Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-25 / 172. szám
4 / DUNANTOLI NAPLÓ 1974. június 23. Szeretette/ köszöntjük névnapjuk alkalmából 197« JÚNIUS VILMOS 25 nevű kedves olvasóinkat * A Nap kél 3.47, nyugszik 19.46 órakor. A Hold kél 10.24, nyugszik 22.45 órakor. Gyóni Géza K ilencven évvel ezelőtt, 1884. június 25-én született és 33 éves korában, 1917, június 25-én halt meg Gyóni Géza költő, eredeti nevén Áchim Géza. Tanulmányait Szarvason és Békéscsabán, 1902-től pedig a soproni evangélikus teológián végezte. Rövid ideig újságirós- kodott, majd húsz évesen szülőfalujában, Gyónón volt jegyző- gyakornok. 1910-től ismét új- ságiróskodott, többek között a Soproni Naplónál. Első versei a Hétben, az Ü/ Időkben és a Pesti Naplóban jelentek meg. Kezdetben Petőfi, Vajda, Reviczky költészetének hatása mutatkozott versein; később egyre inkább Ady hatását tükrözik költeményei. Amikor 1914-ben bevonult katonának, eleinte hatottak rá a háborús propaganda szólamai; később azonban egyre jobban kiábrándult, s verseiben a harctéren szenvedő, hazavágyó katonák kétségbeesését, vágyait szólaltatta meg. Prze- mysl várának elestekor orosz fogságba került és a kraszno- jarszki fogolytáborba szállították. Itt végképp leszámolt korábbi illúzióival, s 1917-ben ,.távoli nép bús, keserű fiaként" Üdvözölte a februári orosz forradalmat. * Előadás »Tegnap délután a Tudomány és Technika Házában Magyar Kémikusok Baranya megyei Szervezetének rendezésében Poros Tamás, a Budapesti Vegyiművek igazgatója tartott előadást, a magyar közép- és könnyű vegyipar fejlesztési terveiről. * — Rövidáru bolt nyílt tegnap Pécsett, a Fürst Sándor utcában a Budai vámnál. A közel egymillió forintos beruházással létesített üzletben a Meruker elsősorban napi cikkeket, zippzó- rat, cérnát, tűt s hasonló apróságokat kínál, de Temaforg kilós árut is forgalomba hoznak. jNem kell a gépkocsi?! Májusban húsz baranyai autó-nyeremény betétkönyv tu- j lajdoncs nyert gépkocsit. Tiien- I négyen át is vették a gépjárművet, ám hat kocsinak — három Trabantnak, egy Wart- I burgnak, egy Skodának és egy í Zsigulinak — nem akadt gcz- ] dója. E hónap 27-én lejár az átvételi jelentkezési határidő, s ezt követően már csak a gépkocsi fogyasztói árára tarthat igényt a nyertes. Érdekesség, hogy a tavaly novemberi sorsoláskor nyert kocsik közül egyet a mai napig nem vettek át. E két napban tehát mindenképp érdemes még egyszer átnézni valamennyi baranyai nyeremény-betétkönyv tulajdonosnak a sorsolási listát, mert hat autó keresi még a gazdáját! * Tanévzáió A Pollack Mihály Építőipari Szak- j középiskola értesíti a nappali tago- j rat végzett, negyedik osztályos tanulóit, hogy a tanévzáró ünnepséget j W4. június 29-én délelőtt 11 órai kezdettel tartja az iskola műhelytermében. Az ünnepség után a végzettek átvehetik érettségi bizonyt tvá- | nyukat, munkakönyviekéi és más ira- j tóikat. l Augusztus 26-ig az iskola igazgatósága minden héten szerdán de. 9— 12 óra között tart ügyeletet, esti és I levelező tagozati felvétel ügyben, i július 5-ig de. 9 órától du. fél 5 I óráig tart fogadást * — Csütörtökön Geisier Éta atcaf háztartási bolt környékén elhagytam az órámat. Kérem a becsületes megtalálót, hogy adja le a következő címen. Egerág, Ipolyság «. 91 /b. * Időjárásjdentés Várható időjárás kedd estig: FelhŐ- átvonulások, szórványos futó esők, egy-két helyen zivatar. Időnként élénk, többfele erős déli, délnyugati, később északnyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés nyugaton kissé erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet az erősen felhős helyeken 20—22 fok körül, máshol 25 fok köze— Az ingatlan nyilvántartás Lánycsók községre vonatkozóan elkészült. A földhivatal a munkarészeket a lánycsóki községi tanács hivatali helyiségében június 20-tól július 19-iq közszemlére teszi. A hivatalos idő alatt, 9—13 óráig azokat az érdekeltek megtekinthetik és ellene akár szóban, akár írásban augusztus T9-ig fellebbezéssel élhetnek. * — „Ml a teendője, ha gépkocsija menetközben megáll'*? — a Magyar Autóklub Baranya m. Szervezete bar- kácstanfolyamot hirdet. A szakoktató vezette tanfolyamon szerszámokat és munkaköpenyt a klub biztosít Jelent- i kezni lehet Pécs, Citrom u. 3. Tel.: 12-738. (x) I — Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Partizán Szövetség elnöke hazaérkezett Zágrábból, ahol részt vett a Jugoszláv Harcosok Szövetségének (Subnor) VII. kongresszusán. — Király András a MUOSZ főtitkára. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének választmánya hétfőn Barcs Sándor elnökletével ülést tartott. Napirenden időszerű kérdések megvitatáso szerepelt. Ezt követően a választmány Király Andrást megválasztotta a MUOSZ főtitkárává. * — Gyermek trevíra garbó Mínekben: 85,50 Ft. Burfszt fehérnemű ajánlatunk: bakfis hálóing 63,— Ft. — Pizsama: 117,— Ft. Női hálóing 81,—. Ft. Krepp ágykabál: 71,50 Ft. Bébi j kötött ruho 31.50 Ft. Női kötény: j 51.50 Ft. Férfi ballorting 187,— Ft. Bakfis ballon garbó: 85,— Ft. Frottír strandruha: 65,— Ft Kapható: Pécs, Saliai u. 6. (x) j HALÁLOS EJTŐERNYŐS UGRÁS Nyíregyházán ejtőernyős ugrást gyakorolt Bot Attila, 18 éves ipari tanuló, helyi lakos, ugrás közben későn nyitotta ki az ejtőernyőt, lezuhant és a helyszínen meghalt A salgótarjáni KISZ lakótelep építésénél emelődarúval szállították a falazótéglát, közben a daru kibillent és feldőlt. A darut kezelő riasztójelzése ellenére a daru körzetében tartózkodók (a Nógrád megyei Tanács Építőipari Vállalat dolgozói) közül néhányon nem tudtak elmenekülni. A baleset következtében Bódi András 60 éves nyugdíjas, szécsényfelfalui lakos és Brunczel Ferenc 32 éves dózervezető, karancslapuj- tői lakos a helyszínen életét vesztette, Pécsi János darúke- zelő a kórházba szállítás után meghalt, Qsemer Magdolna, 17 éves segédmunkás, nógrádsza- káli lakos súlyos sérülést szenvedett, kórházba szállították. Szombaton Komión, a Vörösmarty utca 15. számú ház előtt az úttestre futott Erdődi Zoltán hároméves kisfiú. Benkő Tamás 24 éves komlói lakos motorkerékpárjával elütötte a gyermeket, aki a kórházba szállítás I közben meghalt Kása Istvánná 42 éves fel- j gyói lakos vasárnap délután | személygépkocsijával Pécs fe!ől j Mohács irányában haladt, s a I 14-es kilométerkőnél előzte az Alt Margit vezette személygép- ! kocsit. Előzés közben összeűt- i között az előzendő járművel és ! nekicsapódott a Koszty Barna 44 éves bajai lakos által veze- j tett személygépkocsinak. A baleset következtében Kása István, Kása Pálné, Alt Margit és Alt Béláné könnyebben megsérült. A három járműben együttesen 50 ezer forint kár keletkezett. * — Amíg a késztet tart! 200 l-es permetlétároló, 200 les fűtőolajtároló, 50 és 100 l-es tárolóhordó, 50 l-es műanyag ballonkosarak. Árusítás: Pécs, III., Rácváros, Úttőrő u. 30. (x) 1 — A Centrum Aruház munkaruha- | 2ati boltja Pécs, Saliai u. 8. (x) 1 DÉL TENGERE A Carpentaria öböl partvidékén járunk, de a táj továbbra is csüggesztően sivár. Megdöbbentő, hogy egy Balti tenger nagyságú hatalmas tengeröböl nem képes változtatni a terület éghajlatán. Lapos, sok helyen a szikesedéstől fehér, homokdűne vonula okkal tarkított, növényzetmentes táj az öböl nyugati partvidéke. Az ún. „strand"-öv legalább egy kilométer széles szalagként követi a partvonalat. A víz nem nagy mélységű, de hihetetlenül tiszta. A parttól sok kilométer távolságban máa látható a fenék, egyhangú térszínével. Egyetlen hajót, vagy csónakot sem látunk a hatalmas öbö| vízén. Miért is hajóznának ezen az istenverte vidéken? A Carpentaria öböl belső partvidéke Ausztrália és a világ egyik legelhagyatottabb helye. Itt méq az őstermészetet látjuk a maga ember nem háborította valóságában. Negyven percnyi repülés után feltűnik az öböl keleti partja mely kissé életszerűbb képet mutat, mint a nyugati. Ez a partvidék egyben Ausztrália legnagyobb félszigete, a York félsziget nyugati része, amely alacsony dombvonulatokkal borított vidék. Itt már vannak apró települések és a táj sem annyira kopár. A Mitchell folyó kiszáradt medre mentén 15 —20 kilométerenként juhta» nyésrtő farmokat látunk, melyeket nyílegyenes utak kötnek össze és egyik-másik mellett repülőtér körvonalai rajzolódnak ki. A félsziget közepe táján középhegység jellegű hegyek váltják fel a dombos térszínt sűrű erdőkkel, Ez a Nagy Választóhegység legészakibb nyúlványa. Az észak—déli irányú lonkás vonulatok valóban „választók“, mert elválasztják a kontinens száraz éghajlatú területeit a csapadékos csendes-óceáni partvidéktől, Óriási az éqhajlati különbséq e két területrész közt. A csapadék a Csendes-óceán felől iön és leesik a Nagy Választóhegység keleti oldalán, így a Carpentaria öböl vidékére és egyáltalán a kontinens legnagyobb részére alig jut valami. A Nagy Választóhegység keleti oldalán ausztráliai értelemben sűrűn követik egymást a települések. Ezek föleq erdészeti telepek és a kiirtott területen szarvasmarha farmok, melyeket műutak kötnek czzzp áj szinte valamennyi rendelkezne repülőtérre!. Ma már szint© az égés*, világon legendás hírű BÉLYEQ 100 éves a fogaskerekű vasút Ma kerül forgalomba a Fogaskerekű Vasút felavatásának 100. évfordulójáról megemlékező 4 db, 2,50 Ft-os bélyegből álló blokk. A blokk kerete kék színű fémfesték, amelynek bal felső sarkában 1874. és 1974. évszám egymás alatt, babérággal elválasztva, a keret negyedtónusában látható. Lent Budapest címere, ez alatt „100 ÉVES A FOGASKEREKŰ VASÚT” felirat fehér színnel, olvasható. A bélyegek kerete ezüstös fehér színű. Mind a négy bélyegen az alsó vízszintes kereten „MAGYAR POSTA 2,50 Ft” fehér színnel, a bélyegkép alatt balra „1974” évszám, jobbra a tervező művész neve (Czlglényi Adóm) ezüst színnel látható. A baloldali felső bélyegen Illa háttér színnel az 1874-es, első nyitott személyszállító vonat, a jobboldali felső bélyegen zöld háttérrel az 1874 körüli teherszállítást végző vonat, a baloldali alsó bélyegen vörösborna háttérrel az 1929-től 1973-ig használatos, 280 lóerős motorral működő vonat, a jobboldali alsó bélyegen pedig a legújabb, 600 lóerős motorral működő ikermotorkocsi látható. A blokk 322 000 fogazott és 1—7000-ig terjedő sorszámozással fogazatian példányban készült. ♦ — Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy PESTI LÁSZLÓ elvtárs Allami-dijas, több magas kormánykitüntetés tulajdonosa, a Budai Járási Párt-végrehajtóbizottság tagja, a MEZŐGÉP Tröszt vezérigazgatója, 58 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1974. június 26-án (szerdán) 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. * — Baranyaiak Salgótarjánban. Tegnap, június 24-én fejeződött be a június 22-én kezdődött III. Népzenei Fesztivál Salgótarjánban, amelyet a Magyar Rádió rendezett. Baranya megyét a háromnapos kulturális seregszemlén két népdalkor képviselte. A 35 tagú Pécsi Pávakör állatokról szóló népdalösszeállításával szakmai és közönség sikert aratott. A csángó népdalokat éneklő Egyhá- zaskozári Pávakör tagjai a me- nettáncversenyen a 3. díjat nyerték el. Tihanyi József, pécsi tanár a fiatalok hangversenyén lépett fel, ahol bányászdalokat énekelt A Magyar Rádió a baranyaiak műsorát felvette. — Import trevíra n5l pulóver 316 Ft Női kötött ruho, extra méret 140 Ft Kisméretű női, kötött és szövetruhák 60 százalékos árengedménnyel. Női szatén karton pongyola 155 Ft Női szövet kosztümök 300 Ft-tól. Kismama kosztüm 230 Ft. Ruha 180 Ft. Bakfis ballon 641 Ft. Trevira kosztüm 369 Ft Bakfis alj 45 Ft-tól. Pantalló 50 Ft-tól. Bakfis batiszt blúz 33,20 Ft. NŐI batiszt blúz 44,70 Ft. Fehér nói pulóver 90 Ft Kapható Pécs, Saliai u. é. (x) Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múM héten 1319 gépkocsit adott át a MERKUR új tuíajdonoiaiknak. Ebből legtöbbet, 293-at Dácia típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 61 592 Trabant Limousine (Győr) 61 935 Trabant Combi 9 363 Trabant Limousine Mymnot 2 030 Wartburg Limousine 25 082 Wartburg de Luxe 22 310 Skoda 100 49 811 Skoda 100 L (Budapest) 2 932 Skoda 100 L (Győr) 52 Skoda 110 L (Budapest) 3 518 Skoda 110 L (Győr) 379 Skoda Coupé 656 Moszkvics 412 34 821 Moszkvics Combi 1 115 Polski FIAT 1500 9 024 Zaporozsec 19 608 Zsiguli (Budapest) 50 721 Zsiguli (Debrecen) 18 367 Zsiguli Combi 2 557 Dácia 3 391 FIAT 127 930 <rz posztról légiposta szolgálat és az egészségügyi szolgálat Rövid időn belül a legtávolabbi farmra is eljutnak. Repülőgépen jön az áru a kereskedőhöz, ha valaki nagyabb távolságra utazni akar, repülőgépet vesz igénybe, Rengeteq a magángép. Ausztráliában annyi a repülőgépvezetői jogosítvány, mint nálunk a magángépkocsi jogosítvány. Az egészségügyileg megfelelő egyének már teenager korukban megszerezhetik, s meg is szerzik. A látóhatár párába burkolózik, Ott, a párafüggöny mögött, ott van a sóvárogva várt „nagy viz”, a Csendes-óceán, <j nagy „Dél enger”, ahogyan az egzotikus szigetvilág lakói elnevezték. Mennyi sejtelmesség, mennyi titokzatosság van e szó mögött; ,,Déltenger”! Valljuk be, valamennyiünk szíve nagyot dobban e név hallatára. Lagúnák, korallzátonyok, raffiaszaknyás polinéz lányok, fülbemászó dallamok, Tahiti, Gauguin, hula-hula, gejzírek, hatalmas vulkánok, átallok és pirogok, így mind együtt, számunkra a Déltenger. KépzaU'ünk 5Zobarian száguld * Kórházi Ugyeletek Gyermekgyógyászat: Gyermekklinika. ! Belgyógyászat: Megyei Kórház. Sebészet, traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérDlések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések; Idegsebészet. STQURIST UTAZZÉK A COOPTOURI5TTAL PÉCS-BÉCS-PÉCS autóbusszal Pécsről 1974. aog. 7— 10-ig, 4 nap. 2550,— Ft D DO LÉS A KRK SZIGETEN a jugoszláv tengerparton, autóbusszal Pécsről, 1974. aug. 5—14, 10 nap, 2700,— Ft VARJUK JELENTKEZÉSÜKET! COOPTOURIST, Pécs, Alkotmány u. 3. Telefon: 13-407. « réptel«« víztükör' felett, de valójában mégsem tudjuk, hogy milyen is az. Még azt sem tudjuk pontosan, hogy mit is takar ez a név. „A Pacifikus-óce- án Egyenlítőtől délre elterülő, szigetekkel sűrűn telehintett részét nevezik a szigetlakok Déltengernek" — olvasom a légiforgalmi társaság által kiadott prospektusban. Csők így, prózaion I A Csendes-óceán déli része I... Úgy látszik nem sok fantáziája lehetett a megfogalmazónak, Ez összetett szó mögött van mindenkinek titkos vágya: — Ha ép egyszer oda juthatnék!... A repülőgép teljes utazóközönsége lázban ég. Aki teheti, laposra nyomja orrát az ablaküvegen nagy igyekezetében, a többiek felállva próbálnak kilesni azok feje felett. Szemeim majd kigúvadnak, mikor végre csodálatos ultramarín színekben feltűnik a várva várt hatalmas víztükör. Elragadtatott kiáltások, sóhajok, majd áhíta- tos csend. — No ugye; hogy ez nemcsak egyszerijén a Csendesóceán déli része?! (Következik; A nagy Barrier] A pályán kívül A heti csemege persze a világbajnokság, amelyben ezúttal, mint ismeretes, nem vagyunk ugyan közvetlenül érdekeltek, da azért mindenki nézi, aki csak egy szemernyi gömbérzékkel meg van áldva. Mivel elég sok közvetítést lehet látni, néha még azok is rrézik, akiket egyébként nem nagyon érdekel a futball. Erről tanúskodik a következő „életből ellesett" kérdés is, amelyet imigyen tett fel egy asz- szonyka férjének a holland—jugá meccs szemlélése közben: „Mondd, fiacskám, a partjelző, az egy ember, vagy pedig egy szerkezet?" Minthogy egyéb közérdekű mondandónk egyelőre nincs a világbajnokságról, maradjunk a pályán kívül; szerencsére televíziónk nemcsak meccseket közvetít Szerdán a második, vasámop pedig az első műsoron lehetett | látni a Korok, versek-sorozat új adását, amelyben Petőfi: Pacsirtaszót hallok megint... c. versét elemezték, Juhász Fereno vezetésével. A költő Juhász Ferenc iránti mélységes tiszteletünk sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy Jelezzük aggodalmainkat: elég gyengére sikeredett ez a műsor. A vers lényege nem maradt ugyan homályban, de mintha Juhász Ferencnek is, meg a szimpatikus egyetemista gárdának is kevés lényeges mondandója lett volna a versről. Ráadásul a leglényegesebb megállapítást már a műsor elején megfogalmazta Juhász Ferenc, mintegy prekoncepcióként, mondván; én ebben látom a vers lényegét, jó lenne, ha a beszélgetés közben kiderülne, hogy valóban nekem van Igazam... Juhász Ferencnek valóban igaza volt, csak a módszer így nem valami szerencsés ... Csütörtökön Miskolcra látogatott a tévé, az elég nagy időközökben jelentkező Jó estét !- sorozatban. A helyszíni közvetítést Vértessy Sándor vezényelte, kitűnően. A riporterek közűi Molnár Margit vállalkozott a „legszédületesebb" produkcióra ; egy daruszerű szerkentyű kosarában szállt le-fel az emeletek között. Az ötlet nem volt túl szellemes, inkább kissé keresettnek, sőt erőszakoltnok tűnt. A műsor egészében nem volt rossz: sikerült némi képet adni a legnagyobb vidéki város mindennapi életéről, örömeiről, gondjairól. Nagy csaták címen francia dokumentumfilm-sorozat indult pénteken a második világháborúról. Érdemes volt előtte bevezetőben ismertetni a sorozat jellegét, mert a sajátos francia né- ! zőpont valóban magyarázatra szorul. Ezt már az angliai csatáról szóló első rész láttán is indokoltnak tarthatjuk. Helyes útbaigazítás, hogy a sorozatnál nem a szemléletre és a kommentárokra érdemes figyelni, hanem maga a dokumentumanyag a fontos. Ezek között valóban sok eredeti, eddig még nálunk talán sohasem látott híradórészletet kaptunk. Némileg kétkedő bizalmotian- sággal vártuk a vasárnap esti III. Béla c. tévéjátékot Kellemesen csalódtunk, mert a film érdekes, izgalmas és tartalmas volt, s csak dicsérhetjük a televíziót, hogy a nagy angol sorozatok átvétele mellett ilyen sikeres magyar tárgyú vállalkozásba fogott. Bizonyságul, hogy a mi történelmünkben is bőven találhatni izgalmas és nem kevésbé tanulságos fejezeteket. Nagyon jó lenne, ha a IH. Béla sikerén felbuzdulna a tévé és rendszeresebben, esetleg sorozatokra is gondolva, foglalkozna a magyar történelemmel. Szederkényi Ervin NORMATECHNOLOGUST, ÜZLETSZERZŐT (PIACKUTATÓT), BELSŐ ELLENŐRT, GYORS- és GÉPÍRÓT felvesz MEGYESZER Vállalat, Pécs, Lyceum u, 4.