Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)

1974-08-29 / 236. szám

1974. augusztus 29. DUNANTŰU NAPLÖ 5 Uj adónemek Kinek kell házértékadót és vizijárműadót fizetnie? Bizottságok értékelik az ingatlanokat - Módosult az örökösödési illeték mértéke is A nagy értékű ingóságok is illetékkötelesek Oj adónemként lépett ér­vénybe o házértékadó és a ví­zijármű adó, ez év július 1-től változott a házadé, módosult az illetékfizetés is. Az új adókról, o változásokról beszélgettünk Orosz Ferenccel, a Megyei Ta­nács VB pénzügyi osztályának vezetőjével. Mindjárt elöljáróban meg­jegyzem azt, hogy az új adók, tehát a házértékadó és a vízi­jármű adó bevezetése elsősor­ban nem aí állami bevételek növelését célozza, hanem tár­sadalompolitikai szempontok ér­vényesülnek — mondta az osz­tályvezető. Konkrétan: azok a háztulajdonosok kerülnek ház­értékadó fizetési kötelezettség alá, akik kiugróan nagyértékű, luxuskivitelű ingatlan vagyon felett rendelkeznek. Ezt az adót kizárólag azok fizetik, akiknek a lakóépületük forgalmi értéke 800 000 forintot, illetve akiknek üdülője 500 000 forint forgalmi értékét eléri, vagy meghaladja. — Hogyan állapítják meg a házértékadó fizetésének kötele­zettségét? — Minden városi és községi tanácsnál külön bizottság álla­pítja meg: mely ingatlanok ke­rülnek a házértékadó fizetési kötelezettség alá. Ezek a bizott­ságok már megyeszerte meg­alakultak, dolgoznak és várha­tóan a közeljövőben befejezik munkájukat. Azok az ingatlan- tulajdonosok, akiknek ingatlana g bizottság megállapítása sze­rint a házértékadó fizetési kö­telezettség alá esik, felszólítást kapnak a házértékadó beval­lás megtételére, Aki pediq fel­szólítást nem kap, annak ingat­lana nem esik házértékadó alá. Azt is elmondhatom, hogy az új odó fizetése a lakosság nagyon szűk körét érinti. — Mennyit* kell fizetnit — A házértékadó mértéke a lakóházingatlannál a forgalmi érték után évi 0,5—1 százalé­kig terjed, az üdülőknél 1—1,5 százalékig. Abban oz esetben, amikor a lakóépületben a tulaj­donos legalább három kiskorú gyermekével lakik és a lakó­szobák száma a család lakás­igényének alsó mértékét (a mértéket a lakások elosztásá­ról szóló 1/1971. február 8. korm. sz. rendelet szabályozza) nem haladja meg, a házérték­adó alapját kiskorú gyermekek­ként 100 000 forinttal csökken­teni kell. — Oj a vlzijármü adó is ... — Vízijármű adót kell fizetni minden magánszemélynek a tu­lajdonában lévő motoros és vi­torlás vízijármű után. Ami az összegszerűséget illeti: motoros vízijárműveknél lökettérfogattól függően évi 120 forinttól 14 400 forintig, vitorlásoknál a vitorla­felülettől függően 1800 forint­tól 14 400 forintig. Itt |s meg kell jegyeznem, hogy mentessé­get élveznek viszont azok, akik­nek tulajdonában 10 négyzet- méternél nem nagyobb felüle­tű alapvitorlával rendelkező vi­torlás vízijárművük van, továb­bá az igazolt versenyzők, ha rendszeresen résztvesznek a versenynaptárakban szereplő versenyeken. — Változott a házadó, — A lakóházak adómértéke nem változott, ellenben — ami SZÍJGYÁRTÓ RÉSZLEGÜNKBE ponyvsvarrótot magas órabérrel felveszünk PÉCSI SZÓIG ALTATOIPARI VALL. Pécs, Lotz Károly u. 2. szám. a változást jelenti, jelentős ked­vezmények léptek életbe. — Például? — Eddiq az új lakóépületek után 15 évi házadómentessé­get biztosítottak gz idevonatko­zó rendelkezések. Most a ma­gánerőből épülő családi házak adómentessége 15 év helyett 25 év, a szövetkezeti lakások esetében pediq 25 év helyett 35 év. Változott az üdülök ház­adó mértéke Is- Eddig azonos volt a lakóházak adójával, 1975, január 1-től viszont az üdülők után magasabb ház­adót kell fizetni függően az üdülőben lévő szobák számá­tól. — Vegyünk például egy har­kányi két szobás üdülőt... — Harkányban g két szobás üdülő házadója a korábbi 130 forint helyett 150 forint lett, a három szobásé 190 forint he­lyett 300. — Különösen érdekli az em­bereket a július 1-től módosí­tásra került illetékfizetés — in­gatlanöröklés, ajándékozás ese­tében kötelezettségének mérté­ke. — A módosított iíletékrende- let kedvezőbb feltételeket bizto­sít a kisebb értékű ingatlan, örökség, illetve ajándékozás esetében az egyenesági leszár­mazottaknak, Illetékmentes az örökség abban az esetben, ha az egyenesági leszármazott örö­kös ingatlanöröklése a 20 000 forintos forgalmi értéket nem haladja meg. A kisebb értékű ingatlanok ajándékozása, illet­ve öröklése utáni illetékfizetési kötelezettségének kulcsa ala­csonyabb, ezzel szemben a na­gyobb, a 100 000 forintot meg­haladó forgalmi értékű ingatla­nok illetékkulcsa magasabb lett — Százalékosan ha illusztrál­nánk ... — Például az egyenesági le­származott esetében a legala­csonyabb illetékkulcs az ingat­lan forgalmi értékének 5 szá­zaléka, (10 000 forint értékha­tárig), — a legmagasabb 45 százalék, — 500 000 forinton fe­lüli rész után, Oj a rendelke­zésben az is, hogy az eddigi illetékmentes ingóság — példá­ul nagyértékű festmény, éksze­rek, gyűjtemények — amennyi­ben 100 000 forint forgalmi ér­téket meghaladja, illetékkötele­zettség alá esik, azonos elvek szerint mint az ingatlanok ese­tében. — Mi a helyzet a nem egye­nesági örökségi és ajándékozá­si illetékfizetésnél? — Ebben az esetben — az értékhatártól függőeh — az il­letékkulcs a forgalmi érték 8 százalékától 80 százalékig ter­jedhet. Ezekre vonatkozó rész­letekről a tanácsok pénzügyi szakigazgatási szerveinél kifüg­gesztett tájékoztatóból minden­ki tudomást szerezhet. (Garay) Javítják az egészségügyi ellátást Szerdán ülést tartott az Orvosegészségügyi Dolgo­zók Szakszervezetének El­nöksége. Egyebek között megvitatták a gyógyító-meg­előző hálózat országos szak­mai intézeteinek tevékenysé­gét és munkájuk továbbfej­lesztésének feladatait. A ta­nácskozáson hangsúlyoz­ták, hogy a szakmai intéze­tekre a jövőben az eddigiek­nél is nagyobb feladat há­rul a hazai egészségügyi el­látás szükségleteinek felmé­résében és színvonalának továbbfejlesztésében. A Szigetvári Állami Gazdaság a város állomásától a gazdaság épülő új telephelyéig másfél kilométernyi hosszú iparvágányt létesít. A szeptember végére elkészülő vágányt később a szentegáti út mellett lévő takarmányszáritó és tároló üzem, illet­ve állattenyésztő telepig kívánják meghosszabbítani. Fotó; Ertí*János Az első pohártól — az elvonókúráig A 32-es végállomása előtti megállónál szállók le, szikár, görbelábú, ötvenes férfitől kér­dezem, hol van a kijózanító, vagy az elvonó, mindegy, vál­lát vonja, meg sem áll, csak úgy vissza szól: — Nem tudom. Nem is hal­lottam róla... Bolyongok egy kicsit az Erő­mű előtti telep — hajdani fel­vonulási épületek, irodák, mun­kásszállások — utcáin, aztán egy idős asszony mondja, men­jek csak vissza a megállóig, az az Edison utca, ott van. Az épület folyosóján aztán meg­pillantom az iménti mogorva férfit — nem kis meglepeté­semre —, ül a pádon, kezé­ben papír, kezelésre jött, mint­ha most látna először, rám me­red, vagy éppen átnéz rajtam a semmibe, Dr. B. B. főorvos. — ...Tehát alkoholista típus tulajdonképpen nincs? — Nincs, de bárki azzá vál­hat. Nem csak az lehet alkoho­lista, akit az utcáról szednek fel, hanem az is — többek között — aki vallja magáról, hogy „soha sem részeg”, akár­mennyit is iszik, nem tántorog, Tanévnyitó: szeptember 2-án A vakáció utolsó napjai Még néhány nap .. I Vajon mit csinálnak most az utolsó napokban a diákok?! A pécsi Jókai úti Általános Iskolo ké­mia tanára, dr. Bíró Leóné mondja: — A kémiaszertárt korszerű­sítették, szinte újjávarázsolták a nyáron, most diákok szépítik az előadót, kicsorytgolják a ké­miai kísérletekhez szükséges felszereléseket. Külföldről sokan küldtek az iskola címére képes­lapot, ők a napokban térnek haza. többen pedig az utolsó napokat élvezik a balatonfeny- vesi úttörőtáborban. Az Acsády úti iskola programokban gaz­dag napokat szervezett a ha­zatért gyerekeknek, okik a hét végéig itt töltik napjaikat. Jövő héten már minden iskolában lesz napköziotthon. A tanévnyi­tó minden iskolában szeptem­ber 2-án lesz, 3-ón pedig már benépesülnek az iskolák, han­gosak lesznek a folyosók és az iskolaudva rok. A aimnazisták utolsó szabad hetéről a Nagy Lajos Gimná­zium igazgatóiétól, Doboy ió- zseftől érdeklődtünk: — Az építőtáborokból már hazatértek a diákok, ez a hét az utolsó kis szabadidejük. Nem minden diáknak, mert két­napos KISZ előkészítő-képzőt tartunk itt oz iskolában, ahol az új tanév feladatait beszéljük i meg, mintegy 100 diák részvé­I telével. Augusztus 30-át tartjuk a legmelegebb napnak mi is, meg a diákok is — akkor lesz a pótvizsga. Szerencsére kevés a bukott diók, 900 gyerekből heten jönnek vizsgázni. — A Műszaki Főiskola KISZ- titkárától: Vucskics Pétertől a főiskolások vakáció-végi elfog­laltságáról érdeklődtünk. — Nem ez az utolsó hetünk. Mi csak szeptember 9-én kez­dünk. Augusztus utolsó napjai­ban Balatonfenyvesen, a főis­kolai KISZ-táborban 20 hallga­tónk nyaral. Az elsőévesek már szeptember 5-én megérkeznek, a főiskola öregdiákjai megis­mertetik őket a várossal. Szep­tember 9-től 80—100 diák há­rom napra Balatonfenyvesre utazik, három napra pedig a pécsi főiskola ad otthont a ta­nulóknak KlSZ-továbbképzés céliából. A Marx Károly Közgazdaság­tudományi Egyetem pécsi kihe­lyezett tagozatán dr. D:esz'.er Lászlótól, a tanulmányi hivatal vezetőjéről érdeklődtünk a diá­kok utolsó szabad hetéről. — Nem minden diók tölti nyaralással, pihenéssel ezt a hetet. A negyedéves hallgatók augusztus 31-ig 12 hetes szak­mai gyakorlatukat végzik. Az el­sőéves diákok eqvhetes tábo­rozással és munkával kezdik a tanévet, szeptember 4-től a Pé­csi Állami Gazdaság gyümöl­csösében dolgoznak majd. Bódy Ágnes mindig az „eszénél van”, sőt, másnap még fogyaszt egy ke­vés italt, mondván, hogy „ku­tyaharapást szőrével”. Mert egy biztos: az ember szervezete nem változik, az ital előbb- utóbb megkezdi pusztító mun­káját. A társadalmi megítélés viszont eléggé változó, ami az ivászatot illeti. S ebben a tekin­tetben nehéz a mi munkánk. Mert hiába zajlik le a gyógy­kezelés, önmagában még nem oldott meg mindent. Nézze csak meg: manapság egyenesen .illő" otthon többféle italt tar­tani, sokan szinte kérkednek az ilyen meg olyan konyakok­kal, pálinkákkal. Termelőszövetkezet elnöke. Középkorú, nyugodt tempójú férfi, saját kocsival jár ki a munkahelyére. Asztalán nincs hamutartó, csak a hosszú tár­gyalóasztalon. Átszól a szom­széd szobába, pénzt csörget a zsebéből, kis idő múlva kislány érkezik üveg borral. Az elnök kivesz egyetlen poharat a szek­rényből, elémteszi, tölt. — És te? Fejét rázza. — Nem a kocsi miatt, egyéb­ként sem. Többet soha, sem ezt, sem a cigarettát. Valami­kor válogatás nélkül mindent megittam, bort, likőrt, rumot, teljesen mindegy volt, hogy mit, s mindig úgy éreztem, hogy egyszerűen nem tudok berúgni. Aztán később egyre idegesebb le'tem, ingerültté váltam, főként másnapos állapotban. Egy görcs elkapott, hívják az or­vost ... Hát ez volt. Nyolc éve egy korty nem ment le a torko-. mon, nem is megy. Az orvos: — Az alkohol valóban alkal­mas arra. hogy a szorongást feloldja. Ezért menekülnek so­kan az alkoholhoz, amelyet persze ők nem így fogalmaznak meg. Egyszerűen úgy érzi, vá­gyódik egy kis „kikapcsolódás” után, fehérasztalhoz, barátok­hoz és most már csak az a kér­dés, hogy a mértéket felismeri- e. vagy túlmegy a határon? Az ivás egy ideig örömérzést kelt, ez kézenfekvő. Valamit pótolni kíván vele, igyekszik oz állandó szorongást eloszlatni. S éppen ez okoz gondot a ké­sőbbiekben nekünk, orvosoknak. Az elvonókúra után a már gyó­gyult embernek ki kell töltenie valamivel azt az űrt, amelyet korábban az alkohol adta „örömmámor” fedett be. Tőlünk mit kaphat, jövőlére vonatkozó­an? Jótanócsot, mást nem. Sem időnk, sem apparátusunk nincs arra — sajnos! — hogy hosz- szú távon figyelemmel kísérjük sorsát. Ki vezeti el ahhoz a felismeréshez, hogy a józan, ki­egyensúlyozott élet sokkal több és tartós örömet nyújt, mint oz alkohol? Csak a családi, mun­kahelyi környezet Rákóczi úti első emeleti la- I kás. A férfi elektromosipari | szakmában dolgozik, felesége ( nem vállalt munkát, amikor a gyerek megszületett. A „gyerek” ma már egyetemista a főváros­ban. A férj: — Azt hiszem az volt a baj, hogy az asszonyt nem enged­tem dolgozni, elég jól keresek, gondoltam, maradjon itthon. Unalomból szokott rá az italra? Lehet. Napközben a barátnő­jével ültek be hol egyik presz- szóba, hol a másikba, később már itthon ittak, az éléskamrá­ban csak gyűltek a rumos, cse­resznyés üvegek. Mire észbe­kaptunk a fiammal, már késő volt. A lakásunk örökké ren­detlen volt, ágynemű szanaszét, feleségem örökké fáradtságról panaszkodott, meg kimerültség­ről, csak ült a fotelban, olva­sott, elaludt, ha mi nem voltunk otthon, akkor az italhoz mene­kült — S most hogyan élnek? Hol van a felesége? — Két esztendeje, hosszas rábeszélés és orvosi tanács ré­vén elvonóra vittem egyik vidé­ki városba, majd később Buda­pestre. Mindez egy féléves idő­tartamot vett igénybe. Meg­gyógyult, s úgy-ahogy az ideg- rendszere is megnyugodott. — Mennyi idő telt el azóta, hogy rendbe jöttek? — Már jó másfél esztendeje. Most anyámmal a Balatonon nyaralnak egy barátom vikend- házában. A hét végén leutazom hozzá, alig várja, hogy lásson bennünket. Szóval, meggyógyult és mondhatnám azt is, hogy boldogan élünk. Talán. Mert azért már semmi sem a régi... Hiába, valami megszakadt köz­tünk, de ezt csak én érzem, de túlteszem magam rajta és tit­kolom, amíg csak élek... bazórkóznak és minden sérel­müket az itallal gyógyítják. Ez­zel a tragédia elkezdődik. Gyükésben van egy kis gyü­mölcsös, kétszáznegyven négy­szögöl, valamikor szőlő volt itt, a talaj teraszos kiképzése őrzi még a kultúra jegyeit. Most fiatal gyümölcsfák fürdőnek a napfényben, néhány már meg­hozta első barack- és körteter-; mését. Középkorú férfi ül a kert végében lévő hajdani prés­ház hősében, lecsót eszik, az­tán elnyúl a falócán, félkönyék- re támaszkodva mesél: — A legjobban kereső bá­nyászok között emlegettek. Jól megvoltam egy ideig a volt fő­nökömmel, ma sem állítom, hogy rossz ember, mindent ki­harcolt nekünk, csak egyet nem viselt el: ha valaki ellentmon­dott neki. Én is egy konok fic­kó voltam, meg is bántam, ró- vertek a fejemre, s ebből én levontam a következtetéseket. — Mikor? — Az elvonó után. Én ma­gam sem tudom, hogy „futot­tam le a sínről", amikor elment o megtakarított pénzem, elad­tam a kocsit, ha jól emlékszem annakidején hatvanezer fo­rintért, a pasas reggel adta át a pénzt, délelőtt négy haverral négyezer forintot vertünk el a Nádorban. Mit mondjak? Min­den elúszott. Az asszony is, aki­ért ugyan nem kár, mert alap­jában véve ő is sok mindenért hibáztatható, ha másért nem, hát az örökös csavargásaiért, hol itt, hol ott látták pasasok­kal, amíg én műszakon vol­tam ... No mindegy. — Most hogy érzi magát? — Én? Jól. Észhez tértem-, megvettem ezt a kis gyümöl­csöst, szőlő nincs, láthatja, nem kívánom a bort. Néha próbáltam egy pohárral meg­inni, de kifolyt a számból. Nem erőltetem. A brigád állított talpra — érdekes, kezdetben pedig velük ittam —, szóval megszerezték nekem ezt a tel­ket olcsón, kölcsönt is adtak, már visszafizettem, az asszonyt elzavartam bútorokkal együtt, hadd menjen, már berendezterrt a házamat. Égy baj van, egye­dül vagyok. De még így is jobb. Itt kint a kertben szépen elva­gyok. Csak néha, hirtelen rám­jön valami sírhatnék. Nem bő­göm el magamat persze, csak érzem, hogy a szememre fut a könny. Az idegeim, azt hiszem, nem heverték ki azt a töménte­len italt, amit elfogyasztottam régebben. Rab Ferenc ♦ Az orvos: — Az előbb i beszélgettünk arról a bizonyos szorongásról, amely elfogja az embert negy­ven—ötven éves korban. Ezt mi úgy nevezzük, hogy „tárgy nélküli félelem”. Megfoghatat­lan, semmihez sem kötődik, nincs „tárgya" a félelemnek. Egyszerűen fél. De ezt sok minden előidézheti már, ami­kor alkoholista személyiségről beszélünk. Gyakran kiválthat­ják ezt munkahelyi problémák is, amelyek eléggé gyakoriak manapság. És a kivezető utat sokan itt is csak a mértéktelen szeszfogyasztásban látják. Eb­ben a korban már az emberek­nek nem egyforma a munkaké­pessége, csökken a probléma­tűrő képessége is. A vezetői gyakorlat itt már fokozottabb tapintatot igényel. Csak hogy nem mindenütt van így és csodálkoznak, hogy egy mun­kakollektívából egyesek kivál­nék, elszigetelődnek, maguk­BÖRDISZMÜ RÉSZLEGÜNK­HÖZ FELVESZÜNK kéíműszakos MÖI MUNKAERŐT Kisegítő munkakörbe NYUGDÍJASOKAT is felveszünk. 3 havi betanulásra 1100 forintos bért fizetünk Pécs? "s tör DISZMÜIPARI SZÖV. PÉCS, AGOTA UTCA 1. SZ.

Next

/
Thumbnails
Contents