 kg nyersbőr esik. E számok azt bizonyítják, hogy ma a lakosságból aránylag többen dolgoznak a bőrgyárban (1,7 százalék) mint régen (0,25 százalék). Ha figyelembe vesszük a mai nagyfokú gépesítést is, akkor világos, hogy a bőripar jelentősége Pécs városában lényegesen megnőtt. Kevesen tudják, hogy a Pécsi Bőrgyár nemcsak Magyarország, hanem egész Európa egyik legnagyobb gyára. A Höfler-tímórsóg 1762— 1890-ig a város területén, közvetlenül a városfalakon kívül működött, majd jelenlegi helyére, a régi Madarász-fáié vashámor telepre költözött 1912-ben Első Pécs Bőrgyár néven részvénytársasággá alakult A századfordulón a gyár főtermékei o lószerszám, talp- és zsíros tehénbőr voltak, az ország akkori mezőgazdasági jellégének megfelelően. E bőrök mind növényi cserzéssel készültek. 1907-ben — az országban elsők közt — bevezették a króm- cserzésű borjúboxbőr gyártását A krómsókkal való eserzós a múlt század végén kezdett lassanként nagy ötoktortás mellett, elterjedni és fokozatosan kiszorította a növényi cserzést A hónapokig tartó növényi cserzéssel szemben a krómcserzés a következő előnyökkel jár: a cserzés 1—2 napig tart, szebben lehet festeni, hővel szemben ellenállóbb és nagyobb a szakítószi Iá rd sá ga. Te rmészete- sen hosszú időbe tellett, míg a krómos cserzés minden részletét üzembiztosán kidolgozták, de ma már világszerte a bőrök 90 százaléka így készül. A növényi cserzést ma csak a talpét szíjazatbőrök gyártásánál oltalmazzák. Az alábbiakban néhány fontosabb termék mai gyártásmódját ismertetjük nagy vonósokban. A vágóhídi fejtés után a nyersbőröket sóval konzerválják és így tárolják hónapokon keresztül, míg bedolgozásra kerülnek. A bőrgyárban a konzerváló sót bő vízzel kimossák, hogy a bőr természetes nedvességtartalmát visszanyerjék. Ezután a szőrtől és húsrészektől tisztítják meg a meszes műhelyben — régi nevén a „hamvasban" —, mert ezt a műveletet a régi magyar tímárok — 1—2 héten át hamuval, majd később mésszel végezték. A húsrészektől még a háború előtt is borotvaéles késekkel tisztították meg a bőrt, ma forgókéses húsoló- gépekkel. A szőrtelenítést ma bonyolult kémiai eljárással végzik ké.nnótrium, fehérjebontó enzimek, szerves ammóniumsók, zsírtalanító és nedvesítő anyagok felhasználásával, gondos laboratóriumi ellenőrzés mellett. Viszont a szőrtelemítés egy nap alatt kész és szabályozni tudják, hogy tömöttebb vogy puhább legyen o készbőr a kívánt célnak megfelelően. A világ élvonalában A szőrtelenített bőröket — melynek elnevezése jó magyar kifejezéssel „pőre”, azaz csupasz. szőrtől mentesített — vízzel és vegyszerekkel addig „mésztelenítik”, míg a meszező anyagok legnagyobb része kimosódik. Ezt a műveletet régebben úgy végezték, hogy a bőröket a patak vizébe akasztották. Emiatt sok pereskedésük volt a pécsi tímároknak, míg a tanács elrendelte, hogy kádban kell áztatni. Indiában pl. egyes helyeken még ma is lábbal tapossák a bőröket dobszó mellett, ritmusban énekelve, hogy mindig azonos ideig történjék e művelet A Pécsi Bőrgyárbem a legmodernebb berendezésekben 25— 75 köbméteres forgó edényzet- ben történnek az előző műveletek, amelyek kiszolgálását emelődaruk, villanytargoncák, csigasorok, szállítószalagok végzik, megkönnyítve a fizikai dolgozók munkáját Mert hiába van a bőripar a „könnyűiparba” sorolva, a 20—50 kg-os bőrök állandó emelése igen nehéz fizikai munka. A Pécsi Bőrgyár az új berendezések terén mindig az élvonalban haladt 1928-ban a világ legnagyobb — ma is működő — meszező hordóját építette meg, amelyben naponként egy vagon nyersbőrt lehet me- szerezni. A múlt évben a legmodernebb forgóhordó és motollák prototípusát vásárolta meg külföldről. E nagyfokú géA hét közepén kezdődött Budapesten nyolcszóz részvevővel az V. Nemzetközi Bőripari Kongresszus. Tudomány-Technika oldalunkat ebből az alkalomból dr. Tóth Géza, a Bőripari Tudományos Egyesület Baranya megyei csoportjának tagja által rendelkezésünkre bocsátott anyagokból állítottuk össze. pesftés eredménye, hogy ugyanazokban a műhelyekben, ahol régen a bőrök ide-oda húzoga- tása miatt alig lehetett mozogni, ma a jobb berendezés és munkaszervezés következtében a villás-targoncák forgolódásá- ra is bőségesen van hely. Minden színben De folytassuk a bőr útját. A pőre a krómcserző műhelybe kerül, ahol a cserzést egy nap alatt befejezik. Krómcserzetten a bőrök már nem romlandók és konzerválás nélkül tengeren-' túlra is szállíthatók. A feldolgozóipar ma a bőröket többféle vastagságban és igen sok színárnyalatban igényli, a textíliákhoz hasonlóan. Ezelőtt 60—70 évvel még luxusnak számított, ha valaki nem fekete, hanem barna cipőt viselt. Ma a szivárvány minden árnyalatában előállítják a felsőbőröket. Hasítógépeken a felülettel párhuzamosan több részre hasítják a bőrt és pontos A felsőbőrök vastagságának beállításánál nagy mennyiségben keletkezik bőrforgács, amelyet régen a szemétre vetettek. 1967-ben olasz—magyar együttműködéssel modern rostműbőr- gyár épült Pécsett. A rostműbőr nem bőrgyári, hanem papírgyári technológiához hasonlóan készül. A bőrforgácsot nedves állapotban tépőmalmokban finom szálakká foszlatják és a pépet gumitejjel elegyítik. A vegyi összetétel pontos beállításával elérik, hogy a gumitej rácsapódjék a bőrrost felületére. Ezt a méretre faragják. Az így keletkezett forgács egyes műbőrök alapanyaga. A pontos méretre faragott bőröket festik és kikészítik. E műveletek is nagymértékben gépesítettek. Anilinfestékkel színezik, zsírzóanyagokkal lágyítják, szárítják, puhítják, csiszolják, portaíanítjók, szórópisztollyal festik, vasalják, préselik a bőröket a kikészítés folyamán. Darabonkénti átvétel A kikészített bőrők felületét elektronikus gépekkel megmérik, mert felület szerint adják el őket. Ezután a gyár laboratóriumában kémiai és fizikai vizsgálatoknak vetik alá és a minőségellenőrzés minden darabot megvizsgál. Csak akkor kerülhet a bőr értékesítésre, ha minden tekintetben a szabvány előírásoknak megfelel. Végül a cipőgyár darabonkénti átvétele után kerülnek a bőrök a cipőgyárakba. pépet finom szitákon lecsepegtetik, tömörítik, szártíják, hengerük. így hosszú szalagokban állítják elő a rostműbőrt talpbélés céljára, 2000 to évi meny- nyiségben. Nagy előnye, hogy sokkal jobb a szabáshányada, mint az alaktalan bőré és jól ragasztható. A ragasztott cipők gyártása ugyanis sokkal termelékenyebb, mint varrási vagy sze- gezési eljárásokkal. A gyártott mennyiség 15 millió pár cipő készítéséhez elegendő és ezáltal 120 millió Ft értékű nyersbőr importja válik feleslegessé. Milyen nyersbőrökéit dolgoz fel a Pécsi Bőrgyár? Az európai államok aránylag kevés szarvasmarhával rendelkeznek a tengerentúli országokhoz képest. Viszont az európai államok bőripara a legfejlettebb, ezért a legtöbb európai államnak jelentős nyersbőr-importja van. A Pécsi Bőrgyár marhabőr bedolgozásának 45%- át tudja belföldről beszerezni, a többit Ausztráliából, Amerikából, Észak-Európából és kis részben Argentínából szerzi be. Marhabőrből készülnek a cipőfelsőbő- rök, bélésbőrök, díszműbőrök, lakkbőrök, talp- és műszaki bőrök. A Pécsi Bőrgyár által bedolgozott nyersbőr mennyiségének kb. 40%-a sertésbőr. A sertésbőröket már a középkorban is felhasználták könyvkötés és szíjazatok céljára. A modern sertésbőr-gyártás őshazája Szlovénia, ahol már a múlt században elsőrendű könyvkötő-, nyereg- és díszműbőrt állítottak elő nagy mennyiségben. E bőrök annyira keresettek voltak, hogy pl. Anglia az első világháború előtt az elsőrendű minőség teljes meny- nyiségét lekötötte, előzetes ár- megegyezés nélkül! Ennek oka a szlovéniai sertések bőrének kiváló minősége, nagy terjedelme és a jó gyártási technológia voltak. Nálunk a sertésbőrök fejtésével 1939-ben kezdtek foglalkozA sertésbőrből előállított termékek közül a legjelentősebb a sertésvelour. A meszező és cserző eljárások nagyjából azonosak, mint a marhabőröknél. Minthogy azonban e bőrök nem kapnak felületi festést, ezért az anilinfestékkel sokkal gondosabban kell színezni őket. A sertésvelour bőrtől a kereskedelem megkívánja, hogy egyenletes színű, meghatározott árnyalatú, finom bolyhozatú, szövet puha- ságű és tisztítható legyen. A velourbőrök tulajdonsága, hogy finom bolyhozatuk eltömődik, „szalonnásodik”. Tisztításuk csak vegyszeresen történhetik, és ak- . kor tökéletes, ha tisztíás után a bőr visszanyeri eredeti színárnyalatát és zsírtartalmát. Vízzel való mosás a velourbőröket keményíti és színük is megváltozik. Ma már a Patyolat Vállalat olyan vegyianyagokat és technológiát ismer, amelyekkel e cél nagymértékben elérhető. A divat gyors hullámzása — akár színben, akár szabásban — ni. A világháború alatt a vőgóhidakon a sertések egy részének bőrét lefejtették és a bőrgyárak a hiányzó import marhabőrök pótlásaként dolgozták fel. A háború után az összes vágóhídi sertésbőrök fejtése kötelező lett. Ma évente kb. 3 millió sertésbőrt dolgoznak fel Magyarországon, ennek 60%-át a Pécsi Bőrgyárban. Sertésbőrből a háború után először bélésbőröket, díszmű- és cipő felsőbőröket gyártottak a marhabőrök pótlására. A kereskedelem kívánsága az volt, hogy kinézésben a marhabőrökhöz legyenek hasonlóak. Minthogy a sertésbőrön a szőrtüszők elhelyezkedése igen jellegzetes, sok nehézséggel járt e kívánság teljesítése. A bőrök felületét csiszolni, préselni kellett. Mintegy nyolc éve a sertésbőr- gyártás más irányt vett A nyugati piacon nem kívánták, hogy a marhabőrökhöz hasonló legyen, hanem a sertésbőr eredeti jellegét kidomborítva velouro- zott sertésbőr-kabátokat hoztak divatba. Nyugaton a divatot is erősen irányítják, és a sertés ruházati velourbőr nagyon keresett cikk lett. Magyarországon a Pécsi Bőrgyár elsőnek ismerte fel ennek jelentőségét és néhány év alatt a jugoszláviai bőripar kitűnő termékeivel egyenrangú áruval lépett a nyugati piacra, és ezzel népgazdaságunkat igen jelentős deviza jövedelemhez juttatta. és a hosszú átfutási idő —, mely alatt a nyersbőr bedolgozástól kezdve a külföldi detail eladásig terjedő idő értendő — köny- nyen azt eredményezheti, hogy mire eladásra kerül a bőrruházat, adáigra már csökken a kereslet és nagy mennyiségeket kell tárolni, nem teljesen megfelelő raktárakban. Ha a bőrruházatot időnként kemény szőr- kefével átdörzsöljük, nem képződik rajta zsírkiütés, úgy mint a raktárakban. A raktárakból visszaküldött bőrruházat átdolgozása, szállítása és kamatköltsége jelentős veszteséget okozott a múlt évben a Pécsi Bőrgyárban. Jelenleg a nyugati tőkés export pangása gazdasági nehézségeket okoz, amelynek elhártíása sok időt és energiát köt le. Papírgyári technológiával Bőr—hulladékból Siker — és kockázat... Sertésvelour bőrruhák Az új krómot üzem vegysze cP ása