Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)
1974-04-20 / 107. szám
6 DUN ANTOLI NAPLÖ 1974. április 29. Képes Magyarország Az üveg meséje Bár nagy itt a hőség, az emberek szeme úgy ragyog, mint a termékük, amit most kezdenek gyártani. A munkaruhák zsebeiből apró üvegdarabok kerülnek elő, amelyeket a jelenlevők ritka kincsként nézegetnek. A magyar és orosz szavak izgalomtól fűtött zsongása tölti be a gyártó csarnokot. Premierre készülnek a munka művészei. A jelentés a helyszínről szűkszavú is lehet: az épülő Orosházi Síküveggyárban két húzógép megkezdte a termelést. Mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek a további négy gépsor is csilloqó üvegtáblákat gyárt, mór, dehót a kezdet, az indulás tanújaként csendes, nemzetközi ünnepről számolhatunk be. — Az itt dolgozók nagyrésze életében most lát először születő üveget — mondja Oláh Ferenc üzemvezető, munkatársaira mutatva. Vlagyimir Afanaszevics szerelő mór sokszor látott ilyet, hiszen több hasonló üveggyár létesítésében részt vett, mégis ahogy törölgeti a frissen gyártott üvegtáblákat, nem tagad- hatia, hoay a szakember érdeklődésén túl más érzések is vezetik a kezét. A gyér korszerű, Magyarországon eddiq nem alkalmazott technológiával dolgozik. A berendezések nagy részét a Szovjetunióból vásároltuk és hatvan szovjet szerelő és mérnök közreműködésével építették, szerelték fel a gyárat. A modern technológia révén nagy tisztaságú, Magyarországon eddiq még nem gyártott minőségű üveget termel a qyár. Évente 10 millió négyzetmétert. Ebből minden magyar állampolgárra jutna egy ablakra való. A termeléshez naponta 22 vagon alapanyagot használnak ‘fel. Fehércsurqói homokot, pilis- vörösvári dolomitot, dorogi mészkövet és importált szódát, valamint más ásványi anyagokat. A pontos összetétel qyá irtási titok, az határozza meq az üveq minőségét. A recepteket berendezésekkel együtt adták a szovjet partnerek. A napi 22 vagon anyaq keverése eqy külön üzemben történik. Az üvegnek való keveréket innen zárt szalagon viszik át a kemencébe. amely hatalmas méretű: 2200 tonna anyagot hevít fel egyszerre, több mint 900 Celsius fokra, A kemencékhez csatlakozik a hat üveghúzógép, amelyek füqgőleges irányban dolgoznak. Az olvadt uveqmasszába egy fésűnek nevezett nagy vaskeretet engednek le, és erre rátapad az olvadék. Ekkor elkezdik húzni felfelé, Több mint tízméteres magasságba jutva a csarnok mennyezete közelében már tükrösen csillogó sima üveq bukkan ki, ahol ügyes automata karja fogadja. Az üveghúzás megindítása a gyárátadás eqyik legnehezebb, legizgalmasabb fázisa. Két sikertelen próba után a harmadiknál jött fel először az üveg és jön azóta is. A termelés folyamatos, a húzógépek közül négy berendezés két méter széles, kettő pedig három méter széles táblákat készít a kívánt vastagsággal. Most 6 mm-es síküveg készül, s ehhez percenként 32 méteres sebességgel, — gyorsliftek sebessége ez — fut a készülő üveg. Ha a sebességet csökkentik, akkor vastagabb, ha növelik vékonyabb üvegtáblákat gyártanak. Az egvik húzóqéa kukkantóablakánál három mérnök les be az izzó kemencébe, ahol a holt nyersanyagból életre kel az üveg. Egyikük asszony, Noszko- va Olaa Szergejevna. társai: Orlov Nyikolójev Szemjonovics és Mcjtényi Zsolt. Több mint egy éve dolgoznak együtt, A szovjet mérnökök a rosztovi üvegkombinátból jöttek. Olga Szergejevna 22 éve dolgozik üveggyárakban. — Sokat vitatkoztunk, töprengtünk közösen, amíg a munka tartott — mondja a mérnök- nő —, dehát eredményesen dolgozni. problémát megoldani csak így lehet. íme: itt a közös munkánk qyümölcse. Egyikünk Mm sajnálja a fáradtságot Hatalmas silókban tárolják az üveggyártás alapanyagait Szovjet mérnökök a húzógépnél Itt „sző'.tik" az üveg Olga Szergejevna mérnöknő, hasonlóan az üzem összes d'-iáihoz, meg: őrzött egy darabkát az első gyártás eredményéből A kemencében 9ht) fokra hévül fel nz Pvg'»h>'H*V M-g'iqyelni, ellenő-izni csak sötét szemüvegben lehet, de a látvány még igy is kápráztató És itt a kész üvegtábla. A próbaüzem befejezése után, az év közepétől már automatikus berendezés kezeli a táblákat, S gép végzi majd az üveg csomagolását és. Röplap a betonban A tudás meghozza gyümölcsét Cigánygyerekek a televízióban Nehéz volt meghatottsóq nélkül végignézni a Televízió szerda esti műsorát. — Cigánygyerekek az iskolában — címmel készített műsort Kantas László és Molnár Miklós Baranyában és Budapesten. Ragyogó szemek, ügyetlen mozdulatok, félénken elejtett szavak, s minderre a szerkesztő adott meghatottságot oldó választ — nem cigányvoltukból ilyenek. A helyzetükből fakad elmaradottságuk. Tehát a feladat — változtatni a helyzetükön, elsősorban oktatással, neveléssel. Nagyon hatásos volt a bevezető képsor, amikor nemcsak az óvodásokat, az iskolásokat szólaltatták meq, hanem azokat is, akik már elvéqezték a nyolc általánost. Sőt, tovább tanultak, szakmunkások lettek. — Vasesztergályos szakmám van — mondta az egyik komlói Kos- suth-aknai cigányfiatal olyan természetes büszkeséggel, mintha egy személyautót mondhatna magáénak. És megszólalt az idősebb korosztály |s — egy napot sem jártam iskolába. Baranyában a múlt évben az általános iskolák első osztályaiban a cigánygyerekek aránya elérte a 14 százalékot. Vannak megyék, ahol ez az arány meghaladja a 20 százalékot. Akad tehát tennivalónk, nemcsak Baranyában, Veszprém megyében is. Úgy említették, hoqy Baranya 10 esztendővel ezelőtt országos példát mutatott a cigányóvodák, iskolák létrehozásával. Kanizsai Ferenc 28 éves festőmázoló szakmunkás pécsi lakos a múlt év decemberében, beköltözött egyik ismerőse — volt tanára — pellérdi pincéjébe. Szilveszter előtt vette birtokba a présházat, s az ó év búcsúztatására a pellérdi fiatalok közül hívott össze társaságot. Januárban ismét pincebuíit rendezett a házigazda tudta nélkül „elfoglalt” épületben, ezúttal péNem egyedül az Iskolára bízták a nevelést és nem is az iskolapadban kezdték. A Vöröskereszt már a 60-as évek legelején . mosdótállal, szappannal, fogkefével jelentkezett a putrikban. Meszet vásárolt és vitt a cigánycsaládokhoz. Nem rádióval, televízióval, hanem ággyal és asztallal fogott hozzá a kulturált életmód elterjesztéséhez. Az ilyen cigánytelepekről, a komlói — Kossuth-alcnáról — már könnyebb volt az iskolapadba ültetni a qyerekeket. Mennyire így van. A szerda esti televízióműsor is bizonyította. Baranyában 10 esztendős múltra tekint vissza a cigányiskola, Budapesten (szintén bemutatták a képernyőn) a vegyesiskolában mindössze egy éve foglalkoznak <j cigánytanulókkal. Baranyában a gyerekek szívéhez is szólnak. Kellemes volt hallgatni az igazgatónő játékos, kedves magyarázatát, oktatási módszereit. Nekünk a baranyai példa tetszett, a szív és a melegséq amit nemcsak mi, hanem a padokban ülők is megérezték. Talán ébresztőnek |é lesz egy-egy ilyen műsor. Kezdjük el, vagy inkább folytassuk erőteljesebben, mint eddig a kultúra terjesztését, hogy okosabbak leqyenek a cigánygyerekek, mint a szüleik. S a tudás meghozza a kedvet a munkához, a beilleszkedést, a nagyobb jövedelmet, jobb életmódot biztosító társadalomba, Gáldonyi Béla esi fiatalokat látva vendégül. A vidám társaságok elfogyasztották a pincében talált félmázsa burgonyát, hagymát és csaknem eqy hektó bort. Szórakozás közben vigyázatlanul megrongálták a cementlap burkolatot, s a helyiség falai bekormozódtak a „tábortűztől”. Kanizsai Ferencet a Pécsi Járásbíróság 1 év és 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Megsárgult, nedvességtől málladozó papírdarab került elő egy tekepálya betoncölöpióből Mohácson, a Vegyesipari Vállalat udvarában. Az üzemből- tés során szétvert betonmonstrum, amint az később kiderült, röplapszerűen gépelt Inlerna- cionálé-szöveget őrzött, hosszú évtizedek óta. Megállapítható az is, hogy egy vegyeskereskedés árumegrendelőlapjánbk hátuljára a nemzetközi munkás- mozgalom indulójának első hat sorpt, illetve a zeneszerző Pierre Degheyter nevét írták. Mohács munkásmozgalmi múltja közismert, az a hely pedig, ahol a röpiratot megtalálták, valamikori Legényegylet volt, az 1920-as évek végétől a demokratikus érzelmű fiatalok kedvelt gyülekező és szónkozó- he/ye. A korabeh tagok elbeszélése szerint nemegyszer hangzottak itt el iorradalmi Indítású beszélgetések, sőt nyilvánosan több ízben is kórusban lütyűlték az Internacionálé dallamát, amíg a szövege nem vált ismertté. Vajon miként kerülhetett erre a szokatlan helyre a röp- irat? A legvalószínűbb talán, hogy az egyik nagy kereskedő segédje — a gazdától szerzett megrendelőre és annak írógépével — sokszorosította a szöveget. Az 1930 táján önkéntes munkával épített tekepálya betonozása során terjeszihette társai között, amikor valaki, talán a csendőrség, megzavarhatta, és igy sebtében befalazta az akkor igen veszélyes röplapot. Egy másik elképzelés szerint, amely a körülmények ismeretében kevésbé elképzelhető, az egykori gettó fog/ya/ rejthették a betonfalba. A harmadik lehetőség, hogy közvetlenül a felszabadulás után, amikor a fiatalok társadalmi munkával felújították a • tekepályát, őrök emlékként tették a betoncóvek- be. Amennyiben az első két variáció az igaz, úgy terjesztője komoly kockázatot vállalt azért, hogy az Internacionálé szövege mind szélesebb körben ismertté váljon. Bizonyságul keressük mindazokat, akik tudnak a tekepálya építésekor terjesztett röplapokról, illetve ismerik, vagy Ismerték a bátor ifjúmunkást. A tárgyalóteremből Pincebuli a szőlőhegyen Komolytol a n rovat Hogyan kaptam telefont? Nekem évtizedek óta van telefonom. Nem az anti-világbon kaptam, de nem sokkal később. Tehát nem akarok szaktanácsot adni annak a néhány ezer embernek, aki telefonra vágyik, mert gondolom, senkinek sem lesz akkora szerencséje, mint nekem. A gyerekek kicsik voltak, 4— 6 évesek. Egyedülálló kertes családi házban laktunk, mindkét szomszédtól magas kőfal választott el és a srácok gyakorta egyedül maradtak. Minket gyötört a rémület. Ha lehetett, hazaugrottunk, ha meg nem, akkor aggódtunk. Ezért kellett volna telefon. No, az akkor sem volt köny- nyebb dolog, mint ma. Beadtam valami kérvény-félét, amit aztán el is utasítottak. Megpróbáltam protekció után szaladgálni és végül sikerült szereznem egy döbbenetesen nagyot. Nem emlékszem a funkciójára, valami műszaki isten volt, vagy még annál is nagyobb. Kiderült, hogy régi jó barátok vagyunk, ő megígérte támogatását, mind amije volt, én meg vártam nap-nap után, hogy jöjjön a posta és tegyen csodát. Már belefáradtam a csodavárásba, amikor az egyik nap jelentkezik a jó ismerős és örömtől reszkető hangon közli: — Csoda történt I Kész a telefonod! Mégis sikerült megoldanunk! Szívrepesve rohantam haza. Már messziről szembetűnt, hoqv a postaládában van valami. Kinyitom. Benne az értesítés: „Távbeszélő felszerelése iránti kérelmét műszaki okok, miatt nem teljesíthetjük." A műszakkal is úgy vagyok, -W ■ í°9SK<i Ha valamihez hozzáfűzik azt, hogy jogi okok miatt nem teljesíthető, én félrevonulok és békésen káromko- dok. Most is ezt tettem, azt mondtam, amit Hamlet: „Több dolgok vannak földön és égen Horatio, semmint bölcselmelek felfogni képes.” Később találkoztam egy ismerősömmel, akinek valami köze lehetett a telefonszereléshez, mert gyakran láttam, hogy telefonkészülékeket hurcolt. Meg nem állhattam, hogy ne panaszkodjak: — Na ti is szép sütemények vagytok. — Miért nem szóltál nekem? — mondta szemrehányóan. — Most szólok! — Nézd! Ez nem olyan egyszerű. Rászánnál egy kis pénzt? A lelkem mélyén gyökeret vert az a gyanú, mintha ez a dolog rokonságban lenne a korrupcióval. Boldogok a tudatlanok, épp ezért nem firtattam, hogy kinek, miért, mivégett, hanem eqyszerűen azt mondtam: — Rá! Rá is szántam. A szánalom szó teljesen helyénvaló, mert kétségkívül volt mit szánnom. — A kétszáz forintot. Elkezdtem az ipsét hajkurászni. Kérdeztem, hogy ki ő, és mit csinál a Postán, de kiderült, hogy a halálozási rovatban kellett volna keresnem. Ugyanis rég felvette a néhai nevet, vagyis magyarán szólva ősrégen kirúgták. Ezek után belenyugodtam, hogy nem lesz telefonom és egyszerűen csak aggódtam. Egyszer valami pudva utolért Beutaltok aeelegvizes gyógyfürdőbe, ahol rengeteg szép és tevékeny szórakozás között lehetett választanom: Különféle kínzásokra menni, hanyattfekve az ágyban olvasni, keresztrejtvényt fejteni, ultizni, az ultizó- kat nézni. Az utóbbi kettőt műveltem, hol az egyiket, hol a másikat. Itt ismerkedtem meg egy rendkívül rokonszenves postással. Egy ideig gyanakodva nézegettem, de az ulti többször összesodort bennünket. Egy beszélqetés közben aztán megjegyeztem: — Csoda rendes ember maga, kár, hogy postás! — Mi baja a postásokkal? Elmondtam az egész zavaros történetet, mire azt mondia: — Nézze, adja be mégegy- szer a kérelmét--- Ha bolond lennék! Nekem az isten volt a barátom, elutasító cédulákból pedig elegem van. Kettő van márl — Mégis, csak adja be! Majd utána nézek. — Miért? Maga kicsoda? — Én vagyok a Posta műszaki főistene. Egy hét múlva lett telefonom. No! Ezt nem szaktanácsnak szánom. Legkevesebb 20 éve történt és azon felül, hogy méltányos lenne a telefon, ki ultizhat a Posta műszaki főts- tenével? Ez csak szerencse kérdése! (Azon felül ma elég az, hogy beadnak egy cédulát és másnap már meg is kapják a te-* lefont. Ha nem, akkor olvassák el ennek a rovatnak a címét!) Szőilősy Kálmáufc
