Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-28 / 86. szám
4 DUNANTOL! NAPLÓ 1974. március & 1974. MÁRCIUS Szeretette» kószöntiük névnooiuk oika'mábó GEDEON 28 nevű lceave> olvasóinkat •k CSÜTÖRTÖK A Nap kél 5.32, nyugszik 18.08 órakor. A Hold kél 7.34, nyugszik 23.44 órakor. Madrid eleste H armincöt évvel ezelőtt, 1939. március 28-án esett el Madrid, a spanyol köztál saságiak, s az őket segítő hős internacionalista osztagok csaknem ezernapos nagyszerű helyállásának, küzdelmének befejező akkordjaként. Ezzel Spanyolországban Franco fasiszta rendszere került uralomra. A spanyol fasiszta tisztek ellenforradalmi lázadása a nép- fronlkormány megdöntésére 1936 júniusában robbant ki. Hamarosan kiderült, hogy e tiszteket a puccsra Rómában és Berlinben készítették fel. A lázadás rövid idő alatt polgárháborúba, a Spanyol Köztársaság elleni intervenciós háborúba torkollott. Az 1934-ig még többnyire szembenálló olasz és német fasizmus itt már közösen lépett fel a demokratikus spanyol kormány ellen; a köztársaság erőinek a nagyhatalmak közül csupán a Szovjetunió nyújtott tevőleges segítséget, s rajta kívül csak Mexikó támogatta fenntartás nélkül a köz- társaságiakat. A spanyolországi fasiszta intervenció a világ felosztására irányuló stratégiai előkészületek szerves része volt. Alapvető céljai is hamar kitűntek: az antifasiszta koalíció létrejöttének a megakadályozása, ellentétek szítása a lehetséges szövetségek közt, továbbá Franciaország pozícióinak gyöngitése és a Szovjetunió kiszorítása az európai politikai életből. Mindezt azonban csak átmenetileg tudták a fasiszták orvtámadásukkal elérni. — Több, mint egymillió kiscsirke, kacsa, liba és pulyka látja meg a napvilágot havonta a Mezőgazdasági Vállalat pécsi keltető üzemében. Március a keltetés csúcsidőszaka s szinte szünet nélkül üzemelnek a keltető gépek. Májusig csaknem hatmillió csibe és víziszárnyas bújik ki a tojásokból. Pulykát egész évben keltetnek, s nagy részét Csehszlovákiába és az NDK-ba exportálják. — A Volán 12. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy az újme- csekaljai autóbuszállomáson a régi bérletárusító helyet megszünteti és helyette 1974. március 23-tól azt a forgalmi iroda melletti helyiségbe, a 10-es, 20-as járatok indulási helyéhez teszi át, ahol a szokott időben tart nyitva a bérletpénztár. Pécsi filharmonikusok a Zenealadémián A Pécsi Filharmonikus Zenekar Breitner Tamás vezénylésével ma, március 28-án este Budapesten, a Zeneművészeti Főiskola nagytermében vendégszerepei, a budapesti filharmóniai bérleti sorozat keretében. Rossini Olasz nő Algírban című operájának nyitányát és Prokof- jev Hegedűversenyét mutatják be a műsor első részében. A versenymű koncertáló szólamát Gyermán István pécsi hegedű- művész játssza. A második részben Brahms I. szimfóniáját adják elő. — Kitüntetés. A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa a forradalmi ifjúsági napok alkalmából Mike Mártának, a szigetvári ÁFÉSZ könyvelőjének, KISZ-titkárának kiemelkedő munkája elismeréséül „Kiváló Szövetkezeti Munkáért” kitüntetést adományozott. Péter Manót, a sásdi ÁFÉSZ baranya- szentgyörgyi vegyesboltjának vezetőjét a „Belkereskedelem Kiváló Dolgozója” címmel tüntette ki. KBT-szskbizoüság alakult Szigetváron Hétfőn délután 21 taggal megalakult a Baranya megyei Közlekedésbiztonsági Tanács szigetvári városi-járási szakbizottsága. Az alakuló ülésen Osz- topányi Ferenc rendőr alezredes, a Szigetvári Városi és Járási Rendőrkapitányság vezetője értékelte a város és a járás közlekedésének jelenlegi helyzetét és felvázolta a megoldásra váró feladatokat Bejelentette, hogy a szigetvári vár nyugati oldalán közlekedési park épül, melynek kivitelezési munkálatait már megkezdték. A szakbizottság elnöke Osztopányi Ferenc rendőr alezredes, elnökhelyettese Láng János, a Szigetvári Városi j Tanács műszaki osztályának ve- j zetője lett I i*r FELICE CHILANTI Bf íré irh íií Sszii ÍT 0 A•• / 7. A dohány- és kábítószercsempészésre gondolt egyébként, amelyet már kezdtek újjászervezni. — Azt hiszem — mondta a partinicói —, hogy ez a terület nem érdekli. És Memeco, a borgettói főnök: — De hát mit akar egyáltalán ez a Giuliano? — Memeco bátyám, csodálkozom magán! — mosolygott az öreg Don Caló. — Mit akarhat egy fiú, aki alig múlt húszéves? Hogyan t'idha::nánk mi, ha r rv----" >~''o biztosan? Egy. . 3 ,o verekedni magát, parancsoiásra és győzelemre vágyik. És nekünk segítenünk, támogatnunk kell... — Mégse kéne mindent felmarkolnia — jelentette ki a borgettói. Ebben Don Calo is egyetértett. — Nem, mindent nem szabadna felmarkolnia: vetésre szükség van, aratni is kell, persze neki, de a részünket ki kell adnia. A bankett végén elhatározták: nem kezdenek ugyan igazi tárgyalásokat Giulianóval, de a partinicói és a monrealei főnököket megbízzák: tartsák vele a közvetett és a közvetlen kapcsolatot. Az egész partmenti, de a beljebb fekvő maffiáknak is, Monrealétól Trapaniig, beleértve Corleonét, Álcámét, Partini- cót, Castelvetranót, a vezérek döntéséhez kellett tartaniok magukat, vagyis ahhoz, hogy nem indítanak frontális támalüatos út a semmibe Az elveszett kutya (I műszaki és kö/gidasági propagmaSur-ap rendezvényei Ma a DDGAZ tanácstermében 14 órakor a gázmentőszolgálat elmélete és gyakorlata címmel Berki József, a villamosberendezések szerepe a gázkészülékeknél címmel pedig Kovács Gyula műszaki csoportvezető tart előadást 14 órakor. A Kesztyűgyárban 28-án 14 órakor szintetikus alapanyagok a kesztyű és bőrruházati iparban (előadás és termékbemutató). Előadók: Csillag ló- nos és Déri János. A MÁV Pécsi Igazgatóságán előadássorozatot tartanak. Önműködő sorompók alapkapcsolásának változásai és céljuk címmel Répás András mérnök tanácsos, kábel hibahelymérések címmel Tóth Gábor m. főtiszt, üzemeltetési problémák a szak- szolgálat területén címmel Geisz András mérnök-főintéző, a szakszolgálat új szervezésével kapcsolatos hatékonysági célkitűzések az üzemeltetés területén címmel Horváth József mérnök-főintéző tart előadást. — Ifjúsági parlament. A héten Bolyban tartottak ifjúsági parlamentet, 28-án pedig Duna- szekcsőn és Kátolyban beszélik meg a fiatalok az ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatait — Sásdon a KiSZ-szervezet névadóját ünnepelték. A Derko- vits Gyula KISZ-szervezet fiataljai ebből az alkalomból új klubhelyiséget kaptak a Baranya-csatorna menti Vízgazdálkodási és Talaivédelmi Társulatnál a Járási KISZ Bizottság segítségével. —< MEGHÍVÓI A kereskedelmi vállalatok tervezési és szervezési tevékenységének néhány aktuális problémája címmel a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Baranya megyei Szervezete ankétot rendez 1974. március 28-án és 29-én a Pécsi Tudományeayetem Állam- és Jogtudományi karának aulájában, a nyitó előadás időpontja: 9 óra. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. SZVT B. m. Szervezete, Kereskedelmi Szakosztálya. (x) © ldőjárás*;e!entés Várható időjárás csütörtök estig: Időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyen futó zápor, esetleg zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 18 —23 fok között. A HÉT FILMJEI ILLATOS ÚT A SEMMIBE _ Magyar József, a színes, magyar film írója ás rendezője alkotásában humoros és szatirikus eszközökkel mutatja be egy építő ktsz korrupt vezetőit, akik a leleplezésük után a felelősség alól különböző módon szeretnének kibújni. A film zenéjét Gyulai Gaál János szerezte. A főszerepeket Bárdy György, Kállai Ferenc és Sinkovits Imre játsszák. AZ ELVESZETT KUTYA Iskolai kórusba járó gyerekek és egy kutya barátságáról szál a színes, szinkronizált, szovjet ifjúsági film. A filmet Naum Birman rendezte, zenéjét pedig Venjamin Baszner szerezte. A főszereplők között láthatjuk többek között Andrej Popovot, Ludmilla Ivanovát és Mila Vaszjutyinszkaját — Magyar küldöttség utazott a stockholmi Vietnam-konferenciára. Vass Istvánnénak, az Országos Béketanács aielnökének vezetésével magyar békemozgalmi küldöttség utazott Stockholmba a hét végén megrendezésre kerülő nemzetközi vietnami konferenciára. — Szociális otthonba látogattak. A Jókai utcai általános iskola VI. c. osztályának tanulói dr. Biró Leóné vezetésével ebben az évben két ízben látogattak el a III. számú Srociólis otthonba. Maguk készítette ajándékkal kedveskedtek az otthon lakóinak. — Kitüntetés ifjúgárdlstáknak. Pécsett először eredményes munkájukkal a Janus Pannonius gimnázium ifjúgárdistái nyerték el a KISZ Központi Bizottságának kitüntető oklevelét Az oklevelet Lukács László elvtárs, a Városi KISZ Bizottság titkára adta át Az ünnepélyes aktusra a minden évben megrendezendő Janus-nap alkalmából került sor. — Budapesten, a Népművészeti Intézetben ma nyílik a pécsi 500. számú Szakmunkásképző Intézet tanulóinak fekete-fehér fotókiállítása, ugyanott Tóm László tanár a szakmunkástanulók és középiskolások országos dia-bemutatójának anyagát ismerteti. —■ Parkolás-korlátozás a Petőfi utcában. Ma reggeltől megváltozik a Petőfi utca Doktor Sándor utca és József Attila utca közötti szakaszának forgalmi rendje, $ az úttest keleti oldalán — a Kolozsvár utcához hasonlóan — várakozási tilalmat léptetnek életbe. A Petőfi utca forgalmának növekedése megkívánja a két tiszta, mozgó nyomsávot — EGYRESZES, ZOMÁNCOZOTT MOSOGATÓK 105,— FORINTOS EGYSÉGÁRON <30%-OS AR), KAPHATOK. S9-ES DANDAR U. 2/C (*) MURIST — Irodalmi est A POTE „A” kollégiumában a Tanárképző Főiskola irodalmi színpada adott műsort görög versekből a forradalmi ifjúsági napok alkalmából. — A Potlaek Mihály EpMIparl Szakközépiskola igazgatósága értesíti az érdekelt szülőket, hogy az 1974—75. tanévi felvételi, illetve szakmai alkalmassági vizsgát 1974. április 8-án reggel 8 órai kezdettel tartják. A vizsga tárgyai: matematika- mértan, fizika írásbeli, szabadkézi rajz és szakmai alkalmassági vizsgálat. A vidéki szülőknek, vizsgázóknak előzetes bejelentés alapján a Pollack Mihály Kollégium, 7621 Pécs, Jókai M. u. 8. a. vizsga előtt és után szállást biztosit. Az esti és levelező tagozatokon a jelentkezés május 15-én kezdődik és július 5-ig tart. PÉCS, AGGTELEK, ROZSNYÓ, PÉCS AUTÓBUSSZAL 2 nap, IV. 27—28. 680,— Ft ERDÉLYI KÖRŰT autóbusszal 9 nap, VI. 4—12. 3190,— Ft SZLOVÁK—LENGYEL-TATRA autóbusszal 6 nap. VI. 24—29. 2460,— Ft ODOLÉS MAMAlA-ban repülővel 8 nap, VII. 13—20. 3080,— Ft ÜDÜLÉS POREC-ban autóbusszal 10 nap, VI. 21—30. 3410,— Ft ÜDÜLÉS DUBROVNIK-txm autóbusszal 8 nap, V. 25.—VI. 1. 2850,— Ft EURÓPAI KÖRŰT—SPANYOLORSZÁG autóbusszal 16 nap, VII. 20.—Vili. 4. 9860,— Ft Jelentkezés: Pécs, Alkotmány u. 3. (*> dóst Giuííano és emberei ellen, hanem pártfogásukba veszik, támogatják és tájékoztatják; ennek ellenében viszont megfelelő ellenszolgáltatásokra számítanak. Semmi esetre se tanúsíthatnak lekezelő magatartást, inkább jó tanácsokkal kell el- látniok, ha hozzájuk fordul. Szemmel kel! tartaniok az embereit, hátha akad köztük, akinek megnyerhetik a bizalmát És a politika? És a rendőrség? Ezt kérdezte néhány maffiavezér a nagyfőnöktől, Don Ca- lotól. — A monrealei és a partinicói testvérek kapnak majd utasításokat — felelte Don Caló. mielőtt távozott. A szálloda előtt fiáker várta, fehér lóval, aztán a többiek is elindultak egyenként, testőreik kíséretében: ki vonaton, ki -távolsági buszon, páran autóval. * Giuliano híre gyorsan szállt a városi szervek, az államgépezet összeomlása, a szövetséges csapatok parancsnokságain feltűnő sötét amerikai—szicíliai ügynökök — azelőtt közismert gengszterek — és azok a körülmények, amelyek közt a maffia újjászerveződött a rendórura- lom összeomlása után, mely uralom egyébként komoly gondokat okozott annak idején a maffiának a hagyományos stílusú vezérek körében — mindez és még más tényező is hozzájárult ahhoz, hogy Giulianónak legendája kerekedjék a sziget nyugati felének „szicíliai haza- fiságra” szomjas népei közt Giuliano már első megmozdulásaitól kezdve arra törekedett, hogy bizonyos szabályok vagy törvények szerint gyakorolja hatalmát Maguk a régi stílusú maffiavezérek környékezték meg: vesse latba minden erejét, hogy megint legyen valami rend az alvilágban. És az alvilág akkoriban a társadalom igen széles rétegét jelentette. A kisebb-nagyobb banditák, akik szabadon garázdálkodtak Nyugat-Szicíliában, valódi veszélyt rejtettek a maffiahatalom számára. Csak Giuliano „tartott rendet". Sikerült összefognia a régi stílusú maffiások hatalmából kicsúszott legerősebb csoportok parancsnokságát. A tiszteletre méltó társaság vezérei bölcsen döntöttek Palermóban: bizonyítsák be Guffianónak a barátságukat, és vállalkozásait — állatlopásait, utonállásait, zsarolásait — segítsék információkkal. Giuliano is bölcs vezére volt bandájának: a zsákmány elosztásakor nem feledkezett meg a biztonsági alapról; egyre tekintélyesebb tőkét gyűjtött a váratlan kiadósokra és a szervezet erősítésére. A montelepreí banda a maga eszközeivel tökéletes zsivány- hálózatot épített ki az állatlopástól egészen a húskereskedésig. Szakítva a különböző cos- cák hagyományos munkamegosztásával, a működési terület egészére rátette a kezét. A hagyományos stílusú maffia kénytelen volt annyi sáppal beérni, amennyivel a „montelepreí király” szíveskedett megajándékozni. Egy híres szicíliai—amerikai gengszternek viszont, aki Par- tinicóbon, Santo bátyámnál a gyerekrablás fortélyait magyo- rózgatta neki, azt felelte, hogy ilyen becstelen vállalkozásokba sosem fog bocsátkozni. (Folytatása következik) Folyóiratszemle Egy esztendeje annak, hogy a MŰVÉSZET című folyóirat formájában és szemléletében egyaránt gyökeresen átalakult. A szerkesztő. Rideg Gábor a legutóbbi szám bevezetőjében összeg^ és mérlegeli az elmúlt év tapasztalatait, s megállapítja, hogy a lap átalakítása minden tekintetben hasznára vált képzőművészeti életünknek. Számos bonyolult kérdést tisztázó vita zajlott le a folyóiratban, bevonták érdeklődési körükbe a képzőművészet eddiq mostohán kezelt területeit. A szerkesztő röviden vázolja az új elképzeléseket. A jövőben évenként több alkalommal bemutatnak egy-egy jelentős, élő alkotót, A mostani szám egyben ennek az elképzelésnek gyakorlati megvalósítását is reprezentálja! Barcsay Jenő életművével ismerkedhetnek meg az olvasók. Műtörténészek, írók, tanítványok vallanak a nagynevű mesterről, pályájának különböző korszakait bőséges képanyag illusztrálja. Az értékelő írások nem hallgatják el a kritikai észrevételeket sem. , Ugyancsak egy életmű kísérleti jellegű felmérésére vállalkozik az ÚJ IRAS márciusi számában Rózsa Gyula fiatal műtörténész, mikor a korán elhunyt Kondor Béla pályafutását próbálja mérlegre tenni. Kondor művészi útja nem mentes az ellentmondásoktól, kiállításait elutasító és magasztaló írások tömege kísérte. Rózsa Gyula a valóságos Kondor Bélára kíváncsi, művészetét a maga szabta értékrendszerben igyekI szik felmérni. A közelmúltban több folyái iratban éles hangú viták folytak a strukturalizmusról. A strukturalista műelemzést ma már a gyakorlatban is alkalmazzák. Éppen ezért válik mind fontosabbá értékének tisztázása. A VALÓSÁG új számában Szerdahelyi István alapos tanulmányban foglalkozik a strukturalizmus problémáival (Vita a a strukturalizmusról a magyar irodalomtudománybanJ, Szerdahelyi írása nem csupán részlet- kérdést boncol, hanem a tárgyban eddig megjelent tanulmányok alapján meghatározza o strukturalizmus fogalmát, ismerteti a pro és kontra vitákat, rámutat jelentőségére és módszerbeli hiányosságaira. A TÁRSADALMI SZEMLE márciusi számában két fontos gazdasági vonatkozású cikket találunk. Hoós János napjaink gyors- ütemű műszaki fejlődésérek a modern gazgaságirányításra kiható tényezőit tárgyalja (A műszaki fejlődés és a gazdaságirányítás néhány összefüggése), Serény Péter pedig az új gazdaságirányítás eddigi tapasztalatait ismerteti a szovjet gazdasági életben (A gazdasági mechanizmus kérdései a Szovjet- unióban)' A külföld művészetéről tájékoztató NAGYVILÁG új szórná-' bon Mihályi Gábor a jelenlegi amerikai színházról rajzol átfogó képet (Az amerikai színház nagysága és nyomorúsága) és közli azt az interjút, melyet a világhírű svéd filmrendező, Ingmar Bergman adott a L’ Ex' pressnek legutolsó filmje, a Suttogások, sikolyok bemutatása alkalmából. K. S. Kórházi ügyeletek Gyermekgyógyászat: Gyermekkórház. Belgyógyászat: cebészet. Traumatológia. Égési sérülések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekkórház. Koponya- és agysérül©1 sek: Idegsebészet.