Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)
1974-04-14 / 102. szám
Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Verseny — valimennyiiinkért A hét elején kezdődött — Csepelről, a Dunai Vasműből, a Bólyi Állami Gazdaságból, a Cement és Mészmű- vekből jött a hír: munkásak, az építőipar, a mezőgazdaság dolgozói a párt XI. kongresszusának üdvözlésére és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére munkafel- ajónlásokat tettek; a IV. ötéves terv sikeres befejezéséért, az V. ötéves terv jó megalapozásáért munkaversenyt kezdeményeztek. A hét végére a nagyipari munkások és más népgazdasági ágazatok dolgozóinak tízezrei csatlakoztak máris az elsőkhöz; a munkásság régi, tartalmas és szép hagyományának folytatóihoz. Hagyomány, mert a munkásember régtől fogva munkájával is képes üzenni; kormányoknak, pártoknak, a társadalmi rendszereknek, hogy egyetért-e vagy elégedetlen a politikával, az élet alakulásával, a haladással ... Hagyományos; mert forradalmi és félreérthetetlen módja ez a véleménynyilvánításnak, hiszen a szónál mindig egyértelműbb, kifejezőbb a tett! Hagyomány — rövid távon is; legutóbb a párt X. kongresszusának tisztelgett így az ország munk'áshépé, kifejezve értését és — egyetértését, bizalmát, a párt politiká|a. a társadalmat és a gazdaságot építő tervei, munkája iránt. Pontosan ez történik most is: ez a belső, lényegi tartalma a munkafelajánlásoknak, verseny- célkitűzéseknek. Dzenet — a munkásság válasza az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi határozataira: értjük és egyetértünk azokkal, s bizalmunk a pórt politikájában töretlen, cselekvőkészségünk lankadatlan. Ez a változatlan és szilárd — mert változatlanul helyesnek bizonyult _ politika talán legbiztosabb ere dménye: a helyeslés, tettekben is, milliók részéről. A változatlanság és a változás dialektikus egysége pontosan megmérhető ebben a most kibontakozó munkaversenyben is, A lényeg — a munkaverseny, mint az egyetértés kifejezési fo mája, mint a tulajdonosi tu dat s mint a hatalom tudató nak, az ezzel járó felelősségér zetnek kifejezési, megjelenési formája — változatlan. A verseny módja, eszközei, a heiyi konkrét célok viszont eltérőek, mások, mint 10, vagy 15 évvel ezelőtt Munkaverseny — magasabb szinten — mert közben a gazdaság korszerűsége, nagysága, összetettsége, a fejlődéssel együttjáró munkamegosztás bővülése csak az utóbbi (élévti- zed alatt is óriásit változott. Ez a fejlődés oda vezetett, hogy ma a verseny mottója mindenütt csak így szólhat: verseny önmagunkkal — valamennyiünkért. Ezt tükrözik az elsők között ismertté vált felajánlások: egyik helyen (Csepelen) 500 millió forinttal többet adnak a tervezettnél, de csak azokból a termékekből, amelyekből nagyobb a szükséglet, mint amennyit (még iay is) adni tud • gyár. A másik helyen (Dunai Vasmű) hamarabb fejezik be a IV. ötéves tervet, így termékeik hamarabb jutnak el a megrendelőkhöz, ezzel módot adva arra, hogy partneieik is nagyobb eredményt érjenek el 1975 végéig. A harmadik helyen fontos (építési anyagokról van szó) termelő beruházások kivitelezését gyorsítják. És így tovább. Tehát mindenütt önmagunkkal kezdeményezték a versenyt: saját, korábbi programjukat tetézik meg. régebben előirányzott eredményeiket akarják felülmúlni, és abban, amire a eozdaság egészének a legnagyobb szüksége van. Itt a több termék, ott korábbi szállítás, amott az anyagfelhasználás csökkentése, egy hibátlanul végzett, határidőre teljesített beruházás . . . Mindenütt más-más módon és eszközökkel lehet megtalálni, elérni a célt. A felajánlások sokrétűsége, rendkívül változatos volta igazolja: mindenütt tenni akarnak, többet és abból, amiből el is kel az egész ország számára a nagyobb eredmény. És lehet többet tenni a magasabb színvonalú, pontosabb tervezés mellett is, a tervszerűség magasabb szintjén is. A tervek ugyanis a tudományosság és a matematika alapján csak a kézzel fogható, megmérhető, objektív tényezőkkel számolhatnak. Ettől reálisak. A szubjektív lendületet, a szívet, az akaratot, a lelkesedést —- még a komputerek sem tudják kiszámítani. A kötelesség pontos teljesítésével lehet számolni, de ami azon felül van, az a munkaszeretetre, hivatástudatra, hazaszeretetre, munkásöntudatra, az erőre és az akaratra tartozik. Hogy ezekből egy politikai esemény mekkora energia- többletet szabadit fel, ezt talán a néppel élő, azt jól ismeiő politikusok felbecsülhetik, — de ez matematikailag és előre ki nem fejezhető . .. M em a tervek realitására cáfol tehát a verseny, hanem azt igazolja, hogy az automaták, a komputerek, a matematika korszakában is nagy szerepet játszik a munkásszorgalom és az egyéni elkötelezettség lendítő ereje, amely képes még a pontosan kimérhető teljesítményhez is hozzátenni valamennyit Ehhez a szocialista társadalom kell tehát. Természetes, hogy munkahelyi szervezés fejlesztése a szüntelenül gyarapodó szakmai ismeret, a tervek kivitelezése közben munkába lépő új ka gyorsabb kiismerése, egv- egy újítás, egy új módszer vaqy munkafogás, megadja az objektív alapot ahhoz, hogy az akarat, az eltökéltség rálicitálhasson a különben pontos és reális vállalati éves tervekre. A döntő azonban a szocialista céljainkat igenlő akarat és szorgalom. Erről küldtek egymásnak üzenetet a magyar munkások a héten. Szerte az országban: én is, mi is igyekszünk majd többet tenni a korábban lehetségesnek játszónál, a párt legmagasabb fóruma: a XI. kongresszus és az ország felszabadulási ünnepe tiszteletére. Gerencsér Ferenc A TARTALOMBÓL A Megyei Pártbizottság ülésének állásfoglalásai káderkérdésben R n^ber 300 millióért | Iparfe lesztés Baranyában Hol építhetünk lakásokat? Tudomány technika HelySZÍN iUliÓS.táS GyŐftlŐI Összehívták az országgyűlést L'bcnoni l<ö/lemeny izraeli támadás falvak ellen „Izraeli egységeit péntekről szombatra virradó éjjel, éjfél és egy óra között behatoltak a Határ közelében fekvő Dohéira, Jarun, Muhaibib, Blida, Tőibe és Aitarun falvakba" — jelentette be szombaton közleményében a Libanoni Hadügyminisztérium. „A támadók felrobbantottak 24 házat és Taibeben egy elektromos központot. Egy asszony és lánya a romok alatt lelte halálát. Az izraeliek elraboltak 13 polgári személyt, majd a támadás után rögtön visszavonultak" — fejeződik be a közlemény. több mint ötmillió forint béremelésre Harmincnégy megyei tanácsi vállalat munkásait érint Baranya megye harminchat tanácsi vállalata közül harminc- négyet érint a központi béremelés. Ezekben o napokban a vállalatok gazdasági és társadalmi szerveinek képviselői közösen osztják el azt a bérkeretet, amelyet a kormányzati szervek határozata alapján biztosítottak a munkásoknak és közvetlen termelésirányítóknak. Kos?tgiR vieinrmi vezeleke! tagadott Alekszej Koszígin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szombaton találkozott Pham Van Donggal, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjával, a VDK miniszterelnökével és Nguyen Duy Trinh-nel, a Vietnami Dolgozók Pártjo Politikai Bizottságának tagjával, a VDK miniszterelnökhelyettesével és külügyminiszterével. Az ipari és építőipari jellegű tanácsi vállalatok munkásai egy éve vártok arra, hogy az állami iparban foglalkoztatottakhoz hasonlóan, növekedjék fizetésük. A Munkaügyi Minisztérium ötmillió száznyolcvanötezer forintot biztosított erre a célra. A béremelések április elsejétől léptek hatályba. Az idei bérpolitikai intézkedések tehát elsősorban a helyiipari és városgazdálkodási vállalatok munkásait érintik — több mint tízezer embert. Az intézkedések a még meglévő aránytalanságok megszüntetését célozzák. Az ipari jellegű tevékenységet folytató tanácsi vállalatok szakmunkásainak és közvetlen termelésirányítóinak bérét átlagosan nyolc százalékkal, az ezeknél o vállalatoknál dolgozó betanított munkások bérét pedig átlagosan négy százalékkal emelik. Az építőipari tevékenységet végző vállalatoknál a béremelés mértéke a következő. A szakmunkások és közvetlen termelésirányítók bérét átlagoson hat és fél százalékkal, a segéd- és betanított munkások bérét pedig három százalékkal emelik. Az elmúlt-évben -végrehajtott központi béremeléstől eltérően, ebben az esztendőben a vállalatok nagyobb önállóságot kapnak a bérpreferencia elosztásában. A rendelkezésre álló ösz- szeget uqyanis differenciáltan osztják fel a munkások és művezetők között. Ebből adódik, hogy a társadalmi szerveknek is nagyobb a felelősségük. Egy másik, szintén április elsejétől érvénybe lépett rendelet szerint fizetésemelést kapnak az állami iparban és kivitelező építőiparban foglalkoztatott kisegítő állományú munkások is. A béremelés mértéke itt öt százalékos, de legalább havi nyolcvan forint. További központi intézkedést tett szükségessé az, hogy néhány vállalat érdekeltségi rendA pécsi Maitár-oldu! látképe — Erb János felvétele szere megváltozott. így, abo! indokolt volt, a nyereség pót- | lására egyszeri preferenciát ad- I tak. Ez a rendelkezés a község és városgazdálkodási, a vízgazdálkodási vállalatokat, valamint q hőszolgáltató vállalatokat érinti. A Pécsi Köztisztasági és . Útkarbantartó Vállalat például százhatvanegyezer forint preferenciát kapott, a pécsi Hőszolgáltató Vállalat több mint négyszázhúszezer forintot, a Baranya megyei Vízmű Vállalat három- százezer, míg a Pécsi Vízmű százötvenezer forintot oszthatott fel a dolgozók között. A vállalatok a bérszínvonal hatékonyabb emelése érdekében, a központilag biztosított összeggel eqyidőben osztják ki a saját bérkereteiket is. így ez további két-három százalékkal növeli a munkások bérét. Az ágazatok közötti bérfeszültségek csökkentése érdekében, a Moziüzemi Vállalat, valamint a Baranya megyei Gyógyszertár Vállalat is kapott egyszeri bérkedvezményt, Eddig évente két és fél százalékos volt az átlagos béremelés, idén a központilag biztosított bérkedvezmény mértéke négy százalék. Jelentős az az összeg, amit a volt Pécsi Fodrászipari Vállalatnál dolgozó fodrósrok kapnak. A jogutód, a Szolgáltatóipari Vállalat a fodrászok béremelésére 295 Ó00 forintot kapott. A Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat bérszínvonala igen alacsony volt. Ennelc következtében legnagyobb gondot a munkaerőhiány jelentette. A vállalatnak biztosított több mint négyszázezer forintos bér. | keret, minden bizonnyal enyhít I a gondokon. Jelentős az az összeg is, amelyet a vízgazdálkodási vállalatok munkásai és művezetői kaptak. A Baranya megyei Vízmű Vállalatnál megtartott munkásqyűlésen például 435 700 forint béremelést jelentettek be. A Baranya megyei Vendéglátóipari Vállalat munkásai körében még nem osztották el a központilag biztosított keretet A bérpreferencia elosztását most végzik a Belkereskedelmi, illetve a Munkaügyi Minisztériumban, A keretek lebontása hamarosan befejeződik: ezek után április 1-től visszamenőleg rendezik a munkások, konyhai dolgozók fizetését S. Gy, XXXI. évfolyam, 102. szám 1974. április 14., vasárnap Ara: 1 forint Tegnap Pécsett, a Rózsakertben megnyílott a szokásos húsvéti j nyúl-, illetve galambkiállítás. — Képünkön a kiállítás két kedves I sztárja. (Tudósítás a 10. oldalon.) la. Előreláthatólag az ülésszak , napirendjére kerül a családjogi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a kül- ! ügyminiszter beszámolója idő- i szerű nemzetközi kérdésekről. I A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa — az alkotmány 22. paragrafusa (2) bekezdése alapján — az országgyűlést 1974. április 24. napján (szerda) délelőtt 11 órára összehív-