Dunántúli Napló, 1974. szeptember (31. évfolyam, 239-268. szám)
1974-09-21 / 259. szám
2 DUNANTOL! NAPLÓ 1974. szeptember 21. ora a nagyvilágban Fors-Grcmiko találkozó Ford elnök pénteken hivota- lában fogadta az ENSZ-közgyű- lés e héten megnyílt új ülésszaka alkalmából az USA-ban tartózkodó Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert. Két és fél órás megbeszélésükön részt vett Kissinger külügyminiszter, Dobrigyin washingtoni szovjet nagykövet és Stoe Sei moszkvai amerikai nagykövet. Gromiko érkezése előtt Ford elnök Henry Jaskson szenátorral, a szovjet—amerikai gazdasági kapcsolatok normalizálását előirányzó kereskedelmi törvény- javaslattal szembenálló enyhülés-ellenes erők hangadójával találkozott. Jackson rögtönzött sajtóértekezletén elmondotta, hogy a kereskedelmi törvényjavaslat jóváhagyásának módozatai tekintetében kialakított kompromisszumos formuláról „alapvető egyetértés jött létre", de a szenátor méq bizonyos „biztosítékokat" szeretne kapni arro, hogy felújíthassa obstrukcióját a törvényhozásban az USA és a szocialista országok kereskedelmére kiterjesztendő legnagyobb kedvezmény kérdésében. Jackson mindazonáltal sejtetni engedte, hogy hamarosan várható a probléma megoldása. Hírügynökségek jelentései szerint a Fehér Házban lezajlott találkozón az amerikai és a szovjet államférfiak áttekintették a hadászati nukleáris fegyverek korlátozásával foglalkozó kétoldalú tárgyalások (SALT) állását. A két ország kapcsolatainak fejlődését a júniusi moszkvai csúcstalálkozó óta, a közel-keleti és a ciprusi problémát, valamint egyéb kérdéseket. Gromiko visszautazott New Yorkba. 4- ANKARA: Korutűrk török államfő pénteken felkérte Ece- vitet, a szerdán lemondott kabinet vezetőjét,■ kezdjen kormányátalakításI tárgyalásokat. Az Erbakan miniszterelnök-helyettes vezette nemzeti jólét pártja valószínűleg nem kap majd helyet Ecevit új kormányában. 4- DACCA: Kétszázötven utassal a fedélzetén elsüllyedt egy hajó csütörtökön a Bengáll- öbölben. Az első jelentések szerint mindössze 22 személyt sikerült kimenteni, a többiek sorsa ismeretlen. 4- SZÓFIA: A városi bíróság pénteken megkezdte Borisz Ar- szov lllev ügyének tárgyalását. A bíróság Hievet hazaárulással vádolja. A vádirat szerint egy illegális terrorista szervezet vezetője volt, amely külföldön a Bölgár Népköztársaság biztonsága ellen Irányuló akciók végrehajtására szövetkezett. 4- MOSZKVA: A Szovjetunióban csütörtökön nyolc, a Kozmosz-sorozathoz tartozó mesterséges holdat bocsátottak Föld körüli pályára a kozmikus térség további kutatása céljából. Mind a nyolc mesterséges holdat egy hordozórakéta juttatta pályájára. A mesterséges holdak berendezései szabályosan működnek. LAPZÄRTA Az ENSZ közgyűlés általános ügyrendi bizottsága végül is 110 pontot javasolt az idei ülésszak napirendjére. A napirendi javaslatot a közgyűlés plénumának kell jóváhagynia, amely e célból ma ül össze. * Kétnapos látogatásra Kairóba érkezett Makariosz érsek, Ciprus törvényes elnöke. Makarioszt a repülőié- j ren Szadat egyiptomi elnök ! és az egyiptomi kormány magasrangú képviselői fogadták. * Rendőrségi forrásokból származó hír szerint Lisszabonban letartóztatták a fasiszta rezsim titkosrendőrségének további harminchárom tagját, amikor Mozam- j bikbál hazatértek. * Moszkvában a harmadik játszmával folytatódott o sakk világbajnok jelöltek találkozója Korcsnoj és Karpov között. Ezúttal Korcs- nőj játszott világossal. A harmadik találkozó a 44. lé- j pésbcn függőben maradt, Karpov borítékolta lépését, j A szakértők szerint a fiatal ! ! „titán" Karpov a folytatás j előtt jobban áll ellenfelénél. * ! Hivatalosan bejelentették, hogy a ' Foreman—Clay ne- j hézsúlvú profi ökölvívó világ- bajnoki mérkőzést október I 30-án rendezik meg. 4- MOSZKVA: A felkészülés jelenlegi helyzetéből ítélve a Szojuz—Apolló-program végrehajtása 1975. július 15-én, tehát pontosan az évekkel korábban meghatározott időpontban megkezdődik. Ezt erősítette meg pénteki moszkvai nemzetközi sajtóértekezletén Konsztantyin Busujev professzor és dr. Glenn S. Lunney, a közös űrkísérlet szovjet, illetve amerikai igazgatója. 4 KAIRÓ: Pénteken megkezdődött Kairóban Egyiptom, Szíria és a PFSZ képviselőinek hármas találkozója. Megvitatják többek között a genfi békekonferencia újraf ölvételével kapcsolatos képviseleti kérdéseket is. 4 GENF; Pénteken az ENSZ európai központjának állandó szovjet képviseletében megtartották a SALT-tárgyalásokon résztvevő szovjet és amerikai delegáció esedékes találkozóját. 4 WASHINGTON: Az amerikai szenátus 64 szavazattal 35 ellenében csütörtökön elutasította Gerald Ford elnöknek azt az indítványát, hogy három hónappal — január 1-ig — halasszák el három és félmillió szövetségi alkalmazott fizetésének felemelését. 4 ULAN-BATOR: Pénteken megkezdte munkáját a Nemzetközi Rádió és Televízió Szervezet (01 RT) 49. ülésszaka. A nemzetközi tanácskozáson Magyarország küldöttei is részt vesznek. 4 BUDAPEST: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a megalakulásának 54. évfordulóját ünneplő Uruguayi Kommunista Pártot. Kereskedelmi Portugáliával Jósé Vera Jardim, a portugál gazdaságügyi minisztérium államtitkárának vezetésével szeptember 21-én küldöttség \utazik Magyarországra, majd Lengyel- országba és Romániába. Az államtitkár hivatalos látogatásának előestéjén nyilatkozatot adott Simó Endrének, az MTI Lisszabonba kiküldött tudósítójának. „A korábbi portugál rezsimnek az európai szocialista országokkal való kapcsolatai igen rosszak voltak, s az utóbbi években főként a gyarmati problémák miatt méc) fagyosabbakká váltak. Ez érthető, hiszen a portugál kormány külpolitikájában elkülönült csaknem minden olyan országtól, amely nem tartozott a Nyugathoz. Most amikor Portugáliában demokratikus rendszert akarunk meghonosítani, messzemenően érdekünk, hogy minden vonatkozásban erősítsük kapcsolatainkat az A saigoni kormányzat parancsára esztelen területrabló műveleteket hajtanak végre a dél-vietnami légierő kötelékei. Képünkön: egy vietnami asszony siratja szétbombázott otthonát Saigontól nem messze, Bien Hoa közelében.------------------:---------*------—-----------------4 BELGRAD: Tito jugoszláv államfő pénteken Belgródban Dzsemal Bijedics kormányfő és más személyiségek jelenlétében megbeszélést folytatott a hivatalos és baráti látogatáson jelenleg Jugoszláviában tartózkodó Bandaranaike asszonnyal, Sri Lanka miniszterelnökével. 4 PÁRIZS: Az FKP Politikai Bizottsága közölte, hogy ez év- I ben 75 000 új taggal növekedett a párt taglétszáma. A Politikai Bizottság felszólította az alapszervezeteket, hogy továbbra is hasonló lendülettel folytassák a tagtoborzási kampányt. 4 HELSINKI: Szeptember 17 —18-án megtartották a KGST és a Finn Köztársaság együtt- i működési bizottsága vegyipari I munkacsoportjának 11. ülését. Megvitatták a KGST-tagorszá- gok és Finnország javaslatait az egyes műanyagok, szintetikus szálak, lakkok és festékek, va- | lamint a műtrágyák gyártásában kialakítandó sokoldalú j együttműködésről. •---------------------------* 4 BUDAPEST: SZOT küldöttség utazott Damaszkuszba a Szíriái Szakszervezetek Általános Szövetségének 18. kongresszusára. A delegációt Gál László, a SZOT titkára vezeti. Ismeretlen test A Kaliforniában lévő pasade- nai űrközpont megfigyelői a Jupiterről teleszkóp segítségével készült fényképfelvételeket vizs- 1 gálva új, mindeddig ismeretien ! tárgyat fedeztek fel a bolygó i közelében. A tudósok feltevése , szerint a kozmikus test a Jupi- i tér 13, holdja, noha ez még 1 véglegesen nem bebizonyított. | Nincs kizárva az a lehetőség, I hogy az ismeretlen test a Jupi- | tér körzetébe bekerült üstökös j ! vagy kisbolygó. A számítások i | alapján a felfedezett objektum ! ! átmérője csaknem nyolc kiiomói tar4 SZÖUL: Legkevesebb 80 sebesültje van annak a tüntetésnek, amely pénteken zajlott le Dél-Korea legnagyobb hajógyárában, Vlszanban. A philadelphiai gyermekkórházban dr, C. Everett Koop professzor vezetésével egy 23 tagú sebészcsoport sikeres szétválasztási műtétet hajtott végre a 13 hónapos Clara és Alta Rodriguez dominikai születésű sziámi ikerpáron. Képünk a sikeres műtétről készült tárgyalások európai szocialista államokkal” | — jelentette ki az államtitkár. Elmondotta, hogy a gazdasá- ) gi küldöttség látogatásának cél- { ja megvizsgálni: milyen lehető- j ségek kínálkoznak a gazdasági, technológiai, kulturális és ide- | genforgalmi együttműködés ki- j alakítására. Reméljük, hogy igen gyorsan ] haladhatunk előre a kereskedel- | mi szerződések megkötése felé, j és előkészíthetjük a talajt más i átfogó szerződések aláírásához is, például a kultúra terén. Vera Jardim elmondta, a magyar gazdasági élet vezetőivel folytatandó tárgyalásain arra fog törekedni, hogy mielőbb megkössék a két ország kereskedelmi szerződését, hiszen ezáltal lehetőség nyílik a portugál—magyar együttműködés szerteágazó fejlődésére. Ügy vélekedett, hogy a magyar és a portugál iparnak van néhány olyan ága, amely egyrészt a termelés, másrészt a technológia vonatkozásaiban kiegészíthetné egymást Utalt arra, hogy Magyarországon igen fejlett a nehézipari termelőbe: endezések, gépek gyártása. „Elképzelhető, hogy ebben az iparágban intenzívebb kooperációs kapcsolatokat építhetünk ki” — mondta. hozzáfűzve, hogy konkrét tervekről természetesen csak a magyar féllel való egyeztetés után nyilatkozhat. „Mindenesetre az a véleményünk, hogy az együttműködés lehetőségei igen nagyok”. Vera Jardim kijelentette: Magyarországon, Lengyelországba^ és Romániában teendő látogatásukon meghívják tárgyalópartnereiket, hogy jöjjenek el Portugáliába. Ezeket a látogatásokat szeretnék felhasználni arra, ho^y Magyarországgal és Lengyelországgal aláírják a kereskedelmi, szerződéseket. Elmondta még, hogy a szocialista országokat felkereső portugál küldöttségben helyet foglal egy idegenforgalmi szakértő is, aki tanulmányozni kívánja a turizmussal kapcsolatos kérdéseket, főként az „idegen- forgalmi struktúrákat”. Hivatalba lépett a mozambiki kormány Szabadon bocsátották a foglyokat Pénteken beiktatták hivatalába a mozambiki ideiglenes kormányt, amely 1975. június 25-ig, tehát a teljes függetlenség elnyeréséig marad hivatalban. A kormány elnöke Joaquim Chis- sar.o, a Mozambiki Felszabadi- tási Front (frelimo) hadügyi titkára, a szervezeti rangsorban harmadik emberé lett. Hírügynökségi jelentések szerint Sa- mora Machel pártelnök a jövő év júniusában minden erejét a pártépítésnek óhajtja szentelni. A kilenctagú kormány kétharmad részben (6:3) a Frelimo képviselőiből áll. A Frelimo egyébként — jóakaratának jeléül - csütörtökön egy dél-tanzániai dzsungeltáborból szabadon bocsátotta a foglyul ejtett portugál katonákat, összesen 197 személyt. Az aktusnál jelen volt Samora Machel elnök, aki kezet fogva valamennyiükkel, reményét fejezte ki, hogy a jövőben együtt építik majd az új Mozambikot A volt foglyokat a tanzániai — mozambiki határ mentén fekvő Napodéban vette át egy portugál tiszt Algéria tanzániai nagykövetének jelenlétében. Új tárgyalások kezdődnek az NDK és az NSZK között Adottak az NDK és az NSZK új érdemi tárgyalásainak kiindulópontjai — jelentette be péntek déli sajtóértekezletén Klaus Boelling nyugatnémet kormány.zóvivő. Közöltéi hogy e tárgyalások megindításának lehetősége azokon a megbeszéléseken kör- yonalazódott, amelyeket egyrészt Helmut Schmidt kancellár dr. Michael Kohllal, az NDK állandó bonni képviseletének vezetőjével tartott a közelmúltban, másrészt Erich Honecker, a NSZEP Központi Bizottságának első titkára folytatott Berlinben Günter Gausszal, a nyugatnémet képviselet vezetőjével. A tárgyalások megindítását Boelling kölcsönös érdeknek és normális folyamatnak minősítette. A szóvivő ígéretet tett rá, hogy a szövetségi kormány nem fogja „szükségtelenül elhúzni az időt”, hanem a tárgyalások megkezdésére törekszik. Haditörvényszék vár a volt etióp vezetőkre Aman Andorn tábornok, az etióp kormány elnöke, pénteken sajtóértekezletet tartott külföldi újságíróknak. Bejelentette, hogy- az előző kormányok minisztereit és hivatalnokait, akik jelenleg a hadsereq őrizetében vannak, rövidesen haditörvényszék elé állítják. A tábornok nem közölte a letartóztatásban lévők pontos számát, de megbízható források szerint az etióp fegyveres erők mintegy 170 korábbi minisztert és állami hivatalnokot őriznek a hadsereg negyedik hadosztályának parancsnokságán. A kormány elnöke kitért a trónjától megfosztott Hailé Sze- lasszié császár további sorsára vonatkozó kérdések megválaszolása elől. A volt uralkodó sorsáról a népnek kell döntenie —, mondotta. Azt sem volt hajlandó közölni, hogy hol őrzik jelenleq a 82 éves Szelasz- sziét. Andorn tábornok sajtóértekezletén első ízben közölt adatokat az etióp ideiglenes katonai adminisztratív bizottságról. Bejelentette, hogy a bizottságnak 120 tagja van, akik a hadsereg valamennyi fegyvernemét képviselik. A bizottsáq tagjai között közlegénytől őrnagyig minden rendfokozatú katona megtalálható. Nagy-Britannia pénteken elismerte az új etióp kormányt —■, jelentette be a brit külügyminisztérium szóvivője. Kommentár Gent előtt I Az egyiptomi határokon, sőt a közel-keleti térségen is túlterjedő, nemzetközi érdeklődés közepette kezdődött meg Kairóban egy hármas tanács- | kozás. A résztvevők: Fahmi egyiptomi, Khaddam szíriai külügyminiszter és Kaddumi, a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet politikai osztályának vezetője. Mi emeli ezt a megbeszélést a közel-keleti rutintanácskozások átlaga fölé? Ha egyetlen szóban akarnánk válaszolni, q többó-ke- vésbé teljes válasz így hangzana: az időpont Mindenekelőtt azért, mert közeledik a Közel-Kelettel kapcsolatos genfi tárgyalások új fordulója. A kairói hármas konferencia egyik legfontosabb feladata nyilvánvalóan az, hogy az új genfi szakasz előtt minden részletre kiterjedően összehangolja — vagy legalábbis megpróbálja ösz- szehangolni — politikáját Ilyen szempontból rendkívül fontos Kaddumi kairói jelenléte. A palesztin vezető meghívása a két legfontosabb közel-keleti „frontország” részéről világos, látványos gesztus annak érzékeltetésére, hoqy a palesztin ügy rendezése nélkül nincs, nem lehet közel-keleti rendezés — a palesztin rendezés pedig aligha elképzelheKairóban tő a legilletékesebbek, a palesztinok bevonása nélkül, j Az 1973. októberi háború és az azóta eltelt időszak fon- j tos fejleményei nyomán nem- j csak Kairóban és Damasz- kuszban látnak a korábbinál sokkal nagyobb esélyt bizonyos politikai megoldásokra, hanem magában a Palesztin Felszabadítási Szervezetben is. Ezt, a múlthoz képest feltétlenül új megközelítési módot tükrözi Jasszer Arafatnak egy szaud-aróbiai lapnak adott nyilatkozata is. A PFSZ vezetője ebben nem a katonai,' hanem kifejezetten a politikai útkeresést állította mondanivalója középpontjába. Egyebek között arról is szólt, hogy a palesztin problémának nagyobb hangot kell kapnia az ENSZ-ben. Most, miután több mint száz ország támogatta a kérést, a téma jelenlegi közgyűlés napirendjére kerül, Genfen kívül tehát New York a kairói hármas találkozó másik fontos meg- tórgyalnivalója. A harmadik város, amelyről a tanácskozáson nyomatékkai szó esik, nyilvánvalóan Amman. A PFSZ- nek Husszein királlyal volt és van a leatöbb nézeteltérése. Ezek áthidalása sokmindent megkönnyítene. De a hídépítés változatlanul nehéznek ígérkezik. 1