Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-16 / 74. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napio XXXI. évfolyam, 74. szám 1974. március 16., szombat Ara: 80 fülé» Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Ünnepségek, koszorúzások Új szerpentin a Hecsekre Rendezik az István teret A TARTALOMBÓL Sásd, az „emeletes* nagyközség Szakemberek a p ncegondokro Lebuktak az almacsutkán Országos szakma bértáblázatot vezetnek be Üzletkötések Lipcsében Ülést tartott a pécsi Városi Tanács végrehajtó bizottsága nosné, a városi bizottság titká­ra koszorúzott, az ifjúság nevé­ben Petőházi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bizottsá­gának első titkára, lukács László, a KISZ Pécs Városi Bi­zottságának első titkára és Benkő Gyula, a megyei Úttörő Elnökség elnöke helyezett el ko­szorút, a fegyveres erők koszo­rúját honvéd, határőr, rendőr és munkásőr főtisztek helyezték el a forradalmár költő szobrá­nál — majd üzemek, iskolák, intézmények képviselői vitték koszorúikat, virágaikat a szo­bor talapzatához. A péntek dél­utáni koszorúzási ünnepség pcl- beat műsorral, illetve ifj. Kőmi­ves Sándor szavalatával ért vé­get, aki a Szózat-ot mondta el az ünneplő közönségnek, amelynek soraiban a város és megye vezetői is jeier, voltak. Ezen a napon, az ünnep tisz­teletére, több helyütt rendeztek versenyeket, vetélkedőket a fiatalok. Pécsett megrendezték az ifjúsági aktivisták fórumát, az 508-as ipari szakmunkáskép­ző intézetben a szakmunkásta­nulók vetélkedtek. Szigetváron a Zrínyi filmszínházban ünne­pélyes KISZ fogadalomtétel volt és koszorúzási ünnepséqet ren­deztek a 48-as emlékműnél. Siklóson a Táncsics szobornál tartottak ünnepséget. Nagygyűlés Budapesten Budapesten, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága délelőtt nagygyűlést rendezett a Nemzeti Múzeum kertjében. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottsánánaik titkára és dr. Ajtai Miklós, a Miniszter- tanács elnökhelyettese. Felhang­zott a Himnusz, majd Koncz Gábor színművész szavalta el a Nemzeti dalt. Csillik Andrásnak, a KISZ Budapesti Bizottsága el­ső titkárának megnyitó szavai után Szentislványi Gyuláné mondott beszédet. Ezután lllisz László, a KISZ Központi Bizottságának titkára köszöntötte az ünnepség részt­vevőit. Az ünnepi beszédeket követő­en koszorúkkal díszítették a már­cius 15-i eseményeknek emléket állító márványtáblát. A Nép­front koszorúját Bencsik István, az Országos Tanács főtitkára és Szentistványi Gyuláné, az Orszá­gos Tanács titkára; az ifjúság; szövetség koszorúját dr. Maró- thy László, a KISZ KB első tit­kára és lllisz László, a KISZ KB titkára helyezte el. A nagygyű­lés a Rákóczi-índuló hangjaival ért véget, majd az ünnepség résztvevői, a fővárosi gyárak, üzemek, intézmények dolgozói­nak küldöttei, az iskolák képvi­selői, felnőttek és fiatalok a Mú­zeum körúton, a Kossuth Lajos utcán és a Felszabadulás téren át vonultak a Március 15. térre. Itt a Himnusz hangjai után a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága nevében Bodonyi Pálné titkár, Túróczi Bertalan titkárhelyettes és Kovács József­éé elnökségi tag; a KISZ Buda­pesti Bizottságának képvisele­tében Csillik András első titkár, dr. Alföldi Árpád titkár és Ta­kács Istvánná, a budapesti úttö­rőelnökség elnöke; a fővárosi fegyveres testületek részéről pe­dig Farkas Mihály ezredes, hely­őrségparancsnok, Ruzsbatzki László, a Munkásőrség buda­pesti parancsnoka és dr. Tiha­nyi Sándor ezredes, a BRFK he­lyettes vezetője helyezett el ko­szorút. Az ünnepség az Internacio­i A pécsi Városi Tanács vég­rehajtó bizottsága tegnapi ülé­sén megtárgyalta a március 29-re összehívott tanácsülés napirendjét. A soronkövetkezö tanácsülésen a tanacs elnöke terjeszti elő a végrehajtó bi- 1 zottság 1973. évi munkáját ér­tékelő és az 1974-es feladato- ' kát meghatározó jelentést. A tanácsülés elé terjesztik a város ! 1973. évi költségvetésének és ■ fejlesztési alapjának zórszám- i adását. Pécs az elmúlt eszten- , dei 1 175 millió forintos elő­irányzatából 1 042 millió fo­rintot költött el költségvetési és városfejlesztési célokra. Tá­jékoztatják a tanácstagokat a város parkjainak és zöldöveze­tének helyzetéről és a fejlesz­tés lehetőségeiről. Egy korábbi határozatnak megfelelően a város áttért a társadalmi mun­ka naptári év szerinti értéke­lésére. Az 1973-ban végzett társadalmi munka értékelése kapcsán dönt a tanácsülés az „Egy napot Pécsért” mozga­lom diplomáinak és plakettjei­nek odaítéléséről is. A végrehajtó bizottság ülé­sének napirendjén a továbbiak­ból számos közérdekű kérdés szerepelt. Elfogadta egyebek között a középső Mecsek-oldal 1967-ben készített rendezési tervének módosítását, amit a Szőlő utcában épülő természet- tudományi stúdió építése indo­kolt. A tervmódosítás lényege: a pálosok templomától a fran­cia emlékműig új sétányt épí­tenek. A templom és az üdülő szálló között légvonalban 300 méter a távolság, az új szer­pentin 600 méter hosszú lesz, lényegesen rövidebb a jelenle­gi, Mecsek-kaputól vezető út­nál. Az átlagosan 35 százalékos lejtésű szerpentin pihenő kilá­tóiról fokról fokra bontakozik ki majd a szemlélő előtt a vá­ros panorámája. Döntés szüle­tett az István tér rendezéséről, az elkészült tanulmányterv alapján pedig a temetői dísz­sírhely-parcella létesítéséről határozott a végrehajtó bizott­ság. Legutóbbi ülésén tárgyalt a végrehajtó bizottság a pécsi városi járási tűzoltó parancs­nokság munkájáról. A most ho­zott határozatban a végrehajtó bizottság elismerését fejezte ki a tűzoltóság személyi állomá­nyának az elmúlt évben nehéz körülmények között végzett ki­váló munkájáért. A határozat fontos pontja: „a végrehajtó bizottság tudomásul veszi a tűzoltó laktanya életveszélyessé nyilvánítását és felkéri a Ba­ranya megyei Tanács végre­hajtó bizottságát, hogy az új tűzoltó laktanya mielőbbi meg­építése érdekében a tervprog­ramot rendeltesse meg, tegyen javaslatot az illetékes pénzügyi és belügyi szerveknek a lakta­nya építéséhez szükséges pénz­ügyi fedezet biztosítására, a lehetőségekhez képest pedig saját hatáskörben is adjon eh­hez segítséget”. Az Országos Takarékpénztár Baranya megyei Igazgatósága és Pécs megyei Város Tanácsa között a közelmúltban megál­lapodás jött létre a munkás­lakásépítési akció területbizto­sításáról. A végrehajtó bizott­ság most hozzájárult ahhoz, hogy a Kertvárosban közműve­sített építési területet adjon ót a tanács térítésmentesen az OTP-nek. Ezáltal az építendő lakásoknak az építtető munká­sokra hárítható költsége laká­sonként 83 ezer forinttal csök­ken. Az akcióban résztvevőket a nettó építési költségek terhelik majd. Az akció keretében eb­ben az esztendőben a Kertvá­rosban 210 lakás épül, a meny- nyiség egyenlő arányban oszlik meg másfél-, két- és három­szobás lakások között. 1975-ben további 90 lakás épül az előb­bivel egyező bontásban. A munkáslakások elosztása és ér­tékesítése a tanács kijelölése alapján történik. Döntés született személyi kér­désben is. Szilágyi Elemér, a Pécsi Vízmű főmérnöke a jö­vőben fejlesztési főmérnöki fel­adatokat lát el. üzemeltetési főmérnökké Solti Dezső eddigi építési osztályvezetőt nevezte ki a végrehajtó bizottság. Hazaérkezett Jugoszláviából a néphadsereg küldöttsége Czinege Lajos vezérezredesi t honvédelmi miniszter vezetésé­vel pénteken hazaérkezett az a katonai küldöttség, amely Nikola Ljubicsics hadseregtá­bornok, nemzetvédelmi minisz­ter meghívására hivatalos ba­ráti látogatást tett a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ságban. A delegáció fogadá­sára a Ferihegyi repülőtéren Csémi Károly altábornagy, hon­védelmi minisztériumi államtit­kárral és élen — megjelentek a minisztérium vezetői, ott volt a Magyar Néphadsereg tábor­noki és parancsnoki karónak több tagja, valamint dr. Ziga Vodusek, a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaság bu­dapesti nagykövete. KS/D. NAPLÖ, TELEFOTO Március 15-e alkalmából a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága ünnepi nagygyűlést rendezett a Múzeumkertben. Képünk: Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Nép­front OT titkára ünnepi beszédet mond. Jugoszláv tiltakozó jegyzék Olaszországhoz Pénteken este Belgrádban hivatalosan bejelentették, hogy Jaksa Petries külügyminiszter­helyettes tiltakozó jegyzéket nyújtott ót az Olasz Köztársa­ság belgrádi nagykövetének.. Jugoszlávia a jegyzékben til­takozik az olasz külügyminisz­térium március 11-1 jegyzéké­ben foglaltak ellen. Az emlí­tett okmány a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság egyes részeit olasz területnek nyilvánítja. A jugoszláv jegyzék utal ró, Jugoszlávia már több ízben figyelmeztette az olasz kormányt, hogy „az irredenta erők tevékenysége nem szolgál­hatja a jó kapcsolatok fejlesz­tését”. A revansista erők ennek ellenére továbbra is akadály­talanul, nyíltan hangoztatják igényeiket —. hangoztatja töb­bek között a jugoszláv állás­foglalás. Ezek a törekvések akadályoz­zák az enyhülési folyamatot, a nemzetközi együttműködést és általában az egyetértést” —• hangoztatja többek között az olasz kormányhoz intézett ju­goszláv jegyzék, március 15-én 200 munkáslakás Kertvárosban Változatos programmal kö­szöntötték Baranya dolgozói március 15-ét, az 1848-as for­radalom és szabadságharc év­fordulóját. Pénteken délelőtt fél tízkor Pécsett, Kossuth Lajos szobránál — ahol díszőrség állt — a MÉV fúvószenekara adott térzenét, amelyet felnőttek és fiatalok százai hallgattak. A koszorúzási ünnepség tíz óra­kor kezdődött: a Himnusz után Darányi Béla elszavalta Oláh Gábor „Forradalom” című ver­sét, majd forradalmi indulók hangjaira ifjúqárdisták helyez­ték el az emlékezés koszorúit a szobor talapzatánál. Koszo­rút helyezett el a Hazafias Nép­front Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága, a KISZ Ba­ranya megyei és Pécs városi Bizottsága, valamint a Megyei Úttörő Elnökség — és hosszú­hosszú sorban a város üzemei­nek, iskoláinak képviselői. A Kossuth szobornál rendezett koszorúzási ünnepség a Him­nusz hangjaival ért véget. Délután fél négykor ismét ünnepségre gyülekezett a pé­csiek többezres tömege a 48-as téren, Petőfi Sándor szobránál a Szénbányák fúvószenekara adott térzenét. Négy órakor ifj. Kőmives Sándor színművész lé­pett az emelvényre, s előadta Petőfi Sándor „Egy gondolat bánt engemet" című költemé­nyét, majd a Pécsi Tudomány- egyetem Állam- és Jogtudomá­nyi Karának pol-beat együttese játszott az alkalomhoz, az ün­nepi hangulathoz illő számo­kat. A koszorúzási ünnepség szónoka Varga Sabján László pécsi joghallgató volt, aki a hazafiság és internacionalizmus összefüggéseiről beszélt forra­dalmár elődeink példája alap­jön, arról, hogy mit jelent a ma fiatalságának ez az ünnep. „Nemzeti tudatunk mélyenha- tó. érzelmi parancsa, hogy itt és most kell tennüök. FJogy büszkének kell lennünk a már eddig elértre, hogy lelkesítő jövőt kell formálnunk, de min­denekelőtt kötődnünk és von­zódnunk kell a mához, a ma cselekvési lehetőségeihez, a ma emberéhez” — mondta. A beszéd után újból pol-beat műsor következett a jogi pol- beat együttes és Csizmadia Sándor előadásában, majd er­re a fiatalos stílusú zenére kez- dődött meg a koszorúzás Pe­tőfi Sándor szobránál. A Haza­fias Népfront Baranya megyei és Pécs Városi Bizottsága kép­viseletében Sztergór János, a megyei, és dr. Gyöngyösi Já-

Next

/
Thumbnails
Contents