Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)

1974-05-14 / 130. szám

Világ proletárjai, egyesül jetek! B n >1111 LC l< intuit ia LJ3 XXXI. évfolyam, 130 III 197«. május 14. MM Ara: 8C . szám , kedd 1 fillet Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja ! ! i Soron kívül M indannyian tudjuk — a párt és a kormány fo­kozódó támogatása és segítségnyújtása ellenére —, ma még nehéz a többgyerme­kes családok helyzete; küzdel­mesebbek mindennapjaik, na­gyobbak gondjaik, mint ahol nincs, vagy akárcsak egy-két gyermek felneveléséről gondos­kodnak a szülök. Éppen ezért őket, — a három és többgyer­mekes családokat — megkü­lönböztetett gondoskodás illeti meg nemcsak a kormány népe­sedéspolitikájában, hanem egész társadalmunkban. Ezt a célt szolgálja — egye­bek között — az a rendelet is, amely elsőbbséget ad a sok- gyermekes családoknak a lakás- kiutalásoknál. Az önálló és kel­lő nagyságú lakás hiánya ugyanis ezt a társadalmi réte­get különösen nyomasztja; az egy-egy szobában összezsúfo­lódó nagylétszámú családokban aligha lehet megteremteni a harmonikus életvitelhez szüksé­ges legalapvetőbb feltételeket; a családtagok pihenését, nyu­galmát, vagy akár a gyerme­kek számára nélkülözhetetlen mozgás- és játékteret, a gyer­mekek és felnőttek tanulásához, művelődéséhez szükséges körül­ményeket. A lakásprobléma megoldása ezért e családokban szinte ugrásszerűen növeli az életszínvonalat, gyökeresen meg­változtatja életmódjukat. Az Építésügyi- és Varosfej­lesztési Minisztérium felmérése szerint 1973 végén több mint 220 ezer lakásigénylöt tartottak nyilván az országban, s közülük mintegy 6500 volt a három és többgyermekes. Különösen sú­lyos a helyzet Budapesten: c lakásigénylök száma itt megha­ladja a százezret is, a sokgyer­mekeseké pedig mintegy két­ezer, több mint hatezer gyer­mekkel. Mindennek tükrében méginkább fontos és időszerű a fővárosi tanács azóta közis­mertté vált januári döntése, miszerint a jövő év, azaz 1975 végéig lakást kapnak azok a három és többgyermekes csa­ládok, akik az elmúlt esztendő végéig beadták, vagy megújí­tották igénylésüket. A januári döntés óta egyéb­ként a kerületi tanácsok külön nyilvántartást készítettek e csa­ládokról. Természetesen a ké­sőbbi kérelmezők is sorra ke­rülnek majd, de általában 1975 után, hisz mindenekelőtt az említett kétezer családnak kí­vánnak új otthont adni. A há­rom—négy szobás lakás ugyan­is — márpedig a sokgyermeke­seket végeredményben csak ilyenekbe szabadna elhelyezni — nagyon kevés. Ezért sok esetben több lépcsős cserére kerül majd sor a szükséges mé­retű lakás eléréséig. Ezzel egy­idejűleg azonban a fővárosi tanács arra törekszik, hogy az új lakótelepeken az eddiginél több három- és négyszobás la­kás épüljön az elkövetkező években. Hogy mit jelent nekik, az érintett családoknak majd a lakáskiutalásról szóló értesítés — s mit jelent azoknak, akik már megkapták a lakást! — aligha kell részletezni. Annál kevésbé, mert hiszen többségük csak rendkívül nehezen vagy egyáltalán nem lenne képes csupán a saját anyagi erejé­ből önálló otthont teremteni. Ott, ahol naponta három—négy kisgyermeket kell óvodába vagy akár iskolába elindítani, s ahol reggel-este sokan ülik kö­rül az asztalt, — nehezen jut a család költségvetéséből más­ra, mint a legfontosabbakra: élelemre, ruházkodásra, a gyer­mekek iskoláztatására. Ezt ta­núsítja egyébként az is, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Kádár János Salgótarjánban Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára és fe­lesége szombaton két napra Salgótarjánba lá­togatott. Kádár lánost és feleségét elkísérte Brutyó Já­nos, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságá­nak elnöke, Salgótarján országgyűlési képvise­lője, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság osztály- vezetője. A vendégeket a Megyei Pártbizottság szék­házában Matuz József, Devcsics Miklós, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkárai, valamint Hoffer István, a Nógrád megyei Ta- I nács elnöke fogadta. A szívélyes, elvtársi be- | szélgetésen jelen voltak: Pothornik József, az j MSZMP KB tagja, Ozsvárt József, az MSZMP ; Salgótarján Városi Bizottságának első titkára I és Fekete Nándor, Salgótarján Városi Taná­csának elnöke. Ezt követően Kádár János és fe- I lesége a házigazdák kíséretében megtekintették j a város és környékének nevezetességeit, és meg- j jelentek a munkáskórusok Salgótarjánban ren­dezett országos találkozóján. Kádár János és felesége kíséretével együtt vasárnap délután érkeztek vissza Budapestre. Gönyei Antal megnyitó beszédét mondja A Káptalan utcai műemléki épületben Megnyílt a felújított Zsolnay Múzeum Pécs Európa-hírű Zsolnay Múzeumát — felújítva és kibő­vítve — ismét megnyitották a látogatók előtt a Káptalan ut­cai, XIV. századbéli műemléki épületben. A május 12-i, vasárnapi ün­nepi megnyitón megjelentek Bocz József, az MSZMP Bara­nya megyei Bizottságának titká­ra, Takács Gyula, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese, Antal Gyula, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osztályve­zetője, dr. Németh Lajos, Pécs megyei város Tanácsának el­nökhelyettese, Bosnyák János, a Zsolnay-gyár igazgatója, Pécs és a megye kulturális életének vezetői, képviselői és több mint 150 érdeklődő, kiállításlátogató. A pécsi Janus Pannon'us Múzeum igazgatója, Sarkadiné, dr. Hárs Éva üdvözlő szavai Leonyid Brezsnyev, az SZKP | Központi Bizottságának főtitká­ra hétfőn a Kremlben megbe- j szélést folytatott Horst Sinder- I mann-nal, az NSZEP KB Politi­kai Bizottságának tagjával, a Német Demokratikus Köztársa­ság Minisztertanácsa elnöké­vel. Sindermann — mint Ismere­tes — rövid baráti látogatásra érkezett a szoviet fővárosba. A szovjet kormány héttőn ebéden látta vendégül Horst Sindermannt .Az ebéden részt [ után Gönyei Antal, a Műveiő- ! désügyi Minisztérium múzeumi | főosztályának vezetője mondott megnyitó beszédet. Szólott ar­ról, hogy a zárvatartás sok ér­deklődőben türelmetlen hiány­érzetet váltott ki. Ez is bizonyí­totta egyebek között a közön­ség visszatérő ragaszkodását [ ehhez az állandó kiállításhoz, i Az újjászervezett kiállítás nem csupán vizuális élményt nyújt. A kerámia-anyag rendezésében i az a törekvés is jelentkezik, amely a művészi gondolat és szép megértését igyekszik meg­valósítani. A Zsolnay-pocelán forma- és színvilága benne van jelenünkben; az iparművészet­ben, sőt az iparban is. Zsol- nayék jól ismerték fel, hogy az iparnak nemcsak jót, hanem szépet is adni kell. A megnyílott kiállítás annak a nagyszabású vett Alekszej Koszigin, az SZKP KB PB tagja, miniszterelnök, Kirill Mazurov, Mihail Szolo- mencev, valamint több minisz­ter és hivatalos személyiség. A baráti és szívélyes léqkörű ebé­den Koszigin és Sindermann pohárköszöntőt mondott. Sindermann hétfőn hazauta­zott Moszkvából. A vendéget a vnukovói repülőtéren Alekszej Koszigin, Nyikolaj Bajbakov, a Minisztertanács elnökének he lyettese és több más hivatalos személyiség búcsúztatta. kulturális programnak a szer­ves része, amely a művészet- szeretetéről közismert városban és Baranyában megvalósul. A | kiállítás — mondotta egyebek i mellett —, közművelődési fel­adatot teljesít azzal, hogy a ha­gyomány és a modernség össz­hangjának megtalálásával kö­zelebb viszi ezt a sajátos mű­vészeti ágat a dolgozó embe­rekhez. A műemlék-rekonstrukciót még 1973 januárjában kezdiék meg. A rekonstrukció qrtéke egymillió 250 ezer forint. Kicse­rélték a XVIII. századi parket­tákat, felújították többek között a belső padlózatot, a vitrineket, a folyosóburkolatot. Az első kiállítás 1955-ben nyílott itt. Többször átrendez­ték a kiállításanyagot azóta. A jelenlegi kerámia-kiállílás ugyancsak felújított, sőt felfris- f sített anyagot vonultat fel; be­mutatja időrendi sorrendben a Zsolnay-gyár tevékenységét, legszebb, legjellemzőbb remek­műveit. A rendezők kevés, de köny- nyen áttekinthető, jól megvilá­gított kerámiagyűjteményt he- j lyeztek el az új üvegvitrinek­ben; így egyebek között az ős­kori mészbetétes agyagedények mintájára készült tárgyakat. A mennyezetre Zsolnay-csillárok kerültek. A falak mentén a Zsolnay-kálvhák sorakoznak, i Egy üvegasztalon pedig 24 sze­mélyes étkészlet található. Lát- j hatjuk még Martyn Ferenc, Kossuth-díjas festőművész, Gá­dor István, Kossuth-díjas kera­mikusművész kerámiáit és a fia­talabb nemzedéket képviselő Fekete János, Fürtös György, Gazder Antal, Nádor Judit és Török János alkotásait is. Hars! Sindermann befelezte tárgya ásaif a Szovjetunióban Budapestre érkezeti Allende özvegye Dusán Ulcak, az NDSZ elnöke hegyi repülőtéren. Hortensia Bussi Allende, a meggyilkolt Allende elnök öz­vegye hétfőn a magyar fővá­rosba érkezett, a Nemzetközi Diákszövetség Budapesten ülé­sező XI. kongresszusára. Láto­gatásával eleget tesz a Ma­gyar Béketanács és a Hazafias Népfront korábbi meghívásá­nak is. Allende asszony részt vesz a Nemzetközi Diákszövetség kongresszusának még hátralevő eseményein, majd az Országos Béketanács és a Hazafias Nép­front vendégeként - várhatóan május 19-ig tartózkodik ha­zánkban. * Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának K5/D. NAPLÓ. TELEFOIO üdvözli Allende asszonyt a Feri­elnöke hétfőn a Parlamentben fogadást adott a Nemzetközi Diákszövetség Budapesten ülé­sező XI- kongresszusa alkalmá­ból. Megjelent a fogadáson Hortensia Bussi Allende, a meg gyilkolt chilei elnök, Salvador Allende özvegye, Dusán Ulcak, a Nemzetközi Diákszövetség el­nöke, valamint dr. Polinszky Ká­roly művelődésügyi miniszter és dr. Maróthy László, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első titká­ra. Ott voltak az NDSZ titkár­ságának tagjai, a KISZ Közpon­ti Bizottságának titkárai, a bu­dapesti felsőoktatási intézmé nyék képviselői. A fogadáson Losonczi Pál pohárköszöntőt mondott. Gyengélkedik a PMSC PVSK-győze!em az Nß II. baranyai rangadóján A PMSC vasárnap a Vasas vendége volt és a piros-feke­ték küzdelmes mérkőzésen ma­radtak alul a fővárosi csapattal szemben. A PMSC csatárai to-, vábbra is qyengélkednek, ezút­tal se értékesítették a helyze­teket. A vereséggel a PMSC le­csúszott a kilencedik helyre. Az NB II. nyugati csoportjá­ban baranyai rangadóra került sor, Szászváron. A kiegyensú­lyozott mérkőzésen a hazaiak 11-est hibáztak, amelyért nagy árat fizettek. Néhány perccel a büntető kihagyása után a PVSK megszerezte a győztes gólt. A PMSC férfi és női kézilab­da csapata is bajnoki mérkő­zést játszott a hét végén. A nők legyőzték a Csornát, míg a férfiak találkozóia a rossz idő miatt Ózdon félbeszakadt. Kí­váncsian várjuk a Magyar Kézi­labda Szövetséq döntését. Jól szerepelték a Steinmetz SE ökölvívói a különböző ver­senyeken. Kovács II., a Buda­pesti Honvéd nemzetközi jubi­leumi: versenyén, Pandurrcs az országos ifjúsági bajnokságon nyert aranyérmet súlycsoport­jában. Kosárlabdában a nőknél is befejeződött a tavaszi idény, A PVSK az utolsó fordulóban ve­reséget szenvedett, íqy a hete­dik helyen állnak. A' Tanárkép­ző Főiskola NB ll-es női együt- ' tese Zolaegerszege :n kétszeri hosszabbítás ' utár a mérkőzést. . i veszítette el Az N 1 w áüása 1.O. Dózsa 27 17 5 5 65-28 39 2. Ferencváros 27 14 8 5 50-25 36 3. Tatabánya 27 13 9 5 35-32 35 4. Rába ETO 27 13 7 7 35-32 33 5. Videoton 27 13 6 8 33-28 32 6. Bp. Honvéd 27 13 5 9 49-31 31 7. MTK 27 11 6 10 42-34 28 8. Vasas 27 8 12 7 31-28 28 9. Pécs 27 9 10 8 24-26 28 10. Saig. BTC 27 7 12 8 22-28 26 11. Csepel 27 10 5 12 34-35 25 12. Szomb, Hal. 27 8 7 12 29-38 23 13. ZTE ?7 9 4 14 24-39 22 14, Egyetértés 27 3 13 11 22-47 19 15. SZEOL 27 4 9 14 25-43 17 16. Dorog 27 2 6 19 22-48 10 izgalmas pillanat. Kollárt (PMSC) szerelik a csornaiak. , Arató László felvétel#,

Next

/
Thumbnails
Contents