Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-02 / 60. szám
Világ proletárját, egyesüljetek! Dunántúlt nanlo XXXI. évfolyam, 60. szóim -5974. Március Z, ezomtxrt Ara: 80 KMr Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Emelkedő reálbérek A i Mén meggyorsul _« *!«*“ színvonal emelés üteme az előző évekhez képest. Az agy keresőre jutó reálbérek tavaly 2,5-3, az egy lakosra jutó reáljövedelmek pedig 4,5-5 százalékkal növekedtek 1972-höz lépest Az idei terv 3,7 százalékos reálbér és 5-5,5 százalékos reáljövedelem emelkedést Irányoz elő az 1973. évi tényleges szinthez mérten. Ezek az előirányzatok összhangban állnak mind a gazdaság fejlesztésével, mind a negyedik ötéves terv életszinvenolpoütikaf célktküzéseivei. Ha az életszínvonal alakulását jelző két mutatót szemügyre vesszük, mindenekelőtt figyelemre méltó a reálbérnövekedés gyorsulása. Az idén — a tavalyi lépések folytatásaként - sor ke- vül újabb munkásrétegek központi béremelésére az álla mi szektor iparon kívüli területein. Növelik a kisegítő állományúak ess még néhány más dolgozó réteg bérét Az előző évek átlagánál nagyobb arányú reálbérnövekedés magyarázatát az idei árpolitika tervekben találjuk meg. Tavaly M, azt megelőzően 1972-ben 3 százalékkal nőtt az átlagos fogyasztói árszínvonal Viszont az idén és - az 1972. novemberi párthatározat szerint - 1975-ben uz átlagos fogyasztói árszínvonal növekedése nem haladhatja meg a 2 százalékot A fogyasztói árszinvensí t$- t *ony lag as stabilizálása nem (asz könnyű feladat Mindenek- uDőffl az energiaválság hatására meggyorsult tőkés világpiaci Infláció határainknál való mogáf- létása okos gondot és e költségvetésnek többletkiadásokat Na még pontosan számba sem todjuk venni a kibontakozóban lévé tőkés gazdasági válság tárható kihatásait hazánkban. tk gyorsuló tőkés Infláció, s a petrolkémiai termékek különösen magasra szökött árai miatt keletkezett új helyzetet bonyolítja a növekvő turista forgalom Csupán gazdasági megfontolásból sem örülhetünk a tőkés világ olajkrízisének, a „fogyasztói társadalom" csődjének. De térülhetünk - ha nem Is önfeledten — a hazai árpolitika növény eredményeinek, az önként (kínálkozó összehasonlításokban jobban és többre értékelhetjük azokat A különbségek eitúlzása azonban felesleges és káros. Mert az árstabilizálásnak nálunk fis ára van, s mert az olajválság és a gyorsuló infláció hatásának ránk nézve is lehetnek negatív (következményei. De térjünk vissza témánkhoz, m reálbér alakulásához, illetve az életszínvonal-politikához. Az üdén — éppen a fogyasztói árszínvonal mérsékeltebb növekedésének hatására — csökken a reálbérek és reáljövedelmek nem kívánatos differenciálódása. Azzal, hogy a forint vásárlóértéke legfeljebb két százalékkal csökken 1974-ben, Így azok, akik az idén sem béremelésben, sem a növekvő szociálpolitikai juttatásokban nem részesülnek, kevésbé kerülnek hátrányos helyzetre, mint nagyobb mértékű árszínvonal emelkedés esetén. Mindez lehetővé teszi, hogy a vállalati saját erőből származó béremeléseket fokozott mértékben a teljesítményeknek megfelelően, differenciáltan hajtsák végre. H a a béremelésekre szánt ősz- szegekkel mindenütt jól sáfárkodnak, s ennek hatására, növekednek a teljesítmények, hatékonyabbá válik a munka, a gazdálkodás, akkor létrejön az életszínvonal-növelés és a viszonylag stabil árszínvonal anyagi Pénteken befejeződtek a magyar-román tárgyalások Ion Gheorghe Maurer látogatása a Csepel Vas- és Fémművekben Egyezményeket kötöttek a magyar és román minisztériumok A Magyar Népköztársaság Nehézipari Minisztériuma és a Román Szocialista Köztársaság Vegyipari Minisztériuma közötti, szintetikus kaucsuk gyártásában való együttműködésre vonatkozó megállapodást, valamint a növényvédószer-ipar területén való gyártásszakosodásra és kölcsönös szállításokra vonatkozó egyezményt dr. Lőrinc Imre nehézipari minisztériumi államtitkár és Nie Gsu vegyipari minisztériumi államtitkár; a Magyar Népköztársaság Közlekedés- és Postaügyi Minisztériuma és a Román Szocialista Köztársaság Szállítási és Távközlési Minisztériuma közötti közvetlen műszaki-tudományos együttműködésre és kooperációra vonatkozó megállapodást Földvári László közlekedés- és postaügyi miniszter- helyettes, illetve Marin Maroiou közlekedési és távközlési miniszterhelyettes Irta alá. Tavaly augusztus végétöl működik a Baranya megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat 2000 vagonos gabonatárolója Mohácson. Rövidesen átadják próbaüzemelésre a 61 millió forintos költséggel felépült, napi 240 tonna kapacitású keverőüzemet is, ahol harminc féle tápot készítenek majd az állattenyésztő gazdaságok részére. Specialitásuk lesz a zsíros tápok készítése. Egyes takarmánykeveréket zsirral és melasszal dúsítanak. Március S-én kezdődnek a forradalmi ifjúsági napok Az idén március 5-én kezdődnek a forradalmi ifjúsági napok ünnepi rendezvényei. Az idei ünnepi akciók nyitányaként március 5-én a televízió közvetít! Maróthy Lászlónak, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának beszédét, amelyben oz ifjúságot leginkább foglalkoztató problémákról ad tájékoztatást kerekasztal-beszél- getés során. Március 15-én ünnepi gyűlés és koszorúzás lesz a Múzeumkertben, s koszorúzás! ünnepség a budapesti Petőfi szobornál. Március 20- án Salgótarjánban központi ünnepségen emlékeznek meg a Tanácsköztársaság megalakulásának évfordulójáról. Ekkor tartják ugyanitt az expedfeiós úttörőcsapatok is találkozójukat. Márciusban tartják az egyetemi. főiskolai művészeti fesztivál versenyeit. JCS/D. NAPlö, TELEFOTÖ Don Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke és kísérete pénteken ellátogatott a Csepel Vos- is Fóausűvekfes. Képünk* a josaón sendógftL az Egyedi Gép- gyárba«. MSZMP KB feMOgyf «eztőfyárxilc vezetője, * « politikai él«t tftbb *ó» >wtl seemélyHégo. Az ebéden részt vettek « nomán kormányfő kíséretének tag*>«. A szívélyes, barát) hangulatú ebéden Ion Gheorghe Maurer és Fock Jenő pohárköszöntőt mondott, 4 Pénteken délután m Országház minisztertanácsi termében befejeződtek a magyar—román tárgyalások, A tárgyalások befejeztével magyar—román egyezmények aláírására került sor. A Mecseki Szénbányák 1974. évi tervei 3 millió 140 tztr tonna széntermelés 267 millió 200 ezer forint értékű beruházás A Wmheúftban • MécséII Szénbányák vezetői elkészítették az elmúlt gazdasági esztendő mérlegét s meghatározták azt a minimális programot, amely a vállalat 1974-es gazdasági eredményességét, ugyanakkor a mecseki szénbányászat távolabbi jövőjét is hivatott szolgálni A Mecseki Szénbányák életében az 1973-as esztendőt minden valószínűség szerint a wgTOönezoöö, © recjrooo GjOzcki- sági, műszaki gondot felszínre- hozó időszakként tartják majd számon, amelyet olyan tragikus események is nehezítettek, mint az emlékezetes június 20-i Kossuth-bányai tűz. Ennek ellenére az alapfeladatot csaknem maradéktalanul teljesítették, a vállalat tényleges eredménye az elmúlt esztendőben 98 millió 200 ezer forint volt Mindez azonban nem járt áldoAngol választások Egyik párt sem szerzett abszolút többséget A csötőrtökj atsáházj választásokon Anglia egyetlen politikai pártja sem tudott abszolút többséget szerezni. A 635 választási körzetből eddig 626 szavazatait számolták össze, s noha a munkáspárt — este 19.00 órai összegezés szerint — ót mandátummal megelőzi a konzervatívokat, már bizonyos, hogy nem sikerűi megszerezni az abszolút többséghez szükséges 318 mandátumot. Az este hét óráig beérkezett részeredmények alapján a munkáspárt 300, a konzervatív párt 296, a liberális párt 11 mandátummal rendelkezik, s az egyéb csoportosulások eddig 22 mandátumot mondhatnak magukénak. A munkáspárt főhadiszállása közleményben szólította fel a tory-kormányt, hogy mondjon le. A közlemény szerint Wilson vállalja ez új kormány megakrkfhablnetf« van szüksége, amely határozotton tud szembeszállni a gazdaság) válsággal**. A BBC hivatalos hírmagyarázója ugyanakkor bejelentette: a konzervatív párt vezérkara kapcsolatba lépett Wlliam Whitelaw foglakkoztatásügyi miniszterrel, azzal kapcsolatosan, hogy elvállalná-e egy esetleges következő konzervatív kormány megalakítását Heath Jelenlegi kormányfő utódjaként. Az angol parlament ellenőrzésének lehetősége mindenesetre kicsúszott Édward Heath é$ Harold Wilson kezéből, A mandátumok „szóródása” következtében elsősorban az észak-írországi unionisták. másodsorban a vártnál kisebb szerencsével szereplő liberalista párt szólhat bele abba, hogy egy bizalmi szavazást átvészelhet-e bármelyik adott kormány. Utoljára 1929-ben fordult elő. rRySr-fh-i__ lAftfomfiArrtirvie .cdüftrae (pSSnSrBsJS 40T wBtOKSv&S® WSeOSZuOsokon nem sikerült megszereznie az abszolút alsóházi többséget. A politikai kommentárok szerint szinte elkerülhetetlen, hogy az általános választások a belátható időn belül meg ne ismétlődjenek. A minlszterelnőtg hivatal szóvivője után a Bucking ham-palota szóvivője is megerősítette, hogy Edward Heath miniszter- elnök nem mond le, s továbbra is a kormány élén kíván maradni, noha pártja az alsóházban elvesztette többségét. A királynő — mint a szóvivő közölte — Heath szándékát nem ellenezte. A BBC televízió poü tikot kommentátora bejelentette, hogy a hét végén tárgyalások kezdődnek e konzervatívok és más pe|fof1bad| w «SS ISWPWSeSB" teem « AevMteok kM*. iátok nélkül: a bányaüzemekben a minimálisra zsugorodott a termelésre előkészített szén- vagyon, s nagy mértékben romlott a bányák állapota is. Az idei tervek készítésekor az említett szempontokat nem hagyhatták figyelmen kívül, a termelési feladatot olyan meny- nyiségben határozták meg, amely lehetővé teszi a mecseki szénbányászat távolabbi jövőjének biztosítását. A hosszútávú termelési feladatok megvalósításához már 1974-ben 10 kilo. méterrel több vágatot kell kihajtani, mint a korábbi évben. Az idei termelési terv 3 miiliá 140 ezer tonna szén, csaknem 300 ezer tonnával kevesebb, mint 1973-ban a tényleges termelés volt. Az erők átcsoportosításával, a rendelkezésre állá anyagi lehetőségek kihaszná'á- sóval, szervezett, hatékony munkával kell a széntelepeket feltárni, termelésre előkészíteni. A legnagyobb ilyen jellegű munkák a Béta-bányai VI. szint, a Kossuth-bányai X. szint, a Vasas-bányai IV. szint, és természetesen az egész 200 milliós vasasi rekonstrukció, s végül a Pécs-Bányaüzemben folyó V. szint feltárása, illetve a termelésbe állítása. Az idén a Mecseki Szénbányák 267,2 millió forintot fordít beruházásra, amelyből az említett szénvo- gyón pótló beruházások közel 100 millió forintot emésztenek fel. A fentmaradó összegből új gépek beszerzésére 27 millió, a gépek pótlására 63,2 millió* munkavédelmi célokra 12 millió forintot fordítanak, 2,5 millió forintból pedig új lakásokat építenek a bányaművelés során megrongálódott, életveszélyessé vált lakások pótlására. A vállalat 1974. esztendei programjának számadatai kő- zött figyelemreméltó még, hogy a kitermelt szén 42,3 százalékát már géppel rakják a szál- Móoszközökre és 88,1 száza Só- köt géppel »állítják eL * Im Gheorghe Mom; m Be- •áe Köztársaság áinintertanócsónak elnöke éo lsérete pénteken e Csepel fos. és Fémművekbe látogo- ott el. A román vendégeket a átogatásra elkísérte dr. Tímár riátyás. e Minisztertanács ellő khelyettes«, Roska István lülügyminiszter-helyettes és dartin Ferenc, a Magyar Nép- öztársaság bukaresti nagyövete. A _______iL—rt A- cul-S yute kohó- és gépipari miliszter, valamint az üzem ve- etői fogadták. A szerszómgép- ryár tanácstermében Csató ászlá vezérigazgató kőszőn- ötte a vendégeket, majd Sol- ész István, a vezérigazgató álalános helyettese adott tájé- oztotást a gyáróriás munkájá- 61, szervezetiéről, termékeiről A romón kormányfő köszönést mondott a gyár tevékenyégéről adott Ismertetésért, s tlmondotta, hogy a magyar gazdasági mechanizmus mű- :5désévef kapcsolatban szórós, tanulmányozásra érdemes :érdés kínálkozhat részükre. így >éldául az, hogy a gazdaság- rányítási rendszerben felhasznált gazdasági eszközök hogyan befolyásolják kívánatos rányban a vállalatok tevékeny- régét A házigazdák Invitálására a omán vendégek és a társaságban levő magyar személylégek ezután üzemlátogatásra ndultak. * Ion Gheorghe Maurer, e Rónán Szocialista Köztársaság dinisztertanócsának elnöke jénteken ebédet adott Fock enő, a Minisztertanács elnök® iszteletére a Duna Interconti- iental szállóban. Részt vett az ebéden Fehér .ajos, a Minisztertanács elnök- relyettese, Nyers Rezső, a Köz- >onti Bizottság titkára, az dSZMP Politikai Bizottságának agjai, dr. Tímár Mátyás, a Mi- lisztertonóes elnökhelyettese, Ir. Csanádi György közlekedés- ss postaűgyi miniszter, dr. Hor- jos Gyula kohó- és gépipari ninlszter, Púja Frigyes külügy-