Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-01 / 59. szám

?974. március t. DUMÄNTOLI NAPtO 5 Gádor Emil kiállítása Nagykanizsán (T udósitónktól) Csütörtökön délután a Kép­csarnok nagykanizsai Egry Jó­zsef termében kiállítás nyílt a pécsi származású, országos és külföldi bemutatókon rendsze­resen szereplő festőművész, Gádor Emil munkáiból. A 37 olajfestményt (csendéleteket és tájképeket) felsorakoztató kiállí­tást a művész és számos ér­deklődő jelenlétében Pétiké Antal, a Nagykanizsai Városi Tanács elnökhelyettese nyitotta meg, Hangsúlyozta Pécs magas kultúrájú egyetemi város at­moszférájának hatását Gádor Emil munkásságára, aki ha az idők folyamán el is került szü­lővárosából, magával vitte an­nak hangulatát, máig is pécsi maradt, szeret ott alkotni, e vá­rosban él, dolgozik baráti köre is. A továbbiakban Pétiké An­tal a művész egyenletesen ívelő életpályáját, mór fiatalon elért alkotói sikereit méltatta. A ki­állítást március 16-iq tekinthe­tik meg az érdeklődők. H. L Felvételi vizsgák és a tananyagcsökkentés A határozat végrehajtása közben Kommunista pedagógusok ankétja Mohácson Mohácson a városból és a járásból mintegy 200 kommunista pedagógus és oktatási intézményvezető hallgatta meg tegnap dél­előtt Hanga Máriának, az MSZMP Központi Bizottsága Tudomá­nyos, Közoktatási és Kulturális Osztálya helyettes vezetőjének elő­adását a közoktatás-politikai határozat végrehajtásának eddigi tapasztalatairól, a végrehajtás jelenlegi helyzetéről és a további feladatokról. Az ankéton részt vett Bocz József, a Megyei Párt- bizottság titkára és ott voltak a város, valamint a járás vezetői is. A jelenlevőket Ambrus Lajos, a Járási Pártbizottság első titkára köszöntötte. Immár több, mint másfél éve, hogy az MSZMP Központi Bi­zottsága meghozta nagyjelen­tőségű határozatát az állami oktatás fejlesztéséről. Ahogyan az elmúlt időszakban különbö­ző megyei fórumokon is tapasz­talhattuk, a határozat végre­hajtása közben időről időre megvizsgáltuk: mit végeztünk, illetve, amit teljesítettünk, az hogyan állja meg a gyakorlat próbáját. Ezt tette voltaképp novemberi ülésén a Központi Bizottság Agitációs és Propa­ganda Bizottsága is. Ennek a tartalmáról, és a Bi­zottság fontosabb állásfoglalá­sairól tájékoztatta a mohácsi járás kommunista pedagógu- i Honvédelmi együttműködési szerződést kötött tegnap a pécsi 2. sz. Rendőrőrs KISZ-alapszervezete és a pécsi Húsipari Vállalat Zalka Máté KISZ-alapszervezete. A Húsipari Vállalat klubhelyiségében ünnepélyes keretek között aláírt szerződés alapján közös klubeste­ket, sportrendezvényeket, KRESZ-vetélkedóket rendeznek a fiatalok. A szerződés aláírásán réstf vett Lukács János, a Városi Pártbizott­ság titkára, Kaluczky László rendőralezredes, a városi és járási Rendőrkapitányság vezetője, Szabó László, a Húsipari Vállalat igazgatója, és Németh Csaba, a Megyei KISZ-Bizottság munka­társa. A képen: Dudás Sándor honvédelmi patronáló, Zengő Károly Húsipari KISZ-titkór és Marton József, a II. sz. Rendőrőrs KISZ- titkára aláírják a szerződést. sait a Központi Bizottság osz­tályvezető-helyettese. Az oktatáspolitikai határo­zat kedvező fogadtatásra ta­lált. Pedagógus társadalmunk általánosan elismerte, hogy fontos társadalompolitikai kér­désben hozott határozatot a oárt. A végrehajtás, mint a do­kumentum meghatározza: rö­vid-, közép- és hosszútávú in­tézkedéseket, feladatokat igé­nyel. Utóbbiakra országos kon­cepció még nem alakult ki vég­legesen, de sok helyütt — en­nek, illetve az anyagi lehetősé­geknek az ismerete nélkül is — egészséges türelmetlenség­gel már a távlati fejlesztési ter­veken munkálkodnak. A Bizott­ság állást foglalt a központi el­képzelések haladéktalan elké­szítése me”ett. Ehhez tárcaközi bizottság alakult, amely egy év­vel korábban, 1974 végéig el­készíti a fejlesztés központi távlati terveit. A Bizottsáq az ide! tanévtől már érvényben levő rövid­távú intézkedésekkel (tan­anyag-csökkentés, óratervi vál­tozások, osztályzás korszerűsí­tése stb.) kapcsolatban megál­lapította: ezeknek a bevezeté­se igen sürgős volt, de kétség­telenül év elején nagy terheket rótt a nevelőkre. Több helyütt a folyamatosan érkező jelzések, az intézkedések hatásának fel­mérése alapján nyilvánvalóan korrekció szükséges majd. Er­re vonatkozóan az Agitációs és Propaganda Bizottság állásfog­lalása különös figyelmet tulaj­donít a gyakorló pedagógusok észrevételeinek. A rövid távú intézkedések megvalósulásá­nak minden területen a gya­korlat a próbaköve, mely ahol szükségesnek látszik, finomítá­sokra, korrekcióra kell, hogy késztessen. Ennek érdekében a minisztérium márciusban min­den megvében iskolákat fog lá­togatni. A bizottság arra kéri pedagógusainkat, hogy az eredmények mellett ne hallgas­sák el a problémákat sem. Harcolni kell az intézkedé­sek végrehajtását akadályozó konzervativizmus ellen. Ez kü­lönösképpen az osztályozásnak, mint fegyelmező eszköznek a visszasírásában jelentkezik né­melyik pedagóqus szemléleté­ben. Am uqyanilyen határozot­tan fel kell lépni a meggondo­latlan újítási törekvések ellen is. A további feladatok közt kettő különös hanqsúlyt kap. Életbe lép az érettségik új rendie és le kell bonyolítani a felvételi vizsgákat, már a csök­kentett közéoiskolai tananya­got is figyelembe véve. Erről valamennyi felsőoktatási intéz­ményt már tájékoztatták, a fel­vételi bizottságokban pedig mindenütt közéoiskolai tanár is helyet kap az idei évben. W. E. Orosz nyelvi tanulmányi verseny Komlón A Művelődésügyi Miniszté­rium, a KISZ KB, az MSZBT, valamint a komlói Steinmetz Miklós Szakközépiskola által a szakközépiskolák III. és <V. osz­tályos tanulói számára meghir­detett országos orosz nyelvi szóbeli Verseny megyei döntő­jét tegnap, február 28-án tar­tották Komlón, a Steinmetz Miklós Szakközépiskolában. A versenyre 31 tanuló nevezett be. Első helyezést ért el Horváth Ferenc, a pécsi Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola IV. osztályos tanulója. Második lett Gécseg László, a pécsi Szé­chenyi István Gimnázium és Szakközépiskola IV. osztályos diákja. A harmadik helyezett pedig Csima Mária, a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola IV. osztályos tanulója. ti (Jlés* tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról) hog/ fokozott ellenőrzéssel se­gítsék az ifjúsági törvény elő­írásainak megtartását. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács jelentést tett a kormánynak az egyetemeken és főiskolákon tanuló házaspá­rok szociális helyzetéről. A je­lentés megállapítja, hogy a nappali tagozatokon tanuló házaspárok, bár érdekükben több in'ézkedés történt, a tár­sadalombiztosítás, a szociális támogatás, a kollégiumi elhe­lyezés és az utazási kedvezmé­nyek területén hátrányos hely­zetben vannak. A kormány a jelentést elfogadta és úgy ha­tározott, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanuló házaspá­rokra kiterjeszti a családi pótlék jogosultságot, továbbá a táp­pénz, a terhességi és a gyer­mekágyi segély kivételével ugyanolyan betegségi-biztosítási szolgáltatásokra jogosultak, mint a munkaviszonyban álló dolgozók. Egyben felkérte a A közlekedés - közösségi élet Tavaly a megyében történt közlekedési balesetek 62 száza­léka Pécsett és a pécsi járás­ban fordult elő, A város közis­merten nehéz helyzetben van: korszerűtlen, keskeny utcákon nagy gépjárműsűrűség mellett kell biztonságosan közlekedni. De a kedvezőtlen tényezők elle­nére 1972-höz képest tavaly csökkent a közlekedési balese­tek száma a városban és a já­rásban egyaránt. Jócskán akad azonban tennivaló. A belügyi szervek és a közlekedésbizton­sági tanácsok elsődleges fela­data a közlekedő emberek se­gítése, oktatása, felvilágosítása. Ezt a feladatot tűzte célul a Pécsi városi és járási Közleke­désbiztonsági Tanács tanácsko­zó testületé tegnapi alakuló ülésén. Kaluczky László rendőr­alezredes, a testület elnöke kö­szöntötte a résztvevőket. Köztük Megyaszai Józsefet, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának M@ga'a!tU't a Pécs váresl-’árási Közlekedésbiztonsági Tanács osztályvezetőjét, Gyenls Pált, a Pécsi járási Pártbizottsáq első titkárát, Mészáros Andrást, az MSZMP Pécs városi Bizottságá­nak osztályvezetőjét, Bruck Jó­zsefet, a pécsi járási hivatal ve­zetőjét, Kovács Jenő rendőr-al­ezredest, a megyei közlekedés- rendészet vezetőjét, a megyei Közlekedésbiztonsági Tanács ügyvezető elnökét. Kaluczky László r. alezredes beszámolt Pécs és a pécsi járás 1973, évi közlekedési helyzeté­ről. Kiemelte, hogy a városi járási KBT olyan közlekedési szemlélet kialakítására törek­szik, amely igazodik az életkori sajátosságokhoz, segíti a gyer­mekeket és az idősebbeket, s amelyben jobban megmutatko­zik, hogy a közlekedésben való részvétel a közösségi életben való részvétel is. A KBT előtt álló feladatokról szólva hang­súlyozta, hogy a legfontosabb tennivaló az új KRESZ ismerte­tése lesz. Továbbfejlesztik a „Látni és látszani!” mozgalmat, s ennek keretében az eddigi­nél szigorúbban ellenőrzik a fo­gatokat és a kerékpárosokat. Ezt követően ismertette az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács ügyrendjét, majd Gal- bavi József rendőr-főhadnagy, a testület titkára ismertette a közlekedésbiztonsági tanácsok és szakbizottságok személyi ösz- szetételét. Úf fejlemény Átfogó képek a jelenről és a jövőről a Teiszíer-iigyben Továbbképzésen a Szénbányák pártvezetői Anyakönyvi hírek PÉCS (Tudósítónktól.) Tegnap délelőtt a Szekszárdi Me- j gyei Bíróság dr. Uzsák Zoltán tana- J csa folytatta dr. Teiszier János volt j simontornyai körzeti orvos ügyének I tárgyalását. Dr. Teiszlert — amint korábban jelentettük — azért vádol­ja emberölés bűntettének kísérleté­vel o Tolna megyei Főügyészség, mi­vel 1972. augusztusának elején több baltacsapássai súlyosan megsebesí­tette kolléganőjét, volt élettársát. A támadás áldozata azóta férjhez ment; sőt a közelmúltban gyermeke is született, ezért nem tudott meg­jelenni a tegnapi tárgyaláson, Dr. Teiszier János ügyében ax igazságügyi orvosszakértői vélemé­nyeket a megyei bíróság felülvéle­ményezés végett ax Egészségügyi Tu­dományos Tanács elé terjesztette. Az ETT által adott szakvélemény több lényeges pontban egyezik a pécsi igazságügyi orvosszakértők vélemé­nyével. A védő hivatkozott az ETT szakvéleményének arra a megállapí­tására, hogy az emberölési kísérlet i . , elkövetésekor dr. Teiszier János szel- i a Mecsek, Szénbányák part- lemileg közepesen befolyásolt álla- | e?_ 9°zd°Sa9> ^zetOI tartanak pótban volt előadásokat A Szekszárdi Menyei Bíróság ,é- , Ket "aP alatt “SV0" dői indítványára dr. Teiszier Jánost j net valamennyi fontos kérdést szoba ú'-a he yezte. a bíróság az érinteni, a legfontosabbak &rbbTn'&, b'Ä't: Ózonban igen hasznosak lehet- Iáiból tűz ki majd új határnapot. nek. Ilyenek például, a Mécsé- (Borváró) I ki Szénbányák műszaki, politi­Február végén és március | kai munkájával kapcsolatos elején tartják a Mecseki Szén- | időszerű kérdések, a vállalat bányák pártvezetői és tisztség­viselői részére a továbbképző tanfolyamokat. Tegnapelőtt és tegnap a PTO aktivistái kaptak tájékoztatást az időszerű, és a szénbányákat közvetlenül érintő feladatokról. Jövő héten ugyan­csak kétnapos tanfolyamon vesznek részt az agitációs pro­pagandisták, azt követi a titká­ri tanfolyam. A gazdaságpolitika az a te­rület, amely nem függetlenít­hető egyik feladattól sem. Har­kányban ma kezdődik és hol­nap folytatódik az üzemi párt- bizottságok, csúcsvezetőségek és oz alapszervezetek válasz­tott tisztségviselőinek tovább­képzése. Hatvanad vesznek részt a tanfolyamon, amelyen bérpolitikai elveinek érvényesü­lése, a munkaerőgazdálkodás időszerű kérdései. Az előadásokat konzultációk követik, ahol a résztvevők a szénbányászat egészére és az egyes munkaterületekre vonat­kozó konkrét kérdésekre kap­nak választ. Garamvölgyi Já­nos, a Mecseki Szénbányák igazgatója szinte valamennyi napirenden levő kérdést rész­letez, többek között: a ma­gyar szénbányászat fejlesztését mennyiben befolyásolja az energiaválság? Milyen alapve­tő tények idézték elő az elmúlt év veszteséges gazdálkodását? Milyen intézkedések várhatók a bányászok lakásigényének kielégítésére? Az MSZMP bányász tisztséq- viselői képet kapnak a jövő'ől is. így például arról, hogy a 'V. ötéves terv hátralevő időszaká­ban és az V. ötéves tervben milyen főbb beruházási elkép­zelések vannak, s ezek össz­hangban állnak-e a piaci igé­nyek kielégítésével SZÜLETTEK: Pinke Beatrix, Kovács Krisztina. Ja- kab Andrea, Lipcsei Zsolt, Kalányos József, Laczner Balázs, Grávics Já­nos, Kása Zoltán, Gócsa Gabriella, Frick Anita, Török Barbara, Brunner Judit, Lukács Henrietta, Búzás Zsolt, Bérezi Gábor, Szabó Zita, Bakai István, Norig Eszter, Bognár Tibor, Kolompár Mónika, Bernadett Geb­hardt, HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Brém József és Botos Mária, Riszt Sebestyén és Ménesi Erzsébet, Nagy Tibor és Sziblinger Erzsébet, dr, Mo- teevics László és dr. Kovács Margit, Szász Károly és Sólymos Zsuzsanna, Dávid Sándor és Zrínyi Zsuzsanna, Bogadics János és Gohér Erzsébet, Nagy Péter és Taksonyi Mária, Ko- vácsevics István és Boqnár Mária, Palotai Tibor és Mayer Margit, Hor­váth Sándor és Vástyán Edit, Bódi Róbert és Nagy Ildikó, Schlóder Fe­renc és Pilkó Etelka, Kólái Imre és Antal Ibolya, Pálffy Gyula és Nagy Irén, Gera Sándor és Kis Margit, Gombosi Attila és Pintér Anna. MEGHALTAK: Kovács István, Sárköz? László; Pázmány György, Antonin Matild Baumstark Péterné Kakas Mária Máhner Edéné Fehér Mária, Schnei der János, Becker Józsefné Rogasits Erzsébet, Bándel Henrik, Gyarmati András, Kolics Imre, Mencsik Antal Tibor Jánosné Pora Katalin, Juhász Ferenc, Kővári Ferenc, Baranyai Mi hály, Déri Jánosné Csiszér Erzsébet, Kraft Aladár, Dávid Lajosné Idei Ro­zália. Gergeíics Belőné, Weisz Són dorné Krausz Regina, Baranyai Ist­ván, Noveczki Péter, Csőmé Sámuel. KOMLÓ SZÜLETTEK: Tóth Eszter, Lőber Csaba, Cseh Zoltán, Nagy László, Gulyás Anita, Orsós Katalin, Füleki Tibor, Orsós János, Muzsik Zoltán, Cseke Viktó­ria, Katona Krisztina, Karácsony László Roland, Nagy Rita, Bartos Eszter. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: László Ferenc és Takács Gizella, Kollár József és Lelevics l|pna, Har­gitai József és Csepregi Erzsébet. MOHÁCS SZÜLETTEK: Drinőcz? Endre, Kövesdi Mihály Szilassy Arar.ka, Buchhammer Anita. Tamás Szilvia, Simon Mihály, Krőh- nung Andrea, Füzes Zoltán, Schubert Ferenc, Kratofil Zoltán, Balogh Ág­nes, Wezán Renáta, Vodli Zsolt, Bachesz József, Schrempf Attila, Mül­ler Tibor, Antal Mónika. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Porzsolt Antal és Kovács Piroska. MEGHALTAK: ' Sziebert Vincéné Grizmayer Er zsébet, Cselinácz Antalné Vidák Má ria, Kiss Andrásné Kiss Pczália. H' doscsek Ferencné Bakos Ilona, Riskó Ferencné Szabó Júlia, Lévai Lajos, | . Bosnyák^ Andrásné Gergeta Anna, I KISZ Központi Bizottságát, hogy folyamatosan kísérje figyelem­mel a felsőoktatási intézmények­ben tanuló házaspárok hely­zetet. A Minisztertanács megtár­gyalta o mezőgazdasági és élel­mezésügyi, valamint a belkeres­kedelmi miniszter, továbbá az Országos Anyag- és Arhivatal elnökének a burgonya-, zöldség- és gyümölcstermelés, ellátás és áralakulás problémáiról szóló együttes előterjesztését. Az el­látás javítása és az árszínvonal emelkedésének mérséklése össz­pontosított erőfeszítéseket igé­nyel. A Minisztertanács úgy ha­tározott, hogy ennek érdekében fokozottan törekedni kell a friss fogyasztású zöldségtermelés fej­lesztésére, a termelés gépesíté­sére. A növényházak és fólia­telepek létesítéséhez a szövet­kezetek - meghatározott feltéte­lek mellett - 70, illetve 50, a háztáji gazdaságok fóliaházak építéséhez 30 százalékos támo­gatást kaphatnak. Azok a ter­melőszövetkezeti tagok, akik a háztáji gazdaságukban termelt zöldséget a szervezett kereske­delem, vagy a közös gazdaság útján értékesítik, nyugdíjnap- jóváírásban részesülnek. A közlekedés- és postaügyi, a pénzügy-, a kohó- és gépipari miniszter, valamint az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett a kormánynak a közületi teher­gépkocsi-állomány felújításának végrehajtásáról, a gazdaságta­lan üzemi gépjárművek rendkí­vüli műszaki felülvizsgálatáról és a forgalomból történő kivo­násáról. A selejtezést pénzügyi intézkedésekkel is elősegítették. A kormány a jelentést jóváha­gyólag tudomásul vette. A közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány jóváhagyta a KGST európai tagállamainak megálla­podását a nemzetközi fuvarozást végző gépjárművek számára nyújtandó műszaki és egyéb se­gítségről. A munkaügyi, valamint az építésügyi és városfejlesztési mi­niszter javaslatot terjesztett a kormány elé az NDK-ból érkező fiatalok magyar vállalatoknál történő foglalkoztatására. A Mi­nisztertanács úgy határozott, hogy a foglalkoztatást kísérleti jelleggel már 1974-ben meg kell kezdeni. A Magyarországon dol­gozó NDK állampolgárokat a magyai dolgozókkal azonos bé­rezés, jogok és kötelezettségek illetik meg. Alkalmazni kell rá­juk mindazokat a feltételeket, amelyekben az NDK-ban dolgo­zó magyar fiatalok részesülnek. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. PRIZMA Zuglói Tervező Szövetkezet 1149 Budapest. Táborhely u. 12 'eleien: 332 598. I Varga Jólset,

Next

/
Thumbnails
Contents