Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)
1974-04-04 / 93. szám
írta: Huszár István miniszterelnök-helyettes Egy esztendő híján három évtizede annak, hogy a Szovjetunió hős harcosai hazánk területének utolsó n égyzet méte réről is kiűzték a szétvert fasiszta hadsereg maradványait Azóta e nap — szabadságunk születésnapja — méltán legnagyobb nemzeti ünnepünk. Az idő múlásával nem szürkült el népünk történelmének e nagy napja. „Lélekben egyre közelebb hozzánk, fénye mind egyre szebben világol mai küzdelmeinkben, jelenünkben’’ is. Felépülnek a hidak... Különösen örvendetes, hogy e nap jelentősége fokozódik népünk minden rétege számára. Azoknál talán ezt természetesnek tarthatnánk, akik még emlékezhetnek arra, milyen kornak vetett véget e hazában a fel- szabadulás, akik személyes emlékeik alapján tudják egybevetni mai életűnket a dolgozó nép hajdani sanyarú sorsával. De a ma élő népesség nagyobbik fele már azokhoz a generációkhoz tartozik, akiknek a Horthy-korszakból emlékezetes élményeik már nem lehetnek, okik csak apáiktól hallhattak, s könyvekből olvashattak népünk történelmének e sötét negyed- századáról. A felszabadulás óta eltelt három évtized szülöttjeinek, neveltjeinek, a szocialista Magyarország építőinek egyre magasztosobb nemzeti ünnepe ez a nap. És az nem pusztán hagyomány — bár kedves hagyományainkat mi mindig sokra értékeljük —, hogy ezen a napon első, hálát és köszönetét kifejező gondolatunk azoké, akik mai életünkhöz vezető utat megnyitották számunkra, akik segítették azóta is ezen haladni: a' Szovjetunió népeié, pártjáé és kormányáé. Élétünk minden területén így van ez, de talán a legközvetlenebbül a gazdasági életben. Reménytelen vállalkozás lenne e helyütt felsorakoztatni mégcsak a legfontosabb tényeket Ls annak bemutatására, hogyan és miben jelentett a gazdasági építésben legfőbb támaszt a Szovjetunió. Kezdhetnénk azzal, hogy még folytak o harcok hazánk területén, s már megérkeztek az első élelmiszer- és nyersanyag-szállítmányok, hogy az ország egyik területén még hídjainkat robbantják, más részeken megindul a forgalom az ideiglenesen, de gyorsan felépített hidakon. Ez is máig figyelmeztető jelkép lett: egyidőben pusztítás az egyik oldalon, építés a másikon. Az előbbit hozta a fasiszta diktatúra, az utóbbit ígéri a romokból éppen sarjadzó élet. S a tények felsorakoztatását talán azzal fejezhetnénk be — az idei évfordulóhoz csatlakozó avotóünnepségek sok kedves fényéről most nem beszélve —, hogy február véqén a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának érdekelt tagországai egyezményt írtak alá egy 750 kilovoltos villamos távvezeték közös építésére. Ennek egyik végpontja a szovjetunióbeli Vinnyica, a másik: Albertirsa. Nagy út van mögöttünk A magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok fejlődését bizonyító tények képzeletbeli sorának itt említett eleje és vége szimbolizálja, hogy miből indult ez az ország, s ma milyen ígéretes, jövőnket is formáló közös vállalkozásoknak lehetünk részesei. Nagy út van mögöttünk. Ennek az útnak a kilométerkövei is emlékezetesek, s mind megany- nyi egy-egy állomása gazdasági kapcsolataink fejlődésének. Nincs olyan év az elmúlt 29 esztendőből, amelyikben ne lenne néhány kiemelkedő ese- ménv, amely a magyar népgazdaság fejődését nagyban segíti, s a Szovietun'öhoz fűződő kapcso'atainkat gazdagította. Tavaly megindult a szállítás a Barátság II. kőolajvezetéken, 25 éve lesz ez év júliusában, hogy Moszkvában o két kormány képviselői egyezményt írtak alá a tudományos technikai együttműködésről, 12 éve írták alá a timföld és alumíniumipari együttműködésről szóló egyezményt. Kereken 10 esztendeje annak, hogy Budapesten egyezményt írtak alá a magyar— szovjet gazdasági és műszakitudományos együttműködési kormányközi bizottság létrehozásáról. De minden példálódzás, minden válogatás, ha mégoly nagy- jelentőségű tényt, eseményt idéz is emlékezetünkbe, mint az említettek — csak leszűkítve tükrözi gazdasági kapcsolatainkat. Hiszen ma aligha akad olyan üzem, olyan falu, talán olyan család, ahol ne szerezhetnének közvetlen tapasztalatokat kapcsolataink sokoldalúságáról, gazdagságáról. A Pob- jeda és Poljot karórák, a Zorkij és Kijev fényképezőgépek, a Szokol rádiók, a kedvesen becézett Zsiguli személygépkocsiktól kezdve, az MTZ traktorokon, a bőtermő bezosztája búzán keresztül, az üzemekben működő technológiai berendezések egész soráig, nem beszélve a köznapi életünkben közvetlenül „láthatatlan” termékekről. Hiszen szinte a teljes vasércfelhasználás, a kőolajfelhasználás mintegy háromnegyede a Szovjetunióból szármozik. Külkereskedelmünk egyharmada Természetesen szállításainknál sincs ez lényegében másként Sok munkásunk a cirillbe- tűvel a munkapad mellett ismerkedett meg először, mivel például gépipari kivitelünk nagyobbik részét szovjet megrendelésre szállítjuk,. Mindezt talán az a statisztikai adat sem fejezi ki kellően, amely összegezi kölcsönös áru- szállításainkat. Kivitelünknek csakúgy, mint behozatalunknak több mint egyharmadót teszi ki a magyar—szovjet külkereskedelmi forgalom. Aligha hiszem, hogy bárki túlbecsülhetné ennek a „minősített egyharmad- nak” a jelentőségét. Az exportnak és az importnak ilyen mértékű területi koncentrációja már önmagában nagy gazdasági előnnyel jár. S ha most ehhez hozzátesszük azt, hogy ez a forgalom mentes mindenfajta spekulatív és diszkriminatív meggondolásoktól, hogy jórészt hosszúlejáratú szerződésekkel megalapozott, hogy nincs kitéve a tőkés világpiac sokszor kiszámíthatatlan áringadozásainak, hogy összetétele — mind a behozatal, mind a kivitel tekinte- ,-tében — számunkra igen kedvező. hogy a szállítások nagy biztonsággal valósulnak meg, akkor láthatjuk, miért jelent elsődleges nemzeti érdekeket kapcsolataink minél gyorsabb ütemű bővítése. Minden ünnepi évforduló — de tulajdonképpen bármi más, kicsinek látszó eseménye kapcsolatainknak — arra is alkalom, hogy összegezzük a gazdasági együttműködés egyéb politikai tanulságait. E cikk keretei nem teszik lehetővé, hogy a maguk teljességében mindezt bemutassa. Mégis emlékeztetnünk kell: a proletár nemzetköziség szép eszméjét látjuk gazdasági kapcsolatainkban. Erősödik az integráció A Szovjetunió önzetlenül bocsátotta és bocsátja rendelkezésünkre hatalmas szellemi és termelési kapacitását, osztotta és osztja meg velünk a gazdasági építésben szerzett, sokrétű tapasztalatainak gazdag tárházát A magyar—szovíet gazdasági kapcsolatok szolgálták és szolgálják, hogy a magyar népgazdaság egyre jobban megfeleljen — szerkezetében, színvonalában — korunk sürgető követelményének, a szocialista integrációnak! A Szovjetunióval kétoldalúan bővülő gazdasági kapcsolataink nagyban segítették, hogy más szocialista országokkal kétoldalúan és a megalakulásának negyedszázados évfordulóját éppen most ünneplő Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében sokoldalúan kiterebélyesedjenek, egyre gyümölcsözőbbé váljanak gazdasági kapcsolataink. S arra is érdemes gondolnunk, hogy ilyen természetű és ilyen politikai alapokon nyugvó gazdasági kapcsolataink mennyiben szolgálták hazánk egyre sikeresebb fellépését nem szocialista piacokon. Vajon más úton tudtunk volna-e olyan termelési kapacitásokat és olyan színvonalon létrehozni, ami ma számos termékünk esetében kedvező feltételeket teremt számunkra a nem szocialista országokkal folyó gazdasági kapcsolataink eredményes fejlesztéséhez? A válasz csak határozott nem lehet. Ezért is vagyunk ma olyan helyzetben, hogy a kelet—nyugati gazdasági, kereskedelmi kapcsolatoknak — elsősorban a Szovjetunió következetes békepolitikájának sikere nyomón — az örvendetes bővülése a maga sajátos módján a szocialista gazdasági integrációt is segíti. Végezetül: a tőkés világgazdaság időről-időre fellépő s.né melykor kiéleződő válságjelenségeinek kedvezőtlen hatását a Szovjetunióval, a KGST tagországaival való együttműködés nélkül nem tudtuk volna társadalmi, gazdasági céljaink veszélyeztetése nélkül csökkenteni és elhárítani. Készülünk pártunk XI. kongresszusára. Közel egy év áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az előző kongresszus óta megtett útunk tapasztalatait és tanulságait összegezzük és értékeljük. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén — amikor a soron következő kongresszus összehívásáról döntött — abban is határozott, hogy el kell készítenünk pártunk új program- nyilatkozatát. Kádár János elvtárs vezetésével meg is indult ez a felelősségteljes munka. Vagyis: a XI. kongresszusra készülve a szocializmus építésének egész időszakát kell új tennivalóink helyes meghatározása érdekében a marxi-lenini tanítás fényében elemeznünk. Erre kötelez bennünket az a körülmény is, hogy egy év múlva a felszabadulás 30. évfordulóját ünnepeljük. Anatole France írta: „Ne veszítsünk el semmit a múltból. Jövőt csakis a múlt ismeretében építhetünk.” A jövő záloga Nem kétséges, hogy a párt és az ország életében ilyen nagy eseményekre készülve áttekintjük majd azokat a nagyszerű tapasztalatokat is, amelyeket a szovjet—magyar gazdasági együttműködés immár egész történelmi időszakot átfogó 30 esztendeje nyújt számunkra. Azért is tesszük ezt meg, mert bizton reméljük, hogy a következő években is szilárd támasz lesz számunkra a gazdasági építés minden kicsiny és nagy gondjának sikeres megoldásához megbonthatatlan szövetségünk a szovjet néppel. Az elmúlt 29 esztendő gazdasági sikereit úgy is megírhatnánk, mint a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatok törtépetét. S ennek a történelemnek, s tanulságainak az ismerete: záloga jövőbeni sikereinknek. Moszkva — Vörös tér Ukrajnában 260 kilométer hosszú csatorna épül, melynek segítségével jelentősen javítják a Donyec-medence vízellátását és egyben 165 ezer hektár öntözését is lehetővé teszik. Képünkön szerelik a csatorna 1-es számú szivattyú-állomását A szovjet hatalom előtt a litván parasztok többsége tanyákon élt Négymillió magányos tanya állt az ország területén. A kolhozok és szovhozok megszervezése után megkezdődött a kolhoz és szovhoz falvak építése is. A központi falvakba költöző kolhoztagok régi tanyáinak árát kifizetik, és ugyanakkor 4 és fél ezer rubeles hitelt nyújtanak minden átköltöző családnak. Képünkön egy új litván kolhozfalu „ Keblében legyőzhetetlen szív dobogott" Körösi Csorna Sándor születésének 190. évfordulójára E gy szegény órva magyar pénz és-taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve — Körösi Csorna Sándor — bölcsőjét kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, za- rándoki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagy;ai és gazdagai egy árva fiún és legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással." — Széchenyi István írta ezeket a drámai erejű sorokat egy kép keretére. — A kép azt az emlékoszlopot ábrázolja, amelyet Körösi Csorna Sándor sírjánál emelt a Bengáli Ázsiai Társaság. De a haza urai sokáig nem vettek tudomást arról a férfiról, akit a tudományos világ elismert és előkelő helyre állított Nemzetközi hírű tudósok, nyelvészek írtak róla elismerő sorokat. Életrajzírója, Sir William Hunter szerint „Csorna egymagában többet tett, mint Ochterlory hadseregei és nem kevesebbet, mint Hodgson diplomáciája, hogy keresztültörje a Himaláját és feltárja Európa előtt, mi rejlik a hegyek fala mögött". Az indiai Radzsendro- lál Mitra, az 1800-as évek végének kiváló tibeti filológusa azt mondta: „Egyetlen európai sem tanulmányozta a tibetit nagyobb sikerrel, mint Csorna”. S az elragadtatás vezeti a híres francia orientalista B. Saint Hilaire tollát Csornáról írva: „Körösi Csorna Sándor neve érdemes arra, hogy örökre fennmaradjon éspedig két oknál fogva. A filológia története sohasem feledkezhet meg arról, hogy Csorna kivételes felfedezést tett, amikor Tibet nyelvét és irodalmát feltárta a tudomány számára és ezt a munkálkodást annyi kitartás, önfeláldozás és nélkülözés árán vitte véghez, mint senki más. A tudomány hőseinek és vértanúinak sorában Csorna mellett senki mást nem lehet említeni. Micsoda élet! Mily veszélyes zarándoklás, telve szenvedésekkel! Mennyi kiállott veszedelem, mennyi leküzdött akadály. De a zarándok kebelében legyőzhetetlen szív dobogott, s az egy percre sem hátrált meg.” Ki hát ez a zseniális magyar tudós? Hogyan élt, honnan indult? Éppen 190 esztendeje, 1784- ben született a háromszéki székely kis faluban Kőrösön, amelyet azóta tiszteletére Csoma- kőrösnek neveznek. Volt szolgadeák Nagyenyeden, főiskolás a németországi Göttingen- ben. Papnak készült, orientalista-tanulmányokat folytatott s még diák korában elhatározta, felkeresi az őshazát, a magyarok ázsiai rokonait. Tanulmányozta a szláv nyelveket, megtanult törökül, arabul. Gyalog- szerrel, pénz nélkül indult el. Kalandos utazása során hol álruhában, hol karavánokhoz csatlakozva anyagi nehézségekkel és a hatóságok akadékoskodásával küszködve, seregek, járványok elől kitérve, az időjárás viszontagságait mérlegelve váltogatja útirányát. Útjában Csorna megismerkedett William Moorcroft angol utazóval, politikai megbízottal. Ez az ismeretség döntő Csorna életében. Moorcroft felismerte a magyar utazóban a tehetséget, rávette, hogy tanulja meg a tibeti nyelvet, s készítsen szótárt, nyelvtant, amelyre a brit gyarmatosítóknak nagy szükségük volt. Csorna maga is „meg akart ismerkedni ennek a különös nyelvnek a szerkezetével”. S Nyugat-Tibet- ben a zanglai lámakolostorban a mellérendelt tudós lámától rövid idő alatt megtanulta a nyelvet, megismerkedett a tibeti irodalommal. Sok helyen, sok lámakolostorban is megfordult, tibeti könyveket, kéziratokat gyűjtött. Ekkor már 16 nyelvet ismert. „Egész télen át íróasztalánál ülve, tetőtől talpig gyapjuruhá- ba burkoltan naphosszat dolgozik itt, minden melengető tűz nétküt... Ilyen helyzetben, mely más embert kétségbe ejtett volna, 40 ezer tibeti szót gyűjtött össze és rendszerezett" — írja Gerard doktor, a tudós utazó, aki 1827-ben Kanomban meglátogatta Körösi Csorna Sándort, aki itt újból régi tanítólómája társaságában dolgozott (Szótárának címlapján, mint munkatársát fel is tünteti a láma nevét.) A Bengáli Ázsiai Társaság titkárává választja, s megbízza, hogy rendezze sajtó alá tibeti kéziratait. így jelenhetett meg 1834-ben nagy műve — az első tudományos tibeti nyelvtan és szótár. — Néhány példányt elküldött a Magyar Tudós Társaságnak, hazai könyvtáraknak ........lássa a világ, hogy az ázsiai tudományosság kútfejei megnyitására mi is tettünk valamit”. „Sokat láttam, hallottam ... még többet kívánok”... — írja, amikor 58 éves korában, újból visszatér a magyar őstörténet forrásainak kutatásához. Ihászába indul, hogy onnan északkeletre, Kína határán találja meg az ujgurok országát A z őshaza keresése roman- tikus álom maradt — s nyelvrokonításbeli kísérletei sokáig mint Körösi Csorna Sándor tévedései éltek. Schmidt József, a századelő kitűnő filológusa tanulmányában arra mutatott rá, hogy „Csorna jelentősége a tibeti nyelv és irodalom úttörő, tudományos feltárásában áll, s ebben nem tévedett”. Kádár Márta Népgazdaságunk legfőbb a Szovjetunió támasza: Képek a Szovjetunióból
