Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)

1974-05-28 / 144. szám

W4. május 28. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Jelentés Egerből — pinceügyben Kilencven km-es labirintus j Öt év alatt feltárták a pincerendszert 1980-ra befejeződik a megerősítés tervek nélkül készülnek a hir­telen jelentkező beomlások esetében. A másik- mód a meg feielő tervek alapján folyó vég leges helyreállítás. A pincéket újra boltozzák, megfelelően szi­getelik és biztonságossá te­A nyár közeledtével Amerikai vetőgép Kecskemétről lilénkül hazánk Ekok, kllItíVCltOTOk idegenforgalma QZ JHC tldktOXOkhoZ n KUicimuiiuun uiruiuih­mai is értesülhetett az ország a televízió jóvoltából az Egerl évszázados pincerendszere ké­pében sújtó természeti csapás­ról. Egy önálló film arról tudó­sított, hogyan küzdenek az egriek a csapás ellen, leg­utóbb pedig az Elnöki Ta­nács elnökének látogatása kapcsán hallhattuk, hogy a pincelabirintus milyen gondo­kat okoz a város fejlesztésében. Az alábbiakban egri tudósí­tónk számol be a városban fo­lyó igen alapos és jól szerve­zett megelőző tevékenységről. Szervezett kutatás Az egri pincéket zömmel a török időkben építették. Akkor a lakosság védelméül szolgál­tak. A város geológiai viszo­nyainak megfelelően legna­gyobb részüket riolit-tufába, a többit pedig édesvízi mész­kőbe, illetve homokkőbe váj­ták. Az édesvízi mészkőbe vájt pincék a legrégebbiek, amelyek akkoriban nem tervszerűen ké­szültek. Boltozatuk, tartópillé­reik az idők során elnedvesed- tek és elvesztették szilárdsá­gukat, így rendkívül veszélyessé váltak. A hatvanas évek má­sodik felében az újabb épít­kezéseknél több helyen besül­lyedtek a gépek. Ekkor figyel­tek fel arra, hogy itt is, ott is összefüggő pincék húzódnak a város alatt. 1968-ban a Városi Tanács kezdeményezésére a Központi Földtani Hivatal a Budapesti Műszaki Egyetem bevonásával, próbafeitárásokat indított. A tudományos vizsgálatokat dr. Kieb Béla, u Budapesti Mű­szaki Egyetem ásvány-földtani tanszékének adjunktusa kezdte. A szervezett kutatásokhoz egy évvel később kezdtek hozzá. Ezt különösen indokolta a város északi lakótelepének építése, amit azonban — mint utóbb a vizsgálatok kiderítették — sze­rencsére nem veszélyeztettek a pincék. A mérnökgeológiai feltárás elsősorban a talajvíz és a kő­zettani viszonyok vizsgálatára irányult. 1973 decemberében zárult le a vizsgálatsor, ame­lyek során mintegy 400 fúrást mélyítettek le a város külön­böző pontjain. Ezek alapján 14 féle építésföldtani térkép ké­szül, dr. Kieb Béla pedig több ezer tudományos dokumentum alapján könyvet állít össze. Ő egyébként már korábban elké­szítette a 90 kilométer hosszú feltárt pincerendszer állékony­ságára, valamint a védelmü! szolgáló intézkedésekre vonat­kozó tanulmányát s a Közleke­dési és Postaügyi Minisztérium rendelkezésére bocsátotta az utcák alatti pince- és üregrend­szerek megerősítésére vonat­kozó sürgős tennivalók gyűjte­ményét. Végleges helyreállítás A pincék megerősítésére az egyik módszer az ideiglenes, gyors intézkedéseket foglalja magába. Ezek előre kidolgozott tervek nélkül készülnek a f télén jelentkező beomlá: esetében. A másik- mód a me felelő tervek alapján folyó ve leges helyreállítás. A pincé újra boltozzák, megfelelően s getelik és biztonságossá szik. A belvárosban jeleni mintegy 7 kilométer hosszú szakasz alatt erősítik meg pincéket. A kiviteli terveket a BÁNYATERV és a Dorogi Szénbányák Tervező Irodája készíti, a pincék megerősítését pedig a bányászati Aknamélyí­tő Vállalat kezdte meg. A munkák nagy részét 1980-ig várhatóan be is fejezik. A város a mérnökgeológiai feltárásra 7 millió forintot köl­tött, ennek nyomán a pincék megerősítésére 1972-ben 6, ta­valy 10, idén és jövőre ugyan­csak 10—10 millió forintot for­dítanak. A feltárások irányítója a Köz­ponti Földtani Hivatal volt. Az együttműködésről Zámbori Fe­renc, az építési osztály vezetője a legnagyobb elismeréssel szólt, hiszen a nagyjelentőségű mun­ka a város megmentését szol­gálta. A pincerendszer feltárásával megkezdődött a veszély elhá­rítása és a pincék megerősí­tése, A feltárások anyago hasz­nos szolgálatot tesz a mér- j nökgeológia, mint tudomány i továbbfejlesztésének. A feltá- j rás iránt nemzetközileg is nagy ! az érdeklődés. A KFH vendé­geként a szocialista országok- i bál, továbbá Japánból és az j Egyesült Államokból is érkéz- j tek tudósok Egerbe és a hely- | színen tanulmányozták a mun- | kát. Ez rangot és elismerést I jelent a magyar tudománynak, j Az egri Városi Tanács építési j osztálya kapcsolatot tart a pé­csi Városi Tanács építési ősz- ! tályával. Rendszeres tapaszta­latcserét tartanak, tájékoztat­ják egymást eredményeikről. — Mi elsősorban természe­tesen a mérnökgeológiai feltá rásról adunk információkat — mondotta Zámbori Ferenc osz­tályvezető. — Tanácsunk építési és kommunális bizottsága járt Pécsett, ahol szakembereink megismerkedhettek az ottani problémákkal. Mi továbbra is várjuk a baranyaiakat és min­denkor a rendelkezésükre ál­lunk. Mentusz Károly A letenyei határátkelő állomás, amely déli határszakaszunk egyik | legjelentősebb átkelőhelye, május­ban 23 százalékkal nagyobb for­galmat bonyoiitott le, mint a múlt I év hasonló időszakában. Ebben j a hónapban több mint 100 000 ; utast fogadott. Különösen élénk a magyar és jugoszláv személy- ! forgalom. A letenyei határátkelő állomás felkészült a nagy forgalomra. Ebben az évben mint­egy másfél millió utasra számíta­nak, 40 százalékkal többre, mint | a múlt évben. A határállomáson 14 forgalmi sávot alakítottak ki, ' ami kétszerese az előző évinek. A ! fedett ellenőrző állomáson egy- j időben 100 személygépkocsit tud- I nak fogadni és akinek az útiok mánya rendöen van, 2—3 perc j múlva folytathatja útját. NDK—tmagyar kooperációban készül az E—310-es 12 milliárd lesz a január 1-vel egységes irányításba vont hazai mezőgép ipar idei ter­melése. A MEZŐGÉP TRÖSZT 144 üzemében és 127 gyáregy ségében 52 ezer dolgozó áll az új mezőgépipari bázis ren­delkezésére. végzi a mezőgaz­dasági gépek, alkatrészek gyár­tását, javítását és különféle szolgáltatásokat. A hazai mezőgép ipar leg­Benzin változatban árakon korlátozás nélkül Üzemanyag-vásárlási engedély külföldieknek Május 30-án életbe lép a pénzügyminiszter 16 1974. PM számú rendelete a külföldiek gépjármű üzemanyag vásárlási Miért zsúfoltak a buszok? Kétszázezer utas egyetlen nap Leginkább igénybe vett járat a 40-es, 20-as és 39-es Május 15-én a Nagy Lajos gimnázium többszáz diákjának segítségével utasszámlólást tar­tott a Volán 12, Vállalata. He­lyi szervezésű utasszámlálás legutóbb 1965. április 21-én volt, az UVATERV pedig a vá­ros tömegközlekedése 15 éves fejlesztési tervének kidolgozásá­hoz 1969. október 7—8—9-én széleskörű .kombinált — dinami­kus ás statikus —. utasszámlá­lás tartott, öt év alatt a város oly jelentékenyen fejlődött, hogy a korábbi adatok már nem alkalmazhatók teljes meg­bízhatósággal a tömegközleke­dés halaszthatatlan fejlesztésé­ben, Ez tette időszerűvé a má­jus 15-i utasszámlálást, amely­nek első összesítése megtör­tént. A számlálólapok szerint má­jus 15-én 0 órától éjfélig Pé­csett 207 266 utas vett részt a helyi autóbuszközlekedésben, s ugyanezen idő alatt a Volán 2833 járatot indított. 1965-ben 116 187, 1969-ben pedig 178 626 utast számoltak Pécsett. Az UVATERV előrejelzése 1975- re 218 ezer utast számít. A Vo­lán az utóbbi évek átlagos nö­vekedését figyelembe véve 187 ezer utast várt az utasszámlálás napján, a 20 ezerrel több utas j részben magyarázatul szol- ' gá| arra is, miért olyan zsúfol- , tok Pécsett az autóbuszok. Kiderült az utasszámlálás adataiból az is. hogy 37 237 volt a fizető utasok száma, te­hát a bérlettel utazók aránya 79,7 százalékot tesz ki. Az egy bérlettulajdonosra jutó napi utazás mennyisége a számított 2,53-mal szemben 2,67 volt, ami egymaga 10 ezer utast jelent. Május 15-én 74 575 forint volt a Volán bevétele, 50 628 forint jegyeladásból, 23 847 forint pe­dig perselyes járatokon, A 40-es járatokon 11 923 forint értékű jegyet adtak el, a 20-asokon 8878, a 39-eseken pedig 7588 forintért vettek jegyet az utasok. A legerősebb perselyes járat a 30-as volt, ezeken 5674 forint volt a napi bevétel. Az utasszómlálás adatainak részletes feldolgozása megkez­dődött. s várhatóan június vé­gén állnak a Volán rendelkezé­sére olyan táblázatok, amelyek jól használhatók a tömegköz­lekedés további fejlesztéséhez, az utazási körű1 menyek javító sóhoz. engedélyéről. Az ezzel kapcso­latos tudnivalókról Ferencz Im­rét, a Pénzügyminisztérium Be­vételi Főigazgatósága Területi Igazgatóságának igazgatóhe­lyettesét, miniszteri megbízottat kérdeztük: # — Mi indokolta ezt a ren­delkezést? — Az európai országok több­ségében az elmúlt időszakban jelentős üzemanyagár emelés­sel összehangolták a belföldi árakat a tartósan emelkedő vi­lágpiaci árakkal. így ezekben az országokban ma 50—100 százalékkal magasabb a ben­zinár, mint nálunk. Hazánkban viszont 1969-ben rendezték utoljára az üzemanyagárakat Magyarországra évről-évre több külföldi turista érkezik gépko­csival, illetve utazik át más or­szágokba. Tavaly több, mint egymillió volt a belépő — kül­földi tulajdonú — személygép­kocsik száma. Nagyméretű az érkező, illetve átmenő külföldi tehergépkocsi, kamion forga­lom is. Ezenkívül az üzemanyag beszerzési, előállítási költségé­nek nagyfokú emelkedése, az üzemanyagokkal kapcsolatos pénzügyi támogatás mérséklése, a spekuláció megakadályozása az, ami szükségessé tette, hogy a Magyarországra személygép­kocsival, motorkerékpárral, te­herautóval belépő itt tartózkodó külföldiek számára engedély­hez- kössük a benzin beszerzést. Azt is elmondhatom, hogy ez az intézkedés átmeneti jellegű. 0 — Mit jelent mindez a gya­korlatban? — A Magyarországra érkező külföldi rendszámú gépjármű­vek tulajdonosainak — üzem­bentartóinak —, továbbá azok­nak a külföldieknek, akik ez időszakban külföldi rendszámú gépjárművel tartózkodnak ha­zánkban — üzemanyag vásár­lási engedélyt kell kiváltaniuk. Az engedélyt azoknak a külföl­dieknek is meg kell vásárolni­uk, akik Magyarországon gép­kocsit bérelnek. Az engedély ára motorkerékpárnál 50 forint, személygépkocsinál 150 forint, autóbusznál 300 forint, teher­gépkocsinál, kamionnál 450 fo­rint. Az engedély forintban és más valutában egyaránt kifi­zethető. Egyszeri magyarországi tartózkodásra szól és az or­szágba való belépéstől az or­szág elhagyásáig érvényes. A külföldi rendszámú gépjármű tulnMonosa — üzemeltetője — 1974. május 30-tól kizárólag ' az engedély felmutatásakor jo- , gosult a magyarországi kutak- : nál üzemanyagot vásárolni. Az engedély a gépjárművekhez rendszeresített — beépített — tartályba, korlátozás nélküli üzemanyag vásárlásra jogosít a jelenleg érvényes belföldi üzemanyag árakon: 86-os ben­zin literenként 3, 92-es 4, a 98- as benzin pedig literenként 5 forintért. A beépített tartályon kívül más tárolóedénybe üzem­anyagot nem adnak és az or­szágból benzint kivinni csak o beépített tartályban szabad. ^ — Hol váltható engedély? — Külföldön és belföldön egyaránt megvásárolható. A ki­jelölt helyek: valamennyi köz­úti határátkelőhely, meghatáro­zott utazási irodák és idegen- forgalmi intézmények, bank- és takarékpénztári fiókok, -autó­klubok, Magyarországon gép­kocsit bérbeadó vállalatok, a benzinkutak közelében működő elárusítóhelyek, valamint a Pannónia Hungarhotels és a Danubius szálloda vállalatok­hoz tartozó szállodák. 0 — Hogyan ellenőrzik a vá­sárlást? — Az ÁFOR-rai, az állami kereskedelmi felügyelettel és az INTERAG-gal közösen megszer­veztük a benzinkutak fokozott ellenőrzését annak érdekében, hogy a vásárlási engedély fel­mutatása nélkül ne kaphassa­nak üzemanyagot a külföldiek. Az engedélyt egyébként min­denképp meg kell venniük és őrizniük, ugyanis az ország el­hagyásakor a vámszerveknek le kell adniuk. Ha az engedély elveszett, újat kell vásárolni legkésőbb eltávozáskor a ha­tárállomáson. Amennyiben a külföldi állampolgár Magyaror­szágon bérel gépkocsit, az en: gedélyt a bérbeadónál keli le­adnia o bérlet megszűnésekor, 9 — Ezek után mire számíthat­nak a gépkocsival küllőidre utazó magyar állampolgá­rok? — Külföldön ezidőig a jelen­tős üzemanyagár emelésen kí­vül más módon nem szabá­lyozták a vásárlást. így tehát a magyar utazónak a minden­kori országban érvényes árakon kell megvásárolnia a benzint. Hazánkban viszont változatlanul a korábbi üzemanyagárak van­nak érvényben részükre! Lukíes Fva fontosabb feladata ebben az évben az import gépek dollár kiváltása Míg a traktorokat, kombájnokat továbbra is kül­földről szerezzük be, az ezek­hez szükséges munkagépeket, gépso'okat a jövőben a hazai iparnak kell legyártania. A Mosonmagyaróvári Mező- gazdasági Gépgyár megkezdi az IHC traktorhoz és a többi nagy traktorhoz szükséges ne­héz ekék gyártását, 1975-ben már 50 darab 5 vasú ekét gyártanak, s megkezdik a 7 vasú ekék kifejlesztését is. Ugyancsak az MMG és a kecs­keméti MEZŐGÉP Vállalat gyártja az IHC kultivátorokat Ez utóbbi vállalat tagja a CPS társulásnak, s már ebben az évben 50 darab IHC nehéz kul- tivátort és nagy szériában T— 48-as (ugyancsak IHC) tárcsá­kat gyárt. IHC tárcsát már ma sem kell importálni. A kecske­méti MEZŐGÉP megkezdte a 300 lóerős traktorokhoz szüksé­ges tárcsák kikísérletezését is. Ugyancsak Kecskemét fogja gyártani a CIKLO—400-as (USA) vetógépet, amelynek kí­sérleti darabja ebben az évben készül el, s 1975-re várható a null-szériája. Korszerű kukorica- és gabonavetőgépek kifejlesz- . tésével az MMG is foglalkozik. RAU-gépeket gyárt Szekszárd A szekszárdi MEZŐGÉP kap­ta meg a cukorrépa betakarító sorok gyártását A nyugatnémet RAU kombinátorok gyártási jo­gát a MEZŐGÉP TRÖSZT meg akarja vásárolni, s mór foly­nak a tárgyalások a RAU ve­tőgépek licencének átvételéről is. A kétmenetes, hatsoros cu­korrépa betakarító gépsor ki­fejlesztése a KGST keretében megkezdődött. NDK—magyar kooperációján, közös fejlesz­tés indult az önjáró szálasta­karmány betakarító gépek — az E—280-as és az E—310-es — széria gyártására. Ebbe az együttműködésbe kapcsolódik majd be a cserkúti MEZŐGÉP is. Addig is HESSTON önjáró gépeket hozunk be, amelyek* hez az MMG gyártja majd az adaptereket A nagy teljesítményi, nyolc és tíz tonnás szervestrógyo- szóró kocsik gyártását a Hód­mezővásárhelyi MEZŐGÉP Vál­lalót kezdi meg. Az első 20 darabos széria még ebben az évben piacra kerül. A zöld ség beta karitó gépek egységes rendszerének kialakí­tásán a Budapesti Mezőgaz­dasági Gépgyár dolgozik. Az egyik paradicsom vonaluk már kész, a soroksári tsz-ben pró­bálták ki. Most az önjáró pa­radicsom betakarítógép kifej­lesztéséhez fogtak hozzá. A BMG uborka betakarító gépe nagy sikert aratott az NSZK- ban, zöldbab betakarító gépü­ket pedig nemcsak hazai ellá­tásra, de exportra is kívánják gyártani, A nagy rekonstrukció A MEZŐGÉP TRÖSZT most készülő rekonstrukciós tervét I még ebben oi évben a kor- ! mány elé terjesztik. Az ötödik ] ötéves tervben megkezdődik a mezőgép gyárak korszerűsítése, létrejön az egységes kutató bázis, a Központi Mezőgépfej­lesztő Intézet Mindez már a távolabbi jövőt készíti elő. A hazai mezőgép ipar azonban már a most beindult koope­rációkkal, lícenc vásárlásokkal és a következő évek fejleszté­seivel szeretné az ötödik öt­éves terv során helyreállítani a mezőgép import és a hazai belső ellátás 50—50 százalékos mérlegét. Ez az arány pillanat- nyilog még 70:30 százalékos az import javáro — Rné —

Next

/
Thumbnails
Contents