Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)
1974-08-30 / 237. szám
Í974. augusztus 30, DUNANTOLI NAPLÓ Eszmecsere a munkahelyi demokráciáról A vita határai Demokrácia és fegyelem: édestestvérek. Am testvérek között Sem ritka a harag, a hangos szó, a félreértés. Ezért szükséges a munkahelyeken is a két testvér, demokrácia és fegyelem mozgásának, hatósugarának határait megjelölni. Eddig és ne tovább. A munkahely: szervezet. Létezése, működése elválaszthatatlan sokféle előírástól, utasítástól, szabálytól. Amiket — éppen közérdekből, a munkahely zavartalan tevékenségét elősegítve — be kell tartani. Alapvető kérdés tehát: miről lehet és szükséges, miről nem szabad vitatkozni? Téves tilalmi táblák Eléggé elterjedt nézet, főként a gazdasági vezetők vallják: termelési kérdésekben nincs helye a demokratikus fórumoknak, ezekben a felelős poszt betöltője dönt, utasít, s a töb- biekrek marad a végrehajtás. E vélekedés gyengéje általánosságában rejlik. Mert mit értsünk „termelési kérdések” alatt? A napi tervfeladatot? A technológiát? Ha a huzakodók érre gondolnak, akkor igazuk van. Ám ha e tilalmi tábla mögé azt a felfogást rejtik, hogy a munkahelyi fórumok vitatkozzanak csak szociális, munkásellátási, esetleg bérezési, jutalmazási ügyekről, de a gazdasági tevékenység lényegét ne érintsék, akkor tévednek. Ahogy azok szintén, akik — a munkások soraiból — azt szeretnék, hogy tőlük mindenről véleményt kérjenek. Addig nincs demokrácia, míg velünk meg nem beszélnek mindent, míg a főnökök maguk között döntenek — így hangzik az „érvelés”. Jól néznék ki, ha a termelés folyamatát újra meg újra gyűlésezéssel akasztanák meg, mondván, most megvitatjuk a dekádtervet, most meg a technológiai előírást... Egészséges arányokra van szükség. Annak tisztázására, mit érdemes a gazdasági témák közül megvitatásra a demokratikus fórumok elé terjeszteni. Igen, de kit illessen e kiválasztás joga? Félreérthetetlen feleletet ad erre az a határozat, amelyet a Minisztertanács 1973. június 27-1 ülésén hozott az üzemi demokrácia fejlesztéséről, s amelyben több más mellett ezt olvashatjuk: „. .. a központi irányelvekből kiindulva és az érvényben levő jogszabályok keretei között a vállalatok maguk alakítsák, fejlesszék tovább a helyi körülményeknek legjobban megfelelő formákat és azon belül a tartalmi megoldásokat”. Semmiféle központi akarat nem fogja kézen a munkahelyek közösségeit, s nem okítja részletekbe menően őket, mit szabad, mit nem. Érdemben csakis helyben lehet dönteni arról, hol húzódjanak demokratikus vita és fegyelmezett végrehajtás határai. Amihez segítséget adnak a központi — a szakszervezetek és a kormányzat közös álláspontját megfogalmazó — irányelvek, a különböző jogszabályok, de c konkrétumokat a helyi körülmények szabják meg. Nem elég megmondani Tegyük fel: a vállalati pártós szakszervezeti, ifjúsági testületek, a gazdasági vezetők véleményét is kikérve, meghúzták a határokat. Világossá tették minden érdekelt előtt, hogy meddig és miről tart a vita, s i hol adja át helyét a fegyelemnek. Tegyük fel azt is, hogy jól sikerült a határvonal kijelölése, élesen elválnak egymástól az utasításokkal és a vitákkal eldöntendő kérdések. Akkor már biztos az eredmény, a vonzó munkahelyi légkör, a közös gondolkozás? Hiba lenne ezt hinni. Egy valami még nagyon hiányzik. Nevezetesen a mindenkit ösz- szefogó, az erőket egy irányba terelő cselekvés. S talán furcsán hangzik, de igaz: a demokratikus fórumok sem akkor élnek, hatnak teljes valóságukban, ha ott az emberek bátran elmondhatják véleményüket, hanem ha ezt a közösen kialakított teendők fegyelmezett végrehajtása követi. Fogalmazhatunk úgy is: a szavak demokráciája a cselekvés demokráciájába nőtt át, hogy azután — a számonkéréskor, az ellenőrzéskor — ismét az együttes megfontolás, értékelés szavai vegyék vissza a főszerepet Sértetlen sorrend Az egészséges arányok mellett ezért elengedhetetlen a dolgok sorrendjének sérthetetlensége. A bajok abból származnak, ha a munkahelyeken föl sem állítják a sorrendet, vagy ha igen, akkor unos, un- talan fölborítják. Ilyenkor elmosódnak a határok, hol mindenre parancsok érkeznek, hol fölösleges vitákkal telik az idő, s csak akkor kapnak észbe, amikor már kátyúba ragadt a szekerük, se előre, se hátra. Ki kemény kéz, ki nagyobb demokratizmus után sóhajtozik, esetleg kiabál ebben a helyzetben, holott nem ezek segítenek. Hanem a logikus sorrend becsületének megteremtése! Az, hogy ne a munka, a cselekvés helyett vitatkozzanak, hanem a munka, a cselekvés hogyanjáról, céljáról. M. O. A végzés: kényszer felszámolás Sellyéi remények A Szigetvári Építőipari Szövetkezet és a. Pécsi Faipari Szövetkezet vette át a csődbe ment Sellyéi Építőipari Szövetkezet tagjait Elrendelték a Sellyéi Építőipari Szövetkezet kényszer felszámolását, miután nem volt remény arra, hogy saját erőből talpra áll. A szövetkezet tavaly egymillió-nyolcszázezer forint veszteséggel zárt, szanálták, majd az elmúlt fél évben újabb egymilliónyolcszázezer forint veszteség jött össze. Most leltároznak, eladják a szövetkezet vagyonát, hogy kifizethessék a hitelezőket. A körülbelül hatmillió forintnyi vagyon fedezi a veszteségeket. Ezzel a csőd annak rendje s módja szerint rendeződik. A sellyei mérleg számai mögött azonban emberek vannak. Mi lesz a szövetkezet tagjaival? Visszatekintve Annak, hogy csődbe ment és fel kell számolni egy építőipari szövetkezetét, mindenképpen vannak tollhegyre kívánkozó tanulságai. Ha csak arra gon dőlünk, a szanálás még nem kényszer felszámolás, ha a lejtőre került szövetkezet még időben képes a teljes tisztújításra, egy hozzáértő vezetőség másként is alakíthatta volna a dolgokat. Ezzel azonban, miután megjött a végzés a kényszer felszámolásról, nem sokra mennénk, főként nem a sellyei építők, akiknek elfogyott mór a türelmük, elegük van a bizonytalanságból, új, hosszú távon is virágzó és jó megélhetést biztosító munkohelyről áhítoznak, inkább erről szeretnének hallani. Ennek ellenére néhány megjegyzés oda kívánkozik a sellyei végzés margójára, hiszen mégsem mehetünk el szó nélkül egy nagy múltú ipari szövetkezet kimúlása mellett. Mit állapíthat meg a kívülálló? Szétment egy veszteségesen gazdálkodó építőipari vállalkozás. Tagjai más, nagyobb termelékenységgel és nyereséggel dolgozó ipari munkahelyeken helyezkednek el. Ez közgazdaságilag kedvező is. Emberi vonatkozásaiban azonban sajnálatos az eset. Felszámoltak egy nagy múltú, egy időben virágzásnak indult, igazán jobb sorsra érdemes építőipari vállalkozást, amelynek alapítói annak idején önkéntes elhatározásból szövetkeztek, szövetkezetükben j munkát és megélhetést találtak, jóban és rosszban — már akik végig kitartottak — együtt voltak. Ez sajnálatos. De jó volt a séllyei székhelyű építőipari szövetkezet az egyre na gyobb építkezések elébe néző Sellye nagyközségnek is, hiszen helyben a vállalkozó. S még úgy is, hogy a tanács a szövetkezet fejlesztési alapjaiból alkalomadtán támogatásra is számíthatott a községfejlesztés céljaira. Ennyit talán, visszatekintve a történtekre. A szószaporításnak azonban helye nincs, a felszámolást kimondták. Mi lesz a sellyei építőkkel, ez most a legfontosabb kérdés Jubileum Magyarteleken Augusztus 20-án, alkotmányunk és az új kenyér ünnepén, a szépen felújított egykori földbirtokos kúria kivilágított termeiben és a szépen gondozott parkjában, fővárosi énekesek, Páyer András, Máté Péter és Korda György műsorának tapsolt négy falu, Magyartelek, Magyarmecske, Gilvánfa, Kisasszonyfa termelőszövetkezeti togsága. Utána bál volt hajnalig, ahol a szövetkezet fiatalsága önfeledten táncolt, — szórakozott — az aktív tagság egyharmada 30 év alatti, s nagy szó ez egy ormánysági gazdaságban. Ők talán át sem érezték a jubileumi ünnep igazi súlyát, sokuk még a világon sem volt akkor. Csak azt látták az egészből, hogy az új NYI- VA-kombájnokkal 10 nap alatt betakarították a búzát, ami 40,3 mázsát adott hektáronként összesen 232 vagonnal új rekordot állítottak be, s ez' szép kilátásokkal kecsegtet az év végi nyereség, jutalmakat meg a szövetkezet egész jövőjét illetően. A padsorokban ülő alapítótagok — az a tizenöt idős ember —, akik eljöttek, hogy átvegyék a TOT és a minisztérium jubileumi oklevelét, és a közösségtől kapott 22 500 forint pénzjutalmat, ők az alapítók tudják csak igazán értékelni az elmúlt évtizedek munkáját, küzdelmeit. Itt az Ormányság szélén, ahol a földbirtokos mellett három úr volt, a víz, az elmaradottság és az egyke, s ezt a hármat a nagybirtoknál is sokkal nehezebb volt felszámolni. Mégis megtették, igaz, hogy egy negyedszázad kellett hozzá. Az öregek úgy emlegették a vizet, mint valami elkerülhetetlen sorsszerűséget. Belvíz mindig is volt, van és lesz. A terület egy része mélyebben fekszik a befogadóknál, a talajvíz magas, s az esők után feltör. Tóth Dezsőné szövetkezeti tag meséli, hogy annak idején aratáskor nem is egyszer térdig érő vízből hordták ki a kévéket. t 1967-ben megkezdték a vízren| dezést. Az első években nagyon lassan ment a munka, és az eredmény is elmaradt, 1970-ben olyan nagy belvizet kaptak, amibe belerendült az egész gazdaság. A víz 6 millió forint kárt okozott és elvitte a beruházásokra tartalékolt 4,5 millió forintos biztonsági tartalékot is. Közben az építkezést már nem lehetett abbahagyni, hisz a falak félig álltak. Nem léphettek ki a vajszlói társulási sertéskombinátból, nem hagyhatták félbe a 11 milliós baromfitelepet sem. A víz meg a beruházások miatt 1971-ben a szövetkezet — nagy alaphiánnyal — veszteséges lett és szanálták. Ez volt az első szanált tsz Baranyában, ahol a vezetőséget nem váltották le, hanem újból megválasztották. Nagyváradi János elnök közben már elment a faluból. A magyarteleki szövetkezeti tagok több mint százan írták alá azt a minisztériumba írt levelet, amiben kérték vissza az elnököt, a történtek ellenére bíztak benne és nem is csalatkoztak. A fiatal, tehetséges és tiszta kezű agrármérnök akkor már 9 éve irányította a szövetkezetét, — ő- előtte 13 év alatt 13 elnöke volt a magyarteleki Vörös Októbernek. Élete nehéz napjait élte akkor, de jól látta a megoldásokat, s a tagok tudták, hogy egyedül ő tudja a bajból kikormányozni a tsz-t. így is lett, felszámolták a veszteséges ágazatokat és 100 százalékos állami támogatással folytatták a vízrendezést, mint a termelésbiztonság megteremtésének legfontosabb feltételét. Eddig 25 millióba került a vízrendezés. A munka még nem ért véget, de 4950 holdas terület '80 százaléka ma már vízrendezett. De nemcsak a vízzel folytatott csatában győztek, leküzdötték az örökölt elmaradottságot is. A Vörös Október földjén ma a legkorszerűbb nyugati és szovjet gépek dolgoznak. Bábolnai rendszerű baromfitelepükön ebA termelőszövetkezet baromfitelepe ben az évben 9,5 millió darab tojást állítanak elő. Tíz évvel ezelőtt 455 hízott sertést neveltek, most a vajszlói társulat- kombinát egynegyed része a Vörös Október Tsz-é, ahol évente 2500 hízott sertést állítanak elő, ennyi a rójuk eső rész. Tíz éve 54 vagon búzát termeltek, most 232 vagonnal. Akkor 15,3 _ milliós volt a közös tiszta Vagyonuk, most 33 millió, akkor az éves termelésük értéke alig haladta meg a 18 milliót, az idén 40 millió forint lesz. Az egy dolgozótag éves keresete — a közösből — 8300 forint volt 10 évvel ezelőtt, most el- 'éri, sőt meghaladja a 21 ezer forintot. Pedig közben volt a szanálás is. A szövetkezet tehát nemcsak talpra állt, de gyors fejlődésnek is indult, amelynek ma mór egyetlen akadálya a viszonylag kis üzemméret lehet Nem titok a szövetkezetben, hogy megkezdődtek a tárgyalások a szomszédokkal, 1975. január 1-ével egyesülés lesz itt, még nem tudják kivel és hogy, de az elképzelés megvan. Az egész társaság érdekét szolgálná, ha négy helyett egy szövetkezet tulajdonában lenne a vajszlói sertéskombinát, ha itt tért hódítanának a zárt termelési rendszerek. A gazdasági felemelkedés nyomai a községek külső képén is egyre inkább lemérhe- tők. Magyartelek két új házsora jelzi elsőként az itt élők anyagi gyarapodását A négy kis faluban 378 tsz-tag él, 40 személyautót tartanak számon, 90 motorkerékpár-, 210 tv-tulaj- donost. A közösből származó jövedelem mellett évi 5 millió a háztáji gazdaságok árbevétele. A takarékbetét-állomány megközelíti a 6 millió forintot. És, hogy az anyagi biztonság, az állami szociális juttatások a megváltozott életkörülmények mennyire átformálják az emberek tudatát, azt jelzi, a végétért egyke korszak is. Nagy Gyula többszörösen kitüntetett szövetkezeti tag — korábban brigád-, most üzemegység-vezető derűlátóan ítéli meg a tsz jövőjét. Jó érzés látni, hogy van és egyre inkább megmarad a fiatalság a tsz-ben. Mostanában átlag 3 gyermek születik, egy családban, de akad jócskán 4—5 gyermekes család >s. 1949 októberében 14 család 100 hold földön, négy lóval, 18 ezer forintos közös vagyonnal kezdte meg Magyarteleken a közös gazdálkodást, úgy, hogy az őszi gabonákat már együtt vetették el. Ez a lépésük nyitotta meg az utat a külső Ormányság fejlődése, felzárkózása előtt Az ó generációjuk mentette meg 1956-ban is a szétbomlani készülő tsz-t, ók küzdöttek meg a vízzel, az egyéb bajokkal. Ők fordították meg itt negyedszázad alatt a világot, s teremtették meg a feltételét annak, hogy a fiatal generáció a következő 25 esztendőt már jobb adottságú üzemekkel azonos vagy közel azonos pozícióból kezdhesse meg. — Rné — Segítenek a szövetkezetek Miután megkapták a papírt, nincs tovább munka, hogy ne kerüljenek az utcára, a Szigetvári Építőipari Szövetkezet és a Pécsi Faipari Szövetkezet sietett a sellyei építők segítségére, munkát ajánlott valamennyiüknek. Nem jogutódlásról van szó, hanem arról, és ezt saját tagságuk megnyugtatására is mondjuk, hogy a két szövetkezet hajlandó tagjai közé felvenni az önként elhatározásból jelentkezőket és hajlandó megvásárolni és átvenni a volt sellyei szövetkezet felszámolt munkahelyeit és műhelyeit E szándékukat már korábban kinyilvánították, ám akárcsak egy héttel ezelőtt is, csupa bizonytalanságról számolhattunk volna be. Aztán három nap alatt több minden történt, mint az azt megelőző három hét alatt. De ehhez ismerni kell az utóbbi hetek huzavonáit. A leltározás és a vagyonfelmérés lassan haladt, közben a felszámolóbiztos a kórházba került, nem volt aki intézkedjen, s végül kiment a papír a tagoknak, nincs tovább munka. Szigetvár ugyan kérte, ne kelljen megvárni a teljes leltárt és vagyonfelmérést, azzal csak az idő megy, hadd vehessék át menet közben az egyés részlegeket és munkahelyeket, hogy munkát tudjanak adni a tengő-lengő sellyeieknek, de erre csak most nyílt lehetőség. Sokat vívódott a nem kellően tájékoztatott és a szövetkezet jövőjét illetően sokféle variációról halló sellyei tagság is, legelőször is amiatt, hogy ketté kell válni az egyébként összetartó kollektívának. Húzódoztak leendő munkalyeiktől, az épületasztalosok eleinte hallani sem akartak a Faipari Szövetkezet sellyei butorüzeméről, ahol betanított munkát kell végezniük és a korábbinál kevesebb pénzért. Végül- is minden tisztázódott. Deák Károly, a Szigetvári Építőipari Szövetkezet elnöke és Klement László ipari tanulókkal együtt a,z épületasztalosokat vette ót. Mit ígérhetnek nekik? Egyelőre be kell fejezniük korábbi munkáikat — ez eltarthat még egy hónapig —, majd bekapcsolódnak a bútorgyártásbo. A pécsi szövetkezetnek Sellyén negyven fős kisüzeme van, ahol naponta 2—3 vagon bútor készül. Ha átveszik a sellyei építők központi telephelyét — a részleteket illetően még egyezkednek a szigetváriakkal —, berendezkednek és bővítik o termelést. Később igényesebb munkákra, a külföldi piacokon nagy keresletnek örvendő stílbútorok gyártására térnek rá. Ezzel sínen is lesz a sellyei bútorgyár ügye. Hosszú távra biztos munka és kereset. A sellyei épületasztalosok kifogásával kapcsolatban, hogy betanított munkát kell végez, niük és kevesebb pénzért, a faipari szövetkezet elnöke meg jegyzi, a sellyeiek hozzászoktak a jó keresethez. Az épületasztalosok korábban kevesebb é» gyengébb minőségű munkáéit több pénzt kaptak. De hiszen ezért, ilyesmikért ment tönkr* a sellyei szövetkezet! A sellyei bútorüzemben szervezett, fegyelmezett munka folyik, a pénzért meg kell dolgozni. A jövevények hozzáállásától függ. megtalálják-e boldogulásukat A Faipari Szövetkezetben egyébként 2300 forint az áfc lagbér, a szakmunkások körében nem ritka a 4000—5000 forintos kereset Szigetvár tervei A Szigetvári Építőipari Szövetkezetbe ötvenötén jelentkez tek, őket egyelőre megbízták a leltározásban való közreműködéssel, órabért kapnak, tptj hát már fizetésért dolgoznak, nagy szó. Amint a leltárral végeznek, fokozatosan munkába állhatnak. Az asztalosok a jövő hétfőn már kezdhetnek. A szigetváriak átveszik a sellyei építőrészleget, a műszaki becsüs által felértékelt áron a műhelyeket és az eszközöket, valamint a sellyeiek által abba hagyott építkezéseket — a beruházó megbízása esetén —, amelyekre az építtetőkkel új szerződést kötnek új feltételekkel. Vajszlón és Sellyén összesen 10 épülő társasházról van szó, ha sikerül tető alá hozni, téliesíthetnek, tavaszig lesz munka. Ennél jóval messzebbre menő terveik is születtek a szigetváriaknak: építésvezetőséget szeretnének létrehozni Sellyén. Erre az ad alapot, hogy jövőre a nagyközségben megkezdik a csatornázást, s ezzel párhuzamosan hatvan társasház épül. A szigetváriak, amennyiben elnyerik a megbízást — a csatornázás 20 millió forintos munka -—, átirányítják Sellyére negyven felsőszentmár- toni munkásukat Ez a dolgos társaság lenne a sellyei építés- vezetőség . magja, velük dolgoznának a sellyeiek. Egy éven belül akár 100—150 főre is felszaporodhatna az építésvezetőség létszáma. Helyben a munka, nem kellene ingázni. Mentőöv? Van még egy kellemetlenség, de ez már nem a két szövetkezet ügye. Márciusban — mintegy mentőövül — pótrészjegyet jegyeztettek a Sellyei a Pécsi Faipari Szövetkezet el- Építőipari Szövetkezet tagjainöke most már biztató dolgokról számolhat be, formát öltött az elképzelés, mi lesz a volt Sellyei Építőipari Szövetkezet megmaradt tagjaival Százan jelentkeztek A létszám egy időben a háromszázat is meghaladta, ez most a harmadára csappant. Akik kiléptek, itt-ott elhelyezkedtek, a helyi költségvetési üzemnél, állami vállalatoknál és másutt. Végül is százan kérték felvételüket a pécsi és a szigetvári szövetkezetbe, negyvenötén ide, ötvenötén oda, A Pécsi Faipari Szövetkezet az val. Ez most mint tartozás jelentkezik, kinek-kinek rávezetik a mill-lapjára. ki kell fizetni. Egy havi fizetés. A hírre, érthetően, palotaforradalom tört ki a felszámolás alatt álló szövetkezetben, belépéskor mór megfizették a részjegyet, miért kell a bukott szövetkezetért még egyszer fizetni? Együtt érzünk velük. Amint mondtuk, a vagyon fedezi majd a veszteségeket. Ami marad, abból remélhetőleg futja majd a részjegyek átvállalására is. De ha nem, a sellyei építők azokat hibáztathatják, akik a „mentőövet” annak idején a nyakukba dobták. Miklósvári Zoltán
