Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)

1974-04-22 / 109. szám

Á labdarúgó NB I. eredményei Forduló után — MNK elődöntő előtt A Komló és a PMSC is továbbjutást remél A legutóbbi bajnoki forduló a PMSC számára úgy végződött, ahogy várták. Ha nehezen is de győztek a piros-feketék és tartják hetedik helyüket a táb­lázaton. Komlón a 85. percig tapsoltak a szurkolók, nagysze­rűen játszott a Bányász. Aztán jött két gyors diósgyőri gól és máris elment az egyik pont A Komló— DVTK találkozó utón érthetően csend volt a hazaiak öltözőjében. Lantos ed­ző némán járt-kelt és a játéko­sok is aliq akarták elhinni, hogy ez igaz. Bizony győzelmet engedtek ki a kék-fehérek a kezükből, 2:0 után is számos helyzetük volt, sajnos nem tud­tak élni a lehetőséggel. — Nyert állásból rangadón az utolsó öt percben nem sza­bad két gólt kapni — mon­dotta Lantos Mihály. Stier József, a KBSK elnöke a muta'ott játékkal elégedett volt, de az eredmény miatt ő is bosszankodott, — Nagyon jó mérkőzést lát­tunk. de a mérkőzés 90 percig tart Ezt tudomásul kell venni valamennyi játékosnak. No, és ennyi helyze et nem szabad ki­hagyni. Hogy mi lesz az MNK mérkőzésen a PMSC ellen? Kérdés mennyit vett ki a vasár­napi találkozó a fiúkból. Ha megismételjük a DVTK ellen 80 percen keresztül nyújtott telje­sítményünket, akkor elérhetünk egy dönte'lent. És az számunk­ra a továbbjutást jelentené. Hajas, a diósgyőriek csapatkapitánya felszabadit Lahó és Hohmann elől. A komlói mérkőzést megte­kintette dr. Dunai János, a PMSC edzője is. (Lantos Mihály is látta a PMSC—SBTC össze­csapást szombaton.) — Tetszett a Komló játéka — mondotta a pécsiek mestere a találkozó után. — Akár na­gyobb arányú qyőzelmet is arat­hattak volna, de az is igaz, hogy öt perc alatt nem szabad két qólt kapni. Szerdán szeret­nénk továbbjutni. A Salgótarján ellen szerepelt csapat össze­állítása valószínűleg megválto­zik. Elképzelhető, hogy a sérü­lésből felépült Bálint ismét ját­szik, Bencsik játéka egészségi állapotától függ. Konrád János, a PMSC csa­patkapitánya a következőket mondta: — Nehéz 90 perc vár ránk szerdán. Szégyen lenne, ha egy alacsonyabb osztályú csapat ütne el bennünket a tovább­jutástól. Úgy érzem tovább­jutunk. Komlón egyébként telt házra számítanak. Már csaknem egy hónappal ezelőtt meqkezdték a jegyek árusítását elővételben. Pécsről a Kossuth térről külön autóbuszok indulnak Komlóra. Az előjelek szerint nagy küzde­lem várható, hisz a tét a dön­tőbe jutás. A továbbjutó máj'us elsején a Népstadionban mér- kőzhe a kupáért. L. L Lcbdaiúgó NB I. B Olajbányász— Pe Nagykanizsa. 2000 néző. Ve­zette: Kristóf. Olajbányász SE: Vlaszák — Patyi, Doszpoth, Müller, Hangai (Németh, a 31. percben). Harcz, Póvlicz, Söjtör (Bokán a 62. percben). HuII- mann, Józsi, Sulyok. Edző: Kontha Károly. Debrecen: Kun — Kuchta, Tóth, Sóvágó, Lipők, Makray, Nagy, Bodonyi, Erzse, Vaczlavik, Babóly (Boros, a 36. percben). Edző Marosvári Béla. Szemerkélő esőben kezdődött a játék. A hazaiak a 6. perc­ben szögletet harcoltak ki, Jó­zsi beívelése azonban a felső lécről pattant ki. A 9. percben Hangai közeli lövését védte Kun. A 10. percben góllá érett a hazai mezőnyfölény. Hull- mann középen kiugratta Pávli- czot, akinek hét méteres lövése Kunról Söjtör elé pattant, aki két lépésről a hálóba fejelte. 1:0. Ezután változatos játék alakult ki, a színvonal és az Iram eléggé gyenge volt Szünet utón felélénkült a já­ték. A 48. percben Lipők nagy lövése kerülte el a bal felső sarkot A 66. percben Bodonyi négy lépésről az oldalhálót ta­lálta el. A 83. percben Hull- mann kiugratta Sulyokot, akit Sóvágó a 16-oson belül bukta­tott A megítélt 11-est Pávlicz a balsarokba lőtte. 2:0. A be­fejezés előtt Tóth 18 méteres szabadrúgása a balkapufáról vágódott vissza. A magára talált hazai együt­tes javuló teljesítménnyel és lelkes játékkal szerezte meg győzelmét a szünet után erő­sen feljavult debreceniek ellen. Jók: Vlaszák, Müller, Harcz, Söjtör, Józsi, illetve Kun, Li­pők, Bodonyi. T. I. * További eredmények: Buda­pesti Spartacus—Szekszárd 1:1, Kossuth KFSE—Dunaújvá­ros 1:0, Kecskemét—MÁV DAC 1:1, Budafok—Ganz-MAVAG 0:0, Pénzügyőr—Egri Dózsa 2:0, Békéscsaba—Szolnoki MTE 0:0, Oroszlány—Várpalota 2:1. NB I. B AUASA; 1. Diósgyőr 2. Szolnoki MTE 3. Komió 4. Békéscsaba 5. MÁV DAC 6. Dunaújváros 7. Kossuth KFSE 8. Budafok 9. Ganz-MAVAG 10. Eger 11. Olajbányász 12. Szekszárd 13. Debrecen 14. Bő. Spr.'acus 15. Pénzügyőr 16. Orosz.'iny 17. Kecskemét 18. Várpalota 26 14 26 12 26 13 26 12 26 10 26 10 26 10 26 8 26 8 26 9 26 8 26 7 26 6 26 8 26 6 26 7 26 6 26 6 5 48-21 35 6 37-23 32 7 31-20 32 6 28-21 32 8 31-23 28 8 40-35 28 9 32-31 27 7 28-27 27 8 21-26 26 6 11 32-36 24 8 10 28-36 24 9 10 21-24 23 11 9 24-29 23 7 11 28-35 23 8 12 36-43 22 7 12 22-34 21 9 11 30-44 21 8 12 20-29 20 Tatabányai Bányász—Zala­egerszegi TE 2:1 (1:1) Zálaeger- szeg 9000 néző. V.; Müncz. Tatabánya: Brünyi — Hernádi, Néder, Laczkó, Horváth L., — Kovács, Arany, Knapik — Szabó Gy„ Kőműves, Tóth K Edző: dr. Lakat Károly, ZTE: Bolemá- nyi — Molnár L., Papp I., Mi- halecz. Kocsis II. — Józsi, Tóth Gy., Szabó R. — Molnár S. Soós, (Gáspár o 65. percben), Bita. Edző: Szőcs János, A lendületes egerszegi pró­bálkozások a 18. percben gólt hoz'ak, Tóth Gy. baloldali szög­letét Szabó R. szép fejessel küldte a kapuba. 0:1. Két perc­cel később Józsi újra „Ziccerbe" hozta Szabó R.-t, akinek fejese azonban ezúttal mellé szállt, A félidő közepétől kiegyenlített lanyhairamú, sok hibával tarkí­tott mezőnyjáték folyt. A 40. percben váratlanul egyenlítettek a vendégek: Szabó Gy. 20 mé­teres lapos lövését Bolemányi csak kiütni tudta, ésa fedezet­lenül maradt Arany közelről a hálóba helyezte a labdát. 1:1. A 64. percben Szabó R. vég­re „megrázta” magát, de a 16- oson belül Néder 11-es gyanú­san szerelte. Müncz továbbot intett. Egyidőre többet többet támadott a ZTE, de helyzete nem akadt. A Tatabányának vi- j szont igén, de Kőműves lővé- [ sét Bolemányi védte. A hajrá­ban fölénybe került a bányász, a 80 percben megszerezte a győztes gólt: Szabó Gy. lefutotta Mihaleczet és a kapu jobb ol­dalába lőtt. 2:1. Alacsonyszínvonalú, gyenge iramú mérkőzést bosszankodott végiq az egerszegi közönség. A ZTE csak a találkozó elején mu­tatott egy keveset abból a lel­kes, lendületes játékból, amely- lyel korábbi sikereit elérte. A vendégek végiq fegyelmezetten harcosan játszottak és jól érvé­nyesítették nagyobb technikai tudásukat, rutinjukat. Győzelmük megérdemelt. Jók: Laczkó, Ko­vács, Szabó Gy., illetve Pall I., Szabó R. Rába ETO—Ferencváros 2:1 (0:0) A Rába ETO már a 3. percben „emberelőnyt” qdott a Ferencvárosnak, mert Horváthot a játékvezető kiállította. A gyen­gélkedő zöld-fehérek azonban így sem tudtak gólt lőni az első félidőben a jól védekező győ­rieknek. A tíz emberrel játszó győriek az 50. percben nagy meglepe­tésre, de teljesen megérdemel­ten megszerezték a vezetést Somogyi indította Stolczot, aki Megyesi „díszkíséretében” be­tört a 16-osra és 13 méterről a vetődő Géczi mellett félmaga- san a jobb sarokba lőtt, (1 :0). A meglepetés a 87. percben tetőzött, amikor ismét Stolcz in­dult meg a ferencvárosi kapu felé, Eipel elcsúszott és a győri j középcsatár Géczi mellett a jobb alsósarokba lőtt, (2:0), Az utolsó percben Kelemen szépí­tett, (2:1). Videoton—Vasas 0:0. A tava­szi idény legalacsonyabb szín­vonalú mérkőz-ésén bosszankod­hatott Székesfehérvárott a nagy­számú nézősereg, látva <j két csapat gyenqe játékát. A né­hány kínálkozó helyzet mindkét kapunál kimaradt, így a döntet­len igazságos. KIVÁLÓ SZAKEMBEREK' MINŐSÉGI MUNKAKI Köoyvkijfészet, sokszorosítás, fénymásolás Pécs, Irányi D. tér 9. Fényképezőgép, vii.anyborotva, varrógép garanciális javítása Pécs, Szalui András ti. 2. Szíjgyártó- és kárpitosmunkák Pécs, Lotz Károly u. 2. Garanciális órajavitás a város minden pontján. Vegye igénybe On is a Pécsi Szolgáltatóipari Vállalat szolgáltatásait! SZEOL—Szombathelyi Hala­dás 0:0. A, kiesési rangadó a vártnál alacsonyabb színvonalú játékot hozott, a nézők csak el­vétve láthattak NB l-es szintű labdarúgást. A Haladás ügye­sen védekezett, jól lassította a játékot, a SZEOL rengeteq hi­bával szőtte akcióit, a kék-fe­kete játékosok valósággal ólom­lábakon mozogtak. A játék képe és a ihagyott helyzet alapján a pontosztozkodás reális. Csepel—Bp. Honvéd 2:1 (0:1) Már a 4. percben vezetéshez jutott a piros-fehér csapat. Kozma a félpályánál átjátszot­ta Sándort, egyedül tört kapu­ra, kicselezte a kifutó Hajdút is és nyolc lépésről a kapu jobb oldalára gurított (1 :0). Fordulás utón néhány Hon­véd-támadás és egy Pintér- helyzet után az 52. percben egyenlítettek a vendégek. Szög­let után Bartos fejesét a vo­nalról röviden mentették a vé­dők és Csordás közelről „be- bólíntotta” (1:1). A 84. percben Csordás gólt szerzett: Bartos beadását juttatta a leálló vé­dők és a mozdulatlan Bicskei mellett a kapu közepébe (2:1 o Csepel javára). Szép sikerek az atlétikai idénynyitón Szombaton délután a Tüzér utcai pályán a PMSC idény­nyitó atlétikai versenyén, sokan álltak rajthoz és a jól előké­szített pályán néhány jó ered­mény született Férfiak: felnőttek: 100 méter sík: 1. Lukács (PMSC), 10,8 mp, 300 méter sík: 1. Patty dr. (PMSC) 35,6, 110 méter gát: 1. Deák (KBSK) 15,4, 400 gát: I. Szabó (PMSC) 54,6, 1500 méter sík: 1. Péley (PVSK) 4:05, 3000 méter sík: 1. Kispál (KBSK) 8:31,2. Ifjúságiak: 100 méter sík: 1. Schaub (KBSK) II, 5 mp. 110 m gát: 1. Schaub 15,8 mp, 300 gát: 1. Schaub 40,8. Gyaloglás: 1. Srp (PMSC) 53:44,0. Kalapácsvetés: 1. Her- vay (KBSK) 58,94 méter. Ser­dülők. Súlylökés: 1. Földvári (PMSC) 13,28 méter. Nők: fel­nőttek: 100 méter sík: 1. Kocsó (PMSC) 12,7 mp, 400 sík: 1. Kocsó 59,8 mp. Ifjúságiak: 400 m sík: 1. Péley Bernadette (PMSC) 61,4 mo. Diszkoszve­tés: 1. Kiss (PMSC) 40 méter. Serdülők. 100 méter sík: 1. Kolep (Mohács) 13,3 mp. Tá­volugrás: 1. Kolep 498 cm. Vasárnap délelőtt a Dömör- kapu környékén rendezték meg a SZOT és a KISZ védnöksége alatt a második erde tömeg­futóversenyt A különböző kor­csoportokban közel 600-an áll­tak rajthoz. A legtöbb induló a 13—14 éves lányok és fiúk cso­portjában, valamint a 15—16 éves fiúknál volt Ökölvívás: Jól szerepeltek o Steinmetz SE ökölvívói a másodosztályú vidékbajnokságon. Eredmények: Harmatsúly: 2. Pandurics, pe­helysúly: 3, Lukács, kisváltósúly: 3. Metzger, nagyváltósúly: 2. Farkas, 3. Kónya, Egy—iksz—kettő A HDN totót ippjel a kővetkező hétre : 1. Salgótarján^—Ferencváros. Bor, búza, békesség, papírforma. Tipp; X. 2. Rába ETO—Újpesti Dózsa. Vo- lamj azt súgja, a Gyár elkapja a Dózsát. Tipp; z. 1. 3. Csepel—MTK. A Csepelnek szük­sége van mind a két pontra, egyi­ket biztos, hogy meg is szerzi. Tipp: x, 1. 4. A kiesés ellen küzd at Egyet­értés, s nyilván mindent meg is tesz a győzelemért. Szerintünk viszont nem lenne meglepetés a jól sze­replő székesfehérváriak győzelme. Tipp: X. 2. 5. Dorog—Szeged. A Dorog szé­pen akar búcsúzni az NB l-től. Tipp- jeink: x, 1. é. Debrecen—Komló. Ha a Komló úgy játszik. .., — jővőre mór nem kell Debrecenbe utaznia. Tippjelnk: x. 2. 7. Szekszárd—Ganz-MAVAG. A Szekszárd visszavág az őszi 1:8-as vereségért. Tipp: U •• Bp. lek szerint nehéz dolga. Tipp 9. Kistoronyé—BVSC A BVSC • bajnokságra tör, a Kistoronyé a ki­esés ellen küzd. Ősszel szoros ered mény volt, d# most is a BVSC cm esélyesebb. Tipp: 2, z. 10. Nyíregyháza—özd. A Nyíregy­háza legfeljebb egy pontra számít* hat. Tipp: x, 2. 11. Bologna—Verona. Tipp: t. 12. Sampdoria—Roma. Győz m Sampdoria. Tipp: 1. 13. Internazionale—Juventus. Eb­ben a bajnokságban nem megy az Internek. Minden lehet. Mi így tip- pelük: x, 2. Pótmérkőzések x 14. Vác—Kazinc­barcika. Tipp: x, 1. 15. Vasas Izzó-* Miskolc. Tipp: x, 1. 16. Sátoraijaúfr» hely—Leninváros. Tipp: 1. | m—xl Cnnrffi/iN _|»X_ —jhí . _ ff- ■ ^ t fpyniivu,...i wiizwgy^^« M i t a Spartacusnak nem ián »Iga. Tipp; t. Góitotó-pályázat Ezen a héten ifj. Szende István, 7700, Mohács, Liget a. 1. alatti lakosnak kedvezett a szerencse góltotópályázatunkon. A 100 forintos vásárlási utalványt Szerkesztőségünk titkárságán veheti át, Pécs, Hunyadi u. 11. Az e heti pályázatunk határ­ideje április 27, szombat, déli 12 óra. A szelvényeket Szer­kesztőségünk címére kell beküldeni G O L T O T O DVSC—Komló: Pótmérkőzés: MÁV DAC—Olajbányász: Név: Lakcím: 7 BUDRPE5T A CSOSZERELOIPARI VALLALAT ALLANDO PÉCSI FOGLALKOZTAT ÁSSÁL KERES FELVÉTELRE TATRA AUTÓDARURA „KÜLÖNLEGES GÉPJÁRMŰVEZETŐI VIZSGÁVAL” RENDELKEZŐ gépkocsivezetőt és vizsgázott autódarukezelőt Kedvezményes étkezés, munkaruha egy évre. Jelentkezés: PÉCS, HŐERŐMŰ 32. BARAK, CSŐSZER KIRENDELTSEG. Scholcz Csaba művezetőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents