Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)

1974-05-09 / 125. szám

1974. május 9. DUNANTOLI NAPLÓ 3 „Nem ígérgetünk, reálisan tervezünk..." Beszélgetés Pécsváradról Mindjobbon gyakorlattá vá­lik, hogy a megye vezetői egész­napos látogatásra mennek egy- egy községbe, ahol közvetlen beszélgetés alakul ki a megye és a község vezetői között, az eredményekről, gondokról. Teg­nap Pécsvárad volt soron, aho­va Horváth Lajos, a Megyei Ta­nács elnöke, Gyenis Pál, a Pé­csi Járási Pártbizottság első titkára, Bruck József, a Járási Tanácshivatal elnöke, Kontár András képviselő és a Járási Tanácshivatal vezetői látogat­tak. — Teljesen kötetlen beszél­getést javasolok — mondta a Megyei Tanács elnöke a nagy asztalt körülülő községi párt-, tanács-, üzemek, intézmények, társadalmi szervek vezetőinek. A község fejlődéséről, a fel­adatokról, a gondokról ejtett szót dr. Kóiiás Mihály, a nagy­községi tanács' VB-titkára, Ba­ranyai Antal né, a község párt- bizottságának titkára is. Újabb 36 szövetkezeti lakás Az eredményekről: újabb 36 szövetkezeti lakás építéséhez láttak. Az idén elkészült — a község évek óta az anyagi ere­jéhez mérten építtette — a szennyvíztelep. A kiépített csa­tornahálózatot most már folya­matosan bekötik. Évente a Me­gyei Tanács mintegy másfél- millió forinttal segíti o község út- és csatornaépítését. Tavaly ebből a pénzből hozták rend­be, porta la nították a Bem és az Ernst utcákat, az idén kerül sor o Liszt F. utca és a Geszte- nyési út felújítására. Jövőre az új lakótelep egy-két utcájának portalanítását tervezik. Új hús­bolt, szakosított műszaki bolt, élelmiszerbolt létesült. A zene­iskolában 70 gyermek tanul, is­kolai könyvtárat létesítettek, korszerű mozi létesült... A nagyközséghez tartozik Lovász- hetény, Apátvarasd, Pusztakis­falu. Martonfa, Nagypall és Zengővárkony is, — így mint­egy 6000 lakos érdekelt a fej­lődésben, a feladatok megol­dásában. Az értekezletek, tanácskozá­sok és egyéb fórumok általá­ban több figyelmet fordítanak a feladatok, gondok, a holnap megbeszélésére, mint a már el­ért eredmények méltatására, így volt itt is. Az eredmények utón a feladatok kerültek terí­tékre. Gondok és tervek Megépül-e és mikor azapát- varasdi bekötőút? A közel 600 ingázó további sorsa, hogyan lehetne helyben több munkale­hetőséget nyújtani. Milyen ipa­rosítási perspektívája van a községnek? Számíthatnak-e a művelődési ház bővítésére? Nagy gond: a cigánygyerekek közül sokan nem végzik el a kötelező nyolc általánost, — kimaradnak az iskolából. Egy kollégium talán enyhítene a gondon ... A község üzemei­nek, szövetkezeteinek összefo­gásával már bővítették az óvo­dát, de még mindig nem tud­ják az igényeket kielégíteni ... Biztosított a további fejlődés A beszélgetés során a Me­gyei Tanács elnöke elmondta többek között, hogy a megyé­ben egyrészt erősíteni szeret­nék a nagyközségek szerepét a községek további fejlődésének érdekében, de újabb nagyköz­ségek létrehozását is tervezik. Pécsvárad további iparosításá­ról egyelőre nincs szó, — tehát jelentős remény. A szövetkezeti lakásépítésre kell továbbra is a figyelmet fordítani, — állami lakások építésére Pécsváradon — mint nagyközségben — nem lehet ezután sem számítani. Az apátvarasdi bekötőút megépül, — de lehet, hogy a határidő „csúszik egy kicsit", — 1975-ről 1976-ra. Az útfelújításokra a Megyei Tanács továbbra is ad­ja az évi körülbelül másfél- i millió forintot. A művelődési j ház bővítésére „nem futják az I anyagi lehetőségek”. Ami az óvodát illeti: a községi össze­fogás eddig is szép eredmé­nyeket hozott, bővítették az óvodát. Ha a társadalmi ösz- szefogás eredményeként újabb bővítésre kerül sor, akkor a Megyei Tanács „állja" az üze­meltetési és fenntartási költsé­geket. Az öregek napközijének létesítése érdekében számos javaslat hangzott el, — „nem kerül le a napirendről”. Jól szolgálta ez a megbeszé­lés a következő ötéves terv elő­készítését is. A tanácskozás résztvevői megegyeztek abban hogy Pécsvárad most mint nagyközség nagyobb fejlődést ért el, mint amikor járás' szék­hely volt. A községnek — mint kiemelt alsófokú központnak — további fejlődése biztosított. A tanácskozás résztvevői el­látogattak néhány üzembe, in­tézménybe, ahol ismét csak a „hogyan tovább?" kérdés meg­beszélése volt napirenden. A látogatás tapasztalatcsere szempontjából is hasznos volt. (-Y) Biszku Béla a IX. kerületi pártbizottság aktívaülésén Biszku Béla, az MSZMP Po­étikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szer­dán részt vett a IX. kerületi pártbizottság szervezésében megtartott aktívaülésen. Az aktívaértekezletet követő­en Biszku Béla látogatást tett a Fegyver- és Gázkészülékek Gyárában, megtekintette a munkásőr-bázist, majd üzemlá­togatáson vett részt. Ezt köve­tően a ferencvárosi nagyüzemi pártbizottságok titkáraival foly­tatott eszmecserét a kádermun­káról. A pécsi járás kommunista pedagógusainak aktivaülése Időszerű közművelődés- és oktatáspolitikai kérdésekről kaptak tájékoztatást a pécsi járás kommunista pedagógu­sai tegnap, szerdán délelőtt az MSZMP Baranya megyei Bi­zottsága naqvtermében meg­tartott aktívaülésen. Az ülés résztvevőit Trubics Balázs, az MSZMP Pécsi járá­si Bizottságának titkára kö­szöntötte, majd Újvári Jenő, a Megyei -Pártbizottsáq Propa­ganda és Művelődésügyi Osz­tályának munkatársa tartott előadást. Az ideológiai tájékoztató mellett az előadás lénye­gét az a felmérés képezte, „Legyen minden egyetem a Chilével vállalt szolidaritás központja!' I<< Tanácskozik a Nemzetközi Diákszövetség kongresszusa A Glas és a DN A két lap: az eszéki Glas Slavonije és a Dunántúli Nap­ló, akárcsak a két város, Pécs és Eszék, testvéri kapcsolatokat ápol. Évente rendszeresen ta­lálkoznak, eközben sort keríte­nek az újságírók tapasztalat- csere látogatásaira. A héten eszéki vendégei vannak o DN szerkesztőségének: Drago Rau­her, a Glas Slavonije külpoliti­kai szerkesztője és Dragutin Gejer, a GS fotóriportere. A jugoszláv újságírók megismer­kednek szerkesztőségünk mun­kájával, végigjárják Pécset és Baranyát. Hétfőn a Szigetvári Cipőgyárba, tegnap a Mecha­nikai Loboratórium pécsi hír­adástechnikai gyárába és a Me- csekvidéki Pincegazdaság pécsi pezsgőgyárába látogattak; s a héten méq megfordulnak Kom­lón, Harkányban és Orfűn. Szerdán az Építők Rozst Ferenc jzékházában plenári üléssel folytatta munkáját < nemzetközi diákszövetség XI kongresszusa. A tanácskozásor 94 országból 500 küldött, meg- , figyelő és vendég vesz részt, 108 nemzeti diákszövetség, 33 nemzetközi szervezet és 9 nemzeti felszabadítási mozga­lom képviseletében. Kedden a küldöttek a késő esti órákban fejezték be első plenáris ülésüket, amelyen egyebek között elfogadták a kongresszus napirendjét, man­dátumvizsgáló bizottságot ala­kítottak, s megszabták a ta­nácskozás ügyrendjét. Az ün­nepélyes megnyitót követően terjesztették elő az NDSZ Végrehajtó Bizottságának be­számolóját a nemzetközi diák- mozgalom fejlődéséről, az NDSZ szerepéről és feladatai­ról az imperializmus ellen, a békéért, a nemzetközi bizton­ságért és együttműködésért, a nemzeti függetlenségért folyó általános harcban. A •szövet­ség vezetői eseményekben és eredményekben gazdag há­rom esztendőről adhattak szá­mot. A legutóbbi 1971 feb­ruárjában Pozsonyban tartott kongresszusán elfogadott ak­cióprogram maradéktalanul megvalósult, tovább erősödött a diákmozgalom akcióegysége, újabb sikerek születtek a diák jogokért folytatott küzdelem ben. Az NDSZ politikájánál és akcióinak hatását bizonyít ja, hogy az elmúlt három é\ alatt számos szervezet kért* felvételét a szövetségbe, s 11 felvételi kérelmet ezen a kong resszuson terjeszt a plénun elé az NDSZ végrehajtó bi zottsága. A kongresszus küldötteinek plénuma előtt beszámoló hangzott el, amely az NDSZ szerepét elemzi a chilei, az arab. a vietnami, a laoszi és a kambodzsai népekkel, diá­kokkal vállalt nemzetközi szo­lidaritás fokozásában. Az NDSZ titkársága már a chilei fasiszta puccs másnap­ján konkrét szolidaritási ak­cióprogram kidolgozásába kez­dett. Ennek is köszönhető egy újabb szolidaritási mozgalom: „Legyen minden egyetem a Chilével vállalt szolidaritás központja". Az NDSZ minden fórumon felemelte szavát a amelyet a Művelődésügy) Mi­nisztérium végzett a közelmúlt­ban Pécsett és Baranyában az iskolai oktató-nevelő munka korszerűsítését célzó határoza­tok végrehajtásával kapcsolat­ban, Az összegezés a rendel­kezések kibocsátása óta eltelt idő tapasztalatait foglalja ma­gába, foglalkozik az iskolai élet valamennyi területével. Baranya a megyék között is­kolahálózatát tekintve sajátsá­gos helyet foglal el. Kétezer lakoson alul; község az ország­ban Baranyában van a leg­több — ugyanitt van ennek megfelelően a legtöbb kisisko­la is, ugyanokkor a városiaso­dás tekintetében megyénk a második helyen áll, Az általá­nos iskolák alapvető oktatási eszközökkel való felszereltsége hatvan százalék fölött van de sok helyen hiányoznak azok a feltételek, amelyek nélkül o korszerű oktatás eqyelőre el­képzelhetetlen, Baranyában ezeket q problémákat csak köz­ponti támogatással lehet meg­oldani. Komolyabb oktatási be­ruházásokat (iskolaépítés, stb.) csak az ötödik ötéves tervben várhatunk. A tananyagcsökkentéssel kapcsolatos határozatokat a pedagógusok idejében meg­kapták, ezek tanulmányozása, és az új módszerekre való áttérés többletfeladatot jelentett, és bizonyosfokú túlterhelést rótt a pedagógusokra. Itt-ott átmene­tileg ellentmondásos helyzet alakult ki. A tantestületek zö­me ugyanis nőkből áll. Ilyen értelemben a közoktatáspoliti­kai határozatok végrehajtását nem egy esetben a nőpolitikái határozatok végrehajtása síny­lette meaj A határozatok vég­rehajtásából a leaiobb neve­lők vállalják a legtöbbet. tartós, valódi békéért indokí­nában, az izraeli agresszió kö­vetkezményeinek felszámolásá­ért, és a palesztin nép törvé­nyes jogainak helyreállításáért. Az előterjesztést követően megkezdődött az általános vita a végrehajtó bizottság beszá­molója, a szolidaritási akciókat összefoglaló jelentés és az ok­tatási kérdésekkel kapcsolatos tájékoztató felett. Az esti órákig tartó vitában az NDSZ számos tagszerveze­tének képviselői fejtették ki vé­leményüket, álláspontjukat. A kongresszus csütörtökön plenáris üléssel folytatja ta­nácskozását. Emelkedett a közlekedési balesetek száma Ülést tartott a Baranya megyei közlekedésbiztonsági tanács elnöksége A Megyei Közlekedésbizton­sági Tanács elnökségének teg­nap megtartott ülésén elsőként Kovács Jenő rendőralezredes adott tájékoztatást a tanács el­múlt hónapokban végzett mun­kájáról, majd beszámolt arról, hogy a biztonsági tevékenység, a propaganda és tájékoztatás ellenére ez év első négy hó­napjában, a múlt év azonos időszakához viszonyítva emel­kedett a közlekedési balesetek száma. Míg 1973 első négy hónap­jában 235 volt a közlekedési balesetek száma, addig ez év­Minden évszakban nyílnak majd a virágok Rosszul aludt azon az éj­szakán Dao Trong An, a Pé­csi Pollack Mihály Műszaki Főiskola harmadéves hallga­tója. A 24 éves vietnami diák álmában a szülőföldjén járt, tankcsata részese volt, s hiába akart, nem tudott se­gíteni 27 éves fivérének. Reg­gel levél érkezett — 17 ezer kilométer távolságból —: bátyja, aki hetedik esztende­je volt Délen felderítő, el­esett a harcokban. A szomo­rú hír előtt néhány nappal tudósított a rádió a békét jelentő párizsi egyezményről. — Nem szóltam társaim­nak, pedig minden hazai eseményt megtárgyalunk. Mi, vietnamiak, nem szeretünk »omorú dolgokról beszélni. Kiskorunk óta arra neveltek, az ember ne terhelje fájdal­mával, rossz hangulatával a környezetet. A szüleim ma se tudják, hogy a bátyámat hiá­ba várják haza. Nekem a nő­vérem írt az értesítésről .. . An szobája a 312-es, az impozáns épület harmadik emeletén. Derűs otthon, a kollégiumból sokan járnak ide magyarok, vietnamiak egyaránt. Az asztalon Ho apó szobra, a falakon újsógkivá- gósok, egy vietnami partizán­lány színes fotója, bambusz falikép Hanoi egyik híres pa­godáját ábrázolja. A lemez­játszón hangszerszóló — majd szokatlanul csengő szoprán, a tavaszról énekel egy vietnami lány. Akkor is zene szólt, amikor Thuan bejött a szobába és le­tette az íróasztalra a levelet. Nem bírta magában tartani, örült és összeroppant érte­sülve az eseményekről: 30 éves bátyja él, de magatehe­tetlen, légnyomás érte egy bombatámadás során. Az életerős, ambícióval teli fia­talember élete végéig ápo­lásra szorul. Rajta már nem segít a béke, a csend, a fegyverek hallgatása . . . Szúnyognak becézik cso­porttársai Biu Manh Hungot, aki vegyigépész szakos és most készíti diplomamunká­ját. Szülei földművesek egy Hanoi környéki faluban, s 6 testvére közül három harcolt Vietnam szabadságáért. „Kö­zépső” bátyjáról, aki Dél- Vietnamban volt partizán — évek óta nem érkezett hír. A napokban értesítette egy­kori iskolatársa: találkozott Hung bátyjával, él, bár meg sebesült és kórházban fekszik, rövidesen felépül. — Nekem ez a hír a béke — mondja a vékony termetű vietnami diák. — Képzelje csak el azt az örömet, ami­kor édesanyám magához ölel bennünket. Engem, a „tá­voli", s a testvéremet, a meg­került fiát. Négy éve nem voltam otthon, de minden rezdülésen nel velük élek. Mindennap — magyar idő szerint — este 6—7-ig hall­gatjuk anyanyelvűnkön az otthoni híreket. Mindent tu­dunk, amit tudni lehet. Mond­hatná bárki, hogy nv jó kö­rülmények között éltünk, biz­tonságban voltunk, amíg hozzátartozóink, barátaink az életüket* kockáztatták. Nehéz teher volt, nagy felelősség. Valamennyien tudjuk, értük kell helytállnunk, tanulni, hogy a békében majd min­den ember embermódra él­hessen nálunk is. Nagy árat fizettünk a békéért . .. Dobozban, pedánsan ösz­szekötve a hazai levelek, le­velezőlapok Magyarország városaiból — a második ott­honról. Mindannyian takaré­koskodnak, hogy a diploma- osztás után legalább egy hanglemezalbumot vihesse­nek innen mutatóba. A 25 éves magyar béke­mozgalom történelem, leköte­lező barátság az itt tanuló vietnamiaknak. Képtelenek a nagy szavakra, népünk együtt­érzését hálás mosollyal kö­szönik. Nekik kimondhatatla­nul sokat jelent a béke: ha­zát, munkát, családot, hoz­zátartozók meglétét és gyá­szát. — Dnnep lesz majd, ha együtt leszünk a bátyámmal — aki szerencsére túlélte a háborút. Az édesanyám csir­két ránt, édes, csípős paní­rozással, iszunk rizspálinkát, és eszünk édes rizst, amelyet egy speciális, vietnami gyü­mölcs festett pirosra. Élünk. Hát kell ennél több? Azt ír­ják hazulról: ha eltakarítjuk a bombatölcsérek nyomát, mind a négy évszakban nyíl­nak a virágok Vietnamban! Wesztl Márta ben, ugyanezen idő alatt 313. Ha súlyosságukat vizsgáljuk, akkor csak a halálos kimenete- lűeké csökkent 14-ről 11-re, de a többi emelkedett. Tavaly áp­rilisig 59 közlekedési baleset­nek volt súlyos sérültje, az idén 83-nak, a könnyebb sérülések száma 75 helyett 118-ra emel­kedett, és a sérülés nélkülieké 87-ről 101-re. Míg a múlt év első négy hónapjában a bal­esetek okozói közül 31-nél ál­lapítottak meg ittas vezetést, addig az idén 43-nál. Változat­lanul a legtöbb baleset oka a gyorshajtás: 94 esetben, 51-et az elsőbbség meg nem adása okozott, 39 finvelmetlenségből következett be, 41-nek a gya­logosok szabálytalansága volt az oka, A balesetek többsége Pécsen történt, 208, mely 46- tal haladja meg az elmúlt évit. Mohácson 38, Siklóson 26 tör­tént. A tanács elnöksége a statisz­tikai adatok alapján állapítot­ta meg, hogy tovább kell fo­kozni a megelőző propagan­dát, különösen nagy figyelmet fordítva a gyakorlatlan veze­tőkre. Sajnos, a gyermekbal­esetek száma is növekedett, ezért tulajdonítottak nagy je­lentőséget a tanuló ifjúság közlekedésre nevelésének, melynek eredményeiről és gondjairól részletesen tájékoz­tatta az elnökséget Nyéki Lász­ló pedagógus, a pedagógus önkéntes rendőri csoport veze­tője. Ugyanakkor azt is meg­állapították, hogy szigorítani kell a felelősségrevonást, kü­lönösen az ittas vezetők, a gyorshajtók ellen, népszerűsít­ve az udvarias, az előzékeny, a körültekintő közlekedést. A Közlekedésbiztonsági Ta­nács elnöksége elismerően fo­gadta a Volán 12-es Vállalat kezdeményezését, mely Pécs város tömegközlekedésé biz­tonságának és gyorsításának fokozására irányul. A vállalat mozgalmat kezdeményezett te­herszállító járművezetőinek kö­rében: legyenek előzékenyek, udvariasak a tömegközlekedé­si járművekkel szemben, segít­sék azok gyorsabb közlekedé­sét. Elhatározták: felhívással fordulnak mindazokhoz a vál­lalatokhoz, melyek teherfuvaro­zást végeznek, s a személygép­kocsik vezetőihez is, hogy csat­lakozzanak a mozgalomhoz. A VIDEOTON az idén 250 ezer televíziót gyárt. Különösen a MINIVIZOR de Luxe típusú készülék népszerű, melyből az idén többezer itthon is forgalomba kerüL

Next

/
Thumbnails
Contents