Dunántúli Napló, 1974. február (31. évfolyam, 31-58. szám)

1974-02-26 / 56. szám

t*74. feBruér 24. DUNÄNTOLI NAPlö 5 Tegnap történt A népesedéspolitikai határo­zattal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket vitatták meg azon a tanácskozáson, amit hétfőn dél­előtt tartottak Pécsett a Mecsek- és Dráva-menti Mg. Termelő- szövetkezetek Szövetsége Nőbi­zottsága rendezésében. A szö­vetséghez tartozó 57 közös gaz­daság több mint 100 nőfelelőse és nőbizottsági tagja hallgatta meg dr. Peitsik Béla főorvos elő­adását. A Megyei Család- és Nővédelmi Tanácsadó vezetője felvilágosító jellegű előadásá­ban a házasság előtti tanács­adás, a családtervezés, terhes­ségmegszakítás, fogamzásgát­lók stb. témakörben adott ta­nácsot a résztvevőknek. * Elfogadta az 1974. évi mun­kaprogramot tegnap délutáni ülésén a Hazafias Népfront Ba­ranya megyei Elnöksége mellett működő Köz- és Alkotmányjogi Munkabizottság. A tervek szerint számos, nagyjelentőségű ren­dezvény gazdája lesz az elkö­vetkező hónapokban a szakem­berekből álló bizottság. így — egyebek között — megszervezik a fiatal tanácstagok megyei ta­nácskozását, segitséget nyújta­nak a ,,Nők a közéletben" fó­rum szervezéséhez, napirendre tűzik a környezetvédelmi tör­vény megvitatását. Igen hasznos és újszerű vetélkedőt hirdetnek meg a KISZ Baranya megyei Bi­zottsága, valamint a Megyei Ta­nács illetékes osztálya együtt­működésével, ahol állampolgári ismereteiket gyarapíthatják, fel­készülésükről adhatnak számot o középiskolások és szakmun­kástanulók. Zászlólevonás a Gellérthegyen Vasárnap délelőtt a gellért­hegyi felszabadulási emlékmű­nél ünnepélyesen, katonai tisz­teletadással levonták a magyar nemzeti lobogót és a munkás- mozgalom vörös zászlaját, ame­lyek — a Szovjet Hadsereg és Hadiflotta megalakulásának 56. évfordulója alkalmából — két napon át lengtek az árbocai­don. Dr. Diófási Lajos előadása Szabadkán A jugoszláv DIT — műszaki tudományos egyesület — meg­hívására, február 24-én Sza­badkára utazott dr. Diófási La­jos, a pécsi Szőlészeti és Borá­szati Kutató Intézet igazgatója és Álló Miklós, az Agrártudo­mányi Egyesület megyei titkára. A házigazdák felkérésére dr. Diófási Lajos vasárnap dél­előtt 10 órai kezdettel vetítettké­pes előadást tartott Szabadkán, az asztali-szőlő termesztésről és a témával kapcsolatos legújabb kutatási eredményekről. A DIT és a MAE pécsi csoportja kö­zötti szakember csere megálla­podás első rendezvényét rövi­desen jugoszláv szakemberek viszontlátogatása követi. „Pécsi költők estje" címmel új sorozat indult a Pécsi Városi Könyv­tár és a KPVDSZ Petőfi Művelődési Ház irodalmi színpadának ren­dezésében. Tegnap, február 25-én, az első szerzői esten a Pécsi Városi Könyvtár ifjúsági olvasótermében Arató Károly mutatkozott be a több mint harminc érdeklődő fiatalnak. Lahfi pedagógusok Pécsett Pécs testvérvárosából, a finn Lahtiból tegnap, február 25-én délben 29 tagú pedagógus kül­döttség érkezett Pécsre. A mintegy harminc pedagógus a Pécs városi Tanács vendége­ként az úgynevezett „síszünet­ből", — amely ezt a hetet je­lenti Finnországban —, váro­sunkban két napot tölt el. Népdalverseny ötven általános, illetve kö­zépiskolai tanuló állt dobogó­ra szombaton délelőtt Mohá­cson, a filmszínházban megtar­tott III., Schneider Lajos mohá­csi népdalgyűjtő nevét viselő, megyei népdaléneklési verse­nyen. A bensőséges hangulatú és szép fejlődésről tanúskodó verseny eredményhirdetésére délután került sor, ahol érté­kes jutalmakat kaptak a leg­jobbak; az általános iskolai tanulók közül: Tóthfalusi Eleo­nóra (Nagydobsza), Erős Béla (Mohács, Széchenyi téri Alt Isk.), Molnár Márta (Magyar- egregy), Húsz Judit (Mohács, Park u. Ált Isk.), és Kepecz Adrienne (Komló, Kodály Z. Ált Isk.). A középiskolai tanulók kö­zül Páli Eszter (Pécsi Széchenyi István Gimnázium) lett az első. A második helyen Menyhárt Éva (Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium) végzett a harma­dik Jóri Judit (Pécsi Leöwey Klára Gimnázium), a negyedik Héder Ágnes (Pécsi Janus Pan­nonius Gimnázium) lett A résztvevők megkoszorúzták Bartók Béla szobrát és Schnei­der Lajos domborművét is. MINDEN biztosítási és önsegélyző csoport MUNKAHELYEN A tanítók, gimnáziumi és mérnöktanárok, a finn iskolafo­kozatok oktatói-nevelői tegnap először ellátogattak a Pécsi Ta­nárképző Főiskolára. Dr. Gár- dos Istvánné, főigazgató-helyet­tes tájékoztatta a kedves ven­dégeket az intézmény munkájá­ról, történetéről, majd megte­kintették a felsőfokú intézményt. Este koncerten vettek részt a finn tanárok, tanítók. Ma, február 26-án délelőtt a kíséretükben lévő Kabar Fe­renccel, a Pécs városi Tanács művelődésügyi osztályának he­lyettes vezetőjével a pécsi Épí­tők úti általános iskola mun­kájával, tanulóival ismerkednek. Ezt követően a városi tanácson Papp Imre, a Pécs városi Ta­nács általános elnökhelyettese fogadja őket Az ünnepélyes fo­gadás után a város műemlé­keit, kulturális és történelmi nevezetességeit tekintik meg programjuk utolsó napi hátra­lévő részében. Az 1974. február 25-én megtartott lottójutaiomsorsoiásról, amelyen a 8. heti lottószelvények vették részt. 3 281 884 utahr. 3 285 BóO hűtőgép 3 287 497 üdülőtelek Batatonszaba- di-Sóstón faházzal és 10 000 forintos garanciamegváltás­sal 3 230 544 lak-tex. 3 487 414 mosógép 3 487 632 háztart. g, 3 504 581 lak-tex. 3 509 720 háztart. g. 3 517 237 utalv. 5 303 115 éléskamra ut 5 436 358 motorkerékpár 5 487 739 éléskamra ut. 5 492 494 magnó 5 308 905 tv 5 513 799 utalv. 5 513 924 éléskamra ut. 6 560 650 ki mit vál. 6 568 785 külföldi társasutazás 6 569 674 lak-tex. 6 573 912 ki mit váL 6 577 635 háztart. g. 6 592 600 háztart. g. 6 598 248 utalv. 6 598 462 utalv. 6 599 372 utalv. 6 600 924 hűtőgép 6 603 093 utalv. 6 607 739 ki mit vél. 6 622 085 hűtőgép 6 637 158 háztart. g. 6 644 018 hűtőgép 6 668 252 utalv. 6 680 208 utalv. 6 688 750 ki mit vóL 6 696 901 tv 6 698 510 hűtőgép 6 715 890 éléskamra hí. 6 735 137 éléskamra ut 6 755 128 maqnó 6 761 121 külföldi társasutazás 6 763 120 hűtőaép 6 764 851 ki mit vál. 6 764 900 hűtőgép 6 789 940 ki mit vál. 6 814 066 ki mit vál. 6 816 094 utalv. 6 820 280 hűtőgép 6 822 658 utalv. 6 843 111 tv 6 845 543 lak-tex. 6 846 559 lak-tex. 6 863 334 tv 6 869 702 ki mit vál. 6 872 621 utalv. 6 889 896 bútor-lakbér. 6 898 458 tv 6 900 109 lak-tex. 6 918 276 utalv. 6 929 209 é'éskamra ut. 6 933 513 éléskamra ut. 6 940 710 mosógép 6 943 270 éléskamra ut. 6 944 980 lak-tex. 6 946 700 utalv. 6 947 742 éléskamra ut. 6 954 834* ki mit vál. 6 968 705 ki mit vál. 6 9ó8 969 utalv* Forradalmi ifjúsági napok Egyetemi és főiskolai napok Egy hónapig tartó itjúsági rendezvénysorozat Az idén nyolcadszor tartják meg a Forradalmi Ifjúsági Na­pokat és hetedik alkalommal kerül sor e program szerves ré­szét képező Egyetemi és Főis­kolai Napokra. Az egy hónapig tartó ifjúsági rendezvény-soro­zat programjáról tájékoztatták tegnap délelőtt a sajtó képvi­selőit a KISZ Baranya megyei Bizottságán Sarkadi Nagy Bar­na és Gergely László, a KISZ megyei Bizottságának titkárai, valamint Szirtes Gábor, a KISZ Baranya megyei Bizottsága mellett működő Egyetemi-Főis­kolai Tanács elnöke. — A rendezvények célja a három ünnep — március 15., március 21. és április 4. — kapcsán a szocialista hazafi- ság, internacionalizmus és a forradalmiság gondolatának és érzésének elmélyítése az ifjú­ság körében — mondta beve­zetőjében Gergely László. A program során március 21 -e kapja a legnagyobb hang­súlyt, mivel az idén 55 eszten­dős jubileumát ünnepeljük e fontos eseménynek, A felsza­badulási megemlékezések is ki­emelkednek a többi rendezvény közül, hisz már előkészítését képezik a 30 éves évfordulónak. A Forradalmi Ifjúsági Napok ez évi rendezvényeinek tulaj­donsága, hogy a program megindulása előtt valamennyi KISZ-alapszervezetben napi­rendre tűzik a hazafiság, inter­nacionalizmus és forradalmiság eszméjének megvitatását. A hagyományoktól eltérően a program nyitánya nem már­cius 15-én, hanem március 5-én délután lesz Szigetváron, a Zrínyi filmszínházban, ahol az ünnepi köszöntőt követően bemutatják — Magyarországon először — az Egy vonat az égi állomásra című csehszlovák fil­met, A program fontosabb tömeg- politikai eseményeit képezik az Ifjúsági Napok, melyek alkal­mával párt-, állami és KISZ- vezetők találkoznak a fiatalok­kal. Az Ifjúsági Fórumokon fel­készült előadók válaszolnak majd a felmerülő kérdésekre. A KISZ fogadalomtételi ünnepsé­gek többsége március 21-hez kapcsolódik. A Forradalmi If­júság! Napok programja kere­tében kerül sor a személyi iga­zolványok ünnepélyes átadásá­ra a 14 éves fiataloknak, illet­ve a 18 évesek „nagykorúvá fo­gadási" ünnepségeire. Az ese­ménysorozat rendezvényeit ké­pezik a történelmi emlékhelyek ápolási akciói és a társadalmi munkaakciók is. Néhány fontosabb rendez­vény: Pécsett március 15-én délelőtt a Kossuth-, délután pedig a Petőfi-szobornál tarta­nak koszorúzás! ünnepséget. Reprezentatív keretek között bonyolítják le a Gépipari Szak- középiskolában március 21-én délelőtt a KISZ fogadalomtételi ünnepségét. A felszabadulás 29. évfordulója tiszteletére — csak­úgy, mint a megye más telepü­lésein — koszorúzásl ünnepsé­get rendeznek Pécsett a szov­jet hősök emlékművénél. Az említett eseményeken kívül a politikai, irodalmi, zenei és egyéb jellegű rendezvényeknek se szeri se száma. Külön kell szólni az Egyete­mi-Főiskolai Napok program­járól, melynek megnyitójára március 7-én este kerül sor a Jogi-kar aulájában. Az est fo­lyamán a felsőoktatási intéz­mények öntevékeny művészeti csoportjai lépnek közönség elé. A rendezvénysorozat központi programját képezi a március 21-én délután a Tanárképző Főiskolán megnyíló konferencia, ahol a szocialista hazafiság, proletár internacionalizmus té­makörét vitatja meg e fontos ifjúsági fórum. Az Egyetemi- Főiskolai Napok tulajdonkép­peni záróakkordját május 1-ér» tartják a POTE 48-as téri kol­légiumának udvarában. Az ese­mény: pol-beat est és majális. A névanyag egyharmada már együtt van Baranya megye földrajzi nevei A Magyar Tudományos Aka­démia Nyelvtudományi Intézete szakmai segítségével a Baranya megyei Levéltár és a Magyar Nyelvtudományi Társaság pécsi csoportja összegyűjti Baranya megye földrajzi neveit. Az ide tartozó 4 város és 316 község bel- és külterületi földrajzi ne­veinek eddig eqyharmadát si­került összegyűjteni. A Pécsi Tanárképző Főiskola magyar, német és szerb-horvát tanszékének oktatóiból és külső munkatársaiból álló névanyag­ellenőrök tegnap, csütörtökön délután tartották meg első ér­tekezletüket a nagyszabású munkával kapcsolatban, a Ba­ranya megyei Levéltárban. Hasonló átfogó kiadvány a Dél-Dunántúlon eddig Zala és Somogy megyéről látott napvi­lágot, Ilyen jellegű gyűjtőmun­kát fejezett be, és adott kŐ2m a közelmúltban Ördög Ferenc nagykanizsai tanár, A ,,Sze­mélynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén" című impozáns kiadvány anyagát Ördög Fe­renc nyolc év alatt gyűjtötte össze, 82 falu 47 087 lakosának vezeték és keresztnevét, vala­mint becéző és ragadványne­vét jegyezte fel. Ebből is látszik, hogy a „Ba­ranya megye földrajzi nevei* nem kis feladatokat rónak <i gyűjtésben, előkészületi munká­latokban résztvevő munkatársi kollektívára, A kézirat, amelyhez a* anyag­gyűjtést és feldolgozást, vala­mint a nyomdakész állapotra történő előkészítést dr. Pesti Já­nos főiskolai adjunktus irá­nyítja, a tervek szerint 1977 vé­gére készül el. A nyertes szelvényeket 1974. már­cius 20-ig kell a totó-lottó kirendelt­ségek, az OTP-fíóicok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatósághoz (Budapest, V., Münních Ferenc; utca 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás utón készült, az esetleqes hibákért felelősséget nem vállalunk, 6 992 879 hűtőgép 6 997 475 mosógép 7 005 651 bútor-lakbér. 7 005 651 bútor-lakbér. 7 009 701 utalv. 7 036 995 éléskamra ut. 7 049 419 tv 7 054 367 háztart. 9. 7 058 424 éléskamra ut. 7 069 111 hűtőgép 7 076 233 ki mit vól. 7 030 660 ki mit vál. 7 083 515 éléskamra ut. 7 084 167 ki mit vál. 7 089 711 ki mit vál. 7 097 168 uta Iv. 7 111 119 tv 7 111 525 éléskamra ut, 7 112 551 ki mit vál. 7 115 299 10 000 Ft-os vásárlás! ut. 7 120 077 utalv. 7 127 766 éléskamra ut. 7 135 567 háztart. g. 7 1 45 1 68 ki mit vál. 7 145 353 háztart. g. 7 1 46 1 65 ki mit vál. 7 154 155 ki mit vál. 7 155 028 ki mit vál. 7 172 472 éléskamra uL 7 173 429 utalv. 7 174 741 éléskamra «A. 7 183 807 utalv. 7 197 652 háztart. 9. 7 305 662 háztart. g. 7 312 676 bútor-lakbér. 7 323 896 10 000 Ft-os vásárlás! ut 7 326 442 bútor-lakbér. 7 350 093 hűtőgép 7 353 510 utalv. 7 353 998 ki mit vál. 7 387 170 10 000 Ft-os vásárlási ut 7 294 537 utalv. 7 398 103 utalv. 7 404 069 utalv. 7 404 923 ki mit vál. 7 408 693 éléskamra ut 7 414 270 tv 7 419 794 lak-tex. 7 424 200 lak-tex. 7 440 018 utalv. 7 467 328 éléskamra ut. 7 482 748 rádió 8 006 076 lak-tex. 9 115 867 ki mit vél. 9 115 889 háztart. g. 9 120 827 lak-tex. 9 140 093 mosóqép 9 166 543 tv 9 181 659 bútor-lakbér. 9 195 496 külföldi társasutazás 9 203 414 mosógép 9 205 940 hűtőgép 9 213 354 magnó 9 217 627 tv A DÉDÁSZ Bejelentés alapján tájékoztat­juk fogyasztóinkat, hogy Gyód, Pellérd községekben és környé­kén egy ismeretlen személy jár, aki arra való hivatkozással, hogy DÉDASZ-dolgozó, külön­böző címeken 30—50 Ft körüli összeget vett fel jogtalanul fo­gyasztóinktól. Kérjük fogyasztóinkat, hogy csak akkor fizessenek bármilyen címen vállalati dolgozónak is, ha azok hibakijavítást, vagy közleménye I egyéb tevékenységet végeztek a fogyasztói bejelentés alapján, és annak ellenértékét hivatalos DÉDÁSZ nyomtatványon szá­molják el. Dolgozóink el vannak látva vállalati igazolvánnyal, amelyet kötelesek a fogyasztó kérésére felmutatni, amennyiben a fo­gyasztóban kétség merül fel a számlázás jogosságát illetően. A DÉDÁSZ Igazgatósága

Next

/
Thumbnails
Contents