Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)
1974-08-24 / 231. szám
SPORTÉ Százszázalékosan sikerült a finnországi túra Pécsi HSC—Kuopio 3:0 (3:0) (Munkatársunk jelenti Kuo- pió-ból.) Kuopió, 3000 néző. PMSC: Rapp — Kincses, Kocsis, Maurer, Tóth — Bálint, Dárdai P., Konrád, Zombori — Juhász, Kiss. A PMSC finnországi túrájá- nok utolsó mérkőzését Kuopió- bon az első liga 2. helyén álló Kuopiói TP ellen játszotta. A mérkőzés előtt a helyi Finn— Magyar Baráti Társaság képviselői köszöntötték magyar nyelven a pécsi sportküldöttség vezetőit és a játékosokat. A 11. perc, meghozta a PMSC vezető gólját. Kiss elvette az egyik finn védőtől a labdát és egy ügyes csel után 6 méterről a bal s'arokba lőtt (1:0). Változatos volt a mérkőzés, hol az egyik, hol a másik kapu előtt pattogott o labda. A 20. percben növelte előnyét a PMSC. Tóth szögletet ívelt be a jobb | oldalról, a védők kifejelték a labdát, majd Kocsis lövése a i kapufán csattant, végül Juhász ott termett és három lépésről a hálóba fejelt (2:0). Csak 8 percet kellett várni a harmadik pécsi gólra. Zombori beadottá jobb oldalról, a kapus kiöklözte a labdát és a berobbanó Kiss a jobb sarokba lőtt (3:0). Fölényben játszott a PMSC, Zombori és Juhász lövése veszélyeztette a kaput. A 39. percben a finn válogatott Suo- malainen szabadrúgását Rapp bravúrral ütötte szögletre. Szünetben Dárdai és Juhász helyére Kardos és Bencsik állt. A második félidőt is pécsi támadások vezették be, az 55. percben Bálint átadását Bencsik közelről fölé lőtte, öt perccel később Bencsik Kisst szöktette, aki lefutotta a védőket, de a kifutó kapusba lőtt. A 68. percben újabb kettős cserét hajtott végre a Pécs. Kincses és Kiss helyére Iványi, illetve Fóbián állt be. Tovább tartott a piros-feketék fölénye, ebben a játékrészben azonban a csatárok többször hibáztak. A 82. percben Zombori—Bencsik volt a labda útjo, a szélső beadott, Kardos kapura fejelt, a védők a gólvonalon mentettek. Egy perccel a befejezés előtt ismét Kardos kerüli helyzetbe, de elhamarkodottan fölé lőtt. A PMSC végig fölényben játszott a finn bajnokság élcsoportjában levő Kuopió ellen. Az első félidőben a helyzetek kihaszná'ásóvol nem volt prob- | léma, szünet után viszont a csa- i tárok lövései rendre célt tévesztettek, és a fölény nem mutatkozott meg gólokban. A negyedik mérkőzésen is jól bírta a csapat erővel, javult a védők játéka is. Jók: Kincses, Tóth, Dárdai, Kiss. A PMSC küldöttsége hétfőn < o késő esti órákban érkezik Pécsre. I Lázár Lajos Atléták, súlyemelők, kosárlabdázók A PMSC szakosztályainál hallottuk A számok tükrében A 15. Komló—Dunaújváros találkozó Az eddig lejátszott tizennégy mérkőzés összesített eredménye a Komló szemszögéből: 14 4 3 7 16-17 ti Csak Komlón; 7 3 3 1 11-7 9 Az előző bajnokság két mérkőzésének összesített eredménye; 2 1—14-4 2 A Komlón lejátszott találkozók eredményei: 1953—59-es bajnokságban (NB II.) 1 :0, 1959—60-as bajnokságban (NB II.) 1:2, 1960—61-es bajnokságban (NB II.) 0:0, 1967-es bajnokságban (NB I.) 4:1, 1969-es bajnokságban (NB I.) 0:0, 1970—71-es bajnokságban (NB I.) 2:2 és 1973—74-es bajnokságban (NB I. B.) 3:2. A legutolsó hazai győzelem 1973. augusztus 11-én született. Az eredmény 3:2 volt. A Bányász pedig a következő összeállításban játszott. Buús — Tal- lósi, Kovács (Készéi), Lahó, Tihanyi, Dárdai, Tüske, Pál Cs. Kovács, Kole- sánszky, Orosz (Bordács). Góllövók: Dárdai (2) és Kolesánszky voltak. A Kohász ellen eddig a legtöbb gólt (hármat) Takács szerezte. A jelenlegi gardából Kolesánszky és Hoh- mann egy-eg>r gólos. A két csapat legutóbbi hazai illetve idegenbeli eredményei: Komlói Bányász (otthon): Diósgyőri VTK 2:2, Győri MÁV-DAC 1:0, Budapesti Pénzügyőr SE 3:0, Békéscsabai Előre 0:1, Várpalotai Bányász 2:1 és Debreceni VSC 2:1. Dunaújvárosi Kohász (idegenben): Szentendrei Kossuth KFSE 0:1, Várpalotai Bányász 0:0, Diósgyőri VTK 0;4, Győri MÁV-DAC 1:1, Budapesti Spartacus 1:4 és Szentendrei Kossuth KFSE 2:0. Az t. Véménd—PVSK mérkőzés A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Véméndi Tsz. SK (otthon); Nagymányoki Brikett SE 2:0, Siófoki Bányász 3:3, XV. kér. Növényolaj SE 0:0 és Máza- Szászvári Bányász 1 :0, Pécsi VSK (idegenben) : Székesfehérvári MÁV Előre 0:0, Szombathelyi Sabaria 0:1, Siófoki Bányász 0:0 és Székesfehérvári MÁV Előre 2:t* Az t, Pénzügyőr—Máza-Szászvár találkozó A két csapat legutóbbi hazai, Iflet- ve idegenbeli eredményei: Pénzügyőr SE (otthon): Diósgyőri VTK 0:0, Várpalotai Bányász 3:2, Kaposvári Vasas 3:0 és XV. kér. Növényolaj SE 0:2. Máza-Szászvári Bányász (idegenben) : Veszprémi Bakony Vegyész 1 :4, Dunaújvárosi Építők 1:2, Székesfehérvári MÁV Előre 1:1 és Véméndi Tsz. SK 0:1. Az 1. Siófok—Szigetvár találkozó ■ (A jelen bajnokságtól számítva.) A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Siófoki Bányász (otthon) : Szekszárdi Vasas 2:0, Nagyatádi Kinizsi 1:0, Pécsi VSK 0:0 és Április 4. Vasas 0:2. Szigetvár VSZSE (idegenben) : Pécsi EAC 2:0, Nagymányoki Brikett SE 3:3, Lőrinci Fonó 4:1 és III. kér. TTVE 1:5« A PMSC különböző szakosztályaiban rövid nyári pihenő után újult erővel megindult a munka. Az atlétáknál is serény munka folyik, Lépőid Endre a szeptember 1. és 8. között Rómában sorrakerülő Európo-baj- nokságra készül. Az ifjúsági atléták a hét végén Szegeden az országos ifjúsági bajnokságon vesznek részt, és őket a serdülők követik. Az országos II. osztályú bajnokság szeptember 7—8-án Budapesten lesz. ezen a versenyen ott lesznek a PMSC versenyzői, örvendetes Lukács László szorgalma és formajavulása. aki végleg kiheverte séiü- lését és az edzések tapasztalatai alapján jó eredményeket várnak tőle a szakemberek. • A Magyar Súlyemelő Szövetség összeállította a szeptemberRöviden ASZTALITENISZ. Srép siker született a Balaton Bajnokságon. A PEAC két versenyzője. Erdélyi és Kaizer a serdülő fiú egyéniben bronzérmet szereztek. Erdélyi a magyar ranglista második helyezett versenyzőjét, a miskolci Gulyást győzte le az elődöntőbe jutás során. Az ifjúsági fiú párosban a még serdülőkorú Erdélyi, Kaizer pécsi kettős ugyancsak jól szerepelt. SPORTMOZGALOM, A Testneveié» Főiskola kétéves kihelyezett edzői ton folyamot indít Salgótarjánban. A 26 jelentkező szeptemberben Budapesten tesz felvételi vizsgát. LABDARÚGÁS. Szerdán, augusztus 28-ón újabb forduló lesz a 'labdarúgó Felszabadulási Kupában. 16 csoportban ezúttal 36 mérkőzésre kerül sor. Több NB l-es csapatunk is pályára lép. ben Bukarestben megrendezésre kerülő IBV-re készülő 12 fős ifjúsági válogatott keretet. A hat hetes felkészülés után a cél a jövő évben először lebonyolítandó ifjúsági világbajnokság. Az ifjúsági válogatott keretnek tagja a PMSC két tehetséges súlyemelője is: könnyűsúlyban Kqzinczi István, pehelysúlyban az országos serdülő csúcstartó Szabó László. További két PMSC versenyző — Orsós Márton és Rónaszéki Róbert a tatai nyári központi sporttáborban készül az őszi hazai versenyre. A PMSC női kosárlabdázóiról még keveset hallani. A szakosztály 1972-ben az építők keretében alakult, a csapat fejlődésnek csak akkor indult, amikor fuzionáltak a PMSC-vel, Az elmúk évben a megyebajnokságban még az utolsó helyen végeztek. Nem keseredtek el a lányok, az idei bajnokságban már sokkal jobban ment a játék a csapatnak, azonos pont- számmal, gólkülönbséggel szorultak csők a második helyre, ősszel a lányok megpróbálják kiharcolni a bajnokságot A hét vége | sportműsora AUGUSZTUS 24., SZOMBAT Labdarúgás. Megyei I, osztályú mérkőzés; Steinmetz SE—Porcelán- gyár, Postás-pálya, 16.00. Tenisz. NB I, B mérkőzések: Pécsi I Spartacus—Győri Rába ETO, férfi j- csapatok, Balokány-liget, 14.00, Be- | rettyóújfalu—PEAC, női csapatok, Berettyóújfalu. 14.00. Atlétika. Az országos ifjúsági vidékbajnokság pécsi és komlói versenyzők j részvételével, Szeged, 13.30. Kajak-kenu. Országos vidékbajnok- j ság, pécsi versenyzők részvételével, j Csongrád, 8.30. Kézilabda. NB I. B mérkőzés: Komlói Bányász—Tatai Volán SC, férfi csapatok, Komló, 15.30. Vitorlázás. A VII. Vásárhelyi Pál emlékverseny. Orfú, Pécsi-tó, 10.00 és 15.00. Teke. NB I. mérkőzés: Gázmű— Szeged, férfi csapatok, Újmecsekal- ja, PMSC-csarnok, 14. NB II. mérkőzés: Tatabánya—PMSC, férfi csapatok, Tatabánya, 14. AUGUSZTUS 25., VASARNAP Labdarúgás. NB II. mérkőzés: Komlói Bányász—Dunaújvárosi Kohász, Komló, 16.00. NB III. mérkőzések: Siófok—Srigetvár, Siófok, 16.00. Pénzügyőr SE—Máza-Szászvári Bányász, Budapest, 14.30, Véménd—PVSK. Véménd, 16.00. Megyei I. osztályú mérkőzések; Boly—Vajszló, Boly, 16.00, Sásd—Mégocs, Sásd, 16.00, Kinizsi- Vasas II. Bányász, Sörgyár-pálya, 10.30, Beremend—István-akna, Bere- mend, 16.00, Sellye—BTC, Sellye, 16.00. Mohács—Siklós, Mohács, 16.00, Tenisz. NB I, B mérkőzés: Pécsi Spartacus—BSE, férfi csapatok, Balokány-liget, 8.30. Atlétika. Az országos ifjúsági vidékbajnokság, pécsi és komlói versenyzők részvételével. Szeged, 8.15. Kajak-kenu. Országos vidékbajnokság. Pécsi versenyzők részvételével, j Csongrád, 8.30. j Kézilabda. NB II. mérkőzés: Szé- j kesfehérvári Volán SC—Pécsi Bőr- ( gyár, női csapatok, Székesfehérvár, 11.00. Vitorlázás. A VII. Vásárhelyi Pál emlékverseny. Orfű, Pécsi-tó, 9.00, Sakk. A X. Duna Kupa sakkverseny, I Dunaszekcsó, Művelődési Központ, I 8.00. Ö kölv ivó-világba jnokiág A mérkőzések számát tekintve félidőhöz érkezett az ökölvívó világbajnokság. A szükséges 252 mérkőzésből kubai idő szerint csütörtököp éjfélig 127 összecsapás zajlott le, 150 000 néző előtt. Papír, pehely, nagyváltó és nehézsúlyban már kialakult a legjobb 8 mezőnye. Ebben ° négy súlycsoportban két magyar, Gedó és Badari várhatja következő — most már éremért zajló — mérkőzését. Hozzájuk csatlakozhat magyar idő szerint szombatra virradóra Orbán és Botos is, akik az olasz Menciassi, illetve a szovjet So- lomin ellen lépnek szorítóba. A csütörtöki versenynap több nagy eseménnyel szolgált. Mindenekelőtt az dőli el, hogy a kubai Teofilo ^tevenson akár „félkézzel" is világbajnok lesz. A nehézsúlyú mezőnyben ugyanis elég mérsékelt képességű. Stevensonhoz egyáltalán nem hasonlítható ökölvívók találhatók. A Stevenson ellenj „rettegésről" árulkodik, hogy a kubai olimpiai bajnok nem mérkőzött csütörtökön ellenfele, a zairei Tshibangu meq sem jelent o mérlegelésnél. Keresni kezdték, talán elaludt, ö azonban megnyugtatott mindenkit: éber legény, csupán a gyomra fáj, s nem mérkőzik. I • Ifjúsági atléták vidéki bajnoksága Szombaton és vasárnap Szegeden rendezik a vidéki ifjúsági atléták bajnokságát, A kétnapos találkozón o területi bajnokságok 1—6. helyezettjei vehetnek részt. A vidéki bajnokság 1—6. helyezettjei jogot nyernek az országos bajnokságon való részvételre (szeptember 14—15.). Megyénk színeit a PMSC. PVSK, KBSK és a mohácsi versenyzők képviselik. Az egyes versenyszámokban erős mezőnyök találkoznak. Néhány versenyzőnknek esélye van, hogy bajnokságot nyerjen; elsősorban Szárszó Attila (PMSC) hármasugrásban, Gere (PVSK) rúdugrásban, a mohácsi Gehring 400 m gátfutásban végezhet az első helyen. Lépőid Endre nem indul a vidékbajnokságon, ő a MASZ versenyén köteles részt venni Budapestet^ a Népstadionban. Úszó és vízilabda EB Verra$2tó, Kaczander és Rudolf a dobogón Verrasztó Zoltán A délutáni döntők eredményei200 m férfj hát: Európa bajnok: Roland Katthes (NDK); 2:04,64 p,, 2, Verrasztó Zoltán (Magyarország) 2:05,96 p„ 3. Rudolf Róbert (Magyarország) 2:07,52 p., 4. Cucnignhjm (Nagy-Britanoia) 2:08,25 p., 5. Estefa (Spanyolország) 2:08,87 P. 200 m férfi mell: Európa bajnok: Dávid Milkie (Nagy-Bri- tannia) 2:20,42 p., 2. Nyikolaj Ponkin (Szovjetunió) 2:22,84 p., 3. David Leigh (Nagy-Britannia) 2:23,79 p,, 4. Krjukin (Szovjetunió) 2:24,73 p., 5, Kusch (NSZK) 2:25,29 p„ 100 m női hát: Európa bajnok: Ulrike Richter (NDK) 1; 03,30 p., világrekord, 2, Ulrike Takber (NDK) 1:05,07 p„ 3. Enith Brigitha (Hollandia) 1:05, 94 p,, 4, Roach (Franciaország) 1 :07,17 p„ 5. Charrier (Francia- j ország) 1 :07,75 p, 100 m női mell: Európa bajnok: Christi Justen (NSZK) 1:12, 55 p., világrekord, 2. Renate Vogel (NDK) 1:13,69 p„ 3, KaKaczonder Ágnes «ander Agnes (Magyarország) 1 :14,95 p., 4. Schott (NDK) 1: 15,13 p,’ 5. Ruszonova (Szovjetunió) 1:15,37 p, Biztos vízilabda győzelem Egynapos szünet utón folytatják a vízilabda-bajnokság mérkőzéseit, A pénteki első találkozón Hollandié 7:5 (2:1, 1:1, 3:0, 1:3) arányban győzött az NSZK ellen. Ezután következett a magyar válogatott a spanyolok ellen, MAGYARORSZAG— SPANYOLORSZÁG 8:2 (3.-0, 1:1, 2:1, 2:0) Nagyon magabiztosan kezdett a magyar válogatott, különösen Sárosi akciógólja (ez volt a második) volt nagyon látványos. Később ugyan lefékezett a csapat, de aztán mégis biztosította a nagy gólarányú győzelmet, amely az elsőség szempontjából is fontos lehet. /zínház 1 mozi ■ f . ... rádió televízió Dunántúlt nanto Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mftzki Enrle Főszerkesztő-helyettesek: Baling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon 15-000, 15-726, 15-852, 15-245. 15-264. Telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Felelős vezető: Melles Rezső Törleszti a Magyar Ppsto Előfizethető o hely postahivataloknál és o kézbesítőknél. Előfizetési dí| egy hónapra 20 Ft indexszám: 25 054 SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Nyári szünet! * Olympia Bár: ,,Paprikás show", — Nyitva: 22—04 óráig. Pannónia Bér: Éjféltől Mini-varieté, Nyitva: 22—04 óráig, MOZI Park: Alfredo, Alfredo (4, 6, 8), Park Kert: Az Angyal vérbosszúja (t8), Petőfi: Légy jó mindhalálig . (4), Mr. Tibbs nyomoz (6, n9). Kossuth: Alfredo, Alfredo (10, 12), Botrány, az operában (f3, f5), A titkok néma háza (f7, f9). Fekete Gyémánt: Pál és Paula (6), Jószerencsét: A fekete herceg (5, 7), Rákóczi: Az élethez túl sok (5, 7), Május 1.: Átkozottak vagyunk, Irino! (f6), Harkány: Goya I—Ti. (7), Komló-Május 1.: Sötét Torino (8), Siklós: Szerelem a tengeren (8), Szigetvár: Ki van a tojásban? (8), RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! S.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és o vidék kulturális programjából. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Inge Borkh és Gaetano Bardini énekel. 9.14: Molnár Júlia, Reményi Sándor és Gergely Anno énekel, Kállai Kiss Ernő klarinétozik 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Szabó Magda hangjátékoiból: Békekötés. 10.53: Zenekari muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.25: Zenei anyanyelvűnk. 12.35: Magyarán szólva . . . 12.50: Melódiákoktól: 13.31; Ortzá gutáink. 13.41; Kóruspódium, Az ácsai leánykát énekel. 13.50: Kis magyar néprajz. 13.55; Úszó és vízilabda EB — Becs, 19/4. 15 00; Hírek, időjárás. 15.05: Berki László népi zenekara játszik. 15.20; Új zenei újság. 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra. 17.30: Magnósok figyelem! 18.15: Zenekari muzsika. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Úszó és vízilabda EB — Bécs, 1974. 19.35: Ez is, az is . . . 21.30: Ferencz Éva és a Magyar Rádió kamarakórusa népdalokat énekel. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Faust. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10; Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Madrid hercege. 8.40: Népdalok. 9.00: Hírek. 9.03: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.18: Szimfonikus zene. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: ,.Jelképek erdején ót . . .” 12.13: Kamarazene magyar előadók tolmácsolásában, 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: A havasoktól a Duna deltájáig. 14.53: Éneklő Ifjúság. 15.00: Orvosi tanácsok. 15.05: Sztravinszkij-művek. 15.27: Fiatal tudósielöltek között 15.57: Műsorismertetés. 16.00: Hírek, időjárás. 16.04: Magyar múzsa „Termő szegénység”... 16.45: A hét műsorából. 17.25: Fúvós hangszerszólók. 17.44: Régi színielo- odésok — szabadtéren. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. Kiáltvány! 19.25: A rock mesterei. 19.55: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek, időjárás. 20.10: Új könyvek. 20.13: Liszt: magyar rapszódiák — zenekari változatban. 21.11: A Román Kultúra Hete. 21.11: Ipu halála, 22,22; Verbunkosok, nóták. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Sláger- turmix. 24.00; Hírek, időjárás. 3. MOSOR 12.00: Déli krónika. 12.25: Műsorismertetés. 12.28: Zenekari muzsika. 13.50: A Román Kultúra Hete. Bentoiu: Hamlet. Opera tíz képben. 15.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. 16.40: ötórai tea. 17.30: Zenekari muzsika. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Bruschino úr. 18.43: Kamarazene. 18.56: A Bruckner-szimfóniák nagy interpretátorai, 20.46: A Román Kultúra Hete. Optikus a három szemüveghez. Rádiójáték. 21.08: Haydn: A teremtés — oratórium. 23.00, Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO T7.00; Műsorismertetés, hírek. 17.Ö5: Dám László beat-műsora. 17.45: Ismerőseink közelről. Tíszay László műsora. , 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Szívesen hallgattuk: dr. Szederkényi Tibor zenés útinaplójának III. része. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Baranyán át. Aktuális összeállítás. — Zene hallgatóink kérésére. 19.15: Német nyelvű műsor. — Zenés szombateste. Közben: a keszthelyi nemzetiségi fesztiválról jelentjük. — Lapszemle, — Műsorelőzetes. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.30: Műsorismertetés. 9.31: Radar, 10.10: A kilencedik «meist: ti.fős Játék a betűkkel. 11.25—12.15: A költő felel, 13.53; Műsorismertetés. 13.55: Reklámműsor. 14.00 15.00: 15.55: 17.30: 17.35: 18.20: 18.45: 16.50: 19.15: 19.30: 20.00: 21.30: 21.50: 22.00Úszó és vízilabda EB, Magyar- ország—Szovjetunió vízilabda mérkőzés közvetítése Becsből- Híres szökések. Úszó és vízilabda EB, Oszá- versenyek közvetítése Bécsból Riporter: Vitray Tamás és Knézy Jenő. Hírek. Színészmúzeum. Rajnai Gábor, IV. Duna menti folklór fesztivál. Gálaest. Reklámműsor, Új építészet Magyarországon I. Egyetemes előzmények. Cicavízió. Tv-hírodó, Művészek a porondon (színes I). Sanzonról — sanzonra. Tv-h'íradó 2,-23.35: GRETA GARBO SOROZAT : A kétarcú asszony. Amerikai film (1941), JUGOSZLÁV TV 12.00: Jugoszláv labdarúgó bajnokság: Celik—Dinamo. 15.55: Bécs: Úszó Európa-bajnokság. 18.15: Gyermekműsor. 19.15: Aktuális humor, 19.45: Rajzfilm. 20.30: Találkozások. 21.40: Játékfilm. MÁSODIK MŰSOR 20.30: Tv-tárca. 20.40: Tv-dráma. 21.40: Dokumentumok az időben -i— dokumentumadás. 22.00; Kylföldi dokumentumműsor. \ ’S* Eremért lesznel a mérkőzések A márl/ At&ciSI, c 7M mól toHnt. f A <-cíi+Arfr«L-i wa r r MII« «