Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-22 / 169. szám

Belsőépítész-kongresszus Svédországban

Környezetünk kultúrája (6.)

Kőpárna és kőkutya

Mindenki

tervezkt

A skandináv program címszava az ember és környezete jegyében született Két lényege* rendezvénye — a Koppenhágában megrendezett skandináv államok lakásberendezés kiállítása, valamint a Belsőépítészek Nemzetközi Szövetsége kongresszusa Stockholmban. A kongresz- szuson a magyar építészek képviseletében részt vett cikkünk szerzője, Vida Gyula, a Pécsi Tervező Vállalat munkatársa.

A kiállítást Koppenhága külső területén, egy állancfó kiállítási célt szolgáló könnyűszerkezetes csarnokrendszerben rendezték meg. Bemutatják a skandináv államok valamennyi jelentős bútorgyárának termékét Olyan termékeket, melyeket szinte kivétel nélkül a napi termelésben gyártanak. A mo- gas színvonalú gyártási technológia érezteti hatását —■ elsősorban a forma-alakítás területén — egyszerű, lágyan Ívelő fonnák keresik az emberi léptéket és arányait A Unom megmunkáláshoz az anyag minősége Is hozzájárul — olyan onyagból dolgoznak, melyet érdemes szépen megmunkálni.

A skandináv bútoripar olapon ya go a különféle faanyagok természetes alkalmazása. Igen sokféle anyagot használnak — komplett értelemben — és kombinációs kiegészítésként így pL e különféle kemény- és lógyhotású műanyagokat A műanyog alkalmazásánál meg kell említeni, hogy élnek a préselés lehetőségeivel, és így as igen szép kormaa (okítással azonos színvonalra hozzák bármilyen természetes anyagból készült berendezési tárggyal. Természetesen. mivel fában gazdag államokról vem szó, — anyagában a berendezés örök szépe, a faanyag érvényesül, já minőségben, szép megmunkálásban.

A stockholmi konferencia m program második részeként egy lépéssel tovább haladt Célja volt megmutatni, hogy a nem- szakértők hogyan tudnak aktfv szerepet játszani a lakás és a munkohelyi környezet aiaUtójának koncepciójában.

Kísérleti célból több csoport működik Svédországban, amelyben szakértőkön kívül laikusok is részt vesznek. Ebben a munkában a műszaki és gazdasági szakértőkön kívül a részvétel kérdését a tervek kidolgozása folyamán határozzák meg annak érdekében, hogy az eredmény bizonyos normákra épüljön.

A csoport működése „M 70“ program keretében történik. Az „M 70” hosszútávú kutatási terv. A kutatásnak párhuzamosan keit haladnia a tervezéssel, kivitelezéssel és karbantartással.

Jelenleg az „M 70" program tervezési célja épületek és városok építésénél olyan tervezési eljárás felhasználása, amely előtérbe helyezi a személyiség és a közösségi élet fejlődését, a fizikai és a szellemi tevékenység telje« összekapcsolósót

Az „M 70" tervet először 51G- TUNA megyében alkalmazták (Stockholmtól északra) az 1971 —72. években 10 000 lakásbem kb. 28 000 személyt érint

A tervezési munkát négy csoport együttműködésével szervezték meg: 1. A nyilvánosság és ezek érdekelt csoportja. 2. Hatóságok és igazgatási egységek. 3. Kutató és tanácsadó fórum. 4. Tervezők csoportja.

Az _M 70“ program megvo- fásítása 1971. április 17-én kezdődött egy kibővített szeminárium megnyitásával Ettől kezdve mindenki számára nyitva állt az ajtói, aki érdeklődött a terv bánt és véleményt akart mondani

A csoport speciális módszert dolgozott ki amely alapján a laikusok Is részt vehettek a munkában. így például 13—15 éves tanulók különböző tervezői feladatokkal, érdekes és fontos adatokkal járultak hozzá a közös tervezéshez. A csoportok között nem versenyről volt

szó, hanem kicserélték az ötletükéi amely a saját tervük kidolgozása során ösztönzőleg

hatott

A közös munka eredményéből megvalósul a nagyterű termelő egység elve. így az ASEA cég SELAI osztálya egyesített

munkaterű új létesítményének irodatere magában foglalja a szerelőműhelyeket és az ellenőrző helyiségeket is, ahol 265 alkalmazott és 200 munkás dolgozik.

Az irodákat és műhelyeket egy közös tartózkodási tér köti össze, az egész épületet átszelő növényfolyosó. A tartózkodási

terület lényegében egy csodálatos épületen belüli park — díszítő növényekkel és virágokkal, kávé- és üdítőital automatákkal — a díszcserjés alatt 50 személy számára üdülőhellyel.

A nagyterű Irodán kívül hangszigetelő fal mögé helyezték el a nagy zajt okozó, pl. fröccsöntőgép és csévélő gépeket

A tervező csoportok munkájuk eredményét nyilvános kiállításon mutatták be. A közvélemény az ügyet rendkívüli érdeklődéssel segítette és bírálta, ez egyben a sikerévek egyik alapvető tényezője is.

Lucca kis olasz város, a ferde tornyáról nevezetes Pisa közelében. A luccai dómban egy kőkoporsó felett, kőruhájában egy nagyon szép fiatal nőalak fekszik, feje alatt kőpárna, lábánál pedig egy kőbe faragott, hűséges tekintetű kutyus. Több mint 400 év# egy olasz nemes faragtatto így ki, fiatalon elhunyt felesége emlékére.

így került a kókutyus is a templomba, méghozzá az oltár közelébe. Jellegzetes reneszánsz kép, az újkor hajnalának olyan itáliai képe, amely önmagában is jelzi, hogy még a templomban, az isten házában is az ember lett a főszereplő. Minden az emberért történik, még ha istent emlegetnek, akkor is. Szinte csak a négy oszlopon, □ kőasszony fölé húzott baldachin hiányzik, hogy máris egy itáliai reneszánsz hálószobában érezzük magunkat. Mert, mint erről már a sorozat első darabjában szó esett, szinte minden ma is használatos bútorunk akkor nyerte el végleges alakját. A luccai templomban például a kőszobor közelében ma is ott a kicsit dűlt ám egyenes hátú, faragott szélű szék, olyan, amit simább formáiban ma magyar parasztszéknek ismerünk. Ott a sarkos lóca, ott a faliszekrény, s persze a láda is, amiből las- san-lassan vált csak rendes szekrény.

Korábban egy-egy nagyobb bútordarab valóságos épület erőd, vagy vár külső formájgt próbálta díszeiben utánozni. Most kecsesebbek és egyszerűbbek lesznek a bútorok. Később a pompakedvelő királyok szinte a felismerhetetlenségig kicsavarják, agyondíszitik az asztalokat, székeket, ágyakat, de hamarosan jön az ellenhatás, a formák egyszerűsödnek. S jön persze a bútoripar, az egyforma termékeivel, hiszen az egyedi darabokat csak kevesen tudják megfizetni. Mint az evőkanalat, a bútort is úgy próbálták gyárban előállítani, hogy ha nincs is nemes anyagból, nem is szolgál majd olyan nagy termekben, olyan célokkal, mint a leggazdagabbaknál, azért hasonlítson arra, ami ott divatos, amit ott használnak.

A századforduló utón jelentkezett építészek, lakberendezők, iparművészek közül sokan azután éppen a bútorgyártás forradalmasításával kezdték munkásságukat. (A magyar származású világhírű építészmérnök, Brauer Marcell, aki ma már nem is házakat, hanem városokat tervez, először székeket készített, ő találta ki a csőbútort.)

Vezérelvnek — mint már erről is szó esett — azt az egységes gondolatot használták.

hogy a legfontosabb eldönteni: milyen célt szolgál egy tárgy. Aztán az a következő kérdés, hogy milyen, iporilag könnyen előállítható anyagból lehet ezt célszerűen elkészíteni, hogy a kettő együtt szabja meg az ágy, szék, asztal, szekrény, minden berendezési tárgy formáját. Az ipari előállítás technikája pedig az ornamentikát, a díszítést is megszabja amelynek az a legfőbb dolga, hogy kiemelje az anyag jellegzetességét.

így jutottunk el a ma bútor- művészetéhez. amelynek talán legfőbb sajátja, hogy sokkal színesebb textíliát, bőrt, műbőrt, vagy éppen festett fát használ, mint régebben, A másik sajátja éppen az, hogy a bútor eleve többféle anyagból készül. A fa mellett a fém, a műanyag is megjelenik a modern bútorokon. A harmadik sajátossága, hogy alkalmazkodva a mai — világviszonylatban is kisebb lakások méreteihez, általában kisebb, jobban variálható részekből áll. (Jellemző, hogy az egykor egyeduralkodó hagyományos, majd kombinált szekrényt — amit sok új lakásban egyenesen fölöslegessé tett a beépített garderobe — egyre inkább kiszorítja a tetszés szerinti részletekből összeállítható szekrényfal.)

Igen óm, ha ez a ,,modem", „korszerű” bútor, akkor miért látni bútorkiállításokon, meg bútorüzletek kirakataiban faragott, csavartoszlopos, úgynevezett colonial bútorokat, elképesztően borsos áron. Meg egyáltalában miért olyan drága a régi bútor? A colonial természetesen azért drága, mert több benne a tiszta fa és a kézi munka. A régi bútor általában nem drága, jószerivel ót se veszi a Bizományi Áruház, csak akkor borsos az ára, ha valamilyen bútortörténeti korszak tiszta darabja. Ügy is mondhatnánk, drágák a bútor-műemlékek.

Mit csináljon most már a jámbor halandó, aki örökölt egy ovális asztalt, egy cifra sublódot, meg egy nachtkaszlit a nagymamától? Dobja ki. csak azért, mert nem „bútor-műemlékek”? S ha kidobja, mit ve gyen, hogy a lakása „modern* legyen?

Nincs semmifajta általánosítható szabály azon kívül, hogy lakása és személyisége válogatja — az anyagiakról most nem beszélve —, mit lehet és mit érdemes tenni. Egészen bizonyos, hogy az is lehet harcos forradalmár egyéniség, aki éjjel a nachtkaszlira — azaz: az éiie'iszekrényre — teszi a karóráját és az is lehet maradi, aki a földre rakott hordozható műbőrmatracon hajtja álomra a fejét

A következők lehetnek csak

fontosak: ki, vagy kik laknak egy-egy szobában? Mi a szoba funkciója? (Csak alvás, csak étkezés, csak dolgozószoba, csak gyerekszoba, vagy ezeknek kisebb-nagyobb mértékű variációja?) Alapkérdés: milyen a szoba, illetve a lakás mérete? Továbbá: mi van, amitől már csak anyagi okokból is kár len- .ne megszabadulni és mi az, amit ma:d ki lehet cserélni? Ha valaki mindezt felmérte, akkor dönthet csak arról — a jelenlegi egyre javuló bútorválaszték alapján —, mi illik a régiek mellé. Mert azért azt is el kell mondani, hogy ha van rá mód, akkor jobb külön szobába rakni az újabb bútorokat, másikba a régebbieket. Keverni is lehet, de a keverést inkább csak a maguk stílusát tisztán képviselő darabokból lehet jó ízléssel végrehajtani. Szép, régi bútorok között jól megfér egy mai darab, és megfordítva is. Ennél több, általánosan érvényes tanácsot adni alig lehet. Egyről azonban még gyakran megfeledkeznek a családi lakberendezők. Ha már tudják: elsősorban mire akarják használni az egyes szobákat, vagy akár egyetlen szoba különböző sarkait, s azt is eldöntötték. hogy oda milyen új, vagy régi bútor kerül, akkor már ehhez kell alkalmazkodni a falfestés színeivel, a függönyökkel, a lámpatestekkel, sőt a falra rakott képekkel vagy dísztárgyakkal is. Mert végül is az ilyen együttesek döntik el — s nem egy-egy darab! —, hogy milyen egy szoba, egy lakás, egy otthon hangulata.

Bernáth László

szememben több, mint hipotézis: magyarázol

Megerősíti két legrejtélyesebb műve: Keresztelő Szent Jánost és Bacchust ábrázoló képe. Mindkét alak egyszerre férfi és nő, biszekszuáHs lény, mindkettő eredetileg a bal kezében tartott keresztre mutatott, ugyanavval a sejtelmes, érthetetlen mosoly- lyal. Maga Leonardo biszekszuá- lis idegalkatú és pszichéjű volt, egyformán át tudta érezni a férfi és a nő szerelmét, de a szeretkezés aktusait oly rútnak találta, hogy mindvégig önmegtartóztatásban élt, s az ösztön gerjedelmét művészi ihletté szublimálta. Ismerte a gyönyör hívását, perdöntő bizonyság rá, hogy 6 festette meg a Reneszánsz legbujább női aktját, Lédát, de rajta kívül egyetlen női aktot sem festett vagy rajzolt. Leszámolt a test csábításával, éspedig a maga módján: egy tökéletes alkotásban ábrázolta. Noha a képet csak Sodorna másolatában ismerjük, félre nem érthetően kifejezi Leonardo gondolatát: minden mozzanat a kéj növelését szolgálja, minden vonal, forma és mozdulat a gyönyör eszköze: az elforduló fej vágyat szító ellenkezése, az arc beleegyező mosolya, a vérbőségtől duzzadt keblek kínálkozó sa, a karok gyöngéd ölelése, a bágyadtan megroggyanó csípő belehailása a madárszárny öle'ésébe, a lélegző ágyék természetes szemérmetlensége, — mind egvet érzékit meg: a teljes elmerülést a kéjben, elomló odaadását egy szép állati testnek, melyet átjár a gerjedelem buja heve.

N

em kétséges, Leonardo

ismerte a gyönyör csábítását, s megvívta a maga harcát a test szép ördögével. A megoldást Keresztelő János és Bacchus különös figuráiban testesítette meg. A két alak azonban egy, a Bacchus nevet az utókor félreértése ruházta a teljes alakot ábrázoló (szintén csak másolatban fennmaradt) képre, párducbőrt festett dereka köré, s a keresztet thürszoszbottá, a mámort jelképező szőlőlvessző- vé alakította ót. A félreértés nem csodálható, mert e két kép Szent Jánosának semmi köze sincs az Evangélium vezeklést hirdető, vértanúságra szánt, önsanyargató prófétájához: Leo- ■ nárdo sajátmagát ábrázolta bennük is. A két kép azonos ttja már nem a nem-nélküli, tiszta angyal, hanem a kísértést megismert és magában hordozó, kétnemű ephebosz. Ezt árulja el az arc kétértelmű, csábító, érzéki mosolya, a telt formájú, gyönyörre hivatott, rózsaszínű test, melyen éppúgy, mint a lágyan kidolgozott arcon, észre nem vehetően olvadnak össze a férfias és nőies vonások. De megismerte a szenvedést is, és a szokott, de Itt mór kláltóon O-r-értelmű mozdulattal mutat jelére. Míg az angyal és Anna keze int, figyelmeztet és szeretne visszatartani, ez az dre és ez a mozdulat hívogat és csábít, és mintha ígérne valamit.

A titok, a rejtett eszme mag- vöt megértjük: a gyönyör és a szenvedés egyűttjár, de bonthatatlan kapcsolatukból új kérdés születik, s Leonardo a kérdőjelet nem oldja fel. A nagy titkolózó megnémul a végső szó kimondása előtt. — Gyönyör és szenvedés: vajon mindkettő egyformán csábító és kísértő? Melyik nyújtja az élet igazi értelmét? Vagy ha együtt teszik, mit ígérnek, hol van a közös pont, ahol a kettő találkozik, s a test és lélek ellentéte elsimul? Miben áll a végső, megváltó hor- mónia? Leonardo hallgat...

Hogy mft hallgatott el, item

tudjuk meg sohasem; hogy miért hallgatott el, talán elárulja Mona Ljsa képe. A közhit ezt tartja legrejtélyesebb művének mind között; kezdettől fova találgatják, mit jelent mosolya, mit akart kifejezni evvel az arcmással, miért foglalt el kivételes helyet mind saját alkotásainak, mind az egyetemes művészetnek történetében; kutatják, ki volt az asszony, minő szerepet játszott az öregedő művész életében? Csakugyan talányos a kép, de hiábavaló firtatni, milyen egyéniség lehetett Mona Lisa, Francesco del Giocondo- nak, az idős, gazdag nyárspol- gárnok fiatal, szegény-lány felesége, miféle hatást tett Leo- nordóra, ml volt a viszony kettejük között, — mert minderről semmit sem tudunk. Mit tehetünk mást: nézzük a képet, és igyekezzünk Leonardo szemével látni. Minthogy önarckép ez Is, kérdem, mit mondott vele magáról?

Az első benyomás: ez a női arc és alak semmiféle ízléskorszak szépségkánonjába nem i1 leszthető; „erős” termet, n» kecses, de nem is Tiziono, V:

ronese, Rubens érett bájakban dúslakodó típusa; nem fiatal, sem öreg; telt arc, nem kerek, sem tojásdad, sem hosszúkás; széles és szinte aránytalanul magas homlok, nem nyílt és nem felhőtlen, de gondolatot sem árul el; egyszerűen fésült dísztelen hajviselet, éppenhogy keretül szolgál; csak a szemek, a száj és a kezek élnek külön életet. Ez az átlagos, köznapi alak mégis monumentálisán emelkedik ki a geológiai őstáj hátteréből; a kis deszkalapon Leonardo páratlan nagyarányúságot tudott megérzékíteni, mind festői felfogásban, mind kivitelben. Ez jelzi a szándékot és a szándék sikerét: „nagy” művet alkotott

Mono Lisa Gioconda bizonyosan olyan volt, aminőnek Leonardo a képen ábrázolta, az

arcmás hű, — mi emeli mégis minden portrészerűség fölé, a művészet halhatatlan remekeinek sorába? Miért választotta Leonardo modellül, mi serkentette rajta nagy mű alkotására? - Ha végigtekintünk a rejtélyes képek során, önként adódik a válasz: ennek az arcnak természetes tulajdona volta leanardói mosoly, melyet maga is lelkében hordozott, s onnan vetítette Anna és János képeire. Most viszontlátta Mono Lisa arcán, de vajon eredeti épségében-e?

I ehet, hogy ifjúkorában hitt az angyali ártatlon- és az idilli boldogság esz- 'ben, de természetének, ol- vniaminő démoni ösz- ' d^ttől fogva az ellenkező irányba, a szépítetlen igazság felé hajtotta, s a nagyszerű alkotások és a roppant tudáshajsza szakadatlan fáradalmai, az ösztönzések és csalódások, a sikerek és kudarcok, a meghiúsult tervek, tönkrement művek terhe, a közöny, az em, bermegvetés, a keserűség huK lámverése az ő eszményein is elvégezték erodáló munkájukat. Az ártatlanság hamvát letörölte a kétely, a boldogság derűiét a szenvedés. Mona Lisa arca már nem ifjú, nem-nélküli angyalarc, nem a gyermek madonnáké és a kortalan szenteké, hanem az élet útját megjárt, érett asszonyé. Egy kissé Annáéval rokon, a szemek pillantása tudást rejteget — és gondot, mely nem emésztő, de nem is megoldott, és parányi gúnyt, - a mosolyba pedig belopakodott a kétely. Mindez sej- tetőn, megfoghatatlan árnyalatokban vegyül össze egy arc kifejezésévé, s csak annyit tudunk bizonyosan, hogy ez az arc már nem kérdez semmit az élettől, és nem vár feleletet kimondatlan kérdésekre sem. Az intő kéz lebocsájtva és keresztbe téve nyugszik, de éppen tétien nyugalma válik beszédessé: lemond o küzdelemről, s mozdulatlanságával kiteljesíti, lezárja a kép monumentális összhangját A kifejező mozdulatok művésze, ki a világ tudományának jeligéjéül hirdette: II moto é la vita, a mozgás az élet, — most lemond o küzdelemről, s a mozdulatlanságba zárva akarja megőrizni eszményei maradék kincsét

Vóritonyf Nándor