Dunántúli Napló, 1974. február (31. évfolyam, 31-58. szám)
1974-02-08 / 38. szám
4 DUNÄNTOLI NAPLÓ 1974, február 8. 1974. FEBRUAR 8 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnap/uk alkalmából ARANKA nevű kedves olvasóinkat * A Nap kél 7.02, nyugszik 16.SS órakor. — A Hold kél 17.19, nyugszik 7.19 órakor. lg»* Móra Ferenc N egyven évvel ezelőtt, 1934. február 8-án halt meg — 55 éves korában — Mára Ferenc író, újságíró, régész, a XX. századi magyar prózairodalom egyéni hangú kiváló művelője. Kiskunfélegyházán született, kisiparos családból. Nyomorúságos körülmények közt végezte el középiskoláit, majd a budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet. A tanári pályát azonban hamarosan felcserélte az újságíróival: 1902-ben a Szegedi Napló munkatársa, 1913-ban főszerkesztője lett. Mint újságíró, a radikális polgár szemszögéből bírálta az országnak a feudális rendszerből eredő fonákságait, s emiatt felségsértési pert is indítottak ellene. Néhány év múlva, 1917-ben Tömörkény István utódaként a szegedi városi múzeum igazgatója lett; ő kezdeményezte a Tisza és Maros menti ásatásokat a népvándorláskori sírok feltárására. Az első világháború után lelkesén köszöntötte az 1918-as októberi forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot. A proletár- diktatúra megdöntése után ezért üldözték, feketelistára került; egy 1922-ben megjelent cikkéért, amelyikben a politikai gyilkosságokért a kormányt tette felelőssé, nemzetgyalázás címén ismét perbe fogták. Móra mindig bátran szembeszállt az ellenforradalmi korszak népellenes, fasiszta törvényeivel. Szépirodalmi műveiben első- »«. sorban a Szeged környéki parasztság és kisemberek életét ábrázolta nagy realitással. Munkásságát az egyszerű emberek iránti szeretet, a népélet ismerete, a tudatos nyelvművészet és a társadalmi igazságtalanságok láttán éles szatírába csapó ires humora tette jelentőssé. A Négy apának egy leánya és a Hannibál föltámas'z- tása című kisregénye (utóbbi csak a leiszabadulás után jelenhetett meg) az ellenforradalmi rendszer kíméletlen szatírája. Könyvei ma is igen olvasottak, az ifjúság és a felnőttek körében egyaránt. — Könyvajánlat: Passuth: Gyrlokjáró (Srépirodalmi), Ca- pek-Chod: Tünékeny álmok (Európa), Gyurkó: Aranyborjú (Srépirodalmi), Ránki: A második világháború története (Gondolat). Fajth: Svájc (Medicina), Lindner: Amszterdam (Medicina), Cooper: A préri (Móra), Nyltnikék 2. (Közgazdasági—• Minerva), Jókai: Kőszívű ember fiai (Móra), Simenon; Sárga kutya (Európa), Szendéi: Magas « vérnyomása? (Medicina). Lahóbizaltsági választások A számok a választókörzet és o lakóbizottság sorszámát jelentik. Február 8-án, 18 órakor: 5/1, Vasas I. Bányatelepi Kultúrhár, 26/1, 26/2 B. m. Magas- és Mélyépítő V., Fürst Sándor u. 5. 54/3 Székely B. yti iskola, 59/3 PIK Vállalat, Bajcsy Zs, u. 4., 79/1, 79/2 Műszaki Főiskola, Rókus utcai épülete: Rókus u. 2., 104/1, 104/2. 104/3 Úttörő utcai Általános Iskola, Úi gyermekrendelő a Mikszáth Kálmán utcában A 48-as térről február 7-től véglegesen felköltözik a Mikszáth Kálmán utca 8. szám alá dr. Géczi Kornélia gyermekorvosi körzetének rendelője. A Magaslati út környékén lakóknak tehát már’ nem kell a beteg gyerekekkel a 48-as térre menni, mert a Városi Tanács egészségügyi osztálya lehetővé tette az új rendelő kialakítását. Dr. Géczi Kornélia rendelési ideje: 8-tól 10.30 óráig, délután 15.30-tól 16.30 óráig lesz. A tanácsadás ideje pedig hétfőn és csütörtökön 13-tól 15 óráig lesz. * A kertvárosi lakásszövetkezet értesiti a 22-es jelű kétemeletes épületbe költöző szövetkezeti lakókat, hogy a kulcsátvétel f. hó 7-én és 8'án, továbbá minden kedden délután 17.30-tól 19.30-ig történik a lakásszövetkezet irodájában, a Berek utcában, A 21-es tízemeletes épületbe a beköltözés előreláthatólag f. hó 22-e körül lesz. Tanácskozás a demokratikus centralizmus időszerű kérdéseiről Az MSZMP KB Politikai Főiskoláján csütörtökön kétnapos tanácskozás kezdődött a demokratikus centralizmus időszo- iű elméleti és gyakorlati kérdéseiről. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora megnyitó szavai után Vértes Imre, a Népszabadság szerkesztő bizottságának tagja, a pártépítési tanszék tanára megtartotta vitaindító referátumát Ezt követően korreferátumok hangzottak el, majd a résztvevők — vezető pártmunkások, a pártépítés oktatásával foglalkozó szakemberek, a tömegszervezetek képviselői — hozzászólásukban foglalkoztak a X. pártkongresszus határozatai végrehajtásának helyzetével. Számos felszólaló elemezte a demokratikus centralizmus érvényesülésének elméleti és gyakorlati tapasztalatait. A vitában felszólalt Nemes Dezső is. — Szépek szépe. Február 9-én, este 18 órakor a Kamaraszínházban Fleltai: Szépek szépe c. mesejátékénak főpróbáját tekintik meg a Színház- barátok Klubjának tagjai. A főpróba szünetében Szegváry Menyhért színész-rendező ad tájékoztatást első színházi rendezéséről. — A Stölöikert vendéglő Pécs, Kisszkókó 4. ismét megközelíthető személygépkocsival, autóbusszal az Alkotmány út, Kodály Zoltán út, Dgmja- nich utcán keresztül, vagy a Hunyadi út. Aradi Vértanúk út és a Damjanich utcán át. Asztalfoglalás 15-886- os telefonon. Jó szórakozást ígér Tihanyi Gyula Zenekara. Kitűnő ételekkel, italokkal várják vendégeiket a Szőlőskert dolgozói. (x) — A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri, hogy tanúkénti kihallgatása végett jelentkezzen az a személy, aki tehergépkocsival 1974. január 23-án kb. 18.45 perc és 19 óra tájban a 6-os számú főközlekedési útvonalon Mö- cseknádasd irányából Pécs felé közlekedve az első viaduktnál egy gyo- logos személyt vett fel a _ gépkocsira és a martonfai útkereszteződésig szállította el. Ugyanakkor azon gépjárművezetők is jelentkezzenek tanúkénti meghallgatás céljából, akik a fenti napon 19 óra 30 perc és 20 óra tájban o martonfai útkereszteződésnél történt közúti baleset helyszínére érkeztek és o gyalogossal, illetve a helyszínen lévő személyekkel beszélgettek az esemény felől. Jelentkezni lehet Pécs, Légszeszgyár utca 8. sz., I. sz. épület, I. emelet 39-es szobában, vagy a 12-266*0» telefonon. NEMZETKÖZI OaSZTRONÓMiai HETEK ’74 Duna —Tisza ételei vacsoraestek a Pannónia étteremben FEBRUÁR 22-IG p haiánk különbölő tájegységein felkutatott régi receptek alapján a fogásokat TÓTH SÁNDOR konyhafőnök készíti. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. (15-444/1 mellék) — Találkozás Szirtes Adómmal. 11-én, hétfőn a József Attila Művelődési Ffázba látogat Szirtes Adóm Érdemes művész. A találkozáson a beszélgetést Schenk János vezeti, közreműködik Gulyás Sándor, a Győri Kisfaludy Színház karnagya. Orvosi ügyelet A Városi Rendelőintézet Pécs m, város biztosított dolgozói, ill. gyermekei részére összevont rendelést tart 1974. február 9-én, szombaton.^ Felnőttek részére a rendelési idő: 7—19 óráig. I. kerületben: Korvin Ottó ts. 23. (Tel.: 11-169) II. kerületben: A Véiosi Rendelő- Intézet (Munkácsy M. u, 19.) I. em. 105.. (Tel.: 13-833/33 mell.). Ili, kerületben: A 111. kerületi Rendelőintézet. dr. Veress E. u. 2. sz. (Tel.: 15-833) Gyermeklakosság részére a rendelési idő: 8—11 óráig az alábbi gyermekorvosi rendelőkben: Gábor A, u. 15. (Tel.: 11-752) Meszes, Hősök tere. Meszes i—II. körzete. Ady E. a. 8- (Tel.: 11-587) Pécs- bányatelep, Zsolnay V. u., Ady E. u. I— II. körzete. Munkácsy M. u. 19. (nyugati bejára ti ajtó). (Tel.: 13-833/54 mell.) 48-as tér, Kertváros, Nagyárpád, Városi Rendelőintézet körzete. Semmelweis u. 20. (Tel.: 12-669) Móricz Zs. tér, Semmelweis u. körzete. Dr. Veress R. v, Meesekaijaí Rí két rendelőjében, (Tel.: 15-833) az öt újmecsekaljai, Endresz Gy. u. ét a Gyermekkórház körzetei részére. Gyermekorvosi ügyelet oz egész város részére a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.) 1974. február 9-én. du. 14 órától 19 óráig. (Tel.: 13-833/54 mell.), február 9-én, szombat este 19 órától február 11-én reggel 7 óráig. (Tel.: 12-833.) Vasárnap 7—19 óró»g a Kisfaludy u. 8. sz. alatt kell jelentkezni. Ho e szám nem jelentkezik, o hívást a 12-812 számon kell bejelenteni. Ezen belül halaszthatatlan ellátást Igénylő járóbetegek részére a rendelési idő: szombaton 15—17 óráig, vasárnap: 9—10 óráig és 16—17 óráig. Felnőtteknek ügyelet! szolgálat szombat este 19 órától hétfő reggel 7 óráig. !. kerület részére: Az űjmeszesi körzeti orvosi rendelőben. (Tel.: II- 169) II. kerület részére: A Város! Rendelőintézet (Munkácsy M. u. 19.). (Tel.: 12-812) III, kerület részére: A III. kerületi Rendelőintézet, dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833) ) Járóbetegek részére a rendelési idő: szombaton: 15—17 óráig, vasárnap: 9—10 óráig és 16—17 óráig. Ugyancsak a Városi Rendelőintézet üqyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.) van foqószat? orvosi szolgálat 1974. február 9-én, 19 órától február 11-én reqqe! 7 óráig. Hívást lehetőleg a fenti rendelés! J Időkben kérjük leadni. ; Ha a meqodott szám nem Jelent- | Verik, a hívást a 09 POSTA kell * bejelenteni. Ma, február 8-án, pénteken este 7 órakor mutatják be a Pécsi Nemieti Színházban Csák Gyula: Terézia című drámáját, Sik Ferenc Jászai-díjas művész rendezésében. Képünk: jelenet a darabból: Tímár Éva (Terézia) és Szirtes Adóm (András). Szokolai felvétele Országos középiskolai fotókiállítás Kilencedik éve hirdeti meg a Nagy Lajos Gimnázium a diákamatőrök hagyományos pécsi seregszemléjét. Ezúttal is minden, középfokú oktatásban résztvevő, 20 évnél nem idősebb tanuló pályázhat 4 db 18/24-es kőtelező méretű, de kötetlen témájú fényképpel. Nevezési lapot és hivatalos iskolalátogatási igazolást mellékelni kell; ezek híján a képek nem kerülnek elbírálásra. Beküldési határidő: 1974. március 4. A nyilvános bírálat március 10-én lesz a Nagy Lajos Gimnáziumban, ahonnét meghívó én nevezési lap igényelhető (7621 Pécs, Széchenyi tér 11.). Az ünnepélyes megnyitóra és díjkiosztásra a Forradalmi Ifjúsági Napok pécs-baranyai zárórendezvényeként, április 4-én kerül sor. — „A festészet az őskortól napjainkig'’ címmel a Magyar Rajzpedagógusok Szövetségének gondozásában február 11-én, hétfőn reprodukciós vándor- kiállítás nyílik Pécsett á József Attila Művelődési Központban, A 180 reprodukció megismerteti a látogatókat a festészet történetével, korszakaival, izmusaival is. A reprodukciós tárlat március 1-ig tart nyitva. Kórházi Ugyeleteh GyermekgyégyöSTof; Gyermekkórház,, Belgyógyászát, Sebészet, Traumatológia: I. Belgyógyászati, I. Sebészeti, (406 ágyas) Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház, =— gyermekek esetében: Gyermekkórház. Koponya és agysérülések: Idegklinika. f — Munkásakadémiai előadás- sorozat indul ma, pénteken, február 8-án délután négy órakor a pécsi Ságvári Endre Művelődési Ffázban. Az első előadás témája a szocialista brigádvállalások formája és módszere. A későbbi kilenc előadáson szó lesz például az üzem- és munkaszervezésről* az üzemi demokráciáról, a munkalélektan termelésbeli jelentőségéről, a tulajdonosi szemléletről, az újítási mozgalomról. — A legjobb úttörő nyelvmű- velő. Ma, február 8-án délután három órakór .a pécsi Szabó István Üttörőházban „Helyesen, szépen, magyarul” címmel játékos nyelvművelői vetélkedőt rendeznek az összes pécsi általános iskola legjobb ifjú nyelvművelőjének részvételével. A vetélkedőn — amelyet bárki megnézhet, meghallgathat —, eldől, hogy ki Pécs legjobb úttörő nyelvművelője. — A modern tánc nyelve. A Műelemző Kollégium soronka- vetkező előadását Vitányi Iván, a Népművelési Intézet igazgatója tartja „A modern tánc nyelve” címmel a Doktor Sándor Művelődési Központban 14-én, 19 órai kezdettel. időjárásjelentés Várható időjárás péntek estig? Átvonuló felhőzet, elszórtan havazással, hózáporral, élénk, majd megefo- södő, időnként viharossá fokozódó északnyugati, nyugati szél. További lehűlés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz S fok között, néhány szélvédett helyen kevéssel mínusz 5 fok alatt, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1— plusz 4 fok között. Távolabbi kilátások: Felhőátvönulások, futó havaseső, hózápor, időnként erős északnyugati szél. legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek: 0—mínusz 5 fok között, legmagasabb nappali hőmérsékletek; plusz 1—6 fok köpött. Jelentős meny- nyiségü (legalább 3 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. A Pamuttextilművek tolnai gyára felvesz: © képtett szövőnőket (D 16 évet betöltött fiúkat és lányokat 3 műszakos szövőnek (betanulási idő 3 hónap) © 16 évet betöltött lányokat 3 műszakos cérnáiénak és lánccsévélőnek (betanulási idő 6 hét) Kereseti lehetőség 1800 Ft-tól 2800 Ft-ig. Vidékiek részére szállást biztosítunk. A naponta bejáróknak utazási térítést adunk. Nagydorog, Kajdacs, Borjád, Kistormás, Kölesd, Jánosmajor, Szedres, valamint Bölcske, Madocsa, Dunakömlőd, Paks, Tengelic-szőlőhegy útvonalon bérautöbusszal szállítjuk dolgozóinkat. Kormányrendelet értelmében a szövőként ledolgozott idő nyugdíjazásnál korkedvezményre jogosít. 8 év szövőként ledolgozott idő után 2 év, minden további 4 év szövőként ledolgozott idő után 1 év korkedvezmény illeti meg a dolgozót Kéthetenként szabad szombat Kedvezményes áron étkezés (ebéd). Évente 2—3 alkalommal kedvezményes áruvásárlás a gyár termékeiből. Uj, modem gyárban, kifogástalan munkakörülmények. Szakmai és állami oktatásban való továbbtanulás lehetősége biztosított Jelentkezni lehet: levélben vagy személyesen PAMUTTEXTILMŰVEK TOLNAI GYÁRA 7130 TOLNA, Üj gyár, felvételi iroda. Dubravka Tomsics zongoraestje Érthetetlen, hogy bár a Mesterbérlet hangversenyeire minden jegy bérletben elkelt, a kiváló jugoszláv zongoraművésznő, Dubravka Tomsics hétfő esti zongoraestjére alig félig telt meg a Liszt-terem. Pedig nem is először szerepelt ezúttal városunkban, már első pécsi hangversenyén — évekkel ezelőtt — bebizonyította, hogy hangszerének mennyire kiemelkedő művelője. Mostani hangversenye csak megerősítette a zongorázásáról szerzett jó benyomásainkat. Technikai felkészültsége egészen bámulatos. Játszi könnyedséggel szólaltatja meg q legnehezebb zongoraműveket, sorozatban. Billentósmódja igen differenciált. hatalmas hangtömegeket állít a mindig magvas halk részek mellé, felettébb kedveli a kontraszt-hatásokat. Igei rokonszenves előadásmódjában, hogy nem hivalkodik lenyűgöző zongorázási tudásával, technikája mindvégig a művek objektív bemutatását szolgálja. Fölényes tudása, anyagísmereta révén rendkívül élesen megfogalmazott, kristálytiszta képet kapunk műsorszámairól, Magasrendű élvezetet nyújt a hallgatónak a művek ilyen előadásban nyújtott tálalása. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy ez az előadásmód csak ritka pillanatokban képes igazán magával ragadni a hallgatót. Hiába tökéletes mesterségében, hiába hatja ót ízlés és kuttúra, hd az előadó személyes állásfoglalása nem tüzesi- ti át a muzsikálást. így aztán nem elsősorban a muzsikában gyönyörködünk, hanem a kivételes felkészültségű előadónak adózunk elismerésünkkel. Mert azt viszont egy pillanatig sem tagadjuk, hogy Dubravka Tomsics jelentős zongorista, hangversenyét meghallgatni ritka élmény volt, az ilyen kvalitású szólisták adják meg egy mesterbérlet létjogosultságát. Beethoven op. 31-es G-dúr szonátájában még érezni lehetett a hangszerrel való küszködést. (Mennyivel jobb dolga von a nem-zongoristáknak, nemorgonistáknak, tehát azoknak a művészeknek, akik saját megszokott, megismert, megszeretett hangszereiken játszhatnak!) Az első tétel ritmikus tartása és összefogottsága, a zárótételnek az elengedettsége tetszett leginkább. Hallatlan könnyedséggel játszotta a középső tétel rendkívül nehéz díszítéséit — szokatlanul gyors tempóban; el- hitetően, hogy ez ennek a zenének az igazi tempója, karaktere, csupán azért ismerjük másnak, mert a legtöbb előadó erre nem képes. Igazi élvezetet nyújtott a három Debussy-darabbal. (Részletek az Images — Képek — c. sorozatokból: Fények a vizen, Harang szó a lombokon át és Aranyhalak.) A már részletezett szemérmes, befelé forduló, csak nagy ritkán kitárulkozó előadásmód és a nagyszerű hangszerszerűség révén ezúttal nyertek is ezek az impresszionista remekművek: minden sallangtól megfosztva plasztikus tisztán jelentek meg előttünk. A póéti- kusabb előadásmódot nagymértékben ellensúlyozta a lendület és a virtuozitás eredményezte hatás. A műsor csúcspontjának éreztük a szünet után játszott négy Chopin-seherzót. Gigantikus feladat ezeknek egyvégtében való megszólaltatása. Dubravka Tomsics előadásában nyomát sem éreztük annak, hogy milyen nehéz lehet ezeket játszani. E- helyett lélegzet-visszafojtva hallgattuk. élveztük a fáradhatatlan, mindvégig koncentrált, zenei kifejezési eszközeiben is választékos zongorázást. A h-moll scherzo óriási hangtömegei, a b-moll scherzo ritmikus feszültsége, a eisz-moll scherzo virtuóz októvmenetei, vagy az E- dúr scherzo közvetlen természetessége a legemlékezetesebb? Talán mind, együttesen. De elsősorban az a mesteri hangszerkezelés, amelyet nagy elismeréssel csodáltunk meg Dub- rqvka Tomsics zongoraestjén. Szesztay Zsolt — 5érga boxer szuka lónc-nyakörv- vel elveszett. A becsületés megtalálj lutalom ellenében jelentkezzen a 17-308-ss telefonon. (»»