Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-11 / 69. szám

Brezsnyev Szocsiban leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára vasárnap délelőtt Szocsiba ér- kezett, ahol Georges Pompidou francia elnökkel találkozik majd. Brezsnyevet megérkezésekor Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a \ Központi Bizottság titkára üdvözölte. ♦ HARMINC ÉV UTÁN. Va­sárnap honfitársainak egy cso- portjával hazaindult Onoda Hiroo japán főhadnagy, aki a II. világháború idején került a Fülöp-szigetekre és csaknem harminc esztendőn keresztül bujkált a Lubang-szigeti őser­dőkben. Az Onodát hazaszállí­tó csoport tagjai között van az a Szuzuki nevű turista, aki feb­ruárban rátalált honfitársára, és Tanigusi Josimi, a főhad­nagy egykori közvetlen elöljá­rója is. ♦ KILENC MILLIÁRD dollá­ros költséggel öt év alatt hely­re lehet állítani a Szuezi-csa- torna menti és a Sínai-félszige- ten fekvő súlyos háborús káro­kat szenvedett városokat — je­lentette ki szombaton Ahmed Oszmán egyiptomi újjáépítés- ügyi miniszter. Októberi kine­vezése óta első sajtóértekez­letén a miniszter elmondotta, hogy az ötéves újjáépítési terv­ben előirányzott összeg egyhar- madát a katonai költségvetés immár lehetségessé vált csök­kentésével lehet előteremteni. Ami az összeg többi részét il­leti: az újjáépítésügyi minisz­ter felszólította a világ orszá­gait, segítsék az agresszió ál­dozatául esett Egyiptomot há­borús sebeinek begyógyításá- ban. Golda Heir nem hajlandó tárgyalni a palesztinokkal Angol bányászok vasárnapi örömtüntetése Mansfield városban, a győzelemmel végződött, egy­hónapos sztiájk befejezése alkalmából.-v ROBBANÓANYAG A KO CSIBAN. 364 rúd trinitrotoluolt és 8 kilogramm egyéb, nagyha­tású robbanóanyagot fedeztek föl az olasz rendőrök szomba­ton egy gépkocsiban, amelyet gyorshajtás miatt vettek üldö­zőbe és csak hosszú hajsza után tudtak megállítani. A ko­csiban ülő két fiatalemberről kiderült, hogy egy parlamenten kívüli, szélsőjobboldali szerve­zet tagjai. Egyikük, a 22 esz­tendős Kim Borromeno részt vett a szocialista párt bresciai központja ellen 1973 januárjá­ban intézett terrortámadásban. Annak idején el is ítélték, de fellebbezés folytán szabadláb­ra helyezték. Svadat elnök Abid Chatti tunéziai külügyminiszterrel találkozott Kairóban. A két államférfi öt napig tárgyal a közel-keleti hely­zetről. Á Pamuttextilművek tolnai gyára (elvesz: A- ELISMERÉS. Az Arab Emi­rátusok Államszövetsége szom­baton hivatalosan elismerte Banglades Népi Köztársaságot. ♦ TÍFUSZ. Az olaszországi Vibo Valentiában kitört tífusz­járvány következtében eddig 108 személy betegedett meg és 117 gyanús esetet tartanak nyilván az egészségügyi ható­ságok. Eddig 7000 embert ol­tottak be tífusz elleni vakciná­val, és bezárták az iskolákat. ♦ METANGÁZ-ROBBANAS történt vasárnap hajnalban a jugoszláviai Soko Banja „So- ko" nevű szénbányájában. A robbanás pillanatában a bá­nyában tartózkodó 17 bányász közül 3 sértetlenül a felszínre tudott menekülni, a többi 14 azonban a mélyben rekedt. ♦ KILECVENÖTEZER új ta­got vettek fel tavaly az Olasz Kommunista Pártba. Ezzel a párt tagjainak létszámg 1 502 712-re emelkedett. + FESZTIVÁL. Na Zanlcchi 33 éves olasz táncda/énekesnő nyerte meg szombaton a San Remó-i táncdalfesztivál első díját. Díjnyertes számának cí­me: „Ciao, cara, come staif" Az énekesnő eddig nyolc al­kalommal indult a San Remó-i fesztiválon és immár harmad­szor végzett az első helyen. ♦ HENRY KISSINGER ame­rikai külügyminiszter pénteken az amerikai államok szerveze­téhez tartozó országok wa­shingtoni nagyköveteivel foly­tatott megbeszélése soránt azt javasolta, hogy a 24 latin-ame­rikai állam külügyminiszterei április 17—18-án tartsanak vele közös megbeszélést az Egyesült Állomok fővárosában — közölte szombaton az ame­rikai külügyminisztérium szóvi­vője. Kissinger javaslatát a nagykövetek rendkívül kedve­zően fogadták — fűzte hozzá a szóvivő. Jeruzsálem : Golda Meir izraeli miniszter- elnök vasárnap a Knesszetben bemutatta három párt képvise­lőiből alakított új kabinetjét, majd körvonalazta kormánya programját < A miniszterelnök hangsúlyoz­ta, hogy kormánya a szomszé­dos arab országokkal való be­kére fog törekedni. ígéretének súlyát azonban erősen meg- csappantotta azáltal, hog' nyomban az arab országokra — elsősorban Szíriára — igyeke­zett hárítani a béke fenntartá­sáért való maradéktalan fele­lősséget és megismételte azt a provokatív állítást, amely szerint Szíria csapatösszevonásokat hajt végre a golanl tűzszünet! vonal mentén és támadásra ké­szül. Meir újból leszögezte azt Is, hogy kormánya nem hajlandó tárgyalni Genfben a paleszti- naiak képviselőivel. Készen áll azonban arra, hogy „esetleges területi engedményeket tartal­mazó” békeszerződés megköté­séről folytasson megbeszélése­ket Jordániával. A területi en­gedmények azonban nem érint­hetik az 1967-es háborúban meqszállt Judeát és Samariót. A parlament délután vitatja meq az új kormónyDroqramct, majd bizalmi szavazást tart, és ezt követően a miniszterelnök bemutatja kabinetjét az állam­főnek. Választás Belgiumban Vasárnap a koraesti órákban még csak részeredmények áll­tak rendelkezésre a belgiumi választásokról és ezek nem ad­tak lehetőséget arra, hogy az általános tendenciát kiszállít­hassák. Az összehasonlító ada­tok azonban arra mutatnak, hogy az egyes pártok közötti erőviszonyok nem változnak lé­nyegesen, a becslések szerint legfeliebb 2—3 százalékos el­tolódás várható. Figyelemre méltó, hogy bár Belgiumban a szavazás a vá­lasztásra jogosultak számára kötelező, viszonylag sokan nem éltek szavazati jogukkal. Egyes szavazókörzetekben magas volt az üresen hagyott szavazóla­pok száma. ♦ GINA LOLLOBRIGIDA feh csapott a Sunday Mirror című Sydney-i lap fotóriporterének. A világhírű filmszinésznő „Az én Itáliám" című Magyarorszá­gon is kigdott fotóalbumával érkezett Ausztráliába. A lap szerkesztőségének annyira megtetszett a kötet, hogy fel­ajánlotta a művésznőnek: csat­lakozzék a szerkesztőséghez. Lollobrigida az ajánlatot elfo­gadta és a lap vasárnapi szá­ma már közölte is két felvéte­lét. ♦ A SZÍRIÁI LÉGVÉDELEM vasárnap lelőtt egy izraeli fel­derítő repülőgépet, amely be­hatolt az ország légiterébe — közölte egy damaszkuszi kato­nai szóvivő. Tel-Avivban cáfol­ták a hírt. + EGON BAHR nyugatné­met állammrniszter Moszkvá­ban folytatott tárgyalásai be­fejeztével szombaton este ha­zaérkezett Bonnba. Az ország történetének első általános sztrájkja Etiópia komoly változások küszöbén áll Moszkva : ,,A legutóbbi időkig szilárd­nak látszó politikai rend Etió­piában ma súlyos válságot él át” — írja a Pravda vasárnapi számában Vlagyimir Ozerov. A tanárok és a taxisofőrök sztrájk­ja a fővárosban, majd a gya­korlatilag p fegyveres erők va­lamennyi fegyvernemére átter­jedt zendülés a csaknem tizen­három éve kormányzó kabinet bukásához vezetett. A megala­kult új kormányba a régi mi­niszterek közül egyetlen egy sem került be — és ez magá­ban véve is példa nélkül álló esemény Etiópia történelmében, Aligha tételezte fel bárki is, hogy a katonák zendülése ilyen komoly politikai következmé­nyekkel járhat. Valójában azon­ban az események csupán nap­világra hozták a robbanásra megért társadalmi válságot — mutat rá a Pravda kommentá­tora. A problémák nem ma és nem tegnap keletkeztek, hosszú idő alatt gyülemlettek fel. Bi­zonyos történelmi körülmények miatt — ezeknek megőrzésében nem utolsó szerepet játszott az imperializmus — Etiópia kívül rekedt az afrikai gyarmati rend­szer felbomlásával párhuzamo­san erősödő haladó mozgalma­kon. Gazdasági elmaradottsága az államhatalom szerkezetének anckronizmusával párosult. Etiópia komoly változások kü­szöbén áll — foglalja össze a Pravda cikkírója. A politikai, qazdasáqi és társadalmi átala­kulásért folytatott harc megkez­dődött. Ezt tanúsítja az ország történelmének első általános sztrájkja és a szakszervezetek eltökélt fellépése is — hangsú­lyozza Ozerov. , Nehéz és kényes helyzet...”1 A pápa személyes üzenete Franco államfőhöz Madrid : A spanyol püspöki kar szom­baton a késő esti órákban nyi­latkozatot adott ki Antonio Ano- veros bilbaói püspök ügyével kapcsolatban. Mint jelentettük, a madridi kormány és a spanyol főpapok az elmúlt napokban magasszin­tű tárgyalásokon igyekeztek megoldást találni az egyház es az állam között támadt konflik­tusra. A válságot az robbantot­ta ki, hogy Antonio Anoveros bilbaói püspök egyik pásztor­levelében nagyobb szabadságot követelt az országban élő baszk kisebbséq számára. A hatósá­gok a főpapot háziőrizetbe he­lyezték és az ország elhagyásá­ra próbálták rávenni, és a kor­mány egy héttel ezelőtt „a nemzeti egység ellen intézett súlyos támadással” vádolta a főpapot. A nyilatkozat a püspöki kar támogatásáról biztosította a bil­baói főpapot és hangsúlyozza, hogy a püspökök tevékenységé­nek megítélése a Szentszékre tartozik. Amennyiben a oolgári hatóságok úgy vélik, hogy a fő­pap a közrendet veszélyeztető cselekményt követett el, „joguk­ban áll a szükségesnek ítélt lé­péseket megtenni a közös meg­egyezés szerinti módon” — han­goztatja a püspöki kar nyilat­kozata, amely józan és érzel­mektől mentes párbeszédet sür­get az állam és az egyház kö­zött a „nehéz és kényes” hely- zstbsn. Politikai források „békülé- kenynek” nevezték a főpapok nyilatkozatának hangnemét. A spanyol fővárosban tudni vélik, hogy VI. Pál pápa pénteken személyes , üzenetet ’ntézett Franco államfőhöz, hogy eleiét vegye az esetleges szakításnak az állam és az egyház között 0) képzett szövőket © 16 éve* betöltőt* fiúkat és lányokat 3 mű­szakos szövőnek (betanulási idő 3 hónap) ® 16 ével betöltött lányokat 3 műszakos cér- názónak és lánccsévélönek (betanulási idd 6 hét) Kereseti lehetőség 1800 Ft-tói 2800 Ft-ig. Vidékiek részére szállást biztosítunk. A naponta bejáróknak utazási térítést adunk Nagydorog. Kajdacs, Borjád, Kistormás, Kölesd, Jánosmajor, Szedre., valamint Bölcske. Madocsa. Dunakömlőd, Paks, Tengelic-szőlöhegy útvonalon bérautóbusszal szállítjuk dol­gozóinkat Kormányrendelet értelmében a szövőként ledolgozott idő nyugdíjazásnál korkedvezményre jogosít. 8 év szövőként ledolgozott idő után 2 év, minden további 4 év szövőként ledolgozott idő után 1 év korkedvezmény illeti meg g dolgozót. Kéthetenként szebad szombat Kedvezményes áron étkezés (ebéd). Évente 2—3 alkalommal kedvezményes áruvásárlás a gyár termékeiből Új, modern gyárban, kifogástalan munkakörülmények. Szakmai és állami oktatásban való továbbtanulás lehetősége biztosított. Jelentkezni lehet: levélben vagy személyesen PAMÚTTEXTILMÜVEK TOLNAI GYARA .7130 TOLNA. Új gyár, felvételi iroda. Baranya megyei állami Építőipari Vállalat felvételre keres: ácsoltál. kubikosokat, yasbetonszereioket, kőműveseket, vlíanyszetelőket, vi segí'íket, 'űiésszereöW, segítőket, dömpereseket omltikárosokat, raktári segédmunkásokat, kőműves .segédmunkásokat Jelentkezés: Pécs, Rákóczi ti üt. Munkoerögazdálkodás Levelekre azonnal válaszolunk!

Next

/
Thumbnails
Contents