Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-24 / 171. szám
Udvariasan A tömegközlekedési járművek gondjai nemcsak a közlekedésben résztvevőket érintik, hanem az utasokat, a gyalogosokat is. A városok útvpnalain a járművek soka- i sódnak, a tömegközlekedést I lebonyolító járművek, minde- I nekelőtt az autóbuszok, egyre nagyobb helyet foglalnak el, mind nehezebben közlekednek. A növekvő utaslétszám, egyrészt az utazni akarók idegességét fokozza, másrészt egyre nagyobb fizikai és idegi igénybevételnek teszi ki e járművek vezetőit. Közös ügyünk, gondunk munkájukat segíteni, a baleset- mentes, közlekedésüket biztosítani. A megyei közlekedésbiztonsági tanács elnökségének 1 i legutóbbi ülésén ismertették , , a Volán 12-es vállalat szo- ' cialista brigádjainak kezde- | ményezését A vállalat teher- j és autótaxi vezetői vállalták, hogy a közlekedésben előzékeny, udvarias magatartásukkal segítik a tömegközlekedési járművek biztonságos közlekedését A nehezebb helyzetekben elsőbbséget biztosítanak számukra, különösen a megállókból való el- 1 indulások, kanyarodások, | előzések, forgalmi sáwáltá- sok esetében. Bizonyára sok olvasónk figyelt fel lapunk szombati számában az autóklub felhívására, melyben j hasonló magatartást kér a í | magángépjármű-vezetőktől is. j Figyelemre méltó, tómoga- ! tásra érdemes kezdeménye- ; | zés ez. Nem minden esetben ' I célravezető, ha mindenki akár jogos, akár vélt előnyeit akarja érvényesíteni a közlekedésben. Kétségtelen, hoay egy személygépkocsival könnyebb „manőverezni” a zsúfolt utcákban. Mégis érdemes és kell azokra gondolni, akik úiicéljaikat csak a tömegközlekedési járművekkel érhetik el. Amikor azonban szót emelünk érdekükben, elismerve, hogy nehéz munkájuk segítségre szorul, azt is meg kell említenünk, hogy a nagy járművek sem közlekedhetnek mindig „az erősebb jogán”. Kétségtelen, hogy egy esetleges közlekedési balesetből az autóbuszokkal, vagy teherszállító járművekkel szemben, a személygépkocsik kerülhetnek ki „vesztesként1. De ennek tudata nem csökkentheti a nagy járművek vezetőinek kötelességtudatót, különösen most, amikor széleskörű mozgalom van kibontakozóban mellettük. Udvarias, előzékeny közlekedés segítésére szólított fel | a közlekedési biztonsági ta- I nács felhívása, mely a köl- csönösséqen, egymás tiszteletén alapszik, s melytől egyaránt vórhatnok eredményt mindenféle jármű vezetői és utasai! Mitzki Ervin mmm r r ? A leggyakoribb: si ma gumik, rossz fékek Autók rendszám nélkül Ecjy közút! ellenőrzés és a műszaki vizsgabiztos tapasztalatai Az Engels úton az ND 97-85- ös rendszámú, meglehetősen kopottas oldalkocsis motorkerékpárt állítja meg a rendőrjárőr. A csúnya küllem lenne a kisebbik baj, de a Posta tulajdonát képező motoron menetlevél nélkül közlekednek a telefonszerelők, hiányzik a sebkötözőcsomag is, a gyújtóskulcsot két szál gyufa helyettesíti, s a világítást csak egy csavarhúzóval lehet nagy üggyel-bajjal felkapcsolni. — A mienket javítják, ezt a vacakot adta,a garázs. Tehetek én róla, hogy ilyen? — méltatlankodik a vezető. — Arról esetleg nem, tie a KRESZ előírja, hogy elindulás előtt egy-két „apróságról" meg kell győződni, ez viszont a vezető dolga. Ezért 100 forintra bírságolom — így a rendőr. Pécsbányón az UF 34-53-as Warszaván alig fog a kézifék, a hátsó gumikra pedig a legnagyobb jóindulattal sem lehetne ráfogni, hogy biztonságosak. — Éppen most megyek a szerelőhöz gumikat cserélni — hangzik a sztereotip válasz. Persze nem marad el az ilyenkor szokásos helyszínbírság, most sem. A CS 77-52-es Moszkvics vezetője nehezen hiszi el, hogy a jobb hátsó fék sem „kézre” sem „lábra” nem fog. A hátsó gumik pedig az asztal lapjához hasonlatosak. — Azért ilyen sírnák, mert eddig elöl futottak, de hamarosan hátulról is lekerülnek — mentegetőzik. A rendszám viszont azonnal lekerül, elölről, hátulról egyaránt; ilyen gumikkal és fékekkel életveszélyes közlekedni. Az OK 61-24-es motorkerékpár tulajdonosa a forgalmi engedélyt felejtette otthon. Nincs mese, indulnánk együtt a lakására, ahol majd igazolja a tulajdonjogot. De a motorosnak nehezen akaródzik elindulni: — Nem bánom, mehetünk, de várjanak itt meg, előbb elszaladok bedobni a lottót... A CX 61-12-es öreg Skoda Octavia karosszéria lemezei úgy lefegnek, mint kutya nyelve nagy melegben. Ahogy mondani szokták, csak a festék tartja össze a kocsit. De van itt más is: egyáltalán nincs kézifék, s a kormányt is jócskán körül kell forgatni, mire a kerék is megmozdul. A tulajdonos a helyszínen búcsúzik a rendszámtól. Az elmúlt héten Pécsett tartott közúti ellenőrzés során rövid idő alatt „gyűjtöttük" a fenti példákat. Igaz, hogy az ellenőrzésen főként a régebbi évjáratú járműveket vizsgáltuk. A műszaki vizsgákon már jo lamivel jobb az arány — érthető okokból —, de a helyzet itt sem rózsás. A csütörtöki vizsgán megjeleni 56 gépkocsiból 11 bizonyult alkalmatlannak. A magánautókkal és a kisebb vállalatok, szövetkezetek járműveivel van a legtöbb probléma Érdekes egyébként az a tapasztalat, hogy a vizsgán nem a jármű kora a meghatározó, hanem az, hogy milyen lelkiisme retesen készítik fel. Tóth Altos vizsgabiztos a legfrissebb példákat sorolja; — Egy 900-as Wartburg azért bukott meg, mert kopott volt a kormány fogasléc, eldeformálódott a hátsó fékcső. Egy Moszkvics rendszám nélkül, viszont kormányműhibával, elhanyagolt, rozsdás karosszériával, kopott jelzőberendezésekkel hagyta el a vizsgát. Sokan panaszkodnak a lelkiismeretlen javítóiparra: nem egyszer előfordult, hogy az alkalmatlan minősítést kapott kocsit állami vállalat, vagy magánkisiparos készítette fel direkt a műszaki vizsgára, természetesen jónéhány forintért. — Melyek az' egyes típusok jellemző hibái? — A Zsigulinál például az első fékcsövek és a gömbcsuklók mennek hamar tönkre. A Skodánál a kormányműben az úgynevezett Pittmann tengely kopik gyorsan, s gyakori a fényszórótükör beázás miatti elsö- tétedése. A Wartburg hátsó lámpaburái igen gyorsan fakulnak. Az öregebb Trabantoknál az alvázrepedés gyakori. Panics György Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) Trabant Limousine {Győr) Trabant Combi Trabant Limousine Hycomat I Wartburg Limousine Wartburg de Luxe Skoda 100 Skoda 100 L (Budapest) ! Skoda 100 L (Győr) Skoda 110 L (Budapest) Skoda 110 L (Győr) Skoda Coupé Moszkvics 412 Moszkvics Combi Polski Fi AT 1500 Zaporozsec Zsiguli (Budapest) Zsiguli (Debrecen) Zsiguli Combi Dácia 1 FIAT 127 61 592 61 935 9 563 2 030 25 082 22 310 49 811 2 932 52 3 518 379 656 34 821 1 115 9 024 19 608 50 721 18 367 2 557 3 391 938 Kézifék nélkül és rossz kormánnyal nem szabod tovább menni. Az ütött-kopott Skoda vezetőjével leszereltették o rendszámtáblát jugoszláv WJ műsorából KEDD: Második műsor: 20.30: Szórakoztató műsor. 21.30: A béke odüsszeája. SZERDA: 15.50: Labdarúgó VB. 19.20: Labdarúgó VB. CSÜTÖRTÖK: 16.25: Labdarúgó VB. 20.30: Veszélyes kiképzés. Tévéjáték. Második műsor: 17.45: Kézilabda. Jugoszlávia—Magyarország. 22.15: Repülő csészealjak. PÉNTEK: Második műsor: 21.40: A viláq nagyvárosai: Rio de Janeiro. SZOMBAT: 21.15: A hetedik fátyol. Angol film. MMM MreK Bil>]il Ktrefc fi ilU l] a Harkányi Xyár rendezvénysorozata Harkányban, az Európa- Hírű fürdőhelyen tegnap, június 23-ón megkezdődött a „Harkányi Nyár 74” elnevezésű kulturális és szórakoztató rendezvénysorozat. A Zsigmondy- sétány szabadtéri színpadán a Mecsek Táncegyüttes adott műsort. A program keretében 26- án a szászvári úttörő fúvószenekar hangversenyezik, június 30- án pedig a hosszúhetényi pávakor mutatkozik be. Július 27-én az Anna-bált rendezik meg külföldi vendégszereplók részvéteiével. Elfogták a pincehelyi rablóbandát G. J. pincehelyi vasutas napi munkája végeztével április 26-án este hazafelé indult. Riadtan látta, hogy négy, rossz megjelenésű suhapc egy fiatal és egy korosabb férfit bántalmaz. Azt tette, ami ilyen esetben kultúrembertöí elvárható: jó szóval intette tisztességes viselkedésre a verekedőket. Sajnos, a négy garázda szintén azt tette, amit a hasonszőrűek szoktak: rátámadtak a békítőre. Olyan kegyetlenül megverték, hogy eszméletét 'vesztette. Menekülését annak köszönhette, Hogy a lárma hallatára az egyik házból valaki vasvillával a kezében futott a helyszín felé, mire a huligánok elszeleltek. G. J. csak ezt követően vette észre, hogy az Qtlegeken kívül egy késszúrást is kapott az oldalába. Ugyanennek a bandának útjába vezérelte balsorsa nem sokkal később azt a férfit, aki negyvennyolc árás szolgálat után tévedésből rossz vonatra szállt, s úgy került Pincehelyre, ö B. László fiatalkorútól kérdezte( hogyan juthatna mielöb haza. — Ismerkedjék inkább Pincehellyel! — indítványozta a megszólított és megütötte a nála jóval idősebb embert. B. László ezzel megelégelte arra • napra a mulatságot, hazament Nem igy Kovács József 24 éves pincehelyi (Kemény Zsigmond utca 10.) vasutas, K. Dezső 17 éves alkalmi munkás és Horváth Dezső 18 éves, szintén pincehelyi (Apponyi utca 17/2.) alkalmi munkás. Kovács József és K. Dezső önkéntes rendőrnek hazudta magát s erre hivatkozással követelte áldozatuk okmányait Az „igazoltatás” első felvonásaként a banditák elvették az idős ember pénzét jegygyűrűjét, cigarettatárcáját és öngyújtóját. A zsákmánnyal — valószínűleg — elégedettek voltak, mivel barbár viselkedésük betetőzéseként a megkínzott, kirabolt ember arcába vizeltek. Noha a támadókról adott személy- leírás eléggé hézagos volt a rendőrség mind a négyüket elfogta, majd előzetes letartóztatásba helyezte. Ügyükben a hét végén fejezte be a nyomozást a Tolna megyei Rendőr» főkapitányság, A bűnözök előre láthatólag augusztusban kerülnek biróság elé. B. Z. . <- » ;? í-<* * „Maszekot" a kéményseprő Két lány a siófoki utcáról Anna minden férfit imád Lopott, csavargóit — még 13 éves sem volt. Intézetbe vitték, nem boldogultak vele. Később visszakerült a szüleihez, apja. anyja dolgozott, két nővére és bátyja tisztességesen élt. — Jó család volt a mienk, szégyelltek engem. Megtűrtek otthon, de ha távol voltam nem hiányoztam, Anna sokat volt „távol”, Siófokot nézte ki magának, a Balaton presszó volt a törzshelye. — Siófokon lakik a barátnőm ismerőse, én is ott kaptam szállást. Egyedül nem mentem semmire, a barátnőm segítségére volt szükségem. Kiválóan beszél olaszul — s ebből én remekül megéltem. — Nemcsak ebből. ■ ■ — Na igen, a férfiak. Én imádom őket. A fiatalokat, mert szépek, az idősebbeket, mert kedvesek. És úgy tudnak hízelegni, de úgy, hoqy maga azt elképzelni sem tudja. Elmereng, homlokára húz egy ha:'ürtöt. — Főleg külföldiekkel ismerkedett ... — Természetesen ai olaszokkal, Szívesen emlékezem rájuk. Talán ók is rám. Meghagyták a címüket, levelet, képeslapot írtak nekem, nem akarok dicsekedni, de a többieknek nem volt annyi visszatérő vendégük, mint nekem, Kacéran villan a szeme, látszik csudára elégedett magával. — Szépen öltözködött... — Pedig nem kerestem anynyit, amennyit a rendőrségen a hadnagy úr mondott. 500 és 1000 körül kaptam fejenként. — Ai iratok arról árulkodnak. nemcsak a Balatonon járt. — Jártam én Harkányban, meg Pécsen is. Nem volt üzlet, elárulom. Csupa smucig alak, nagy szerelem, kis pénz. — Anna 19 éves. A napokban a Siófoki Járásbíróság köz- veszélyes munkakerülés és Üzletszerű kéjelgés miatj 1 sw szigorított börtönre ítélt«, két évre pedig kitiltotta Siófokról. * Mónika lobogva lép be. Kezét a hasára szorítja. Két hónapja terhes. — Hova szüljem, kive| neveljem fel? Sír, szakadatlanul. Gyerekfejjel került először rendőrkézre, egy 15 tagú galerival fosztogatott az országban. Most 23 éves. — Az életben férfit soha nem szerettem. A férjemet sem, de most az élettársam kivétel. Mindenemet, odaadnám érte. 1972-ben itthagyott a férjem, Svájcba disszidált. Azóta levelet sem ír, pediq gyerekem van tőle, már 4 éves, gyönyörű kisfiú. — Az élettanáról kezdett mesélni . . . — Link, megbízhatatlan, részeges, hozudós, de vele akarom leélni az életem. Tulaj- dánképpen most is ó miatta jutottam bajba. — Ügy érti tőle lett terhes? — Börtönbe is miatta kerültem. Énekes, most Siófokon dolgozik az egyik bárban, Pesten a barátnőim telebeszélték a fejem, hogy ne engedjem el egyedül, mi lesz ha megismerkedik egy esitrivel. Ott hagytam a jó állásomat, 150—200 forintot is megkerestem egy nap, presszóban felszolgáltam. Siófokon láttak az élettársam szabójával, meg egy nyugatnémet férfival, és rámfogták pénzért feküdtem |e velük. Én meg nem tudtam bizonyítani, Oz ellenkezőjét, — Most mi lesz? — Minél előbb elvetetem a gyereket. A fiatalember nem volt ott a tárgyaláson szült. Mónikát nem látogat a meg, levelet sem irt, A neves siófoki bálban esténként szerelmes dalokat búg, és remekül érzi magát . , . Pintér Dezső i — A római asszony „stílusa”. Az iregszemcsei ásatások során leésőavarkori sírmező nyolc sírját tárták fel. Vaskések, nyílcsúcsok, szíjvégek és fülbevalók kerültek elő. Csak egy sír volt bolygatatlan. Az idős asszony csontváza mellett egy római íróeszközre, az úgynevezett „stílusra" találtak. — Útikalauz Somogyról. A Turista Magazin júniusi számának melléklete a somogyi dombvidéket, Zselicséget, Külső- és Belső-Somogy tájait mutatja be. Ir egyebek között a szállás- és étkezési lehetőségekről, □ túraútvonalakról. Ezen kívül rövid leírást ad a látnivalókról. — Kisfalud! Stróbl Zsigmond gyűjteményes kiállításán, amely nemrégen nyílott meg a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban, mintegy száz alkotást — szobrokat, kisplasztikákat, portrékat, nagyméretű köztéri alkotások fényképtablóit — tekinthetik meg a tárlatlátogatók. A gyűjteményes kiállítás egész nyáron nyitva tart — Tolnai siker Tambov ban. „Tolna megye élő népművészete" című kiállítást a tambovi képtárban két hónapon ót tízezernél több érdeklődő tekintette meg. Tolna szovjet testvérmegyéjének lakói láthatták a népművészet hat Tolna megyei mesterének, három népi iparművészének, több díszítőművészeti szakkörvezetőnek hímzéseit, szőtteseit, kerámiáit és faragásait. — Babonás jelek a gyűrűn. Mucsiban egy ház bontásánál értékes középkori gyűrű került elő. Az ékszer valószínűleg véletlenül került az egykori vályoghoz építőanyagába. Pecsételő részén kideríthetetlen értelmű kabalisztikus (babonás) jelek láthatók. Apadnak a folyók A Felső-Tiszón és mellékfolyóin az apadás tovább tart. Csupán a Krdsznán és Lányai csatornán van még másodfokú készültség. A Bodrog gátjait vasárnap is harmadfokú MOHÁCSI QzemOnkb. natal lakatos készültségben őrizték. A folyó szakmunkásokat ás segédmunkásokat títsak lassan apad. Javult a hely FELVESZÜNK ácsokat és nehézgép- kezelői vizsgával rendelkező dózer- vezetőt. Jelentkezés: Megyeri út 4. Műszaki Erdészet. (145874) felveszünk. Jelentkezés az üzemveze tőnél. Mohács, Vágóhíd u. 2. (145882) FELVESZÜNK autószerelőket. Jelentkezés: Megyeri út 4. Műszaki Erdészet (145875) SZIGETVÁRI Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1974. július 1 i hatállyal pályázatot hirdet három évi helyettesítésre a Családi jellegű Tár sadalmi Szertartásokat Szervező Irodánál, irodavezetői állásra. Az állás betöltéséhez főiskolai, vagy egyetemi föllépésre'' ké- í végzettség szükséges. 4 fizetés az érvényes rendelkezések keretem belül — megegyezései. (145890) A PÉCSI Dohánygyár felvételre keres udvartakaritót, kőműves mellé segédmunkást, valamint felvesz és betanít gyártó és csomagológépek üzemeltetéséhez női munkaerőt. Jelentkezés; a Munkaügyi osztályon. fi 45879^ zet a Tiszán. A dél-borsodi ré székén viszont, ahová most ér kezett az árhullám, harmadfokú készültségben vigyázták o töl téseket. A Tisza maayarorsráq •alsó szakaszán tovább átad ezért vasárnap másodfokú ké szültséget rendeltek el. Hely harmadfokú készültséget egye dűl az alpári nyári gátnál tar tanqk. Vasárnap a tiszovölgyi védvonalakon 1640 kilométeres hosszon volt árvízvédelmi készültség. A Fekete- és Feher- Körös közötti árvízi tározóból vasárnapig körülbelül 37 millió köbméter vizet vezettek vissza a folyómedrekbe.