Dunántúli Napló, 1974. február (31. évfolyam, 31-58. szám)

1974-02-10 / 40. szám

Ingres hegedűsei... Illyés, a szcbrási. Nagy László, a rajzoló, Bomáth Aurél, a költő «Ingres hegedűje...” — vi­lágszerte elterjedt, nálunk vi­szont alig ismert kultúrtörténeti fogalom. A kifejezés a múlt század nagy francia festő-gra­fikusának emlékét idézi: a gall piktora mestere ugyanis fő fog­lalkozása mellett, üres óráiban a muzsika szenvedélyének hó­dolt — nem csekély sikerrel. Innét van az. hogy az ikertehet­ség másodlagos, ,,mellékfoglal­kozásként" űzött, művészi szín­vonalú tevékenységét az ő ne­vével fémjelzik, mondván: ez az 6 Ingres hegedűje. Az egyetemes kultúra törté­nete szerte a világon számtalan «rszórt iker-géniuszról tud. Egy fedél alá terelésükre azonban eddig méa senki sem gondolt Gábor György volt az első, aki erre az úttörő munkára vállal­kozott Nemrégiben elhunyt, egyik utolsó polihisztorunk tíz évet áldozott ennek a nagy energiát és elmélyülést igénylő feladatnák a megoldására. Fá­radozása gazdag gyümölcsöt hozott: kötetében közel 300 is­mert személyiség sereglett ösz- sze, akiknek tarsolyában ott ta­lálható az Ingres hegedűje. A tudós szerző ebben az arc- képcsarnokban avatott tórlatve- zetőnek bizonyul. S azt bizonyít­ja, hogy egykori és mai jele­seinket mindeddig csak „profil­ból” néztük; arcuk másik feléről sejtelmünk sem volt Ki gondolta volna, hogy Bo­lyai Farkas, a matematika nagy törvényhozója sillerrel merészke­dik be a drámaírás berkeibe. Madách is új „mezben" jelenik meg: a sztregovai földesúr nemcsak drámákba, hanem olaj- festményekbe és ceruzarajzokba fojtotta keserűségét Bartókról nemigén tudtuk, hogy á rímfa­ragás mestere is volt, Karinthy- ről még kevésbé, hogy nemcsak briliáns arcképeket írt, hanem rajzolt is kortársairól. A ma élő művészeket is ott találjuk e körképen. Illyés Gyula alkalmasint lejön a Parnasszus­ról: viharkabátban, ágnyeső ol­lóval a kezében járja a tihanyi szőlőket és venyigékből „alko­tott” gyökérszobraiért nemzet­közi elismerést kap. Bernóth Aurél Is hátat fordít időnként festőműhelyének és költőnek csap fel. Erdélyi József sikerrel festi meg Babits arcmását, Weöres Sándor pedig „letéve a lantot”, tollrajzokkai remekel. Nagy László kiváló tusrajzoló szereoében mutatkozik be: meg­szólalásig élethű önarcképpel. A gazdag magyar mezőnyt Dar­vas Iván zárja. Népszerű szín­művészünk hat — nem is akár­milyen! — figuravázlatot készí­tett híres szerepe, „Az őrült naplója” című Gogol-elbeszé- lésből készült monodrámához. Oláh Béla » Az „Éjbe zuhant évek™ szerzőjénél ! ártok Béláról nevezték ei a szentlórinci új lakóte­lep egyik utcáját, amelynek 2. számú ■ kétszintes — társas­házába a minap beköltözött óvári György ív- és lánghegesz­tő, feleségével, hét gyermeké­vel. Részletesebben és név sze­rint: Erzsébet 4 esztendős, Tibor L oszt tanuló, József II. oszt tanuló, János III. oszt tanuló, Mária VI. oszt tanuló, Béla VII. oszt tanuló, Lajos üzemi dolgo­zó a Mecseki Ércbányászati Vál­lalatnál, aztán a papa, óvári György — szintén a vállalatnál —. s a mama, óvári Györgyné háztartásbeli. És van még egy fiú, a Feri, ő a nyolcadik, de már nős, kisgyereke van, csa­ládjával maradt a régi házban Szabedszentkirólyon. Maat, hogy e sűrű, permet- szerű eső leveri a port, friss mész- és cementillatú a lakóte­lep. Az utcák sárosak, a jöven­dő parkok még gazos, hepe­hupás grundok, az új lakók gyermekeit összehozta a foci, már keresztnevükön szólítják egymást megindult o barátko- ZÓs folyamata. A gyerekeknél. A felnőtteknél pediq a nagyon szép és modern ABC áruház pénztáránál kezdődik az ismer­kedés, belenéznek egymás ko­sarába, bólintgatnak, «... Az uramnak vettem egy kis vacso- rárgvalót..." «... Amíg ki nem lakja az ember a lakást addig hűvösek a falak ...” „ „.. Van Itt a boltban minden, több mint falun, csak pénz legyen ..." «...Ne róncigál] kislányom mert kapsz egy pofont, majd •tthon kibonthatod a dobozt.. Az asszonyok hazacipeked- nek délután befut Pécsről a vonat, a férfiak szétszélednek, amint kilépnek az állomásépü­letből, az asszonyok karjukon gyerekekkel, vagy csak úgy ma­gányosan kiállónak a társashá- zak bejáratai elé, mint koráb­ban — falun a kapuba. Vára­koznak. 9 óvárfék előszobájából Jobbra nyílik a konyha, balra a fürdő­szoba, Erzsébet bemászna a ragyogó fehér kádba, de a ma­ma csendesen súgja neki: „Majd este kicsinyem, te leszel megint az első, jó?”, aztán a két szoba következik, függöny minden ablakra került, csak a kisebbik szobából hiányzik a csillár, de ott van a „tévé” (hétezer forintért) amelyen a 2. csatornát is lehet fogni, aztán alatta zonqorabillentyűs rádió (háromezerért), aztán három­szárnyas hálószoba-tükör éj'eli- szekrénnyel, meg egy modern kanapé, védőhuzattal. Parketta, elajkályha, és régebbi, de masz- szív bútorok, amelyek majd ki­cserélésre várnak . . . — Hogyan éltek Szabadszent­királyon? • — Zsúfoltan. Jó tíz esztende­je, .hogy megvettünk egy házat, nem . . . nem a falu közepén, ki­csit kintebb ... — mondja Óváriné. — A szobában a gye­rekek aludtak, én az urammal a konyhában, és volt a házhoz még eqy melléképület, nyári- konyha-féle abbqn meg Feri fiam a családiával és a férjem húga lakott. Hát valahogy így... [ VASÁRNAPI MlUitilI ma 9 m I amim Görbült Óváriné szikár, nyúlánk asz- szony, a nyolc gyerek ellenére — úgy vélem — türelme végte­len — o szekrény felől neki­nekilóduló kislányt mór vagy nyolcadszor kapja ölbe, arcát dörzsöli hozzá, valamit duruzsol a fülébe, aztán elölről kezdő­dik a játék. — Ez tíz esztendeje volt De előtte .. .? — Előtte? A falun kívül, a te­lepen laktunk... Mária, — a „nagylány” — szája elé kapja a kezét, elne­veti magát: — A telepen ... A cigányte­lepen ...! Az anyja egy pillanatig szi­gorúan néz rá, aztán arca meg­enyhül, ingatja a fejét: — Bizony, a telepen ... Kuny­hóban éltünk. Olyan alacsony volt... olyan alacsony... iste­nem ... görbült háttal álltunk a szobában ... — A gyerekek közűi melyik született kunyhóban? — Ez itt ni, Marika, meg « Béla. Mindkettővel olyan gyor­san Jött rém a fájós, az uram sem volt otthon aki mentőért szaladhatott volna, aztán a te­lep többi lakója is inkább bá­mészkodott, mint segített vol­na ... Meg eszükbe sem jutott A két nagyobbik fiunkat, meg a kicsinyeket viszont klinikán szül­tem. > — Milyen gyermekkora volt? — Hát... amilyen lehetett a kunyhóban. De azért ml — meg még néhány család, nem sok!, csak néhány — azért másként éltünk. Az apám nagyon becsü­letes ember, az erdészetnél dol­gozott, mi meq, ahogy csepe­redtünk és elvégeztük az elemi Iskolát, mert elvégeztük ám, pre­dig sok gyerek volt, szóval utá­na anyámmal jártunk dolgozni, nyáron a cséplésnél, meg aztán felesben, harmadában béreltünk kukoricaföldet Mi mindig dol­goztunk. Volt is rendes ruhánk. Anyám nagyon tiszta asszony, minket is arra nevelt — Hogyan vették a házat Sza­badszentkirályon? — Úgy hoqy dolgoztunk, ösz- szegyűjtöttünk tizenhatezer fo­rintot, aztán abból. — És hogy kerültek ide be, Szentlőrincre? — Ez már nem ment simán ... Óváriné — beszélgetésünk alatt — most mosolyog először. — Az uram jön haza egyszer, mondta, a vezetők az uránbá­nyánál azt szeretnék, ha rendes lakásba költöznénk. Srentlórin- een sok társasházat épít a bá­nya, ott a helyünk, mert az uram jól dolgozik. Én nem akar­tam eljönni a faluból ... — Miért nem? — A faluban már jól megvol­tunk a népekkel, összebarátkoz­tunk a szomszédokkal... Fél­tem attól, hogy ha idegen hely­re megyünk... ez az új lakó­telep is már inkább mint egy kis város, sióval... hátha kinéznek bennünket _ — Tapasztaltak-e itt Ilyesmit? A kislány szól közbe: — Az iskolában egy gyerek kinevetett bennünket, amikor mondtuk, hgoy hányán vagyunk testvérek és hogy cigányok va­gyunk ... de a tanítónéni na­gyon szigorú volt, be is akart írni a kisfiúnak az ellenőrzőjé­be. De ezóta nincs semmi, az­zal a kisfiúval is barátkozunk már. háttal álltu .,. A Bakonytól az Amazonasig Csengetnek, a lány kiszalad, megérkezik egy csapat gyerek, az Óvári gyerekek, meg haver­jaik, most érkeztek a napközi­ből. Egészséges, szép, nagysze­mű srácok, mindegyiken sötét­szürke zakó, pantalló, fehér ing meg pulóver, az anyjuk kitereli őket, „ ... Levetni a ruhát, húz­zátok fel a másikat aztán me­hettek játszani...!” Az asszony folytatja: — Mór-mór az uram Is majd­nem. beleegyezett hogy mara­dunk Szentkirályon, de az üzem­ben rá pirítottak, hogy legyen több esze, már a gyerekek miatt is jobb, ha rendes lakásban élünk s nem összezsúfolva, egy nyirkos, nyavalyás szobában. Ak­kor aztán gyűröttünk egy kis pénzt, befizettük, de az üzem több tízezer forinttal beszállt helyettünk, nem is tudom ponto­san mennyivel, esák tudom, so­kat segítettek. — Visszamenne-e? — Nem. Ezt a szép lakást nem hagynám már itt. — Mennyi a jövedelmük? — Az uram - családipótlék­kal együtt — keres négyezret, Lajos is szépein keres,, a fizeté­séből havonta ezret cd nekem, a többiből öltözködik, szépren jár. — Meg tudná-e magyarázni, — egy-két kivételtől, préldóul Önöktől eltekintve — a cigány- lakások zömében miért van olyan mérhetetlen piszok, bűz és szenny, hogy az már kétség­beejtő? Széttárja a kezét: — Nem tudom. Az Igaz, hogy a putriban - ahol sárból von a fal és a padlózat, esuhéjból a tető - nem lehet tisztán élni. De azért az sem áll, hogy a kosz megegye az embert. Aki piszokban él, abban is pusztul el, elhiheti! Nekem naprenta mosnom kell, s he kétszer eny- nyl gyerekem volna, akikor is mosnék rájuk ha a hótara be­szakad, akkor is. — Elég ez a négy-ötezer fo­rint? — Nem nagyon. Most az Er­zsikét ha felveszik az óvodába, azonnal elmegyek dolgozni. A gyerekok a napköziben regge­liznek. ebédelnök, ez igazán jó dolog. Ha találnék munkát, dél­után hazaérnék és estére főznék a családnak. Itt Lőrineen az ÁFÉSZ-nek valamilyen üzeme van, ahogy hallom, talán ott kaprak majd munkát A mikor eljövök óvóriéktól, a gyerekök vihóneolva kísérnek ki az előszabaajtáig, egyikük komikuson meghajol mint egy portás, kitárja előttem az ajtót, és a kilincs a kezében marad. A srácok hangosan fel­szítanak e „véletlen” mókás viccen, egymást lökdösve kap­kodnak a kilincs után, hogy „fel­szereljék”, ők már tudják ho­gyan kell, hiszen mindennap huszonötszőr kijön a helyéből... De mégis —, van kilincs. Rab Ferenc Á Mecseki Fotőkfub albumából A közelmúltban jelent meg, és napok alatt el is fogyott Molnár Gábor 21. könyve, ez Éjbe zuhant évelt A szerző szerkesztésében napvilágot látott Magyar—Portugál Szó­tár és Nyelvkönyvet is bele­számítva — ezzel — köny­veinek eddigi példányszáma egymillió fölé emelkedett A Magyar Televízió A Bakony- iól az Amazonasig címmé! kétrészes filmet készített Mol­nár Gáborról. A filmet feb­ruár közepén láthatják a né­zőit „Feketeség, éjszaké szakad rám, predig az Imént még min­den ragyogott Zúg a fülemben az iszonyú erejű dörej, szemem táját vértől Iszemos arcomat végigsimítom. Vak vagyok, vak. nincs szemem I - zuhog, éled bennem a rettentő felismerés, és tudom, visszavonhatatlanul belezuhantam valamibe, ez éj feketeségébe, amiből többé, so­ha többé nincs szabadulás." — emlékezik Molnár Gábor leg­újabb könyvében, at Éjbe zu­hant évek-ben a negyvenkét év­vel ezelőtti tragédiára, amikor elvesztette szeme világát A kinti sötétet lassanként benti világos­ság váltotta fel. Az író ujja! egyre magabiztosabban mozog­tak az — olvasók előtt is jól- ismert — öreg Remington írógép billentyűin. Az egymás után születő történetekből trópusi fé­nyek, légáramlatok özönlöttek az olvasók felé. Molnár Gábor a műfaj klasszikusává érett, könyveivel nemzedékeknek nyúj­tott életreszóló élményt Amazó- niáról, az óriáskígyók földjéről írott történetei a negyvenkét év­vel ezelőtti tragikusvégű brazí­liai gyűjtőút tapasztalataira épülnek. Erre az útra emlékez­tetnék az író otthonának egyik nagyobb szobájában látható eg­zotikus tárgyak: íjok, nyilak, bozótvágó kések, indián nép- művészeti alkotások és az ajtó melletti könyvespolcon unatkozó kitömött kajmán. De erre emlé­keztet e sötét szemüveg is, amely nélkül Molnár Gábor az „éj bezuhant évek” kezdetén csuprasznck, védtelennek érezte magát a kíváncsi tekintetekkel szemben. Nehéz elképzelni, hogy az íré, akinek beszédében még ma is felfedezhető egy-egy fogcsikordulás, nem mondott le a nagy utazásokról. Az utóbbi években kőrútokat tett Közép- Azsiában, Mongóliában, és két évvel ezelőtt ismét beutazta if­júsága kedves tájait, Amazónio őserdeit. —, 1964-ben Mongóliában jár­tam. Erről írtam az Egymillió hős országában című könyve­met. 1968-ban ismét Mongóliá­ba utaztam. Erről az utómról fe­leségemmel, Hegyi Margittal kö­zösen írtuk c Négy hágó szik- lovcdonában-t. Bejártuk a Góbi. Dél-Góbi sivatagot, voltunk Hen. tej Ajmakban, Dzsingisz kán szülőföldjén. Gyermekkorom óta nagyon érdekelt Monqólia. Ez az érdeklődés nagy Azsic-uto- zóink hatására alakult ki ben­nem. Ugyanekkor értek az első - Amazóniával kapcsolatos — olvasmányélmények is. Az erdő­ségek, vadrengetegek szeretető nagyapsai örökséq. Vele sokat barangoltunk a Bakonyban. ö„ aki egyébként Csinger-völgyi bá­nyász volt, tanított meg a gom­baismeretre, és mindorra, amit az erdők neszeiből ki lehet oi­Cser! László: Otthon,,« vesnL Most mér természete»«« nem egyedül utazom. Mongólia! útjaimra elkísért feleségem, áld fényképeket készített, és egy í> ben Meqmár író, majd Nyara- dorrs költő voltak a kísérőim, akik készségesen mindent elma­gyaráztok.- Nemrég téri haza Brazíliá­ból. Mit jelentett ez az út Mol­nár Gábornak négy véjb* zu­hantr” évtized után?- Mikor 1972-ben irt egérke»- tóm Rióba, a Brazil Köztársa­sági Elnöki Tájékoztató Hivatal képviselője várt Riporterek, új­ságírók hada vett körül. Más­nap a brazil akadémia, az Aca­demia Brasilelra de Leírás ülést rendezett tiszteletemre. Ezen a negyven brazil „halhatatlan” közül harmincnyolc megjelent Ebben az időben adták ki Bra­zíliában c Kalandok a brazíliai őserdőkben című könyvemet Ki­tüntettek e Brazil Történelmi és Földrajzi Társaság emlékérmé­vel. A Fundaeao Nációnál De Indlo, e nemzeti Indián alapít­vány Jóvoltából nyolcvannapos utalást tettem Amazóniábon és Mato Grossá államban. Utamrc Lehel de Sillmon régész kísért el. Erről az utazástól most fr könyvet Az én kedves Amazó- nlám címmel. Föláll, a szekrény­ből előveszi a vaskos kéziratot A négyszóradik oldal körül tort Első olvasóként végigfutok egy lapon ... — A nemzeti Indián alapít­vány Manausban rendelkezé­semre bocsátotta a Rio Soll- moes nevű Dlesel-motoros hajét négy főnyi személyzettel - elv bői három indián volt Tizen­négy napig utaztunk éljel-nap- pal Amazónióban, a Merau fo­lyón, míg megérkeztünk a Sá­toré indiánok földiére. Ott talál­koztam Tarlino Tuxaue Geral- lal, a törzsfonőkők tőrzsfőnöké- vel. A Mato gnossó-l Holtok Fo­lyója mentén élő Xovante tön zset Is fölkerestük. Ezt a törzset némely közlemény mér teljeses kiholtnak jelentette. 1972 no­vemberében - esek egyetlen Xavante faluban - a See Mar­cos nevűben 740 Xovante in­diánra találtam, akiknek elekt­romos vízierőművük, elektromos- sáqgal meqhottott rfzshántolé- juk. fűrészüzemük veit. és kör­alakú oálmakunvhólk között es* tomyeles lámpák világítottak es- telente.,.- Molnár Gábor eredetileg mezéaozdósz volt. Nem készült Iránok. Ä íapalos mentén grySi­tinek és vadásznak Ismerték. Olvasói Széchenyi Zslamonddal. Klttenberqer Kálmánnal együtt emlegetik. Hogyan lett mégis író? — Amikor először elindultam Dél-Amerikába, gyűjtő voltara. Amikor megérkeztem vadász Is lettem, hazatérésem utón váltot­tam át az írásra. — Tervei? — Ez év tavaszán, előrelátha­tólag májusban fllmexoedfdé- vol elmegyünk Amazóniába, a Xingu forrásvidékére és a Rio Neqróhoz, valamint a Felső- Amazonas vgdnnalban még ma Is a csiszolt kőkorban élő, fú- vóesöveket használó Indián tör­zsedhez, és eaész estét betöl­tő filmet készítünk az óserdőrőí ás az Indiánoktól.- Az utazáshoz sok1 szeren­csét kívánunk! Bebes! Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents