Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-18 / 76. szám

Tudósítóink jelentik Kaposvár Kaposvár ökölvívó banjoksá- ga — minthogy a verseny ke­retében I—II. osztályú verseny­zők léphetnek kötelek közé esztendők óta rangos esemény­ek számít a sportág hazai örténetében. A rendezők az dén is ennek szántak, noha 'avaly óta már megszűnt e tor- ía nemzetközi jellege. A ka­posváriak úgy szabták meg a verseny időpontját, hogy azon — mint korábban ez már meg­történt —, a válogatott keret tagjai is szorítóba léphessenek. Papp László tanítványait azon­ban az idén hiába várták a ka­posváriak, sőt a benevezett 41 kölvívó közül is csak 30-an Utak mérlegre, s a lég-, a fél- ■ehéz- és a nehézsúlyban az ;gyetlen induló mérkőzés nél­kül lett „Kaposvár bajnok". Noha a megjelent versenyzők nagyon igyekeztek pótolni az űrt, összességében az 1974. évi viadal is azt igazolta, hogy az ökölvívás jelenlegi verseny­rendszere válsággal küzd. A ta­magukról megfeledkezett rend­bontókat, akik miatt a csapat többek között a jövő vasár­nap Nagyatádon játssza majd i le a Fűzfő elleni mérkőzését, minthogy a K. Rákóczi sportte­lepét az MLSZ egy hétre betil­totta. Kovács Sándor Nagykanizsa A kanizsai közönségnek nagy csalódást hozott Olajbányász SE—Komlói Bányász NB I. B-s találkozó mellett még két NB lll-as rangadó tartotta lázban a város labdarúgó szurkolóit Szombaton délután a harmadik helyre felnyomult Thury SE ha­tározottabb támadójátékával 2:1-re győzött a Bauxitbányász SE (Tapolca) ellen, vasárnap délelőtt viszont már vendégsi­ker született: MÁV-NTE—Z. Dó­zsa 0:3 (nagymúltú vasutasok­nak tehát reményeik tovább csökkentek az új NB. Ill-ban való maradásra). Sok évi szünet után pécsi te- kézők látogattak el a városba. Az NB 1-es női mérkőzésen a Uszótanmedence a Karikás Frigyes úti iskolában alyi MNK a csapatküzdelmek csődjét hozta, a végén ugyan ikerrel zárult a kaposvári via­dal (de felhozhatnánk korább­ról a Mecsek Kupát vagy más íasonló tornákat) csak azt iga­zolja, hogy a jelenlegi egyéni versenyek sem ösztönzik az ököl­vívókat, de a közönséget sem. Annak idején a CSB mérkőzé­seken Kaposváron rendre töb­ben kiszorultak a mérkőzések­ről, mint amennyien most na­ponta kiváncsiak voltak a via­dalra. Bemutatkoztak a hazai kö­zönségnek a kaposvári asztali- tenisz csapatok is, teljes siker­rel. Szombaton a nők verték 17:8-ra a VM Közért csapatát. Vasárnap a férfiak ugyancsak a Közért ellen lemásolták ezt az eredményt. Meglepetés, hogy az Angliát is megjárt Bánlaki 3 mérkőzést tudott nyerni Ka­posváron. A Sándor—Józsefek a hét vé­gére igazi tavaszt előlegeztek az időjárásban, de egyébként is kitavaszodott a somogyi sport­életben, ahol a már két sport­ág mellett a megyei egyéni sakk-bajnokság, a kézilabdá­zók teremkupa fináléja, no meg a labdarúgás között válogat­hattak a sportbarátok, akiknek körében tovább gyűrűznek a núlt vasárnapi Rákóczi pálya lotrányának hullámai. A Rá- óczi vezetősége egy sajtófel- ivásban — a józan szurkolók­ai egyetértve — elitélte a Centre hétfő! Bátorvédő vászon és bufor­védo karfon Felveszünk azonnali belépésre KONFEKCiÓ­SZABÁSZATI ÜZEMRÉSZÜNKHÖZ betartott rr • női ^o'gozókat Fizető és 3-j/é'j juttatásokat a vállalat kollektív szerződése szerint biztosítjuk Kanizsai Sörgyár csapata fö­lényesen, 7:1 (2319:2120) arányban győzte le az újonc l PBTC-t. N3 lll-as férfi mérkőzé­sen N, üveggyár—Z. Építők 3:5. Javuló teljesítményt nyújtott az N. Vasas még nyeretlen sakk-csapata, amely az OB. II. negyedik fordulójában a Du­naújvárosi Kohász ellen, szoros mérkőzésen csupán 7,5:6,5 arányban maradt alul. Fekete hétvégük volt az NB lll-as kosárlabda-csapatoknak, ugyanis a dr. Mező Ferenc Gimnázium tornatermében le­bonyolított női találkozók hazai vereségekkel végződtek. A MÁV DAC (Győr) 56:20-ra az N. Vasas Izzót, a Szombathelyi Ta­nítóképző pedig 59:47 arány­ban a Bútorgyárt győzte le. Az utánpótlás két sportágban vonult fel: kézilabdában folyta­tódtak a városi Úttörő Terem Kupa küzdelmei, tornában pe­dig az Úttörőolimpia megyei kisdobos döntőit rendezték. Tihanyi István Szekszárd A hét vége választékos sport­műsora szinte kivétel nélkül te­rembe invitálta a megyeszék­hely szurkolóit. A kellemes ta­vaszi időjárás következtében mindez érződött a látogatott­ságon, A Zrínyi utcai tornacsar­nokban sorra került Szekszárdi Vasas—Tatabányai HIRTEX női NB ll-es kosárlabda-mérkőzé­sen, bár a hazai csapat 73:30 (25:19) arányban győzött, rend­kívül alacsony színvonalú mér­kőzést láthattak a szurkolók.----Hajnali négy órakor in­dultunk el, hogy a meglehető­sen korai kezdésre Szekszárdra érkezzünk — mondta a mérkő­zés végén Gyöngyösi Elek, a tatabányaiak edzője. A megyei sportszékházban délelőtt az asztaliteniszezők két NB-s mérkőzést játszottak. Az NB II. harmadik fordulójában a Szekszárdi KSE női csapata a Székesfehérvári Spartacus együttesét fogadta. A találko­zót 9:7 arányban a vendég fe­hérvári csapat nyerte meg. A hazai csapatból Péterné, Boty- tyán, Háhn 2—2, míg Pintér 1 győzelmet szerzett. Az NB lll-as férfi találkozón biztos szekszár­di győzelem született. A Szek­szárdi KSE 11:5-re nyert a Mo­hácsi SZTE csapata ellen. Mol­nár mind a négy ellenfelét le­győzte, míg Hero-nyányj és Pé­ter 3—3, Holtz 1 győzelem­mel járult a szekszárdiak sike­réhez. A területi serdülők és ifjúsá­gi súlyemelő kiválasztó verse­nyen 9 egyesület 42 versenyző­je mérte össze tudását. A több jó eredményt hozó versenyen Rabatin Attila (Bonyhád) a ser­dülők könnyűsúlyú versenyében 175 kilogrammos összteljesít­ményével aranyjelvényes minő­sítést szerzett. A tekecsarnokban nem várt hazai siker született. A Szek­szárdi Szövetkezeti SK—Kapos­vári Spartacus NB lll-as mér­kőzésen szoros küzdelem után 5:3 (2406:2473) arányban, megérdemelten nyertek a pá­lyaválasztók, A hazaiaknál Ra- dó 449, míg a vendégek közül Hász 429 fás teljesítménye emelkedett ki. Fekete László Van- de nincs Régi kívánság teljesült az el­múlt év júniusában Pécsett. Új- mecsekalján, a Karikás Frigyes úti általános iskolában, elké­szült az iskolai úszóoktatás cél­jait szolgáló 5.5x12.5 méter alapterületű, 130—180 cm víz­mélységű tanmedence. A Városi Tanács 200, a Megyei Sporthi­vatal ugyancsak 200 ezer fo­rinttal járult hozzá a költségek­hez. Az egymillió forintot érő sportlétesítmény építését jelen­tősen segítette a kivitelező Érc­bányászati Vállalat. Furcsa helyzet A tanmedence elkészült. A kivitelező átadta, de azóta sem működik. Van, de nincs. A tan­medence körül furcsa helyzet alakult ki. — Hogy milyen szükség len­ne rá, nem kell külön ecsetel­nem — mondotta Fenyves Ala­jos szakfelügyelő. — Az álta­lános iskolák tantervében az úszóoktatás is szerepel. Nincse­nek pontos adataink arra vo­natkozóan, hogy a gyerekek közül hányán tudnak úszni. Én 40 százalékot gondolok, de vi­déken rosszabb a helyzet. Hat­hét évvel ezelőtt már megpró­bálkoztunk egyszer Pécsett az általános iskolások úszóoktatá­sával, de csak május, június és szeptember hónapokban tudtuk csinálni, ezért a helyes kezde­ményezés abbamaradt. Buda­pesten a Fővárosi Tanács min­den kerületben biztosított tan­medencét az úszóoktatás cél­jaira. Franciaországban pedig az iskolák építésénél tornate­rem mellett uszoda is szerepel a tervekben. Pécsett az illetékesek nem­csak a Karikás Frigyes úti álta­lános iskolában terveztek tan­medencét. Értesülésünk szerint Meszesen is építenek és a Köz­társaság téri általános iskola A feszültséget legjobb játék­kal feloldani. A nagyszombati stadionban hangpróbát tartot­tak a Spartak és a Dózsa szur­kolói, a meredek lelátók félel­metes hangkulisszaként verték vissza a dotoho-t és a hajrát. Bennünket, újságírókat is magá­val sodort a versenyláz, idege­sek voltunk, féltünk, hogy . a trnavai Spartak-játékcsok túlzott önbizalma nem megalapozat­lan... Adamec, aki több hóna­pos szünet után először került vissza a csapatba, fogadkozott: „három góllal nyerünk, a to­vábbjutás már itt eldől". Valaki javasolta a sajtópá­holyban, készítsünk góltotót: mindenki tippel és a „kalapba" tesz tíz koronát. Aki eltalálja a végeredményt, viheti a pénzt. Játék volt, de tükrözte vala­mennyiünk szorongó hangulatát: egyetlen magyar újságíró sem tippelt Dózsa-győzelmet, de még döntetlent sem. A góltotót egy csehszlovák kolléga nyerte, ecedül ő találta el az 1:1-es eredményt. Persze, nem nyertek volna a Dózsa vezetői sem. A nagyszom­bati mérkőzés előtt így fogalma­zott Várhidi Pál edző:- Kiegyeznék a minimális, egygólos vereséggel .. . És a mérkőzés után? Várhidi — fiatal kora ellené­re — higgadt, megfontolt edző. — Még nem dőlt el semmi - mondta —, a nagyszombati dön­tetlen csak az első lépés. Sze­rencsére, a kritikus periódust si­került átvészelnünk, fél óra után már mi diktáltuk a tempót. Per­sze, biztos, hogy a Spartak is tanult a mérkőzésből, szerdán melletti kazánházat is szeretnék átalakítani tanmedencévé. De már a Karikás Frigyes úti álta­lános iskola tanmedencéjének üzemeltetése is igen sokat len­dítene az ügyön. Olasz vízforgató A tanmedencében napi 10 órás üzemeléssel naponta 200 gyermeknek tudnánk úszólehe­tőséget biztosítani és évenként 3000 gyerekkel lehetne elsajá­títtatni az úszást. Szalay Judit személyében megfelelő képzett szakember is rendelkezésre áll az úszóoktatásra, de az uszodá­ba nem tudnak vizet biztosítani. — A helyzet az, hogy a KÖJÁL csak úgy engedélyezte az uszoda üzemeltetését — mondotta Ormai Ferenc, az is­kola igazgatója, — ha napon­ként cseréljük a vizet. Ez na­gyon megdrágítaná, hiszen 8 forint 50 filléres vízről van szó és naponként 70—80 köbméter kellene. A viz-visszaforgató be­rendezésre pedig nekünk nincs pénzünk. Ezért nem tudjuk a jelenlegi körülmények között üzemeltetni az uszodát. Rózsahegyi Mátyástól, a Vá­rosi Sportfelügyetőség vezetőjé­től nyert tájékoztatás szerint a Városi Tanács vezetőit is fog­lalkoztatja az uszoda üzemel­tetésének kérdése. — Tudomásom szerint — Újpesten már más taktikával és okosabban játszanak, nem eről­tetik már az elején a döntést, nem akarnak kifulladni saját ira­muktól. Újpesten óvatos optimizmussal várják a szerdai visszavágót. A derűlátó hangulatot fokozta, hogy a főpróba jól sikerült, a SZEOL-t 4:0-ra verte a Dózsa, s ha 20 perc és 3 gólos vezetés után nem fékez le a bajnokcsa­pat, a győzelem nagyobb ará­nyú is lehetett volna. A Dózsa játékosai szombaton este a Szabadsághegyi edzőtá­borban találkoztak, ott töltik az Európa Kupa mérkőzés előtti napokat. — Az összeállitás lényegében már eldőlt. A Nagyszombaton szerepelt csapat egy ponton vál­tozik — mondta Várhidi Pál —, valószínű, hogy Sarlós helyére Noskó kerül a hátvédsorba. — Szigeti védett a Szeged el­len, de talán a Trnava elleni mérkőzésen is ő lesz a kapus? — Nem, Szentmihályi szomba­ton egészen könnyű sérülés miatt maradt ki, szerdára bizto­san egészséges lesz. A Dózsának jól sikerült baj­noki mérkőzése önbizalmat adott — a Trnava főpróbája vi­szont ezúttal sem sikerült: a Spartak a csehszlovák bajnok­ságban csak 0:0 döntetlenre ját­szott az újonc Nyitra otthoná­ban. A Spartak vezetői a vasár­nap délelőtti telefonérdeklődés szerint — a rossz előjelek ellené­re is optimisták. — Az idei Európa Kupában eddig három győzelem és két döntetlen a mérlegünk —, mond­ta Emil P/aceft, a Spartak Trna­mondotta Rózsahegyi Mátyás —, a Városi Tanács egy olasz cégnél megrendelte a viz-visz- pzaforgató berendezést, a le­szállítást és a beszerelést a nyárra ígérték. A Vízművek és a Tanárképző Főiskola is rendelt hasonló víz­visszaforgató berendezést. A tanmedence mellé az iskola öl­tözőt és megfelelő mellékhelyi­ségeket tud biztosítani. Az is kedvező, hogy a tanmedencét már úgy építették meg, hogy a viz-visszaforgató berendezés könnyen beszerelhető. Segít a tanács Még egy lényeges kérdés is megoldódik. A Karikás Frigyes úti általános iskola költségve­téséből nem tudja kigazdálkod­ni az évi 150 ezer forintot, mely a tanmedence üzemelte­téséhez szükséges. A Városi Ta­nács művelődési osztálya ezért az iskola részére megfelelő ösz- szeget biztosít az üzemeltetés költségeire. És így nincs aka­dálya annak, hogy szeptember­ben megkezdődhessen az úszó­oktatás. A tanmedence üzemeltetése körüli huzavona végre rende­ződött. Ezután mindössze csak egy kérdésünk van: miért kel­lett ezzel egy évet várni?! Hegyi István va titkára. - A Stavangert és a Zarja Vorosilovgrádot idegen­ben győztük le. Ai Újpest na­gyon jó csapat, de mi nem is­merünk lehetetlent. Vincze Jenő • DREZDA: Az NDK jégko­rong válogatottja 3:2 (0:0, 2:2, 1 ;0) arányban győzött Norvégia ellen. • GLASGOW: A skót baj­nokság élcsoportja: 1. Celtic 40 pont, 2. Hibernian 33 pont, 3. Rangers 32 pont. • LIPCSE: Női Kézilabda Eu­rópa Kupa elődöntőben az SC Leipzig 22:8 (13:3) arányban győzött a nyugatnémet Eint­racht Minden ellen és ezzel be­jutott a döntőbe. • GARMISCH-PARTENKIR­CHEN: Japán jégkorong válo­gatottja, amely részt vesz a vi­lágbajnokság B-csoportjának mérkőzésein, előkészületi talál­kozón 6:1 (0:1, 4:0, 2:0) arány­ban győzött a nyugatnémet Riessersee ellen. • MONZA: A nemzetek nagy- díjáért rendezett mezei futó­versenyen a férfiak 12 km-es viadalát a belga De Berk nyer­te 35:23,8 perccel, a női 4000 m-es távon az olasz Pigni győ­zött 12:42 perccel. A pontver­senyben — a nemzetek nagy- díjáért — Belgium győzött Nagy- Britannia és Franciaország előtt. • ROSTOCK: Az NDK fedett­uszodai bajnokságán — 25 ni­es medencében — a 15 eszten­dős Ulrike Tauber folytatta nagyszerű szereplését s a 200 m-es hátúszásban és vegyes­úszásban is világbajnokokat és érmeseket előzött meg. • ALEXANDRIA: A nemzet­közi teniszverseny női egyes döntőjében a szovjet Csevirina 6:3, 5:7, 6:4 arányban győzött a csehszlovák Neumanova el­len. A férfi páros elődöntőben: Szőke, Benyik (magyar)—Akmi- rov, Bogomolov (szovjet) 6:4, 8:7, Varga (magyar), Kakulija (szovjet)—Krisov, Pugajev (szov­jet) 6:1, 6:1. • SZVERDLOVSZK: A Szov- jetunió téli szpartakiádjának befejező napján a 10 000 m-es gyorskorcsolyázásban Varlamov győzött 15:52.38 perccel, míg a műkorcsolyázásban Volkov lett az első 233.32 ponttal, 9 helyezési számmal Óvcsinyikov és Kovaljov előtt. A síugrásban — Bakurianiban — Zseglanov szerezte meg az első helyet 239.4 ponttal (107, 160 m). • BUKAREST: Bukarestben befejeződött az ifjúsági jégko­rong Európa-bajnokság. Az utol­só nap a két csoport győztesei, illetve helyezettjei találkoztak. A magyarok 6:1 (1:0, 3:0, 2:1) arányban legyőzték Olaszorszá­got és ezzel a 9. helyen végez­tek. Az aranyérmet az NSZK nyerte, miután biztosan győzött Románia ellen. Végeredmény: 1. NSZK, 2. Románia, 3. Bulgá­ria, 4. Norvégia, 5. Dánia, 6. Jugoszlávia, 7. Ausztria, 8. Fran­ciaország, 9. Magyarország, 10, Olaszország. Még nem dőlt el semmi... Noskó ismét a háívédsorbon Á Dózsa győzelemre, a Spaitak Trnava bravúrra számít

Next

/
Thumbnails
Contents