Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-15 / 73. szám
t974. március 15. DUNANTOLI NAPIC 5 V. 5-OS Építeni, kivel, mivel? A beruházások évről évre növekszenek, ám — bármennyire viszolygunk e kategóriától, ciklikusság, minthogy ezt eddig a tőkés gazdaságokra vonatkoztattuk — a növekedési ütőmet illetően bizonyos hullámzás figyelhető meg, például, amikor indítunk egy tervet, rendszerint gazdagok vagyunk eszközökben, később szűkében. Másrészt nő a beruházásokban az épités igényesség, miután erőteljesen fejlesztjük gazdaságunkban a nem termelő szférát. A magyar építőiparnak ebből kell kiindulnia, amikor az ötödik ötéves tervre tekint — hallottuk tegnap a pécsi Technika Házában a műszaki és közgazdasági propaganda hónap előadásán. A Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén dr. Kob- lencz József, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium közgazdasági főosztályvezetője avatta be hallgatóságát a tárca ötödik ötéves tervre szóló építőipar-politikai elgondolásaiba. Az igények nagyok. Az infrastruktúrában Magyaiország meglehetősen elmaradt, ha tovább akarunk lépni, meg kell alapozni a fejlődést. Az ötödik ötéves tervcikiusbcn jelentősen fejlesztik az infrastruktúrát és ebből következik, az építőiparnak többet kell építenie. Különösen a termelő infrastruktúra bővítése kerül előtérbe, közöttük is az energiahálózat bővítése, és ide tartozik a bányászat is. Az atomerőmű nagyon gyorsan megépül, s már — jegyezte meg Kablencz József — álmodjuk a következő atomerőművet és más erőműveket. Aztán itt van az autópálya program és a vízügy létesítményei. A lakások és a közművek. Az ötödik ötösben 450 ezer lakásban gondolkodunk. Az igények tehát óriásiak, s ha az építőipar meg akar ezeknek felelni, az ötödik ötéves tervciklusban — 7 százalékos növekedési ütemet feltételezve a beruházásokban — 6,5—7,5 százalékkal kell növelnie évente termelését. De vajon, van-e ennyi építőiparunkban? Nincs. Akkor hát mi a teendő? Hangosan gondolkodunk: akkor importálni kell az építőipari kapacitást, akár Lengyelországból, Jugoszláviából vagy az NSZK- ból. Vagy pedig itthon fejlesztjük kapacitásainkat. Igen ám, de legalább 40 ezer új munkaerőt kellene munkába állítani az építőiparban. És hol van és lesz-e ennyi munkáskéz? Ehhez jelentős bérfejlesztés is kell és olyan szociális ellátás, ami vonzóvá teszi a szakmát a fiatalok között. És természetesen milliárdok a műszaki fejlesztésre, vagyis a mivel. Ha pedig megvan a pénz, millió kérdőjel, hová befektetni? íme, másfélórás előadás, s máris nyakig vagyunk egy tárca gondjaiban. Amikor arról olvasunk, hogy itt vagy ott készülnek a tervek, talán nem is gondolunk arra, az adottságoknak mily szoros kalodájában nyügölödnek azok, akik terveznek. Osztozzunk gondjaikban. Miklósvári Zoltán A Mecseki Szénbányák °v°lánnál Intézkedések Pécs legjobbjai & h-<>'6 bnqód tömegközlekedésének javítására Háromszóznyolcvannyolc szocialista brigád nevezett be 1973- ban a Mecseki Szénbányák 15 üzemében a szocialista munkaversenybe. A benevezett munka- brigádok közül 377-et értékeltek az idei év elején az üzemi versenybizottságok, amely értékelések alapján 89 csapat arany-, 102 ezüst-, 103 közösség pedig bronzfokozatot ért el. A ,,Vállalat kiváló brigád“-ja címre pedig az üzemi szakszervezeti és KISZ-bizottságokkal egyetértésben 21 csapatot terjesztettek fel. A vállalati versenybizottság megtárgyalva a 21 brigád múlt évi tevékenységét, tegnap délután ismertette iavaslatát a vállalat rendkívüli szakszervezeti kiváló brigád bizottsági ülésén. A szakszervezeti bizottság 5 brigádot tartott alkalmasnak arra, hogy az elmúlt évi munkájuk alapján viselhessék a „Vállalat kiváló brigádja” címet. Az öt szocialista brigád a következő: a Pécs-bányaüzemi Baráth Sándor által vezetett 29 fős feltáró brigád (akik a tavalyiak közül egyedül tudták megtartani e kitűnő címet), a Kossuth-bányai Molnár György vezette 19 fős előváió brigád, a Villamos üzem Béta-bányán dolgozó „Gagarin” szocialista brigádja 26 fővel, a Pécsi Szánelőkészítőben dolgozó 36 fős „Zrínyi Miklós” nevét viselő brigád és oz ÉDÍtés Özemben dolgozó. Klein Ferenc által vezetett 7 fős bádogos brigádja. Forradalmi tettek az iskolapadban... Fi liyüoiinnepsőg a pécsi 508-as szakmunkásképző iskoliban Minden pécsi szakmunkásképző intézet elküldte diák-képviselőit arra az ünnepségre, amelyet csütörtökön délután tartottak Pécsett az 508-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben — c forradalmi ifjúsági napok alkalmából. A szakmunkástanulók FIN nyitóünnepségén részt vett Antal Gyula, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osztályvezetője, Sarkadi Nagy Barna, a KISZ megyei Bizottságának titkára, és Szili József, az SZMT titkára. Az iskola zászlaját, és az 508-asok büszkeségét, a tavoly elnyert Vörös vándorzászlót ifjúgárdisták hozták a terembe, majd szavalat következett, utána pedig Kiss György, az iskcio tanulója méltatta néhány mondatban a forradalmi ifjúsági napok jelentőségét, s arról beszélt, miként ünnepük meg a fiatalok nevezetes történelmi évfordulóinkat. Ezt követően Sarkadi Nagy Barna mondott beszédet a szakmunkástanulóknak. Méltatva tavaszi történelmi ünnepeinket, a ma forradalmiságánok kérdéseiről beszélt, a hazaszeretet mai értelmezéséről, kiemelve, hogy a szocialista ha- zafiság mindig együtt létezik az internacionalizmussal. Szólt arról, hogyan lehet forradalmár egy mai fiatal: az iskolapadban, a munkahelyen is lehet forradalmi tetteket végrehajtani. Bizonyságul a szakmunkástanulók elért eredményeit említette: a szakma kiváló tanulója mozgalom sikerét, a jobb üzemi kapcsolatokat, a megerősödött szervezeti életet... Az ünnepség befejeztével egy házi kiállítás megtekintésére invitálták a résztvevőket a házigazdák. Az iskola alagsorában állították ki azokat a tárgyakat, amelyeket az 508-as szakmunkásképző iskola diákjai és tanárai készítettek — a pályaválasztási kiállításra. * A forradalmi ifjúsági napok keretében megyei lövészversenyt Víz, levegő, élet Környezetvédelmi kiállítás es tanácskozás Pécsett Nagyszabású környezetvédelmi kiállítást tanácskozást rendeznek Pécsett március 19- én és 20-án. A 19-én a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában megnyíló kiállításon mintegy 200 négyzetméteres felületet elfoglaló tablók nagyméretű fotóin, grafikonjain, ábráin láthatjuk majd a környezetvédelmi munka eredményeit, a fontosabb feladatokat. A Víz, levegő, élet című kiállítás egy hétig fogadja majd a látogatókat. Ugyancsak március 19-én a Pécsi Orvostudomáiyi Egyetemen ünnepélyes keretek között nyitják meg ,,A környez?t''éde- le-” --'e h'adalai Baranyában és Fócsstt" elnevezésű kétnapos a ltot. A Műszaki és Term ' sz''tudományi Egyesületek Baranya megyei Szervezete és a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Bizottsága szervezésében sorrakerülö tanácskozás bevezető előadásai a környezetvédelem általános problémáival és gazdaságpolitikai kérdéseivel foglalkoznak. Ezt követően a konferencia négy szekcióban folytatja a munkát. A táj és környezet problematikájáról hét előadás hangzik el, egyebek között az erdő környezetvédelmi szerepéről, a mecseki parkerdógazdálkodás- ról, a természetvédelmi teendőkről. A levegő-tisztaságvédel- mi szakemberek Pécs és Baranya ezirányú környezetvédelmi munkáját ismertetik és vitatják meq, A vizeink védelmével foglalkozó szekció tanácskozásán 12 előadásban adnak számot a kutatók, e tájegység vízellátási és vízvédelmi problémáiról. tartottak az ifjúgárdistók szerdán Pécsett, a kisállomás melletti lőtéren. Az igazi versenyhangulatban lebonyolított ló- vészverseny eredményei: a résztvevő csapatok közül a Szénbányák gárdája szerezte meg az első helyet, A további sorrend: Komló város, siklósi járás, szigetvári járás, Szigetvár város és Baranya megyei Építőipari Vállalat csapata. A Volán 12. Vállalat vezetőinek kezdeményezésére a Bolgár Néphadsereg úti székházban tegnap Pécs időszerű közlekedési kérdéseiről tartottak megbeszélést dr. Németh Lajos városi tanácselnök-helyettes, Mészáros András városi pártbizottsági osztályvezető, Kovács Jenő rendőr-alezredes és Marosy István közúti igazgatósági főmérnök részvételével. Füzy Árpád vállalati igazqató tájékoztatójában elmondta, hogy a város közlekedésének javítása szükségessé teszi a járművek cseréjét. A folyamat az új Skoda autóbuszokkal megindult, s további új járműtípusok érkeznek még ebben az évben, Ez a tény számos forgalmi változást igényel, s megkívánja a pécsi útviszonyok sürgős rendezését. Felvetette a vállalatnak azt az igényét, hogy a város fejlesztését célzó tervezési munkába idejekorán vonják be a közlekedési szakembereket —- ez most, az ötödik ötéves terv előkészítése idején különösen aktuális —, ne hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a közlekedési problémák utólag vetődjenek fel. A következő tervidőszakban akkor lehet eredményesen fejleszteni és alapvetően megjavítani Pécs közlekedését. ha a Városi Tanács és a Volán között már most igen komoly együttműködés alakul ki. A megbeszélésen elemezték a pécsi közlekedés jelenlegi helyzetéből adódó legfontosabb feladatokat, a járműállomány változását követően esedékessé váló vonalmódosításokat, különös súllyal vetődött fel a Kertváros közlekedési kapcsolatainak javítása, s hangot kapott az a nézet is, hogy a belváros közlekedés-központúságának fokozatos csökkentésével egyidejűleg a város meglévő és újonnan kialakuló decentrumai közötti tömegközlekedési összeköttetés megteremtésére kell törekedni. Sok szó esett a felüljáró építéséről, s arról, hogy a nyárra várható íorgaíombahelyezés- sel kapcsolatos forgalmi megoldásokról már most gondoskodni kell A megbeszélés résztvevői er : ‘ t ek cooan hogy a Városi Tanács városfejlesztési és kommunális ellátási bizottsága mellé létre kell hozni az ún. tömegközlekedési albizottságot, amely hivatott lesz a közlekedés feltételeinek javításán munkálkodni. Húsrpar'f erm íVe't btsmala'ó'a a Fegyveres Erők „sujUinn Zsúfolásig megtelt a Fegyveres Erők Klubjának étterme a tegnap délután 3 órakor megrendezett húsipari bemutatón. A meghívott vendéged — többségében szakemberek — megismerkedhettek a Baranya megyei Al- latforgalmi és Húsipari Vállalat új készítményeivel. A bemutatónak többféle célja volt. Elsősorban az illetékes vezetők figyelmét felhívni a fokozott húsfogyasztás igényeinek kielégítésére, továbbá az olcsó húsáruk - 40 forinton aluliak — szélesebb körű propagálására. A bemutató utáni kóstoló egyben szakmai Ismertetés is volt. Csak egy példa: a Pannónia szelet fogyasztható nyersen is, de elkészíthető rántva, gombásán, párizsi módra, sütve. Újdonság és nagy siker volt a PonnóÚjctbb fegyveres rablásra készültek ■ ■ Összesen 49 évi fegyházra ítélték a harkányi álarcos banditákat Tegnap hirdetett ítéletet a Pécsi Megyei Bíróság dr. Bala- tonyi Sándor tanácsa a harkányi fegyveres rablás ügyében. A közvéleményt élénken foglalkoztató, nagy felháborodást kiváltó banditizmus indítékai, az esemény előzményei és körülményei részleteiben is feltárulták a négynapos tárgyalás során. A bűnbanda vezére, Garzó Gyula 25 éves körösi gépszerelő — még a bűnszövetkezet megalakítása előtt — tetemes mennyiségű fegyvert, lőszert, robbanóanyagokat tulajdonított el. A tiltott és veszélyes pusztító szerszámokat részben a civil életben, részben tényleges katonai szolgálat teljesítése során „szerezte". A fegyvert, lőszert, majd később a lopott motor- alkatrészeket és egyéb holmikat is a kórósi erdőben ásott bunkerban rejtette el. Garzó szenvedélye volt a fegyver, „lőgya- korlatot” is tartott barátainak, műszakilag képezte magát; feltűnően sokat foglalkozott kulcsokkal, zárszerkezetekkel. így érthető, hogy amikor 1973 nyarán megalakult a „banda”, értelmi képességeinél, ötleteinél, rátermettségénél fogva kimondatlanul is őt tartották a vezérnek. A tárgyalás során az ügyész vázolta azt az utat, amely lopásokkal kezdődött, garázdasággal, majd rablással folytatódott, s csupán azért nem fejeződött gyilkossággal, mivel a veszélyes bűnözők rendőrkézre kerültek. Garzó Gyula, Orsós György 22 éves adorjási segédmunkás és Ignác János 23 éves drávapiski lakos — járművek, járműalkatrészek lopására, betörésekre szövetkezett. A községet áram- talanítva elsőként a kórósi italboltot fosztották ki — csekély haszonnal. Ekkor ismét felvetette Garzó: a lebukásveszélyes kis ügyek helyett „nagy bulira" kell felkészülni. Harkányból Garzó és Ignác lopott egy 18 ezer forint értékű Jawa motor- kerékpárt, az MZ típusú motor lopásánál azonban mar Orsós és a banda új tagja, Széli Jer.ő 22 éves molnár szakmunkás is részt vett. A járműveket szétszerelték, s az alkatrészek egy részét saját motorkerékpárjaikba építették b*. A „nagy buli”, a milliós zsákmánnyal kecsegtető rablás színhelye a harkányi posta lett volna. Garzó tanácsára azonban — részint a bonyolult biztonsági berendezés, részint a nagy forgalom miatt — korainak és veszélyesnek tartottak és elvetették az akciót, csakúgy az ABC áruház kirablását. Kezdetnek megfelelt a benzinkút is, ahol mindössze két személyt kellett ártalmatlanná tenni. Garzó irányításával rongyos ruhákba öltöztek, hamis rendszámmal ellátott motorkerékpárokon érkeztek a helyszínre. Az alkalmas pillanatban Garzó karabéllyal, Ignác géppisztollyal, Széli bunkósbottal felszerelkezve támadta meg és rabolta ki a kútkezelőket. A több mint 30 ezer forln- I tot Széli vette magához, miközben Ignác „kezeket fel, — a falhoz” felszólítással, a géppisztolyt az egyik kútkezelőre fogva „biztosította” a helyszínt. Kivételes szerencse, hogy egyik csőre töltött fegyver sem sült el. Garzó és Ignác megállapodtak, ellenállás esetén riasztólövést adnak ie, s ha ez sem elég, megölik a kútkezelőket. A rab- lott pénzt Garzó Gyula osztotta szét. tartalékalapot képezve a rabláshoz szükséges felszerelések megvételéhez. Autót, motorokat és katonaruhakat vásároltak azzal a céllal, a következő rablást egyenruhában viszik véghez. Orsós, aki a harkányi „bulinál” a motorokra vigyázott — Garzó kérésére — hamis tanúról gondoskodott, aki igazolta: a banda tagjai búcsúban voltak a rablás idején. Ez a körülmény — átmenetileg — késleltette a nyomozás eredményességét. A tettesek a bűncselekmények egész halmazát követték el — lopást, garázdaságot, hamis tanúzásra rábírást stb. — s az emberélet kioltásától se riadtak volna vissza. A cselekményeikben és személyükben rejlő társadalmi veszélyesség miatt, a társadalom védelme érdekében szabott ki a bíróság szigorú büntetést. Tekintettel a cselekmény gengszter-jellegére — a büntetés mértékének megállapításánál nem a nevelő jelleg dominált. A bíróság bűnösnek mondotta ki a vádlottakat és halmazati büntetésül Garzó Gyulát 15, Orsós Györgyöt 10, Ignác Jánost 13, Széli Jenőt 11 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész minden vonatkozásban tudomásul vette az ítéletet, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Wesztl Márta Anyakönyvi hírek nia szelet csőben sütött változata is. Az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat 72 fajta terméket állít elő. Újdonságnak számított a csípős uzsonnakolbász és a tiszai kolbász is. Az előbbi érdekessége, hogy a kolbászba egy százalék száját is kevernek, hogy ezáltal is fehérje dúsabbá, minőségileg jobbá tegyék terméküket. Kísérleteket végeznek a nót- rium-kazeinát — sovány teípor — hasznosítására is, A húsalapanyag ellátást saját vágásból, társvállalati beszerzésből és külföldi behozatallal oldják meg. A legtöbb termék már üzletekben kapható és azonnal fogyasztható. Most pedig a szakemberek által nagyrabecsült Pannónia szelet (csőben sütve) receptjét közöljük. A Pannónia szeletet kockákra vágjuk, hogy egy főtt tojásszelet ráférjen. Ezután a Pannónia kockát zsíros tepsibe tesszük, a főtt tojás tetejére egy darab trapista sajtot teszünk, és nem forró sütőben addig törtjük, míg a sajt ró nem olvad a kockára. Ezután rizsával vagy rizt- bizi körítéssel tálalhatjuk. Jó étvágyat! Korcsmár István Középiskolások kedvezményes üdüietése Az elmúlt nyáron több mint ezer baranyai középiskolás üdült az EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iroda balatonsze- mesi kempingjében. Ebben az évben az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács anyagi támogatásával ezerötszáz pécsi és baranyai diák tölthet egy- egy hetet az EXPRESS badacsonyi, siófoki, balatonszemesi, miskolctapclcai, nagymarosi és verőcei táborában. A tanulók mindössze száz forint térítést fizetnek o szállásért és teljes ellátásért. A táborokban sport- és szórakozási lehetőséget biztosítanak számukra. Az iskolai kollektívák vagy egyénileg jelentkezők o tanintézeteken keresztül igényelhetnek beutalót. A megmaradt bsutalójeqyeket május elseje után az EXPRESS megyei kirendeltsége értékesíti. KOMLÓ SZÜLETTEK: PÉCS SZÜLETTEK. Fekete Szilvia, Schmälet Tünde, Nagy Ildikó, Debreczeni Zsolt, Benkő Veronika, Szabó Attila, Király Ta» más, Sági Tamás, MoSvay Gábor, Tóth Barbara, Tálján Csilla, Orsós János, Kocsándi Beáta, Denke Zsolt, Orsós Lujza, Le-nthy László, Kovács Zsuzsanna, Baranyai Orsolya, Bányai Melinda, Keresztúri László, Uher Krisztina, Pankász Balázs, Söbéi Lívia, Futács Miklós, Trapp Zsolt, Galambos Éva, Tóth Gábor, Tihanyi Gábor, Vukmann Attila, Gábor Miklós, Weisz Edit, Hanta« Péter, Katona Klára, Balogh Mik?cs, Csapek József, Vincze Barbara, Gyímesi Kri«~tlán, Ráció Krisztina, Kovács János, Lovász Zsolt, Bódis Attila. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Csapiár András és Palkó Porán«, Sípos János ét Hírt Mária, Galambos I János és Mészáros Mária, Molnár I Ferenc és Böde Magdolna, Rácz Aladár és Bahn Éva, Kertész János ■ és Kovács Anna, Balogh József és I Kovács Terézia» MEGHALTAK Kozári Ignácné Hübler Regina, j Konkoly Mária, Tóth József, Virovecz 1 György, Steiner Hugóné Fehr Margit, i Pap Mihályné Hangya Gizeila, Fehér ; Ferenc, Fászbinder Róza, Zászló La- ; ! jós, Peterácz Marimé Kollár Angyal- i j ka, Be^to Adámné Tapodi Julianna, j Mezővári Antal, Miklósa Ferenc, Ros- ; I tás Józsefné Fekete /Aranka, Ózdi Jó- i | zsefné, Pintér Kofáim, Bokros Ká- rolyné Boros Vilma, Kovács Ká’má^né I Szabó Erzsébet, Barócsay Gyula, Pát- [ kai Jánosné Lincz Rozália, Hadobás j Ferenc, Ká!azi Lajos, Jan'acska Sán- j j dór. Kollár Lászlóné Éder Anna, I Gyergyádes Imróné Paa Mária, Rgu- j schenberger Anna, Böröc* Istvánná i Kovács Már»«, vian veronica, «-»rsos smre, otpan Judit, Pörs Andrea, Seres Beáta, Orsós Anikó, Sík Vilmos, Kulcsár Zoltán, Hegedűs Ferenc, Schelb Szilvia, I Nagy Zsolt, Villányi Zoltán, Anfalles - Anett, Dobosi Zoltán Károly, Kocsándi Tímea, Felkner Zita, Kőszegi Ju- 1 d it, Mészics Mónika, Kalónyos Mária, Lnka’os-Tóth Katalin, Eriesz Lász- j ló, M!ntál István, Tóth Gábor, Kalcsu Cecília, Kuhár Gabriella, Erdösi Irma, Orsós Tibor Ferenc, Szilágyi Ildikó, Keresztes Zsolt, Nagy Andrea Ilona. HA7ASSAGO! KÖTÖTTEK» Medgyesi Tobor Antal és Fajka Klá~ ra, Hegedűs Géza és Kacsa Klára, Bötz Imre és Plantek Margit, Bo-már Attila és Ková-s Margit, Bora Imre és BaJc-Vi Teréz, S~hvab An’al és Kovács Éva, Slum János és Andrics Csilla. MEGHALTAK: Nagy E»ek, Gadó József, Diene* Mihály, Erdős Istvánná láng Arm«,