Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-08 / 155. szám
4 DUN ANTOLI NAPLÓ 1974. ffinfas 8. 1 974. JONIUS 8 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MEDARD nevű kedves olvasóinkat m A Nap kél 3.47, nyugszik 19.39 órakor. A Mold kél 22.03, nyugszik 0.53 órakor. £ •X G. August Bürger Czáznyolcvan évvel ezelőtt, ** 1794. /únius 8-án halt meg — 47 éves korában — Gottfried August Bürger német költő. Előbb a hallei, maid a gőt- tingeni egyetemen tanult. Göt- tingeni joghallgatóként kötött ismeretséget a város fiatal költőivel. Több mint tíz esztendeig szürke hivatalnokként tengette életét; aztán bátor elhatározással pályát változtatott, s az egyetemen az esztétika és a filozófia magántanára lett. Állandó anyagi gondjai, kiegyensúlyozatlan szerelmi és családi élete fiatalon felőrölték erejét. De siettette korai halálát elkeseredése is, amit a német társadalom reménytelen tespedése váltott ki benne. 1789-ben és később is bátor versekben üdvözölte a francia forradalom sikereit, bírálta a német kisfe- jedelemségek abszolutizmusát, a feudális elnyomást. Hazájának népi kultúrája mellett kiváló ismerője volt az angol népköltészetnek is; Lenore (1773) című népballadájából 1858-ban Liszt melodrámát írt. A Munchausen báró kalandjai Bürger által végleges formába öntött szövegével vált Németországban és Európa- szerte, igy hazánkban is kedvelt könyvvé. ♦ A BARANYAMÉK árai Megjelent az fizietekben a ribiszke és a meggy, olcsóbb lett az uborka, az új burgonya, a fejeskáposzta, a paprika és o paradicsom, valamint az eper. Ribiszke, piros 14 forint, a meggy kilója 19 forint. Az epret 12, 19 és 26 forintért vehetik meg a vásárlók. Az egres ára 15 forint kilónként, a cseresznye 14,20, zsabola cseresznye ára 12,60, a germersdorfi cseresznyéé pedig 15 forint. Az uborka kilója 20 forint, a főzőtöké pedig 11 forint. A zöldborsó ára 10 forint, az új burgonyáé 8,40. A zöldhagyma csomója 1,40, a főzőhagymáé 2,40 és 3,60, a zöld fokhagyma csomója 2,40. A fejeskáposzta ára 4, a kelkáposzta kilója 8,80. Kétféle minőségű karalábét vásárolhatnak a háziasszonyok: o kék ára 6,60 és 7,60, a fehéré 5,60 és 6,60 csomónként. A karfiol kilója 5— 7.50. A tiszti lőtt parajé 5,20, a sáska kilója 6,50. A tölteni való paprika áro 2,50, 3,60, a hegyes erős paprika 1,20, 2,10. A kovácsházi zöldpaprika 1,40—2,20-ért kapható. A paradicsom kilója 42 forint, a saláta 80 fittéitől 1,50-ig kapható, a retek csomója 2,80. A csomós sárgarépa 2,50—3,80, a vegyes zöldség pedig 3,20. A kapor csomója 1,50, a zeller csomója 1,10, a petrezselyemé 1 forint. Esküvő KUTAS ESZTER Pécs, és ROMVARI IANOS Budapest, 1974. május 18-án házasságot kötöttek. Budapesten. ♦ — Dégen Imre Jugoszláviába utazott. Tome Kumanovszki- nak, a Jugoszláv Szövetségi Vízügyi Szervezet vezetőjének meghívására Dégen Imre államtitkár. az Országos Vízügyi Hivatal elnöke pénteken Jugoszláviába utazott A találkozón a Dráva komplex hasznosításáról és más közös érdekű vízgazdálkodási kérdésekről folytatnak megbeszéléseket — Pécsi szakmunkástanulók kórusa Karcagon. Június 8—10- e között tartják meq a szakmunkástanulók első országos kórusfesztiválját Karcagon. A .Zúgjon dalunk’’ elnevezésű találkozón Baranya megyét a pécsi 500. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet 140 tagú énekkara képviseli Pécsi Géza vezetésével. Közreműködik a pécsi Művészeti Szakközépiskola tanáraiból és növendékeiből alakult 15 tagú zenekar. — A király aranypantallója című Pákolitz színművet mutatták be nagy sikerrel a pécsi Építők úti Általános Iskola gyermek színjátszói Básthy Enikő tanárnő rendezésében. — Meseház. Társadalmi munkában a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat és az 506-os Szakmunkásképző Intézet közösen az Építők úti bölcsőde udvarán 30 négyzetméter alapterületű házat épített, amelyben a bölcsőde kis lakói zavartalanul játszhatnak. A meseháznak nevezett épületet tegnap délután adták át az építők a bölcsődének. Ügyeletes állatorvosi szolgálat Pécs .áros területén június 8-án 13 árától. 10-én reggel 8 óráig dr. Papp Elemér. Telefon: 16-433. Lakása: Radnóti Miklós út 7/b. II. emelet 9. ♦ Időjárásjelentés Várható Időjárás szombat esflg: felhőátvonulások, már kevesebb helyen esővel, záporral. Többféle élénk, időnként erős északi, északnyugati szél, hűvös, szeles Idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. PÁLMÁK ÉS ORCHIDEÁK Keskeny, árnyékos utcákon kanyargunk. Buja növényzet mindenütt. A sűrű bokrok szövevénye mögül festői nyomor kandikál elő. Egymás hegyén- hátán pálmalevéltetős, vagy bó- dogtetős viskók, melyeknek rendszerint csak egy fala van, mégpedig az állandó széljárás felől. — Miért is lenne szükség falakra, mikor a hőmérséklet soha nem süllyed húsz fok alá — jegyzi meg vezetőnk csodálkozó kérdésünkre. Úgy látszik, itt nem zavar senkit, hogy szinte a kirakatban éli le életét. Villany valamennyi kunyhóban van, sőt némelyikben televízió rs. Egyszerűen arról van szó, hogy képtelen a város egyszerre kielégíteni a lakásigényeket, ezért kényszerülnek még ma is sokan ilyen szellős tákolmányokban lakni, holott anyagi helyzetük ezt nem indokolná. Gyönyörű pálmasorokkal szegélyezett út vezet a botanikus kert bejáratához a Holland Road felől. Már a bemutatkozás lenyűgöző. A soha nem látott, hatalmas termetű talipot- pálmák mértani pontosságú sara alatt szinte porszemnek érezzük magunkat. A talán tíz méternél is nagyobb levelek sejtelmesen susognak a szélben. A szingapúri botanikus kert egyike a világ legtökéletesebben kiépített füvészkertjeinek. 1859-ben alapították néhány hektárnyi területen, mely a mai napig 40 hektárra növekedett. Azon felül, hogy Hátsó-India Pedro L Raota fotókiállítása Vasárnap a Dunántúli Naplóban Házak, emberek Építők napján egy mohácsi építkezésen dolgozó brigádot mutatunk br ♦ Pécsi pincék A pincehelyzetről, a gondokról, a megoldás lehetőségeiről a Pécsi Városi Tanács állásfoglalását közöljük ♦ Martyn Ferencet köszöntjük ♦ Miből telik? Hogyan lesz a sok munkából családi ház? ♦ Mérlegen a PMSC- labdarúgók Előbbre lépett a csapat, de a támadósort erősíteni kell... A látvány, mely a belépőt megragadja, három alkotó elemére bomlik már az első felületes pillantásra is. Emberek, állatok, táj — mindez a legkülönfélébb viszonylatokban ugrik a tablókról elénk. De ha figyelmesebben megnézzük ezeket a fotókat, a klasszikus művészi fényképezés tökéletes technikája, a fény é, árnyék játékai, a sötét alaptónusból egy világos elütő részlet mögött mindig az ember jelenlétét érezzük. A mozgás, az emberi kapcsolatok széles skálája, a a fűzből való menekülés döbbeneté, tragikus sorsokat hordozó különös arcok, de mindez világosan, őtletgazdagon megfogalmazva — ezek jutnak az ember eszébe Pedro L Raota Doktor Sándor Művelődési Központ-beli kiállításának megtekintésekor, Egy nagyszerű kezdeményezés első lépése ez a bemutató: a Mecseki Fotóklub a világ jelenleq élő legnagyobb fotóművészei közüf négy alkotónak az életművét mutatja be az elkövetkező hónapokban. Schenk János, a városi tanács művelődésügyi osztályának főelőadója nyitotta meg a több nemzetközt díjat nyert argentin művész kiállítását, mely egy hónapig látható a délutáni órákban a Művelődési Központ klubjában. F. L Közlemény Az 1972. évi 31. számú törvényerejű rendelettel szabályozott ingatlannyilvántartás ORFÜ, MECSEKSZAKÁL és LEKERES községekre vonatkozóan elkészült. A földhivatal a munkarészeket az Orfűi Községi Közös Tanács hivatali helyiségében 1974. június 10. napjától július 9. napjáig közszemlére teszi. A hivatalos idő alatt, 9—13 óráig, azokat az érdekeltek megtekinthetik, annak tartalmáról tájékoztatást kérhetnek és ellene akár szóban, akár írásban 1974. auguszuts 9. napjáig felszólalással élhetnek. ^ Felhívja a földhivatal az érdekeltek figyelmét, hogy az új ingatlannyilvántartást saját érdekükben tekintsék meg, mert a felszólalási határidő lejárta után, a jogot szerző harmadik személlyel szemben, sérelmüket esetleg csak peres eljárás keretében érvényesíthetik. Sásdí járási és Romló városi Földhivatal ♦ — Az Országos Rendező iroda június 10-én, este 8 órai kezdettel előadást tart a Szabadtéri Színpadon. Fellép: r GENERÁL együttes és a MIKROLID vokál. Közreműködik: Dévényi Tibor. Jegyek a Filharmóniánál (Színház tér 2.) válthatóki (x) — A Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat 1974. június 10- én megkezdi a Kossuth L utca gázvezetékének felújítását, az irányi Dániel tértől a Sörház utcáig. Gázvezeték felújítás a gázszolgáltatás érdekében történik. A gázvezeték építés alatt kérjük a lakosság szíves türelmét. (x) — A Magyar AntfHob felhívja tagjai figyelmét, hogy az EXPRESSZ Utazási Iroda közreműködésével jugoszláv tengerparti túrát szervez saját gépkocsival. Július 13—Július 21-íg. Részvételi díj 1700,— Ft+költőpénz. Jelentkezés és részletes felvilágosítás az autóklub központjában: Pécs, Citrom u. Az utazás egyéni útlevéllel történik. Jelentkezési határidő: 1974. > június 12. (x) * Lottó A Sportfogadási és LotfcMgozgotéság közli, hogy a Veszprémben megtartott 23. heti lottósorsoláson a kővetkező számokat húzták ki: 8, 27, 49, 76, 81 ♦ — A Pécsi Szabadtéri Színpad nyitása. Június 10-én, hétfőn nyitja kapuit a Pécsi Szabadtéri Színpad. Ezen az esten nyolc órakor a Generál együttes és a Mikrolid önálló hangversenyét rendezik meg. Közreműködik Dévényi Tibor. ♦ ödfilés Porec-bati 10 napos, VL 21—30. 2850,— ft Üdülés Mongóliában 8 nap, Vili. 24—31. 3180,— Fi Pécs—Bécs—Pécs autóbusszal 4 nap, aug. 7—tü. 2590,— Ft Európai körút+Spanyolország 16 nap, szept. 18—okt. 3. 9860,— Ft Görögországi körút 9 nap, aug. 31—szept. 8. 6540,— ft Mozart: Varázsfuvola Szombathelyen 2 nap, aug. 9—10. 490»— ft Generál Együttes Szombathelyen 2 nap, aug. 12—73. 420,— ft Kedves utasainknak felvilágosítással szolgálunk a COOPTOURIST pécsi irodájában, Pécs, Alkotmány u. 3. Tel.: 13-407. (x)-05-07 Halálos kimenetelű bányabaleset történt pénteken reggel 7 óra 56 perckor a Mecseki Szénbányák Vasas-bányaüzemének külszíni fejtésénél. Orsós István, 16 éves. Vasas II-i lakos, segédmunkás a körbuktató alatti gumiszalag dobjai közé került és sérüléseibe belehalt. A baleset körülményeinek kivizsgálását a rendőrség a Bányaműszaki Felügyelőséggel közösen megkezdte. * Súlyos közlekedési baleset történt június 6-án éjjel Komlón. Havasi József, 35 éves komlói lakos segéd motoros-kerékpárjával Komlón, a Volán telepi útról a Mecsekjánosi felé vezető útra hajtott és összeütközött Háhn Nándor, 22 éves mecsekjánosi lakos, motorkerékpárossal. A baleset következtében Havasi József nyolc napon túl gyógyuló súlyos, Háhn Nándor pedig nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett Az anyagi kár 6500 forint ♦ Kórházi ügyeletek Gyermekgyógyászat: Gyermekkórház. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: II. sz.^ Klinika. Égési sérülések: Honvédkórház, gyermekek esetében: Gyermekkórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Aréka pálmák a szingapúri botanikus kertben trópusi növényzetét teljes keresztmetszetében bemutatja, herbáriumában alapvető fontosságú növényrendszertani munka folyik. Egy másik lényeges tevékenység az egzotikus trópusi növények „háziasítása" oly módon, hogy azok parkokban, házi kertekben, vagy akár szobanövényként mesterségesen nevelhetők legyenek. A sok száz féle trópusi növény közül valószínűleg a legnépszerűbb a gumifa. 1877-ben a kert 22 palántát kapott a közvetlenül Brazíliából kicsempészett magvak hajtatásából és ez a néhány példány alapozta meg aztán Malakka félsziget gumitermelését és szorította le Brazíliát a világpiacról. Itt található a világ legtelje- sefab pálmagyűjteménye. Elsorolni Is lehetetlen a számtalan fajt és változatot, a gyertyaszál egyenességű, sudártermetű aréka pálmáktól a faágak közt kúszó, 50 m-nél nagyobb hosz- szúságú kúszópálmákig. A legfőbb látványosság azonban az orchideák sok ezer fajtából álló színpompás kiállítása. Itt nemcsak fajtabemutató van, hanem az orchidea tenyésztése lépésről lépésre megtanulható a szemléletes bemutató anyagon. Az orchideáknak igen változatos alakú, csodálatos színű, viasszerű virágai vannak. Illatuk esetenként szinte kábító. Nagy hibájuk azonban, hogy ritkán virágoznak. Ezen segítenek a hibridizációs kísérletek. Az első hibrid, o „Nanda Joaquim" 1893-ban született. Ettől kezdve ez a füvészkert az orchidea hibridkísérletek vezető intézménye az egész világon. Ma már több ezer féle hibriddel rendelkeznek és exportra termelő fiókkertjei vannak szerte a köztársaságban, és az egész világba szállítanak orchideákat vágóvirágként. Bevételük ékesen bizonyítja a nagy fejlődést. 1957-ben még csak 34 000 dollár bevételük volt, ma már az export értéke túlhaladta az egymillió dollárt évenként. (Következik: Ebéd Icinai módra) Egy klubmozi műsorából Wojciech Solarz fiatal lengyel filmrendező második játékfilmje olyan emberekről szói, akiket évszázadok hagyománya köt a termőföldhöz, és olyanokról, akik eltépik ezeket a kötelékeket, hogy a városban keressenek kényelmesebb életkörülményeket. A rendező gondolatait is hordozza a történet az ember sorsáról, az egyén helyzetéről és szereplehetőségeiről a modem társadalomban, az idő folyásáról, szerelemről és halálról. A film központi alakja egy fiatal fiú, Stefek, akinek nagy ösztönös tehetsége és érzéke van a szobrászathoz. Nem érti meg a környezetét és családját foglalkoztató földhözragadt problémákat, képtelen azonosulni velük. Apja számára ugyanis a legfontosabb dolog, hogy új kőháza legyen, s ezzel bizonyítsa értékét a falu előtt. Bátyja a városbon tanul és a sikeres karrier reményében készül örökre elhagyni szülőfaluját s azt a házat, melynek építésébe az apa bele is rokkan. Stefek az öt körülvevő Idegen világból sojót képzeletének világába menekül, azt naiv szobrászatárvak szülötteivel, faragott szentekkel, furcsa ördögökkel, fantasztikus teremtményekkel népesíti be. „Normálisnak" tarthat-e kőnyezete egy ilyen falusi fiút, aid alig használható mindennapi munkára, s szinte közömbösen figyeli szülei elképesztő erőfeszítését, hogy régi faházuk helyett újat, nagyot, „modernet" építsenek? Stefek normasértő, és ezért ax őt minősítő faluközösség, szülei, rokonai, Ismerősei nem is tartják épelméjűnek. A család tragédiája akkor kezdődik, amikor az új házról felépültekor kiderül: értelmetlen nyűg, jobb, ha eladják, hiszen Stefek mérnök-bátyja más életformát választ, városi körülmények között akar élni, élő halott, mozgásképtelen apját, oki a költözést késlelteti, szeretné mielőbb a temetőben látni. Eladják a házat, s jobb híján el szeretnék adni vele a szoborkészítő fiút is. Stefek ez elől inkább o mocsárba, a halálba menekül. Solarz társfrőjo volt a Máté élete c. filmnek, mely T. Ve- saasa norvég (ró magyarul is olvasható kisregényének költői szépségű adaptációja: főhőse a „félkegyelmű" Máté, aki a természet és az ember kihalóban lévő egységének, harmóniájának megtestesítője. Solarz önálló filmjét e téma újrafogalmazásának szentelte, de a megvalósítás csak néhány pillanatra ér föl Leszczynski rendezői remeklésének művészi magaslatára. A Filmbarátok Köre műsorán a Kihívás után, hétfőn és kedden az Istenmezején 1972—73- ban című film szerepel. Elek Judit lírai filmtudósítósa először egy ballagó osztályt les meg a kétezer lakosú Heves megyei falucskában. A ballagás már jelzi a falu archaikus állapotát, ahol ugyan a gyermek a legfőbb érték, de ha lány, boldogulását csak egy módon képzelik el és segítik a szülők, ahol ma is „vagyon a vagyonhoz" házasodik. A film ezután nyomon követi egy szép, rendhagyó szerelem izzó napjait, majd egy kislány és egy középkorú nő kitörési kísérletét. Mindkét film a Kossuth Klubmozi filmművészet-kedvelőknek szánt programján szerepel, de úgy tűnik, Pécs filmszerető közönsége nem tud ennek az intim hangulatú kamara-vetítőnek a létezéséről. A Kihívás első előadása ugyanis nézők hiányában kishíján elmaradt. De Wajda filmjének múltheti premierjén is csak 10—15 ember lézengett a 80 személyes nézőtéren. A Megyei Moziüzemi Vállalat jeles kezdeményezése, a színvonalas műsorterv nagyszerű lehetőséget nyújtana a filmszemlék városában a filmkultúra terjesztésére. Ezért érthetetlen és hihetetlen, hogy a többezres diákvárosban, mely büszke pezsgő kulturális életére, ne lenne napjaink film- művészetére fogékony közönség. S. A.