Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-25 / 172. szám
Barátok érkezése A barátság nem ismer áthidalhatatlan távolságokat. Kell-e jobb példa erre, mint az, hogy a légiforgalmi társaságok utasjegyzékén tucatszámra szerepel minden héten azoknak a neve, akiket a Budapesttől tízezer kilométerre lévő Ulán-Bátorba, vagy onnan a magyar fővárosba repít a gépmadár? Nincs olyan hét, amikor Ferihegyen ne szállna repülőgépre moszk- va—irkutszk—ulanbátori rendeltetéssel magyar geológusok, mérnökök, állatorvosok, szakmunkások kisebb, nagyobb csoportja. És onnan is repülnek hozzánk barátaink: diákok, szakemberek, hogy megismerkedjenek a modern tudomány, technika vívmányaival. Nincs talán ország, amelynek fejlődése érdekfeszítőbb lenne a Mongol Népköztársaságénál. Ez a hatalmas terület — ahol egy négyzetkilométerre egy ember sem jut — még a jelen században is a legősibb ázsiai feudalizmus élő kövülete volt Tőlük nyugatra és északra, Oroszországban kellett a forradalomnak kirobbannia ahhoz, hogy a mongol népet megérintse a szobadság szele, s követve a nagy példát, 1921- ben népi felkeléssel alapozzák meg szocialista jövőjüket Azóta a huszadik század bekopogtatott o sivatagba. A homok óceánja ugyan nem tűnt el és valószínűleg soha nem is tűnik el, dé a sivatag mélyéről felszínre hozzák kincseiket, csakúgy, mint a közel négy és félmillió mongol emberben szuny- ryadó alkotó tehetséget. 1970-ben a Mongol Népköz- társaság százhúsz jelentős iparteleppel rendelkezett, s ez a szám évről-évre nő. Mostanában Mongóliában tizenegy perc alatt termelnek a gyárak annyit, amennyihez 1922-ben egy egész évre volt szükség. 5 még impozánsabb a mezőgazdaság robbanásszerű fejlődése. Az idén mongol barátaink különösen jó évről beszélnek. Amire még nem volt példa, május 25-re készen voltak a vetéssel. Június elején pedig nyolc és félmillió új növendékállatot vettek számba, ami tizenkét százalékkal több a tavalyinál. I gaz örömünkre szolgál, hogy ebben az impozáns fejlődésben megtestesülhet a magyar szakemberek tehetsége, munkája is. Az utóbbi tíz év során geológusaink, bányaipari szakembereink a ritka, értékes bányák egész sorát kutatták fel, nyitották meg. Az állattenyésztőknek 300 ezer hektárnyi terület öntözésére 420 kutat fúrtak. Ulán-Bátorban szakembereink ruhagyárat építettek. Most épül — magyar közreműködéssel — a mongol főváros közelében a nagy gyógyszervegyészeti üzem. Budapest főútjain mongol, magyar és vörös zászlók lengenek. Ferihegy a Mongol Népköztársaságból különgépet fogad. Fedélzetén Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke érkezik hozzánk, a legfelsőbb szintű párt- és kormány- küldöttség élén. Semmi kétségünk, hogy csakúgy, mint az elmúlt napokban a Magyar- Mongol Kormányközi Bizottság tárgyalásán, tovább erősödik az igaz barátság, a proletár internacionalizmus szellemében született együttműködésünk. Meleg szeretettel köszöntjük hazánk földjén a testvéri mongol nép küldötteit Jól felkészültek a tsz-ek, állami gazdaságok Rövidesen aratunk Az Európa-bajnok Badari (balról) nagy küzdelem után győzött a szegedi Kovács ellen. Arató László felvétele r Újpesti siker a Baranya Kupán Másodízben sem kedvezett az időjárás, a Hotel Turist udvara helyett ismét fedél aló „vonult” a „Pécsi zenélő udvarok" hangversenysorozat. A sorozat második részéként Cluck Orfeusz cimü operáját hallhatták a pécsi zenekedvelők a Pécsi Filharmonikus Zenekor, a Budapesti Madrigálkórus, valamint Takács Klóra, Szökefalvi Nagy Katalin és Szerdahelyi Éva tolmácsolásában. A hangversenyt Szekeres Ferenc vezényelte. A legnagyobb érdeklődés a labdarúgó világbajnokság iránt nyilvánul meg. Vasárnap valamennyi csoportban befejeződtek a küzdelmek, kialakult a világbajnokság nyolcas mezőnye. Meglepetés, hogy Olaszország elbúcsúzott a további küzdelmektől. A legjobb nyolc közé került NDK, NSZK, Jugoszlávia, Brazília, Lengyelország, Argentína, Hollandia, Svédország. Együtt o középdöntők mezőnye, szerdán folytatódhat a küzdelem. A hazai labdarúgó pályákon is akad esemény. A Pécsi BTC bemutatkozása aVNB III-ba jutásért kiírt osztól/ozón nem sikerült, a bőrgyáriak első mérkőzésükön vereséget szenvedtek. i Befejeződött a bajnokság a j megyei I. osztályban. A bajno- I ki címet az István-aknai Bá- j nyász szerezte meg, miután a j rangadón legyőzték Sellye ; együttesét. A megyei I. osztály- i bál kiesett a Szentegát, Pécsi Postás, Sátorhely. A Gázmű sorsa a BTC szereplésétől függ. Ha a BTC nem kerül be az MB lll-ba, akkor a Gázmű is kiesik. Sokan szurkolták végig a Baranya Kupa ökölvívó viadal háromnapos eseményeit. A kupát ezúttal is az Újpesti Dózsa nyerte el. A pécsiek közül Metzger (Steinmetz SE) szerepelt a legjobban, váltósúlyban az első helyen végzett. A gépek indulásra készen Ügyelet a zavarok elhárítására Nehezebb aratáSr nagyobb termés várható Nehéz aratásnak néznek elébe idén a Baranya megyei termelőszövetkezetek, állami gazdaságok. A szokatlanul csapadékos időjárás nem kedvez túlságosan a betakarításnak. Éppen ezért a szokásosnál is nagyobb a jelentősége annak, hogyan sikerült a felkészülés. Tegnap, szinte az aratás előestéjén ismertették a készültségi helyzetet és a hátralevő feladatokat a megyei aratási operatív bizottság ülésén. Fokozott gondosságot Dr. Boracs József, a Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője, a bizottság elnöke elmondta, hogy az őszi árpát mór a következő napokban, a korai búzát két héten belül kezdhetik betakarítani. A gépek beállítását fokozottabb gondossággal kell végezni, mert különösen a koraérő, szovjet fajtáknál meglehetősen kint ülnek a szemek, a tavalyinál nagyobb szemveszte- ségqel lehet számolni. Ennek ellenére igen jó termés ígérkezik, még az sem csökkenti számottevően, hogy a megyében ^ok- helyütt jelentős jégkár sújtotta a gabonaféléket. A legtöbb helyen sikeresen lezajlottak a gépszemlék, a gépi ellátottság nagy átlagban kielégítő. A jók közül érdemes megemlíteni a csányoszrói tsz fel- készültségét, amely kivívta a szakemberek és a hatóságok egyöntetű elismerését, A sá'di járóiban 70 kombájn, körülbelül július 5-én kezdi a búza aratását. A szigetvári járásban 15-án fejeződött be a gépszemle, hatvan kombájn áll rendelkezésre. A mohácsi járásban kielégítőnek mondható a tárolás és a szállítás megszervezése. Elegendőnek látszik a 95 kombájn is. A még szükséges gépi ellátottsághoz nagy segítséget nyújtanak az SZK—5 és SZK—6-os kombájnok, amelyeket július 6-ig várnak. A kezelésükre eddig száz kombájnost képeztek ki a Sellyéi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. Az Állami Gazdaságok Főosztálya tájékoztatása szerint 93 kombájnnal kezdik meg az aratást, ezenkívül további hármat várnak. 39 bálázó, 150 tehergépkocsi, 14 szárító teszi lehetővé, hogy előreláthatólag 15 munkanap alatt befejezzék az őszi, tavaszi kalászosok, a repce és a zöldborsó betakarítását. A MEZŐGÉP állandó telefonügyeletet tart, szervizkocsik álinak készenlétben az üzemzavarok elhárítására. Az alkatrész- ellátásban sajnos már hagyomány a kisebb-nagyobb fennakadás. Különösen az E—512-es és az SZK—4-es kombájnoknál állandó a húsz-harminc alkatrész hiánya. A várható nagy nedvességtartalom miatt szükséges, hogy a gazdaságok fokozottabb figyelmet fordítsanak a szárításra, mivel erre a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnak elenyésző a kapacitása. A tárolásnál viszont már sokkal kevesebb zökkenő lesz mint tavaly, különösen, ha a tsz-ek több bér- ; tárolásra kötnek szerződést. A 1 GFV vezetői ígéretet tettek arra, hogy ha a szükség úgy kívánja, éjjel-nappal végzik az átvételt. Kombájnosok versenye Az igények nem pontos köí- i lése miatt a bálázóanyaqban csak mintegy 50—60 százalékos az ellátottság, kötözőanyag viszont van, kellő mennyiségben. A Volán 12-es Vállalat illetékesei ígérték, hogy az aratásra soronkívül biztosítják a gépkocsikat. Ehhez is az kell, hogy időben megkapják az igényléseket. A hagyományokhoz híven idén is megrendezik a kombájnosok versenyét K. Gy. Kirchschläger Ausztria elnöke I Az osztrák lopok hétfői számukban meglepően sima győzelemnek kommentálták a szocialista párt jelöltjének megválasztását. A Die Presse szerint „Kelefc-Ausztria mérte a csapást" a néppárt jelöltjére. Valóban Bécs egymagában képes volt döntően befolyásolni a végső eredmény kialakulását. A fővárosban Kirchschläger 618 560 szavazatot kapott, ami 2,1 százalékkal több, mint az | 1971 tavaszán Jónásra esett i voksok száma. Minthogy Lug- | gerre 351 708-an szavaztak, a több mint neqyedmilliós szavazattöbbség eldöntötte az elnöki tisztség sorsát. A vendégek egyik csoportja a pécsi főpályaudvaron. Tito az NSZK-ba érkezett Joszip Broz Tito jugoszláv államelnök hétfőn délben repülőgépen négynapos hivatalos látogatásra az N5ZK-ba érkezett. A jugoszláv vendégeket a bonn—kölni repülőtéren Gustav Heinemann szövetségi elnök üdvözölte. A fogadtatáson jelen volt Helmut Schmidt kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter is. Bonnban nagy jelentőséget tulajdonítanak Tito elnök látogatásának, amelyet annak jeleként értékelnek, hogy az utóbbi időben igen jó kapcsolatok alakultak ki az NSZK és Jugoszlávia között. A szövetségi kormány vezető tagjai számos nyilatkozatban üdvözölték a látogatást, vasárnap este pediq a nyugatnémet televízió interjút sugárzott Tito elnökkel. A hétfői lapok részletesen ismertetik o várható tárgyalási témákat, kommentárjaikban pediq hangot adnak várakozásuknak, hogy Jugoszlávia ismét aktivizálja nyugati politikáját A tegnap délutáni pécsi fogadtatásból már következtetni lehetett arra, hogy az ifjúvezetők III. országos parlamentjének kettős jelszavából — „felelősen és vidáman" — az utóbbi máris megvalósult. Negyed öt után néhány perccel befutott a főpályaudvarra a budapesti gyors, rázendített a gyárvárosi úttörőzenekar — „búcsúkoncert" volt, ma utaznak az NDK-ba — pirossapkás, úttörő egyenruhás lányok fogadták a vendégeket — akik az egész ország képviseletében érkeztek az ifjúveze- tők Sikondón és Pécsett renae- zett parlamentjére. A pirossapkás fogadóbizottság — ma már ilyen piros sapkát visel minden küldött — egy- egy megye fiataljait várta az (Folytatás az 5. oldalon) Kialakult a világbajnokság nyolcas mezőnye Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt nanlo Ma: plenáris ülés rácséit Megérkeztek Sikondára az ifjúvezetők III. országos parlamentjén részt vevő küldöttek XXXI. évfolyom, 172. szám 1974. június 25., kedd Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja