Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-16 / 163. szám

Édesanyák — gyermekgondozási segélyen Magukra maradtak? Gyermekgondozási segélyen lévő anyákat látott vendégül a közelmúltban a Mecseki Érc­bánya Vállalat szakszervezeti ve­zetősége és nőbizottsága. Az ankéton — amely egy ilyen jel­legű sorozat első rendezvénye volt — arra vártak választ az üzem illetékesei: milyen gondok­kal küszködnek, miben várják a munkahely segítségét a GYES-en lévő asszonyok. ünneplőbe öltözve, legtöb­ben gyermekükkel együtt vet­tek részt a baráti beszélgeté­sen a MÉV — hosszabb, rövi- debb ideje távollévő — nődol­gozói. A kicsinyek gyorsan meg­barátkoztak egymással, köny- nyen indult a beszélgetés, csa­ládias légkörben folyt a vita. Abban valamennyien egyetér­tettek: ritka lehetőség egy Ilyen ankét, hogy gyermekük­kel kimozduljanak, ne csak úgy futtában, hanem „embermódra” beszélgethessenek, híreket hall­hassanak a munkahelyről. — Én már attól a gondolat­tól is megkönnyebbültem, hogy elmondhatom mi bánt — mond­ta Albert Ferencné a IV-es üzem dolgozója, — Tíz éve vagyok a vállalatnál esztergályosként Amíg ott voltam a termelésben mindig lehetett rám számítani. Társadalmi munkát is vállaltam, magam készítettem a nőnapi meglepetéseket, hogy kolléga­nőimnek örömet szerezzek. Mióta vállalkoztam o második gyerekre, minden megváltozott Magamra maradtam. A kis­fiam most 20 hónapos, a cso- lód szemefénye. Boldogok va­gyunk vele és mégis sokat ke­sergek. Az ember kötődik a kollektívához, a munkájához, életének egyik fele. Hát csak ennyire tartanák ezt a ragasz­kodást? Nem a „hivataloson előírt” virág, meg ajándék hiányzik, sokkal Inkább az ér­deklődés, annak a megnyilvá­nulása hogy törődnek velem, számítanak rám. Férfiakkal dol­gozom együtt nem várom el, hogy ők látogassanak. De azért a nőbizottságtól, szakszervezet­től másra számítottam. Nem si­kerük elhelyeznem a gyereket nem vehettem részt a nőnapi ünnepségen. A férjem három hétig járt a nyakukra „kunye- rált” hogy adják ki az ajándé­komat ... Mészáros Istvánná éppen as ellenkezőjét tapasztalta. Nem­csak a munkatársai, az üzem KISZ-fiataljai közül Is többen meglátogatták, érdeklődtek Iránta. Németh Gyuláné ugyan­csak a legjobbakat mondta el Több törődést várnak a munkahelytől jutalom, segély, fizetésemelés Nem ismerik a jogaikat és lehetőségeiket a kutató-mélyfúró üzem „Szabó József" brigádjáról, amelynek tagja, s ez a kapcsolat most is erős. Ajándékot és segélyt Is kapott, gyakran bekukkant hoz­zá valaki. Mészáros Istvánná mindössze néhány hónapja van távol, s mint mondotta „nem hagyja magát elfelejteni". Ha csak teheti kimegy az üzembe, s o lövész-klub tagjaként rend­szeresen eljár az edzésekre. Szerinte, panaszkodás helyett az otthonlévők is keressék a módját miként hallathatnak magukról. Nem szabad beletö­rődni, elszakadni... Ábrahám Gézáné laboráns két esztendeje van GYES-en a kisebbik fiúval. A brigádtagok érdeklődnek iránta, „házhoz” hozták az ajándékot, pénzju­talmat, no meg a jó hírt: amint munkába áll, emelik a fizeté­sét Van azonban amit ő is sé­relmesnek tart — Szakmailag nagy kiesés ez o három év. Időnként jó lenne feleleveníteni az ismereteket Nagyszerű alkalom lett volna az üzemi vegyészvetélkedő, de sajnos nem hívtak meg. Sze­rintem helytelen feltételezni, hogy „úgyse jönnek el.” Igenis küldjenek meghívót minden ren­dezvényre, brigádgyűlésre, hogy aki akar résztvehessen. Meglepő, hogy a család­anyák milyen sűrűn emlegették az egyedüllétet elzártságot, mondván: nehéz „átvészelni” ezt az időszakot Még Somogy- várl Lojosné Is így vélekedett pedig 12 éve várta, a leghőbb vágya volt az anyaság, s hogy gyermekét otthon nevelhesse. Teljesült a kívánsága, mégis hiányt érez. A gyermekgondo­zási segélyen lévők még nem „tanulták meg” az új életfor­mát: egész nap otthon lenni. Segítségre, tanácsra várnak ah­hoz, hogy no csupán a bevá­sárlás- főzés-mosás körforgásá­ból álljon a nop. A beszélgetés során kiderült; maguk is tehet­nek róla, hogy útjuk a lakástól „csak a boltig" tart Kellő ér­deklődés hiányában nem Isme­rik jogaikat lehetőségeiket Nyitott kapukat döngettek ami­kor azt kérték, a nőbizottság szervezzen varrótonfotyomokat, klubdélutánokat lakóhelyük közelében, a Ságvád Endre Mű­velődési Házban gazdag prog­rammal működik asszonyklub, amelynek bárki tagja lehet Van varrálonfolyam, egészségügyi, pedagógiai témájú előadások, stb. E téren tehál nincs problé­ma, nagyobb gond ki vigyáz­zon a gyerekekre az anya tá­vollétében? A pótmamaszolgá­lat megszervezését azok sürge­tik elsősorban, akiknek szülei távol élnek, nincs a közeiben nagymama, rokon. A rendhagyó ankéton szám­talan probléma felvetődött, összességében mégsem a pa­naszkodás jellemezte. Miközben a gyerekek hancúroztak, énekel­tek, „produkáltak", a „mit tud már a baba", melyik tápszert bébiételt kedveli leginkább — volt a legfőbb téma. Szó esett a gyermeknevelés, a derűs ott­hon semmivel sem mérhető örö­meiről. A jól sikerült ankét leg­főbb érdeme: a GYES-en lévő anyák megbizonyosodhattak ar­ról, hogy munkahelyük érdeklő­dik sorsuk iránt, a jövőben még nagyobb gondot fordít támoga­tásukra, s az „ajándékévek” el­telte után számít visszatérésük­Wesztl Márta Nők a közéletben Két fontos vizsgálat folyik je­lenleg a Magyar Nők Országos Tanácsa szervezésében; az egyik — a nő családon belüli helyzetének és szerepének ala­kulásáról, a másik a nők köz­életi tevékenységének mai hely­zetéről. A vizsgálat gerincét ezer városi családra kiterjedő kérdő­íves felmérés képezi Az adat- felvétel már befejeződött, je­lenleg folyik a feldolgozás, ér­tékelés. Az így kapott ismeret- anyagot ankétok és kiscsoportos beszélgetések egészítik ki, ame­lyek résztvevői üzemi munkások, munkásnők, gyermekgondozási segélyen lévő anyák ét család­alapítás előtt álló fiatalok. ,S0sstink, fittünk ctíhtmT Gyomorfekélyesek diétája A rarazot utolsó owyogót Kónezöl Lászlónétól a 400 ágyas klinika diétásnővérétől kaptuk. Elmondta, hogy a fék érbe­tegségben szenvedőknél a pa­naszmentes és kellemetlen, fáj­dalmas tünetekben bővelkedő szakok váltogatják egymást Amíg a beteg heves fájdalmak­ról panaszkodik, esetleg vérzik, szigorúan kímélő étrendre szo­rul és rendszerint kórházi ke­zelés alatt áll, ahol állapotá­nak megfelelően diétáztotják. Amikor a beteget hazaengedik, természetes, hogy a diétázó** továbbra Is folytatni befl. A diéta kímélő jellegű legyen, te­hát rost és fűszerszegény, bő­ségesen fehérjéket vitamino­kat ásványi anyagokat tartat­ma zzon. Lehetőleg hasonlítson a beteg egészséges korában el­fogyasztott étrendéhez. Mindenfajta hús fogyasztha­tó (kivéve idős áltat Inas, Kár­tyás, porcogós része). Májat velőt tojást teje*, tejterméke­ké* szintén lehet fogyasztani A szénhidrátok közül másnapos fehérkenyeret kalácsot péksü­teményt kekszet kétszersültot pirított zsemlyét pirított kenye­re lehet enni Viszont kerület»- dő a friss kelt tészta, kifőtt tész­ta, bamakenyér, bő zsírban dk tészták. Nem fogyasztható • Nyári ajánlatok Szolid, fiatalos modelleket lát­hattak az érdeklődők az OKISZ LABOR fővárosi divatbemutató­ján. A képen látható divatos nyári ruha csíkos nylon-jersey- ből készült Újdonságok a boltokban Ogynevezett „száraz” dezodo­rokkal bővült a testápolószerek választéka. Újdonság az NDK- bell "deo femme", „deo so”, valamint az utóbbi „intim” vál­tozata. Frissítő hatású, enyhén dohányillatú a „deo man” amit kizárólag férfiaknak ajánlanak. Valamennyi újdonság a erő solo« flakonban kapható. IRSA elnevezéssel korífH for­galomba az NDK-boll gyártmá­nyú, bártáplálá anyagokat, vi­taminokat ét gyógyn övérry kivo­natot tartalmazó Jdnderhab A bébi habfürdő nem csípi a kisgyermek szemét, szálba latra it ártalmatlan. Hasonló tulaf- donságokkal bír az Excurat för- dőiohyadék, amely ugyancsak most lelem meg. Fürdetés utóm Mszhrja a nedvességet, védi a gyermek bőrét a lehűléstől a jColgate" hintőporcsalád if tagja. Az ü/ratölthetö, műanyag flakonba töltött indiai bébl-test- hlntőpor gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő hatású. Utazáshoz, kirándulásra Igen kényelmes szabadidő-cipőket szerzett be a Pécsi Centrum Áruház. A rugalmas talpú női cipők felsőrésze puha kordbár­sony. Ugyancsak „centrum cikk” a kismamáknak készült több színben kapható nadrágkosztüm. Hosszabb ideig hidegen, vagy melegen tartható az étel a PVC bevonatú termosztáskákban. A speciális, hőszigetelő falú tás­kába ajánlótól legalább 3—10 órán át mélyhűtőben tartott —■ „légakku“ közé helyezni a hű­tésre szám élelmiszert Ha azt szeretnénk, hogy a tej, tea, le­ves, főzelék stb. melegen ma­radion, előzőleg forró vízben melegítsük M a mhőtasakof. Az áruházakban, drogériákban kapható termosztáska felnőt­teknek és gyermekekkel utazók­nak egyaránt jó szolgálatot Kozmetikai ABC A bőrgombásodások Nyárt melegben különöse* gyorsan szaporodnak a gombás eredetű bőrbetegségek. Sokféle gombás bőrbetegség son. Igen kedvező talaj például a lábujjak közötti bőrrész, ezért a leggya­koribb gombás bőrbetegség a lábujjak között fordul elő. Ha kezdetben elhanyagoljuk, vesze­delmesen terjed, erősen viszket A vakarással elfertőződik a bőr, fájdalmas gyulladás keletkezik. A láb gombás megbetegedé­sének kísérő tünete lehet a tal­pakon látható számtalan Üs hólyag Is. Gyorsan terjed a gombás fertőzés a hónaljárok­ban, a mellek alatti részeken, a combhajlatokban, a kéz ujjal között, a körmökön és a bőrön, különböző foltok formájában. Hogyan védekezhetünk elle­ne, mi a teendő, ha észrevesz- szűk, hogy testünk valamelyik részén gombás fertőzés kezdő­dik? Haladéktalanul mutassuk meg szakorvosnak, edd megfe­lelő gombaölő gyógyszert ir. A kívánt eredményt azonban csak­is akkor érhetjük el, ha egyút­tal helyileg Is kezeljük a fertő­zött részt. A gombás eredetű bőrbeteg­ségek gyógyítása hosszadalmas, mert a gomba spóra nagyon el­lenálló. Mindenhova behatol, bőrbe, fehérneműbe, cipőbe, nyáron terjeszd e strandok, ■szoddfc farácsa h, ezekben nagyon nehéz elpusztítani. és újra fertőz. Ezért n beteg tee- méty használati tárgyalt ruha­neműit b fertőtleníteni keil: fe­hérneműjét, aofcnlját vagy ha­risnyáját fertőtlenítő hatásé ma- sószwrrotg mindé* M M mosni I A lábbelijét b napon te szükséges cserélni, váltakozva keli használni, hogy legalább egy napot szellőzzön, lehetőleg napos, szellő* helyen. A nap megöli a bőrgombákat A beteg bőrrészeket b ajánlatos a gyógyszeres kezelés és helyi kezelés »eile« — napoztatni. A combhajlatok gombás fer­tőzése esetén n WC-t használat előtt papírral In kel takarni. Használat utón pedig ajánlatos a WC-t fertőtlenftős vízzel le­öblíteni, Így biztosan nem terjed tovább a családtagokra a bőr- gomba. A gombás bőrbetegség­ben szenvedő törölközőjét más ne használja! (A nedves töröl­közőn b gyorsan szaporodnak n bőrgom bökj rn.i, 11, — -— — — — — k~ — d a ruroes, wígy sno^iKOoai Bran alaposan törölközzünk meg, kü­lönösen a hajlatok, a kéz- és lábujjak közötti bőrrészt töröl­jük szárazra. Utána szórjuk be n bőrt kamitlás, vagy Mikofen hintőporral, amely fertőtlenítő hatásé. A*m I Ihi — -i t. m — m ».. ­FsL izsooi* wawi Bőrrész*»** gyorsan szaporodnak a bőrgom­bák. Ezért nagyon fontos az b- sodásgádó szerek rendszeres használata, mivel csökkentik a verajtékkiválasztást, pórusössze­húzó anyagokat tartalmaznak, ■yen például az EXODOR és a NONSPI láblzzadásgátló folya­dék. a PED lábbalzsam, a TEENAGER lábápoló krém stb. kfsfift zsfr, csak a vaj, olaj és e friss zsír. A szirtes főzelékek kö­zül a laza, puha rostozatú, Bo­tol, zsenge főzelékeket egész­ben, a zöldborsót, kelvirágot zöldbabot vegyes zöldségeket pürézve lehet fogyasztani. A ká­posztafélék, száraz hüvelyesek még püreként sem fogyasztha­tok. Viszont burgonyát rizst bő­ségesen iktathatunk az étrend­be. A gyümölcsök közül o laza, puha rostozatú, héj-, magtar­talomtól mentes gyümölcsöket párolva, kompótnak, pürének, habnak, felfújtatok készítsük el Az oprámogvos gyümölcsök fo­gyasztása kerülendő. A méz és a dzsem legtöbb esetben fáj­dalmat okoz, ezért nem aján­latos fogyasztani. A túl hideg, túl forró ételek, valamint o csí­pős, erős fűszerek használata tilos. Alkoholt nem ihat a be- tegl Az ételkészítésnél a restmen­tességen kívül a pörzsanyag- mentességre kell törekedni. Éte­leinken sütésnél keletkezik pőrzsanyag, ezért Inkább főz­zük, pároljuk vagy fóliában süs­sük. A gyomorfekélyes beteg ét­kezései között pontosan két óra legyen, Így a napi ételmennyi­séget és a szükséges egy liter tejet 7 adagban keO elosztani. Mintaétrend egy napra: reg­gel 6 órakor 3 ded tej, 8-kor 3 ded kakaó, lágytojás, más­napos fehérkenyér, 10-kor gép­sonka, vaj, másnapos zsemlye, 12-kor daragaluskaleves, sült- csirke májas töltelékkel pórolt rizs, alma kompót. 14 órakor mandulapuding, 16-kor krém­sajt pirított zsemlye, 18-kor to­jáslepény, burgonyapüré vajjal, 20 érakor 4 ded tej, keksz. tartbgűd ranás/fenességelnét a/katmaijKJtó diéta Pnnefc a diétának « célja, hogy a szívet és a vérkeringést tehermentesítse. Az étrend ösz- szeáNrtásának fő szempontjai: « kalória és zsírtartalom csök­kentése, a konyhasó és egyéb ásványi anyagok beállítása. A keringési megbetegedések- ben seznvedők testsúlya általá­ban a kívánatosnál nogyobb. A kalorikus tápanyagok közül elsősorban a zsiradékot csök­kentsük. A túlzott szénhidrát- fogyasztás eredménye ugyan­csak kóros elhízás. Az étrend sószegény* ég éré, kálium és magnézium gazdagságára kell törekedni. Az érelmmrcsedés ben szen­vedőknél elsősorban a zsírfo­gyasztás csökkentésére, a kaló­riában szegényebb táplálko­zásra kell törekedne Zsír he­lyett helyes növényi olajokat használni a könnyebb emészt­hetőség kedvéért Koleszterint tartalmazó anyagokat a diétá­ból Id kell Iktatni. Ezek: velő, belsőségek, tojás. A gyógyítás­nál fontos szerep Jut a kímélő életmódnak, az izgalmak, testi és szellemi megerőltetés távol­tartásának és a dohányzás mér­séklésének. Szh Marttat esetében ká­lium és magnézium gazdag, zsír és tó szegény étrendet al­kalmazzunk. Ezt a diétát kórházi kezelés utón is be kell tartania a betegnek, hogy bizonyos ér­telemben védekezni tudjon az újabb szívinfarktus ellen. Kálium­ban gazdag élelmi anyagok: sertéshús, marhahús, csirkehús, zöldborsó, paraj, bab, karfiol, banán, dió, mogyoró, geszte­nye, mák, kakaá. Magnézium­ban gazdag: dió, mák, kakaá, bab, borsó, Viróma szörp. A magas vérnyomásos beteg étrendje általában kalória és sószegény legyen. Az étrend tartalmazzon sok főzeléket, gyü­mölcsöt és nyers salátát A puf­fasztó ételeket és az erős fű­szereket kerülni kell. Ha a be­teg elhízott, testsúlyfeleslegé­nek leadásával a keringést te­hermentesítheti. Ezért helyes he­tenként gyümölcs vagy burgo­nya-napot is tartani. A nagy érdeklődésre való te­kintettel ezután minden szer­dán délután 2—3 óra között a diétás konyhán (Kürt u. 4 sz. I. em.) — o sorozatban meg­jelent étrenddel vagy más ho- sonló kérdéssel kapcsolatban — tanácsot adnak a 400 ágyas klinika diétásnővéreL Rövid, lágy hullámos frizura a divat Feltűnő színek—satírozva A legújabb divat szerint készült frizurákkal versenyez­tek a szakemberek a közel­múltban Miskolcon, az Orszá­gos Fodrászbajnokságon. A baranyai csapat tagjaként si­kerrel szerepelt az erős me­zőnyben Románcz Mlháfyné, a Pécsi Szolgáltatóipari Vál­lalat 1 -es számú női fodrász­részlegének dolgozója. Tőle érdeklődtünk: mennyiben vál­tozik a hajviselet, milyen a nyári irizuradivatf — A rövid, fejtetőn lapos, lágy, nagy hullámos divat­vonal hódít az elkövetkező hónapokban. Nekem személy szerint nagyon tetszik, nőies, könnyen kezelhető. A hav­urineas évek hajviseletére em­lékeztet, de mutatósabb ón­nál, „feldobja” a homlokba hajló hullám. Egyre keveseb­ben viselnek kontyot nem divat a hosszú haj és a tupl- rozott „fej” fs eltűnőben van. — Említette, hogy a divatos formát nem borotvával vagy pengével, hanem ollóval ala­kítják ki. Mlértt — Korábban azt tartottuk, egészséges, jót tesz a hajnak ha borotvával vágjuk. Kide­rült, hogy a ferdén metszett hajszálak vége nehezen forr be, hosszabb ideig nyitva ma­rad. Egy német származású fodrász, Sasoon találmánya: ollóval fürtönként egyenesre vágni • hajvéget Nymődon — a hajszálak szerkezetéből adódóan 1— a hajszálak egy­máshoz simulnak, a frizura tartós. Jelenleg mór mi Is „sasorra" vágjuk a frizurái a bökkenő csak az, hogy az új módszer rendkívül Időigé­nyes. — Evek óta nagy divat a festett haj. Milyen színek do­minálnak 1974-bent — A szolid, hamvas helyett az élénk, meleg színek. Első­sorban a vörös árnyalatai nem melírozva, hanem satíroz­va. Ez art jelenti, hogy az alapszíntől elütő „csíkokat", hajtincseket felváltja az egyenletesen világosodó haj­mi ULiiiitUiU Q iíiibobBSII u

Next

/
Thumbnails
Contents